KOMÉDIA

Körúti kávéház. Egy Auer-láng virraszt a sarokasztal fölött, hol az Agglegény és a Férj ül. Már söpörgetni kezdenek, a székeket lapjával az asztalokra rakják, az ajtókon léghuzam süvít. A kávéház személyzete nem viselkedik valami kitüntetõ figyelemmel a két kései vendég iránt. Az asztalon sörösüvegek, pálinkáspoharak, melyek alján zöld és piros folyadékok csillámlanak, és egy üvegszelence, melyben szódabikarbóna van. A Férj és az Agglegény körülbelül egyidõs. Valaha iskolatársak voltak, most a húszéves találkozóról jönnek, álmosak, mámorosak, már unják is egymást, de mégse tudnak elválni. A Férj kövér, kopasz, a potrohán aranylánc. Az Agglegény deres hajú, a szeme ábrándos, verseket ír. Reggel négy óra.

AGGLEGÉNY. végigásít egy skálát. Menjünk haza.

FÉRJ. A kedvemért, öregem maradj még. Várjuk meg a hajnalt.

Két kanál szódabikarbónát eszik, de a fehér por fele mellényére hull.

AGGLEGÉNY. ásít. Én nem szeretem a hajnalt.

FÉRJ. Nincs szebb, mint a hajnal, öregem. Míg ránk nem kékül az ablak... az ég... a föld... addig nem megyünk haza.

AGGLEGÉNY. Utálom a hajnalt. Ásít. Én mindig szaladok elõle, hamar be az ágyba, elfújni a gyertyát, lefeküdni míg sötét van. A házmestert ilyenkor majd felöklelem a lépcsõházban. Gyorsan felhajtja a likõrt. Maga elé néz. Azután a feleségem...

FÉRJ. Mit, te megházasodtál?

AGGLEGÉNY. mosolyog. Nem tudtad?

FÉRJ. Nem.

AGGLEGÉNY. játszik. Szegény feleségemnek megígértem, hogy éjfélre otthon leszek. Most gyöngélkedik.

FÉRJ. Nem hittem volna, öregem, hogy te megházasodtál. A Férj is felhörpint egy pohár likõrt. Õ is maga elé néz. Õ is mosolyog és játszik. Hát cserbenhagytál bennünket, te rosszcsont? Elpártoltál? Nem emlékszel, mit fogadtunk az érettségi banketten? De legalább boldog vagy-e, édes öregem?

AGGLEGÉNY. ábrándosan lehunyja a szemét.

FÉRJ. Ne is beszélj, látom az orrodról, hogy boldog vagy, öregem. Ej-ej, ki hitte volna, öregem.

AGGLEGÉNY. közelebb húzza a széket. Te, ha tudnád, mi egy asszony. Most már olyan komolyan játszik, hogy maga is elhiszi. Nézd, most négy óra. Az asszony már éjfélkor felébredt. Azóta nem tud elaludni, a szemét kinyitja, de nem gyújtja meg a villanyt, úgy vár rám. Negyedóra múlva hallja, amint kezemet csendesen a kilincsre teszem. Én belépek. Õ színleli az alvást, és pillái mögül néz rám. Ó, te nem tudod, mi az egy asszony... egy hajnali asszony...

FÉRJ. Pincér, még két maraszkinót. A fõpincér hozza. Isznak.

AGGLEGÉNY. belemelegszik a játékba. A hangja halk és izgatott. Az asztalon az éjjeli mécses. Legyen a mécs, teszem, ez a gyufatartó. Elõtte az ellenzõ. Legyen az ellenzõ, teszem, ez az étlap. Félrehúzom az ellenzõt, így. Elfújom a mécsest, így. Képzeld, milyen csöndes a szoba. Milyen csöndes a levegõ, amelyet egy édes asszony lélegzése szûrt át az éjjel. Drága, édes asszonyom, megérkeztem hozzád, jó reggelt. Leülök egy székre, és nézem az arcát.

FÉRJ. Érdekes. Mélyet szippant a cigarettájából. Érdekes. Még egyet szippant, majd az egész cigarettát felsóhajtja. Ezt sohase éreztem.

AGGLEGÉNY. félvállról. Házasodj meg.

FÉRJ. kíváncsian. És az asszony felkel ilyenkor?

AGGLEGÉNY. Lassan. Ehhez érteni kell. Elõször is csendesen leteszem a kalapom, a sétapálcám, a tavaszi felöltõm. Azután csöndesen, nagyon csöndesen az ágyhoz lopódzom, és föléje hajolok.

FÉRJ. Nézd csak, szerelmes a feleségébe.

AGGLEGÉNY. mosolyog. Las-san. Az asszony most felnyitja a szemét. Érzem a sötétben, amint rám néz.

FÉRJ. Te igazán boldog lehetsz.

AGGLEGÉNY. Megfogom a kezét, és megcsókolom a kedves, jó kezét. Azután megcsókolom a száját, a kedves, jó száját, egyszer, kétszer, háromszor. Most még nagyobb a csönd, mint mikor aludt. Mert az igazi csókok nem lármásak.

FÉRJ. hidegen. Tudom.

AGGLEGÉNY. Azután az asszony fülébe súgom, hogy fõzzön kávét. A reggeli kávém sohasem iszom a kávéházban. Hiába, az otthoni kávénak nincs párja. Különösen ilyenkor, átlumpolt éjszaka után. Olyan megnyugtató, mintha minden bûnöm feloldaná a pillés, illatos kávé. Az asszony egy darabig vonakodik, sajnálja otthagyni az ágyat, a szája durcás.

FÉRJ. izgatottan. De késõbb, ugye, felkel?

AGGLEGÉNY. egyszerûen. Fel. Önérzetesen. Még sohase kellett kétszer mondanom. Egy-kettõ papucsba bújtatja a lábait, a cukorfehér lábacskáit. Fázékonyan kendõt kap magára, és a másik percben már lobog a melegítõ. Egy szót se szólunk. De mindketten érezzük, hogy most szeretjük egymást legjobban.

FÉRJ. meredt szemmel bámul. Érdekes. És azután?

AGGLEGÉNY. És azután, nincs tovább. Csettint az ujjával. Barátom, én vagyok a legboldogabb ember Budapesten. Ránéz. Miért bámulsz?

FÉRJ. Te - akár hiszed, akár nem -, de ezt én soha... sohase éreztem.

AGGLEGÉNY. Hallod, ez csak természetes.

FÉRJ. észreveszi, hogy a szódabikarbónás szelencébe belepottyant egy öreg könnycsepp, megtörli a szemét, és megint játszik. Bizony nekem nincs kihez hazamennem. Agglegény maradtam. Hogy is van az a mondás? Az agglegény úgy él, mint egy király...

AGGLEGÉNY. És úgy hal meg...

FÉRJ. Sohase hal meg. Tudod mit, öregem, én mégse cserélnék veled. Igaz, hogy a legényszobám üres most, az ágy hideg, és úgy surranok be, hogy elfordítom a fejem, de azért... azért boldog vagyok. Olyan könnyû... Olyan szabad...

AGGLEGÉNY. elkomorul.

FÉRJ. Az se igaz, hogy senkim sincs. Az én nagy, francia ágyam a világ leghûbb állata. Te, az vár engem, és illedelmesen köszön, mikor belépek. „Jó reggelt, nagyságos úr!” Erre én azt mondom: „Szerbusz!” Az éjjeli szekrény egy oktávval magasabban kiált: „Jó reggelt!” Megveregetem a vállát: „Szerbusz!” A kispárna szoprán hangon rikolt: „Jó reggelt!” Megsimogatom: „Szerbusz!” Egyébként megköszönöm nekik, hogy jószívûek hozzám, lefekszem, kicsit olvasok, azután a fülemre húzom a takarót, a kispárnára hajlok, és mintha véletlenségbõl történne, megcsókolom a csücskét...

AGGLEGÉNY. kényelmetlenül feszeng. Kérlek, ne érzelegj.

FÉRJ. Az ördög érzeleg. Én csak titeket sajnállak, szegény férjek. Az egész világ az enyém. A ligetben, a Múzeum-kertben tavasszal annyi leány van. Nem tudom, észrevetted-e, hogy ezek a fiatal leányok mindig egyformák, a kötényük, a szoknyájuk, a frizurájuk sohase változik, és ha egyik-másik megöregszik és elcsúnyul, a fiatalság, a fiatalság az örök. Ezek a leányok jönnek elébem friss mosollyal, piros napernyõvel. Nektek van feleségtek és anyósotok. Nekem azonban maga a Természet az anyósom, aki millió és millió eladó lányt cepel a karján.

AGGLEGÉNY. nagyon szomorúan. Nem gondolod, hogy nincs igazad?

FÉRJ. Én, öregem, nem filozofálok. Fütyörész. Én élek.

AGGLEGÉNY. hosszan, irigyen bámulja. Hazudsz. Dadogó nyelvvel, álmosan. Hazudsz. Megfogja a kezét.

FÉRJ. Mi bajod?

AGGLEGÉNY. Csak azt akarom mondani, hogy hazudsz. Lehajtja fejét az asztalra. Hogy nincs így. Nagyon sápadtan. Hogy nincs igazad.

FÉRJ. Honnan tudod - te - te, békés nyárspolgár?

AGGLEGÉNY. Az a szoba utálatos és hideg. A lavór vize jeges. És nem köszön senki. És azután a millió lány se érdekes. Kettõ kevesebb, mint - egy.

FÉRJ. A matematikában mindig gyenge voltál.

AGGLEGÉNY. Ne izélj. Sohase, sohase szoktam lumpolni. Kicsit szédül a fejem. Én most nem merek hazamenni.

FÉRJ. felkel. Pedig már igazán mehetünk.

AGGLEGÉNY. teljesen elázva, szontyolodottan felkel. Maradjunk itt. Valamit gondol. Örökre.

FÉRJ. dühöngve hebeg. És az asszony?

AGGLEGÉNY. Az, fiam, az... az... Szünet. A levegõbe mutat, nagyon messzire.

FÉRJ. Hát így vagyunk, öregem? Hahotázik. No, ez sikerült. Becsaptál, öregem, a régi vagy, akárcsak az iskolában, húsz évvel ezelõtt. Mindig erõsebben nevet. De, látod, te is beugrottál. Nyelve alig forog. Tudd meg, öregem, tudd meg... hogy én is becsaptalak... mert én meg... úgy bizony...

AGGLEGÉNY. a füléhez hajol, s élesen, hidegen belésziszegi. Mióta?

FÉRJ. szomorúan. Tizenöt éve.

Fizetnek. Kimennek az utcára, ahol a hajnal a házak fölött kék utcákat hasít az éjszakából. Nézik egymás arcát, és zavaros álomnak tetszik, hogy egymásban bámulták saját életüket, melyet eddig nem éreztek. Mind a ketten roppantul józanok és szomorúak.

1908