Fejezet

  1 1 |            fogva vele beszélgetett, és õ vezette be õt a mûvészet
  2 1 |             Megismerte. Látta, hogy ez õ. A szobrász. A mûvész. Az
  3 1 |               fehér dolgozókabátját, s õ is magára öltötte azokat
  4 1 |           Elõször Károly ivott, azután õ. Sokáig, nagyon sokáig.
  5 1 |           kiabált, hogy álljon meg, de õ csak haladt tovább. Nem
  6 1 |                gépét. A fék korgott, s õ féloldalt esett le. A gép
  7 2 |           tanult. Gyerekkorától kezdve õ adta ki a húst a konyhában,
  8 2 |             centurio házába, a bort is õ mérte ki. Gyönyörû sötét
  9 2 |           lihegett, kaszált a kezével, õ azonban nyugodtan és könnyen
 10 2 |                az olajos szobrok, s az õ Adonisza még mindig nem
 11 3 |        Aladárhoz, sakkoztunk, s mindig õ vitte el a gyõzelmet. Az
 12 3 |                hogy nem menthetik meg. Õ azonban még mindig a sakk
 13 3 |           ugató köhögés rázta össze, s õ maga szinte eltörpült ijesztõ,
 14 3 |            kitömött szalmabáb, mint az õ bohóca, cselédje, rabszolgája.
 15 4 |          magáról. Vajon tudja-e már az õ titkát?~Úgy érezte, hogy
 16 4 |            dacosan tépte a fergeteg, s õ mozdulatlanul állott az
 17 4 |               visszament hozzája, csak õ maradt mozdulatlanul.~A
 18 4 |            lüktetõbb és lázasabb lett. Õ pedig egyre merészebb, szenvedélyesebb
 19 4 |              sziszegõ zöld kígyója, és õ úgy feszült meg ott, mint
 20 4 |          bizalmasan simult hozzája, de õ meg sem mozdult.~Elõrehajlottak
 21 5 | márványasztalon kezei alatt meghalt, s õ érezte - pusztán miatta.
 22 5 |           egész katasztrófa okozója, s õ mindig jobban látta, hogy
 23 5 |          jobban látta, hogy ez csak az õ ügyetlenségén múlt. Ezen
 24 5 |              úgy tetszett neki, mintha õ lenne ennek a lélektelen
 25 5 |                laktak a földszinten, s õ háziorvos volt náluk. Egy
 26 5 |            rémületben futott hozzá, de õ nyomban leintette. Elmondta,
 27 5 |            cseléd lihegve mondta, hogy õ is látja.~- Nem hiszem,
 28 5 |            rettenetesebb volt, mint az õ „terreur”-je!~- Igyék még
 29 5 |         beözönlik a sötét szobákba, az õ ebédlõjébe, hol érintetlenül
 30 5 |          jobban megrémült, mert még az õ erõsségében, tudásában való
 31 5 |              mikor e nõvel táncolt, és õ melegen viszonozta egy kézszorítását.
 32 5 |             belõle vigasztalást ivott. Õ azonban még hevesebben viszonozta
 33 6 |              György másképpen értette. Õ mély ember volt. Lángész.~
 34 6 |                mi is ott leszünk, ahol õ. Betemetnek egy csúnya,
 35 6 |           György...~- Olyan okos, mint õ.~Énekeltek, fütyörésztek,
 36 6 |       lobogásában megjelent elõttük az õ sovány, szomorú képe.~1905~ ~
 37 7 |                elõször azt hitte, hogy õ a beteg, s maga elõtt se
 38 7 |               szemfényvesztés, melyben õ csak egy odarántott, buta
 39 8 |                mindenütt illatoztak.~S õ ott feküdt az ágyon, ruhásan,
 40 8 |            dédelgette. Dallamos fájába õ tapogatott életet és síró
 41 8 |              látszott, nem tudta, hogy õ játszik, de szomjas füle
 42 8 |             nyári holdvilágos estén az õ szõke, halvány anyjával.
 43 8 |          kertben idegenek járnak. S az õ szomorú, halvány anyja régen-régen
 44 8 |             leste szájukból a falatot. Õ álmodozva nézett az égre,
 45 8 |                Az óra ütött a falon, s õ egyre játszott. Az aranycsillagok
 46 9 |        Homérosznak meghalt az anyja, s õ már nem volt képes fenntartani
 47 9 |                és kiszínezésében, mint õ. A politika különben is
 48 9 |           kulcsa egyáltalában nincs az õ kezében”.~Egy alkalommal
 49 9 |              találta Patroklosznak, az õ kedves, pezsgõzõ cimborájának
 50 10|             lassan-lassan elszéledtek. Õ azonban sokáig ott maradt
 51 10|                a korhadt harangláb. És õ is!~A falu népe alig akart
 52 10|                húsz hosszú év alatt.~S õ is csodálkozva lépett a
 53 10|               a tavaszi délután, mikor õ mint húszéves ifjú ugyanitt
 54 11|                órára rá meghalt.~Akkor õ még fiatal volt. Cseresznyedíszes
 55 11|               az elsõ emeleten volt az õ két szobája is. Már távolról
 56 12|               mentünk lassan tovább, s õ olykor halkan trillázott,
 57 13|        korsóval merített a tó vizébõl. Õ is még az éjjel elutazott.
 58 13|                 mert már elaludt. Erre õ felkel az ágyból, fülét
 59 15|          táncolt a citromszeleteken, s õ a tánc legvadabb forgatagában
 60 15|            hosszú árnyékot vetettek, s õ sajgó halántékkal táncolt
 61 15|               bársonyos hang hívta, és õ a férfira tekintett, nézte,
 62 15|          beszélgetnek, s bort szûrnek. Õ is parasztlány. Kikent és
 63 15|            álmos hajnalon leemelték az õ bútorait. Most körülötte
 64 16|              ontod ezüst sugaraidat az õ párnáikra, és elveszed tõlük
 65 16|              öreg kertész fáradt volt. Õ is szeretett volna már aludni.
 66 16|            haját bemocskolta a sár, de õ azért csendesen feküdt lenn,
 67 16|                 hogy belékapaszkodjon. Õ azonban, mintha nem értett
 68 16|          napról napra rosszabbul lett. Õ azonban derült mosolygással
 69 16|               fákról.~A nagy úton csak õ ballagott. Tanítványai nem
 70 16|                lógázta a köpenyt, mint õ. A karjai épp úgy jártak,
 71 16|                létezõ: az árnyék, vagy õ? S õ, miképp egész életében
 72 16|           létezõ: az árnyék, vagy õ? S õ, miképp egész életében tanította,
 73 16|              Sokáig mentek így együtt, õ és az árnyék.~Aztán, mikor
 74 16|         anyákhoz, kik megszoptatják az õ síró csecsemõiket. Ti nyugalmat
 75 16|         titeket nagyon szeret, mert az õ arcán is festék van, és
 76 16|                mások lángra gyúlnak az õ tüzénél, lelke hideg és
 77 17|               kis mellékutcán éppen az õ ablaka alatt átfújt a virágszagú
 78 17|                lányoktól, s egy percre õ is kiáltani szeretett volna,
 79 17|             Mindenki láthatta, hogy az õ esze most a lábaiban volt.
 80 17|                zokogni szeretnék, mint õ ott a temetõ szemetes árka
 81 18|             hangversenyteremben mindig õ volt a legelsõ. Hét órakor
 82 18|               ruhatárosok mosolyogtak, õ is mosolygott, azután beballagott
 83 18|           pisszegett, fészkelõdött, de õ mindig tiszteletteljesen
 84 18|            ijedtségtõl:~- Beethoven...~Õ volt, a süket Isten, majdnem
 85 18|             ide, abba a terembe, ahova õ, elvegyült a többi közé,
 86 18|               vele, megszólíthatja, és õ felelni fog, röviden, egyszerûen,
 87 18|            színezetlen, durva írás, az õ betûi, az õ írása.~Egyenesen
 88 18|             durva írás, az õ betûi, az õ írása.~Egyenesen a hotelszobája
 89 19|             perc, és most már látom az õ pergamenszerû, száraz bõrét,
 90 19|         rohanok, valamit dadogok, mire õ megfogja a csuklómat, s
 91 20|              hogy ebben a környezetben õ is gyermek lesz, nyugodt
 92 20|         ijesztõ élességgel látta, hogy õ az. Az öregúr szótlanul
 93 20|              mit akart, de követte õt. Õ is Budára ment. A hídfõnél
 94 22|              feketék és soványak, mint õ - éhesen visongtak a fehér
 95 23|     feltornyozódtak, körülgyûrûzték, s õ, mintha fuldokolt volna
 96 23|               az izzó napzáporba... Az õ bolond, fájó feje jól érezte,
 97 24|                 melyeken még érzett az õ vékony, úri ujjainak a nyoma.
 98 24|          sokszor azt kell hinnie, hogy õ, a ház, az egész világ,
 99 25|                 de a birkózásban végül õ lesz a vesztes. Egyszerre
100 26|             mellett, és virraszt, mint õ. Regényt olvas. Könyvébõl
101 26|              mely mindenüvé elhatol az õ meleg, vigasztaló szavával,
102 27|           varjút, egy csókát. Különben õ volt a város legszomorúbb