Fejezet

 1 1 |     alig mert atyjára nézni. Annyira sajnálta. Aztán lassan közeledett
 2 1 |     és szenvedõnek látszott. Annyira kapkodott a kengyelek után,
 3 2 |       õsszel szomorú. S ezen annyira nevetett, hogy könnyek csordultak
 4 2 | bársonyára hulló vérét, s ez annyira meghatotta, hogy nyomban
 5 5 |     ekkor történt az, amitõl annyira megijedtem. Az ablakom fehér,
 6 5 | elvette. Most már nem féltek annyira. De nem mertek mozdulni.~
 7 7 |     vékony függönyt, de csak annyira, hogy a keskeny résen egyik
 8 16| lelkem fénye, és a bútorokat annyira egynek érzem magammal, mintha
 9 17|    világos szombat délutánon annyira túlcsordult a szíve, hogy
10 18|     egy smokk lány figyel, s annyira elõrehajlik, hogy félni