1-500 | 501-751
Fejezet
1 1 | volt több képzõmûvészeti és irodalompártoló társaságnak,
2 1 | tûrhetetlen reprezentálásokra, és kimaradt mindenünnen. Az
3 1 | Vésõit eldobta, szobrait és tervvázlatait felvitette
4 1 | mûteremben nem csengett és kacagott a dallamos márvány,
5 1 | szakítás lassan, de végzetesen és halálos bizonyossággal következett
6 1 | fogva vele beszélgetett, és õ vezette be õt a mûvészet
7 1 | redingotban soványabbnak és sápadtabbnak látszott, mint
8 1 | nyúltabb s arca férfiasabb és erõsebb kifejezésû lett.
9 1 | atyja minden mozdulatában és szavában talált valami gáncsolni
10 1 | gáncsolni valót, valami alantast és nyárspolgárit. S gyûlölni
11 1 | hogy párizsi csecsebecséit és szobrait megmutassa. Azt
12 1 | asztalra rakta a fényes, csinos és drága szobormásolatokat.~
13 1 | azért most is szerette. És tisztelte. Az összetört,
14 1 | összetört, tehetetlen, sokat evõ és sokat alvó ember félt ettõl
15 1 | hogy csak idegességrõl és szeszélyrõl van szó. Kedvébe
16 1 | szüntelenül töprengett és kétkedett. Pillanatokig
17 1 | fölrántotta az ablakot, és segítségért akart kiáltani.
18 1 | a szó, homloka kopogott és lüktetett. Félt, hogy megõrül.
19 1 | meggyújtotta lámpáját, és cigarettázott. Valahogy
20 1 | nézett rája, s bizalmasan és - annyi idõ után - õszintén
21 1 | Türelmetlenségrõl, unalomról és ismét unalomról beszélt
22 1 | pezsgõt, amely habzik, zenél és gyöngyöz és friss pezsgéssel
23 1 | habzik, zenél és gyöngyöz és friss pezsgéssel muzsikál
24 1 | megüti. Fia azonban komolyan és szelíden intette. Krisztusi
25 1 | kijárnak majd a mezõre, és vésõcsengés fogja zajossá
26 1 | Csakugyan egész nap fáradt és kimerült volt.~Károly másnap
27 1 | ruhákkal.~De apja ereje és életkedve mégse tért vissza.~
28 1 | Összeszorított fogakkal és lihegõ mellel kapaszkodott
29 1 | Kábultan rogyott le a díványra, és hányt. Oly rosszul lett,
30 1 | hogy bõrén egerek, békák és tetvek másznak. És sírt,
31 1 | békák és tetvek másznak. És sírt, zokogott, bõgött.
32 1 | Az öreg a padlóra vágta, és kacagott.~Mikor Károly belépett,
33 1 | Károly belépett, elcsendesült és bánatba merült. Újra elfogta
34 1 | öreget fölkeltette. Fáradt és halálosan kábult volt, de
35 1 | mennek, rögtön föleszmélt, és öltözködni kezdett. A fehér
36 1 | Végtelen erõt érzett karjaiban és lábizmaiban. Elõször Károly
37 1 | Azután elindultak.~Rohantak, és nem szóltak semmit. Éj volt
38 1 | s inkább degeneráltnak és szenvedõnek látszott. Annyira
39 1 | hogy vékony cipõje levált, és mezítelen, véres lábakkal
40 1 | csurgott a víz. Csöngetett és kiabált, hogy álljon meg,
41 1 | essék.~A nap kibukkant, és olyanféle világításban volt
42 1 | egyszerre megvillan kék lila és vörös görögtûzben. Távolban
43 2 | is el-eljátszadozott még, és sohasem volt boldogabb,
44 2 | fehér fogait, piros ajkát, és ekkor elmosolyodott.~Alig
45 2 | szólítgatta a komoly driádokat, és a rigóknak felelt tompított
46 2 | látta még a nyájat, az agg és bölcs pásztorokat, amint
47 2 | daliával. Az egyik szõke volt és kis termetû. A másik fekete,
48 2 | másik fekete, tüzesszemû, és mély sebhely sötétlett homlokán.
49 2 | kezével, õ azonban nyugodtan és könnyen szedte lábait, mintha
50 2 | társát megfogta, felemelte, és talpra állította.~A két
51 2 | hiába imádkozott Venushoz és Jupiterhez, hiába fordult
52 2 | szobrát. Az udvaron rabszolgák és harcból hazatérõ, véres
53 2 | sikálták a rézmozsarakat és a nagy hasú csöbröket. A
54 2 | hosszú bujdosására gondolt, és könnyekre fakadt. Maga elé
55 2 | szótlanul ágyába bújt, és zokogott, míg el nem aludt.~
56 2 | katona, polgár, gazdag és koldus egy csoportban énekelt
57 2 | Adonisz-szobor elõtt. Phalernumi és caecubumi bor piroslott
58 2 | szeretett.~S elmúlt az elsõ nap, és elmúlt a második nap. A
59 2 | járkált a piszkos sikátorokon, és sírt óriási mezõkön, melyeknek
60 2 | melyeknek végét sem láthatta, és imádkozott lápos, betegséget
61 2 | egymás mellé ereszkedtek és imádkoztak. De a centuriónak
62 2 | egy rossz, utcai leány, és ledéren szemébe nevetett...~
63 2 | kétnapos hurcolás piszkossá és füstszagúvá tett. Nézte
64 2 | fényes tavaszi világba, és dús marokkal szórta a vérvörös
65 2 | agg tudósok, a kuruzslók és javasasszonyok seregesen
66 2 | mellett. De bölcs ember volt, és belátta, hogy ez az istenek
67 3 | összepiszkítottan, elfáradva, és mégis ruganyosan. Mikor
68 3 | látnám -, lecsatolta kardját, és így szólt hozzám:~- Holnap
69 3 | Az apám magához vont, és megcsókolt:~- Becsüld meg
70 3 | Megsimogatta a fejemet, és én mélyen meghajoltam.~Azóta
71 3 | hideg mosoly fogadott, és az izgatott tornák után
72 3 | hallgattam, vettem a kalapomat, és mentem.~Künn a folyosón
73 3 | játékszenvedélyben újult meg és oszolt el.~Most már nem
74 3 | szót. Hiába tisztítgatta és alakítgatta anyám a ruháimat,
75 3 | ruháimat, mindig otrombább és ügyetlenebb lettem. A nyakkendõm
76 3 | szorítottam a kezeimet, és mérgesen vetettem magamat
77 3 | elefántcsontból, ébenfából és ezüstbõl van. A gyöngyházkagylók
78 3 | ablakai finom zöld, sárgás és halványlila fényt szûrtek
79 3 | morcosan. Minden, ami sejtelmes és nagyszerû volt, azt ebben
80 3 | csendet, bámultam a lámpát és a leányt, kinek halvány
81 3 | árnyékai csipkézték körül, és úgy éreztem, hogy egy végtelenség
82 3 | Azóta mindennap találkoztunk és kóboroltunk a kertben, a
83 3 | a nagy, germán koponyák és porladó szívek megelevenülõ
84 3 | feladatát, mellette ültem, és talán el sem tudtam volna
85 3 | fehér orgonák virágoztak.~És ezt az álom-népes, csendes
86 3 | gondolok, újra oly izgatott és zavart leszek, mint akkor
87 3 | leszek, mint akkor voltam, és rendeznem kell a gondolataimat.~
88 3 | értem, oly idegenszerûen és zavarosan hangzott minden
89 3 | tudtam, mit csinálok. Kábult és fáradt voltam, s akkor úgy
90 3 | hazug aureolát, melyet finom és fehér arisztokratakezek
91 3 | percben nem gondoltam semmire és senkire.~Végigsimítottam
92 3 | Végigsimítottam a homlokomat, és lángoló szemekkel meredten
93 3 | Sakk! - szólt Aladár, és az anyja boldogan mosolygott.
94 4 | mondta a lány kacagva, és a férfinak nyújtotta a kezét.~
95 4 | megvárták, amíg besötétedett, és a zongora árnyéka ijesztõvé
96 4 | csendesen a szemébe nézett, és nem csókolta meg. Ezen az
97 4 | Végre egészen váratlanul és hirtelen megszólalt:~- Ugye,
98 4 | inkább együtt maradtak tehát, és közönyt színlelve tovább
99 4 | beszélgettek élces, gúnyos és fordulatos beszéddel. A
100 4 | fiatal homlokára, csak orrát és magas homlokát látta a félhomályban.
101 4 | békanyálas deszkái csikorogtak és sóhajtoztak. A csónakok
102 4 | a természet megtaposott és megpacskolt kebelébõl szól
103 4 | kebelébõl szól olykor hozzánk, és hív és csábít, hogy hagyjuk
104 4 | szól olykor hozzánk, és hív és csábít, hogy hagyjuk itt
105 4 | A folyó mindig lüktetõbb és lázasabb lett. Õ pedig egyre
106 4 | merészebb, szenvedélyesebb és különösebb. Türelmetlenül
107 4 | tekintett a mozgó égre, s félt és lihegett a belsõ láztól.
108 4 | folyó sziszegõ zöld kígyója, és õ úgy feszült meg ott, mint
109 4 | égig csaptak föl, fönn ezer és ezer villám kék erezete
110 4 | a leányt.~Nyugodt volt, és büszke. A vihar szíve dobogására
111 4 | meghajolt a leány elõtt, és sötéten mosolyogva, egy
112 5 | természetüknél fogva szépek és izmosak, s sohasem híznak
113 5 | könyveiben. Türelmetlen és ideges lett, azt hitte,
114 5 | Nem hitt a tudományban, és bár maga elõtt is szégyenlette
115 5 | azután benyitott az ebédlõbe. És ekkor újra hallotta a suhogó,
116 5 | olvasott, olyan mozdulatlan és szomorú volt e hajlékony
117 5 | kivette a zsebkendõjét, és zokogni kezdett száraz,
118 5 | minden bútora egyszerûséget és rideg komolyságot lehelt.
119 5 | Magam voltam. A gyermekeim és a cselédjeim régen lefeküdtek,
120 5 | még egyszer kitekintettem. És ekkor történt az, amitõl
121 5 | Maupassant-könyvet olvasnak, és nagyon kevés természettudományos
122 5 | még egy korty vizet. Így. És most méltóztassék reám hallgatni.
123 5 | kísértetmese magyarázata. És most beszéljünk másról.~-
124 5 | egészség, betegség, ásítás és nevetés. Mondja, nem komédia
125 5 | szemeit a nõ fekete haján, és elhûlt a vére...~- Milyen
126 5 | gondolkozott mindegyik bölcs és író - szintén céltalanul.
127 5 | Méltánylom az ön ijedelmét, és belátom, mily küszködés
128 5 | otthon van a férje...~- És ha nincs otthon?~- Mindenesetre
129 5 | érezte, amint keze hidegebb és hidegebb lett, a lelke is
130 5 | mint az elõbbi. A beszéd és mozdulat mindig gyérebb
131 5 | összecsap a fejünk felett. És akkor már nincs menekülés.~
132 5 | gyökeret vertek a lábai.~- És most a két fakó karika -
133 5 | mertek mozdulni.~Oly boldogok és ártatlanok voltak, mint
134 5 | mikor e nõvel táncolt, és õ melegen viszonozta egy
135 5 | hevesebben viszonozta öleléseit és csókjait.~A lámpák halkan
136 6 | mondotta az egyik, és nyomban elnémult.~- Ki gondolta
137 6 | másik, a romantikus hajlamú és naiv, aki néha titokban
138 6 | utolsó írása. Kezükbe vették, és újra-újra elsilabizálták
139 6 | vackolt magának a fürdõkádban, és elaludt. A szobában most
140 6 | könnyezel.... - szólt Gábor, és szemébe nézett a fiatal
141 6 | Te is...~Hallgattak, és mindnyájan megtörülték a
142 6 | volt az éji dorbézolástól, és szomorúan nézett a fiúkra,
143 6 | soványságától átszellemült, merev és nyugodt maradt, mintha most
144 6 | összeharapta, hirdetve, hogy akart és gyõzött. Úgy látszott, hogy
145 6 | kényelmesen elnyújtózott, és ügyet sem vetett rájuk.~-
146 6 | szívük megdobbant: minõ erõs és szilárd volt! Kérdés kérdésre
147 6 | most? Kezdték megérteni és szeretni. Megborzadtak.
148 6 | otthagyták a halottasházat, és könnyes szemmel beszélgettek.~-
149 6 | felfordulhat, a sárba fekszem, és az eget nézem...~Nyomban
150 6 | szomorúan ültek a szobában, és róla beszélgettek.~- Kerek
151 6 | Haljon meg a király bohóca, és csörgõsipkásan, fekete félholdas,
152 6 | egyszerû öltözetében pihen, és vár, vár.~Már egész legendákat
153 6 | minõ nemes szívû, okos és tehetséges volt.~- A testvérünk
154 6 | egy nagyobbacska tollkés, és csodálkoztak, hogy ez a
155 6 | belenéztek a szûk, fekete csõbe, és a hideg futott végig a hátukon.
156 6 | selyempapírosba göngyölték, és türelmesen betûzgették megjegyzéseit.~-
157 6 | gyakran félretette a könyveit, és álmodozva mesélt róla.~-
158 6 | ránk?~- Száz év se kell, és mi is ott leszünk, ahol
159 6 | elõkeresték a csészéket, és míg fõzték a teát, a spirituszláng
160 7 | izgatottabban -, képmutató és határozatlan. Le kell vetned
161 7 | meresztette, s valami síró, fanyar és kedveskedõ babaarccal nézett
162 7 | fészkébe lépett, kecsesen és büszkén, mint egy dámvad,
163 7 | Lassan-lassan azonban kedvetlen és szomorú lett. Az arca megváltozott.
164 7 | ölelkezésüket is megzavarta, és csókjaik édességét végképpen
165 7 | agyvelõjén. Egyszerre hidegen és határozottan felállott,
166 7 | szorította a feleségét, és az este korán feküdtek le.~
167 7 | azonban mindig sápadtabb és szótlanabb lett. A teste
168 7 | gyûlölte a közönséget, és féltékeny lett reá, hogy
169 7 | hüllõkarjaival ölelgette, és undok nyálas szájával kiszívta
170 7 | birtokáról. Kocsin jött, sáros és piszkos volt; nyomban a
171 7 | szobájába ment, hogy megmosdjék és átöltözködjék. Alig gyújtott
172 7 | megigazította nehéz, szõke haját, és lábait keresztbe vetve várta
173 7 | hánykolódott, fuldoklott, és éjfélkor már hörögni kezdett.
174 7 | arccal nézte a halottat és a férjét.~A ravatalt a másik
175 7 | arcát. Sápadtan vergõdött, és nem tudott sírni. Egyszerre
176 8 | fájába õ tapogatott életet és síró lelket. Föléje hajolt.
177 8 | alvó hangorkánt felriassza, és forgószeleinek szárnyán
178 8 | futással rohantak össze, és csörömpölve egymás romjaiba
179 8 | s ajkán a távozók édes és szomorú búcsúmosolya ült.
180 8 | megjelent elõtte, álommá és mesévé finomulva. Látta
181 8 | bozontos kertbe. Oly csendes és hallgatag volt minden. A
182 8 | hosszú ozsonnákat. A piros és fehér porcelán edények csillogtak
183 8 | megrepesztette a boldogság és nyugalom végtelensége...~
184 8 | hatalmas bestia selymes talpát és forró lihegését, már látta
185 8 | behúzta, elsompolygott, és nem bántotta...~Átszellemült
186 8 | vére minden forró vágyát és bánatát beléöntötte. Egy
187 8 | kristálypalotájukba, gyöngyháztermeikbe és halált hozó vízforgóikba.~
188 8 | Mások kék, bíbor, sárga és lila, testhez tapadó selyemszoknyában
189 8 | boldogság sugárzott, tisztább és szelídebb fény, mint a szerelmesekén.
190 8 | ütését hallotta. Kábult és részeg volt. Elfeledkezett
191 8 | dobogón játszott volna, ezer és ezer tenyér tapsolt volna
192 8 | csomó lószõr, néhány réz- és acélfonal meg négy ökörbél
193 9 | A kisdedet annak rendje és módja szerint megkeresztelték,
194 9 | versengett hét város, de az apja és az anyja igen. Az apja fizetõpincér
195 9 | hölgyekre Párizs legmodernebb és legdrágább kalapjait. A
196 9 | az iskolába, a zenedébe és több tánctanfolyamra, a
197 9 | tánctanfolyamra, a vívóiskolába adta, és zongorázni is taníttatta.
198 9 | elbolyongott a fõváros füstjétõl és porától futva, a szelíd
199 9 | távolság gõzében a hamvas, lila és kék árnyak, s a lehunyó
200 9 | mennydörgõ Kronidészt, Íriszt és Hérát.~A langyos levegõben
201 9 | istenasszonyokról álmodott, és ajkán öntudatlanul csendültek
202 9 | Homérosz költõ lett. A görögök és trójaiak nagyszerû háborúját
203 9 | lapok, melyekben tisztán és rendesen olvashatta mindazt,
204 9 | még szûztiszta naivsággal és poézissal. A marólúgot ivott
205 9 | jutott, hogy a bolond istenek és véres lándzsájú hõsök perpatvaráról
206 9 | lándzsájú hõsök perpatvaráról és csetepatéiról írjon érdektelen,
207 9 | pikantériáinak felhajszolásában és kiszínezésében, mint õ.
208 9 | államférfiak személyeskedése és oktalan egyéni hiúsága a
209 9 | helyzetet valóban válságossá és bonyolódottá tette.~A homloktérben
210 9 | természetesen kellõ tapintattal és gráciával szellõztette is
211 9 | Therszitészt, a folyton locsogó és obstruáló politikust egy
212 10| munkazaj hallatszott. Ezer szín és hang olvadt össze egy csodás
213 10| szimfóniába. A kötélen kék, piros és fehér ruhák. Tovább sárga
214 10| szürkülõ, üres teremben, és összevont szemöldökkel gondolkozott.~
215 10| végzete, ami atyjáé, déd- és ükapjáé volt, kik mind mint
216 10| házukban.~Valami nagyot akart.~És amint dacosan domborodó
217 10| domborodó mellét kifeszítette és érezte acélos izmait, felpezsdülõ
218 10| összeeszkábált, sátoros színházak, és elõször szégyenkezve, majd
219 10| Sikerrõl, mámorról, lázas és tapszajos estékrõl álmodozott.~
220 10| tapszajos estékrõl álmodozott.~És egy reggelen a gyermekek
221 10| márványasztalok, a hõtõl és cigarettafüsttõl megvakult
222 10| tükrök között félszegen és balogul mozgott, akárcsak
223 10| lenge árnyék.~Sokat olvasott és tanult. A vacsorapénzén
224 10| dicsérni tudták már. Nagy és komoly sikerei voltak.~Lassan-lassan
225 10| pírjával. A kávéházba járt, és késõn feküdt le. Bohém akart
226 10| mélyén azonban mindig naiv és gyerekes maradt. Szomorú,
227 10| kik az életet hazudják, és nem élik. Eszébe jutott
228 10| kavicsos fenekét, hol zöld és piros bogarak cikáznak.
229 10| templom, a korhadt harangláb. És õ is!~A falu népe alig akart
230 10| iskolába. Ugyanazok az arcok és ugyanaz a rózsakedvû ifjúság,
231 10| ifjúság, ugyanaz az élet és pezsgés, mint húsz év elõtt.~
232 10| Gyönyörû hangon szavalt nekik, és olykor, mikor jó kedve volt,
233 10| árasztott a szobába. Fújt és dohogott. A rostélyon szivárványos
234 10| asztalon nyugodott.~Meredten és feszülten állt, mint az
235 10| nemzedékeknek adott volna tanítást és parancsot egy egész életre.~
236 11| felhõket a villámok piros és kék pántlikával szegték
237 11| gyújtották meg a gyertyákat, és imádkoztak.~A gyenge asszony
238 11| panasz, hogy nincs senkije, és ezer és ezer ember között
239 11| hogy nincs senkije, és ezer és ezer ember között egyedül,
240 11| Reggel fölkelt, megmosdott, és hosszan fésülködött. Leült
241 11| elgondolja... Mi lesz este? És egy év múlva?... Tíz év
242 11| múlva?... Tíz év múlva?... És száz év múlva...”~Erre a
243 11| Cseresznyedíszes nyári kalapot hordott, és fehér fogait villogtatva
244 11| kettõt.~Az egyik nagy, szõke és álmodó volt. Izmos és sovány
245 11| szõke és álmodó volt. Izmos és sovány fiatalember. Azok
246 11| Azok közül, akik oly szépek és tökéletesek hogyha rájuk
247 11| rogyott.~Azóta félt mindentõl és mindenkitõl.~Az emeletrõl,
248 11| Aztán otthagyta a fõvárost, és vidékre utazott. Ott sem
249 11| szabadulni tõle. Bizalmatlan és ideges lett. Arca hosszúkássá,
250 11| vacsorával várták. Egy piros arcú és kedélyes tiroli nõ vitte
251 11| barátságot kötni.~Bort ittak és tréfáztak. A sápadt asszony
252 11| halottak emlékkõvé csiszolják, és a halál nemtõjének faragnak
253 11| faragnak fantasztikus szomorú és fehér márványszobrokat.~
254 11| kõerdõ meredt felé: kis és nagy keresztek, fordított
255 11| cipelték a ravataldeszkákat és az ezüst gyertyatartókat.
256 11| kétségbeesése, évek némasága és félelme mozgássá változott
257 12| az erdõbe. Jókedve volt, és kacagott, mikor a lepkefogásnál
258 12| dõl a vér - egyre jobban és jobban. Körülöttem sóhajtozik
259 12| különösen fekete, s olyan izzók és nagyok rajta az aranycsillagok.
260 12| Minden csupa nehéz lélegzés és pihegõ sóhaj.~A vércsermelyek
261 12| alá egy tisztásra. Jó ülni és feküdni. A járás már valósággal
262 12| olvasnák a statisztikájukat, és biztatgatnának, hogy így
263 12| Robinzonok a hajóknak. Kérj és rimánkodj, mondd, hogy egy
264 12| álmodozik, mely heroikus és kikerülhetetlen. Mindig
265 12| vastigris. De mindez álom és ostobaság volt. A halál
266 12| volt. A halál nem érdekes és megnyugtató, hanem mindenkor
267 12| közönséges.~Az orrom vérzik, és most kapkodok a levegõbe,
268 12| fekete éjszaka nyugtalan és rémekkel van tele. A köveket,
269 12| Mindenütt tompa homály és fekete vér mered a szemembe.~
270 12| ez az üveglámpás, a tál és a víz? Tegyék le ide. Hadd
271 12| öreg bácsi leül egy kõre, és nézi, mint csinálok. Aztán
272 12| meggyújtja a lámpásnál, kiköp, és az éjszakába bámul. Milyen
273 12| nyugodt!~Bellára tekintek, és kérdezem tõle, nem jött-e
274 12| nem jött-e kocsi. Ijedt és esengõ szeme feleli, hogy
275 12| garatomat, hogy alig látok és hallok már.~A számat nehéz
276 12| aztán lassan meghalnak és megfeketülnek.~A fejem zúg.
277 12| Prüszkölve, köhögve öklõdöm és vérzem.~Iszonyú! Iszonyú!~
278 12| távol álmosan kaparászva és bóbiskolva kukorikolnak.
279 12| angyalok fönn dalolnak, és én egészen jól hallom halk,
280 13| bojtos hálókabátban ül, és pipázik. Az unokái egy padon
281 13| az asztalra. Mind ülnek és esznek. Hosszú szünet.~AZ
282 13| A dinnye is nagyon szép és érett, ideje volt, hogy
283 13| leszedjék.~Szünet. A villák és kések csörömpölnek. Esznek.~
284 13| hátam; le is kellett vetnem, és azután amúgy legényesen,
285 13| Sárral dobálóztak, pacsáltak, és fejest ugráltak a padról.
286 13| AZ APA. A tó csupa láp és hínár. Néhol egészen kiszáradt.~
287 13| sötétben leülünk a padra, és majd hallgatjuk az édes
288 13| Az erdõ ilyenkor hûvös, és nincs benne senki sem. Inkább
289 13| paskolták égõ tarkónkat, és a vérünk háborogva zúgott...
290 13| vérünk háborogva zúgott... És ekkor én a szürke alkonyatba
291 13| árnyékok már zöldek, hidegek és hígak voltak. A nádas felé
292 13| vontatóhajók mentek. Könnyû és elegáns nyári csónakázók
293 13| Kinn ültem a verandán, és hímeztem. Egyszer csak egy
294 13| földre. A levegõ tisztán és üresen fénylett. S ekkor
295 13| tépett papirosláncokkal és csempe üvegdíszekkel karácsonyt
296 13| lengett, s mindez olyan furcsa és szomorú volt. Ma este ugyanezt
297 13| külön szobájában vetkõzik, és beszélget. Az asztalon mécs
298 13| van, mellette gumilabda és karikahajtó.~AZ EGYIK. Te,
299 13| nagyon öreg. A szeme folyós, és mindig könnyezik. Aztán
300 13| hallottad, olyan furcsán beszél, és mindig mekeg, mint a kecskebéka...
301 13| fellegek között kel a hold, és az õszi, beteges holdfény,
302 13| selyemsuttogással, mintha meglapulnának és félnének. A törpe bokrok
303 13| levegõben csak az avar hûvös és fanyar illata reszket.~1906~ ~
304 14| azután gyorsan, lihegve írt, és mintha félt volna valamitõl,
305 14| Félretolta a nedves írást, és jegyezni kezdett.~- Nem
306 14| az ágyában, elõrehajolt, és az ajkai hangtalanul mozogtak.~
307 14| akkordjai, érthetetlen magyar és német szavak foszlányai.~-
308 14| süppedt bele. Kinyújtózkodott, és aludni próbált. Feje lassan
309 14| íróasztalokon. S ahogy könnyes és kivörösödött szemei az álommal
310 14| tört, megragadta a torkát, és fojtogatni kezdte. Védekeznie
311 14| ugrással az asztalon termett, és birkózni kezdett a telefonnal.
312 14| lankadtan kinyújtózkodott, és elaludt.~A szolga bejött,
313 14| közepére ment, megállott, és elmosolyodott.~1906~ ~
314 15| a petróleumlámpák alatt, és szótlanul vesztek el a pályatest
315 15| magába vonult. Félreült és álmodozott. Szemét lehunyta,
316 15| fogsorát egymásra szorította, és a fantáziáját szabadon hagyta
317 15| látott, fülei csengettek, és a szívéhez hidegség férkõzött.~
318 15| furcsa volt, hihetetlen, és mégis igaz. Távolban a folyó
319 15| egy bársonyos hang hívta, és õ a férfira tekintett, nézte,
320 15| erõs lovag, átkarolta, és alkuvást nem ismerõ szeme
321 15| szüremlett le az égboltról, és elöntötte a pályaházat s
322 15| fakerítés mögött, karcsúan és kísérteties merevségben
323 15| gallérokban, elfáradtan, és a lányok kacagva rejtik
324 15| el arcukat a párnákban, és nem tudnak aludni az ablakokba
325 15| Mindenki dalol, pezsgõzik és mulat. Csak neki kell itt
326 15| Õ is parasztlány. Kikent és simára fésült hajjal megy
327 15| haragosan sarkon fordult és kiment.~A poharak ijedten
328 15| asszony nagy szoknyasuhogással és kulcscsörömpöléssel rohant
329 15| A lámpát megtisztították és meggyújtották. Künn a konyhában
330 15| beteg - szólt megijedve, és az urára tekintett.~- Férjhöz
331 15| verte-ütötte a zongorát, és oly vágyat érzett, mint
332 15| kényelem. A kupékban francia és török fölírások. A konyhában
333 15| leányok. Krétát, sót evett, és ecetet ivott. Gyakran elkóborgott
334 15| Sárga cipõket hordott, és cigarettázott.~Egy sötét
335 15| pitypangok. Leszakított néhányat, és pehelylámpást játszott.
336 15| szorította.~- Jön - mondta, és mosolygott.~6.~Az állomáson
337 15| ott feledte magát a sínen, és nem vette észre a vonatot.~
338 15| bronz gyertyatartóval, sírva és kiabálva rohant le egy asszony.~
339 15| hatalmas mozdony hortyogva és ijedten fújva, csapkodva,
340 15| apokaliptikus szörny, visszatorpant, és lihegve megállott, annyi
341 16| látszol, s mégis oly kitanult és ravasz vagy, ó, holdfény!...~
342 16| nézel, s õk felébrednek, és könnyel telik meg a szemük;
343 16| fáradt szüzek szobájába, és bõkezû pazarsággal ontod
344 16| sugaraidat az õ párnáikra, és elveszed tõlük nyugodt leányálmukat,
345 16| fekete födelû zongorákra, és azok borzongani, zengeni,
346 16| ütemesen verik a bõrrel bevont és különös fakalapácsok. Most
347 16| mennydörgõ acélhálózatba, és tépik, szaggatják háborogva,
348 16| szaggatják háborogva, zokogva. És mindezt te teszed, te zenekeltõ,
349 16| lecsavarják forró lámpáikat, és fájó fejjel, vágyó sóhajjal
350 16| kitekintenek az éjszakába, és reád néznek, te szerelmes,
351 16| andalogsz, s a szerelmes óráknak és farkasoknak te világítasz,
352 16| erõlködve tefeléd küzdenek, és te háztetõkre, iszonyú örvények
353 16| álmomból, s most beléd merülök és imádom halvány arcodat,
354 16| földön a haldokló violák és utolsó rózsák sóhajai pihegtek,
355 16| körülnézett. Gyanakodva és sunyin tekintett reám...
356 16| csörögtek mögöttem.~Elrejtõztem, és néztem, mit tesz az öreg.~
357 16| a cipõjét, a harisnyáját és a nadrágját. Csontjai zörögtek.
358 16| rászántam magamat, hozzáléptem, és megszólítottam.~- Ó, tiszteletreméltó
359 16| szaladsz a szaladókkal, és miért nem üvöltesz az üvöltõkkel?
360 16| kék égre, milyen azúros és csillámló. Tekints a földre,
361 16| Tekints a földre, milyen lázas és forrongó. Mindenütt élet
362 16| tekintetek kereszttüzében. Ezer és ezer fürge, tolakodó szem
363 16| világít, mint a lelkem fénye, és a bútorokat annyira egynek
364 16| karjaimat, mint az áldozó pap, és az ágyra roskadok. A szobában
365 16| tökéletesebb csillagokra visz. Öreg és fáradt volt. Elmúlt százéves.~
366 16| szerette. Ilyenkor gondolkozott és álmodozott.~Sokáig, lassan
367 16| ezt elgondolta, nyájasan és bölcsen mosolygott.~Sokáig
368 16| Sokáig mentek így együtt, õ és az árnyék.~Aztán, mikor
369 16| aztán lehunyta a szemét, és meghalt.~A hûs alkonyi szellõ
370 16| haját, hosszú köpenyét, és szandálja kötõzsinórját
371 16| azonban ott hevert, meredten és élettelenül.~TÜCSÖKDAL AZ
372 16| elérzékenyültem a primitív hangszeren, és szemeimbe könnyek csorogtak.
373 16| éjszakába. Oly fájó, édes és különös volt, hogy egy tücsök
374 16| rohanó vándor meghallja, és magával viszi az emlékét.~
375 16| ülök a lámpám árnya alatt, és fûtött szobában, csikorgó
376 16| éjszakában. Egyszerre nevetni és sírni szeretnék. Miért,
377 16| azóta sokszor elszáradt és kivirult a fû, az ugart
378 16| ugart fölszántották, ezer és ezer fiatal tücsök kezdett
379 16| kocsik inai meghibbantak, és a vasút utasai szertezüllöttek,
380 16| fájdalmas, vékony hegedûjét.~És dala most újra a vágy, az
381 16| borzalmas dagadást látok és érzek mindenütt. Kék messzeség
382 16| mindenütt. Kék messzeség elõttem és utánam - szabad a pálya -,
383 16| utánam - szabad a pálya -, ég és víz között lebegek, szilaj
384 16| szilaj vadászkedv fog el, és reám tekintesz, te nagy
385 16| bõgsz, te harapós oroszlán, és azt mondod, hogy bukjak
386 16| hogy bukjak elõtted arcra, és imádjalak.~Villamos bizsergés
387 16| bizsergés fut át idegcsöveimen, és az arcom elpirul. Szembeszállunk
388 16| Szembeszállunk végre egymással, én és te. Más senki sincsen itt.
389 16| s az acélvár makrancosan és fennkölten recseg bele az
390 16| félhomályba, a bizonytalanság és vakmerõség isteni közönyével.
391 16| finomulnak a vastag hajókötelek, és gyönyörû dalt dalolnak nekem.~
392 16| farkasszemet nézek zöld haragoddal, és nem rettenek meg tõled,
393 16| kisebb a te hatalmadnál. És piros vér-viharaimban világokat
394 16| vér-viharaimban világokat török össze, és világokat alkotok.~Thalatta,
395 16| bujkálkodol, minthogy élek és látlak tégedet, de egy pillanatban
396 16| pillanatban lehunyom a szememet, és eltûnsz elõlem, megsemmisítlek,
397 16| elõlem, megsemmisítlek, és újra nem vagy.~Te a hajótörés
398 16| szemhéjamat kell lehunynom, és te eltûnsz, és a semmiségbe
399 16| lehunynom, és te eltûnsz, és a semmiségbe roskadsz.~Ó
400 16| ítéletnapi viharaidban, és megsemmisít egy szemrebbenéssel
401 16| utain. Azután megállott, és halk hangon így énekelt
402 16| arcúak, kormos szemöldökûek, és tárjátok ki szomorú lelketek
403 16| lelketeket, mivelhogy az õszinte, és nem kendõzött, mint a többi
404 16| embereké.~Jöjjetek közém, és ugrándozzatok vidor kacajjal,
405 16| mosolyotok könnyekbõl születik, és a könny szent.~Danoljatok
406 16| mint most karjaitok hava, és bizalmasan csókoljátok meg
407 16| megperzselõdött ajkaimat.~Olyan jók és szépek vagytok ti! Hasonlatosak
408 16| csecsemõiket. Ti nyugalmat és békességet adtok a láztól
409 16| szénfeketére égett lelkemet, és én nem nevetek a ti kisírt
410 16| az õ arcán is festék van, és lelke tüzével ölelgeti azokat,
411 16| az õ tüzénél, lelke hideg és vigasztalan marad.~És bizony
412 16| hideg és vigasztalan marad.~És bizony mondom, ti mindnyájan
413 16| örömetek a szenvedéshez, és életetek a halálhoz, s mégis
414 16| Ölelésetekbõl nem származik kín és szenvedés, csak mély, örök
415 16| csak mély, örök nyugalom és boldog felejtés, mert ti
416 16| Legyen áldás az utatokon, és szánakozva senki se térítgessen
417 16| bizony mondom nektek, ti jók és költõk vagytok, s nagyobbak
418 16| minden imádkozó leányoknál és alakoskodó asszonyoknál.~
419 16| Most megáldalak benneteket, és így áldjon meg mindenki.~
420 16| így áldjon meg mindenki.~És legyen ezerszer átkozott,
421 16| aki titeket csak arany és ezüst marhával akar kifizetni,
422 16| kifizetni, s nem csókkal és könnyel, mert jók, áldottak
423 16| könnyel, mert jók, áldottak és szentek vagytok, ó, gyönyör
424 16| emberiség nagy költõinek és tudósainak, hogy mindnyájan
425 16| szellemi „borzsoák”-at, és az egész Pantheon megtelt
426 16| Pantheon megtelt a hülyék és félkegyelmûek arcmásával.~
427 16| mind egyenlõek lettek...~És a felséges nép boldog volt.~
428 16| végre meggondolta magát, és elment a ravatalához. A
429 16| öregemberre, némán üdvözölték, és egy szomorú tekintettel
430 16| levette a két ezüstforintot, és egy kecses mozdulattal a
431 17| Ez az a különösen világos és átlátszó szombat délután,
432 17| örömében, ha az a kenetes és vallásos komolyság, amely
433 17| azután kijjebb dugta a fejét, és rákönyökölt az ablakdeszkán
434 17| vegyült el a virágillattal és a zöld gallyak életlehelõ
435 17| selymes, bársonyos levegõt, és nem tudott vele betelni.
436 17| buja tavasz, csupa csók és lángoló seb legyen, de azért
437 17| menjen, hanem ment egyenesen és vakon, amerre inai vitték.
438 17| kisebbedtek, az utcák fogytak és ritkultak, s egy lapos,
439 17| zokogva borult egy oszlopkõre, és a kis sírok mellett olcsó
440 17| szomorkodtak.~Szomorúan és hangtalanul nevetett, a
441 17| nevetett, a vállát vonta, és suttogott.~- Mindez olyan,
442 17| alvajáró bámult maga köré, és ment, ment elõre a nedves,
443 17| Egy füstgomoly szállt fel és szertezüllött a levegõs
444 17| sem tudom, honnan jött, és hová ment. Még azt sem mondhatom
445 18| aztán ez a levegõ - lassan és ütemesen - kiárad a trombita
446 18| a játékot. Lélekkel fúj, és lelket fúj a hangszerébe.
447 18| felrobban a fortissimo örömétõl, és bõrén még sötétebbé válnak
448 18| még sötétebbé válnak a bor és az öregség csúnya piroslila
449 18| még piros, járása vidám és könnyû, de egy idõ óta a
450 18| melyben meghalt az apja és a nagyapja, és maga elé
451 18| meghalt az apja és a nagyapja, és maga elé bámulva, nyugodtan
452 18| maga elé bámulva, nyugodtan és bölcsen - ahogy igazi filozófushoz
453 18| zenekart faképnél hagyta, és aztán csak a hangversenyekre
454 18| esett. Korán kelt, erõsen és sokáig mosakodott, és reggelenként
455 18| erõsen és sokáig mosakodott, és reggelenként órahosszat
456 18| hogy pár év, pár hónap, és mindennek vége.~A hangversenyeket
457 18| Szerette a zenét önzõen és szenvedélyesen, s a füle,
458 18| legelsõ. Hét órakor nehézkesen és komolyan felbotorkált a
459 18| hogy a zenét lássa is, és keresztbe font karral -
460 18| mindig tiszteletteljesen és csendet parancsolóan ült,
461 18| mûvészetnek ebben a mûvészietlen és kegyetlen korban igazat
462 18| csörömpöltek. Valami zavar és várakozás lebegett mindenütt.
463 18| látszik, el is késett. Fáradt és szomorú volt, alig bírta
464 18| pedig magasan kóvályog, és álmos, ernyedt, azt hinné
465 18| elhallgat, elalszik. A zene és a melegség együtt zsibong.~
466 18| Összeráncolta a szemöldökeit, és a közönséget nézegette.
467 18| uvertürt fontoskodva hallgatja. És ott egy oldalszéken, ott
468 18| mellett...~A feje megfájdult, és elállt a lélegzete.~- Bolondság -
469 18| másolatát, halvány arcképeit és azt a képet, ahol a ravatalon
470 18| nem is nézett arrafelé, és mosolyogni próbált, de minél
471 18| ingmellét, beleszúr testébe, és neki arra kell fordulnia,
472 18| kiegyenesedett, hirtelen és határozottan feléje fordult,
473 18| múlt el. Egyszerre lassan és nyugodtan hátrafordult az
474 18| amelyeket nem tud megmagyarázni, és délután több bort ivott
475 18| elvegyült a többi közé, és észre sem vették. Most már
476 18| beszélhet vele, megszólíthatja, és õ felelni fog, röviden,
477 18| a képeken, orra nagyobb és formátlanabb, de azért így
478 18| formátlanabb, de azért így is szép, és vékony, germán ajka finom
479 18| vékony, germán ajka finom és friss, mint egy fiatal leányé.
480 18| suttogtak, sóhajtottak és hangosan beszélgettek.~Egy
481 18| Az idegen hátrafordult, és a szemébe nézett, nem volt
482 18| egész arcát feléje emelte, és kezet nyújtott, mintha már
483 18| megfogta a kezét, reá nézett és kimondta a nevét.~- Nem...
484 18| lihegett a trombitás, és egy székre szédült, melléje.~
485 18| szó.~- Ah... - fuldoklott, és kezét a karjára tapasztotta.~-
486 18| néha félelmetes volt.~- És meddig... meddig marad itten? -
487 18| dadogott az öreg trombitás, és oldalról reá sandított.~
488 18| amint elfújták a gyertyát, és kitették a cipõiket az ajtó
489 18| a tizenkettõt elhaladta, és az ismeretlen még nem jött.~
490 18| többé maradása. Felrohant, és megnézte a vendégkönyvet.
491 18| meggyújtatlanok, belök selymes és rojtos, a törülközõk használatlanok,
492 18| hajnalban ért haza, összetörve és fáradtan, az ágynak esett,
493 19| kétségbeesetten közönyös és néma. Belemártom fejemet
494 19| Francia konyakot iszunk, és bámulunk egymásra. A fõhadnagy
495 19| olvasni kezdi az újságot, és nem törõdik velem.~- Feküdj
496 19| le - mondja közönyösen, és tovább olvas.~- Ki ez az
497 19| aki mindenütt jelen van, és senki se tudja, kicsoda.~-
498 19| le...~Elmúlik pár perc, és most már látom az õ pergamenszerû,
499 19| aludni. Lehunyom a szememet, és akkor még borzasztóbb az
500 19| tovább kell virrasztanom, és a levegõbe ezerszer kirajzolnom
1-500 | 501-751 |