Fejezet

  1 1 |       márvány, mely dacos kedvvel, de vajszerû lágysággal engedett
  2 1 |      múlttal való szakítás lassan, de végzetesen és halálos bizonyossággal
  3 1 |      helyben, míg magára lehetett. De amint jöttek a barátok,
  4 1 |            unta magát. Csak látta, de nem nézte a kis márványtömböket.
  5 1 |          fiukra. Különösen az apa. De azért most is szerette.
  6 1 |        érdes, hidegvizes ruhákkal.~De apja ereje és életkedve
  7 1 |        ezáltal nemcsak erõt gyûjt, de ha sikerült megszerettetni
  8 1 |          és halálosan kábult volt, de amint fülébe súgta, hogy
  9 1 |     indulnak, s nem akart engedni. De mikor a fia kihúzta a méregerõs
 10 1 |        ellökött egy kis gyermeket, de tovább vágtatott, anélkül
 11 1 |          kiabált, hogy álljon meg, de õ csak haladt tovább. Nem
 12 1 |  összetörtek, küllõi meggörbültek, de hirtelen talpra ugrott.
 13 2 |        Maga sem tudta, hogy miért, de érezte, hogy az egész természet
 14 2 |        szívét, hallott Ovidiusról, de mégsem tudta elképzelni,
 15 2 |         ereszkedtek és imádkoztak. De a centuriónak úgy tetszett,
 16 2 |          liliomarcú, isteni Venus, de kifestve, részegen, mint
 17 2 |         lecticákon a bódult házba, de mindegyik csak a vállát
 18 2 |           éjjel betegágya mellett. De bölcs ember volt, és belátta,
 19 3 |       felém keskeny, sápadt kezét, de pár perc múlva összebarátkoztunk.
 20 3 |         Engem nevettek? Nem tudom. De mikor az utcán a hûs levegõ
 21 3 |          volt, vagy nagyon vékony. De sohasem állt jól. Az asztalnál
 22 3 |      gondolat villant meg elõttem, de a másik pillanatban már
 23 3 |          Kezem a sakkdeszkán járt, de nem tudtam, mit csinálok.
 24 4 |         feléje nyújtotta a száját, de a fakír csendesen a szemébe
 25 4 |           szerettek volna elválni, de nem tudtak, inkább együtt
 26 4 |       fordult vissza. Futni akart. De a hajóállomást abban a pillanatban
 27 4 |      hiszen a fakír mindent tehet. De a fakír nyugodt volt. Nem
 28 4 |           beleugorni a hullámokba, de ezt hitványságnak tartotta.
 29 4 |       vízpúpok.~Nagyon szenvedett, de tudta, hogy közeleg szenvedései
 30 4 |         bizalmasan simult hozzája, de õ meg sem mozdult.~Elõrehajlottak
 31 5 |            elõször kiáltani akart, de ijedtségét azzal a nagy
 32 5 |           rémületben futott hozzá, de õ nyomban leintette. Elmondta,
 33 5 |          hogy felkeltse az inasát, de nem találta a szokott pamlagán.~
 34 5 |            próbálta vigasztalni. - De ha parancsolja, becsukom
 35 5 |             nagyságos asszonyom.~- De hallok valami zajt. Figyeljen
 36 5 |       kétkedett a becsületében is, de ezenkívül is furcsán hatott
 37 5 |         rohantam a nedves udvaron, de nem bírtam megcsalni így
 38 5 |           lélegzetû angol regényt. De én egyre izgatottabb lettem,
 39 5 |            Csak hogy éppen láttam. De ott volt mind a kettõ. Halkan
 40 5 |        ordítani, üvölteni akartam, de nem bírtam. Kõvé meredten
 41 5 |    beszéljünk másról.~- Igaza van. De az elõzmények is oly különösek
 42 5 |           Értem, mit akar mondani. De én most is félek, s nem
 43 5 |      ásítozunk, sõt unatkozunk is, de még mindig félünk. S ez
 44 5 |          arccal látnak dolgaikhoz. De milyen sokáig késett a rózsás
 45 5 |       szemét, s nem mert felnézni, de még mozdulni sem. Az õrület
 46 5 |          habozott. Aztán elindult. De csak az asszonyig ment.
 47 5 |            már nem féltek annyira. De nem mertek mozdulni.~Oly
 48 6 |            fiúk tanulni próbáltak, de sehogy sem sikerült nekik.~-
 49 6 |      ilyenkor, majd holnap reggel. De annyit mondok, most már
 50 6 |            másik fütyülni kezdett, de szájában elnémult a hang.
 51 6 |        mikor elindultak Györgyhöz.~De minél tovább nézték, annál
 52 6 |            most is pózolni akarna, de már sokkal komolyabb modorban.
 53 6 |           csúnya, hideg gödörbe.~- De miért is törõdünk akkor.
 54 7 |         vagy. Nézz csak a tükörbe, de ne így, hanem õszintén,
 55 7 |      félrehúzta a vékony függönyt, de csak annyira, hogy a keskeny
 56 8 |         nem tudta, hogy õ játszik, de szomjas füle gyönyörködve
 57 8 |            egy pontra szegezõdtek, de lelke messze volt.~Oly fájón
 58 8 |          Nem tudta, mióta játszik. De azért nem volt fáradt, csak
 59 9 |          nem versengett hét város, de az apja és az anyja igen.
 60 9 |           Újságírónak csapott fel, de azzal a tervvel, hogy a
 61 9 |          délig aludt, bohémkedett, de a lelke tele volt még szûztiszta
 62 9 |            hogy „a helyzet komoly, de kulcsa egyáltalában nincs
 63 10|          csendült fel, s akadozva, de mégis hullámzó ütemben folytatta
 64 10|           nem vallotta be magának, de így még jobban fájt. Úgy
 65 10|            újra fehérben állottak. De most már a hó pelyhei lepték
 66 11|            fekete pamutkendõjében.~De nem tudott sem nevetni,
 67 11|           hogy mindjárt megfullad. De azért mindent látott. A
 68 11|       mozgássá változott át benne. De egy lépést se bírt tenni.
 69 12|        akarta adni a zsebkendõjét, de én nem fogadtam el; mentünk
 70 12|           himpellérek vérzenek el. De mit ér az most nekem? Állj
 71 12|         perc alatt tudna segíteni. De mindig természetesebb lesz.
 72 12|      valamely kegyetlen vastigris. De mindez álom és ostobaság
 73 12|        fehér kancsóban, te áldott. De mondd, kik jönnek utánad?
 74 12|         szorítsatok, ahogy bírtok, de segítsetek - az isten szerelmére!~
 75 13|        végével a nappalok nyáriak, de éjjel már õsz van.~A NAGYAPA.
 76 13|        távolban néha megmozdulnak, de csak halk selyemsuttogással,
 77 14|           felzavarta a csengettyû, de ezen a hajnalon érthetetlenül
 78 14|  bosszantani. Keze ökölbe szorult. De mégis gyõzött nyugodtsága.
 79 15|         Milyen messze van a város.~De a látomás folytatódott.
 80 15|   ingadozva ütötte a billentyûket, de azért a szonáta mégis kibontakozott.
 81 15|             mely repülni szeretne, de nem bír, mert el van metszve
 82 15|           értették volna a szavát. De azért nem törõdtek vele,
 83 16|           haját bemocskolta a sár, de õ azért csendesen feküdt
 84 16|            emberek zagyva beszéde, de már olyan halkan, hogy egészen
 85 16|           Thalatta, hatalmas vagy, de nem vagy nagyobb az embernél.~
 86 16|            élek és látlak tégedet, de egy pillanatban lehunyom
 87 16|     labdázol, orkánokkal hányatsz, de nekem csak szemhéjamat kell
 88 17|      DÉLUTÁN~Szombat délután volt, de ez nem nagyon fontos a történetre...
 89 17|      csodásan szomorúnak látszott. De vajon miért is volt ennyire
 90 17|      könyöklõ leányok találgatták, de õk nem jöttek reá, ki lehet
 91 17|        csók és lángoló seb legyen, de azért csak olyan szomorú
 92 17|       álmában kalandozhatott erre, de ebben sem volt bizonyos.
 93 17|           ezt az érthetetlen fiút. De miért mondom el ezt? Lehet,
 94 17|        ember én voltam-e, vagy te. De, hogyha rágondolok, elfog
 95 18|            járása vidám és könnyû, de egy idõ óta a halál csírái
 96 18|         sem sejtette, mi baja van, de tudta, hogy pár év, pár
 97 18|         sokat érthetett a zenéhez, de tisztelet élt benne, egyes
 98 18|          pisszegett, fészkelõdött, de õ mindig tiszteletteljesen
 99 18|       magát, nem is akart eljönni, de most ott állott az ajtó
100 18|        együtt zsibong.~Erõlködött, de nem tudott figyelni. Összeráncolta
101 18|             és mosolyogni próbált, de minél tovább ült - így elfordulva -
102 18|           nagyobb és formátlanabb, de azért így is szép, és vékony,
103 18|          nyakához, kissé régimódi, de nem feltûnõ, rozsdabarna
104 18|    trombitás most hebegni kezdett, de az idegen - nagyon természetesen -
105 18|       mikor királyokkal beszélünk, de torkán akadt a szó.~- Ah... -
106 18|      szeretettel, kissé szigorúan, de jóságosan nézett a trombitás
107 18|   Egyet-mást még el kell végeznem, de fél óra múlva várom lenn
108 18|           lakott itt?~- Pár napja, de sohasem szólt hozzánk. Azt
109 19|        hónapban van egy párbaja.~- De magyarázd meg nekem, mibõl
110 19|      egyenesen feszülve, sápadtan, de sokkal magasabb és soványabb,
111 19|    acélpenge.~Már megadták a jelt, de van még annyi idõm, hogy
112 19|     Valakinek itt meg kell halnia, de ki lesz az?...~Könnyen,
113 19|            emelné rám a kardját... De nem. Nyugodt. Fagyos. Vár.~
114 20|           Mátyás királyt éltették. De Kázmér végleg búcsút mondott
115 20|            mindennap átlátogatott, de csak egypár órára.~Aztán
116 20|    aranyosnak és csodásnak látott.~De egy este megült a terített
117 20|            bal partjáról a jobbra. De ez korántsem olyan könnyû.
118 20|         Kázmér csak bámult reájuk, de nem csodálkozott már. Egyszerre
119 20|         Nem tudta, hogy mit akart, de követte õt. Õ is Budára
120 20|         vette észre, hogy már õsz. De valami megenyhülést érzett.
121 21|       égnek?~PÉTER. Mint rendesen. De miért kérdi a nagyságos
122 21|   PROFESSZOR. Senki. A takarítónõ, de az reggel korán jön, s csak
123 21|          is elmentem itt százszor, de nem állottam meg, hanem
124 22|       karjai majdnem kificamodtak, de a gõgös szirt hideg csengéssel
125 22|        kiment. A templomba indult, de tétovázó, kimarjult lábai
126 22|           vicsorgó bálványaira is, de a kõtörõ ebben a pillanatban
127 23|           és a falra akart mászni, de a papa kiment, karon ragadta,
128 23|     szerelmes is.~- Kibe?~- Belém. De ezt ne mondd el senkinek...~
129 23| ragaszkodott hozzájuk, alázatosan, de bizonyos bárgyú közönnyel
130 23|        erdõben, mindenki hallotta, de nem tudta senki, mert Tamás
131 23|         féltek és nyugtalankodtak, de azért senkirõl sem beszéltek
132 23|    Hasonlított a vizek dörgéséhez, de volt benne valami ismeretlen,
133 23|      barátságot, tegezõdött velük, de lehetõleg kitért az útjukból,
134 24|       ébredt. Kiköhintett a ködbe, de még sötét volt. Benn a cselédszobában
135 24|           az üvegszekrény, minden, de minden. Fönn, az aranytapétás
136 24|     paraszt pesztrát meglátogatta, de ajkai csak dadogtak, kirepedezett
137 25|       szíve dobogása... semmi más. De megint egy mozdulat... Most
138 25|            kezeit lefejti magáról, de a birkózásban végül õ lesz
139 26|      Egyedül a kályha hortyog még, de az is nemsokára el fog hallgatni,
140 26|       Bizonyára zavarom nagysádot, de... azt hiszem...~A hang
141 26|         nála jobb szivart szívnak, de most csupa nyugalom, bölcsesség
142 26|        meleg, vigasztaló szavával, de fáradt, és inkább leül egy
143 27|           pillanatra félbeszakadt, de tovább bonyolódott, s most
144 27|          vagy a kisvárosi díszlet, de õk a nõt végzetesebben látják,
145 27|      becsületes. Majdnem közönyös. De emlékszem, hogy egy rajzoló
146 27|           hogy nem merem megtenni, de jó, hogy itt van, azóta
147 27|       beszéde erõs volt és kemény, de mégis szelíden ütõdött a
148 27|          is te fogsz már felkelni, de valaki más, ki tiszta, erõs
149 27|           visszaszállt belé a hit. De amikor feltekintett, az