Fejezet
1 1 | ilyen Herkulesek vagyunk! Én is ezt éreztem, mikor elfáradtan
2 3 | megtanított játszani, s én egy hét múlva már rendesen
3 3 | Megsimogatta a fejemet, és én mélyen meghajoltam.~Azóta
4 3 | mester... Gyõztél megint.~Én ilyenkor zavartan hallgattam,
5 3 | nyílt szemekkel nézett az én fájdalmas, szomorú arcomba.~
6 3 | estéken leült a zongorához, s én fájó fejjel állottam a tündöklõ,
7 3 | minden a régiben maradt, én rendesen jártam Aladárhoz,
8 3 | paplanuk huzatába kapaszkodnak. Én természetesen továbbra is
9 3 | volt a nagy teremben, s én úgy éreztem, mintha e nehéz
10 3 | végjátéknál tartottunk, amikor én kedvetlen szórakozottságomban
11 3 | meg tanítványom, aki az én vérembõl, az én agyamból
12 3 | aki az én vérembõl, az én agyamból szívta életét,
13 3 | anyja boldogan mosolygott. Én egy kibúvó mozdulatot tettem.
14 5 | kereste, uram? Ne keresse; én küldöttem el. Azt akartam,
15 5 | cselédjeim régen lefeküdtek, s én egyedül olvastam valami
16 5 | lélegzetû angol regényt. De én egyre izgatottabb lettem,
17 5 | eseményt, mert az, hogy csak én tudom, megõrjít.~- Kérem,
18 5 | Értem, mit akar mondani. De én most is félek, s nem merek
19 5 | értsen félre, asszonyom. Én gavallér ember vagyok, ki
20 6 | dolgozni. Ki parancsol nekem? Én. Ki nagyobb úr nálam? Senki. -
21 12| adni a zsebkendõjét, de én nem fogadtam el; mentünk
22 12| Addig megleszek magamban.~Az én pünkösdi kirándulásom, úgy
23 12| elöntenek bércet, mezõt, s én megfulladok a haragos, piros
24 12| piros véróceánban, mely az én szegény szívembõl folyik
25 12| Milyen friss, üde minden, s én mégis olyan halálosan beteg
26 12| angyalok fönn dalolnak, és én egészen jól hallom halk,
27 12| álom!...~Ne sírj. Lásd, én türelmes vagyok. Lehajtom
28 13| van...~AZ APA. A szél fú. Én is fázom...~AZ ANYA. Gyerekek,
29 13| vagytok mindnyájan. Eszik. Én még a régiek közül való
30 13| kövér sárga dinnyét? Mind én szedtem tinéktek.~AZ ANYA.
31 13| haza egy szekér.~AZ APA. Én úgy látom, hogy az egy hazaballagó
32 13| ugráltak a padról. Istenemre, én is közéjük megyek, ha nem
33 13| gyerekek!~AZ EGYIK FIÚ. Én nem hallom.~A MÁSIK. Én
34 13| Én nem hallom.~A MÁSIK. Én sem...~AZ APA. Csak a békák
35 13| haza is költözött.~AZ ANYA. Én sem szeretek ilyenkor õsz
36 13| APA. nagyon lassan beszél. Én is mindig megérzem az õszt...
37 13| háborogva zúgott... És ekkor én a szürke alkonyatba mentem.
38 13| Hosszú szünet.~AZ ANYA. Én pedig múltkor délután láttam
39 13| csüggedten. Igazatok van. Én is úgy érzem, mintha valaki
40 16| Kitekintek az éjszakába, s az én lelkem is megtelik hideg,
41 16| tücsök kezdett új dalba, s az én igénytelen énekesem még
42 16| Szembeszállunk végre egymással, én és te. Más senki sincsen
43 16| frigyet bontó, vért ontó. Az én ereimben is háborog egy
44 16| szomorú lelketek titkát. Én imádom a ti lelketeket,
45 16| kacajjal, fürge bokákkal, mert én szeretem a ti szomorú örömeteket,
46 16| szénfeketére égett lelkemet, és én nem nevetek a ti kisírt
47 17| asszony nem is él, s csak én koholtam ez álomban járó,
48 17| hogy ez a könnyezõ ember én voltam-e, vagy te. De, hogyha
49 19| szerelmére, beszélj...~- Mondom, én is csak annyit tudok róla,
50 19| sem vesznek észre, csak én látok, csak én érzem, hogy
51 19| észre, csak én látok, csak én érzem, hogy nem bírom tovább.
52 21| mert látja, nagy átok az én szemgyöngeségem, és mindenki
53 21| Mondja, hiszi-e, hogy én azelõtt sohasem járkáltam
54 21| Tessék csak mesélni, majd én hallgatom.~A PROFESSZOR.
55 21| közé. Húszéves lehettem. Én is leültem közéjük, és bedugtam
56 21| Ez az elveszett nap az én életem... Azután egy éjszaka,
57 22| Pietro? - kérdezte Bianca.~- Én.~- Nem láttad az uramat?
58 23| leány.~- Nem haragudtam. Én mindig szerettelek benneteket. -
59 27| hebegte a neuraszténiás fiú -, én ma meg fogok dögleni.~A
60 27| legelõször. Azt gondoltam, hogy én is ilyen névtelen vagyok,
61 27| meg kell állapítanom, hogy én vagyok. A szemeim sírnak.
62 27| vagyok. A szemeim sírnak. Én pedig utálom ezt az embert,
63 27| szenvedés boldogság. És én téged most megáldalak. Megáldalak
|