Fejezet

  1 1 |            ezt az... ezt az Istent. Ez Zeus fia...~Sokat beszélt
  2 1 |      törpülni e szó elõtt: energia. Ez a boldogság, ez minden.
  3 1 |            energia. Ez a boldogság, ez minden. Királyok fogják
  4 1 |             Megismerte. Látta, hogy ez õ. A szobrász. A mûvész.
  5 1 |            kísértet jár az udvaron. Ez a fiatal-öreg arc a reggeli
  6 2 |           bársonyára hulló vérét, s ez annyira meghatotta, hogy
  7 2 |          jóslatot kapta volna, hogy ez a dúlt arcú leány a villámszóró
  8 2 |        ember volt, és belátta, hogy ez az istenek bosszúja, s másnap,
  9 4 |        amiket délután mondott neki. Ez a régi emlék ma is ott lebegett
 10 5 |           mindig jobban látta, hogy ez csak az õ ügyetlenségén
 11 5 |      haláltól. S most elõtte állott ez a nõ. Elõször azt hitte,
 12 5 |    ezenkívül is furcsán hatott rája ez a látogatás. Mindazonáltal
 13 5 |            meghallják. Aztán elhalt ez, s a fehér ablakon két fénytelen
 14 5 |      Töprengtem az életemen. Mit ér ez a bolond, unalmas élet?
 15 5 |        nevetés. Mondja, nem komédia ez? Aztán leásnak öt-hat lábnyira
 16 5 |             de még mindig félünk. S ez a félelem még rettenetesebb,
 17 5 |     szeretetének vad tombolása volt ez.~Az orvosnak eszébe jutott
 18 5 |           édességbõl. Mellette volt ez a nõ, szorította kezét,
 19 5 |       minden, csak attól félt, hogy ez a nõ elszakad tõle, mielõtt
 20 6 |           rontja el az éjszakájukat ez a lerongyolódott, éhes diák,
 21 6 |     méltóságosabbnak tûnt fel nekik ez a hideg, hallgatag földdarab.
 22 6 |           ügyet sem vetett rájuk.~- Ez György? Ez György...~- Volt -
 23 6 |          vetett rájuk.~- Ez György? Ez György...~- Volt - igazította
 24 6 |     tekintettek körül.~Megrémültek. Ez az ember, akit senki sem
 25 6 |             szemmel beszélgettek.~- Ez a György mégis erõs, nagy
 26 6 |           le koporsóját az udvarba. Ez a halotti pompa, a sok nép,
 27 6 |      tollkés, és csodálkoztak, hogy ez a semmiség oltotta ki az
 28 7 |        nézett reá:~- Nem értelek.~- Ez a baj. Megmérgezett a színház,
 29 7 |           Három éve voltak házasok. Ez, a három év most is nyugtalan,
 30 7 |            hogy az asszony játszik. Ez a gondolat azután a legvadabb
 31 7 |           ijedten vette észre, hogy ez a nõ a színpadi lámpák vakító
 32 8 |            vágy szállotta meg, hogy ez alvó hangorkánt felriassza,
 33 10|   református pap õseinek végzete. S ez húzta-húzta õt a fényben
 34 11|            vihartól különösen félt. Ez a háborgás a beteljesedés,
 35 11|             hangos utcán olyan volt ez a gyászfátyolos test, mint
 36 12|         furcsán fog végzõdni. Talán ez az utolsó is. Bella hajnalban
 37 12|       bajuszú parasztgazda, s miért ez az üveglámpás, a tál és
 38 12|          orromon, s a számon is. Ó, ez rettenetesebb, mint a vízözön
 39 12| rettenetesebb, mint a vízözön volt. Ez a vérözön. A vérhullámok
 40 13|           vettünk, papa. Nézd csak: ez a piros, ez meg a zöld.~
 41 13|              Nézd csak: ez a piros, ez meg a zöld.~A NAGYAPA. Csak
 42 13|            tüdeje. Úgy ám.~A MÁSIK. Ez nem igaz. Gondolkoznak.~
 43 14|       került eléje az elmúlt napja, ez a hosszú, zaklatott, céltalan
 44 14|        sorozata, s úgy érezte, hogy ez a nap jelképe egész örömtelen
 45 14|          Félni kezdett. Látta, hogy ez a csodaszörny él. Felugrott,
 46 15|          csendesség elbágyasztotta. Ez volt a mulatsága. Mióta
 47 15|       egyszerre halálfehér lett.~Ha ez a gõgös vonat egyszer megállana...~
 48 16|           dal azonban él, a tücsök, ez az apró fûzfapoéta, ez a
 49 16|              ez az apró fûzfapoéta, ez a semmi, ez a ciripelõ,
 50 16|             fûzfapoéta, ez a semmi, ez a ciripelõ, zöld féreg egyre
 51 16|     szürkületben.~A TENGEREN~Hajóm, ez az acélbordájú víziszörny,
 52 16|          egy öreg hálószobalámpás - ez a leszámolás órája -, s
 53 16|             felséges népnek azonban ez sem tetszett. Mind úgy gondolkodtak,
 54 16|          ezüstforintosokat tettek. (Ez volt a halott családjának
 55 17|            Szombat délután volt, de ez nem nagyon fontos a történetre...
 56 17|        párolgott a barna szobákban. Ez az a különösen világos és
 57 17|         jöttek reá, ki lehet igazán ez a sápadt, fekete fiú, aki
 58 17|      akiknek már nincs több vágyuk. Ez a szegény fiatalember is
 59 17|            szerelem emlékei sírtak. Ez a szomorú idegen talán szerelmes
 60 17|          mondom el ezt? Lehet, hogy ez az asszony nem is él, s
 61 17|           is él, s csak én koholtam ez álomban járó, ködös lovag
 62 17|           jártak. Mily szomorú volt ez az ernyedt, álmos szombat
 63 17|            tudom, milyen sokáig ült ez a fekete fiú a virágozni
 64 17|             sem mondhatom meg, hogy ez a könnyezõ ember én voltam-e,
 65 18|        szívott sok levegõtõl, aztán ez a levegõ - lassan és ütemesen -
 66 18|   hangversenyeket buzgón látogatta. Ez volt egyetlen passziója.
 67 18|           szenvedélyesen, s a füle, ez a begyakorolt, ínyenckedõ
 68 18|          kimondta a nevét.~- Nem... ez nem igaz... - lihegett a
 69 19|   közönyösen, és tovább olvas.~- Ki ez az Orlay? - kérdezem. -
 70 19|           meg nekem, mibõl él akkor ez az eladósodott kártyabetyár?
 71 19|           ettõl a titokzatosságtól. Ez az ember siet élni, s most
 72 19|             mint egy lejárt rugó... Ez az iszonyú.~A fõhadnagy
 73 19|           paplan, a vánkos hûvös, s ez kissé megnyugtatja az idegeimet,
 74 19|     felettem. Érzem, hová kerültem. Ez az a perc, melyrõl gyerekkoromban
 75 19|      ügyetlenül szabadon hagyja. Mi ez? Cselvágások. Mit akar tõlem?~
 76 19|      gondolat sértõ világosságától. Ez a kiélt vázember ma gyilkossá
 77 19|             nem szabad megtörténni. Ez a csend, ez a karddal való
 78 19|            megtörténni. Ez a csend, ez a karddal való álmos nyújtózkodás
 79 20|       keleten él, és az egész élet, ez a buta kõtömeg s ez a sok-sok
 80 20|           élet, ez a buta kõtömeg s ez a sok-sok otromba ember
 81 20|          bal partjáról a jobbra. De ez korántsem olyan könnyû.
 82 20|     elhaladt mellette.~Hogyan lehet ez? Határozottan emlékezett
 83 21|       szobában, és nézek magam elé. Ez nagyon unalmas.~PÉTER. A
 84 21|      hallottam. Várjunk egy kicsit. Ez olyan különös, olyan érdekes,
 85 21|          sem láttam, és mostan csak ez fáj. Soha, soha sem fogom
 86 21|           között? Nem, rettenetes-e ez? Fönn pedig a csillagok....
 87 21|            meghalok. Nem rettenetes ez? Ezen sírni, zokogni, ordítani
 88 21|         most mindez eszembe jut. És ez úgy fáj... úgy fáj, hogy
 89 21|      szeretnék törni-zúzni, ölni... Ez az elveszett nap az én életem...
 90 21|            A PROFESSZOR. Igaza van. Ez magát nem érdekli. Menjünk
 91 22|           akarva, életért kiabálva. Ez elcsüggesztette. Este azonban,
 92 22|        mereven nézte. Emlékeztetett ez a szirt a sörényes oroszlánra,
 93 23|         tartott a lányok felé.~- Ki ez? - kérdezte a szõke német
 94 23|    messzirõl ráismertek a fürdõzõk. Ez a dal gyakran hangzott fel
 95 23|          fájó feje jól érezte, hogy ez az a perc, amikor az ember
 96 25|         nevetéssel táncolták körül. Ez a nevetés elhangzott a nedves
 97 25|  fáért-miért, mindig torkon ragadta ez az õrült, babonás félelem.
 98 26|      öblösen döng az emeleti padló. Ez a zaj jólesik neki, és ha
 99 26|            szomorú, csak érzi, hogy ez a sok holt tárgy, amin nincs
100 27|         érdekes tanulmány volt. Itt ez az arc képviselte egyedül
101 27|        pedig mindennél tragikusabb. Ez ott nemcsak egy érzés, hanem
102 27|        Egyszerre távolinak tetszett ez a fiú, évek távolságán át
103 27|           fiatalember. - Elárult.~- Ez elõrelátható volt.~- Hiszen
104 27|         ilyen névtelen vagyok, mint ez a kutya. Nem ismerem többé
105 27|              s érezd át, mit jelent ez a szó. Minden, ami kezdettõl