Fejezet

 1 1 |     hasztalan. Húsz-harminc méterrel mindig elõbbre volt.~Vágtattak...~
 2 2 |            Azután ledõlt egy dombra. Mindig estefelé jött ide. Ilyenkor
 3 2 |              nyájtól, mégis ide jött mindig. Levetette magát a földre,
 4 2 |         szobrok, s az õ Adonisza még mindig nem jött. Véres arccal,
 5 3 |            mélyen meghajoltam.~Azóta mindig az övé volt a gyõzelem.~
 6 3 |        alakítgatta anyám a ruháimat, mindig otrombább és ügyetlenebb
 7 3 |             Aladárhoz, sakkoztunk, s mindig õ vitte el a gyõzelmet.
 8 3 |         menthetik meg. Õ azonban még mindig a sakk szenvedélyén csüngött,
 9 4 |            félve nyitotta a fakírra. Mindig a szemébe kellett néznie.
10 4 |            ment elõre a part mentén. Mindig tovább.~Szivárványos alkonyat
11 4 |        vékony sziklaperemen.~A folyó mindig lüktetõbb és lázasabb lett.
12 5 |         nyugtalan. Máskor ily idõben mindig nyugalmasan aludt. Ezen
13 5 |             katasztrófa okozója, s õ mindig jobban látta, hogy ez csak
14 5 |             orvos arcvonásai azonban mindig derültebbek lettek. Látszott,
15 5 |             ajtót.~Az orvos, bár még mindig nem értett semmit sem az
16 5 |              nincs irtózatosabb; ott mindig rejtve van valami. A legsötétebb
17 5 |        ketyegett a falon.~A nõ kezét mindig az ölében tartotta, s ettõl
18 5 |           félelemtõl. Mert a félelem mindig oktalan. Ha van neve, ha
19 5 |            sõt unatkozunk is, de még mindig félünk. S ez a félelem még
20 5 |         elõbbi. A beszéd és mozdulat mindig gyérebb lesz, a csend egyre
21 5 |             csattogtak.~Az arcuk még mindig halottfehér volt, a kezük
22 6 |             Máskor, ilyen idõben már mindig otthon volt, elette a vacsorájukat,
23 6 |             csak alakoskodott, hátha mindig ily komoly maradt a lelke
24 6 |         mégis erõs, nagy ember volt. Mindig megtette, amit akart.~-
25 6 |              Emlékeztek, mit mondott mindig? Unta az életét, nem akart
26 6 |              selyemfodra azonban még mindig valami hihetetlennek tetszett
27 7 |              s alá a szobában.~- Még mindig hazug vagy - folytatta egyre
28 7 |       Megmérgezett a színház, te még mindig komédiás vagy. Nézz csak
29 7 |            ruhát, az asszony azonban mindig sápadtabb és szótlanabb
30 8 |         elcsendesedtek. A hegedû még mindig szólt.~Egyszerre azonban
31 9 | meginterjúvolni a kiváló politikust, mindig csak azt felelte, hogy „
32 10|               A lelke mélyén azonban mindig naiv és gyerekes maradt.
33 11|              a harag, az utolsó szó. Mindig attól tartott, hogy egyszer
34 12|             alatt tudna segíteni. De mindig természetesebb lesz. Az
35 12|         heroikus és kikerülhetetlen. Mindig azt gondoltam, hogy vagy
36 12|       feltekintek a vizestálból. - S mindig többen vagytok itten.~Az
37 13|            jön az õsz.~A NAGYAPA. Ti mindig az õszrõl beszéltek, pedig
38 13|          fürdõbe.~AZ ANYA. A nagyapa mindig velük van.~A nyaraló melletti
39 13|          nagyon lassan beszél. Én is mindig megérzem az õszt... A múltkor
40 13|        lépett volna. A tó felé megy, mindig lassabban, végre egy fához
41 13|             öreg. A szeme folyós, és mindig könnyezik. Aztán hallottad,
42 13|             olyan furcsán beszél, és mindig mekeg, mint a kecskebéka...
43 13|               Te láttad, hogy a mama mindig a puha húst válogatja ki
44 13|          elalszik. A kulcslyukon még mindig a gyertya halvány, átszûrt
45 15|            állott. A várakozó utasok mindig nyugtalanabbak lettek. Végre
46 15|               mint egy gimnazista, s mindig hosszú szalonkabátban járt.
47 15|       hölgyek... a hölgyek... Kérem, mindig a hölgyeké az elsõség...~
48 18|   közkatonája. A hangversenyteremben mindig õ volt a legelsõ. Hét órakor
49 18|       pisszegett, fészkelõdött, de õ mindig tiszteletteljesen és csendet
50 18|           nem fél. Az ismeretlen még mindig úgy ült, mint elõbb. A szék
51 19|             minden idegem. Orlay még mindig nyugodt. Ha ásítana, nem
52 20|            olyan könnyû. A hidak nem mindig egyforma hosszúak. Néha
53 21|             láng olyan szép lehet... Mindig úgy szerettem... A feketeségben
54 22|            Nem láttad az uramat? Még mindig nem jött haza.~- Nem is
55 23|        senkinek sem szólt, s titkait mindig makacs hallgatással õrizte.~
56 23|          leány.~- Nem haragudtam. Én mindig szerettelek benneteket. -
57 23|           még a testén. És Tamás még mindig nem engedte el a karját.~-
58 24|          halt meg torokgyíkban. Vera mindig félve nyúlt ezekhez a törpe
59 25|          kellett mennie fáért-miért, mindig torkon ragadta ez az õrült,
60 26|             már egészen türelmetlen. Mindig gyorsabban szalad át a szobákon.
61 27|              milyen nyugodtan nézett mindig - folytatta a fiú. - Az