4-becst | becsu-csoko | csokr-eltet | eltev-fenyv | ferde-haboc | habor-hulla | hulld-kepek | kepes-kopon | kopor-lugas | lumpo-mosol | mosot-orule | orvos-rovid | rogyo-szere | szerk-tinta | tipeg-vegze | vegzo-zuzma
Fejezet
1009 8 | fejek röpködtek, s fülébe csókra éhes, vérvörös ajkak lihegtek
1010 18| körülfutva nyakán, görcsös csomóba gombolyodik, s csak lazán
1011 4 | dörgött az ég alja, s tömör csomókban gyûltek a fellegek. Keleten
1012 23| drágám, és mondd meg, ma este csónakázni megyünk a Kendyékkel. Várj.
1013 13| Könnyû és elegáns nyári csónakázók helyett sötét, barátságtalan
1014 23| esõvonalakkal. Rögtön nagy csónakkal indultak utána, az egész
1015 11| búsuló nemtõk, síró angyalok, csonka piramisok. Az ajtóban egy
1016 12| roppantja szét a derekam csontjait, s megesz, mint valamely
1017 3 | elhatározásom támadt. E hústalan csontkoponyáról utoljára letépem azt a hazug
1018 2 | barbár megfojtotta. Dühöngõ csontökle bõszen döngette finom fejét,
1019 3 | rabszolgája. Aztán sokáig néztem csontvázzá aszott, tüdõtelen testét,
1020 2 | polgár, gazdag és koldus egy csoportban énekelt az Adonisz-szobor
1021 23| csendült fel, s ilyenkor csoportok verõdtek össze a mólón,
1022 15| pezsgõ jeges hullámokban csordult a vékony poharakba, a csája
1023 2 | annyira nevetett, hogy könnyek csordultak ki a szemébõl.~Maga sem
1024 12| fehér tálra egymás után csorognak a sikamlós, rubinpiros cseppek.
1025 2 | barikra s a gágogó, sárga csõrû ludakra vigyázzon. Az erdõ
1026 27| kötött magára, botosokban csoszogott, a sok ingtõl kövér volt.~-
1027 18| volna a mellén. Többször csüggedve intett a kezével, lemondóan
1028 3 | mindig a sakk szenvedélyén csüngött, azzal a görcsös erõvel,
1029 23| parton a szúrós, kegyetlen, csúf lánykacajok félve pukkantak
1030 11| Próbálta megnyugtatni.~Csúfolta babonás hiedelmét.~A házban
1031 19| dadogok, mire õ megfogja a csuklómat, s elõre lök. Kezünkben
1032 17| borzasztó bánat futamai csuklottak meg, s fenn a kék mennyboltban
1033 27| hallott most, mintha távolról csukott, kibélelt ajtókon keresztül
1034 11| sóhaját. Remegõ kezekkel csukta be az ablaktáblákat.~A szegényes,
1035 15| horpadt arcát a tükörben. Csúnyult. Nem bírta megszokni a vidéket,
1036 22| szûk kõskatulyában, s a csupasz szirtfalak, a csend megbénították.
1037 6 | kenyeret nyelt le, a torkába csurgó könnyeivel együtt, hogy
1038 1 | nyargalt nyomába, s homlokáról csurgott a víz. Csöngetett és kiabált,
1039 19| merek már. A kard feléje csusszan, s nem fogja fel a vágást.
1040 9 | érdekességû”, s minden félkegyelmû csúszómászó „társadalmunk illusztris
1041 4 | lihegett a belsõ láztól. Elõtte csúszott a folyó sziszegõ zöld kígyója,
1042 16| kecses mozdulattal a zsebébe csúsztatta.~Gyöngéden meghajolt, s
1043 13| lakatlan. A szobák üresek. A cukrász tegnap bezárta boltját.~
1044 1 | nézte a kis márványtömböket. Cukrot kért a teájába.~Károly a
1045 24| didergõ ezüst fehérség cukrozott be mindent. Millió pihe
1046 23| bosszú, a férfi méltóságos daca tükrözõdött, s a hangja
1047 6 | végsõ elhatározás groteszk dacában összeharapta, hirdetve,
1048 1 | a dallamos márvány, mely dacos kedvvel, de vajszerû lágysággal
1049 2 | a dalokat, melyeket öreg dadájától tanult. Gyerekkorától kezdve
1050 26| Bocsánatot kérek... - dadog a kishivatalnok... -, ezer
1051 19| fõhadnagyhoz rohanok, valamit dadogok, mire õ megfogja a csuklómat,
1052 1 | állott elõtte.~- Vagy... - dadogta halványan. Az ajkai idegesen
1053 24| meglátogatta, de ajkai csak dadogtak, kirepedezett kezei csak
1054 16| felfelé-nyomást, valami borzalmas dagadást látok és érzek mindenütt.
1055 16| békességet adtok a láztól dagadóknak s a szenvedély elvakultjainak.~
1056 8 | haladtak el a járdán. A dajka elöl tolta a bölcsõt, a
1057 2 | pásztorokat, az öreg, fecsegõ dajkákat, az alázatos rabszolgákat
1058 9 | csendültek meg az elsõ édes daktilusok.~Homérosz költõ lett. A
1059 16| fájdalmas, vékony hegedûjét.~És dala most újra a vágy, az öröm,
1060 2 | eget, hallgatta a madarak dalát, s oly víg volt, hogy sokszor
1061 2 | olyan, mint a versenyt futó dalia. Ott volt elõtte sûrû aranyhálóban
1062 22| kinyitotta az ajtót, beengedte a daliás olasz legényt, és elfújta
1063 2 | találkozott a két versenyfutó daliával. Az egyik szõke volt és
1064 23| az éjben kigyulladt, és dalolni kezdett egy fájdalmas dalt -
1065 15| lassan-lassan a tücskök is álomba dalolták magukat. Hosszú árnyékokat
1066 13| a sapkánkat, táncolunk, dalolunk. Olyan vígak leszünk, hogy
1067 12| egészen jól hallom halk, fehér dalukat.~Bella, te halvány lány,
1068 7 | kecsesen és büszkén, mint egy dámvad, s fél évig a legtisztább
1069 16| születik, és a könny szent.~Danoljatok nekem szomorú nótákat, miket
1070 17| melyeket szótlanul tép össze, s darabjait nyugodtan hajigálja le a
1071 24| akik az aranyat ily nagy darabokban tartogatják itthon. Aztán
1072 14| nekifeküdt, a vasrudakat darabokra törte, a kagylót széttaposta,
1073 21| Akkor még nagyon siettem. December volt, fehér volt minden,
1074 10| lesz a végzete, ami atyjáé, déd- és ükapjáé volt, kik mind
1075 8 | van. Gyerekkorától kezdve dédelgette. Dallamos fájába õ tapogatott
1076 1 | teljesen eltûnt, s inkább degeneráltnak és szenvedõnek látszott.
1077 1 | is azok, mi a nyugalom. Dehogy tudják! Csak a Herkulesek
1078 1 | fáradt, nagy szemeivel egy dekadens mûvész agyrémének tetszett.
1079 8 | pillanatban mint valami delejes áram rohant rajta végig
1080 13| hogy süt. A gyermekeket délelõtt alig lehetett kihozni a
1081 9 | vetett. A kávéházba járt, délig aludt, bohémkedett, de a
1082 16| lélegezve alussza lázas, délutáni álmát a víz, s valami különös,
1083 21| hogy eljött. Alig vártam a délutánt... Szeretem, ha pontos.
1084 13| Valami árnyék.~AZ ANYA. Egy denevér.~A gyerekek tágra nyílt
1085 16| s nyomban meghaltak. A dér megcsípte a leveleket, a
1086 1 | szólt hozzá, mint egy öreg, derék inashoz, aki a családhoz
1087 27| színész cingulumot kötött a dereka köré, óriási bojtokkal.~-
1088 12| vonatszörny roppantja szét a derekam csontjait, s megesz, mint
1089 13| beszéltek, pedig még most a nyár derekán vagyunk.~AZ APA. Azt éppen
1090 5 | ember átölelte a gyenge derekat, s mozdulatlanul egymásra
1091 2 | görbítette meg hajlékony derekát. Philomene egyszerre megszerette
1092 10| mezõkre, melyeken sárga derekú méhek zümmögnek, hol a kamillás
1093 1 | valami halvány, öntudatlan derengés volt, s most már vakító,
1094 11| tükör a szoba piszokszerû derengésében zöldnek látszott.~A felhõket
1095 11| gyertyatartókat. Az üzletben egy deres hajú úr önelégülten tárgyalt
1096 10| pelyhei lepték be vékony, dermed águkat...~Eszébe jutott
1097 5 | arcvonásai azonban mindig derültebbek lettek. Látszott, hogy megerõltette
1098 4 | kikötõállvány békanyálas deszkái csikorogtak és sóhajtoztak.
1099 5 | minden a természettudomány diadaláról beszélt. Visszaemlékezett
1100 16| egész világ. Az eszme végre diadalt ült. A világ összes proletárjai
1101 6 | barátjuk.~Azután, mikor a diáktanyán újra kigyúlt a gyertyaláng,
1102 9 | A vezércikkben ragyogó dialektikával kifejtette, mily jelentõs
1103 10| lapok pár év múltán csak dicsérni tudták már. Nagy és komoly
1104 15| ettek. A jegyzõné mindent dicsért, testvére, a kövér bába,
1105 27| ormán, kinek arcáról az Úr dicsõsége lángol. Valóban a nagy pap,
1106 3 | hamar megszokta ezt az olcsó dicsõséget, s napról napra éreztette
1107 7 | azután félrehívta Csert.~- Difteritisz... El kell készülni a legrosszabbra. ~
1108 1 | azután megunta a tagsági díjak fizetését, zsémbelõdött
1109 13| keresztlécekre.~AZ APA. A dinnye is nagyon szép és érett,
1110 13| szõlõfürtöt? Meg azt a kövér sárga dinnyét? Mind én szedtem tinéktek.~
1111 8 | fagyosan borzongó, különösen disszonáns hangok futottak át a húrokon.
1112 15| selyempamlagok kavarogtak elõtte, a díszciprusok hosszú árnyékot vetettek,
1113 16| néhány kiválasztott szobra díszeleg.~Egyikük rögtön felugrott
1114 16| már tízszer annyi szobor díszelgett a márványkupolában. Shakespeare
1115 16| kezdett, mivel látta, hogy a díszes márványcsarnokban csak néhány
1116 24| mellyel a karácsonyfát díszítik.~Az apja felé nyújtja.~-
1117 27| közelsége vagy a kisvárosi díszlet, de õk a nõt végzetesebben
1118 16| dühösen porba tiporta, a dísznövényeket gyökerestül kitépte. Azután
1119 7 | azelõtt éhes diákok, kövér disznókereskedõk tekintete mászott a testén,
1120 11| emeletrõl, honnan a fekete díszruhás, durva, vörös arcú emberek
1121 9 | Briszeisz, az athéni opera bájos dívája, kit Agamemnon úr, régi
1122 5 | könnyed tabouret-re, s a díványhoz közelebb húzva, nyugodtan
1123 9 | pedig egy végtelenül bájos divatáruslány, ki különös tehetséggel
1124 13| nyomott a fejükbe. Sárral dobálóztak, pacsáltak, és fejest ugráltak
1125 2 | homokkal, birkóztak egy kissé, dobálták egymást, aztán felállottak,
1126 22| este ment haza, hogy ágyba dobja véres, öreg testét. Az arcán
1127 4 | és büszke. A vihar szíve dobogására táncolt.~A hajó ájulatos
1128 5 | Csend volt. Csak a szíveik dobogtak.~- Bolondság - felelt az
1129 19| megroggyannak. Hátrálok, és a földre dobom a kardot.~Aztán futni kezdek,
1130 8 | hitte, oroszlánketrecbe dobták õt, s félt, hogy a kiéhezett
1131 15| hogy idejöttek, s látta a döcögõ parasztkocsit, melyrõl azon
1132 27| neuraszténiás fiú -, én ma meg fogok dögleni.~A fiú tényleg betegnek
1133 2 | Dühöngõ csontökle bõszen döngette finom fejét, míg szét nem
1134 5 | fejem, s egy különös melódia döngött a fülemben. Aztán délután
1135 7 | amelyek elkábítják, földre döntik, megölik.~Egyszer éjjel,
1136 27| a színpadra. A nézõtéren dörgedelmes tapsorkán zúgott. Erõs görögtûzben
1137 23| hallott. Hasonlított a vizek dörgéséhez, de volt benne valami ismeretlen,
1138 4 | volt. Messze-messze tompán dörgött az ég alja, s tömör csomókban
1139 23| kinevetni?~Erre azután már dörögve, harsogva, tombolva tört
1140 11| ha néha az ég erõsebben dörrent meg, s a mennydörgés a bérház
1141 20| olvasott a dohányról. Ritka dohányokat gyûjtött, s karcsú, illatos
1142 20| Szakmunkákat olvasott a dohányról. Ritka dohányokat gyûjtött,
1143 1 | lett. Keveset evett, nem dohányzott, s lassan visszanyerte öntudatát.
1144 16| közönyével. Csak acéltüdei dohognak egyhangúan, bágyasztóan,
1145 10| árasztott a szobába. Fújt és dohogott. A rostélyon szivárványos
1146 13| szüretre kikészített hordók dohos, boros szaga messzire elszállott.
1147 5 | ajtajában cselédjei várták.~Elsõ dolga volt benézni a hálószobába;
1148 5 | beszélnek, s üde arccal látnak dolgaikhoz. De milyen sokáig késett
1149 15| A cselédeknek kiadta a dolgot, átnézett a szomszédokhoz,
1150 15| török fölírások. A konyhában dolgozik a fehér turbános szakács;
1151 6 | Unta az életét, nem akart dolgozni. Ki parancsol nekem? Én.
1152 1 | elõkereste apjának fehér dolgozókabátját, s õ is magára öltötte azokat
1153 5 | léptekkel a nagy, sötét dolgozószobába tartott. Tulajdonképpen
1154 5 | s határozott léptekkel dolgozószobájába tartott. Elsõ pillanatban
1155 5 | Nagy lépésekkel mérte végig dolgozószobáját, ki-kitekintve olykor az
1156 1 | Elõször igen lassan ment a dolog. Az öreg letaposott cipõivel
1157 24| volna, megfeledkezett a dologról, és kicserepesedett, kicsi
1158 1 | összetört nagyságoknak: dologtalan pénzkirályokat, tartalmatlan
1159 2 | pásztorokat, amint botjukra dõlve nézték az aranyos napot
1160 17| élet rózsáival az enyészet dombján merengett.~Nem is tudom,
1161 2 | azelõtt, s miért jobb a dombnál lenni.~Késõ este lett, mire
1162 15| a fák, s a távolban, egy dombon, a fakerítés mögött, karcsúan
1163 2 | érezte. Azután ledõlt egy dombra. Mindig estefelé jött ide.
1164 6 | hold, sápadt volt az éji dorbézolástól, és szomorúan nézett a fiúkra,
1165 13| házicicák a gazdasszonyok ölében doromboltak. Aztán, hogy a fasorba jöttem,
1166 27| fején ijesztõen magasodott a drágaköves, cifra papi süveg.~A fiú
1167 23| szóltak hozzá:~- Menj hozzánk, drágám, és mondd meg, ma este csónakázni
1168 2 | aztán szólítgatta a komoly driádokat, és a rigóknak felelt tompított
1169 26| novemberi esõben az ázott drótokon most két szomorú rabszolgalélek
1170 22| felé fordult, melynek egyik dudorodása az emberi szemre hasonlított,
1171 16| éjszakához. A kerekek süket dübörgésében egyszerre csak egy ezüstös
1172 15| fekete mozdonyok pokoli dübörgéssel vágtattak. Ilyenkor egy
1173 2 | iszonyú barbár megfojtotta. Dühöngõ csontökle bõszen döngette
1174 27| szobába, toporzékolunk a dühtõl. Jó, ha nálunk van a kulcs.
1175 5 | csókolózni, kétségbeesett dühvel, minõvel a szerelem sohasem
1176 8 | várostest. A házak lassan düledezni kezdtek. Egyszerre egy egész
1177 20| csöndjével, a zenés kávéházak dünnyögésével, asszonyok, leányok ájult
1178 14| zúgott feléje. Több hang dünnyögött egyszerre, távol zeneszó
1179 20| között.~- Holnap, holnap... - dünnyögte magában, mikor az ágyba
1180 1 | kihúzta a méregerõs pálinka dugaszát, egyszerre talpra ugrott,
1181 16| taraján, mint egy parafa dugó. Lüktetve, pihegve, nehezen
1182 25| hegedûk álmosan cincogtak, a duhaj nóták lassan belefulladtak
1183 20| Dunában bor folyt, részegség, duhajság áradt mindenünnen. A levegõ
1184 16| óceán, felmorduló, elsimuló, dúló piros vér-óceán, melynek
1185 2 | jóslatot kapta volna, hogy ez a dúlt arcú leány a villámszóró
1186 21| hogy minden elnémuljon. A Duna-parti járdán lassan gyérül a közönség,
1187 21| sohasem járkáltam itt a Duna-parton? Soha, soha.~PÉTER. Pesten
1188 20| a házak megmozdultak, a Dunában bor folyt, részegség, duhajság
1189 20| hold, azután újra eltûnt. A Dunán egy hajótülök hangja rikoltott
1190 6 | telefüstölte a szobát, azután pedig dunyhájukkal ágyat vackolt magának a
1191 18| széknek, mint a többi. Vonásai durvábbak, mint a képeken, orra nagyobb
1192 5 | gondolat az, hogy az árnyakat durván dobogó lábainkkal felriasztjuk...~-
1193 8 | kezeibe. Megborzongott az élet durvaságától. Torkát az undor s a zokogás
1194 2 | fényes tavaszi világba, és dús marokkal szórta a vérvörös
1195 23| Beszélték, hogy az apja, egy dúsgazdag lámpagyáros, csak azért
1196 2 | barna lábát. A hóvíztõl duzzadó patakokban látta a nimfákat,
1197 14| cigaretták íze, a robot, a gyors ebéd, a vacsora, a történések
1198 22| és tovább dolgozott.~Az ebédjét egyik porontya hozta ki,
1199 5 | díványra, azután benyitott az ebédlõbe. És ekkor újra hallotta
1200 5 | beözönlik a sötét szobákba, az õ ebédlõjébe, hol érintetlenül áll még
1201 3 | minden elefántcsontból, ébenfából és ezüstbõl van. A gyöngyházkagylók
1202 8 | ablakdeszka közelében az ébredezõ hangok viharában állott.
1203 2 | szólogatta a fiatal istent, hogy ébredjen föl, jöjjön a fényes tavaszi
1204 27| a fiatalember. - Ma este ébredtem fel. Milyen különös ilyenkor
1205 27| nyáron az uborkasaláta és az ecet szúrós illata társult, s
1206 15| kulcscsörömpöléssel rohant a konyhába ecetért.~Pár pillanat múlva a szobát
1207 25| boszorkányégetõ vaskemence. Az ecetes üvegek várvívó óriásokká
1208 15| leányok. Krétát, sót evett, és ecetet ivott. Gyakran elkóborgott
1209 15| múlva a szobát szúrósan éles ecetszag járta be. A húsra ráfagyott
1210 27| Feküdj le, temesd beléje eddigi életedet. Holnap nem is
1211 5 | felébred, s ágya fölé hajló édesanyjának nyugodt szemeibe néz.~A
1212 26| a szoba egyszerre csupa édesség lesz és derû. Boldogan veszi
1213 5 | azonban semmit sem érzett az édességbõl. Mellette volt ez a nõ,
1214 7 | megzavarta, és csókjaik édességét végképpen elvette. Cser
1215 2 | tûzhely mellett pihenni. Az edzett férfinak könnyek peregtek
1216 22| felesége lett.~A kõtörõ égbe nyúló sziklán lakott. A
1217 2 | lassan derengett. A kietlen égboltból fáradtan serkedtek az elsõ
1218 6 | szemüket.~2.~Reggel a havas égbolton búsan kóválygott a téli
1219 2 | s nézte az enyhe tavaszi égboltot, melyen bárányfelhõk kergetõztek.~
1220 12| Takarjatok be, mert fázom. Az égboltozatra felcsap a szélroham, ráfúj
1221 15| Holdfény szüremlett le az égboltról, és elöntötte a pályaházat
1222 8 | múltba, az álmok aranyos egébe.~Homlokára komor redõk gyûltek.
1223 1 | mindenkitõl. Azt hitte, hogy bõrén egerek, békák és tetvek másznak.
1224 2 | tavaszi legyek táncát.~A vén égerfák között megállt. Nem messze
1225 11| lett. Arca hosszúkássá, egérszerûvé vált. Haja is kezdett hullani.~
1226 23| teljesítette parancsaikat, s egészben véve, úgy látszott, nagyon
1227 5 | nem értett semmit sem az egészbõl, nyugodtan átmutatott a
1228 5 | mindennap, e két határ közt egészség, betegség, ásítás és nevetés.
1229 21| PROFESSZOR ötven év körüli egészséges ember, ruganyos léptekkel
1230 1 | szobából a kifáradt beteg egészségtelen, sípoló hörgése hallatszott.
1231 5 | zokogni kezdett.~- Fel kellene égetni minden Maupassant-könyvet.~-
1232 8 | füle gyönyörködve itta az égi csengést, a húrok fájó sóhaját,
1233 4 | adta ki. A víztölcsérek az égig csaptak föl, fönn ezer és
1234 9 | helyzet komoly, de kulcsa egyáltalában nincs az õ kezében”.~Egy
1235 16| orra, mely tar homlokával egybeforrott, valami nagyon légies külsõt
1236 16| ketyegése s a szívem dobogása egybeolvad. A lámpa úgy világít, mint
1237 2 | szebbnek tûnt fel, mint egyébkor. A sötétben tündöklött sovány,
1238 1 | abba a légkörbe is, mely egyedüli eleme volt. Orvosi könyvekben,
1239 22| pillanatban megértette, hogy az egyedülvaló, vért és életet kívánó kõisten
1240 5 | tudományos magyarázatába. Egyelõre szíveskedjék meginni ezt
1241 9 | személyeskedése és oktalan egyéni hiúsága a helyzetet valóban
1242 19| mint te. Egy titokzatos egyéniség, aki mindenütt jelen van,
1243 16| Pantheont is. Az emberek mind egyenlõek lettek...~És a felséges
1244 16| Elvtársak! Megtûritek-e, hogy az egyenlõség ünnepén a szellem tõkései
1245 24| kristálypohárban áll, mely egyformává, egyenlõvé tesz mindenkit és mindent:~-
1246 9 | szövetkezetébe, a hírlapírók országos egyesületébe, sõt pár év múlva az újságírók
1247 9 | az újságírók nemzetközi egyesületének tiszteletbeli elnöke lett.~
1248 1 | kimaradt mindenünnen. Az egyesületi könyvek nagy, vonalozott
1249 9 | miket a tanítással keresett. Egyet gondolt, s beállt a szerkesztõségbe.
1250 18| emeleten, a hatos szám alatt. Egyet-mást még el kell végeznem, de
1251 15| fekete testû szörnyek pedig egyetértõen prüszköltek, mintha értették
1252 20| könnyû. A hidak nem mindig egyforma hosszúak. Néha megnyúlnak,
1253 24| kristálypohárban áll, mely egyformává, egyenlõvé tesz mindenkit
1254 2 | fájdalmasabb, még szomorúbb, még egyhangúbb.~- Ó, Adonisz, Adonisz!~
1255 22| mert a szirtek színtelen egyhangúsága az embert is megkövesíti.~
1256 16| kiválasztott szobra díszeleg.~Egyikük rögtön felugrott egy szobortalapzatra,
1257 1 | mint a francia forradalom egykoron a társadalmi életbe. A tekintély,
1258 10| napokra, mikor külföldön egymagában hányódott. Érezte az élet
1259 5 | beléjük az élet, melyet egymásból merítettek. Annyi erejök
1260 16| és a bútorokat annyira egynek érzem magammal, mintha saját
1261 20| mindennap átlátogatott, de csak egypár órára.~Aztán mindig-mindig
1262 13| teremburáját! -, ledurrantjuk egyszeriben. Jöjjetek a nagyapóval.
1263 5 | lett. A szoba minden bútora egyszerûséget és rideg komolyságot lehelt.
1264 1 | Sokszor azonban nem is felelt együgyû kérdéseire. Az anyja sokat
1265 5 | embernek ismerem. Ön orvos, egyúttal tudós is. Ön mindenesetre
1266 8 | nagyvárosban egyedül élt. Az éhenhaláshoz állt közel.~Egyszerre minden
1267 14| A jó Benedek, a sovány, éhesszínû fiú, izgatottan írni kezdett.~
1268 8 | égett. Gyomrában korgott az éhség. A csodának, melyet egy
1269 7 | mérges pók. Nem volt sem éje, sem nappala. Várakozott
1270 5 | belemélyesztette fehér ujjait a nõ éjfekete hajába, s boldogan nyomta
1271 20| akkor nyitotta ki, mikor az éjfél csöndje ereszkedett le az
1272 11| sütkérezett a lámpafényben.~Éjfélig beszélgettek együtt. Azután
1273 1 | nem aludt semmit. Anyja éjféltájban még hallotta izgatott lépéseit,
1274 5 | nyugalmasan aludt. Ezen az éjjelen azonban nem bírta lehunyni
1275 15| hónap múlt el. Õsz lett.~Éjjelenkint nem tudott aludni. Kikönyökölt,
1276 26| látszik, megszökött, s erre az éjjelre egészen egyedül hagyta.
1277 16| hozzá az alvó, mozdulatlan éjszakához. A kerekek süket dübörgésében
1278 6 | megdöbbenésüket. Miért rontja el az éjszakájukat ez a lerongyolódott, éhes
1279 11| mint a szívbajosoké.~Ideges éjszakák után gyakran az utcára is
1280 2 | hótól ezüstös, hosszú téli éjszakákon segített fonni a rokkánál,
1281 25| Anna félni kezdett. Félt az éjszakától, a sötét szobáktól, az üres
1282 1 | unalmában százszor is útba ejtette az elhagyott mûtermet. Mindennap
1283 3 | mint valami odatûzött drága ék. Körülötte halvány fényfoltok
1284 6 | százszor komolyabb, mint maga ékes ornátusban ülõ ura.”~3.~
1285 1 | a fehér, csengõ anyagot. Eközben a park lombjaiban felébredtek
1286 2 | kibontott hajjal, minden ékszer nélkül közeledtek. Sok mellét
1287 2 | éven. Az apja kardjával is el-eljátszadozott még, és sohasem volt boldogabb,
1288 23| tíz-tizenkét éves rövidszoknyások, eladólányok, vénkisasszonyok egyformán.
1289 19| nekem, mibõl él akkor ez az eladósodott kártyabetyár? Miért jár
1290 1 | fehér, könnyû munkakabátokat elajándékozgatta, s végre az egész termet
1291 1 | úgy leesett, hogy majdnem elájult, s másnap a világért sem
1292 16| lélegzete.~Hörgött. Érezte, hogy elalél. Rövid ideig küzdött, aztán
1293 16| szõlõskert fala alá, mert elállott a lélegzete.~Hörgött. Érezte,
1294 12| hitvány mécsek, egyszerre elalszanak.~A napsugár kékre festi
1295 27| nyögte a fiatalember. - Elárult.~- Ez elõrelátható volt.~-
1296 3 | azonban megláttam Aladár elaszott alakját, mosolyogtam az
1297 15| ugarakról jövõ altató csendesség elbágyasztotta. Ez volt a mulatsága. Mióta
1298 23| is.~A jó Tamás szótlanul elballagott, és különöseket gondolt
1299 5 | csend, mely az ideges, gyors elbeszéléseket szokta követni, mikor már
1300 5 | mintha nem is figyelne a nõ elbeszélésére. A keze ott remegett az
1301 6 | lámpagyújtás elõtt gyakran elbeszélgettek szegény barátjukról.~- Olyan
1302 5 | higgyen nekem. Oly jólesik elbeszélni ezt az irtózatos eseményt,
1303 1 | Látszott, hogy még annyi munkát elbírt volna, mint amennyit eddig
1304 1 | megvesztegetett cselédeket elbocsátotta, ágyát apja szobájába vitette,
1305 9 | Illatos alkonyatokon gyakran elbolyongott a fõváros füstjétõl és porától
1306 1 | elõször hitetlenül, késõbb elborzadva tekintett apjára. Majd sajnálta,
1307 22| neki, egy hét múlva szépen elbúcsúzott az atyafiaitól, és Andria
1308 16| felkelted a kemény kérge alá elbújt, megdermedt álmokat, te
1309 4 | színlelve tovább beszélgettek élces, gúnyos és fordulatos beszéddel.
1310 23| rajta.~Esténként rendesen elcipelték a strandra. Letelepedtek
1311 2 | õt. Sajnálta anyját, kit elcsábított vad lelkû apja. Az Arész-kedvelt
1312 16| csakugyan vagyok-e?~Hirtelen elcsapódom egy sötét közön, s keskeny
1313 8 | lámpa. Az utcák egészen elcsendesedtek. A hegedû még mindig szólt.~
1314 26| hullik, a kályha zúgása elcsendesül, a lámpák mozdulatlanul
1315 1 | Mikor Károly belépett, elcsendesült és bánatba merült. Újra
1316 11| A vésõ hangja messzire elcsengett~Az asszony megállt, széttekintett.~
1317 22| akarva, életért kiabálva. Ez elcsüggesztette. Este azonban, mikor hazament,
1318 25| szokta énekelni. Hangja elcsuklott a félelemtõl.~A tûzhelyen
1319 12| aranyos, tarka kavicsokon elcsúsztam.~Hogy kibuggyant az elsõ
1320 1 | járása roskatag lett. Vésõit eldobta, szobrait és tervvázlatait
1321 3 | két kõóriás feje meredt elébem haragosan, morcosan. Minden,
1322 2 | hogy az egész természet éledt, dagadt körülötte, s a friss
1323 3 | házra, mint ahol minden elefántcsontból, ébenfából és ezüstbõl van.
1324 4 | Nyakkendõjét lazán köti meg, hideg eleganciával öltözködik, s úgy lép eléje,
1325 16| agglegényharagú, pörölõ, vén elégedetlen, nem bámulod-e az embert,
1326 7 | társaságba, maguknak éltek, elégedettek voltak. Az asszony maga
1327 27| kezdte, aztán nem lévén vele eléggé erélyes, a szokásjog alapján
1328 13| mintha a végtelen õszi csend elejét hallottam volna. A gyerekek
1329 16| izzol, bujkálkodol, minthogy élek és látlak tégedet, de egy
1330 9 | festette le a romboló vörös elem garázdálkodását.~Idõvel
1331 12| lány, téged is látlak. Állj elém. Olyan vagy, mint egy fehér
1332 1 | légkörbe is, mely egyedüli eleme volt. Orvosi könyvekben,
1333 4 | mozdulatlanul állott az elemek háborgó forradalmában.~A
1334 23| rendelkeztek vele, s nemegyszer elemi iskolás lányok is így szóltak
1335 2 | héricset.~Philomene az éneklõk élén állott. Hosszú haját rázta,
1336 7 | szép férfi ölelésébõl. Cser elengedte. Kimerülten a díványra dõlt,
1337 5 | hallgatni. Nagyságos asszonynak élénk képzelme s beteg idegrendszere
1338 23| minden szavát túlságosan élénken - gyanúsan - helyeselte.
1339 2 | várt valakit.~Nem jött.~Elérkezett a hûs este, mikor a fáradtakat
1340 24| talpalatnyi földet, ameddig a szem elért, sehol sem lehetett látni
1341 16| egyedül.~Akkor egyszerre elérzékenyültem a primitív hangszeren, és
1342 16| városban, a rohanó életárban elesett egy fáradt, öreg ember.
1343 9 | harctéri tudósítást olvasta, az elesettek között találta Patroklosznak,
1344 15| még egy verset. Bement az éléskamrába, s szobákba, s lassan megfeledkezett
1345 20| szemének, pedig látta, ijesztõ élességgel látta, hogy õ az. Az öregúr
1346 16| zúgó városban, a rohanó életárban elesett egy fáradt, öreg
1347 10| sorsával. Félt attól, hogy élete egy bárgyú pásztorkölteménnyé
1348 27| a te elzüllött szomorú életedért, az egész világ, az emberiség
1349 27| le, temesd beléje eddigi életedet. Holnap nem is te fogsz
1350 2 | jajgatva könyörgött az életéért, megjelent elõtte a liliomarcú,
1351 5 | két karika. Töprengtem az életemen. Mit ér ez a bolond, unalmas
1352 3 | A lázas betegnek minden életereje a játékszenvedélyben újult
1353 22| dobogott életet akarva, életért kiabálva. Ez elcsüggesztette.
1354 16| örömetek a szenvedéshez, és életetek a halálhoz, s mégis forrón
1355 1 | ruhákkal.~De apja ereje és életkedve mégse tért vissza.~Egy este
1356 1 | hullámosan dagadtak, s örök életkedvet leheltek. Látszott, hogy
1357 17| virágillattal és a zöld gallyak életlehelõ szagával. Nyelte ezt a selymes,
1358 18| hangversenyekre meg az italra költött. Életrendjébe semmi változás sem esett.
1359 6 | már mindig otthon volt, elette a vacsorájukat, telefüstölte
1360 16| ott hevert, meredten és élettelenül.~TÜCSÖKDAL AZ ÉJSZAKÁBAN~
1361 26| bemondják szomorú, igénytelen életüket, és megvigasztalódnak. A
1362 1 | próbálta. Beszélt jövendõ életükrõl, mikor újra kijárnak majd
1363 26| üres homályba, mint egy eleven, meleg aranyfonál.~- Bocsánatot
1364 8 | Kábult és részeg volt. Elfeledkezett mindenrõl.~Az óra ütött
1365 8 | Most újra a világban volt. Elfelejtett mindent. A hangok rengõ
1366 16| az emlékét.~Aztán egészen elfelejtettem a tücsök nótáját. Két vagy
1367 15| szûk volt (alighogy éppen elférhetett benne), lihegve jutott el
1368 17| De, hogyha rágondolok, elfog a sírás, s zokogni szeretnék,
1369 1 | és bánatba merült. Újra elfogta a sírás, s mint az õrültek
1370 25| Anna? - kérdezte tõle, míg elfojtotta az ásítást.~Anna a szentkép
1371 6 | együtt, hogy a zokogását elfojtsa, a másik fütyülni kezdett,
1372 18| de minél tovább ült - így elfordulva - annál inkább érezte, hogy
1373 22| daliás olasz legényt, és elfújta a lámpát.~1907~ ~
1374 18| azután hallatszott, amint elfújták a gyertyát, és kitették
1375 25| öntötte volna el. A torka elfullad. Levegõért kapkod. Aztán
1376 4 | hozzája. Az õrület rekedt, elfúló hangján. Hogy mentse meg,
1377 16| hogy menjek el. Megijedtem. Elfutottam. A tarlott vörös bokrok
1378 21| PROFESSZOR. Halványzöld. Elgondolkozik. Milyen lámpákat lát még?~
1379 21| lett volna. Ha pedig most elgondolom, hogy ugyanazok a csillagok
1380 1 | ígért neki, ha egyszer majd elhagyja. Összeszorított fogakkal
1381 16| végét. A drága fûkivonatokat elhajította, az orvosokat kinevette.
1382 20| az. Az öregúr szótlanul elhaladt mellette.~Hogyan lehet ez?
1383 18| óramutató a tizenkettõt elhaladta, és az ismeretlen még nem
1384 18| ember, bármelyik pillanatban elhallgat, elalszik. A zene és a melegség
1385 23| mint a vizes rakéták.~Tamás elhallgatott. Mindent megértett. Lehajtotta
1386 5 | zaját meghallják. Aztán elhalt ez, s a fehér ablakon két
1387 6 | modorban. Ajkait egy végsõ elhatározás groteszk dacában összeharapta,
1388 3 | Egyszerre aztán kétségbeesett elhatározásom támadt. E hústalan csontkoponyáról
1389 20| és ekkor - egy reggelen - elhatározta, hogy átmegy Pestrõl Budára.~-
1390 6 | összegyûjtötték a pénzt, s elhatározták, hogy õk maguk fogják eltemettetni,
1391 26| szeretethez, mely mindenüvé elhatol az õ meleg, vigasztaló szavával,
1392 25| kapott, és szerette volna elhessegetni magától az eszeveszettség
1393 13| A NAGYAPA. Nem akartam elhinni, hogy itt van... Most már
1394 16| költõ!~A fáradt tudósokat elhívod a munkától. A tanuló leányok
1395 9 | Agamemnon úr, régi vetélytársa, elhódított tõle.~Ezt a kulisszatitkot
1396 22| öregemberre.~- Hol a pénz, öreg? Elhozta-e a pénzt, amit ígért?...~
1397 5 | szemeit a nõ fekete haján, és elhûlt a vére...~- Milyen buta,
1398 11| halottvivõ szolgáknak úgy kellett elhurcolni onnan.~A halál egész lopva
1399 8 | Keményen összeszorított ajka elhúzódott, mint a gyermek szája, mikor
1400 10| életet hazudják, és nem élik. Eszébe jutott a patakpart,
1401 13| nem figyelnek rá, a kapun elillan az erdõ felé. A fák között
1402 25| Levegõért kapkod. Aztán elindul, rohan, menekül.~A konyhába
1403 5 | A férfi habozott. Aztán elindult. De csak az asszonyig ment.
1404 10| hazajött. Színész lett.~Hamar elismerték. A lapok pár év múltán csak
1405 3 | pillanat alatt elvesztettem.~Eljátszottam.~Ha e napra gondolok, újra
1406 18| már magát, nem is akart eljönni, de most ott állott az ajtó
1407 7 | bizonyítékokat kaphat, amelyek elkábítják, földre döntik, megölik.~
1408 9 | természetesen pár óra alatt elkapkodták.~Egy este Homérosz mint
1409 5 | természettudományos írást.~- Elképzelheti a lelkiállapotomat! Ijedve
1410 19| soványabb, mint ahogy éjjel elképzeltem. A fõhadnagyhoz rohanok,
1411 1 | panaszkodott, hogy apja elkeseredésében mindennap leissza magát,
1412 15| kapuk elõtt bõgött egy-egy elkésett tinó. A holdfény az út porát
1413 23| nyelt, köhögött, aztán elkezdte szánalmasan rikácsoló, rekedt
1414 5 | egymásra hajoltak. Aztán elkezdtek csókolózni, kétségbeesett
1415 21| ott feküdtek az írásaim. Elkezdtem olvasni, aztán írtam, aztán
1416 16| szemeiben heves vágy tüze égett. Elkívánkozott errõl a tökéletlen világról,
1417 15| és ecetet ivott. Gyakran elkóborgott a mezõkön. Sárga cipõket
1418 16| Miért, miért kell újra ellágyulnom? Az ismeretlen mezõn azóta
1419 10| kegyetlen élettel. Ha olykor ellágyult, s hazasírt a lelke, jeges
1420 23| síkosra mosott, napfürdõben ellankadt nõtestek kéjesen nyújtóztak
1421 17| szemétdomb. Ember, ameddig a szem ellát, sehol. Ebben a nagy némaságban
1422 18| megvédje a barbárok közönye ellen.~Hûvös októberi este volt,
1423 5 | azt hitte, hogy minden ellene esküdött. Nem hitt a tudományban,
1424 19| Orlay egy áltámadást intéz ellenem. A mellét ügyetlenül szabadon
1425 19| van még annyi idõm, hogy ellenfelemnek szemébe nézzek. Az arcom
1426 22| lélegzete. Nem is tudott ellentmondani neki, egy hét múlva szépen
1427 3 | kinek halvány nyakát az ellenzõ fehér árnyékai csipkézték
1428 5 | férfiaknak adatott meg, elleplezte, s elmosolyodott. Sokáig
1429 1 | lett volna. Az öreg késõbb ellökött egy kis gyermeket, de tovább
1430 13| a vízbõl, olyan szívesen ellubickoltak benne. Öröm volt nézni.
1431 20| Élõk, halottak nyugodtan elmasíroztak elõtte. Kázmér csak bámult
1432 21| Porol és szellõz, azután elmegy. Délben hozzák az ebédet.
1433 13| Rövid, zavart csend.~AZ APA. Elmennek vacsora után a gyerekek?~
1434 15| kígyózott még a sötétben.~Elmentek mind. Itt hagyták õt, s
1435 5 | gondolni. A szemük, az arcuk elmondott mindent; így ölelnek, így
1436 5 | de õ nyomban leintette. Elmondta, hogy férje nincs otthon,
1437 9 | önkénytelenül is a régi istenek elmosódott alakját vélte felfedezni:
1438 16| levegõben búsan lengett az elmúlás fanyar szaga. A kõdíszítmények
1439 12| pirosak, mozgékonyak, sejtjeik élnek, aztán lassan meghalnak
1440 21| Egy szó kell, hogy minden elnémuljon. A Duna-parti járdán lassan
1441 15| mulató emberek hirtelen elnémultak. A szegény Ida pedig aléltan
1442 22| kalimpáló karjaira, s majdnem elnevette volna magát, ha meg nem
1443 19| titokzatosságtól. Ez az ember siet élni, s most zörög, zakatol,
1444 9 | egyesületének tiszteletbeli elnöke lett.~Késõ aggkorában halt
1445 11| melyek száguldozva jönnek, s elnyelnek mindent, mindent.~Leroskadt.~
1446 15| látszottak, ahogy a töltésen elnyújtózkodtak, mint hosszú, végtelenül
1447 6 | hivatásába, kényelmesen elnyújtózott, és ügyet sem vetett rájuk.~-
1448 6 | melyhez hozzáért. Esténként elõ-elõvették a kis forgópisztolyt, akkora
1449 10| a görögtüzes, mûkedvelõi elõadások, az összeeszkábált, sátoros
1450 5 | még rettenetesebb, mint az elõbbi. A beszéd és mozdulat mindig
1451 5 | hitte, valaki járkál az elõcsarnokban. Megnézte az óráját; régen
1452 24| elrejtve. Vigyázva megnézte elöl-hátul, és elgondolta, milyen jó
1453 12| hömpölyögnek mindenfelé, elöntenek bércet, mezõt, s én megfulladok
1454 9 | lapjában, az Athéni Hirlap elõfizetõi pedig napról napra szaporodtak.
1455 1 | mesterséges alvást igyekezett elõidézni. Minden kísérlet sikertelen
1456 20| sötétségbõl törtek volna elõ. Élõk, halottak nyugodtan elmasíroztak
1457 6 | meggyújtották a lámpát, elõkeresték a csészéket, és míg fõzték
1458 2 | hol a gyászünnepélyhez elõkészületeket tettek. Lassan tántorgó
1459 18| nem volt bezárva. Zsebébõl elõkotorászta a gyufát. Senki. Szûz tisztaság,
1460 1 | semmi sem. Mikor elzárták elõle az italt, a vén cselédnek
1461 16| lehunyom a szememet, és eltûnsz elõlem, megsemmisítlek, és újra
1462 3 | kovácsoltam. Három lépés után már elõnyben voltam. Szörnyû acélgyûrût
1463 18| smokk lány figyel, s annyira elõrehajlik, hogy félni lehet, lebukik
1464 4 | hozzája, de õ meg sem mozdult.~Elõrehajlottak mind a ketten. A vihar utolsó
1465 24| összevacogtak a hidegtõl.~A feje elõrekonyult, kedvesen és álmosan, mint
1466 27| fiatalember. - Elárult.~- Ez elõrelátható volt.~- Hiszen mindenre
1467 12| csak emelgetni, lihegve elõretörni, s most valóságos boldogság
1468 3 | szóltam:~- Sakk-matt!~S lassan elõretoltam egy parasztot...~1905~ ~
1469 16| azt mondod, hogy bukjak elõtted arcra, és imádjalak.~Villamos
1470 4 | beláthatatlan távolság. A vihar elõtti fülledt csendben minden
1471 12| csinálok. Aztán nyugodtan elõveszi kostökét, megtömi pipáját,
1472 5 | másról.~- Igaza van. De az elõzmények is oly különösek voltak.
1473 5 | számolnunk kell a tényezõkkel. Elõzõleg valószínûleg felizgatta
1474 16| idegcsöveimen, és az arcom elpirul. Szembeszállunk végre egymással,
1475 14| Nadrágzsebébe dugta a kezét. Szája elpityerdült az undortól. Amint kissé
1476 15| álmodozott, hogy egyszer majd elragadják innen, mint a griffmadár
1477 7 | babérkoszorúkat, emlékeit pedig elrejtette a szekrényébe, hogy senki
1478 16| bokrok csörögtek mögöttem.~Elrejtõztem, és néztem, mit tesz az
1479 24| lila bársonytokban volt elrejtve. Vigyázva megnézte elöl-hátul,
1480 18| úgy érzi, hogy a szája elreped, az arca felrobban a fortissimo
1481 13| hogy a madarak már mind elrepültek. Afrikába.~A NAGYAPA. A
1482 15| mozdony füttyentett, s gyorsan elrobogott.~A pályaház elsõ emeletérõl
1483 24| lett. Rózsaszínû csipkéi elrongyolódtak, mellén kiszakadt a selyemderék,
1484 1 | amely az utolsó években elrútította természettõl fogva mûvészi
1485 3 | ütött:~- Nem rajtad a sor.~Elsápadtam, s az ajkaimba haraptam.
1486 6 | Kezükbe vették, és újra-újra elsilabizálták a kusza, póklábú betûket,
1487 16| háborog egy óceán, felmorduló, elsimuló, dúló piros vér-óceán, melynek
1488 7 | az asztal mellett a félig elsötétített szobában. Az arca krétafehér
1489 7 | tûzbe borult volna.~Azután elsötétült elõtte a világ.~1906~ ~
1490 14| gázlángokat is eltakarta. A szemei elsötétültek, a gigászi árny feléje rohant,
1491 8 | vadállat farkát behúzta, elsompolygott, és nem bántotta...~Átszellemült
1492 15| Kérem, mindig a hölgyeké az elsõség...~A háziasszony szorgoskodott.
1493 13| szivarozik.~AZ ANYA. Valami elsurrant felettünk.~A NAGYAPA. Valami
1494 5 | attól félt, hogy ez a nõ elszakad tõle, mielõtt betekint az
1495 4 | tanácstalanul járt-kelt. Elszaladt tõle, visszament hozzája,
1496 13| dohos, boros szaga messzire elszállott. Mindenütt az õsz melankóliája
1497 19| Keresem a szemében a tüzet, az elszánt, vérszomjas merészséget,
1498 16| ismeretlen mezõn azóta sokszor elszáradt és kivirult a fû, az ugart
1499 10| A gyerekek lassan-lassan elszéledtek. Õ azonban sokáig ott maradt
1500 2 | sehol se látta.~Este, mikor elszökhetett a nyájtól, mégis ide jött
1501 22| porszínû férge.~Andria szíve elszorult, s zavaros szemeiben babonás
1502 1 | elhagyott mûtermet. Mindennap eltávolított valamit belõle. A múlttal
1503 16| Rendben vagyunk!...~Azután eltávozott.~1905-1906~ ~
1504 10| hangja messzire csengett. Az eltemetett, halott ambíciók újra ébredeztek.
1505 6 | elhatározták, hogy õk maguk fogják eltemettetni, fájt nekik, hogy a névtelen
1506 23| sürgönyileg lehívták, mindenütt elterjedt a hír, hogy a tengerbe fúlt.
1507 13| fürtökbõl majd télire is elteszünk. Egy kosárral már ma is
1508 20| zsákutcában Mátyás királyt éltették. De Kázmér végleg búcsút
|