Fejezet

  1 1 |             lapjain kihúzták a nevét, s szép betûkkel melléje írták:
  2 1 |  tervvázlatait felvitette a padlásra, s a márványtömböket belepte
  3 1 |      Házisapkát csináltatott magának, s rogyó léptekkel, ásítozva
  4 1 |        nyugalmat nem találó vadállat, s unalmában százszor is útba
  5 1 |      munkakabátokat elajándékozgatta, s végre az egész termet átalakította
  6 1 |        szobává. A régi barátait unta, s azok viszont õt nem állhatták.
  7 1 |          mezõkön, az ébredõ tarlókon, s lelkesedve magyarázta neki,
  8 1 |  bársonykabátban járó úriember elõtt, s titokzatosan súgták egymás
  9 1 |               poros, fehér kötõjüket, s fütyülve, oly könnyedén,
 10 1 |     lombjaiban felébredtek a madarak, s az elsõ madárszóval rendszerint
 11 1 |              mint egy pákosztos diák, s bukfencet hányt a földön.
 12 1 |               látszott, mint azelõtt, s úgy tetszett, mintha valami
 13 1 |              homlokára. Orra nyúltabb s arca férfiasabb és erõsebb
 14 1 |   izgatottságától alig jutott szóhoz, s röviden, határozottan felelt.~-
 15 1 |         takarót?~Károly összerezzent, s meglátszott rajta, hogy
 16 1 |       mûteremben gyakorta megfordult, s órákig ült egy helyben,
 17 1 |            alantast és nyárspolgárit. S gyûlölni kezdte õt. Érezte,
 18 1 |              is meg fogják látogatni, s összeborzadt.~Egyszer este
 19 1 |            Izmai hullámosan dagadtak, s örök életkedvet leheltek.
 20 1 |       elvégezték tizenkét munkájukat, s bánatosak, hogy vége van
 21 1 |         színházakról, nagy terveirõl, s fõleg a mai kor hitvallásáról:
 22 1 |            mely egy új kort nyit meg, s hatalmasabb újításokat hoz
 23 1 |         Zeusza, aki atyját megölette, s aztán a trónjára lépett.~
 24 1 |       közlekedés megszakadt közöttük, s csak a mindennapi dolgokról
 25 1 |             szó. Kedvébe járt fiának, s sírva panaszkodott, hogy
 26 1 |              mindennap leissza magát, s akkor hangosan zokog.~A
 27 1 |            fiú némán meredt maga elé, s azt mondta, majd keres módot,
 28 1 |          udvarból hozott jeges vízbe, s hóval dörzsölte le lázas
 29 1 |                nagy aranycsillagokra, s alig várta, hogy jöjjön
 30 1 |             öntudatlan derengés volt, s most már vakító, gyilkos
 31 1 |                szépen megfésülködött, s kiment a parkba. Megvárta
 32 1 |           atyját, míg felöltözködött, s boldogan átölelte.~Beszélni
 33 1 |               apja szobájába vitette, s az egész ház vezetését magára
 34 1 |               tekintélyre tett szert, s apja úgy félt tõle, mint
 35 1 |        Keveset evett, nem dohányzott, s lassan visszanyerte öntudatát.
 36 1 |             lassan közeledett feléje, s megsimogatta õsz haját,
 37 1 |              õsz hálásan nézett rája, s bizalmasan és - annyi idõ
 38 1 |               unalomról beszélt neki, s kért tõle bort, nagyon sok
 39 1 |     összeráncolta borzas szemöldökét, s az öreg ijedve dõlt hátra,
 40 1 |                Megfogta remegõ kezét, s vigasztalni próbálta. Beszélt
 41 1 |            hogy gyengének érzi magát, s szeretne lefeküdni. Csakugyan
 42 1 |        leszokik káros szenvedélyérõl, s visszavezetheti õt az életbe,
 43 1 |         visszavezetheti õt az életbe, s talán abba a légkörbe is,
 44 1 |         legyõzi a károst, a rombolót, s a beteg teljesen meggyógyul.~
 45 1 |           fonákul hágott a kengyelre, s ügyetlen, lötyögõ lábai
 46 1 |        leesett, hogy majdnem elájult, s másnap a világért sem akart
 47 1 |           kapaszkodott rá a nyeregre, s bámulatos szívóssággal írta
 48 1 |               köröket. Szépen haladt, s kedvét növelte, hogy fia
 49 1 |           kapott egy nagy üveg rumot, s két hajtásra teljesen kiitta.
 50 1 |       föltépte, félt a megfulladástól s a haláltól. A fiát ölelte
 51 1 |              istenember. A jobb fele. S mostan a reménysége. Károly
 52 1 |            Azután elvált az orvostól, s újra bement a betegszobába,
 53 1 |        kétségbeesetten törte a kezét, s jegestömlõt rakott a beteg
 54 1 |         merült. Újra elfogta a sírás, s mint az õrültek a lucidum
 55 1 |             aztán elfáradva lefeküdt, s mély álomba merült. A beteg
 56 1 |           lázfoltok eltûntek arcáról, s élettelen, lárvaszerû, petyhüdt
 57 1 |        apjának fehér dolgozókabátját, s õ is magára öltötte azokat
 58 1 |           cseléd kinézett az ablakon, s hirtelen ijedve csapta be.
 59 1 |             illettek megtört arcához, s õsz hajával, fáradt, nagy
 60 1 |         horpadt kürtõkalapot nyomott, s lementek a kertbe. A kerékpárok
 61 1 |        kérdezõsködött, hová indulnak, s nem akart engedni. De mikor
 62 1 |              egyszerre talpra ugrott, s fütyülni kezdett. Végtelen
 63 1 |            Ember nem járt az utcákon, s haladtak eszeveszett nyargalásban.
 64 1 |             küllõket taposná. Mentek, s az út porzott a gumihártyák
 65 1 |               arcát, teljesen eltûnt, s inkább degeneráltnak és
 66 1 |          izgatottan nyargalt nyomába, s homlokáról csurgott a víz.
 67 1 |    megállította gépét. A fék korgott, s õ féloldalt esett le. A
 68 1 |             ugrott. Ledobta kalapját, s kimeresztett szemeivel nézte
 69 1 |             Távolban álltak a hegyek, s elõttük a mély hûvös folyó.~
 70 1 |            gépe egyszerre fölpattant, s magasra, hihetetlenül magasra
 71 1 |               lássa. A gép kavargott, s egyszerre egy arcot látott
 72 2 |            segített fonni a rokkánál, s kellemes, lányos hangon
 73 2 |           adta ki a húst a konyhában, s ha vendégek jöttek a centurio
 74 2 |             ha feküdni készült a nap, s a víz idegesen hányta pezsgõ
 75 2 |          bivalyokra, a bégetõ barikra s a gágogó, sárga csõrû ludakra
 76 2 |        leheveredett az oroszlánbõrre, s nézte az enyhe tavaszi égboltot,
 77 2 |          nyíltak, rámeredtek az égre, s elgondolta magában, hogy
 78 2 |               nevetõ, õsszel szomorú. S ezen annyira nevetett, hogy
 79 2 |              éledt, dagadt körülötte, s a friss patakokban, az olvadó
 80 2 |             voltak pelyhes barkákkal, s szinte látta, mint pezsdül
 81 2 |            erdõkben sokáig andalgott, s a langyos pocsolyákba gyakran
 82 2 |               nézték az aranyos napot s a vékony szárnyú tavaszi
 83 2 |              tüzes szõnyeget bontott, s a távoli élet egyhangú nyüzsgése
 84 2 |           egymást, aztán felállottak, s futni kezdtek. Philomene
 85 2 |              a barnának gyõznie kell, s csakugyan - az lett az elsõ.
 86 2 |            hallgatta a madarak dalát, s oly víg volt, hogy sokszor
 87 2 |             legyecske, támolygott ide s tova. Homályosan emlékezett
 88 2 |               Amor megsebzi a leányok s a fiúk szívét, hallott Ovidiusról,
 89 2 |       rabszolgákat úgy, mint azelõtt, s miért jobb a dombnál lenni.~
 90 2 |             ki, gyorsan lekuporodtak, s sikálták a rézmozsarakat
 91 2 |              övezték, padkára rakták, s egy folyós szemû, félig
 92 2 |              elõtt megjelent Adonisz, s a kedves istenfiú most százszor
 93 2 |      zergealakja. Egy oszlophoz dõlt, s csípõinél kéjes hanyagsággal
 94 2 |               bársonyára hulló vérét, s ez annyira meghatotta, hogy
 95 2 |             fiút, akit úgy szeretett.~S elmúlt az elsõ nap, és elmúlt
 96 2 |           vastag por sárrá változott, s lábai inogtak. Tétován bolyongott
 97 2 |             kézen fogta, megcsókolta, s az átriumba vezette. A lobogó
 98 2 |                lidércnyomásos álomra, s ereiben meghûlt a vér.~A
 99 2 |           Nézte sokáig a põre istent, s úgy találta, éppen olyan,
100 2 |            katona hirtelen odaugrott, s egy kis ércszilkében vizet
101 2 |              tekintett a messzeségbe, s eszelõsen várt valakit.~
102 2 |         csillognak az olajos szobrok, s az õ Adonisza még mindig
103 2 |        mindegyik csak a vállát vonta, s az örök istenekre utalt,
104 2 |               ez az istenek bosszúja, s másnap, szürke hajnalban,
105 3 |             mindennap elmentem hozzá, s késõbb egész délutánokon
106 3 |          Aladár megtanított játszani, s én egy hét múlva már rendesen
107 3 |              ezt az olcsó dicsõséget, s napról napra éreztette velem
108 3 |          rendesen ott állt az ágynál, s izgatott boldogsággal csókolta
109 3 |       mosolyogtam az érzékenységemen, s mély szánalommal, majdnem
110 3 |         halványlila fényt szûrtek át, s amint beléptem, mindjárt
111 3 |         otthon. Leültem az asztalhoz, s hallgattam a csendet, bámultam
112 3 |           estéken leült a zongorához, s én fájó fejjel állottam
113 3 |         jártam Aladárhoz, sakkoztunk, s mindig õ vitte el a gyõzelmet.
114 3 |              boldogan megvacsoráztam, s kószáltam a nyári éjszakában.
115 3 |           éjszakában. Aztán olvastam, s gyakran három órakor is
116 3 |          továbbra is bohóca maradtam, s tûrtem a szeszélyeit, a
117 3 |          vörösbársony tolószéken ült, s égõ szemeivel az õszi délutánra,
118 3 |            ugató köhögés rázta össze, s õ maga szinte eltörpült
119 3 |       félhomály volt a nagy teremben, s én úgy éreztem, mintha e
120 3 |              felkorbácsolta vérünket, s eltompította eszünket...
121 3 |      pillanatban már kinyílt az ajtó, s belépett Olga, halványkék
122 3 |            Aladár hirtelen felugrott, s a kezemre ütött:~- Nem rajtad
123 3 |             rajtad a sor.~Elsápadtam, s az ajkaimba haraptam. Kóválygott
124 3 |            óriási hadihajó megindult, s a vízen hánykolódó ember
125 3 |              gyõzelmére váró Aladárt, s mellette az anyját. Kezem
126 3 |              Kábult és fáradt voltam, s akkor úgy tetszett, mintha
127 3 |      kombináció szédítõ merészségével s a logika vaskövetkezésével
128 3 |               a diadalmas gondolkozás s a szikrázó ész egy-egy epopeiája
129 3 |                Felemeltem homlokomat, s kezem ökölbe szorult.~-
130 3 |     kiáltásával szóltam:~- Sakk-matt!~S lassan elõretoltam egy parasztot...~
131 4 |              eleganciával öltözködik, s úgy lép eléje, mintha tegnap
132 4 |            hatkor pontosan megjelent, s a zongoraszobában megvárták,
133 4 |         ruháját meglibegtette a szél, s finom cipõjébe beszivárgott
134 4 |              messze parancsolat volt, s vele szemben nem volt akarata.
135 4 |           gyakran kiszaladt a kertbe, s a csöndben bevallotta a
136 4 |             is ott lebegett fölöttük, s a múlt alattomos lassúsággal
137 4 |      ragyogtak a fehér fürtös akácok, s a szél halkan dúdolt a bólogató
138 4 |      kastélyok rézcímerei csillogtak, s az ablaküvegeken megjelent
139 4 |            tompán dörgött az ég alja, s tömör csomókban gyûltek
140 4 |               nyugtalankodni kezdett, s néha egy-egy finom, szürke
141 4 |             dacosan tépte a fergeteg, s õ mozdulatlanul állott az
142 4 |          fakír a kikötõoszlopra dõlt, s nézte a nyugtalankodó vizet,
143 4 |            táncát. Távolban a hajóhíd s a kikötõállvány békanyálas
144 4 |             hogy hagyjuk itt a földet s vessük magunkat a hullámokba.~
145 4 |      Belebámult a türemlõ vízlepelbe, s hajlékonyan elõrehajolt.
146 4 |       bozontos fejét, a vízre bámult, s ajkai remegtek hangtalan,
147 4 |               a part meredek oldalára s bûvös könnyûséggel ment
148 4 |               tekintett a mozgó égre, s félt és lihegett a belsõ
149 4 |               kidülledtek a homlokán, s parancsolt a fékevesztett
150 4 |          kigyulladtak a hajólámpások, s halkan föllobbantak a hídcsillárok.
151 4 |          száguldott, a hidak remegtek s az oszlopfõnél bömbölve
152 4 |             fakír azonban megragadta, s vaskarokkal a mennykövek
153 5 |             feltekintett a könyvébõl, s ijedten tolta hátra a széket.
154 5 |              hátra a széket. Felkelt, s lassan szétnézett a villanyfényes
155 5 |             finom neszt hallott künn, s azt hitte, valaki járkál
156 5 |              fogva szépek és izmosak, s sohasem híznak el. Fehér
157 5 |              finom, szõke haj simult, s szemeiben enyhe, nyugodt
158 5 |      tükrözõdött. Lehajtotta a fejét, s mikor már megunta a hallgatózást,
159 5 |             ideges léptekkel járt ide s tova. Régen nem volt ily
160 5 |  márványasztalon kezei alatt meghalt, s õ érezte - pusztán miatta.
161 5 |            egész katasztrófa okozója, s õ mindig jobban látta, hogy
162 5 |         kórházból rögtön hazahajtott, s elveszett vaskos könyveiben.
163 5 |      bérházban. Egészen egyedül volt, s úgy tetszett neki, mintha
164 5 |          hangosan megdobbant a szíve, s határozott léptekkel dolgozószobájába
165 5 |              adatott meg, elleplezte, s elmosolyodott. Sokáig néztek
166 5 |         sietve szaladt fel a lépcsõn, s láthatólag lihegett, a férfi
167 5 |          megerõltette az emlékezetét; s késõbb fölismerte a nõt.~-
168 5 |            Lenn laktak a földszinten, s õ háziorvos volt náluk.
169 5 |       kisleányukat a biztos haláltól. S most elõtte állott ez a
170 5 |              beteg lett valamelyikük, s az elsõ rémületben futott
171 5 |              hogy férje nincs otthon, s a gyermekeit most magukra
172 5 |           átmutatott a másik szobába, s udvariasan bevezette a különös
173 5 |           Felgyújtotta a gázlámpákat, s szemébe nézett. Aztán kiment
174 5 |      visszatért. A nõ már eléje ment, s remegve állott meg elõtte.~-
175 5 |              melyhez tarthatta magát, s úgy beszélgetett a nõvel,
176 5 |               mohón kapott az eszmén, s míg az orvos az ajtóra kétszer
177 5 |                félve tekintett körül, s átfutott a másik szobába.~-
178 5 |               asszony lelkiállapotát, s egy nagyon kevés ideig,
179 5 |              nyugodtan állt a székre, s gyufát tartott az üveghenger
180 5 |           fölé. A gázláng fellobbant, s zöld fénnyel árasztotta
181 5 |               asszony körültekintett, s egy pillanatra nyugodtabb
182 5 |              egy könnyed tabouret-re, s a díványhoz közelebb húzva,
183 5 |               át eljött velem ide is, s most úgy érzem, hogy ebbe
184 5 |            illatszeres hálószobájára, s most valóságos kéjjel szívta
185 5 |         szívta magába a karbolszagot, s a bútorokból kiáramló naftalin
186 5 |          cselédjeim régen lefeküdtek, s én egyedül olvastam valami
187 5 |             hogy az ajtó becsapódott, s a férjem jön. Nem jött senki.
188 5 |   harmincnyolc... - számolt az orvos, s úgy tett, mintha nem is
189 5 |            Azon az ablakon néztem ki. S akkor történt minden. Valami
190 5 |          meghallják. Aztán elhalt ez, s a fehér ablakon két fénytelen
191 5 |             szakítottam fel az ajtót, s kirohantam. Behunyt szemekkel
192 5 |              szaladtam át az udvaron, s rémüldözve botorkáltam föl
193 5 |             asszonynak élénk képzelme s beteg idegrendszere van.
194 5 |               Egész nap fájt a fejem, s egy különös melódia döngött
195 5 |         mondani. De én most is félek, s nem merek hazamenni még
196 5 |            mindig az ölében tartotta, s ettõl idõnként kemény, nõietlen
197 5 |           ebben semmi gyengédség sem, s inkább hasonlított a félelem
198 5 |            belemarkolt forró ujjaiba, s úgy érezte, amint keze hidegebb
199 5 |             is, de még mindig félünk. S ez a félelem még rettenetesebb,
200 5 |               lesz, a csend egyre nõ, s percrõl percre jobban átalljuk
201 5 |         átalljuk megzavarni a hanggal s a zörgéssel. A félelem mint
202 5 |           nézték az idegen tárgyakat, s egymás szemébõl merítették
203 5 |       rettegést. A gégéjük kiszáradt, s mindketten kiáltani akartak.
204 5 |          orvos a tudományról beszélt, s álmos közönnyel dicsõítette
205 5 |           Gúnyolta a babonás köznépet s a féltékeny nõket. Az asszony
206 5 |              asszony várta a reggelt, s kiszínezte, mily boldogan
207 5 |           emberek hangosan beszélnek, s üde arccal látnak dolgaikhoz.
208 5 |            asszony is. Aztán hátrált, s gyökeret vertek a lábai.~-
209 5 |             orvos lesütötte a szemét, s nem mert felnézni, de még
210 5 |            átölelte a gyenge derekat, s mozdulatlanul egymásra hajoltak.
211 5 |          ujjait a nõ éjfekete hajába, s boldogan nyomta ajkait a
212 5 |           kezei az övéiben nyugodtak, s nem tudtak egymástól elválni.
213 5 |           össze, ki vigaszt keresett, s magában az indulatok harsogó
214 5 |            kezét, csókolta az ajakát, s esze ágában sem volt a szerelem.
215 5 |                ki éj idején felébred, s ágya fölé hajló édesanyjának
216 6 |        betûket, az asztalra meredtek, s nem mertek többé mozdulni,
217 6 |               pörlekedésben állottak, s még az utcán is szégyenkezve
218 6 |             magasra nõtt a szemükben, s György fönt, egészen fönt,
219 6 |           õket senki. Zavarba jöttek, s nem tudtak mit csinálni.
220 6 |              összegyûjtötték a pénzt, s elhatározták, hogy õk maguk
221 6 |             érezte szelleme nyomását, s nem tudott neki ellentállni.
222 7 |              Az arca krétafehér volt, s nagy, piros ajkai ebben
223 7 |               sötét havannát szívott, s hevesen járt fel s alá a
224 7 |           szívott, s hevesen járt fel s alá a szobában.~- Még mindig
225 7 |      macskaszemeit tágra meresztette, s valami síró, fanyar és kedveskedõ
226 7 |         megfogta feleségének a fejét, s elállt a lélegzete. A férje
227 7 |           férje vaskarokkal tartotta, s nem bírt megszabadulni tõle.
228 7 |                engedj... - sikoltott, s egy kígyószerû mozdulattal
229 7 |            könnyû, orosz cigarettára, s gondolkozni kezdett.~Három
230 7 |             büszkén, mint egy dámvad, s fél évig a legtisztább boldogságot
231 7 |            egyedül a sötét szalonban, s mikor kijött, zavartan nézett
232 7 |               Az asszony felkacagott, s trillázni kezdett. Ettõl
233 7 |            azt hitte, hogy õ a beteg, s maga elõtt se merte bevallani
234 7 |           örökre elvesztette önmagát, s alkalmatlanná lett az életre.
235 7 |               határozottan felállott, s a keze ökölbe szorult:~„
236 7 |        meggyújtotta a villamoslámpát, s összeborzongott, mikor a
237 7 |               bement a másik szobába, s kivette a szekrénybõl azt
238 7 |              tettek-vettek egész nap, s kegyetlen, éles szemekkel
239 7 |          ragyogva meredtek a sötétbe, s mikor észrevette õt, ijedten
240 7 |       szemekkel feküdt a párnák közt, s már nem is volt eszméleténél.
241 7 |          asszony leült az ágya mellé, s ügyetlen kézzel simogatta
242 7 |              Egész éjjel fenn voltak, s idegesen virrasztottak a
243 7 |        Szótlanul állottak mindketten, s egy pillanatig sem mentek
244 7 |               Bement a másik szobába, s behúzta maga után az ajtót.
245 7 |               nem mozdult a helyébõl, s tágra nyitott szemekkel
246 7 |               a ravatalra könyökölve, s nézte a halott pisze, fájdalmas,
247 7 |           rémült tekintete az üvegre, s meglátta a férje kémlelõ,
248 7 |           erre sötétpirosra gyulladt, s fejét lehajtotta a halott
249 7 |                Cser lábujjhegyre állt s úgy figyelt. Az asszony
250 7 |        levegõt szakadozva engedte ki, s erõsen fújta az orrát. A
251 7 |               koporsót, a gyertyákat, s úgy tetszett neki, mintha
252 8 |        feledni, hogy nincs mit ennie, s fõleg az emberek elõtt szégyellte,
253 8 |          lázas arcát hosszú ujjaival, s fejét beletemette kezeibe.
254 8 |         durvaságától. Torkát az undor s a zokogás fojtogatta. Nem
255 8 |              zöld ernyõs lámpa égett, s szégyenkezve vetett fényt
256 8 |         ibolyák mindenütt illatoztak.~S õ ott feküdt az ágyon, ruhásan,
257 8 |           ládájából a forgópisztolyt, s az asztalra tette. A lámpa
258 8 |              A tok hideg vázához ért, s ebben a pillanatban mint
259 8 |            egészen más világ hangjai. S most valami babonás vágy
260 8 |           Elõtte volt a forgópisztoly s a hegedû. Választania kellett.~
261 8 |              Egyszerre elmosolyodott, s a hegedû után nyúlt. Maga
262 8 |           miként, hirtelen felállott, s valami ájulatos önkívületben
263 8 |       csengést, a húrok fájó sóhaját, s úgy megragadta a vonót,
264 8 |               tolta a bölcsõt, a férj s a feleség hátul ment. Azután
265 8 |              a sötét, tüzes szemekbe, s halkan beszéltek. Mindezt
266 8 |           mennydörgött, mint az óceán s a viharos égbolt. A meleg
267 8 |               a kövek felszakadoztak, s a lomha kõkolosszusok esztelen
268 8 |            csengett, szeme káprázott.~S a hegedû szólt tovább. Nyugodtan
269 8 |             el a szenvedés világából, s ajkán a távozók édes és
270 8 |               Keze nyugodtan járt fel s alá. Teste mozdulatlan volt,
271 8 |   újjászületett. Újból kezdte életét; s minden, amit átélt, most
272 8 |       ábrándozott. A feje megfájdult, s némán lehajtotta anyja vállára.
273 8 |          harangok estimára kondultak, s a távoli kaszárnyákban búsan
274 8 |              kertben idegenek járnak. S az õ szomorú, halvány anyja
275 8 |              cselédek szolgáltak föl, s a vén komondor leste szájukból
276 8 |               piros csókja kígyózott, s a szívét majd megrepesztette
277 8 |   messze-messze távozott el a földtõl s az emberektõl. A keze mozgását
278 8 |            meg. Hegyekre akart futni, s nem bírt. Lábát kõ hasította
279 8 |         hasította meg... Ingó bokával s véres sarokkal törtetett
280 8 |               sarokkal törtetett fel, s visszaesett. Felkelt. Hajrá,
281 8 |          Halhatatlan tusákba kezdett, s már-már elérte célját, mikor
282 8 |           oroszlánketrecbe dobták õt, s félt, hogy a kiéhezett fenevadak
283 8 |         gondolattól, hogy élve marad. S a vadállat farkát behúzta,
284 8 |            Vonták, ragadták a hangok, s a játékot nem bírta abbahagyni.
285 8 |         Ezüstös kacajjal nevettek rá; s fondoran, édesen vonták
286 8 |             mezítelenül lépett eléje, s csak sáfránysárga haja takarta
287 8 |         kipirult nõi fejek röpködtek, s fülébe csókra éhes, vérvörös
288 8 |      mindenrõl.~Az óra ütött a falon, s õ egyre játszott. Az aranycsillagok
289 8 |              eltûntek a fekete égrõl, s mégsem fáradt el. Az ablakokban
290 9 |              szerint megkeresztelték, s a keresztségben Fülöp nevet
291 9 |             futva, a szelíd lankákon, s bámulva nézte, mint ölelkezik
292 9 |            ölelkezik a fekete éjszaka s a piros alkonyat, mint kavarognak
293 9 |           hamvas, lila és kék árnyak, s a lehunyó nap fényködében
294 9 |         Homérosznak meghalt az anyja, s õ már nem volt képes fenntartani
295 9 |              keresett. Egyet gondolt, s beállt a szerkesztõségbe.
296 9 |     búcsúztatta el az árnyékvilágtól, s ha egy tûzrõl kellett beszámolni
297 9 |               lelketlen, fás stílust, s eszébe sem jutott, hogy
298 9 |      felolvasás „kiváló érdekességû”, s minden félkegyelmû csúszómászó „
299 9 |       Homérosz már villámgyorsan írt, s egyik legtalentumosabb újságíróvá
300 9 |              bámulatosan kifejlõdött, s senki sem volt ügyesebb
301 9 |            Homéroszt magához hívatta, s bizalmasan közölte vele,
302 9 |       közbelépése a görög politikára, s talán egész Görögország
303 10|              gyerekhang csendült fel, s akadozva, de mégis hullámzó
304 10|            Nagy, fekete szemei égtek, s mikor maga köré tekintett
305 10|           gyerek volt még. A szakálla s a bajusza most kezdett serkedezni.
306 10|         Virágh! - mondotta haragosan, s fáradt szomorúsággal nézte
307 10|         pásztorkölteménnyé laposodik, s neki is az lesz a végzete,
308 10|     lehetetlen. Orrcimpái kitágultak, s fiatalos kedvvel szívta
309 10|          fiatal tanító Párizsba ment, s kanállal eszi a tudományt.~
310 10|         élettel. Ha olykor ellágyult, s hazasírt a lelke, jeges
311 10|             est fehér gõzei borultak, s szinte látta a víz kavicsos
312 10|       református pap õseinek végzete. S ez húzta-húzta õt a fényben
313 10|        Elfehéredett. Küzdött magával. S egy tapsviharos, lázas este
314 10|             meg húsz hosszú év alatt.~S õ is csodálkozva lépett
315 10|                Zöldi, Virágh, Kovács, s rágondolt azokra a napokra,
316 10|           húszéves ifjú ugyanitt ült, s most sokkal fiatalabbnak
317 11|                Kitekintett az ablakon s látta a tölcséresen hullámzó
318 11|              egy kopott fotelben ült, s gondosan lesimított fekete
319 11|             ég erõsebben dörrent meg, s a mennydörgés a bérház kõbörtönében
320 11|              volna, vajon mi jön még? S a mozdulatairól, bútorairól,
321 11|             tág, ódivatú karosszékbe, s mozdulatlanul nézte a sárga
322 11|          roskadt a virágos koporsóra, s karjaival átölelte. A halottvivõ
323 11|            többet ittak a kelleténél, s a férje estefelé boros fõvel
324 11|                Tüdõgyulladást kapott, s huszonnégy órára rá meghalt.~
325 11|            melyek száguldozva jönnek, s elnyelnek mindent, mindent.~
326 11|          mindent, mindent.~Leroskadt.~S ott, az égõ napsugárban,
327 12|                mentünk lassan tovább, s õ olykor halkan trillázott,
328 12|      szénaillat ráfekszik a mellemre, s fojtogatóan édes balzsama
329 12|            nyári ég különösen fekete, s olyan izzók és nagyok rajta
330 12|        emelgetni, lihegve elõretörni, s most valóságos boldogság
331 12|                Fáradt vagyok, mondom, s arról bolondság is beszélni,
332 12|                less egy kósza kocsit, s ints neki, mint a Robinzonok
333 12|               leveti a fehér ruháját, s feketét ölt. Sápadt arcához
334 12|             szét a derekam csontjait, s megesz, mint valamely kegyetlen
335 12|           melegség fut át a lombokon, s egymáshoz simulva, lihegve
336 12|           Ugye meguntad a várakozást, s visszajöttél nézni, hogy
337 12|            nagy bajuszú parasztgazda, s miért ez az üveglámpás,
338 12|              csak úgy dõl az orromon, s a számon is. Ó, ez rettenetesebb,
339 12|              elöntenek bércet, mezõt, s én megfulladok a haragos,
340 12|       szélroham, ráfúj a csillagokra, s ezek, mint valami hitvány
341 12|             Milyen friss, üde minden, s én mégis olyan halálosan
342 12|                Egyre jobban erõsödik, s már zúg, bömböl, fülsiketítõen
343 12|          feltekintek a vizestálból. - S mindig többen vagytok itten.~
344 13|              bevarrta a tüllzsákokba, s felkötözte a keresztlécekre.~
345 13|         ormótlan csónakok árnyékától, s éjjel nem tudnak majd aludni.~
346 13|               Rászállt az õszi csend, s megfagyott tõle.~A NAGYAPA.
347 13|             még az ezüstös habocskák, s szóló lombok, a beszélõ
348 13|               vacsora után a szobába, s felolvasunk a nagyapónak
349 13|         sovány fák ágai koromfeketék, s szüntelenül meg-megzördülnek
350 13|            bokortól megijed.~AZ ANYA. S a homályos úton olyan barátságtalanul
351 13|           jégbe hûtött pezsgõt ittak, s törölték a verejtéküket.
352 13|                A nádas felé haladtam, s ott mintha meglegyintett
353 13|            lábú öregasszony jött oda, s korsóval merített a tó vizébõl.
354 13|               Az ég mozdulatlan volt, s fülledten borult a földre.
355 13|           tisztán és üresen fénylett. S ekkor úgy tetszett nekem,
356 13|    karácsonyfát elültették a homokba, s a vedlett aranydiókkal,
357 13|             ruhák voltak kiteregetve, s a szüretre kikészített hordók
358 13|             õsz melankóliája lengett, s mindez olyan furcsa és szomorú
359 13|        emelvényén néhány szék lézeng, s a vászonköpenybõl a vasváz
360 13|           aztán megijed, összeborzad, s feltekint, mintha kriptába
361 13|       lassabban, végre egy fához dõl, s halkan, keservesen sírni
362 13|     nesztelenül az ajtóhoz tapasztja, s hallgatózik. Nem hall semmi
363 13|               a záron levõ rézlemezt, s kíváncsian nézi, mint vetkõzik
364 13|            éppen hálóingét húzza fel, s testének árnyai a gyertya
365 13|           visszalopódzik a hálóágyba, s fülig a kis, piros paplan
366 13|      mozdulatlan tûz, ég a háztetõkön s a nyaralók fehér falain.
367 14|        engedékenyen folyt a tollából, s a papíron daloló mondatokká,
368 14|               a porhanyó göröngyökön, s az emeleti ablakokon itt-ott
369 14|            volna valamitõl, kipirult, s a keze reszketett.~Pár perc
370 14|          telefon. Leemelte a kagylót, s füléhez szorította. Félretolta
371 14|              unalmas, hideg szavakat, s mondhatatlan fájdalom szorította
372 14|     megtalálja az elvesztett fonalat, s újra belezökkenjen a hangulatba.
373 14|              mellén szorítást érzett, s a feje megfájdult. Alig
374 14|           Hidegen leemelte a kagylót, s odahajolt a szótölcsér felé:~-
375 14|           vállat vont, elmosolyodott, s újra írni próbált.~A csengettyû
376 14|        történések örömtelen sorozata, s úgy érezte, hogy ez a nap
377 14|         bizsergést érzett a talpában, s hátgerincén valami villamos
378 14|         villamos borzongás futott át, s csengõ füllel, tágra meredt
379 14|           Nyugodtan letette a tollat, s várta a csengettyûszót.
380 14|      felzördült. Tántorogva kelt fel, s reszketõ kezekkel nyúlt
381 14|          Szeme a haragtól szikrázott, s dühösen ordított bele a
382 14|                Háló, háló... - szólt, s a méregtõl már csaknem sírva
383 14|              Három óra volt. Ásított, s az íróasztallal szemben
384 14|             végig a padlón, a falakon s az íróasztalokon. S ahogy
385 14|           falakon s az íróasztalokon. S ahogy könnyes és kivörösödött
386 14|       kalimpálva végigfeküdt a falon, s érezte, hogy folytonosan
387 14|                mint egy öblös harang, s rúdja fekete póznaként egyszerre
388 14|            hatalmasan felfelé dagadt, s a kötélvastagságú zsinórok
389 14|            csodaszörny él. Felugrott, s melléje ült. A szíve dobogását
390 14|          szíve dobogását is hallotta, s most szentül hitte, hogy
391 14|               A szél kívülrõl bejött, s a lángokat meglobogtatta.
392 14|           zûrzavarban egymásra estek, s a telefon képe egyszerre
393 14|              képeket, az egész szobát s a gázlángokat is eltakarta.
394 14|           gigászi árny feléje rohant, s a vinnyogó zaj egyre nõtt.
395 14|      Megfeszítette minden izomerejét, s egy könnyû ugrással az asztalon
396 14|               csengettyûpárt letörte, s a zsinórokat féktelenül
397 14|               kiáltozott az asztalon, s észre sem vette, hogy a
398 14|             elaludt.~A szolga bejött, s csodálkozva látta a rombolást.
399 14|            csínján fejtette a papírt, s felismerte Benedeket, a
400 15|           táncolt a citromszeleteken, s õ a tánc legvadabb forgatagában
401 15|         ruhában öreg asszonyok ültek, s legyezõik mögé bújva suttogtak,
402 15|              a piszkos, kicsi faluba, s az ébredés annál rettenetesebbnek
403 15|             hosszú árnyékot vetettek, s õ sajgó halántékkal táncolt
404 15|            felhõket hömpölygetett be, s eltakarta a lámpák fényszóró
405 15|          annál vadabbul száguldottak, s õrületes hajszában táncoltak
406 15|               a folyó vize locsogott, s a sötét, örvényes víz egészen
407 15|         gubbasztott. Csontjai fájtak, s rossz gondolatai voltak.
408 15|            tekintett, nézte, hogy ír, s lassan kilopózkodott az
409 15|           lihegve jutott el a kapuig, s már nyitni akarta, mikor
410 15|           szólította, a férfi hangja, s úgy érezte, hogy valami
411 15|             pad karjára támaszkodott, s végigsimogatta homlokát.
412 15|               nappal is folytatódtak, s ilyenkor este a valóság
413 15|      képzelõdéssel.~Fölkelt a padról, s kihajolt a karfán, hogy
414 15|                a mozdony füttyentett, s gyorsan elrobogott.~A pályaház
415 15|           tudott aludni. Kikönyökölt, s belebámult az átlátszó éjszakába.
416 15|             és elöntötte a pályaházat s az egész falut. A törpe,
417 15|               mozdultak meg álmukban, s lassan-lassan a tücskök
418 15|            árnyékokat vetettek a fák, s a távolban, egy dombon,
419 15|       Hónapokig kínozta már a magány, s sírt, sírt a város után.
420 15|           napra érezte, hogy gyöngül, s reggelenként ijedten nézte
421 15|            bírta megszokni a vidéket, s vére sápadtan haldokolt.~
422 15|            baromfiakról beszélgetnek, s bort szûrnek. Õ is parasztlány.
423 15|             hajjal megy majd sétálni, s a budapestiek szemébe nevetnek.~
424 15|          zenét adott egy ablak alatt, s a lány reggeli pongyolában,
425 15|          kinyitotta az ablaktáblákat, s rémüldözve csókolta ájult
426 15|                Bement az éléskamrába, s szobákba, s lassan megfeledkezett
427 15|              éléskamrába, s szobákba, s lassan megfeledkezett mindenrõl.
428 15|              múlt el, hogy idejöttek, s látta a döcögõ parasztkocsit,
429 15|               fogó gyerek van rajta), s a kályhán az aranyos, ízléstelen
430 15|        rendszerint visszajött az apja s az anyja. A lámpát megtisztították
431 15|       szappant, szilvalekvárt fõztek, s a rézkotlában szalma között -
432 15|         átszállingóztak a szomszédok, s ozsonnára terítettek. A
433 15|       pletykákat szolgáltatta.~A kávé s a tej gõzölgött az asztalon.~
434 15|               kanyarított ki magának, s a puha tésztát az ujjával
435 15|                 sipította a jegyzõné, s hamiskásan mosolygott.~Kisvártatva
436 15|           haját, mint egy gimnazista, s mindig hosszú szalonkabátban
437 15|             öblösebb legyen a hangja, s kedveskedve udvarolt a nõknek.~-
438 15|            egy acéldróttal szétvágva, s mutogatta, mily fehér belül.
439 15|           mind” - mondogatta magában, s csaknem felsikoltott.~Leborult
440 15|               jött haza a legelõkrõl, s a tehenek nyakán csendesen
441 15|              hangolta a kis lelkészt, s egy pattogó magyar nótára
442 15|            futott, gyertyát gyújtott, s játszani kezdett. Beethoven
443 15|                ahogy volt, felugrott, s utánuk nézett. Csak egy
444 15|        Elmentek mind. Itt hagyták õt, s ezt a kopott, unalmas sárga
445 15|              azért nem törõdtek vele, s mentek, mentek tovább, az
446 15|              Az orvos a vállát vonta, s azt mondta, hogy adják hamarosan
447 15|            szekrényen a vizespoharak, s azt hitte, megfullad. Magára
448 15|          Magára vette barna kendõjét, s lassan megindult a sínek
449 15|          halavány rózsák mosolyogtak, s piros szája úgy vonaglott,
450 15|        zubbonyos ember kifelé hajolt, s a másik pillanatban az összes
451 16|        VERSTÁRGYAK~HOLDFÉNY~Az utakon s nagy kettõs födelû házakon
452 16|              Kitekintek az éjszakába, s az én lelkem is megtelik
453 16|          Belopódzol a lelkem mélyébe, s szelíden felkelted a kemény
454 16|              Oly ártatlannak látszol, s mégis oly kitanult és ravasz
455 16|             Költõknek ablakába nézel, s õk felébrednek, és könnyel
456 16|             sötét padon csókolódznak, s közelebb bújnak egymáshoz,
457 16|               õserdõkön te andalogsz, s a szerelmes óráknak és farkasoknak
458 16|        engemet is nyugalmas álmomból, s most beléd merülök és imádom
459 16|           nagyon öreg kertész állott, s vékony kaszájával kaszálta
460 16|          akart. Titokzatosan mozgott, s kezével integetett, hogy
461 16|          zörögtek. Majd megrázkódott, s mezítelenül, fehéren elõttem
462 16|           ájultan buktak le az ágról, s nyomban meghaltak. A dér
463 16|          azért csendesen feküdt lenn, s szemlélte a csillogó batárokat,
464 16|         gépkocsikat, a tevés-vevésnek s a fáradhatatlan munkának
465 16|   sokadalomban. Felkönyökölt a kövön, s mosolyogva körüljártatta
466 16|          csodálkozva tekintettek reá, s egymástól kérdezgették,
467 16|               szem kémleli az arcomat s a rajtaülõ lélek remegéseit.
468 16|         hiszem, hogy nem is léteznek, s e sok mûködõ lélek között
469 16|           elcsapódom egy sötét közön, s keskeny utcák fekete háztetõi
470 16|           köröttem van, olyan nyájas, s hozzám hasonlatos lesz.
471 16|     hasonlatos lesz. Az óra ketyegése s a szívem dobogása egybeolvad.
472 16|            létezõ: az árnyék, vagy õ? S õ, miképp egész életében
473 16|                Kihajoltam az ablakon, s szinte beleszédültem a fekete,
474 16|           finom cigaretta parázslott, s lankadtan, tétlenül néztem,
475 16|              tücsök kezdett új dalba, s az én igénytelen énekesem
476 16|          lázas, délutáni álmát a víz, s valami különös, kemény felfelé-nyomást,
477 16|              ez a leszámolás órája -, s az acélvár makrancosan és
478 16|             adtok a láztól dagadóknak s a szenvedély elvakultjainak.~
479 16|            szenvedély elvakultjainak.~S olyan ártatlanok vagytok!
480 16|           azokat, kik nem méltók reá, s míg mások lángra gyúlnak
481 16|               és életetek a halálhoz, s mégis forrón ölelõ karokkal
482 16|            gyújtja a szegény vándort, s azok, akiket sohasem csókoltak
483 16|             ti jók és költõk vagytok, s nagyobbak minden imádkozó
484 16|              marhával akar kifizetni, s nem csókkal és könnyel,
485 16|      csókolóztak, részegen az örömtõl s a boldogságtól.~Egy beláthatatlan
486 16|       felugrott egy szobortalapzatra, s így szólott:~- Elvtársak!
487 16|             õk sem különbek náluknál, s lassan-lassan ezeket a szobrokat
488 16|         azonban a halott fölé hajolt, s szemérõl biztos, hideg mozdulattal
489 16|      csúsztatta.~Gyöngéden meghajolt, s csak annyit mondott:~- Rendben
490 17|          üvegkupolaként feszült szét, s enyhe ibolyaillat párolgott
491 17|            vasárnap délután örömében, s a távol mezõkön kacagva,
492 17|              is bolondos kedve támad, s a nehéz homok ugrálni szeretne
493 17|              A ruhája is fekete volt, s sápadt arca ebben a gyászos
494 17|         melyeket szótlanul tép össze, s darabjait nyugodtan hajigálja
495 17|           átfújt a virágszagú szellõ, s mintha csoda történt volna
496 17|         kötelein színes ruhák lógtak, s a kövek között szivárványszínûen,
497 17|               tüdõkkel szívta magába, s fürkészõ szeme észrevette
498 17|            kocsi új bútorokat hozott, s a friss festékszag tavaszosan
499 17|              virágoktól, a lányoktól, s egy percre õ is kiáltani
500 17|             fekete, tavaszi kabátját, s megindult kifelé.~Nem nagyon