Fejezet

 1 2 |            a fiatal rableányokkal, pedig már rég túl volt a tizenhat
 2 2 |        elmúlt a második nap. A fiú pedig nem jött. A szegény Philomene
 3 3 |    kandallóban pattogott a tûz, mi pedig képeskönyveket néztünk,
 4 3 |     csillogtak, fönn a pohárszéken pedig nyugodtan szunyókáltak a
 5 4 |       tegnap látta volna utoljára. Pedig azóta két év múlt el. Kettõ
 6 4 |      lüktetõbb és lázasabb lett. Õ pedig egyre merészebb, szenvedélyesebb
 7 6 |      telefüstölte a szobát, azután pedig dunyhájukkal ágyat vackolt
 8 6 |          ellentállni. A sovány fiú pedig, aki filozófiát tanult,
 9 7 |          babérkoszorúkat, emlékeit pedig elrejtette a szekrényébe,
10 8 |            kilõtt ágyúgolyó, aztán pedig néma megadással lába elé
11 9 | legforgalmasabb kávéházában, anyja pedig egy végtelenül bájos divatáruslány,
12 9 |           Athéni Hirlap elõfizetõi pedig napról napra szaporodtak.
13 10|            zöld füvön. A barackfák pedig szûzi fehér virágleplet
14 10|        tavasz volt.~A gyerekhangok pedig úgy csilingeltek, mint az
15 11|        halotti sapkákat, az inasok pedig izzadva cipelték a ravataldeszkákat
16 12|   trillázott, vagy dalolt. A vérem pedig kitartóan csöpögött, mint
17 13|        mindig az õszrõl beszéltek, pedig még most a nyár derekán
18 13|         sóhajt. Bizony.~A NAGYAPA. Pedig alig múlt el a nyár.~Szünet.~
19 13|            a nyári láztól. Az erdõ pedig sóhajtozott. Haldoklott.
20 13|         Hosszú szünet.~AZ ANYA. Én pedig múltkor délután láttam meg
21 14|          tengermorajlás. A telefon pedig, mint egy levegõben járó
22 15|            lámpa fényében írt, Ida pedig betegen egy karosszékben
23 15|      gépházban tekintett szét. Ida pedig egészen magára maradt. Újra
24 15|          elnémultak. A szegény Ida pedig aléltan verte-ütötte a zongorát,
25 15|            A fekete testû szörnyek pedig egyetértõen prüszköltek,
26 16|            három éve lehet már. Ma pedig itt ülök a lámpám árnya
27 17|            Ebben a nagy némaságban pedig fojtogatni kezdette a bánat,
28 18|            hangszerébe. A trombita pedig, mint egy kacskaringós szörny,
29 18|      sarokból bámulnak reá, a zene pedig magasan kóvályog, és álmos,
30 18|            rozsdabarna nyakkendõje pedig többször körülfutva nyakán,
31 18|            A hangverseny közönsége pedig kiáradt az ajtókon, a fekete
32 19|       magához ölel, a lánghullámok pedig átcsapnak felettem. Érzem,
33 19|          az erõmtõl. Az ellenfelem pedig szinte magába öleli halálos
34 19|            való álmos nyújtózkodás pedig már egészen elveszi az eszméletemet.
35 20|  választják el egymástól. Kázmérra pedig haragudtak a hidak. A ködben
36 20|            a korallok?”~A szakálla pedig megderesedett ebbe a gondolatba.
37 20|            akart hinni a szemének, pedig látta, ijesztõ élességgel
38 20|       beszentelte a koporsót. Most pedig...~Az öreget már alig lehetett
39 21|        utoljára így a földön, most pedig, látja, eszembe jut minden,
40 21|         Nem, rettenetes-e ez? Fönn pedig a csillagok.... Egyszer,
41 21|           aranyalma lett volna. Ha pedig most elgondolom, hogy ugyanazok
42 23|      lógott a ruhája, a láthatáron pedig a nyugtalan víz már összeölelkezett
43 24|      puhaság, szín és selyem, künn pedig egyre havazik. Az ég reá
44 26|          az üres szobákban.~Az esõ pedig hangtalanul hullik, a kályha
45 26|        bútorokat, a lány pici füle pedig valahol messze rubintpirosra
46 27|            mint másutt. A szerelem pedig mindennél tragikusabb. Ez
47 27|         kénes gyufa bûze. Lovagjai pedig berúgtak a komisz muzsikától.
48 27|       vagyok. A szemeim sírnak. Én pedig utálom ezt az embert, szeretném
49 27|        ormótlanok voltak, ujjairól pedig bántóan villogtak a nehéz
50 27|      prédikált, a nagy pap, elõtte pedig térdre borult az operettprimadonna