Fejezet

 1 2 |       magában, hogy az égbolt is egy nyugodt, nagy, kék szem. Télen sír,
 2 4 |            mindent tehet. De a fakír nyugodt volt. Nem ölelte át. Nem
 3 4 |              régi lángok. Aztán újra nyugodt lett. Lehajtotta nagy, bozontos
 4 4 |           talpra állította a leányt.~Nyugodt volt, és büszke. A vihar
 5 5 |           simult, s szemeiben enyhe, nyugodt fény reszketett. Arcán azonban
 6 5 |          szemöldökét.~- Legyen egész nyugodt, asszonyom - szólott, belezökkenve
 7 5 |       egyedül olvastam valami nagyon nyugodt hangú, hosszú lélegzetû
 8 5 |              fölé hajló édesanyjának nyugodt szemeibe néz.~A szoba már
 9 6 | soványságától átszellemült, merev és nyugodt maradt, mintha most is pózolni
10 7 |              ravatalgyertyák karcsú, nyugodt lángocskái. Csend volt.~
11 10|           mint az ezüst csengettyûk.~Nyugodt mosollyal állt a dobogón.
12 12|              éjszakába bámul. Milyen nyugodt!~Bellára tekintek, és kérdezem
13 16|         párnáikra, és elveszed tõlük nyugodt leányálmukat, te kerítõ!...~
14 18|              ezüst óralánc.~- Milyen nyugodt. Milyen egyszerû. Akárcsak
15 19|          éppen belém?~- Légy egészen nyugodt. Semmit sem akar tõled.
16 19|             idegem. Orlay még mindig nyugodt. Ha ásítana, nem csodálkoznék.
17 19|             rám a kardját... De nem. Nyugodt. Fagyos. Vár.~Már nem is
18 20|      környezetben õ is gyermek lesz, nyugodt és álmodozó. Fölmászott
19 21|            kapaszkodva. Klasszikusan nyugodt arc. Gyûretlen, vasalt szalonkabát,
20 26|       leteszi a kagylót, és most már nyugodt.~Tele van a lelke verõfénnyel,