Fejezet
1 1 | ismert. Az öreg Károly - õt is így hívták - egykor híres
2 1 | vadállat, s unalmában százszor is útba ejtette az elhagyott
3 1 | elment hazulról, mert velük is éppoly szívesen beszélgetett,
4 1 | ezek a néma-tétlen napok õt is meg fogják látogatni, s
5 1 | jutni.~- Ó, mi mûvészek is ilyen Herkulesek vagyunk!
6 1 | ilyen Herkulesek vagyunk! Én is ezt éreztem, mikor elfáradtan
7 1 | napszámos nem így pihen. Tudják is azok, mi a nyugalom. Dehogy
8 1 | Különösen az apa. De azért most is szerette. És tisztelte.
9 1 | tartozik.~Sokszor azonban nem is felelt együgyû kérdéseire.
10 1 | eléje támolygott álmaiban is, amint majszosan, mint egy
11 1 | kocsizörgéseivel. Késõbb nem is kísérelt meg lefeküdni,
12 1 | kapjon. Újabban a pálinkára is rákapott.~Egyszer reggel
13 1 | megszerettetni vele, azt is remélte, hogy teljesen leszokik
14 1 | s talán abba a légkörbe is, mely egyedüli eleme volt.
15 1 | engedelmesen tanul, sõt pezsgõt is ígért neki, ha egyszer majd
16 1 | fehér dolgozókabátját, s õ is magára öltötte azokat a
17 1 | hogy a gépnek valami baja is esett volna.~Kiértek a nagy,
18 2 | centurio házába, a bort is õ mérte ki. Gyönyörû sötét
19 2 | éven. Az apja kardjával is el-eljátszadozott még, és
20 2 | magában, hogy az égbolt is egy nyugodt, nagy, kék szem.
21 2 | csiklandós jókedv volt, mely õt is megrészegítette. A nedvtõl
22 2 | messze sötétlett a tölgyerdõ is. Félve tekintett szét, mert
23 2 | volt, hogy sokszor sírva is fakadt örömében.~Nem tudta,
24 2 | nélkül közeledtek. Sok mellét is meztelenül hagyta.~Valami
25 3 | Mikor belépett - mintha most is látnám -, lecsatolta kardját,
26 3 | melyben a szívünk dobogását is hallottuk. Az anyja rendesen
27 3 | sokat. Sokszor a poharat is feldöntöttem.~Mikor hazamentem,
28 3 | nem bírom ki sokáig.~Ma is úgy emlékszem erre a házra,
29 3 | sejtelmes zúgását még mostan is hallom. A kapualja ablakai
30 3 | s gyakran három órakor is égett a lámpám.~Álmomból
31 3 | lettek volna. Önkéntelenül is a titokzatos ház felé fordítottam
32 3 | Én természetesen továbbra is bohóca maradtam, s tûrtem
33 3 | megkorbácsolt rabszolga.~Még most is látom azt a szobát, amint
34 3 | elhangzott. Aladár a rendesnél is idegesebb volt, fülhasítóan,
35 3 | mindenét. Láttam magam is: ott ültem vele szemben,
36 4 | elõtte a fakír.~Még mostan is a régi. Nyakkendõjét lazán
37 4 | Kettõ vagy három? Már nem is tudja biztosan. Milyen különös.
38 4 | fekete szemek. Még mostan is a régiek. A sápadt arcban
39 4 | neki. Ez a régi emlék ma is ott lebegett fölöttük, s
40 4 | át. Nem csókolta meg. Nem is közeledett hozzá. Még most
41 5 | gondolkozott egész éjjel. Este nem is ment vacsorázni barátai
42 5 | tudományban, és bár maga elõtt is szégyenlette bevallani -
43 5 | kétkedett a becsületében is, de ezenkívül is furcsán
44 5 | becsületében is, de ezenkívül is furcsán hatott rája ez a
45 5 | Ön orvos, egyúttal tudós is. Ön mindenesetre meg fog
46 5 | Félek, félek. Otthon is, itten is, mindenütt félek.
47 5 | félek. Otthon is, itten is, mindenütt félek. Azt hittem,
48 5 | téglákon át eljött velem ide is, s most úgy érzem, hogy
49 5 | érzem, hogy ebbe a terembe is belopódzott az a fanyar
50 5 | meg a szomszéd szobában is a lámpát!~Az orvos sietve
51 5 | legsötétebb sarokban, ahol nem is gondoljuk, guggol egy árnyék,
52 5 | s úgy tett, mintha nem is figyelne a nõ elbeszélésére.
53 5 | Kérem, hallgatom. Elõre is megjegyzem azonban, hogy
54 5 | Aztán egyik cselédem is odajött. Összefogózva vártunk.
55 5 | cseléd lihegve mondta, hogy õ is látja.~- Nem hiszem, hiába
56 5 | látja.~- Nem hiszem, hiába is folytatja. Természetesen
57 5 | Igaza van. De az elõzmények is oly különösek voltak. Egész
58 5 | akar mondani. De én most is félek, s nem merek hazamenni
59 5 | vagyok, ki a gyanú árnyát is el akarja kerülni. Ha otthon
60 5 | és hidegebb lett, a lelke is megfagyott valami esztelen
61 5 | ásítozunk, sõt unatkozunk is, de még mindig félünk. S
62 5 | lépést tett elõre. Az asszony is. Aztán hátrált, s gyökeret
63 5 | gyújtsa meg a lámpákat ottan is.~A férfi habozott. Aztán
64 5 | erõsségében, tudásában való hitét is elvesztette.~Ijedve a kezéhez
65 5 | Megszorította. A férfi is megragadta a nõt.~A pamlaghoz
66 5 | mohó tekintete elõször is férjének ágyára esett.~Még
67 6 | verseket írt. - Kilenc óra. Ne is beszéljünk róla ilyenkor,
68 6 | Györggyel együtt laktunk, végre is barátunk volt.~- Szegény,
69 6 | állottak, s még az utcán is szégyenkezve mentek vele?~-
70 6 | fiatal bölcsésznek.~- Te is...~Hallgattak, és mindnyájan
71 6 | nyugodt maradt, mintha most is pózolni akarna, de már sokkal
72 6 | igazi jellem!~Másról nem is volt szó. Mindenki érezte
73 6 | ad a legutolsó koldusnak is. Nincsen nevetséges halott.
74 6 | Száz év se kell, és mi is ott leszünk, ahol õ. Betemetnek
75 6 | hideg gödörbe.~- De miért is törõdünk akkor. Tedd el
76 7 | házasok. Ez, a három év most is nyugtalan, zajos boldogságnak,
77 7 | legvadabb ölelkezésüket is megzavarta, és csókjaik
78 7 | életnek, az életem árán is...”~Nem tudta befejezni
79 7 | eszembe... egyszer talán úgy is megmondom... A ruhádat akarom,
80 7 | a párnák közt, s már nem is volt eszméleténél. Az asszony
81 8 | mellett észrevette a hegedût is.~A tok hideg vázához ért,
82 8 | régi, kedves zongora - nem is tudja, hol van. A nagy kertben
83 8 | fenevadak felfalják. Már érezte is a hatalmas bestia selymes
84 8 | forró lihegését, már látta is fogának félelmes villámlását.
85 9 | vívóiskolába adta, és zongorázni is taníttatta. A kisfiú fényes
86 9 | lázas szeme önkénytelenül is a régi istenek elmosódott
87 9 | színész, bármint hasogatja is a színfalakat, „jeles”,
88 9 | mint õ. A politika különben is végtelenül érdekes volt.
89 9 | vérbeli újságíró ennek is végére járt. Kipuhatolta,
90 9 | és gráciával szellõztette is becses lapjában, az Athéni
91 9 | pezsgõzõ cimborájának nevét is. Olthatatlan haragra gyulladt.
92 10| falak kápráztató fényében is csak homályosan imbolygó
93 10| Ásítozott. Unta magát. Maga is gyerek volt még. A szakálla
94 10| árasztott a szobára. Az óra is oly lassan járt, mintha
95 10| pásztorkölteménnyé laposodik, s neki is az lesz a végzete, ami atyjáé,
96 10| korhadt harangláb. És õ is!~A falu népe alig akart
97 10| húsz hosszú év alatt.~S õ is csodálkozva lépett a fehér
98 11| éjszakák után gyakran az utcára is félt kimenni. Azt hitte,
99 11| érezte, hogy még a vonaton is a háta mögött ül a fekete
100 11| egérszerûvé vált. Haja is kezdett hullani.~Végre írt
101 11| emeleten volt az õ két szobája is. Már távolról látta világos
102 12| mondom, s arról bolondság is beszélni, hogy innen a tölgyesbõl
103 12| végzõdni. Talán ez az utolsó is. Bella hajnalban leveti
104 12| legutolsó falusi felcser is pár perc alatt tudna segíteni.
105 12| hogy mint vagyok? Vizet is hoztál, amint látom, egy
106 12| felfrissített. Azt hiszem, hogy ki is bírom reggelig, ha nem gyengülök
107 12| nehéz felnyitni, beszélnem is kín már. A fehér tálra egymás
108 12| dõl az orromon, s a számon is. Ó, ez rettenetesebb, mint
109 12| borzonganak, úgy hallom, csengenek is, akárcsak az üvegszilánkok,
110 12| lennék. A szavatok már nem is értem a nagy zsongás-bongástól,
111 12| te halvány lány, téged is látlak. Állj elém. Olyan
112 13| MÁSIK. Már görög-gyufát is vettünk, papa. Nézd csak:
113 13| AZ APA. A szél fú. Én is fázom...~AZ ANYA. Gyerekek,
114 13| viaszszínû fürtökbõl majd télire is elteszünk. Egy kosárral
115 13| elteszünk. Egy kosárral már ma is levitettem a kamrába. A
116 13| keresztlécekre.~AZ APA. A dinnye is nagyon szép és érett, ideje
117 13| mint a parázs. Délután is úgy átmelegítette a hálókabátom
118 13| szinte pörkölte a hátam; le is kellett vetnem, és azután
119 13| gyomláltam a kertben. A tó is majdnem hogy süt. A gyermekeket
120 13| a padról. Istenemre, én is közéjük megyek, ha nem szégyellem
121 13| szégyellem magamat. Az ördögbe is, augusztus van, nyár van.
122 13| megfagyott tõle.~A NAGYAPA. Azért is kimegyünk, fiúk! Jöjjetek,
123 13| EGYIK FIÚ. Éjjeli lepkéket is fogunk?~A NAGYAPA. Persze
124 13| A MÁSIK FIÚ. Bogarakat is?~A NAGYAPA. Ezret, galambom.
125 13| A fürdõhely már különben is lakatlan. A szobák üresek.
126 13| AZ EGYIK FIÚ. Már haza is költözött.~AZ ANYA. Én sem
127 13| meg-megzördülnek a széltõl. Vagy nem is tudom mitõl...~AZ APA. Az
128 13| Lassan-lassan fõzzük a szilvalekvárt is. A rézkotlákat el kell hozatni.~
129 13| nagyon lassan beszél. Én is mindig megérzem az õszt...
130 13| merített a tó vizébõl. Õ is még az éjjel elutazott.
131 13| jöttem, láttam a sötétben is, hogy a leveleken rozsda
132 13| csüggedten. Igazatok van. Én is úgy érzem, mintha valaki
133 13| Az öregembereknek a lábuk is rossz, lötyögõs, azért nem
134 13| kérdezni. A mama a múltkor is megvert érte. Nagy szünet.~
135 14| élesen zajongna. Máskor is háborgatták írásában, máskor
136 14| háborgatták írásában, máskor is felzavarta a csengettyû,
137 14| hangját sokszor álmában is hallotta. Ilyenkor zsibbasztó
138 14| melléje ült. A szíve dobogását is hallotta, s most szentül
139 14| vér, lomha, élettelen vér is kering. A hosszú, összegombolyodó
140 14| egész szobát s a gázlángokat is eltakarta. A szemei elsötétültek,
141 15| idehelyezték Budapestrõl, nem is volt más szórakozása. Unta
142 15| hagyta csapongani.~Milyen is lehet a város? Próbálta
143 15| árnyalakokat látott, álmai nappal is folytatódtak, s ilyenkor
144 15| lassan-lassan a tücskök is álomba dalolták magukat.
145 15| beszélgetnek, s bort szûrnek. Õ is parasztlány. Kikent és simára
146 16| éjszakába, s az én lelkem is megtelik hideg, kékes holdfénnyel.
147 16| keltettél fel ma engemet is nyugalmas álmomból, s most
148 16| öreg kertész fáradt volt. Õ is szeretett volna már aludni.
149 16| Sokszor azt hiszem, hogy nem is léteznek, s e sok mûködõ
150 16| mûködõ lélek között magam is ijedten kapok a fejemhez,
151 16| életében tanította, most is azt hitte, hogy az árnyék.
152 16| meghalt. A vidék talán el is pusztult egészen, a gyorsvonatom
153 16| senki sincsen itt. A nap is hangtalanul, tompa fénnyel
154 16| vért ontó. Az én ereimben is háborog egy óceán, felmorduló,
155 16| szeret, mert az õ arcán is festék van, és lelke tüzével
156 16| mondom, ti mindnyájan költõk is vagytok, szomorú leányzók,
157 16| megáldják lábatok porát is, mert könyörületesek vagytok
158 16| volt Hazafy Veray Jánosé is.~Lassan-lassan azután kidobálták
159 16| lassan-lassan ezeket a szobrokat is kidobálták, majd egy fönséges
160 16| lerombolták magát a Pantheont is. Az emberek mind egyenlõek
161 17| szigorú arcú iskolásudvarnak is bolondos kedve támad, s
162 17| fekete posztóra. A ruhája is fekete volt, s sápadt arca
163 17| látszott. De vajon miért is volt ennyire bús? Nem tudta
164 17| tudta senki, még csak nem is sejtette. A szomszéd ablakokban
165 17| világfi, vagy talán szerelmes is? Nem mondjuk meg, hanem
166 17| fürkészõ szeme észrevette azt is, hogy néhány homályos ablaküveg
167 17| lányoktól, s egy percre õ is kiáltani szeretett volna,
168 17| valami öreg ember, s nem is tekintett maga köré. Ilyen
169 17| Ez a szegény fiatalember is fáradtan hagyogatta el maga
170 17| hol volt? Bizonyára nem is tudta. Mint egy alvajáró
171 17| hogy ez az asszony nem is él, s csak én koholtam ez
172 17| enyészet dombján merengett.~Nem is tudom, milyen sokáig ült
173 17| virágozni kezdõ sírhalmon, nem is merem sejteni, miért, hiszen
174 18| ruhatárosok mosolyogtak, õ is mosolygott, azután beballagott
175 18| szemüvegét, hogy a zenét lássa is, és keresztbe font karral -
176 18| felfelé. Úgy látszik, el is késett. Fáradt és szomorú
177 18| alig bírta már magát, nem is akart eljönni, de most ott
178 18| verejtékcsöppek. A teremben különben is tûrhetetlen a melegség.
179 18| találta, egy darabig nem is nézett arrafelé, és mosolyogni
180 18| sem vették. Most már nem is kétkedett. Elõtte volt,
181 18| közelebb megy hozzá, meg is tapinthatja a ruháit, csontos
182 18| formátlanabb, de azért így is szép, és vékony, germán
183 18| nem szeretném, ha más is megismerne. El kellett jönnöm.
184 18| bútorokon semmi nyom, mintha nem is emberi lélek lakott volna
185 18| az ágynak esett, s nem is kelt fel többé.~1907~ ~
186 19| beszélj...~- Mondom, én is csak annyit tudok róla,
187 19| tudja, kicsoda.~- Tegnap is ott volt az orfeumban?~-
188 19| bátorság.~- Nem félek, és nem is vagyok gyáva. Érts meg.
189 19| borzalmát. A kardomat most is maga felé parírozza, s ha
190 19| Nyugodt. Fagyos. Vár.~Már nem is látok. A fejem zakatol,
191 19| borzasztót teszek, nem tudom, nem is merem tudni, mit. Talán
192 20| hogy ebben a környezetben õ is gyermek lesz, nyugodt és
193 20| ember volt. Az ismerõsei is különösek. Barátjai többnyire
194 20| Katinka.~Kázmér most már nem is gondolt arra, hogy átmenjen
195 20| az éjszakába, mintha nem is törõdne vele, s mintha mégis
196 20| maradozott el.~Kázmér nem is lett budai lakos. Eleinte
197 20| Pestre, majd a bútorokat is. Napközben azonban dolgozott.
198 20| reájuk lépünk, még a habok is tajtékokat túrnak, s zöld
199 20| akart, de követte õt. Õ is Budára ment. A hídfõnél
200 21| A PROFESSZOR. A házakban is?~PÉTER. Ott is.~A PROFESSZOR.
201 21| házakban is?~PÉTER. Ott is.~A PROFESSZOR. A gázlámpák
202 21| PROFESSZOR. A gázlámpák is mind égnek?~PÉTER. Mint
203 21| fönn vannak már. A hold is kel. Ma telt hold van.~A
204 21| este van. Lassan a szél is fújni kezd. Egy óráig sétálhatunk.
205 21| a szemet. A nagyságos úr is jobban lát, mióta...~A PROFESSZOR.
206 21| Ezt maga nem érti, nem is értheti.~PÉTER. Értem. Nekem
207 21| értheti.~PÉTER. Értem. Nekem is volt egy testvérem, aki
208 21| PROFESSZOR. Figyeljen. Azelõtt is elmentem itt százszor, de
209 21| közé. Húszéves lehettem. Én is leültem közéjük, és bedugtam
210 22| izomtalan lábszára, még az arca is koromfeketének látszik.
211 22| elállt a lélegzete. Nem is tudott ellentmondani neki,
212 22| csiripelõ famadárnak. Maga is többször félt ebben a kopár
213 22| színtelen egyhangúsága az embert is megkövesíti.~Esténként az
214 22| közelébe mer férkõzni, és maga is megijedt a mesétõl. Az alacsony
215 22| asszony kegyetlensége. Nem is ült le a közös vacsorához,
216 22| jóllehet nem sírt, nem is tudott sírni sohasem. Vágta,
217 22| karthágóiak vicsorgó bálványaira is, de a kõtörõ ebben a pillanatban
218 22| mindig nem jött haza.~- Nem is jön az. A sziklák között
219 23| Aztán szegény még szerelmes is.~- Kibe?~- Belém. De ezt
220 23| nemegyszer elemi iskolás lányok is így szóltak hozzá:~- Menj
221 23| napernyõmet meg a kabátomat is.~A jó Tamás szótlanul elballagott,
222 23| apjával, s állítólag tudott is a szándékáról. Ámde errõl
223 23| nap múlva, mikor már nem is keresték, egy reggel felbukott
224 23| lefeküdt, s másnapig nem is mutatkozott. Szüntelenül
225 24| volt. Benn a cselédszobában is az éj feketéllett még, s
226 24| Hogy készen volt ezzel is, a baba-szobához ment, amely
227 24| megvastagodtak, a szája is mintha sírásra görbült volna.
228 24| egy parányi fekete foltot is. Zúzmarás, didergõ ezüst
229 24| hó egy éjjel, mikor nem is sejtette és aludt, fehérre
230 24| meg a fehér világot. Akkor is ilyen tágra nyíltak a szemei,
231 24| nyíltak a szemei, akkor is ilyen különös boldogságot
232 24| mellé telepszik. Jánoska is felkel, és összeszíjazza
233 24| itt. Azok daloltak neki is ma reggel. Szeme kimered,
234 25| mit olvas. Nemsokára le is tette a könyvet. Nagyot
235 25| szõke fejében továbbra is a farsang sötét mendemondái
236 25| felelt a cseléd, és maga is megremegett a hangjától. -
237 25| Anna már fényes nappal is félt. Nótázó kedve elmúlt,
238 26| mozdulatlanul égnek. Benn a szobában is november van.~Semmi nesz.~
239 26| kályha hortyog még, de az is nemsokára el fog hallgatni,
240 26| Egyszerre hallja, hogy a falióra is megáll.~Erre megijed. Az
241 26| ölelkezik. A sápadt leány is ott ül a lámpa mellett,
242 26| vigasztalja:~- Ó, nálunk is egészen így van. A hivatal
243 26| Vasárnap délutánra már találkát is adnak egymásnak. A telefonba
244 26| irigykedett azokra a kollégáira is, akik nála jobb szivart
245 27| cincogna. Még az öltözõben is azt hitte, hogy álmodik.
246 27| fejük fölött ég a Sirius is.~A színész mozdulatlanul
247 27| hogy zsebében pisztoly is van. Egyszerre távolinak
248 27| orral, és látta az öltözõt is, a díványt is üresen.~-
249 27| az öltözõt is, a díványt is üresen.~- Baj van? - szólt
250 27| ebbõl a halálos nyugalomból is.~A komikus odament a szekrényhez,
251 27| Azt gondoltam, hogy én is ilyen névtelen vagyok, mint
252 27| eddigi életedet. Holnap nem is te fogsz már felkelni, de
253 27| minthogy vagy már mostan is, és nem fogsz szenvedni,
|