Fejezet

 1 1 |      rádõlt egy oszlopra, hogy el ne essék.~Aztán lejött. Fehér,
 2 1 |       fához kapaszkodott, hogy el ne essék.~A nap kibukkant,
 3 3 |  fülhasítóan, sértõen kacagott:~- Ne hagyd magad!~A szobában
 4 4 |         vigye vissza az anyjához, ne hagyja elveszni. Hogy mûveljen
 5 4 |      mosolyogva intett neki, hogy ne féljen. Belebámult a türemlõ
 6 5 |          A szolgát kereste, uram? Ne keresse; én küldöttem el.
 7 5 |     éreztem. Uram, bocsásson meg, ne nehezteljen. Gyújtsa meg
 8 5 |      hazamenni még akkor sem...~- Ne értsen félre, asszonyom.
 9 6 |       verseket írt. - Kilenc óra. Ne is beszéljünk róla ilyenkor,
10 7 |           Nézz csak a tükörbe, de ne így, hanem õszintén, komolyan,
11 7 |     õszinteség? Az ég szerelmére, ne mosolyogjál, hagyd el végre
12 7 |         sápadt, érdekes alakodat. Ne mozdulj. Olyan nemes vagy
13 7 |        Egy áldozatot kérek tõled. Ne kérdezd, miért... ne kérdezd,
14 7 |       tõled. Ne kérdezd, miért... ne kérdezd, hogy jutott eszembe...
15 7 |     vászonfüggöny takart be, hogy ne lehessen átlátni. Cser azonban,
16 12|      Sírok.~Csak ilyen nagy hõség ne volna! A fekete éjszaka
17 12|           jobban. Csak a fulladás ne fenyegetne. Annyi fekete,
18 12| halálangyal! Te pünkösdi álom!...~Ne sírj. Lásd, én türelmes
19 13|            Jöjjetek a nagyapóval. Ne féljetek. A sötétben leülünk
20 18|    megismerne. El kellett jönnöm. Ne kérdezze, miért.~Szakadozottan
21 23|             Kibe?~- Belém. De ezt ne mondd el senkinek...~Tamás
22 23|         Csókolj meg. Fáj a fejem. Ne hagyj el.... te szamár...
23 23|          kezdett:~- Tamás, Tamás. Ne menj el... Jöjj vissza... -
24 24|         tapasztotta a kezét, hogy ne sikoltson, mert jó kedve
25 27|           folytatta:~- Csak sírj. Ne szégyelld a könnyeket. Csak