Fejezet

  1 1 |                ebédlõ.~- És ez?~- Ez az én szobám.~A kövér tanácsos
  2 4 |       mellényére hull.~AGGLEGÉNY. ásít. Én nem szeretem a hajnalt.~
  3 4 |                 Utálom a hajnalt. Ásít. Én mindig szaladok elõle, hamar
  4 4 |           csendesen a kilincsre teszem. Én belépek. Õ színleli az alvást,
  5 4 |           Csettint az ujjával. Barátom, én vagyok a legboldogabb ember
  6 4 |              hiszed, akár nem -, de ezt én soha... sohase éreztem.~
  7 4 |                 meg. Tudod mit, öregem, én mégse cserélnék veled. Igaz,
  8 4 |             igaz, hogy senkim sincs. Az én nagy, francia ágyam a világ
  9 4 |            reggelt, nagyságos úr!” Erre én azt mondom: „Szerbusz!”
 10 4 |                 FÉRJ. Az ördög érzeleg. Én csak titeket sajnállak,
 11 4 |                hogy nincs igazad?~FÉRJ. Én, öregem, nem filozofálok.
 12 4 |                 filozofálok. Fütyörész. Én élek.~AGGLEGÉNY. hosszan,
 13 4 |                  Kicsit szédül a fejem. Én most nem merek hazamenni.~
 14 4 |                öregem, tudd meg... hogy én is becsaptalak... mert én
 15 4 |               én is becsaptalak... mert én meg... úgy bizony...~AGGLEGÉNY.
 16 5 |            valami furcsa humor rejlett. Én tudom, hogy õ maga is finom,
 17 5 |             éltem? Õ mérte az égboltot. Én meg néztem.~Azután, mintha
 18 5 |         zongoráztak a régi házunkban, s én kimentem a városerdõbe,
 19 6 |                  itt a Tûzoltó utcában. Én ismerem. Ha akarjátok, mindjárt
 20 6 |                 ám - ismételgette -, az én fiacskám is madarászott -
 21 6 |       megfájdult a forró fû szagától.~6~Én a falhoz támaszkodtam, s
 22 7 |             hang ismételgette:~- Anyám, én tengerész leszek...~A mosónõ
 23 8 |              világon se értheti. Hiszen én se értem.”~Ekkor a nagyanya
 24 9 |                 életet. És ezek mind az én véreim. És ezek a sovány,
 25 9 |               szalmakalapot viseltem, s én megfogtam a kalapom, nehogy
 26 9 |                szivarokat szívott. Most én szivarozom...~Szeptember
 27 9 |               kellett, és mikor elment, én már nem is sirattam. Elõbb
 28 9 |               meg, hogy jutottam idáig. Én már gyermekkoromban halottak
 29 9 |                és gyõzök.~Holnap reggel én is fõbe lövöm magam.~1908~ ~
 30 10|           lámpát, mielõtt jön, eloltod. Én majd lesbe állok a folyosón,
 31 10|                 már beletörõdött, de az én hitemet megrendítené, és
 32 10|              leszel... És úgy féltem... Én vagyok az április bolondja...~-
 33 11|             Cézár bámulta az asztalt.~- Én nem játszom - szólt, és
 34 12|       Hajnalfelé gyakran szunnyadtam el én is a vörös székben.~Akkor
 35 12|                 csokoládé-uzsonna várt.~Én elõbb átmentem a szobámba,
 36 12|               Valami titka volt tán, és én nem ismertem igazán az öcsémet?
 37 13|              szemével kacérkodott le az én tíz évemre. Ma is elsápadok,
 38 13|             valami különös. Egy szobrot én is mosolyra fakasztottam
 39 13|             álomban látnám. Azt hiszem, én is elalszom, mint az idefehérlõ
 40 13|                 várunk, el fog jönni.~- Én is úgy érzem, hogy már útban
 41 13|                    Ki van a küszöbön?~- Én egy leányt látok, aki fehér
 42 14|               vánkosát is bekönnyezi, s én ezalatt színházba jártam,
 43 14|             beleszürkült a homályba. És én minél tovább mentem vele,
 44 14|           újságját, és olvasni kezdett. Én meg leültem a földre, és
 45 14|           keservesen, hangtalanul sírt.~Én éjfél felé Arcóban voltam.
 46 15|            székemre. Szeret beszélni, s én szeretem hallgatni elmés,
 47 15|                 elkérte kosarát.~- Majd én segítek.~Henri megdöbbenve
 48 15|                toronyóra is.~~Akkoriban én halvány, álmodozó, egyedül
 49 16|                De hogy visszajöttem, az én öregem még mindig ottan
 50 16|           titokzatos, kusza ügyét.~- Ha én azt megtalálnám - sóhajtozott,
 51 18| természetellenes, valami a holdfénybõl. Én mindig erõs, heves, vad
 52 18|               az egész házban mindössze én laktam meg egy család, mely
 53 18|               arany cigarettahüvely, az én cigarettám. A likõrös poharakból
 54 18|                 De sem õ nem szólt, sem én.~Késõbb az ügyet egészen
 55 19|              keresem e téglák alatt, az én édes, szép fiatalságomat.
 56 19|                a színekért, és eljöttem én is ide a barna fürtjeimért,
 57 19|               hogy elmúlt volna. Hiszen én itt vagyok. Lehetetlen,
 58 19|                 az arcomat. Akárcsak az én húszéves testem indult volna
 59 20|            reggelt kívánok a kertben az én édes kis virágaimnak. Azután
 60 21|             közönyösen, várva a szavam. Én se szóltam. A sorsra bíztam
 61 21|         lobogásában magasabb volt, mint én, és rettenetes, parancsoló,
 62 23|                    Tévedsz - dadogta -, én csakugyan tudok kínaiul.
 63 23|              Kezet nyújtott, beszaladt. Én pedig egyedül maradtam az
 64 24|          kabaréénekesnõt 1902. január 7-én temették el. A temetés délután
 65 24|               visszajárnak a szellemek. Én nem vagyok se szellem, se
 66 25|            Éreztem a rácsapzó hajat, az én hajamat. Beszéltem, és hallottam
 67 25|                Egy idegen asszonyt, kit én nem ismerek.~- A húgod a
 68 25|                  éljeneztek, táncoltak. Én pedig összeszedve minden
 69 25|         elvesztettem önmagam. Ki vagyok én, szegény, egy ember a világûrben,
 70 25|             arcképes igazolványomat. Ez én vagyok. Ott voltak a leveleim
 71 26|                meg a jegyese, húgom meg én. Egyik öcsém hangosan dobolt,
 72 26|           udvarban, a tulipánok között.~Én akkor tizenhárom éves voltam.
 73 26|           sóhajtott, és félt õ is, akár én. Arca viaszhalvány volt.
 74 26|              kocsin, egymáshoz simulva. Én a tréfás nagybátyámmal,
 75 26|              Mindenki egyetértett. Csak én álltam egyedül, egészen
 76 27|             csak nem is védekezhetnénk. Én eléd állanék. Elõbb én halnék
 77 27|                  Én eléd állanék. Elõbb én halnék meg.~- De nem jön.~-
 78 27|              nem jön.~- Te nem ismered. Én tegnap láttam õt. Õ nem
 79 27|               megcsaltak, megcsaltak.~- Én? - suttogott az asszony.~-
 80 29|             okkultizmussal gyógyítja az én szegény kis betegemet, de
 81 29|                  és sugallata van. Õ az én barátom.~Szótlanul mentünk.~-
 82 29|          egyiknek se volt foganatja, az én kis mélabús filozófusom
 83 29|             semmit se lehetett látni.~- Én még látom - mondta az apa.~
 84 29|              Szivaroztunk, ittunk.~- Az én életemben - mondta a költõ -
 85 30|             estén.)~- Hogy ültetek?~(...Én az apád mellett ültem, aki
 86 30|          fájdalmas illatukat.)~- Anyám, én érzem az olajfák illatát
 87 30|         Elmesélek mindent.)~- Nem, most én folytatom. Hisz annyit meséltél
 88 30|            meséltél már, anyuska, róla. Én kívülrõl tudom és emlékszem
 89 30|                 és emlékszem reá. Lásd, én látom, hogy hét órakor ültök
 90 30|                    Nem emlékszem.)~- De én emlékszem. Egy ismeretlen
 91 30|               ne ijedj meg a szememtõl, én voltam az, én voltam ott
 92 30|                szememtõl, én voltam az, én voltam ott a te szent, ezerszer
 93 30|                  örültem, imádkoztam az én imámmal, és énekeltem az
 94 30|                imámmal, és énekeltem az én beteg lelkecskémmel.~(...
 95 32|                nem is olyan fontos.”~De én erõsködtem. A kutya pedig
 96 32|                magának.”~Ment elõre, és én követtem leplezett, de intenzív
 97 32|            Kissé haboztam még, de aztán én is melléje ültem. Egyik
 98 32|                 asszonya. Próbáljam meg én is, ha kelés lesz a hátamon,
 99 33|           csintalanság bocsánatos bûne.~Én nem sokat foglalkoztam vele.
100 33|        Karácsonyra érkezett meg, amikor én a kis színházat és öcsém
101 33|                 Ez azt jelentette, hogy én meghalok, de õ nem hal meg
102 33|              múlva mégis elfelejtették.~Én se gyûlöltem többé. Húgom
103 33|             csizmám talpa kilyukadt, és én meghûltem. Így történt,
104 33|                mondta:~- Meghalok.~- De én szeretlek - mondtam.~- Álmodol -
105 33|                szeretnek. Hallgass rám. Én vétkeztem ellened. Egyszer
106 34|   fantáziaszegénysége nyilvánul meg. Az én emberem története is - azt
107 34|               bízom, kinek van igaza, s én nem kételkedem, hogy ezek