Fejezet

 1 1 |         fehér kötõjüket, s fütyülve, oly könnyedén, mintha csak kõmûvesmunkát
 2 1 |           beszéltek egymással. A fiú oly fölénnyel szólt hozzá, mint
 3 1 |     pszichopatológiai szemlékben sok oly esetrõl olvasott, mikor
 4 1 |             le a díványra, és hányt. Oly rosszul lett, hogy orvost
 5 1 |    öltözködni kezdett. A fehér ruhák oly jól illettek megtört arcához,
 6 2 |         hallgatta a madarak dalát, s oly víg volt, hogy sokszor sírva
 7 3 |            Ha e napra gondolok, újra oly izgatott és zavart leszek,
 8 3 |             anyanyelvemet sem értem, oly idegenszerûen és zavarosan
 9 5 |                 Uram, higgyen nekem. Oly jólesik elbeszélni ezt az
10 5 |             van. De az elõzmények is oly különösek voltak. Egész
11 5 |        Remegve hallgattak. A szobára oly nagy csend borult, mint
12 5 |              De nem mertek mozdulni.~Oly boldogok és ártatlanok voltak,
13 8 |   szegezõdtek, de lelke messze volt.~Oly fájón szakadoztak ki a hangok
14 8 |             a nagy, bozontos kertbe. Oly csendes és hallgatag volt
15 8 | selyemszoknyában száguldottak hozzá, oly gyorsan, mint a kilõtt ágyúgolyó,
16 8 |             a szerelmesekén. A szíve oly erõsen vert, hogy minden
17 8 |             rá. Magára eszmélt.~Újra oly nyomorult volt, mint elõbb.~
18 10|       árasztott a szobára. Az óra is oly lassan járt, mintha álmos
19 10|      zümmögnek, hol a kamillás fûben oly jó olvasni egy-egy regényt,
20 10|        senkinek sem állott a kezében oly rosszul, mint az övében.~
21 11|        fiatalember. Azok közül, akik oly szépek és tökéletesek hogyha
22 12|             már valósággal utálatos. Oly komikus a lábakat folyton
23 13|             Az ég, a föld, a tárgyak oly különösek, mintha valamilyen
24 14|             a telefon képe egyszerre oly nagy lett, hogy az asztalokat,
25 15|       külváros sötét utcáiba.~Mindez oly furcsa volt, hihetetlen,
26 15|          verte-ütötte a zongorát, és oly vágyat érzett, mint a sas,
27 16|            felfedezõ, te újra keltõ. Oly ártatlannak látszol, s mégis
28 16|         ártatlannak látszol, s mégis oly kitanult és ravasz vagy,
29 16|          lélek remegéseit. A tárgyak oly idegenek körülöttem. Sokszor
30 16|             leejtettem az éjszakába. Oly fájó, édes és különös volt,
31 17|             mosolygó kopott Krisztus oly szelíd volt, s a régi esõmosott
32 23|        Énekelj, Tamás, nekünk. Neked oly szép hangod van.~- Énekelj! -
33 26|             sokáig. Nem tudja, miért oly szomorú, csak érzi, hogy