Fejezet

  1 1 |     rendszerint belépett Károly anyja, hogy köszöntse a javíthatatlan
  2 1 |     összerezzent, s meglátszott rajta, hogy másról szeretett volna beszélni.
  3 1 |            gyûlölni kezdte õt. Érezte, hogy ezek a néma-tétlen napok
  4 1 |              az apai házba bõröndjeit, hogy párizsi csecsebecséit és
  5 1 |         életkedvet leheltek. Látszott, hogy még annyi munkát elbírt
  6 1 |               munkájukat, s bánatosak, hogy vége van hatalmas erõfeszítésüknek.
  7 1 |           sokat sírt. Kísérletet tett, hogy a két embert közel hozza
  8 1 |             egymáshoz, mert nem látta, hogy milyen nagy ûr választotta
  9 1 |        választotta el õket. Azt hitte, hogy csak idegességrõl és szeszélyrõl
 10 1 |          fiának, s sírva panaszkodott, hogy apja elkeseredésében mindennap
 11 1 |              mondta, majd keres módot, hogy meggyógyítsa õt.~Nagyon
 12 1 |                Pillanatokig azt hitte, hogy atyja még él. Mert az ilyen
 13 1 |           kopogott és lüktetett. Félt, hogy megõrül. A fejét belemártotta
 14 1 |        aranycsillagokra, s alig várta, hogy jöjjön a reggel ködével,
 15 1 |            dõlt hátra, mert azt hitte, hogy nyomban megüti. Fia azonban
 16 1 |            lecsillapodott, azt mondta, hogy gyengének érzi magát, s
 17 1 |                arra a gondolatra jött, hogy megkedvelteti vele a kerékpározást.
 18 1 |       kerékpározást. Úgy gondolkodott, hogy ezáltal nemcsak erõt gyûjt,
 19 1 |   megszerettetni vele, azt is remélte, hogy teljesen leszokik káros
 20 1 |       keverõdtek. Egyszer úgy leesett, hogy majdnem elájult, s másnap
 21 1 |                Károly. Megígérte neki, hogy kap egy pohár bort, ha engedelmesen
 22 1 |              haladt, s kedvét növelte, hogy fia megtartotta ígéretét.
 23 1 |               hányt. Oly rosszul lett, hogy orvost kellett hívatniok.
 24 1 |                mindenkitõl. Azt hitte, hogy bõrén egerek, békák és tetvek
 25 1 |           szerette. Megismerte. Látta, hogy ez õ. A szobrász. A mûvész.
 26 1 |           Károly megtudta az orvostól, hogy nincs semmi reménység. Azt
 27 1 |        reménység. Azt tanácsolta neki, hogy vigyék szanatóriumba.~-
 28 1 |               Fiát úgy magához ölelte, hogy majd megfojtotta.~- Mentsetek
 29 1 |               fiú rádõlt egy oszlopra, hogy el ne essék.~Aztán lejött.
 30 1 |                 de amint fülébe súgta, hogy kifelé mennek, rögtön föleszmélt,
 31 1 |              tovább vágtatott, anélkül hogy a gépnek valami baja is
 32 1 |            kapkodott a kengyelek után, hogy vékony cipõje levált, és
 33 1 |                 Csöngetett és kiabált, hogy álljon meg, de õ csak haladt
 34 1 |                fél óra óta erõlködött, hogy utolérje. Mind hasztalan.
 35 1 |                Egy fához kapaszkodott, hogy el ne essék.~A nap kibukkant,
 36 1 |              zajt sem hallotta. Tudta, hogy valaminek történnie kell.
 37 1 |             történnie kell. Fölállott, hogy jobban lássa. A gép kavargott,
 38 2 |               idusa, kiment a mezõkre, hogy a barmokra, a fekete bivalyokra,
 39 2 |            égre, s elgondolta magában, hogy az égbolt is egy nyugodt,
 40 2 |               S ezen annyira nevetett, hogy könnyek csordultak ki a
 41 2 |              szemébõl.~Maga sem tudta, hogy miért, de érezte, hogy az
 42 2 |                 hogy miért, de érezte, hogy az egész természet éledt,
 43 2 |              kezdtek. Philomene tudta, hogy a barnának gyõznie kell,
 44 2 |         madarak dalát, s oly víg volt, hogy sokszor sírva is fakadt
 45 2 |            fakadt örömében.~Nem tudta, hogy mi baja van. Mint egy fejetlen
 46 2 |               s ez annyira meghatotta, hogy nyomban otthagyta a készülõdõ
 47 2 |              csatlakozott, mert tudta, hogy az istenek szeretik az emberek
 48 2 |               Este megígérte Venusnak, hogy három napig tiszteli, ha
 49 2 |                a jóslatot kapta volna, hogy ez a dúlt arcú leány a villámszóró
 50 2 |               mert nézni.~Azt álmodta, hogy a barna fiút egy vastag
 51 2 |            szólogatta a fiatal istent, hogy ébredjen föl, jöjjön a fényes
 52 2 |               nézte a leányát, anélkül hogy egy szót szólt volna. Fásan,
 53 2 |                ember volt, és belátta, hogy ez az istenek bosszúja,
 54 3 |                folyosón még hallottam, hogy nevettek. Engem nevettek?
 55 3 |      csipkézték körül, és úgy éreztem, hogy egy végtelenség óta ismerem
 56 3 |                az orvosok kimondották, hogy nem menthetik meg. Õ azonban
 57 3 |        eszünket... Sokszor azt hittem, hogy már az anyanyelvemet sem
 58 3 |       arisztokratakezek fontak köréje, hogy a földön marasszák...~Aladár
 59 4 |                 Maga a leány se tudta, hogy mit akar. Egyszer a sötét
 60 4 |          külföldön járt. Japánba ment, hogy egy könyvét megírja. Azóta
 61 4 |               az õ titkát?~Úgy érezte, hogy igen.~Sokáig hallgattak.
 62 4 |             megszólalt:~- Ugye, tudja, hogy menyasszony vagyok?~A fakír
 63 4 |            kellett néznie. Emlékezett, hogy egy idõben mennyire hatott
 64 4 |                rekedt, elfúló hangján. Hogy mentse meg, vigye vissza
 65 4 |          anyjához, ne hagyja elveszni. Hogy mûveljen csodát, hívjon
 66 4 |             Elég erõsnek érezte magát, hogy itt maradjon. Közönyösen
 67 4 |             hozzánk, és hív és csábít, hogy hagyjuk itt a földet s vessük
 68 4 |                sietett. Zokogva kérte, hogy mentse meg.~A fakír mosolyogva
 69 4 |                mosolyogva intett neki, hogy ne féljen. Belebámult a
 70 4 |           Nagyon szenvedett, de tudta, hogy közeleg szenvedései jutalma.
 71 5 |                 pusztán miatta. Tudta, hogy nem szabad lett volna elvéreznie.
 72 5 |               s õ mindig jobban látta, hogy ez csak az õ ügyetlenségén
 73 5 |                ideges lett, azt hitte, hogy minden ellene esküdött.
 74 5 |            Elsõ pillanatban azt hitte, hogy beteghez hívják. Bizonyosan
 75 5 |              látogató. Nem tagadhatta, hogy eszébe jutott minden rémmese,
 76 5 |          derültebbek lettek. Látszott, hogy megerõltette az emlékezetét;
 77 5 |                   Bocsásson meg, uram, hogy ily idõben, éppen most jövök...
 78 5 |                 Láttam a földszintrõl, hogy ég a lámpája... A házban
 79 5 |               a nõ. Elõször azt hitte, hogy beteg lett valamelyikük,
 80 5 |           nyomban leintette. Elmondta, hogy férje nincs otthon, s a
 81 5 |            Aztán kiment az elõszobába, hogy felkeltse az inasát, de
 82 5 |             küldöttem el. Azt akartam, hogy egész magunk legyünk. Mert
 83 5 |           mindenütt félek. Azt hittem, hogy majd ön mellett elmúlik
 84 5 |              ide is, s most úgy érzem, hogy ebbe a terembe is belopódzott
 85 5 |                 Irtózatos gondolat az, hogy az árnyakat durván dobogó
 86 5 |            sötét udvarra; úgy rémlett, hogy az ajtó becsapódott, s a
 87 5 |           irtózatos eseményt, mert az, hogy csak én tudom, megõrjít.~-
 88 5 |           Elõre is megjegyzem azonban, hogy nem hiszek a kísértetekben.~-
 89 5 |            félve jár, mert nem akarja, hogy a lépéseinek zaját meghallják.
 90 5 |                karika jelent meg. Csak hogy éppen láttam. De ott volt
 91 5 |               A cseléd lihegve mondta, hogy õ is látja.~- Nem hiszem,
 92 5 |          gondolatától sem ijedtek meg, hogy esetleg kopog az ajtón a
 93 5 |               minden, csak attól félt, hogy ez a nõ elszakad tõle, mielõtt
 94 5 |             Annyi erejök még nem volt, hogy egymástól elválhattak volna.
 95 6 |               nem szabad szégyellnünk, hogy Györggyel együtt laktunk,
 96 6 |              csurgó könnyeivel együtt, hogy a zokogását elfojtsa, a
 97 6 |                összeharapta, hirdetve, hogy akart és gyõzött. Úgy látszott,
 98 6 |              és gyõzött. Úgy látszott, hogy jól beletalálta magát új
 99 6 |               a pénzt, s elhatározták, hogy õk maguk fogják eltemettetni,
100 6 |              eltemettetni, fájt nekik, hogy a névtelen halottakkal egy
101 6 |                 nem tudták elképzelni, hogy mindez azért az emberért
102 6 |              tollkés, és csodálkoztak, hogy ez a semmiség oltotta ki
103 7 |                Szeretlek.~- Megígéred, hogy jól viseled magad ezután?
104 7 |              elrejtette a szekrényébe, hogy senki se lássa. Lassan-lassan
105 7 |              lopódzott. A férfi látta, hogy az asszony játszik. Ez a
106 7 |                Cser elõször azt hitte, hogy õ a beteg, s maga elõtt
107 7 |            lélegzete, ha arra gondolt, hogy egész boldogságuk egy ügyes
108 7 |            Azután ijedten vette észre, hogy ez a nõ a színpadi lámpák
109 7 |          kérdezd, miért... ne kérdezd, hogy jutott eszembe... egyszer
110 7 |                 és féltékeny lett reá, hogy ezt a forró nõt egykor hideg,
111 7 |              mindenkit, ha elgondolta, hogy azelõtt éhes diákok, kövér
112 7 |                lélegzettelenül feküdt, hogy azt higgye, alszik, föléje
113 7 |              nyomban a szobájába ment, hogy megmosdjék és átöltözködjék.
114 7 |               vászonfüggöny takart be, hogy ne lehessen átlátni. Cser
115 7 |             függönyt, de csak annyira, hogy a keskeny résen egyik szemével
116 8 |             Dúdolt. El akarta feledni, hogy nincs mit ennie, s fõleg
117 8 |              emberek elõtt szégyellte, hogy szomorú. A lépcsõn szokása
118 8 |                nyugodtabb lett. Tudta, hogy csak arról van szó, hogy
119 8 |               hogy csak arról van szó, hogy egy ólomgolyó árán megmeneküljön
120 8 |               a hegedûjét. Úgy érezte, hogy életének egész tartalma
121 8 |            babonás vágy szállotta meg, hogy ez alvó hangorkánt felriassza,
122 8 |             Arcán látszott, nem tudta, hogy õ játszik, de szomjas füle
123 8 |         emlékezés gondolata suhant át. Hogy megváltozott azóta minden!
124 8 |              dübörgött fel. Azt hitte, hogy õserdõben járkál, egészen
125 8 |    oroszlánketrecbe dobták õt, s félt, hogy a kiéhezett fenevadak felfalják.
126 8 |          Remegett attól a gondolattól, hogy élve marad. S a vadállat
127 8 |               A szíve oly erõsen vert, hogy minden ütését hallotta.
128 9 |               fel, de azzal a tervvel, hogy a hõskölteményét azért meg
129 9 |          stílust, s eszébe sem jutott, hogy költõi képekkel okvetetlenkedjék.
130 9 |            okvetetlenkedjék. Megtudta, hogy minden színész, bármint
131 9 |           Ekkor már eszébe sem jutott, hogy a bolond istenek és véres
132 9 |              végére járt. Kipuhatolta, hogy Akhillész úr haragjának
133 9 |               mindig csak azt felelte, hogy „a helyzet komoly, de kulcsa
134 9 |               bizalmasan közölte vele, hogy a megváltozott idõk sürgetõ
135 10|                volna annak a tudatára, hogy hol van. Fogait összeszorította,
136 10|                a sorsával. Félt attól, hogy élete egy bárgyú pásztorkölteménnyé
137 10|         vérének lüktetését, azt hitte, hogy nincs lehetetlen. Orrcimpái
138 10|   széltében-hosszában arról beszéltek, hogy a fiatal tanító Párizsba
139 10|              Lassan-lassan megtanulta, hogy az élet pirosságát hogyan
140 10|       tetõpontján állott, megsejtette, hogy nem született bohémnek.
141 10|               jobban fájt. Úgy érezte, hogy nemzedékek átka nehezedik
142 10|            lapokat olvasott. Megtudta, hogy falujukban az öreg tanító
143 11|               fájóan sírt le a panasz, hogy nincs senkije, és ezer és
144 11|             szó. Mindig attól tartott, hogy egyszer villám sújtja le.
145 11|               félt kimenni. Azt hitte, hogy összedõlnek a házsorok,
146 11|             mert lehetetlennek tartjuk hogy ennyi tökéletesség sértetlenül
147 11|                várta a halált. Érezte, hogy jõ.~Alig egy hóra levelet
148 11|               ment. Hiába. Úgy érezte, hogy még a vonaton is a háta
149 11|           hullani.~Végre írt öccsének, hogy hozzá megy lakni, keressen
150 11|                 Pár lépést tett elõre, hogy jobban lásson.~Az üres bolthelyiségbe,
151 11|         koporsós.~Futni akart. Érezte, hogy menekülnie kell. Robogó
152 11|                vert a lába. Azt hitte, hogy mindjárt megfullad. De azért
153 12|           tarka kavicsokon elcsúsztam.~Hogy kibuggyant az elsõ langyos
154 12|           arról bolondság is beszélni, hogy innen a tölgyesbõl beérhetünk
155 12|   statisztikájukat, és biztatgatnának, hogy így csak a legszerencsétlenebb
156 12|              Kérj és rimánkodj, mondd, hogy egy emberéletet kell megmenteniök.
157 12|         bárgyúan egyszerû gondolattal, hogy meg kell halnom, itt, a
158 12| kikerülhetetlen. Mindig azt gondoltam, hogy vagy a harctéren lövik át
159 12|      várakozást, s visszajöttél nézni, hogy mint vagyok? Vizet is hoztál,
160 12|                és esengõ szeme feleli, hogy nem.~A hideg víz kissé felfrissített.
161 12|             felfrissített. Azt hiszem, hogy ki is bírom reggelig, ha
162 12|           szájpadlásomat, a garatomat, hogy alig látok és hallok már.~
163 12|                reszketnek. Azt hiszem, hogy mindjárt meghalok.~Most
164 12|          szájatok mozgását látom néha, hogy fáradtan feltekintek a vizestálból. -
165 13|              FIÚ. A nagyapó megígérte, hogy vacsora után kivisz az erdõbe,
166 13|             szép és érett, ideje volt, hogy leszedjék.~Szünet. A villák
167 13|          szekér.~AZ APA. Én úgy látom, hogy az egy hazaballagó paraszt.~
168 13|               a hálókabátom posztóját, hogy szinte pörkölte a hátam;
169 13|               kertben. A tó is majdnem hogy süt. A gyermekeket délelõtt
170 13|               kell gyújtani a lámpást, hogy lássunk bemenni. A téli
171 13|              AZ APA. A nagyapó mondta, hogy majd kiviszi õket az erdõbe.~
172 13|         dalolunk. Olyan vígak leszünk, hogy meg sem ismernek bennünket,
173 13|              fogunk?~A NAGYAPA. Persze hogy fogunk.~A MÁSIK FIÚ. Bogarakat
174 13|                FIÚ. A papa azt mondta, hogy a madarak már mind elrepültek.
175 13|                nem akarod te, nagyapa, hogy õsz legyen?~Nagy csend.~
176 13|          NAGYAPA. Nem akartam elhinni, hogy itt van... Most már tudom,
177 13|              levelet szedett az erdõn, hogy legyen télire fûteni valója.
178 13|             ölében doromboltak. Aztán, hogy a fasorba jöttem, láttam
179 13|          jöttem, láttam a sötétben is, hogy a leveleken rozsda barnult.
180 13|          Haldoklott. Akkor tudtam meg, hogy vége az idei nyárnak.~Csendesen
181 13|           nagyapa, mikor neszét veszi, hogy nem figyelnek rá, a kapun
182 13|   magányosságban többször körültekint, hogy megbizonyosodjék, csakugyan
183 13|               nagyapa, mikor megtudta, hogy õsz van?~A MÁSIK. Nem tudom.~
184 13|              rágni sem tud. Te láttad, hogy a mama mindig a puha húst
185 14|     szemöldökeit, gondolkozni kezdett, hogy megtalálja az elvesztett
186 14|                sorozata, s úgy érezte, hogy ez a nap jelképe egész örömtelen
187 14|         hangtalanul mozogtak.~Belátta, hogy ma nem írhat. Megadta magát
188 14|         végigfeküdt a falon, s érezte, hogy folytonosan nõ, nõ. A tölcsére
189 14|          kígyók. Félni kezdett. Látta, hogy ez a csodaszörny él. Felugrott,
190 14|        hallotta, s most szentül hitte, hogy a sunyi, gonosz szerkezetben
191 14|               egyszerre oly nagy lett, hogy az asztalokat, a képeket,
192 14|           asztalon, s észre sem vette, hogy a csengettyû hirtelen megnémult.~
193 15|              férfira tekintett, nézte, hogy ír, s lassan kilopózkodott
194 15|            férfi hangja, s úgy érezte, hogy valami hideg kígyó mart
195 15|           padról, s kihajolt a karfán, hogy nézze, jön-e vonat? A sínek
196 15|             után. Napról napra érezte, hogy gyöngül, s reggelenként
197 15|               egy végtelenség múlt el, hogy idejöttek, s látta a döcögõ
198 15|             volna sírni, toporzékolni, hogy szülei nyugalomban virultak.
199 15|                erõsen összeszorította, hogy öblösebb legyen a hangja,
200 15|        szörnyeket. Sokszor álmodozott, hogy egyszer majd elragadják
201 15|            vállát vonta, s azt mondta, hogy adják hamarosan férjhez.~
202 15|            Csak annyit lehetett látni, hogy a hatalmas mozdony hortyogva
203 16|         mozgott, s kezével integetett, hogy menjek el. Megijedtem. Elfutottam.
204 16|                Már nyújtottam karomat, hogy belékapaszkodjon. Õ azonban,
205 16|        körülöttem. Sokszor azt hiszem, hogy nem is léteznek, s e sok
206 16|              ijedten kapok a fejemhez, hogy megbizonyosodjam, csakugyan
207 16|          beszéde, de már olyan halkan, hogy egészen összeolvad a lelkem
208 16|        Városszerte azt beszélték róla, hogy már szellemekkel társalog...~
209 16|          régiókba vágyott, mert tudta, hogy Thanatosz csak tökéletesebb
210 16|               Egyszer csak észrevette, hogy nincs egyedül. Elõtte lépdelt
211 16|          tanította, most is azt hitte, hogy az árnyék. Az tartósabb,
212 16|            lélegzete.~Hörgött. Érezte, hogy elalél. Rövid ideig küzdött,
213 16|            fájó, édes és különös volt, hogy egy tücsök valahol messze
214 16|               oroszlán, és azt mondod, hogy bukjak elõtted arcra, és
215 16|               költõinek és tudósainak, hogy mindnyájan méltóan hódoljanak
216 16|            zúgni kezdett, mivel látta, hogy a díszes márványcsarnokban
217 16|               Elvtársak! Megtûritek-e, hogy az egyenlõség ünnepén a
218 16|                 Mind úgy gondolkodtak, hogy õk sem különbek náluknál,
219 17|               szeme észrevette azt is, hogy néhány homályos ablaküveg
220 17|              kiáltani szeretett volna, hogy minden csupa vér, csupa
221 17|             vitték. Mindenki láthatta, hogy az õ esze most a lábaiban
222 17|               köszöntötték, bár tudta, hogy sohasem járt itt. Talán
223 17|          emlékek tértek vissza?~Lehet, hogy a szomorúság ünnepe volt,
224 17|           annyira túlcsordult a szíve, hogy nem bírva magával, idejött
225 17|            miért mondom el ezt? Lehet, hogy ez az asszony nem is él,
226 17|         magasságban. Mindez fájt neki, hogy szinte könnyezni szeretett
227 17|             Még azt sem mondhatom meg, hogy ez a könnyezõ ember én voltam-e,
228 18|                trombitájába, úgy érzi, hogy a szája elreped, az arca
229 18|                 mi baja van, de tudta, hogy pár év, pár hónap, és mindennek
230 18|          megtörölte vastag szemüvegét, hogy a zenét lássa is, és keresztbe
231 18|                 mintha rá lenne bízva, hogy a mûvészetnek ebben a mûvészietlen
232 18|                 s annyira elõrehajlik, hogy félni lehet, lebukik a székrõl.
233 18|      elfordulva - annál inkább érezte, hogy az idegen tekintete hívja,
234 18|            akarta volna bebizonyítani, hogy nem fél. Az ismeretlen még
235 18|              jobb kezére hajtotta úgy, hogy fél arcát - egészen élesen -
236 18|          elfehéredett, s arra gondolt, hogy utóbb gyakran történnek
237 18|              be, s határozottan tudta, hogy látta a pénztárnál, amint
238 18|           közöny érzett, olyan közöny, hogy néha félelmetes volt.~-
239 19|      harmadszor csöngetem be az inast, hogy hozzon friss vizet. A mosdótálban,
240 19|             mikor mindenki tudja róla, hogy nincs pénze? Ettõl ijedek
241 19|       austerlitzi ütközet elõtt tudja, hogy mit cselekszik, s egy mai
242 19|                 de van még annyi idõm, hogy ellenfelemnek szemébe nézzek.
243 19|                A segédek biztatgatnak, hogy tûzbe hozzanak. Kezemben
244 19|               én látok, csak én érzem, hogy nem bírom tovább. Ha egy
245 20|                reggelen - elhatározta, hogy átmegy Pestrõl Budára.~-
246 20|                szokás szerint bámulta, hogy száll le az este. Kirándulók
247 20|                hercegnõ, s úgy érezte, hogy ebben a környezetben õ is
248 20|               már nem is gondolt arra, hogy átmenjen a városba. Becsukta
249 20|        jövendõt, gyakran azt képzelte, hogy messze-messze valahol keleten
250 20|              lázas álom.~Ha kérdezték, hogy mit akar, csak mosolygott.
251 20|             Mindez olyan szomorú volt, hogy sírni szeretett volna rajta.
252 20|              ijesztõ élességgel látta, hogy õ az. Az öregúr szótlanul
253 20|             meg a leckéjét. Nem tudta, hogy mit akart, de követte õt.
254 20|             ablakból. Kázmér tettette, hogy nem veszi észre, s mélyen
255 20|               kõre. Most végre érezte, hogy otthon van, s örökre otthon
256 20|          szakállát. Ekkor vette észre, hogy már õsz. De valami megenyhülést
257 21|              kimerülten. Egy szó kell, hogy minden elnémuljon. A Duna-parti
258 21|           Jöjjön, fogja a karomat. Jó, hogy eljött. Alig vártam a délutánt...
259 21|                   Szeretem, ha pontos. Hogy ha ma nem jön, igazán nem
260 21|         csillogása... Mondja, hiszi-e, hogy én azelõtt sohasem járkáltam
261 21|              Ha pedig most elgondolom, hogy ugyanazok a csillagok vannak
262 21|             rekedtre ordítani magamat, hogy mindenki meghallja. Magának
263 21|             olyan vakítóan tündöklött, hogy szerettem volna megállni,
264 21|          ágyamból, s ki akartam jönni, hogy megnézzem. Meggyújtottam
265 21|              És ez úgy fáj... úgy fáj, hogy szeretnék törni-zúzni, ölni...
266 22|          sötétséget, és úgy reátûzött, hogy szinte elállt a lélegzete.
267 22|         nyomasztó volt azon a vidéken, hogy Andria a tetõre egy szélkereplõt
268 22|                csákányát:~- Nem látod, hogy egész nap töröm a hegyeket?
269 22|           vénember. Becsapott, tudtam, hogy megcsal...~Ilyenkor a kõtörõ
270 22|               a kõpokolba. Úgy érezte, hogy most gyõzni fog, és pénzt,
271 22|              csak késõ este ment haza, hogy ágyba dobja véres, öreg
272 22|                pillanatban megértette, hogy az egyedülvaló, vért és
273 23|          képzõdtek körötte. Beszélték, hogy az apja, egy dúsgazdag lámpagyáros,
274 23| kecskeszakállas, korhely agglegénnyel, hogy hamarosan tönkremenjen.
275 23|             jutott eszébe a fürdõsnek, hogy utánanézzen. Riadtan vette
276 23|      utánanézzen. Riadtan vette észre, hogy a kabinjában még ott lógott
277 23|      eredménytelenül. Senki sem hitte, hogy elvergõdhetett a közeli
278 23|             mindenütt elterjedt a hír, hogy a tengerbe fúlt. Végre két
279 23|                és a taps:~- Nagyszerû! Hogy volt, hogy volt.~Ilyen kacagást
280 23|                  Nagyszerû! Hogy volt, hogy volt.~Ilyen kacagást Tamás
281 23|               volna szûk koponyájában.~Hogy mi forrott benne, senki
282 23|          bolond, fájó feje jól érezte, hogy ez az a perc, amikor az
283 23|             cirógatását, azt álmodták, hogy egészen meztelenek. Az apró
284 23|             arról kezdett panaszkodni, hogy egy tüske ment be a cipõjébe.
285 24|                aprófát, eszébe jutott, hogy az uraságok a másik szobában
286 24|              szorította a szívét, úgy, hogy szeretett volna bukfencezni,
287 24|     sötétségében.~Most érezte elõször, hogy fázik, és mellén összehúzta
288 24|            szépen és sokáig tud zúgni.~Hogy készen volt ezzel is, a
289 24|           szájára tapasztotta a kezét, hogy ne sikoltson, mert jó kedve
290 24|           falun, a mezõn. Arra gondol, hogy a nagyapja ölében egy reggel
291 24|          énekelni és a földre borulni, hogy megköszönje az életnek ezt
292 24|               sokszor azt kell hinnie, hogy õ, a ház, az egész világ,
293 24|           mondja az apja. - Nem tudod, hogy nemsokára karácsony lesz?
294 25|         ringy-rongy és bolond cafrang, hogy az ember fejéhez kapott,
295 25|           könyv fölé hajolt. Látszott, hogy nem érti, mit olvas. Nemsokára
296 25|         cselédlány tegnap azt mesélte, hogy a pincében boszorkány járt,
297 25|              Csak azt szeretném tudni, hogy igaz-e? - kezdte a beszédet
298 26|           Megnézi az óráját, és látja, hogy a kismutató az egyes felé
299 26|          torkát. Bemegy az elõszobába, hogy felkeltse a szolgát. A szolga
300 26|            termekbe.~Egyszerre hallja, hogy a falióra is megáll.~Erre
301 26|            benne, és arra kényszeríti, hogy leüljön egy székre és reámeredjen
302 26|                oly szomorú, csak érzi, hogy ez a sok holt tárgy, amin
303 26|         szorítja a kagylót, és hallja, hogy a lemez megreccsen. Szemét
304 26|         szemnek kellett feltekintenie, hogy ebbe a kongó szobába, a
305 26|              magasba emeli, és hagyja, hogy a hang belenyúljon az üres
306 26|                 és elgondolja magában, hogy a novemberi esõben az ázott
307 27|             azt a téves hitet keltvén, hogy a konyhaszag és színjátszás
308 27|                öltözõben is azt hitte, hogy álmodik. Álmodja annak a
309 27|                plántálnák. Elfelejtik, hogy másutt operákban, kertekben
310 27|      petróleumlámpás ég, s elfelejtik, hogy a földön vannak, és fejük
311 27|                és a komikus megérezte, hogy zsebében pisztoly is van.
312 27|                közönyös. De emlékszem, hogy egy rajzoló két-három irónt
313 27|                ingtõl kövér volt.~- Ó, hogy szenvedek - jajgatott a
314 27|             lassan-lassan járnak, alig hogy vánszorognak már. Az aszfalton,
315 27|             legelõször. Azt gondoltam, hogy én is ilyen névtelen vagyok,
316 27|         arcomat, meg kell állapítanom, hogy én vagyok. A szemeim sírnak.
317 27|           vettem egy pisztolyt. Tudom, hogy nem merem megtenni, de jó,
318 27|             nem merem megtenni, de jó, hogy itt van, azóta vagyok kissé
319 27|             pillanataiért teremtõdött, hogy leborulj a földre, és egy
320 27|                A porba kell harapnunk, hogy felkelhessünk. Kezdj új
321 27|              ügyelõ benézett, jelezte, hogy a komikus jelenete nemsokára