Fejezet

1001 16|                nála Elingert.~- Örülök, hogy végre itt vagy - kiáltott. -
1002 16|                eljuttatta hozzá. Tudta, hogy ez becsületbeli tartozás,
1003 16|              egy ilyen volt képes arra, hogy megmentse az életemet. Ha
1004 16|                 akkor bizonyára hagyja, hogy ott vesszek.”~Egyszer hajnalban,
1005 16|           elszontyolodottan jelentette, hogy semmi munkaalkalom sincs.~-
1006 16|               egy volt kellemetlen.~Az, hogy mikor Esti gyötrõdve, az
1007 16|                 éldegéltek így, anélkül hogy valami különösebb történt
1008 16|                az disznóság. Elismerem, hogy megmentette az életemet.
1009 16|               életemet. De az a kérdés, hogy kinek mentette meg: magának,
1010 16|           magánügyei iránt érdeklõdött, hogy ki hány éves, hogy ki kihez
1011 16|         érdeklõdött, hogy ki hány éves, hogy ki kihez ment férjhez, hogy
1012 16|             hogy ki kihez ment férjhez, hogy kinek hány gyermeke van,
1013 16|             kinek hány gyermeke van, és hogy ki válik újabban. Esti,
1014 16|            kezdte, és szünetet tartott, hogy éreztesse a nagybetût. -
1015 16|                 fejét. Az járt eszében, hogy hová jutott, és hogy mi
1016 16|           eszében, hogy hová jutott, és hogy mi köze neki ehhez az undok
1017 17|                már csak kevesen tudják, hogy kicsoda õ. Még él. Hivatalnok
1018 17|                az a mellékfoglalkozása, hogy hölgyeket tanít bridzsezni.
1019 17|                talált ki.~De elég volt, hogy a világháború s néhány forradalom
1020 17|             néhány forradalom kitörjön, hogy a földgolyón meghaljon húszmillió
1021 17|             harctéren, ki spanyolban -, hogy egypár király földönfutóvá
1022 17|             király földönfutóvá váljon, hogy egypár világbank, egypár
1023 17|                 fontos.~Mihelyt hallja, hogy ritka vendége érkezett,
1024 17|            sokszor évek múlnak anélkül, hogy látná. De ha látja, mindig
1025 17|                  Ugyan, kérlek. Örülök, hogy itt vagy. Ülj le. Gyújts
1026 17|       hangsúlyod sem, amint azt mondod, hogy: „Nem zavarsz.”~- Szamár
1027 17|             egyebet, semmi többet, mint hogy „Nem zavarsz”. Ha tudniillik
1028 17|                 pontosan azt jelentené, hogy: „Zavarsz.” Érted már? Világos
1029 17|          felelsz?~- Add becsületszavad, hogy ez csakugyan így van.~-
1030 17|                s tölt a vizespoharakba, hogy úgy feketézzenek, mint hajdanában.~
1031 17|            aztán szólal meg. Elbeszéli, hogy ezen a gyönyörû, holdas
1032 17|                barátja, és elhatározta, hogy becsönget hozzá, ráront -
1033 17|               oly csapnivalónak tartom, hogy ellenségeim és irigyeim,
1034 17|         unatkoztam. Abban reménykedtem, hogy valamelyik hitelezõm majd
1035 17|                ahol most látsz, vártam, hogy múljék az idõ, hogy pár
1036 17|             vártam, hogy múljék az idõ, hogy pár órával megöregedjem,
1037 17|                pár órával megöregedjem, hogy pár centiméterrel közelebb
1038 17|               meg: ekkor az a gondolat, hogy bekopogtat hozzám az a förtelmes
1039 17|           évtizedek óta csak abban áll, hogy feleségét bénejem-nek nevezi,
1040 17|                bénejem-nek nevezi, vagy hogy rám nyit egy vadidegen ember,
1041 17|                 tõlem száz pengõt, vagy hogy egy félreismert író szerencséltet,
1042 17|                volna, de az a gondolat, hogy te látogatsz meg, Dani,
1043 17|               tündéri ábrándnak látszó, hogy meg se mertem álmodni. Bocsáss
1044 17|                tart. Ígérd meg azonban, hogy majd figyelmeztetsz. Mihelyt
1045 17|               nekem: „Danikám, örültem, hogy volt szerencsém, de még
1046 17|              szerencsém, de még jobban, hogy nincs, szedd a sátorfádat,
1047 17|            hírével.” Igen. Dobj ki úgy, hogy a lábam se érje a földet.
1048 17|           hangján. - Én nem azt akarom, hogy elmenj innen, hanem azt
1049 17|                innen, hanem azt akarom, hogy itt maradj. De ha mindenáron
1050 17|        rohamaiban tovább magyarázkodik, hogy miért nem szokta elrabolni
1051 17|              drágám. Te fölszólítottál, hogy amikor majd letelik ez a
1052 17|        figyelmeztesselek. Közlöm veled, hogy ez a hat perc már rég letelt.
1053 17|            ebbõl tehát megállapíthatod, hogy két és háromnegyed órája
1054 17|                magad rászánni arra sem, hogy tudomásomra hozd, mi az
1055 17|                nekem is vannak idegeim. Hogy föltartasz-e? Végtelenül
1056 17|                  Végtelenül föltartasz. Hogy unlak-e? Kimondhatatlanul
1057 17| Kimondhatatlanul unlak. Nincs arra szó, hogy milyen pokolian unlak. Te
1058 17|             szíves tanáccsal szolgálni, hogy a kellõ pillanatban majd
1059 17|           kilenckor már arra gondoltam, hogy egy adag ciánkálit keverek
1060 17|              inkább amellett döntöttem, hogy amíg itt beszélsz, kihúzom
1061 17|                  De arról is lemondtam, hogy téged akár méreggel, akár
1062 17|            szánalmas féregnek tartalak, hogy még erre sem érdemesítlek.
1063 17|                 barátilag közlöm veled, hogy ki innen. Ki innen, mégpedig
1064 17|     unalommártás...~Esti már úgy üvölt, hogy elreked, ajkai vonaglanak,
1065 17|              kacag. Csak most érti meg, hogy itt szívesen marasztalják,
1066 17|           megoldódik a nyelve.~Elõadja, hogy mi járatban van.~Az õ kérése
1067 17|                 is olyan óriási, lehet, hogy csak nagy vagy jelentõs,
1068 17|              jelentõs, bár az is lehet, hogy semmi sem, mégis elõre jelzi,
1069 17|                 sem, mégis elõre jelzi, hogy barátja esetleg vissza is
1070 17|      szükségtelen szavakkal megokolnia, hogy miért, csak rá kell tekintenie,
1071 17|            röviden tehát arról van szó, hogy a Momentumok és monumentumok
1072 17|             órára, azzal a föltétellel, hogy e huszonnégy óra lepörgése
1073 17|                 árnyéka is ébred benne, hogy õ nem teljesen megbízható
1074 18|               finnyáskodni. Úgy fáztam, hogy fogaim összekocódtak. Aztán
1075 18|          szenvedést okozott az a tudat, hogy útitársaim egytõl egyig
1076 18|               Nem kellett immár félnem, hogy lerepülök.~Igaz, itt a közhangulat
1077 18|                 csináltak titkot abból, hogy szívesebben látnának a föld
1078 18|              szerencsésen buktam elõre, hogy beljebb vágódtam. Már nem
1079 18|               szorítás olyan erõs volt, hogy elakadt lélegzetem. Néha
1080 18|          eredménytelen felszólításának, hogy váltsam meg menetjegyem.
1081 18|       ilyesmivel. Büszkeség dagasztott, hogy idáig jutottam. Leülésrõl
1082 18|           láttán annyira megundorodtam, hogy a célhoz és beteljesüléshez
1083 18|                én, s mintha õ is tudná, hogy mit gondolok errõl a kocsiról
1084 18|                 megvigasztalt.~Engedte, hogy nézzem õt, s én úgy néztem
1085 18|           gyújtanak meg a kórtermekben, hogy a szenvedõk mégse legyenek
1086 18|                  Csak neki köszönhetem, hogy nem vesztettem el végleg
1087 18|                annyi hely jutott nekem, hogy a levegõben lebegve fél
1088 18|                követelõztem. Tettettem, hogy nem veszem észre silány
1089 18|                  mint egy zsák. Tudtam, hogy az emberek ösztönösen gyûlölik
1090 18|                 történt. Miután látták, hogy közönyös vagyok, afféle
1091 18|                tudtam. Megállapítottam, hogy „küzdöttem és gyõztem”.
1092 18|            magamnak kishitûségem miatt, hogy már-már elcsüggedtem, hogy
1093 18|              hogy már-már elcsüggedtem, hogy az utolsó pillanatban majdnem
1094 18|        megkapjuk.~Most elfogott a vágy, hogy élvezzem diadalomat. Éppen
1095 18|             nyújtani zsibbadt lábaimat, hogy végre pihenjek és pihegjek,
1096 18|             végre pihenjek és pihegjek, hogy végre föl is lélegezzem,