Fejezet

 1 1 |        vész el. Mióta az eszem tudom, közel volt hozzám. Mindig
 2 1 |   egyetlen szót váltottam, nem tudom megbántani, még gondolatban
 3 4 |       mert háborgat, és azt se tudom magáról, hogy kicsoda-micsoda.
 4 5 |     Mondd kérlek, ki ez?~- Nem tudom.~- Akkor gyere.~Belekarolt
 5 7 |      mohácsi vészrõl tanultam. Tudom, hogy õseid az én õseim
 6 9 |       kínos jelenet miatt, nem tudom, de arcán mély megbánás,
 7 10|        Hogy mi igaz ebbõl, nem tudom. Tény, hogy a bõre alatt
 8 10|       fõzte meg Zsuzsikát, nem tudom. De körülbelül úgy képzelem,
 9 10|   rézsút szemközt velük. Innen tudom, mi történt ezután. Tulajdonképp
10 11|        hová tûnt el, azt ma se tudom. Talán beledobta egy mindenütt
11 11|   hazámba igyekezett. Magam se tudom, miért, beléültem, s megparancsoltam
12 11|        képzett ember vagyok, s tudom, hogy nincs „véletlen”,
13 13|       talán majd késõbb... nem tudom... igazán nem tudtam...
14 13|       Milyen ügyben?~- Azt nem tudom. Talán irodalmi ügyben -
15 13|      átmenetileg, idõszerûleg, tudom. Nézze, igen tisztelt asszonyom.
16 13|        tüdõgondozóban. Még nem tudom. Mindenesetre megpróbálom.
17 15|      Jaj - sóhajtott -, végem. Tudom, hogy végem. De a kórházban
18 16|   kissé összeismerkedjünk. Nem tudom, van-e ideje?~- Bármikor,
19 16| szándékozol tenni?~- Magam sem tudom. Vacak kis állás volt. Reggel
20 17|        csak pár percre jöttem. Tudom, tudom. Te nagyon kedves
21 17|      pár percre jöttem. Tudom, tudom. Te nagyon kedves vagy hozzám,