Fejezet

 1 1 |         végtelennek látszó napokat.~- Te Károly!.... - szóltak hozzá
 2 3 |             csókolta szájon a fiát:~- Te kis mester... Gyõztél megint.~
 3 6 |           szégyenkezve mentek vele?~- Te könnyezel.... - szólt Gábor,
 4 6 |               a fiatal bölcsésznek.~- Te is...~Hallgattak, és mindnyájan
 5 7 |               Megmérgezett a színház, te még mindig komédiás vagy.
 6 7 |        megtörölte a homlokát.~- Hol a te lelked, hol a te igazi,
 7 7 |                Hol a te lelked, hol a te igazi, becsületes arcod? -
 8 7 |              férjét megpillantotta.~- Te vagy az? Ó, te csúnya, szomorú
 9 7 |      megpillantotta.~- Te vagy az? Ó, te csúnya, szomorú ember. Nem
10 7 |        kérdezte Cser.~- Az arcodat, a te sápadt, érdekes alakodat.
11 7 |            hallotta az ajtón kívül:~- Te vagy, Gábor?~Az asszony
12 7 |             Egy pillanatra leheverek. Te addig maradj itt...~Bement
13 12|              egy kis fehér kancsóban, te áldott. De mondd, kik jönnek
14 12|           halk, fehér dalukat.~Bella, te halvány lány, téged is látlak.
15 12|                mint egy fehér angyal. Te szomorú halálangyal! Te
16 12|               Te szomorú halálangyal! Te pünkösdi álom!...~Ne sírj.
17 13|              okosan. Miért nem akarod te, nagyapa, hogy õsz legyen?~
18 13|             és karikahajtó.~AZ EGYIK. Te, Pista, mért lett olyan
19 13|             hetven.~Szünet.~AZ EGYIK. Te, Pista, alszol?~A MÁSIK.
20 13|            nagyapa már rágni sem tud. Te láttad, hogy a mama mindig
21 13|               Gondolkoznak.~AZ EGYIK. Te, mikor hal meg a nagyapa?~
22 13|                Nagy szünet.~AZ EGYIK. Te, Pista! Alszol? Vár. A másik
23 16|           elbújt, megdermedt álmokat, te felfedezõ, te újra keltõ.
24 16|     megdermedt álmokat, te felfedezõ, te újra keltõ. Oly ártatlannak
25 16|              bújnak egymáshoz, mert a te fényednél semmit se veszünk
26 16|              semmit se veszünk észre, te, szerelmesek tolvajlámpása!~
27 16|           tõlük nyugodt leányálmukat, te kerítõ!...~Benézel a szobákba,
28 16|        háborogva, zokogva. És mindezt te teszed, te zenekeltõ, te
29 16|        zokogva. És mindezt te teszed, te zenekeltõ, te költõ!~A fáradt
30 16|              te teszed, te zenekeltõ, te költõ!~A fáradt tudósokat
31 16|            éjszakába, és reád néznek, te szerelmes, te csábító!...~
32 16|            reád néznek, te szerelmes, te csábító!...~A kék, párázatos
33 16|            nádbozótokon, az õserdõkön te andalogsz, s a szerelmes
34 16|      szerelmes óráknak és farkasoknak te világítasz, te rémes!...~
35 16|            farkasoknak te világítasz, te rémes!...~Az alvajárók krétafehér
36 16|        erõlködve tefeléd küzdenek, és te háztetõkre, iszonyú örvények
37 16|              háborgásába viszed õket, te szörnyû!...~Te keltettél
38 16|           viszed õket, te szörnyû!...~Te keltettél fel ma engemet
39 16|              Ó, mint szeretlek téged, te halovány csodálatos napom,
40 16|            halovány csodálatos napom, te leheletszerû ezüstvirág,
41 16|              leheletszerû ezüstvirág, te gyöngyházhajó, te, a levegõ
42 16|         ezüstvirág, te gyöngyházhajó, te, a levegõ kék hullámain
43 16|           csendesen vitorlázó naszád, te sziget, hol a boldogok laknak,
44 16|                hol a boldogok laknak, te költõ-hívó, te hívõ-keltõ,
45 16|       boldogok laknak, te költõ-hívó, te hívõ-keltõ, te hû, te hûtelen,
46 16|            költõ-hívó, te hívõ-keltõ, te hû, te hûtelen, te rémes,
47 16|     költõ-hívó, te hívõ-keltõ, te hû, te hûtelen, te rémes, te édes!~
48 16|        hívõ-keltõ, te hû, te hûtelen, te rémes, te édes!~AZ ÖREG
49 16|             hû, te hûtelen, te rémes, te édes!~AZ ÖREG KERTÉSZ~Õsz
50 16|            fog el, és reám tekintesz, te nagy forradalmár, te örök-nyugtalan,
51 16|       tekintesz, te nagy forradalmár, te örök-nyugtalan, te közönyös
52 16|       forradalmár, te örök-nyugtalan, te közönyös gyilkos, ó Tenger!~
53 16|              felmordulsz, reám bõgsz, te harapós oroszlán, és azt
54 16| Szembeszállunk végre egymással, én és te. Más senki sincsen itt.
55 16|          melynek hatalma nem kisebb a te hatalmadnál. És piros vér-viharaimban
56 16|     megsemmisítlek, és újra nem vagy.~Te a hajótörés pokoli recsegésében
57 16|        szemhéjamat kell lehunynom, és te eltûnsz, és a semmiségbe
58 17|               ember én voltam-e, vagy te. De, hogyha rágondolok,
59 19|               annyit tudok róla, mint te. Egy titokzatos egyéniség,
60 22|             fényes szemû Biancához:~- Te jó leány, szelíd, fekete
61 22|           valaki kopogott az ajtón.~- Te vagy az, Pietro? - kérdezte
62 23|              a fejem. Ne hagyj el.... te szamár... te... te... Ölelj
63 23|             hagyj el.... te szamár... te... te... Ölelj meg... akarom...~
64 23|             el.... te szamár... te... te... Ölelj meg... akarom...~
65 23|            Most maradjatok magatokra, te, õk, mind, mind... buta,
66 24|              rázta:~- Nyílj ki már... te... buta.~Egy tágas, sötét
67 25|              víz. Az óra ketyegett.~- Te - szólt Anna rekedten -,
68 27|              malaclopó köpönyegben.~- Te vagy az? - kérdezte a komikus
69 27|               óvatosan ragasztotta.~- Te - hebegte a neuraszténiás
70 27|               életedet. Holnap nem is te fogsz már felkelni, de valaki
71 27|               majd elvétetnek tõled a te szenvedéseid, és megadatik
72 27|      teljessége, minthogy igaz volt a te gyónásod. És boldog leszel,
73 27|          kezemmel, bûnös szavammal, a te elzüllött szomorú életedért,