Fejezet

1501 18|                       csaknem kicsorrant, akár az a csordultig levõ kávéscsésze,
1502 18|                      egy jókora cukrot dobnak. Az ellenõr kérte jegyemet.
1503 18|            határozottan szerencsém volt. Amint az ellenõr alagutat vájva az
1504 18|                      az ellenõr alagutat vájva az eleven testek közt a kocsi
1505 18|                 természetesen szó se lehetett. Az ülõk kiváltságos társadalmát
1506 18|                        láttam. Eltakarták õket az állók, a szíjon lógók, akik
1507 18|                         részint másokén, aztán az a mocskos pára is, mely
1508 18|                       és beteljesüléshez közel az a gondolat kísértett, leteszek
1509 18|                       megpillantottam egy nõt. Az egy homályos sarokban álldogált,
1510 18|                   gyomrom, akkor a rongyokban, az állati pofák közt, a dögletes
1511 18|                    mint egy zsák. Tudtam, hogy az emberek ösztönösen gyûlölik
1512 18|                    emberek ösztönösen gyûlölik az embereket, és sokkal hamarabb
1513 18|                     kék szemû nõt kutattam, de az már nem volt ott, nyilván
1514 18|                       leszállt valahol, míg én az élet vad viadalát vívtam.
1515 18|                      tusám egyes mozzanataira, az elsõ rohamra, mellyel birtokba
1516 18|                     már-már elcsüggedtem, hogy az utolsó pillanatban majdnem
1517 18|                       ablakomhoz, kifordította az útirányjelzõ táblát, s ezt