4-becst | becsu-csoko | csokr-eltet | eltev-fenyv | ferde-haboc | habor-hulla | hulld-kepek | kepes-kopon | kopor-lugas | lumpo-mosol | mosot-orule | orvos-rovid | rogyo-szere | szerk-tinta | tipeg-vegze | vegzo-zuzma
Fejezet
1 15| el van metszve a szárnya.~4.~Ablaka elõtt szüntelen
2 15| vonat egyszer megállana...~5.~Az orvos a vállát vonta,
3 15| mondta, és mosolygott.~6.~Az állomáson álmosan, unalmasan
4 8 | hangok, s a játékot nem bírta abbahagyni. Nem tudta, mióta játszik.
5 16| holdfény!...~Költõknek ablakába nézel, s õk felébrednek,
6 17| délutánon második emeleti ablakából, mely egy hosszúkás, beláthatatlan
7 8 | a suttogás felszállott ablakához, elõször zümmögve, majd
8 6 | udvarra nyíló diákszoba ablakán zúzmara fehér csillogása
9 17| megérkezett a tavasz. Az ablakban könyöklõ idegen tág tüdõkkel
10 20| halottsápadtan hajolt ki egy ablakból. Kázmér tettette, hogy nem
11 8 | eszmélt magára, mikor már az ablakdeszka közelében az ébredezõ hangok
12 17| fejét, és rákönyökölt az ablakdeszkán heverõ fekete posztóra.
13 15| és nem tudnak aludni az ablakokba kandikáló villanyfénytõl.
14 15| egymáshoz. Az utasok kinéztek az ablakokból. Nem tudták, miért rántották
15 17| szorgalmasabb diákok a nyitott ablakoknál vonalazzák meg füzeteiket
16 18| udvarából árnyékot vetett az ablakokra. A homályból egy elmosódó
17 5 | amitõl annyira megijedtem. Az ablakom fehér, könnyû szövettel
18 15| fojtogatta. Leborult az ablakpárnára. Hónapokig kínozta már a
19 5 | Kõvé meredten bámultam az ablakra.~- Képzelõdés, izgatottság -
20 18| azelõtt sohasem vett észre. Az ablaktáblákról csorogtak a vastag verejtékcsöppek.
21 15| gyorsvonat.~Ida elment az ablaktól. Megnézte magát a tükörben.
22 17| is, hogy néhány homályos ablaküveg mögött otromba cserépbögrében
23 4 | rézcímerei csillogtak, s az ablaküvegeken megjelent az a rejtelmes,
24 9 | költeményrõl, melyet egy ábrándos ifjú tervezgetett szivárványos,
25 27| büszkén tört elõre, okos álla acélból volt. A rövidre nyírt, szõke
26 16| A TENGEREN~Hajóm, ez az acélbordájú víziszörny, inogva lebeg
27 15| emberek közé, az olajos acélcsuklók forogtak, a síp füttyentett,
28 15| behozta a friss szappant, egy acéldróttal szétvágva, s mutogatta,
29 8 | csomó lószõr, néhány réz- és acélfonal meg négy ökörbél idézett
30 14| neki, mintha ma a csengõnek acélgombja különösen élesen zajongna.
31 3 | elõnyben voltam. Szörnyû acélgyûrût vontam ellenfelem hadsora
32 16| belemarkolnak a mennydörgõ acélhálózatba, és tépik, szaggatják háborogva,
33 20| Pipázgatott. Nézte a szûzdohány acélkék füstjét.~A várost kerülte.
34 1 | zúgtak, mint valami hatalmas acéllegyek, melyek a kelõ nap lámpása
35 10| mellét kifeszítette és érezte acélos izmait, felpezsdülõ vérének
36 19| Kezünkben a vékony, éles acélpenge.~Már megadták a jelt, de
37 1 | most neki. Táltosoknak, acélsárkányoknak... Megolajozta mind a kettõt,
38 1 | lábakkal kapaszkodott az acéltaposóba. A fia izgatottan nyargalt
39 16| isteni közönyével. Csak acéltüdei dohognak egyhangúan, bágyasztóan,
40 16| leszámolás órája -, s az acélvár makrancosan és fennkölten
41 2 | hazatérõ, véres katonák ácsorogtak. A tricliniumból serény
42 7 | melyben utoljára léptél fel. Add ide nekem, ajándékozz meg
43 7 | komplimenttel ajánlta magát.~- Addio. Estére találkozunk.~Cser
44 15| vonta, s azt mondta, hogy adják hamarosan férjhez.~Ida napról
45 26| délutánra már találkát is adnak egymásnak. A telefonba bemondják
46 9 | ünnepi küldöttek egymásnak adogatták Akhillész fogadószobájának
47 22| hozzám feleségül. Annyi pénzt adok, amennyit csak akarsz...~
48 2 | vitte be a termekbe.~Másnap adonia volt.~Philomene elõtt megjelent
49 2 | egy csoportban énekelt az Adonisz-szobor elõtt. Phalernumi és caecubumi
50 2 | derengett. Már látta az Adonisz-szobrot, amelyet a kétnapos hurcolás
51 2 | az olajos szobrok, s az õ Adonisza még mindig nem jött. Véres
52 16| nyugalmat és békességet adtok a láztól dagadóknak s a
53 9 | Hektort... Különkiadást adunk!... Holnap húsz oldalon
54 13| madarak már mind elrepültek. Afrikába.~A NAGYAPA. A papa nem tudja.
55 5 | csókolta az ajakát, s esze ágában sem volt a szerelem. Lényegtelennek
56 13| olyan ritkák. A sovány fák ágai koromfeketék, s szüntelenül
57 2 | látta, mint pezsdül meg az ágakban a fanedû keringése, a rügyek
58 9 | opera bájos dívája, kit Agamemnon úr, régi vetélytársa, elhódított
59 4 | az oszlopfõnél bömbölve ágaskodott föl a korbácsolt, gyöngyös
60 18| fekete ár kettévált a két ágazó lépcsõn, s csavarogva-forogva
61 1 | kibújt. Rózsás sugarai úgy ágaztak szét, mint a csillogó, hosszú
62 9 | tiszteletbeli elnöke lett.~Késõ aggkorában halt meg.~A hivatalos szónokok
63 23| kecskeszakállas, korhely agglegénnyel, hogy hamarosan tönkremenjen.
64 19| pergamenszerû, száraz bõrét, sovány agglegényfejét, amint az orfeumban, háttal
65 16| roskadsz.~Ó tigristorkú, agglegényharagú, pörölõ, vén elégedetlen,
66 16| változatosságát. Sokáig néztem ezt az aggot, ki - úgy látszott - nagyon
67 16| madarak ájultan buktak le az ágról, s nyomban meghaltak. A
68 10| lepték be vékony, dermed águkat...~Eszébe jutott a tavaszi
69 3 | roppantotta szét egy vizenyõs agy üres kapkodásait. A bástyák
70 7 | ketten nevettek. Most azonban agyába nyilallt a gyilkos, fekete
71 2 | készülõdõ népet, szótlanul ágyába bújt, és zokogott, míg el
72 19| az élet.~A fõhadnagy az ágyam mellé ül, és megfogja a
73 3 | fekete-sárga tarkaságára. Agyamban haditervet kovácsoltam.
74 3 | aki az én vérembõl, az én agyamból szívta életét, mindenét.
75 21| bámultam meg. Felkeltem az ágyamból, s ki akartam jönni, hogy
76 3 | újra rám került a sor, az agyamra ömlõ vértõl szinte vakon,
77 2 | vadkanoknak finom bõre felé forgó agyarát, a tavasz zöld bársonyára
78 6 | azután pedig dunyhájukkal ágyat vackolt magának a fürdõkádban,
79 1 | cselédeket elbocsátotta, ágyát apja szobájába vitette,
80 16| gyönyört, mely belõle fakad. Ágyatok hasonlatos a koporsóhoz,
81 27| háromnapos züllés után. Az ágyban vacogva nézte a sötét, jégvirágos
82 18| összetörve és fáradtan, az ágynak esett, s nem is kelt fel
83 3 | anyja rendesen ott állt az ágynál, s izgatott boldogsággal
84 1 | sírt, zokogott, bõgött. Az ágynemûit, az ingét föltépte, félt
85 22| rémarcú sziklákról, akik agyonütik az embert, ha közelébe mer
86 1 | szemeivel egy dekadens mûvész agyrémének tetszett. A fejére egy horpadt
87 8 | oly gyorsan, mint a kilõtt ágyúgolyó, aztán pedig néma megadással
88 6 | Kérdés kérdésre tolult az agyukba: hátha egész életében csak
89 11| Hosszú haján szivárgott az agyvelõ. Már minden késõ volt.~A
90 7 | zavarban vágtattak át az agyvelõjén. Egyszerre hidegen és határozottan
91 6 | lassan keringeni kezdtek az agyvelõkben:~- Emlékeztek, mit mondott
92 25| Elõvette az imádságos könyvet, ahonnan a szent zsoltárokat szokta
93 18| Eljött ide, abba a terembe, ahova õ, elvegyült a többi közé,
94 23| cigaretták forogtak, a szomjas ajak úgy szívta magába a füstöt,
95 5 | szorította kezét, csókolta az ajakát, s esze ágában sem volt
96 2 | meredt szemekkel, krétafehér ajakkal tért haza Philomene.~A centurio
97 7 | léptél fel. Add ide nekem, ajándékozz meg vele.~Az asszony némán
98 1 | olyanokat, akik százával ajánlkoznak az összetört nagyságoknak:
99 7 | színpadi komplimenttel ajánlta magát.~- Addio. Estére találkozunk.~
100 23| bõszen szorították össze ajkaikat.~- Ülj le mellém, Tamás.~
101 16| tüzében megperzselõdött ajkaimat.~Olyan jók és szépek vagytok
102 3 | a sor.~Elsápadtam, s az ajkaimba haraptam. Kóválygott velem
103 5 | a száját keresõ vértelen ajkakra. A keble a keblén pihegett,
104 2 | arcát, fehér fogait, piros ajkát, és ekkor elmosolyodott.~
105 5 | felkapaszkodik a nyakig, végre az ajkunkat veri, majd összecsap a fejünk
106 5 | zavaros ködben fürödtek.~Az ajtajában cselédjei várták.~Elsõ dolga
107 5 | parancsolja, becsukom az ajtókat.~Az asszony mohón kapott
108 24| asztalt, a padlót, azután az ajtókhoz látott. Egy-egy pillanatra
109 5 | küszködés után kopogott be az ajtómon. Az ön férje ezalatt valószínûleg
110 27| öltözõben leült, háttal az ajtónak, s festeni kezdte magát.~
111 18| felbotorkált a lépcsõkön. Az ajtónyitogatók, a ruhatárosok mosolyogtak,
112 14| bomlott gépezet hörögve, ájuldozva vergõdött, mint egy élõ
113 4 | ragyogtak a fehér fürtös akácok, s a szél halkan dúdolt
114 16| a nyugodtan-rontót, az akadály-bontót, a könnyet-ontót, ki megnyergeli
115 2 | hûvöses tavaszi hajnalban akadozott a lélegzete. Azt hitte,
116 10| gyerekhang csendült fel, s akadozva, de mégis hullámzó ütemben
117 4 | keleti kígyóbûvölõ. A fakír akaratának engedelmeskedik a vihar.~
118 19| vagyok ura magamnak, az akaratomnak, a tudásomnak, félek az
119 7 | asszony.~- Rólad. Próbára akarlak tenni. Látni akarom, szeretsz-e
120 27| nálunk van a kulcs. Mert akármelyik pillanatban kinyithatjuk
121 19| a bestiák, mikor még nem akarnak harapni. A segédek figyelnek.
122 20| tarajuk, mint a harapni akaró vadállatok szeme. Ilyenkor
123 13| után, okosan. Miért nem akarod te, nagyapa, hogy õsz legyen?~
124 5 | kiszáradt, s mindketten kiáltani akartak. Az orvos a tudományról
125 23| nevettek, ti buták?... Ti akartok engemet kinevetni?~Erre
126 22| a szíve dobogott életet akarva, életért kiabálva. Ez elcsüggesztette.
127 16| szegény vándort, s azok, akiket sohasem csókoltak nõi ajkak,
128 1 | szerencsétlen kiábrándultakat, akikkel borozgatva eltölthette a
129 17| megcsalt szerelmesek szoktak, akiknek már nincs több vágyuk. Ez
130 25| emberek kukkantak be az ajtón, akikrõl senki sem tudta, bolondok-e,
131 1 | Károly a karosszékébõl, mint akinek egy pompás ötlete jön. Elsápadt.
132 6 | lerongyolódott, éhes diák, akivel folytonos pörlekedésben
133 6 | elõ-elõvették a kis forgópisztolyt, akkora volt, mint egy nagyobbacska
134 7 | kárminszínûeknek, kétszer akkoráknak látszottak.~- Értetted?
135 14| távol zeneszó homályos akkordjai, érthetetlen magyar és német
136 3 | maradt, én rendesen jártam Aladárhoz, sakkoztunk, s mindig õ
137 3 | Hagyjon reá mindent. Aladárnak fáj, ha nem teljesedik az
138 3 | arcomat, a gyõzelmére váró Aladárt, s mellette az anyját. Kezem
139 20| tetszett, mintha valami alagút mélyébõl, valami föld alatti
140 3 | szót. Hiába tisztítgatta és alakítgatta anyám a ruháimat, mindig
141 25| madár a tõrben. A sötétség alakjai egy darabig rámeredtek,
142 18| mosta az unalmas esõ, s alakjuk nagyra nõtt, olyan volt,
143 7 | arcodat, a te sápadt, érdekes alakodat. Ne mozdulj. Olyan nemes
144 16| minden imádkozó leányoknál és alakoskodó asszonyoknál.~Most megáldalak
145 6 | hátha egész életében csak alakoskodott, hátha mindig ily komoly
146 19| pokolkályhát gyújtott volna alánk valaki ezen az átkos, nyári
147 1 | gáncsolni valót, valami alantast és nyárspolgárit. S gyûlölni
148 27| eléggé erélyes, a szokásjog alapján egyre hevesebb ütemben csalta.
149 1 | meg kell próbálnunk. A baj alapos gyógyításáról természetesen
150 7 | határozatlan. Le kell vetned az álarcot, mert az õrületbe hajtasz.
151 17| nem tudott vele betelni. Alatta ugrálva járkáltak az emberek,
152 20| alagút mélyébõl, valami föld alatti sötétségbõl törtek volna
153 4 | lebegett fölöttük, s a múlt alattomos lassúsággal fonta köréjük
154 2 | öreg, fecsegõ dajkákat, az alázatos rabszolgákat úgy, mint azelõtt,
155 3 | gerincem merészen rázta le az alázatosság szolgajármát. Ebben a percben
156 24| A politúros asztal, az albumok, a zsöllyék, a selyempamlag,
157 16| komor papnõi vagytok.~Legyen áldás az utatokon, és szánakozva
158 16| megáldalak benneteket, és így áldjon meg mindenki.~És legyen
159 16| csókkal és könnyel, mert jók, áldottak és szentek vagytok, ó, gyönyör
160 23| mint egy felszalagozott áldozati barom.~Ella, az ideges,
161 7 | akarom, szeretsz-e még? Egy áldozatot kérek tõled. Ne kérdezd,
162 10| öltöttek magukra, mint az áldozni készülõ, halvány leányok.~-
163 16| tárom ki karjaimat, mint az áldozó pap, és az ágyra roskadok.
164 2 | ijedten vakogó, fekete kost áldozott Proserpinának, az alvilág
165 15| elnémultak. A szegény Ida pedig aléltan verte-ütötte a zongorát,
166 15| ajtón. A folyosó szûk volt (alighogy éppen elférhetett benne),
167 7 | örökre elvesztette önmagát, s alkalmatlanná lett az életre. Az arca
168 9 | nincs az õ kezében”.~Egy alkalommal azonban, midõn Akhillész
169 15| feketéllett. Az ablakon a vérvörös alkony égett.~Egyszerre aztán a
170 13| És ekkor én a szürke alkonyatba mentem. Az árnyékok már
171 9 | Szerette a magányt. Illatos alkonyatokon gyakran elbolyongott a fõváros
172 9 | szivárványos, aranyfényû alkonyaton, Attikának egyik szagos,
173 16| szemét, és meghalt.~A hûs alkonyi szellõ meglibegtette haját,
174 10| ahol rókára lesett, az alkonyodó szigetek, mikre az est fehér
175 3 | Arcán égtek a tüdõvész alkonyrózsái.~Aznap - emlékezem - korán
176 16| török össze, és világokat alkotok.~Thalatta, örök, napfényes
177 15| erõs lovag, átkarolta, és alkuvást nem ismerõ szeme villámot
178 9 | senki sem volt ügyesebb az államélet pikantériáinak felhajszolásában
179 9 | tartotta magát. A görög államférfiak személyeskedése és oktalan
180 9 | fogadószobájának kilincsét. A nagy államférfiú azonban hajthatatlan maradt.
181 27| nézem arcomat, meg kell állapítanom, hogy én vagyok. A szemeim
182 14| vergõdött, mint egy élõ állat. Erre aztán nekifeküdt,
183 21| hullámokat, mint a gyerekek az állatok szõrét.~PÉTER. Tessék vigyázni,
184 23| és levetkõzve mindent, állattá lesz. A házak s a fák aludtak,
185 23| elõl. Csak Tamás várt. Az allén végre három leány alakja
186 1 | unta, s azok viszont õt nem állhatták. Talált helyettük olyanokat,
187 23| jelenetei voltak az apjával, s állítólag tudott is a szándékáról.
188 7 | ravatalt a másik szobában állították fel. A koporsót teleszórták
189 1 | Csöngetett és kiabált, hogy álljon meg, de õ csak haladt tovább.
190 21| nincs senki.~A PROFESSZOR. Álljunk meg. Nagyszerû. A folyó
191 15| mulatsága. Mióta apját, az állomásfõnököt idehelyezték Budapestrõl,
192 10| lassan gördült be a kis állomásra.~Sietve leszállt a vonatról.
193 15| a kopott, unalmas sárga állomást. Csak a vágyait küldötte
194 16| sárban, mondd, miért nem állsz talpadra? Miért nem szaladsz
195 1 | vörös görögtûzben. Távolban álltak a hegyek, s elõttük a mély
196 17| amint ezt a pelyhetlen állú fiút õrülten, éhesen csókolja
197 2 | oda. Éjjel nagyon rossz álma volt. Még a hajnal fakó
198 15| vonatok. Éjjel legédesebb álmából riadtan zokogott fel. A
199 1 | gyakran eléje támolygott álmaiban is, amint majszosan, mint
200 2 | arcába csapott. Átadta magát álmainak.~Emlékezett. Itt találkozott
201 27| Kispörköltet evett, utána két almát, s fehér bort ivott, sok
202 16| alussza lázas, délutáni álmát a víz, s valami különös,
203 27| borosták. Szemei körül az álmatlanság karikái. Csak imént ébredt
204 11| a cigaretta.~Egész éjjel álmatlanul hánykolódott a tüzes ágyon.
205 26| selyemkendõ, és gyönyörû szépeket álmodhatik, mert vörnyeges bajusza
206 27| azt hitte, hogy álmodik. Álmodja annak a kusza álomnak a
207 16| szorítjátok magatokhoz azt, ki álmodni akar az élet aranyfájáról.~
208 6 | butaság. A legtöbbet ér még az álmodozás...~- Az eget nézni... az
209 10| harangja megszólalt.~Felrezzent álmodozásából. Dühösen felkapta fejét,
210 12| valami nagyszerû halálról álmodozik, mely heroikus és kikerülhetetlen.
211 2 | fényébe se mert nézni.~Azt álmodta, hogy a barna fiút egy vastag
212 23| pongyola cirógatását, azt álmodták, hogy egészen meztelenek.
213 17| szív tele van habkönnyû álmokkal s nehéz kétséggel. Egy ember
214 13| AZ ANYA. A gyerekek már álmosak. Pistike alig bírja már
215 16| virágok bágyadtan aludták téli álmukat.~Az öreg kertész fáradt
216 15| csak néha mozdultak meg álmukban, s lassan-lassan a tücskök
217 3 | orgonák virágoztak.~És ezt az álom-népes, csendes boldogságot egy
218 8 | most megjelent elõtte, álommá és mesévé finomulva. Látta
219 14| és kivörösödött szemei az álommal küszködve pislogtak, meglátta
220 27| álmodik. Álmodja annak a kusza álomnak a folytatását, mely pillanatra
221 2 | borzasztó, lidércnyomásos álomra, s ereiben meghûlt a vér.~
222 27| kutyaugatást, a nõk bomlottak érte. Általában boldog embernek tartották.~
223 19| Tempóvágások. Orlay egy áltámadást intéz ellenem. A mellét
224 20| házibarátnak egyhangú ketyegése altatta el.~Másnap reggel találkozott
225 16| drága virágok bágyadtan aludták téli álmukat.~Az öreg kertész
226 16| pihegve, nehezen lélegezve alussza lázas, délutáni álmát a
227 12| rubinpiros cseppek. Nézem, mint alvadnak meg. Egy darabig pirosak,
228 17| Bizonyára nem is tudta. Mint egy alvajáró bámult maga köré, és ment,
229 16| világítasz, te rémes!...~Az alvajárók krétafehér arccal, nyomott
230 1 | chlorálhidráttal mesterséges alvást igyekezett elõidézni. Minden
231 27| Szája még keserû volt az alvástól. Szobájában a gyertya barátságtalanul
232 2 | áldozott Proserpinának, az alvilág királynéjának.~1904~ ~
233 24| hogyan lélegzenek benn az alvók. Mindnyájan aludtak. Most
234 13| mert nem volt tüdeje. Úgy ám.~A MÁSIK. Ez nem igaz. Gondolkoznak.~
235 10| csengett. Az eltemetett, halott ambíciók újra ébredeztek. Sikerrõl,
236 3 | azzal a görcsös erõvel, amellyel a haldoklók utolsó pillanatukban
237 11| A házban, abban a házban amelybe beköltözött, egy sírkõraktár
238 7 | véres bizonyítékokat kaphat, amelyek elkábítják, földre döntik,
239 18| történnek vele olyan dolgok, amelyeket nem tud megmagyarázni, és
240 14| kétségkívül - a telefon, amelynek hangját sokszor álmában
241 23| pincért kerített nekik, amiért õk hálából tegezõdtek és
242 27| állott elõtte, egy nagy pap, amilyent még sohase látott, egy óriási
243 5 | kitekintettem. És ekkor történt az, amitõl annyira megijedtem. Az ablakom
244 2 | emlékezett regékre, melyekben Amor megsebzi a leányok s a fiúk
245 13| kellett vetnem, és azután amúgy legényesen, ingujjban gyomláltam
246 14| csodálkozva látta a rombolást. Ámulva nézte az asztalon alvó,
247 1 | boldogan magyarázta neki az anatómiáját. Csakugyan fölséges jelenség
248 2 | A tricliniumból serény ancillák siettek ki, gyorsan lekuporodtak,
249 8 | elõtte boldog évõdésben, andalgó járással.~A leányok fehér
250 16| házakon a sápadt holdfény andalog. Kitekintek az éjszakába,
251 2 | aranyhálóban a vérvörös anemoné, Adonisz virága, mely a
252 24| apja felé nyújtja.~- Az angyalkák hullatták el - mondja az
253 1 | vágták a fehér, csengõ anyagot. Eközben a park lombjaiban
254 16| rózsákhoz, vagy még inkább a jó anyákhoz, kik megszoptatják az õ
255 3 | tisztítgatta és alakítgatta anyám a ruháimat, mindig otrombább
256 3 | azt hittem, hogy már az anyanyelvemet sem értem, oly idegenszerûen
257 4 | mentse meg, vigye vissza az anyjához, ne hagyja elveszni. Hogy
258 2 | homlokú római leány volt. Anyjának hótól ezüstös, hosszú téli
259 1 | sasszemérõl mindenki az anyjára ismert. Az öreg Károly -
260 8 | estén az õ szõke, halvány anyjával. A kékes holdfény remegve
261 5 | gyermekek, kik haldokló anyjukat akarják életre kelteni.
262 15| csapkodva, mint egy nagy, apokaliptikus szörny, visszatorpant, és
263 2 | ébredt, alig indította meg Apolló tüzes lovait, künn az utcákon
264 24| ledobta a szeneskotlát és az aprófát, eszébe jutott, hogy az
265 2 | úgy feketéllett, mint az apuliai asszonyoké. A tengerparton,
266 18| kiáradt az ajtókon, a fekete ár kettévált a két ágazó lépcsõn,
267 4 | rögtön magához rántja a dühös áradat, melyre minden szenvedélyét,
268 20| folyt, részegség, duhajság áradt mindenünnen. A levegõ harci
269 8 | pillanatban mint valami delejes áram rohant rajta végig egy gondolat.~
270 15| akik marokkal szórják az aranyakat. Nászutasok. A nõ megcsókolja
271 21| mintha mindegyik egy nagy aranyalma lett volna. Ha pedig most
272 24| milyen jó az uraknak, akik az aranyat ily nagy darabokban tartogatják
273 11| koporsókat, a posztóterítõket, az aranybojtos halotti sapkákat, az inasok
274 1 | nézett a nyugalmas, nagy aranycsillagokra, s alig várta, hogy jöjjön
275 13| elültették a homokba, s a vedlett aranydiókkal, tépett papirosláncokkal
276 16| ki álmodni akar az élet aranyfájáról.~Hideg tüzetek lángra gyújtja
277 9 | tervezgetett szivárványos, aranyfényû alkonyaton, Attikának egyik
278 4 | lassúsággal fonta köréjük aranyfonalait.~A leány meg-megállt, mint
279 3 | remegtek, mintha odalehelt aranyfüst nyomai lettek volna. Önkéntelenül
280 2 | dalia. Ott volt elõtte sûrû aranyhálóban a vérvörös anemoné, Adonisz
281 5 | õszi napsugár bágyadtan aranylott a tar bokrokon, melyek zavaros
282 1 | vén cselédnek odaadta az aranyóráját, csakhogy bort kapjon. Újabban
283 20| felé, a bor gõzében olyan aranyosnak és csodásnak látott.~De
284 22| a becsületes tüzet, mely aranyosra gyújtotta körülötte a sötétséget,
285 8 | siklott el a nagy tölgyfa ajtó aranyozott mintáin. Az ingóóra komoly
286 24| csodálkozott egy vastag aranypénzen, mely lila bársonytokban
287 18| kacskaringós szörny, egy aranypolip, õt szívja. Estefelé borozni
288 17| történetre... Az ég azonban aranysárga üvegkupolaként feszült szét,
289 27| vetett a nyakára. Hófehér, aranyszegélyes ing lebegett rajta, fején
290 7 | egymással...~Az asszony az aranyszélû konzol elõtt a haját igazította.
291 6 | fénykarikája.~- Halvány arcú, aranyszõke hajú fiú volt - mesélték
292 24| minden, de minden. Fönn, az aranytapétás falon, tengerek hullámoztak,
293 23| meztelenek. Az apró szájacskákban aranyvégû cigaretták forogtak, a szomjas
294 5 | fellobbant, s zöld fénnyel árasztotta el a hideg, kongó szobát.~
295 2 | meggyorsult, forró vére arcába csapott. Átadta magát álmainak.~
296 4 | mostan is a régiek. A sápadt arcban olyan élesen világítanak.
297 18| kottájának másolatát, halvány arcképeit és azt a képet, ahol a ravatalon
298 27| fotográfia-kirakat elõtt, kedvesük arcképét bámulják, s érzik ütõerük
299 16| hülyék és félkegyelmûek arcmásával.~A felséges népnek azonban
300 7 | hol a te igazi, becsületes arcod? - kérdezte szemrehányóan,
301 10| falú iskolába. Ugyanazok az arcok és ugyanaz a rózsakedvû
302 3 | az én fájdalmas, szomorú arcomba.~Azóta mindennap találkoztunk
303 3 | feldöntöttem.~Mikor hazamentem, arcomra szorítottam a kezeimet,
304 1 | kavargott, s egyszerre egy arcot látott a levegõben, magasan,
305 16| mondod, hogy bukjak elõtted arcra, és imádjalak.~Villamos
306 16| öröm leányai, ti festékes arcúak, kormos szemöldökûek, és
307 15| lányok kacagva rejtik el arcukat a párnákban, és nem tudnak
308 6 | fuvallat csapott volna az arcukba.~Nem zavarta õket senki.
309 2 | elcsábított vad lelkû apja. Az Arész-kedvelt fiú hosszú bujdosására gondolt,
310 3 | aureolát, melyet finom és fehér arisztokratakezek fontak köréje, hogy a földön
311 14| elsötétültek, a gigászi árny feléje rohant, s a vinnyogó
312 16| pedig itt ülök a lámpám árnya alatt, és fûtött szobában,
313 5 | Irtózatos gondolat az, hogy az árnyakat durván dobogó lábainkkal
314 15| titkos hangokat hallott, árnyalakokat látott, álmai nappal is
315 5 | ember vagyok, ki a gyanú árnyát is el akarja kerülni. Ha
316 3 | nyakát az ellenzõ fehér árnyékai csipkézték körül, és úgy
317 13| gyermekek az ormótlan csónakok árnyékától, s éjjel nem tudnak majd
318 13| félnének. A törpe bokrok az árnyékban guggolnak. Halálos csend.
319 15| dalolták magukat. Hosszú árnyékokat vetettek a fák, s a távolban,
320 9 | érzékenyen búcsúztatta el az árnyékvilágtól, s ha egy tûzrõl kellett
321 10| pokol. Az iskola melletti árokban, a lassan felmelegedõ pocsolyákban
322 18| egy darabig nem is nézett arrafelé, és mosolyogni próbált,
323 17| nedves, aranyos tavaszban. Ártatlan hangú csengettyûk csilingeltek.
324 16| felfedezõ, te újra keltõ. Oly ártatlannak látszol, s mégis oly kitanult
325 16| kereskedésekben ócskavasként árulják, a gépész meghalt, a jelzõlámpa
326 20| akar, csak mosolygott. Nem árulta el titkát, melyet reggel
327 24| voltak tele.~- Szegény, árva baba - szólt, és megcsókolta
328 11| villogtatva nevetett.~Két árvával egyedül maradt. Remegve
329 19| Orlay még mindig nyugodt. Ha ásítana, nem csodálkoznék. Keresem
330 5 | közt egészség, betegség, ásítás és nevetés. Mondja, nem
331 25| tõle, míg elfojtotta az ásítást.~Anna a szentkép elõtt meggyújtotta
332 4 | Jegyet váltottak, csevegtek, ásítoztak; a férfiak cigarettáztak.~
333 5 | szokta követni, mikor már ásítozunk, sõt unatkozunk is, de még
334 20| nyelvészkedett. Törökül és asszírül tanult. Bélyegeket gyûjtött.
335 17| volt egy gyönyörû szõke asszonyba, s ezen a világos szombat
336 2 | hiába fordult a vajákos asszonyhoz, a barna fiút sehol se látta.~
337 5 | Aztán elindult. De csak az asszonyig ment. Nem mert bemenni.
338 15| ízléstelenül fésülködõ asszonyka, napról napra a legfrissebb
339 2 | feketéllett, mint az apuliai asszonyoké. A tengerparton, ha feküdni
340 2 | sok porban hentergett, az asszonyoknak lobogott a hajuk.~Philomene
341 16| leányoknál és alakoskodó asszonyoknál.~Most megáldalak benneteket,
342 5 | fekete földbe...~Az orvos az asszonyra nézett. Csakugyan, milyen
343 27| hogy vánszorognak már. Az aszfalton, ahogy jöttem, egy kutyával
344 3 | sokáig néztem csontvázzá aszott, tüdõtelen testét, porcogós
345 6 | UTÁN~1.~A diákszoba tintás asztalán szomorúan bóbiskolt a gyertya.
346 8 | napsugárban. Az õsz öregek az asztalfõnél ültek. Hol vannak ma õk?
347 5 | tekintett reájuk. A másik asztalkán egy villanyoskörte égett,
348 3 | De sohasem állt jól. Az asztalnál vagy keveset ettem, vagy
349 6 | keservét, mit bolondoztok?~Az asztaltábláról ijedten ugrott fel a vékony
350 15| levágta a villát. Felkelt az asztaltól, haragosan sarkon fordult
351 16| kidobálták a szellemi „borzsoák”-at, és az egész Pantheon megtelt
352 21| igen. Ha hazamegyünk majd, átadom a pénzét...~Zavart csend.
353 2 | forró vére arcába csapott. Átadta magát álmainak.~Emlékezett.
354 1 | s végre az egész termet átalakította kártyázó szobává. A régi
355 5 | s percrõl percre jobban átalljuk megzavarni a hanggal s a
356 25| selyemmellényben, földes, vértõl átázott hajfürtökkel, kinyílt szemmel.
357 19| ölel, a lánghullámok pedig átcsapnak felettem. Érzem, hová kerültem.
358 7 | elõtt. A vászonfüggönyön átcsillogtak a ravatalgyertyák karcsú,
359 11| szerelem söpörte el. Egy átdorbézolt éjszaka után fõbe lõtte
360 8 | kezdte életét; s minden, amit átélt, most megjelent elõtte,
361 15| fojtogatták a gondolatai. Átélte azt a borzasztó napot, azóta
362 17| éppen az õ ablaka alatt átfújt a virágszagú szellõ, s mintha
363 18| idegen tekintete hívja, átfúrja kemény ingmellét, beleszúr
364 5 | félve tekintett körül, s átfutott a másik szobába.~- Nincs
365 9 | Homérosz 1906-ban született Athénben egy magas, sárga falú bérház
366 9 | vélte felfedezni: Pallasz Athénét, a mennydörgõ Kronidészt,
367 9 | Az apja fizetõpincér volt Athénnek egyik legforgalmasabb kávéházában,
368 13| el akarom rakni. Délután áthozattam a padlásról a ládákat.~A
369 20| tovább zülleni. Ma délután áthurcolkodom. - Este csakugyan ott volt
370 5 | fanyar hervadásillat, amit átjövet éreztem. Uram, bocsásson
371 10| érezte, hogy nemzedékek átka nehezedik reája. Nyugodtan
372 25| boszorkány.~A fekete, undok alak átkarolja erõs karjaival, és meg akarja
373 15| ismeretlen, erõs lovag, átkarolta, és alkuvást nem ismerõ
374 19| volna alánk valaki ezen az átkos, nyári éjszakán. Az ablakok
375 16| mindenki.~És legyen ezerszer átkozott, aki titeket csak arany
376 7 | keskeny résen egyik szemével átkukucskálhasson. Felesége ott állott a ravatalra
377 20| kezdve azután mindennap átlátogatott, de csak egypár órára.~Aztán
378 7 | Hajnalra meghalt.~A hatalmas, atléta mellû férfi jajgatva rogyott
379 6 | trónolt, fehér szájjal, átlyukasztott fõvel. Sebe fekete tapasszal
380 3 | így szólt hozzám:~- Holnap átmégysz Tarékhoz. Ma az ezredes
381 13| a parázs. Délután is úgy átmelegítette a hálókabátom posztóját,
382 19| idegeimet, lassan azonban átmelegszik minden, a sok forró tollpihe,
383 20| nem is gondolt arra, hogy átmenjen a városba. Becsukta ablakait,
384 13| szeretek ilyenkor õsz felé átmenni az erdõn. A lombok olyan
385 5 | sem az egészbõl, nyugodtan átmutatott a másik szobába, s udvariasan
386 15| cselédeknek kiadta a dolgot, átnézett a szomszédokhoz, vagy a
387 7 | ment, hogy megmosdjék és átöltözködjék. Alig gyújtott világosságot,
388 21| teszek, mert látja, nagy átok az én szemgyöngeségem, és
389 2 | fogta, megcsókolta, s az átriumba vezette. A lobogó tûzhely
390 2 | este lett, mire hazaért.~Az átriumban félhomály volt már. Csak
391 15| befõttes üvegek. Azután átszállingóztak a szomszédok, s ozsonnára
392 13| mindig a gyertya halvány, átszûrt fénye sugárzik. Az országúton
393 5 | termet, hol a lámpáknak áttetszõ árnyai lebegve táncoltak.~
394 9 | aranyfényû alkonyaton, Attikának egyik szagos, virágillatos
395 1 | eszeveszett nyargalásban. Sokszor átugrottak egy-egy követ, mintha csak
396 22| múlva szépen elbúcsúzott az atyafiaitól, és Andria felesége lett.~
397 9 | hírlapírót, az újságírás atyamesterét”.~A koporsónál azonban senki
398 10| is az lesz a végzete, ami atyjáé, déd- és ükapjáé volt, kik
399 1 | Károly eleinte alig mert atyjára nézni. Annyira sajnálta.
400 18| valami olyant mondani, amit audiencián szokás, mikor királyokkal
401 3 | utoljára letépem azt a hazug aureolát, melyet finom és fehér arisztokratakezek
402 19| gondolsz, ha Napóleon az austerlitzi ütközet elõtt tudja, hogy
403 13| éj. A levegõben csak az avar hûvös és fanyar illata reszket.~
404 9 | képes fenntartani magát azokból a szûkös fillérekbõl, miket
405 16| Nézz fel a kék égre, milyen azúros és csillámló. Tekints a
406 15| dicsért, testvére, a kövér bába, óriási kalácsokat kanyarított
407 24| készen volt ezzel is, a baba-szobához ment, amely a kisasszonyé
408 7 | síró, fanyar és kedveskedõ babaarccal nézett reá:~- Nem értelek.~-
409 24| hirtelen a helyére lopta a babát, s az ablak felé ment.~Széthúzta
410 7 | maga vitette a padlásra a babérkoszorúkat, emlékeit pedig elrejtette
411 3 | szórakozottságomban egyik bábhoz kaptam. Aladár hirtelen
412 3 | hallottam. Kezem tologatta a bábokat elõre, hátra, hol jól, hol
413 22| valami ismeretlen vallás babonája kísértett.~Mikor künn zengett
414 24| Aztán a gyöngyházkagylóval babrált, és majd hátraesett ijedtében,
415 12| embert öltem volna.~Az öreg bácsi leül egy kõre, és nézi,
416 8 | ólomgolyó árán megmeneküljön a badar zûrzavarból.~Amint azonban
417 16| acéltüdei dohognak egyhangúan, bágyasztóan, amint a kék égbõl a vízi
418 5 | céltalanul. Nekünk a jelen bajait kell orvosolnunk. Méltánylom
419 12| a szabad ég alatt, olyan bajban, amin a legutolsó falusi
420 1 | jelenség volt. A fáradt bajnok komoran, erõteljesen dõlt
421 26| rágni kezdi ritka, vöröses bajszát:~- Senki, senki...~A bútorok
422 12| jönnek utánad? Ki az a nagy bajuszú parasztgazda, s miért ez
423 12| Körülöttem sóhajtozik a bakacsinszínû, lázas nyári este, az aludni
424 26| tudni, hány óra... Goór Balázs beszél... segédkönyvvezetõ
425 5 | orvosnak eszébe jutott egy báléj, mikor e nõvel táncolt,
426 15| magát a tükörben. Csak a báléjek után volt ily halálosan
427 15| lépett egy kép. Egy színes báléjt látott. A pezsgõ jeges hullámokban
428 16| fákról.~A nagy úton csak õ ballagott. Tanítványai nem követték,
429 8 | ment. Azután szerelmespárok ballagtak elõtte boldog évõdésben,
430 10| tükrök között félszegen és balogul mozgott, akárcsak egy lenge
431 27| voltam készülve. Amikor nyári bálokon táncolt, kimentem a parkba,
432 4 | mozdulattal, akárcsak egy bálrendezõ, a remegõ hajóra mutatott:~-
433 8 | kezébõl. Rémült csend lett.~Ha bálteremben, szõnyegdíszes, fellobogózott
434 15| folytatódott. Újra látta a báltermet. Lila selyempamlagok kavarogtak
435 22| meg a karthágóiak vicsorgó bálványaira is, de a kõtörõ ebben a
436 27| gazdagon felcicomázott keleti bálványhoz hasonlított.~Nézte a fiatalember,
437 12| mellemre, s fojtogatóan édes balzsama egészen megrészegít. A nyári
438 12| kiköp, és az éjszakába bámul. Milyen nyugodt!~Bellára
439 9 | Csodálatosan finom szimatja bámulatosan kifejlõdött, s senki sem
440 27| elõtt, kedvesük arcképét bámulják, s érzik ütõerük tragikus
441 16| pörölõ, vén elégedetlen, nem bámulod-e az embert, az isteni férget,
442 21| lógatom a lábaimat a folyóba, bámulok a levegõbe, nézek, nézek,
443 25| átölelte:~- Félek.~Sokáig bámultak a lámpa világába. Mind a
444 19| Francia konyakot iszunk, és bámulunk egymásra. A fõhadnagy olvasni
445 9 | HOMÉROSZ~Homérosz 1906-ban született Athénben egy magas,
446 17| a szív szent, névtelen bánata, s üres szemekkel, ügyetlenül
447 8 | vére minden forró vágyát és bánatát beléöntötte. Egy pillanat
448 1 | belépett, elcsendesült és bánatba merült. Újra elfogta a sírás,
449 16| bárányka.~Jöjjetek hozzám, bánatom testvérei, édes testvéreim,
450 1 | elvégezték tizenkét munkájukat, s bánatosak, hogy vége van hatalmas
451 5 | koromfekete volt. A feje bánatosan hajolt mellére, mint egy
452 15| pityókos parasztgazda trombitás bandával éjjeli zenét adott egy ablak
453 19| elõre, elõre, karjaimon a bandázzsal, félig meztelenül.~Ezen
454 26| segédkönyvvezetõ a magyar bankban... Bizonyára zavarom nagysádot,
455 1 | szóltak hozzá a nyugalmazott bankigazgatók, míg az öreg mûvész lassan,
456 27| ormótlanok voltak, ujjairól pedig bántóan villogtak a nehéz gyémánt-,
457 23| süvöltõvé változott:~- Mért bántottatok?... Mért kínoztatok?...
458 13| alak õdöngött. Valami öreg banya rõzsét meg száraz levelet
459 2 | tavaszi égboltot, melyen bárányfelhõk kergetõztek.~Nagy, kék szemei
460 16| Vénusz oltárán a néma, gyenge bárányka.~Jöjjetek hozzám, bánatom
461 5 | Este nem is ment vacsorázni barátai közé a vendéglõbe, hanem
462 20| ismerõsei is különösek. Barátjai többnyire nappal aludtak,
463 5 | A gyönyörû fiatalasszony barátjának a felesége volt. Lenn laktak
464 6 | sírban porladjon szegény barátjuk.~Azután, mikor a diáktanyán
465 6 | gyakran elbeszélgettek szegény barátjukról.~- Olyan jó volt, mint György...~-
466 1 | lehetett. De amint jöttek a barátok, elment hazulról, mert velük
467 23| valami különös, pajtáskodó barátság fejlõdött ki. Az álmos szemû,
468 26| azt hiszem...~A hang barátságosan felel. A segédkönyvvezetõ
469 6 | együtt laktunk, végre is barátunk volt.~- Szegény, már úgysem
470 23| nyugtalan, fehér hullámok barázdálták, bement a vízbe, és eltûnt
471 4 | találta. Fekete haja rásimult barázdás, fiatal homlokára, csak
472 2 | egy vastag üstökû, iszonyú barbár megfojtotta. Dühöngõ csontökle
473 18| szolgáltasson, s megvédje a barbárok közönye ellen.~Hûvös októberi
474 12| nehéz megbarátkoznom azzal a bárgyúan egyszerû gondolattal, hogy
475 2 | fekete bivalyokra, a bégetõ barikra s a gágogó, sárga csõrû
476 2 | fák tele voltak pelyhes barkákkal, s szinte látta, mint pezsdül
477 18| ernyedt, azt hinné az ember, bármelyik pillanatban elhallgat, elalszik.
478 9 | Megtudta, hogy minden színész, bármint hasogatja is a színfalakat, „
479 2 | kiment a mezõkre, hogy a barmokra, a fekete bivalyokra, a
480 2 | Philomene tudta, hogy a barnának gyõznie kell, s csakugyan -
481 18| egy fiatal leányé. Csak barnás arca kissé halvány, mintha
482 13| hogy a leveleken rozsda barnult. A nagy tölgyfa majdnem
483 23| felszalagozott áldozati barom.~Ella, az ideges, nyúlánk
484 15| lettek, burgonyát termelnek, baromfiakról beszélgetnek, s bort szûrnek.
485 2 | forgó agyarát, a tavasz zöld bársonyára hulló vérét, s ez annyira
486 1 | kalapot a két furcsa, fakó bársonykabátban járó úriember elõtt, s titokzatosan
487 17| bizonyára nehéz, kávébarna bársonyruhát hord, komoly, szõke haját
488 24| vastag aranypénzen, mely lila bársonytokban volt elrejtve. Vigyázva
489 3 | agy üres kapkodásait. A bástyák keményen állottak, a futók
490 16| s szemlélte a csillogó batárokat, a töfögõ-pöfögõ gépkocsikat,
491 9 | Homérosznak, ki többször bátorkodott meginterjúvolni a kiváló
492 26| barátságtalan és unalmas... Ezért bátorkodtam, drága kisasszony...~Erre
493 22| A KÕIMÁDÓ~Andria bátya köveket tör a Karsztban.
494 18| õ is mosolygott, azután beballagott az üres terembe, leült az
495 18| maga elõtt akarta volna bebizonyítani, hogy nem fél. Az ismeretlen
496 13| sötét, barátságtalan arcú, bebugyolázott, gyanús emberek szálltak
497 5 | úgy rémlett, hogy az ajtó becsapódott, s a férjem jön. Nem jött
498 22| Menjen maga, vénember. Becsapott, tudtam, hogy megcsal...~
499 9 | gráciával szellõztette is becses lapjában, az Athéni Hirlap
500 20| érzett, és elpirult, mintha becstelenséget követett volna el.~Prassz
|