Fejezet

 1 3 |           nevettek. Engem nevettek? Nem tudom. De mikor az utcán a hûs
 2 4 |           vagyok?~A fakír mosolygott.~- Tudom.~Lassan mentek a halk, szélcsendes
 3 5 |         eseményt, mert az, hogy csak én tudom, megõrjít.~- Kérem, hallgatom.
 4 13| meg-megzördülnek a széltõl. Vagy nem is tudom mitõl...~AZ APA. Az ember
 5 13|                hogy itt van... Most már tudom, miért sajdult meg tegnap
 6 13|              hogy õsz van?~A MÁSIK. Nem tudom.~AZ EGYIK. Hány éves a nagyapó?~
 7 17|               dombján merengett.~Nem is tudom, milyen sokáig ült ez a
 8 17|          sejteni, miért, hiszen azt sem tudom, honnan jött, és hová ment.
 9 19|                világosságban, s ezt nem tudom elviselni. Mit gondolsz,
10 19|           valami borzasztót teszek, nem tudom, nem is merem tudni, mit.
11 21|           nagyságos úr...~A PROFESSZOR. Tudom a járást, fiam, csak hagyjon
12 21|               ha ma nem jön, igazán nem tudom, mit teszek, mert látja,
13 21|              cél felé. Miért? Magam sem tudom már. Könyvek voltak az asztalomon,
14 27|                   vettem egy pisztolyt. Tudom, hogy nem merem megtenni,