Fejezet
1 1 | farnesei Herkulest vette ki, boldogan magyarázta neki
2 1 | közeledni. Végre csellel fogott ki rajta Károly. Megígérte
3 1 | hörgés, üvöltés hallatszott ki. Anyja kétségbeesetten törte
4 1 | megfojtotta.~- Mentsetek ki ebbõl a szemétbõl... Vigyetek
5 1 | hosszú, hosszú küllõk... Ki... ki, ki innen.~Károly
6 1 | hosszú küllõk... Ki... ki, ki innen.~Károly kiment
7 1 | hosszú küllõk... Ki... ki, ki innen.~Károly kiment a folyosóra.~
8 1 | pókhálós, zöld üveget kotort ki a homokból. A padláson elõkereste
9 1 | tátongott rajta. A moly ette ki. Erõs naftalinszag terjedt
10 1 | Nagy szemrehányás intett ki szemébõl.~A fiú mosolygott.
11 2 | Gyerekkorától kezdve õ adta ki a húst a konyhában, s ha
12 2 | házába, a bort is õ mérte ki. Gyönyörû sötét haja volt.
13 2 | mint ha maga tisztíthatta ki. Világért sem adta volna
14 2 | hogy könnyek csordultak ki a szemébõl.~Maga sem tudta,
15 2 | serény ancillák siettek ki, gyorsan lekuporodtak, s
16 3 | ágyra. Azt hittem, nem bírom ki sokáig.~Ma is úgy emlékszem
17 4 | vihar utolsó erejét adta ki. A víztölcsérek az égig
18 5 | halvány, fiatal leányt, ki aznap délután a márványasztalon
19 5 | a férfi meg találgatta, ki lehet a titokzatos látogató.
20 5 | az orvos a félõ asszonyt, ki az emlékek hatása alatt
21 5 | Azon az ablakon néztem ki. S akkor történt minden.
22 5 | ismételgette az asszony.~- Verje ki a fejébõl e céltalan gondolatokat,
23 5 | Én gavallér ember vagyok, ki a gyanú árnyát is el akarja
24 5 | ember-gyerek borult össze, ki vigaszt keresett, s magában
25 5 | élveztek, mint a beteg gyerek, ki éj idején felébred, s ágya
26 6 | és nyomban elnémult.~- Ki gondolta volna?...~- A halottaskamrában
27 6 | Lesték az ajtót. Nem nyílott ki. Máskor, ilyen idõben már
28 6 | életét, nem akart dolgozni. Ki parancsol nekem? Én. Ki
29 6 | Ki parancsol nekem? Én. Ki nagyobb úr nálam? Senki. -
30 6 | hogy ez a semmiség oltotta ki az életét. Kézrõl kézre
31 7 | egy kígyószerû mozdulattal ki akart siklani a szép férfi
32 7 | levegõt szakadozva engedte ki, s erõsen fújta az orrát.
33 8 | volt.~Oly fájón szakadoztak ki a hangok a húrokból, mint
34 8 | várakozás, szomorú vívódás szól ki belõle.~Maga elõtt látta
35 9 | végtelenül bájos divatáruslány, ki különös tehetséggel tudta
36 9 | nyakú athéni ügyvéd állott, ki sértett önérzetében „teljesen
37 9 | hajthatatlan maradt. Homérosznak, ki többször bátorkodott meginterjúvolni
38 9 | Homérosz fényes lapot adott ki. A vezércikkben ragyogó
39 9 | pompás krokiban gúnyolta ki. A lapot természetesen pár
40 11| fájdalmasan sóhajtva nyílt ki. A szûk, sötét csigalépcsõn,
41 11| talpon volt. Minél hamarabb ki akart menni ebbõl a házból,
42 11| munkás fáradságosan véste ki a betûket a kereszt márványlapjára.
43 12| mit ér az most nekem? Állj ki, Bellám az országútra, less
44 12| mondd, kik jönnek utánad? Ki az a nagy bajuszú parasztgazda,
45 12| felfrissített. Azt hiszem, hogy ki is bírom reggelig, ha nem
46 12| szegény szívembõl folyik ki.~Prüszkölve, köhögve öklõdöm
47 13| szünet.~AZ ANYA. Hozzátok ki a kabátokat. Hûvös van...~
48 13| gyanús emberek szálltak ki a ladikokból. Mikor hazafelé
49 13| mindig a puha húst válogatja ki neki?~AZ EGYIK. Az öregembereknek
50 14| bele a telefonba.~- Háló! Ki beszél?~Iszonyú hangzavar
51 14| testét hideg verejték verte ki. Fáradt volt. Leült az íróasztalra,
52 15| pár fûzfa magasodott csak ki a homályból. A vidék némán
53 15| táncosát megkérte, nyissa ki az ablakot. A kékülõ hajnal
54 15| tovább le a lépcsõkön, ki a külváros sötét utcáiba.~
55 15| kövér, erõs asszony szólt ki:~- Ida, vacsorázni!...~2.~
56 15| pongyolában, mosolyogva nyújtotta ki a pálinkás üveget.~A pályán
57 15| óriási kalácsokat kanyarított ki magának, s a puha tésztát
58 15| megindult a sínek mellett ki a szabadba. Szürke, bágyadt
59 16| Sokáig néztem ezt az aggot, ki - úgy látszott - nagyon
60 16| szívemet. Reszketve tárom ki karjaimat, mint az áldozó
61 16| akadály-bontót, a könnyet-ontót, ki megnyergeli táncoló hullámaidat,
62 16| szemöldökûek, és tárjátok ki szomorú lelketek titkát.
63 16| szorítjátok magatokhoz azt, ki álmodni akar az élet aranyfájáról.~
64 17| Egy fiatalember nézett ki ilyen szombat délutánon
65 17| találgatták, de õk nem jöttek reá, ki lehet igazán ez a sápadt,
66 18| õszülõ úr ül, aki most lépett ki a borbélyüzletbõl, háta
67 18| keletkezett, szünetre mentek ki az emberek, néhány széket
68 19| a tálba, s ijedten kapom ki, a víz megint meleg. Újra
69 19| közönyösen, és tovább olvas.~- Ki ez az Orlay? - kérdezem. -
70 19| halálos kedvben gyúlnak ki ezek a vízszínû szemek,
71 19| itt meg kell halnia, de ki lesz az?...~Könnyen, elegánsan
72 19| szinte játszanak, halálosan ki vagyok merülve, alig állok
73 19| meghalni, s engem választ ki gyilkosául, és most nincs
74 20| ablakait, s csak akkor nyitotta ki, mikor az éjfél csöndje
75 20| pongyolában, halottsápadtan hajolt ki egy ablakból. Kázmér tettette,
76 20| fellegekbõl fehéren bukott ki a reggeli hold, azután újra
77 21| Felkeltem az ágyamból, s ki akartam jönni, hogy megnézzem.
78 21| egészen reggelig. Nem jöttem ki. S most mindez eszembe jut.
79 21| hangtalanul - vacsorára gyúl ki a villanykörte.~1907~ ~
80 22| ebédjét egyik porontya hozta ki, mert csak késõ este ment
81 23| tartott a lányok felé.~- Ki ez? - kérdezte a szõke német
82 23| pajtáskodó barátság fejlõdött ki. Az álmos szemû, szomorú,
83 23| harsogva, tombolva tört ki a nevetés és a taps:~- Nagyszerû!
84 23| s csak késõ éjjel nézett ki a partra, hosszú lépéseivel
85 24| rá, erõsen rázta:~- Nyílj ki már... te... buta.~Egy tágas,
86 25| boszorkányfog vigyorgott ki.~Anna már fényes nappal
87 25| lettek.~Ijedten kérdezte:~- Ki az?~Senki sem felelt.~Elérte
88 26| házak fogsorként vigyorognak ki.~Most már egészen türelmetlen.
89 26| könyvekbõl porfelhõk szállanak ki, és zajuk visszhangzik az
90 27| felkelni, de valaki más, ki tiszta, erõs és fiatal.
91 27| görögtûzben egy embert látott, ki tárt karokkal szélesre tátott,
|