Fejezet

 1 2 |           tavaszkor nevetõ, õsszel szomorú. S ezen annyira nevetett,
 2 3 |            nézett az én fájdalmas, szomorú arcomba.~Azóta mindennap
 3 5 |     megsárgult ifjúkori jegyzetei. Szomorú mosolygással tekintett reájuk.
 4 5 |     olvasott, olyan mozdulatlan és szomorú volt e hajlékony nõalak,
 5 6 |     megjelent elõttük az õ sovány, szomorú képe.~1905~ ~
 6 7 | Lassan-lassan azonban kedvetlen és szomorú lett. Az arca megváltozott.
 7 7 |          Te vagy az? Ó, te csúnya, szomorú ember. Nem untad meg a várakozást?~
 8 8 |     emberek elõtt szégyellte, hogy szomorú. A lépcsõn szokása szerint
 9 8 |            ajkán a távozók édes és szomorú búcsúmosolya ült. Keze nyugodtan
10 8 |            idegenek járnak. S az õ szomorú, halvány anyja régen-régen
11 8 |          Mennyi könnyes várakozás, szomorú vívódás szól ki belõle.~
12 10|           naiv és gyerekes maradt. Szomorú, õszi estéken gyakran elgondolkozott
13 10|           olvasni egy-egy regényt, szomorú, hosszú délutánokon.~Mikor
14 11|   nemtõjének faragnak fantasztikus szomorú és fehér márványszobrokat.~
15 12|          mint egy fehér angyal. Te szomorú halálangyal! Te pünkösdi
16 13|            szeretem az õszt. Olyan szomorú.~AZ APA. szivarra gyújt,
17 13|      voltam a parton. Távolban egy szomorú, szürke alak õdöngött. Valami
18 13|           s mindez olyan furcsa és szomorú volt. Ma este ugyanezt éreztem.
19 13|      vetkõzik a nagyapa. A sovány, szomorú öregember éppen hálóingét
20 16|       szemöldökûek, és tárjátok ki szomorú lelketek titkát. Én imádom
21 16|    bokákkal, mert én szeretem a ti szomorú örömeteket, mivelhogy minden
22 16|            szent.~Danoljatok nekem szomorú nótákat, miket még akkor
23 16|      mindnyájan költõk is vagytok, szomorú leányzók, mert szenvedésteket
24 16|           némán üdvözölték, és egy szomorú tekintettel mindent megbocsátottak
25 17|        legyen, de azért csak olyan szomorú maradt, mint eddig.~Felvette
26 17|           lábaiban volt. Roskatag, szomorú lassúsággal haladt, mint
27 17|           egy álom... Akárcsak egy szomorú, rejtelmes álom.~Vajon hol
28 17|      szerelem emlékei sírtak. Ez a szomorú idegen talán szerelmes volt
29 17|      forogtak, kocsik jártak. Mily szomorú volt ez az ernyedt, álmos
30 17|             Mindez olyan, mint egy szomorú, rejtelmes álom.~1907~ ~
31 18|            el is késett. Fáradt és szomorú volt, alig bírta már magát,
32 20|           az égbolt. Határozatlan, szomorú alakok õdöngtek elõtte.
33 20|       talán utoljára. Mindez olyan szomorú volt, hogy sírni szeretett
34 20|           feléje, szürke kabátban, szomorú bólongatással. A történelem
35 21|          az egész életem, és olyan szomorú vagyok, mint mikor gyerek
36 23|      fejlõdött ki. Az álmos szemû, szomorú, szõke fiú állandóan ott
37 24|  hullámoztak, nyájak legeltek. Egy szomorú, parókás asszony búsan mosolyogva
38 24|           sovány, fûrészporos lába szomorú fehérséggel lógott le. A
39 25|         belebámult ezekbe az üres, szomorú szemekbe.~- Csak azt szeretném
40 26|       sokáig. Nem tudja, miért oly szomorú, csak érzi, hogy ez a sok
41 26|            ázott drótokon most két szomorú rabszolgalélek ölelkezik.
42 26|   egymásnak. A telefonba bemondják szomorú, igénytelen életüket, és
43 27|          szavammal, a te elzüllött szomorú életedért, az egész világ,