1-500 | 501-1000 | 1001-1161
Fejezet
1 1 | Károly nagyon hasonlított az apjához. A teste, a lelke
2 1 | homlokáról, sasszemérõl mindenki az anyjára ismert. Az öreg
3 1 | mindenki az anyjára ismert. Az öreg Károly - õt is így
4 1 | és kimaradt mindenünnen. Az egyesületi könyvek nagy,
5 1 | melléje írták: kimaradt.~Az öreg járása roskatag lett.
6 1 | százszor is útba ejtette az elhagyott mûtermet. Mindennap
7 1 | elajándékozgatta, s végre az egész termet átalakította
8 1 | akik százával ajánlkoznak az összetört nagyságoknak:
9 1 | nyugalmazott bankigazgatók, míg az öreg mûvész lassan, szomorúan
10 1 | tett vele a szagos mezõkön, az ébredõ tarlókon, s lelkesedve
11 1 | felébredtek a madarak, s az elsõ madárszóval rendszerint
12 1 | javíthatatlan reggeli munkásokat. Az öreg, ha jól vált le a törmelék,
13 1 | Szemében tetterõ égett. Az öreg közönyös dolgokról
14 1 | Egyszer este elvitette az apai házba bõröndjeit, hogy
15 1 | dicsõítette Rodint - mindhiába. Az asztalra rakta a fényes,
16 1 | drága szobormásolatokat.~Az öreg unta magát. Csak látta,
17 1 | boldogan magyarázta neki az anatómiáját. Csakugyan fölséges
18 1 | komoran, erõteljesen dõlt az oszlopra. Izmai hullámosan
19 1 | erõfeszítésüknek. Ó, nézd apám, ezt az... ezt az Istent. Ez Zeus
20 1 | nézd apám, ezt az... ezt az Istent. Ez Zeus fia...~Sokat
21 1 | a mai kor hitvallásáról: az emberben élõ erõrõl, mely
22 1 | tekintettek fiukra. Különösen az apa. De azért most is szerette.
23 1 | szerette. És tisztelte. Az összetört, tehetetlen, sokat
24 1 | felelt együgyû kérdéseire. Az anyja sokat sírt. Kísérletet
25 1 | hogy atyja még él. Mert az ilyen életet halálnak tartotta.
26 1 | kezében.~Ilyenkor fölugrott az ágyból, fölrántotta az ablakot,
27 1 | fölugrott az ágyból, fölrántotta az ablakot, és segítségért
28 1 | megõrül. A fejét belemártotta az udvarból hozott jeges vízbe,
29 1 | Valahogy meg akarta menteni azt az iszákos, agg mûvészt.~Nem
30 1 | sem. Mikor elzárták elõle az italt, a vén cselédnek odaadta
31 1 | a vén cselédnek odaadta az aranyóráját, csakhogy bort
32 1 | pompás ötlete jön. Elsápadt. Az eszme lassan érett meg agyában.
33 1 | dadogta halványan. Az ajkai idegesen reszkettek.~
34 1 | Beszélni kezdett vele.~Az öregember értelmetlenül
35 1 | rosszakaratú, ostoba emberek az idealisták lelkes beszédére.
36 1 | apja szobájába vitette, s az egész ház vezetését magára
37 1 | mint a kutya a gazdájától.~Az öreg magába szállt, zordon
38 1 | megsimogatta õsz haját, mint az engedelmes gyermeknek szokták.
39 1 | engedelmes gyermeknek szokták. Az õsz hálásan nézett rája,
40 1 | összeráncolta borzas szemöldökét, s az öreg ijedve dõlt hátra,
41 1 | zajossá tenni a néma házat.~Az öreg sírt.~Mikor lecsillapodott,
42 1 | szenvedélyérõl, s visszavezetheti õt az életbe, s talán abba a légkörbe
43 1 | igen lassan ment a dolog. Az öreg letaposott cipõivel
44 1 | fia megtartotta ígéretét. Az országúton vak sebességgel
45 1 | sebességgel nyargaltak. Az öreg sokszor elhagyta a
46 1 | orvost kellett hívatniok. Az orvos chlorálhidráttal mesterséges
47 1 | sírt, zokogott, bõgött. Az ágynemûit, az ingét föltépte,
48 1 | zokogott, bõgött. Az ágynemûit, az ingét föltépte, félt a megfulladástól
49 1 | õ. A szobrász. A mûvész. Az új életre kelt istenember.
50 1 | reménysége. Károly megtudta az orvostól, hogy nincs semmi
51 1 | mindennek. Egyébként...~Az orvos vállat vont. Károly
52 1 | a padlóra. Azután elvált az orvostól, s újra bement
53 1 | jegestömlõt rakott a beteg fejére. Az öreg a padlóra vágta, és
54 1 | elfogta a sírás, s mint az õrültek a lucidum intervallumban,
55 1 | hallatszott. Sötéten nézett az ajtóra. Aztán megveregette
56 1 | gépek nyergét, mint ahogy az induló zsokék a kényes telivér
57 1 | petyhüdt fehérség suhant rá. Az ajtó nyitva maradt.~A fiú
58 1 | szél.~Egy cseléd kinézett az ablakon, s hirtelen ijedve
59 1 | valamilyen kísértet jár az udvaron. Ez a fiatal-öreg
60 1 | fagyosságában nagyon hasonlított az apjához.~Az öreget fölkeltette.
61 1 | hasonlított az apjához.~Az öreget fölkeltette. Fáradt
62 1 | volt még. Ember nem járt az utcákon, s haladtak eszeveszett
63 1 | hitvány kavics lett volna. Az öreg késõbb ellökött egy
64 1 | küllõket taposná. Mentek, s az út porzott a gumihártyák
65 1 | porzott a gumihártyák alatt.~Az öreg szép lett. Erélyes.
66 1 | öreg szép lett. Erélyes. Az az állati vonás, amely az
67 1 | öreg szép lett. Erélyes. Az az állati vonás, amely az utolsó
68 1 | Az az állati vonás, amely az utolsó években elrútította
69 1 | véres lábakkal kapaszkodott az acéltaposóba. A fia izgatottan
70 1 | Mozdulatlan volt, mint egy szobor. Az öreg ment, rohant, vágtatott.
71 1 | magasan, hihetetlenül magasan. Az apja volt. Szétterpesztett
72 2 | bõre úgy feketéllett, mint az apuliai asszonyoké. A tengerparton,
73 2 | túl volt a tizenhat éven. Az apja kardjával is el-eljátszadozott
74 2 | Világért sem adta volna az otromba rabszolgák kezébe.
75 2 | csõrû ludakra vigyázzon. Az erdõ melletti tisztáson
76 2 | melletti tisztáson leheveredett az oroszlánbõrre, s nézte az
77 2 | az oroszlánbõrre, s nézte az enyhe tavaszi égboltot,
78 2 | tágra nyíltak, rámeredtek az égre, s elgondolta magában,
79 2 | elgondolta magában, hogy az égbolt is egy nyugodt, nagy,
80 2 | hogy miért, de érezte, hogy az egész természet éledt, dagadt
81 2 | körülötte, s a friss patakokban, az olvadó havasokban, a kósza
82 2 | látta, mint pezsdül meg az ágakban a fanedû keringése,
83 2 | keringése, a rügyek csírakedve. Az erdõkben sokáig andalgott,
84 2 | patakokban látta a nimfákat, az undinéket, aztán szólítgatta
85 2 | felelt tompított kacagásával. Az erdõben nem volt senki sem;
86 2 | közül látta még a nyájat, az agg és bölcs pásztorokat,
87 2 | amint botjukra dõlve nézték az aranyos napot s a vékony
88 2 | maga elé meredt, lábára az alkonyat tüzes szõnyeget
89 2 | A halántékán kidagadtak az erek, lélegzete meggyorsult,
90 2 | két versenyfutó daliával. Az egyik szõke volt és kis
91 2 | gyõznie kell, s csakugyan - az lett az elsõ. A másik lihegett,
92 2 | kell, s csakugyan - az lett az elsõ. A másik lihegett,
93 2 | magát a földre, bámulta az eget, hallgatta a madarak
94 2 | nimfákkal, miért nem szereti az agg pásztorokat, az öreg,
95 2 | szereti az agg pásztorokat, az öreg, fecsegõ dajkákat,
96 2 | öreg, fecsegõ dajkákat, az alázatos rabszolgákat úgy,
97 2 | este lett, mire hazaért.~Az átriumban félhomály volt
98 2 | félhomály volt már. Csak az örökláng lobogása világította
99 2 | világította meg Vesta szobrát. Az udvaron rabszolgák és harcból
100 2 | elcsábított vad lelkû apja. Az Arész-kedvelt fiú hosszú
101 2 | Apolló tüzes lovait, künn az utcákon kábító zûrzavar
102 2 | koldus egy csoportban énekelt az Adonisz-szobor elõtt. Phalernumi
103 2 | már sok porban hentergett, az asszonyoknak lobogott a
104 2 | csatlakozott, mert tudta, hogy az istenek szeretik az emberek
105 2 | hogy az istenek szeretik az emberek hódolatát. Este
106 2 | úgy szeretett.~S elmúlt az elsõ nap, és elmúlt a második
107 2 | Szandálja levásott lábáról. Az asszonyok evoéja, rekedt
108 2 | Mint egy félhalott meredt az ijedtségtõl sápadt apjára.~
109 2 | ijedtségtõl sápadt apjára.~Az apja kézen fogta, megcsókolta,
110 2 | kézen fogta, megcsókolta, s az átriumba vezette. A lobogó
111 2 | centuriónak úgy tetszett, mintha az égbõl azt a jóslatot kapta
112 2 | tûzhely mellett pihenni. Az edzett férfinak könnyek
113 2 | ment, Philomene kiosont az udvarra, azután a nagy,
114 2 | üres utcákra, melyekre még az éj borította sötétségét.
115 2 | égboltból fáradtan serkedtek az elsõ fényszikrák. Az ünnepség
116 2 | serkedtek az elsõ fényszikrák. Az ünnepség roncsai, virágok
117 2 | úszva, jajgatva könyörgött az életéért, megjelent elõtte
118 2 | vér.~A tér néptelen volt.~Az ég lassan derengett. Már
119 2 | lassan derengett. Már látta az Adonisz-szobrot, amelyet
120 2 | vérvörös héricset.~Philomene az éneklõk élén állott. Hosszú
121 2 | Minden szem feléje fordult. Az övé azonban nem. Meredten
122 2 | mikor szelíden csillognak az olajos szobrok, s az õ Adonisza
123 2 | csillognak az olajos szobrok, s az õ Adonisza még mindig nem
124 2 | népség ijedten súgott-búgott. Az agg tudósok, a kuruzslók
125 2 | mindegyik csak a vállát vonta, s az örök istenekre utalt, kik
126 2 | volt, és belátta, hogy ez az istenek bosszúja, s másnap,
127 2 | áldozott Proserpinának, az alvilág királynéjának.~1904~ ~
128 3 | HÁZITANÍTÓ NAPLÓJA~Egyszer este az apám sugárzó arccal jött
129 3 | jött a szobába. Emlékszem, az üvegajtón át néztem, mint
130 3 | Holnap átmégysz Tarékhoz. Ma az ezredes úr Aladár tanítójának
131 3 | tanítójának fogadott meg...~Az apám magához vont, és megcsókolt:~-
132 3 | egész délutánokon ültem az ágya mellett. Az álmos,
133 3 | délutánokon ültem az ágya mellett. Az álmos, langyos szobában
134 3 | képeskönyveket néztünk, kibámultunk az ablakon, együtt unatkoztunk.~
135 3 | õt.~Mikor ezt megtudták, az anyja, egy sovány, õszülõ
136 3 | Aladárnak fáj, ha nem teljesedik az akarata. Maga okos fiú,
137 3 | meghajoltam.~Azóta mindig az övé volt a gyõzelem.~Aladár
138 3 | azonban hamar megszokta ezt az olcsó dicsõséget, s napról
139 3 | hideg mosoly fogadott, és az izgatott tornák után kínos
140 3 | dobogását is hallottuk. Az anyja rendesen ott állt
141 3 | anyja rendesen ott állt az ágynál, s izgatott boldogsággal
142 3 | nevettek? Nem tudom. De mikor az utcán a hûs levegõ megcsapta
143 3 | utcán a hûs levegõ megcsapta az arcomat, sokszor gondoltam
144 3 | elaszott alakját, mosolyogtam az érzékenységemen, s mély
145 3 | tüzelt a nagy indulattól. Az övé a becsvágytól, az enyém
146 3 | indulattól. Az övé a becsvágytól, az enyém a szégyentõl.~Így
147 3 | vékony. De sohasem állt jól. Az asztalnál vagy keveset ettem,
148 3 | mérgesen vetettem magamat az ágyra. Azt hittem, nem bírom
149 3 | nem volt otthon. Leültem az asztalhoz, s hallgattam
150 3 | leányt, kinek halvány nyakát az ellenzõ fehér árnyékai csipkézték
151 3 | végtelenség óta ismerem ezt az ismeretlent, aki akkor tágra
152 3 | tágra nyílt szemekkel nézett az én fájdalmas, szomorú arcomba.~
153 3 | õ vitte el a gyõzelmet. Az iskolában megcsináltam a
154 3 | késõ este vetõdtem haza. Az úton szaladtam, boldogan
155 3 | felriadtam. Felszakítottam az ablaktáblákat. Az éj fülledt
156 3 | Felszakítottam az ablaktáblákat. Az éj fülledt volt, az ég téntafekete.
157 3 | ablaktáblákat. Az éj fülledt volt, az ég téntafekete. Csak szögletében
158 3 | felé fordítottam a fejemet.~Az udvar mélyén a fehér orgonák
159 3 | orgonák virágoztak.~És ezt az álom-népes, csendes boldogságot
160 3 | a gondolataimat.~Aladár az utolsóban volt, az orvosok
161 3 | Aladár az utolsóban volt, az orvosok kimondották, hogy
162 3 | látom azt a szobát, amint az októberi nap fakó sárgaságában
163 3 | tolószéken ült, s égõ szemeivel az õszi délutánra, a lugas
164 3 | Sokszor azt hittem, hogy már az anyanyelvemet sem értem,
165 3 | pillanatban már kinyílt az ajtó, s belépett Olga, halványkék
166 3 | rajtad a sor.~Elsápadtam, s az ajkaimba haraptam. Kóválygott
167 3 | Kóválygott velem a világ. Az egész ház, mint valami óriási
168 3 | rémült bizonytalanságával az asztal párkányába kapaszkodtam.
169 3 | váró Aladárt, s mellette az anyját. Kezem a sakkdeszkán
170 3 | volna meg tanítványom, aki az én vérembõl, az én agyamból
171 3 | tanítványom, aki az én vérembõl, az én agyamból szívta életét,
172 3 | kitömött szalmabáb, mint az õ bohóca, cselédje, rabszolgája.
173 3 | gerincem merészen rázta le az alázatosság szolgajármát.
174 3 | Sakk! - szólt Aladár, és az anyja boldogan mosolygott.
175 3 | kibúvó mozdulatot tettem. Az utolsó rabszolga-lépést.~
176 3 | aztán újra rám került a sor, az agyamra ömlõ vértõl szinte
177 3 | ömlõ vértõl szinte vakon, az indulattól részegen, az
178 3 | az indulattól részegen, az öröm remegõ kiáltásával
179 4 | és nem csókolta meg. Ezen az éjszakán a fakír szemeirõl
180 4 | magáról. Vajon tudja-e már az õ titkát?~Úgy érezte, hogy
181 4 | finom cipõjébe beszivárgott az aranyos, langyos homok.
182 4 | rézcímerei csillogtak, s az ablaküvegeken megjelent
183 4 | ablaküvegeken megjelent az a rejtelmes, kék-vörös-sárga
184 4 | Messze-messze tompán dörgött az ég alja, s tömör csomókban
185 4 | halványlila fénybe vonva az egész láthatárt. A föveny
186 4 | kétségbeesve kiáltott hozzája. Az õrület rekedt, elfúló hangján.
187 4 | mentse meg, vigye vissza az anyjához, ne hagyja elveszni.
188 4 | s õ mozdulatlanul állott az elemek háborgó forradalmában.~
189 4 | adta ki. A víztölcsérek az égig csaptak föl, fönn ezer
190 4 | száguldott, a hidak remegtek s az oszlopfõnél bömbölve ágaskodott
191 5 | KÜLÖNÖS LÁTOGATÁS~Az orvos feltekintett a könyvébõl,
192 5 | azt hitte, valaki járkál az elõcsarnokban. Megnézte
193 5 | elõcsarnokban. Megnézte az óráját; régen elmúlt két
194 5 | megunta a hallgatózást, újra az íróasztal felé tartott.
195 5 | nyugalmasan aludt. Ezen az éjjelen azonban nem bírta
196 5 | a szemeit. Fájt a feje, az arca piros volt.~Maga elõtt
197 5 | Valami csip-csup hiba volt az egész katasztrófa okozója,
198 5 | jobban látta, hogy ez csak az õ ügyetlenségén múlt. Ezen
199 5 | dolgozószobáját, ki-kitekintve olykor az izzadt ablakokon. Az udvarra
200 5 | olykor az izzadt ablakokon. Az udvarra a tompa, õszi éjjel
201 5 | díványra, azután benyitott az ebédlõbe. És ekkor újra
202 5 | hívják. Bizonyosan felkelt az inasa, magyarázgatta magának,
203 5 | ijedten hátrált vissza. Az íróasztala mellett egy fekete
204 5 | misztikus fekete rózsa. Az arca sápadtabb volt, mint
205 5 | volt, mint a halottaké.~Az orvos elõször kiáltani akart,
206 5 | bevilágítottak a fekete éjszakába. Az orvos arcvonásai azonban
207 5 | Látszott, hogy megerõltette az emlékezetét; s késõbb fölismerte
208 5 | ha megmagyarázok mindent.~Az orvossal keringeni kezdett
209 5 | beteg lett valamelyikük, s az elsõ rémületben futott hozzá,
210 5 | magukra hagyta, rájuk zárva az ajtót.~Az orvos, bár még
211 5 | hagyta, rájuk zárva az ajtót.~Az orvos, bár még mindig nem
212 5 | mindig nem értett semmit sem az egészbõl, nyugodtan átmutatott
213 5 | szemébe nézett. Aztán kiment az elõszobába, hogy felkeltse
214 5 | elõszobába, hogy felkeltse az inasát, de nem találta a
215 5 | könnytelen, hörgõ zokogással. Az orvos összeráncolta a szemöldökét.~-
216 5 | ha parancsolja, becsukom az ajtókat.~Az asszony mohón
217 5 | parancsolja, becsukom az ajtókat.~Az asszony mohón kapott az
218 5 | Az asszony mohón kapott az eszmén, s míg az orvos az
219 5 | kapott az eszmén, s míg az orvos az ajtóra kétszer
220 5 | az eszmén, s míg az orvos az ajtóra kétszer ráfordította
221 5 | Nincs itt senki? - kérdezte az asszony.~Az orvos hirtelen
222 5 | kérdezte az asszony.~Az orvos hirtelen elfehéredett.
223 5 | dobogtak.~- Bolondság - felelt az orvos mosolyogva.~- Gyújtsa
224 5 | nem tudta megmagyarázni az asszony lelkiállapotát,
225 5 | székre, s gyufát tartott az üveghenger fölé. A gázláng
226 5 | el a hideg, kongó szobát.~Az asszony körültekintett,
227 5 | nyersselyem bútorok terpeszkedtek. Az asszony levetette magát
228 5 | majd ön mellett elmúlik az, ami elõl rohantam a nedves
229 5 | a terembe is belopódzott az a fanyar hervadásillat,
230 5 | szomszéd szobában is a lámpát!~Az orvos sietve engedelmeskedett.
231 5 | mindenütt világos volt, kivéve az utolsó, félreesõ termet,
232 5 | nem mernék most bemenni az utolsó szobába. Irtózatos
233 5 | szobába. Irtózatos gondolat az, hogy az árnyakat durván
234 5 | Irtózatos gondolat az, hogy az árnyakat durván dobogó lábainkkal
235 5 | ideadni a kezét - kérte az orvos a félõ asszonyt, ki
236 5 | orvos a félõ asszonyt, ki az emlékek hatása alatt egészen
237 5 | alatt egészen elfehérült. Az üterét akarom megnézni.~
238 5 | udvarra; úgy rémlett, hogy az ajtó becsapódott, s a férjem
239 5 | harmincnyolc... - számolt az orvos, s úgy tett, mintha
240 5 | elbeszélésére. A keze ott remegett az övében. Jéghideg volt.~-
241 5 | kitekintettem. És ekkor történt az, amitõl annyira megijedtem.
242 5 | amitõl annyira megijedtem. Az ablakom fehér, könnyû szövettel
243 5 | szövettel van bevonva.~- Az ütér kissé feszült. Egy
244 5 | Oly jólesik elbeszélni ezt az irtózatos eseményt, mert
245 5 | irtózatos eseményt, mert az, hogy csak én tudom, megõrjít.~-
246 5 | a kísértetekben.~- Azon az ablakon néztem ki. S akkor
247 5 | kettõ. Halkan végigmozogtak az ablakon, aztán eltûntek.
248 5 | Kõvé meredten bámultam az ablakra.~- Képzelõdés, izgatottság -
249 5 | magyarázta mosolyogva az orvos.~- Aztán egyik cselédem
250 5 | Ijedve szakítottam fel az ajtót, s kirohantam. Behunyt
251 5 | Behunyt szemekkel szaladtam át az udvaron, s rémüldözve botorkáltam
252 5 | Ön tudós. Segítsen, uram!~Az asszony újra zokogni kezdett.~-
253 5 | Maupassant-könyvet.~- Ah, az rettenetesebb volt, mint
254 5 | rettenetesebb volt, mint az õ „terreur”-je!~- Igyék
255 5 | nyugtalankodott miatta. Itt az egész kísértetmese magyarázata.
256 5 | másról.~- Igaza van. De az elõzmények is oly különösek
257 5 | a két karika. Töprengtem az életemen. Mit ér ez a bolond,
258 5 | lábnyira a fekete földbe...~Az orvos az asszonyra nézett.
259 5 | fekete földbe...~Az orvos az asszonyra nézett. Csakugyan,
260 5 | buta komédia - ismételgette az asszony.~- Verje ki a fejébõl
261 5 | orvosolnunk. Méltánylom az ön ijedelmét, és belátom,
262 5 | küszködés után kopogott be az ajtómon. Az ön férje ezalatt
263 5 | kopogott be az ajtómon. Az ön férje ezalatt valószínûleg
264 5 | akkor sem merek hazamenni.~Az orvos csüggedten leült.
265 5 | csüggedten leült. Várt. Az óra egyhangúan ketyegett
266 5 | falon.~A nõ kezét mindig az ölében tartotta, s ettõl
267 5 | van neve, ha kitaláltuk az okát - már megszûnt.~Az
268 5 | az okát - már megszûnt.~Az elsõ ijedtségrohamnak azonban
269 5 | volt. Beállt a csend, mely az ideges, gyors elbeszéléseket
270 5 | még rettenetesebb, mint az elõbbi. A beszéd és mozdulat
271 5 | felkapaszkodik a nyakig, végre az ajkunkat veri, majd összecsap
272 5 | menekülés.~Némán nézték az idegen tárgyakat, s egymás
273 5 | mindketten kiáltani akartak. Az orvos a tudományról beszélt,
274 5 | köznépet s a féltékeny nõket. Az asszony várta a reggelt,
275 5 | beözönlik a sötét szobákba, az õ ebédlõjébe, hol érintetlenül
276 5 | tejeskocsik járnak majd az utcákon, az emberek hangosan
277 5 | járnak majd az utcákon, az emberek hangosan beszélnek,
278 5 | késett a rózsás pirkadás.~Az óra lassan, nyugodtan járt.
279 5 | elõtt a tikkadt mezõkre.~Az asszony egyszerre felugrott.
280 5 | asszony egyszerre felugrott. Az arca elfehérült.~- Hallja?~-
281 5 | hallok.~- Ugyanaz a suhogás.~Az orvos elsápadt. Két lépést
282 5 | Két lépést tett elõre. Az asszony is. Aztán hátrált,
283 5 | kiáltott torka szakadtából az asszony.~Az orvos lesütötte
284 5 | szakadtából az asszony.~Az orvos lesütötte a szemét,
285 5 | felnézni, de még mozdulni sem. Az õrület környékezte. Az asszony
286 5 | Az õrület környékezte. Az asszony vad szemekkel nézett
287 5 | asszony vad szemekkel nézett az utolsó, sötét szobába.~-
288 5 | sötét szobába.~- Uram, az istenre kérem, gyújtsa meg
289 5 | Aztán elindult. De csak az asszonyig ment. Nem mert
290 5 | jobban megrémült, mert még az õ erõsségében, tudásában
291 5 | nõt.~A pamlaghoz siettek Az erõs ember átölelte a gyenge
292 5 | szerelem sohasem tud, csak az összetiprott ember félelme.
293 5 | összetiprott ember félelme. Az orvos belemélyesztette fehér
294 5 | szájára tapadt, görcsös kezei az övéiben nyugodtak, s nem
295 5 | meg, hogy esetleg kopog az ajtón a feleségét követelõ
296 5 | vigaszt keresett, s magában az indulatok harsogó háborújában
297 5 | szerelemre gondolni. A szemük, az arcuk elmondott mindent;
298 5 | szeretetének vad tombolása volt ez.~Az orvosnak eszébe jutott egy
299 5 | azonban semmit sem érzett az édességbõl. Mellette volt
300 5 | szorította kezét, csókolta az ajakát, s esze ágában sem
301 5 | elszakad tõle, mielõtt betekint az elsõ napsugár, mert belõle
302 5 | lámpák halkan lobogva égtek. Az óra járt. A csókok vadul
303 5 | csókok vadul csattogtak.~Az arcuk még mindig halottfehér
304 5 | Lassan-lassan visszatért beléjük az élet, melyet egymásból merítettek.
305 5 | Pár perc múlva bekandikált az elsõ napsugár.~A nõ felkelt.
306 5 | Elváltak.~Boldogan szaladt át az udvaron. Az õszi napsugár
307 5 | Boldogan szaladt át az udvaron. Az õszi napsugár bágyadtan
308 5 | zavaros ködben fürödtek.~Az ajtajában cselédjei várták.~
309 6 | Szegény György... - mondotta az egyik, és nyomban elnémult.~-
310 6 | a csúnya, novemberi köd. Az egyik nagy falás kenyeret
311 6 | elnémult a hang. Gábor dühösen az asztalra csapott:~- A keservét,
312 6 | keservét, mit bolondoztok?~Az asztaltábláról ijedten ugrott
313 6 | kusza, póklábú betûket, az asztalra meredtek, s nem
314 6 | volna egymástól. Lesték az ajtót. Nem nyílott ki. Máskor,
315 6 | megdöbbenésüket. Miért rontja el az éjszakájukat ez a lerongyolódott,
316 6 | pörlekedésben állottak, s még az utcán is szégyenkezve mentek
317 6 | a téli hold, sápadt volt az éji dorbézolástól, és szomorúan
318 6 | Volt - igazította helyre az, aki a filozófiával foglalkozott.
319 6 | jeges fuvallat csapott volna az arcukba.~Nem zavarta õket
320 6 | tekintettek körül.~Megrémültek. Ez az ember, akit senki sem vett
321 6 | Kérdés kérdésre tolult az agyukba: hátha egész életében
322 6 | lassan keringeni kezdtek az agyvelõkben:~- Emlékeztek,
323 6 | mit mondott mindig? Unta az életét, nem akart dolgozni.
324 6 | felfordulhat, a sárba fekszem, és az eget nézem...~Nyomban összegyûjtötték
325 6 | naplójába:~„Különösek ezek az emberek! A halál elõtt térdet
326 6 | hajtanak, mert nem ismerik, az életet azonban nem tudják
327 6 | leveleket zörgetett a szél, az égen fekete felhõk tolongtak,
328 6 | Maguk vitték le koporsóját az udvarba. Ez a halotti pompa,
329 6 | elképzelni, hogy mindez azért az emberért van, aki benn a
330 6 | ez a semmiség oltotta ki az életét. Kézrõl kézre adták,
331 6 | butaság. A legtöbbet ér még az álmodozás...~- Az eget nézni...
332 6 | ér még az álmodozás...~- Az eget nézni... az a legszebb...~
333 6 | álmodozás...~- Az eget nézni... az a legszebb...~Téli estéken,
334 6 | legszebb...~Téli estéken, mikor az udvarra nyíló diákszoba
335 6 | lobogásában megjelent elõttük az õ sovány, szomorú képe.~
336 7 | Gábor izgatottan állott az asztal mellett a félig elsötétített
337 7 | félig elsötétített szobában. Az arca krétafehér volt, s
338 7 | nagy, piros ajkai ebben az ijesztõen fehér keretben
339 7 | beszélünk majd egymással...~Az asszony az aranyszélû konzol
340 7 | egymással...~Az asszony az aranyszélû konzol elõtt
341 7 | határozatlan. Le kell vetned az álarcot, mert az õrületbe
342 7 | vetned az álarcot, mert az õrületbe hajtasz. Le fogom
343 7 | megalázlak. Letiporlak.~Az asszony nedves macskaszemeit
344 7 | Próbáld meg. Tudod, mi az a becsület, az õszinteség?
345 7 | Tudod, mi az a becsület, az õszinteség? Az ég szerelmére,
346 7 | becsület, az õszinteség? Az ég szerelmére, ne mosolyogjál,
347 7 | bírt megszabadulni tõle. Az elõtte levõ üveglapon látta
348 7 | szemrehányóan, szomorúan.~Az asszony készen volt az öltözködéssel.
349 7 | Az asszony készen volt az öltözködéssel. A gyémántfejû
350 7 | bocsátva.~Megcsókolták egymást. Az asszony egy mély, színpadi
351 7 | visszhangját keltette benne. Az érintetlen, puha leány a
352 7 | éltek, elégedettek voltak. Az asszony maga vitette a padlásra
353 7 | kedvetlen és szomorú lett. Az arca megváltozott. Téli
354 7 | nesztelenül lopózott a háta mögé. Az asszony felkacagott, s trillázni
355 7 | lopódzott. A férfi látta, hogy az asszony játszik. Ez a gondolat
356 7 | önmagát, s alkalmatlanná lett az életre. Az arca mindennap
357 7 | alkalmatlanná lett az életre. Az arca mindennap más volt,
358 7 | tudta változtatni. A szeme, az ajka, minden porcikája,
359 7 | csepp vére hazudott. Csert az õrültség környékezte.~Ezek
360 7 | kába zavarban vágtattak át az agyvelõjén. Egyszerre hidegen
361 7 | magában. Meg kell mentenem az életnek, az életem árán
362 7 | kell mentenem az életnek, az életem árán is...”~Nem tudta
363 7 | megpillantotta.~- Te vagy az? Ó, te csúnya, szomorú ember.
364 7 | nézel? - kérdezte Cser.~- Az arcodat, a te sápadt, érdekes
365 7 | gondolkozol? - gyóntatta tovább az asszony.~- Rólad. Próbára
366 7 | nekem, ajándékozz meg vele.~Az asszony némán nézett reá.
367 7 | Tessék.~Cser tántorgott az örömtõl. Magához szorította
368 7 | szorította a feleségét, és az este korán feküdtek le.~
369 7 | Cser tûzre vetette a ruhát, az asszony azonban mindig sápadtabb
370 7 | voltak. Gyûlölni kezdte az embereket, gyûlölte a közönséget,
371 7 | megölik.~Egyszer éjjel, mikor az asszony mozdulatlanul, lélegzettelenül
372 7 | felesége hangját hallotta az ajtón kívül:~- Te vagy,
373 7 | kívül:~- Te vagy, Gábor?~Az asszony zavartan lépett
374 7 | nem is volt eszméleténél. Az asszony leült az ágya mellé,
375 7 | eszméleténél. Az asszony leült az ágya mellé, s ügyetlen kézzel
376 7 | lábait keresztbe vetve várta az orvost.~Az orvos megmérte
377 7 | keresztbe vetve várta az orvost.~Az orvos megmérte a fiú lázát,
378 7 | mellû férfi jajgatva rogyott az élettelen testre. A felesége
379 7 | szobába, s behúzta maga után az ajtót. A két szobát üvegajtó
380 7 | szobán, azután megállott az ajtó elõtt. A vászonfüggönyön
381 7 | odavillant rémült tekintete az üvegre, s meglátta a férje
382 7 | lábujjhegyre állt s úgy figyelt. Az asszony sírt.~Zsebkendõjét
383 7 | engedte ki, s erõsen fújta az orrát. A színpadon zokogott
384 7 | kételkednie...~Cser megragadta az ajtót. A rozoga rézkilincs
385 8 | nincs mit ennie, s fõleg az emberek elõtt szégyellte,
386 8 | ért, hangszerét ledobta az ágyára, végigsimította lázas
387 8 | beletemette kezeibe. Megborzongott az élet durvaságától. Torkát
388 8 | élet durvaságától. Torkát az undor s a zokogás fojtogatta.
389 8 | szoba ablakai nyitva voltak. Az asztalon egy apró, zöld
390 8 | fújdogált. Tavasz volt. Az ibolyák mindenütt illatoztak.~
391 8 | illatoztak.~S õ ott feküdt az ágyon, ruhásan, hosszúra
392 8 | nagyvárosban egyedül élt. Az éhenhaláshoz állt közel.~
393 8 | ládájából a forgópisztolyt, s az asztalra tette. A lámpa
394 8 | visszaszálljon a múltba, az álmok aranyos egébe.~Homlokára
395 8 | valami ájulatos önkívületben az ablak mellett termett. Csak
396 8 | eszmélt magára, mikor már az ablakdeszka közelében az
397 8 | az ablakdeszka közelében az ébredezõ hangok viharában
398 8 | szomjas füle gyönyörködve itta az égi csengést, a húrok fájó
399 8 | ujjai vassá váltak volna.~Az ünnepi kirándulók künn az
400 8 | Az ünnepi kirándulók künn az utcán zöld gallyakkal felékesítve
401 8 | harsogott, mennydörgött, mint az óceán s a viharos égbolt.
402 8 | szabályosan, mélyen, amint az érzelem felduzzasztotta.
403 8 | nyári holdvilágos estén az õ szõke, halvány anyjával.
404 8 | ajtó aranyozott mintáin. Az ingóóra komoly hangon hirdette
405 8 | ingóóra komoly hangon hirdette az órák múlását. Õszülõ apja
406 8 | kertben idegenek járnak. S az õ szomorú, halvány anyja
407 8 | belõle.~Maga elõtt látta az udvarukat. A vén tölgyfát,
408 8 | csillogtak a langyos napsugárban. Az õsz öregek az asztalfõnél
409 8 | napsugárban. Az õsz öregek az asztalfõnél ültek. Hol vannak
410 8 | falatot. Õ álmodozva nézett az égre, melyen az alkonyat
411 8 | álmodozva nézett az égre, melyen az alkonyat piros csókja kígyózott,
412 8 | távozott el a földtõl s az emberektõl. A keze mozgását
413 8 | keze mozgását érezte, meg az álla szorítását, mely a
414 8 | hegedût mellén tartotta. Az életet nem. Csak mélységes,
415 8 | Elfeledkezett mindenrõl.~Az óra ütött a falon, s õ egyre
416 8 | falon, s õ egyre játszott. Az aranycsillagok eltûntek
417 8 | égrõl, s mégsem fáradt el. Az ablakokban kialudt a lámpa.
418 8 | ablakokban kialudt a lámpa. Az utcák egészen elcsendesedtek.
419 8 | Körülnézett. Összeborzongott az élettõl. Hitetlenül tekintett
420 8 | égett. Gyomrában korgott az éhség. A csodának, melyet
421 9 | versengett hét város, de az apja és az anyja igen. Az
422 9 | hét város, de az apja és az anyja igen. Az apja fizetõpincér
423 9 | az apja és az anyja igen. Az apja fizetõpincér volt Athénnek
424 9 | tehetséggel tudta rásózni az athéni hölgyekre Párizs
425 9 | nevelte fel Fülöpöt. Beíratta az iskolába, a zenedébe és
426 9 | öntudatlanul csendültek meg az elsõ édes daktilusok.~Homérosz
427 9 | Idõközben azonban változtak az események. Szegény Homérosznak
428 9 | Szegény Homérosznak meghalt az anyja, s õ már nem volt
429 9 | érzékenyen búcsúztatta el az árnyékvilágtól, s ha egy
430 9 | múlva fõszerkesztõje lett az Athéni Hirlap-nak. Ekkor
431 9 | senki sem volt ügyesebb az államélet pikantériáinak
432 9 | nem más, mint Briszeisz, az athéni opera bájos dívája,
433 9 | szellõztette is becses lapjában, az Athéni Hirlap elõfizetõi
434 9 | a munkát.~A követségek, az ünnepi küldöttek egymásnak
435 9 | kulcsa egyáltalában nincs az õ kezében”.~Egy alkalommal
436 9 | harctéri tudósítást olvasta, az elesettek között találta
437 9 | között találta Patroklosznak, az õ kedves, pezsgõzõ cimborájának
438 9 | gyerekek.~Egy óra múlva az athéni rikkancsok hanyatt-homlok
439 9 | hanyatt-homlok rohantak szét az utcákon.~- Rendkívüli kiadás!!
440 9 | Lassan-lassan beválasztották az újságírók szövetkezetébe,
441 9 | egyesületébe, sõt pár év múlva az újságírók nemzetközi egyesületének
442 9 | színes tollú hírlapírót, az újságírás atyamesterét”.~
443 10| lehetett több húszévesnél.~Az ablakok nyitva voltak. A
444 10| szunyókálva sütkérezett a falu. Az erõs melegben ujjongva forrt
445 10| tavasz. Égett, mint a pokol. Az iskola melletti árokban,
446 10| virágleplet öltöttek magukra, mint az áldozni készülõ, halvány
447 10| fáradt szomorúsággal nézte az iskolatermet, hol - úgy
448 10| ernyedtséget árasztott a szobára. Az óra is oly lassan járt,
449 10| távolba nézett.~Csengettek. Az óra véget ért. A gyerekek
450 10| pásztorkölteménnyé laposodik, s neki is az lesz a végzete, ami atyjáé,
451 10| görögtüzes, mûkedvelõi elõadások, az összeeszkábált, sátoros
452 10| hangja messzire csengett. Az eltemetett, halott ambíciók
453 10| tudományt.~Nehezen szokott be az új világba. A fekete márványasztalok,
454 10| Lassan-lassan megtanulta, hogy az élet pirosságát hogyan kell
455 10| elgondolkozott azok sorsán, kik az életet hazudják, és nem
456 10| patakpart, ahol rókára lesett, az alkonyodó szigetek, mikre
457 10| alkonyodó szigetek, mikre az est fehér gõzei borultak,
458 10| kezében oly rosszul, mint az övében.~Évekig hurcolta
459 10| húzta-húzta õt a fényben az ismeretlenségbe.~Nem tudott
460 10| Megtudta, hogy falujukban az öreg tanító meghalt. Egy
461 10| faluját. Óvatosan lépdelt az alvó, fehér házak nyomán.
462 10| maga vitte.~Mikor meglátta az iskolát, arcára néhány forró,
463 10| Minden a régi volt még: az iskola, a templom, a korhadt
464 10| falú iskolába. Ugyanazok az arcok és ugyanaz a rózsakedvû
465 10| rózsakedvû ifjúság, ugyanaz az élet és pezsgés, mint húsz
466 10| jegyzõkönyvébe boldogan rótta be az egyszerû magyar neveket:
467 10| egymagában hányódott. Érezte az élet egyhangú, boldog folyását,
468 10| tanító beszélt. Csontos ökle az asztalon nyugodott.~Meredten
469 10| és feszülten állt, mint az élet katonája, mintha nemzedékeknek
470 10| egész életre.~Kitekintett az ablakon. A barackfák újra
471 10| pedig úgy csilingeltek, mint az ezüst csengettyûk.~Nyugodt
472 11| Reszketett. Kitekintett az ablakon s látta a tölcséresen
473 11| Remegõ kezekkel csukta be az ablaktáblákat.~A szegényes,
474 11| sárgásbarna homályba borultak az utcák. A tükör a szoba piszokszerû
475 11| zsugorodott össze, ha néha az ég erõsebben dörrent meg,
476 11| visszhangzott. Könyörögve nézett az égre, mintha kérdezte volna,
477 11| a beteljesedés, a harag, az utolsó szó. Mindig attól
478 11| sújtja le. Ha megdördült az ég, járása bizonytalan lett,
479 11| Ideges éjszakák után gyakran az utcára is félt kimenni.
480 11| mondogatta magában. - Ha az ember így reggel elgondolja...
481 11| mosolygós napon szüreten voltak az urával. Az urak többet ittak
482 11| szüreten voltak az urával. Az urak többet ittak a kelleténél,
483 11| ölelte magához mind a kettõt.~Az egyik nagy, szõke és álmodó
484 11| sértetlenül megmaradjon a földön.~Az álmodó szõke fiút egy buta
485 11| Hosszú haján szivárgott az agyvelõ. Már minden késõ
486 11| mindentõl és mindenkitõl.~Az emeletrõl, honnan a fekete
487 11| nap múlva leutazott hozzá. Az állomáson várt reá. Hosszan,
488 11| bérházban bolthelyiségek. Itt, az elsõ emeleten volt az õ
489 11| Itt, az elsõ emeleten volt az õ két szobája is. Már távolról
490 11| tiroli nõ vitte a szót, aki az egész világgal szeretett
491 11| magára maradt a két testvér, az özvegy izgatottan fordult
492 11| özvegy izgatottan fordult az öccse felé:~- Kérdezni valóm
493 11| A hátsó szobába értek. Az asszony halántékai lüktettek.
494 11| egymásra.~Végül megszólalt az öccse. Valamit dadogott.
495 11| kerevetre Öccsére tekintett. Az erõs férfi megijedt.~Szájából
496 11| angyalok, csonka piramisok. Az ajtóban egy kék zubbonyos
497 11| hangja messzire elcsengett~Az asszony megállt, széttekintett.~
498 11| elõre, hogy jobban lásson.~Az üres bolthelyiségbe, a sírkõraktár
499 11| koporsókat, a posztóterítõket, az aranybojtos halotti sapkákat,
500 11| aranybojtos halotti sapkákat, az inasok pedig izzadva cipelték
1-500 | 501-1000 | 1001-1161 |