Fejezet
1 1 | meg az új fészket.~- Ez itt a szalon.~- Ez a zöld az
2 1 | Ott van a hálószoba... itt a társalgó...~A fiatalasszony
3 1 | s a feleségére szórta:~- Itt vannak a virágok is. Virág
4 1 | tovább egy kis szobába.~- Itt minden oly édes, oly ismeretlen!~
5 1 | kulcslyukon bekukucskált.~- Itt egészen sötét van.~- Természetesen.~-
6 1 | jönnek tehát a szenvedõk. Itt fetrengenek vérben és könnyben
7 1 | száját megcsókolta a napfény. Itt jobb volt.~Este kilenc órakor
8 1 | magát oly biztonságban, mint itt, és szépnek látta az életet,
9 4 | szontyolodottan felkel. Maradjunk itt. Valamit gondol. Örökre.~
10 6 | bíró. Egy pillanat, s már itt van. Porszín nyári ruhát
11 6 | Pali. - Vele lakik együtt, itt a Tûzoltó utcában. Én ismerem.
12 8 | a tükör elé állították. Itt a bonne elõvette az anya
13 8 | anya mellett kapott helyet. Itt már kissé érdekesebb volt
14 9 | melankóliájával. Gyakran sétáltam itt az anyámmal. Mindenre emlékszem.
15 10| szekrénybe.~- No és?~- Aztán itt maradsz.~- No és?~- Aztán
16 10| pillanat múlva visszaosont.~- Itt van.~- Kicsoda? - kérdeztem
17 10| De...~- Siess, mert itt van...~Beültem a szekrénybe.
18 10| mozognom, recsegnem kellene.~Itt nem bírom ki sokáig. Mert
19 10| tudnám túlélni. És mégis itt kell maradnom. Ha most elárulnám
20 10| kezdtem:~- Bocsáss meg... itt vagyok a szekrényben...
21 12| rám:~- Hol a vörös szék?~- Itt van, láthatod - feleltem
22 12| nem baj... Csak maradjon itt...~Azon a napon folyton
23 12| egymásnak minden lázrém, itt küzdöttek az irtózatos ködóriások,
24 12| irtózatos ködóriások, és itt ugráltak a fekete boszorkák,
25 13| éjszakában?~- Hallom... érzem... Itt van. Megérkezett.~1908~ ~
26 14| ismeretlen, és mégis ismerõs. Itt már jártam egyszer. Azután
27 14| sikoltottam. - Hagyj engem itt. Menj vissza magad.~Nagyapó
28 15| mozdulatlanul húzódom meg itt a pamlagon. A Quartier Latinban
29 15| az órák zenéjét... Maradj itt velem!...~Viola ezután naponta
30 16| Akkor valószínûleg nem is itt jelent meg. ~Az öreg mosolygott.~-
31 16| idejöttem. Ez az utolsó állomás. Itt kell lennie.~- De mirõl
32 17| vizét. - Most akár örökre is itt maradnék... - mondotta,
33 17| Húsvét szombatján. Azóta itt vagyok.~Feszülten, meredt
34 17| hogy ha akarom, ha nem, itt kell maradnom. Mintha arra
35 17| századokkal ezelõtt, már éltem itt, és verekedtem nõért, kenyérért,
36 17| verekedtem nõért, kenyérért, itt, éppen itt, imádkoztam,
37 17| nõért, kenyérért, itt, éppen itt, imádkoztam, szenvedtem
38 17| templomból.~- És?~- És azóta itt vagyok. Másnap nem tudtam
39 17| Harmadnap sem. Negyednap sem. Itt maradtam.~Az ismeretlen
40 18| lesztek. Mind a ketten. Itt vannak a likõrök. Ott a
41 18| szívességemet. Csakugyan itt voltak. A hamutartóban egy
42 18| láttam. Minden szerdán este itt hagyta illatszerét, mintegy
43 18| illatszerét, mintegy nekem hagyta itt a Peau d’Espagne-t, mely
44 18| futottam:~- Mondja, kik járnak itt szerdán?~A házmester szabódott.~-
45 18| kiáltott. - Mit akar itt? Menjen. De rögtön. Különben
46 19| üveg, zavaros ecetággyal. Itt a kancsó és a poharak. A
47 19| keményen arcukba nézett. Itt, a Ferencvárosban, nagyon
48 19| Lásd, csak mi változtunk. Itt újra megtalálunk mindent,
49 19| kisváros zárkózik el elõlünk. Itt azonban ismeretlenül maradhatunk,
50 19| Mózes úgy érezte, hogy akik itt járnak, egytõl egyig ismerõsei.
51 19| télen, nyáron, hányszor állt itt a márványasztalnál, míg
52 19| Vajon most is õ lakik-e itt? Az ablakokat mindig nyitva
53 19| ezek biztató jelek, hogy itt a kávé olcsóbb, mint másutt.
54 19| felvillanyozva mentek a pályaudvarra. Itt azonban csalódás érte õket.
55 19| olyan közeli és unalmas itt. Szinte belép a szobába,
56 19| nyomait és regényeit kereste itt. Mózes annak idején történelmi
57 19| azóta. Idegen lakók jártak itt, akik itthagyták a jelüket,
58 19| hogy éppen sötétebb.~Nem itt volt a baj. Másnap este
59 19| akár a tenger fenekén, mint itt ebben a szobában, hol nyugalom
60 19| ugyanaz az érzése volt. Hogy itt valami nagyon bús dolog
61 19| Reggelenként szerettek itt elüldögélni.~- Te - folytatta
62 19| Tíz kilót fogytam, mióta itt vagyok - sóhajtotta Dániel.
63 19| kellett hagynia.~- Mit akar itt?~Mózes nem felelt.~- Mit
64 19| elmúlt volna. Hiszen én itt vagyok. Lehetetlen, hogy
65 19| ráordított:~- Mit keres itt?~11~Mózes már igazán semmit
66 19| botosokban.~- Nem felejtettünk itt valamit?~Mózes magára vette
67 19| érezte, hogy mindent, mindent itt hagyott, és most, amikor
68 19| sapkát.~- Nem felejtettünk itt valamit? - nyafogta még
69 22| Milyen érdekes - gondolta -, itt pihen egy király, egy Árpád-ivadék,
70 22| réges-régen halott.~„Mért állok itt ilyen sokáig?” - kérdezte
71 22| arra gondolt, miért kell itt lennie egy márványkirállyal,
72 23| és kánkánt táncolt, hol itt, hol ott, mint szüretkor
73 23| Ott szeretnék élni. Ez itt nem élet.~- Miért? - kérdeztem
74 24| mindnyájan jól érezték magukat. Itt, a gyász kellõs közepében,
75 24| mondta fuldokolva a leány. - Itt vagyok, hisz láthatsz, frissen
76 24| harminc perckor már nem vagyok itt.~- Csak harminc perc - sóhajtott
77 25| mint vénasszony a bálban. Itt végre megpihentem. Leültem
78 26| s a kezük összeért. Akik itt maradtak, mind-mind örültek.~
79 27| most jönne!~- Nem jön.~- Itt egy kalitkában vagyunk.
80 27| is áll. Vagy hallgatózik, itt az ablakok elõtt.~Ebben
81 27| folyosóval járó kellemetlenségek. Itt a kulcsa.~Az asszony megcsókolta
82 29| kérdezte barátomat.~- Itt van - mondta, és átnyújtotta
83 29| tapintattal -, ébredj. Nézd, itt a léggömb.~A fiú fölnyitotta
84 29| Az orvos mosolygott.~- Itt vannak - kiáltotta, és leoldott
85 29| Ott megpihentem, és most itt vagyok.~Hit és láz volt
86 30| éve, két éve fekszem már itt. Úgy unom magamat. Siess,
87 30| széle ezüst. Olyan vagy itt, mint egy kis galamb a tükörben.
88 31| vagy találgatták, hogy él itt a fogoly a patkányok és
89 31| intett a másik kettõnek.~- Itt vagyunk.~Kis földszintes,
90 32| fehér kutya is úgy sétál itt az állomáson, mintha õ engedné
91 33| elvei voltak. Ezek az elvek itt is teljesen érvényre jutottak.
|