Fejezet
1 1 | nyomorúsága, úgy érezte, hogy otthon van.~Estefelé lábak,
2 1 | horkoltak. Vigyáznia kellett, hogy rá ne lépjen egy szájra,
3 1 | homályában búsan gondolt arra, hogy ebben a büdös állatseregletben
4 1 | ellenállhatatlan vágy fogta el, hogy leszálljon, s csak holnap
5 1 | Eredetileg úgy tervezte, hogy egyfolytában teszi meg az
6 1 | ezen. Akkor vette észre, hogy éhes.~Nagyon éhes volt.
7 1 | némi szemrehányással is, hogy egy védtelen emberre négyen
8 1 | melyrõl azt lehetett hinni, hogy valami incunabulum-ot tartalmaz,
9 1 | Szórakozottan lapozgatta, anélkül hogy el tudott volna benne igazodni.
10 1 | franciasággal megkérdezte, hogy vacsorázni óhajt-e? A vendég
11 1 | ismételte, hangsúlyozta, hogy „elõételül” tojásétket parancsol,
12 1 | Woburnról viszont nem tudta, hogy mi fán terem. Voltaképp
13 1 | Voltaképp mindegy, a fontos az, hogy mennél gyorsabban itt legyen,
14 1 | nem közölhette. Hallotta, hogy a pincérek egymás közt olaszul
15 1 | tett eléje, készen arra, hogy hûtõvedrekben pezsgõket
16 1 | örökmécsen melegíti a tányérokat, hogy míg a vendég elé kerülnek,
17 1 | a tálba, s máris intett, hogy tovább lehet vinni.~Kornél
18 1 | jelek voltak, s arra bírták, hogy tüzetesen áttanulmányozza
19 1 | mint aki hirtelen ráébredt, hogy kelepcébe került. Kereste
20 1 | Szorozni és osztani kezdett, hogy különbözõ európai pénzegységekre
21 1 | valaki azt ajánlja neki, hogy bal kezének kisujját levágva
22 1 | asztalánál. Annyian voltak, hogy minden vendégre jutott kettõ-három.~
23 1 | közepette megnyugtatták, hogy étele azonnal elkészül.
24 1 | legföljebb arra alkalmas, hogy úrvacsorakor jelképezze
25 1 | csalódottan állapította meg, hogy az omelette à Woburn szakasztott
26 1 | hasonlatosságtól vezettetve, hogy az omelette à Woburn külsejében
27 1 | érdekelte. Azon töprengett, hogy mi fog most történni. Mindenre
28 1 | annyira el volt foglalva, hogy nem köszönt. Erre õ emelte
29 1 | csak annyi pénze maradt, hogy holnap kiválthatja poggyászát,
30 2 | esõ.~Én megkértem Patakit, hogy nála aludhassak. Ebben az
31 2 | tûrhetetlenül édes volt, hogy valamivel el kellett keseríteni.~
32 2 | Minek?~- Vizet hozni. Neked. Hogy reggel majd mosakodhass.~-
33 2 | bosszúsággal töltött el, hogy itthagy. Undorodva gondoltam
34 2 | varázsa éppen abban rejlett, hogy ennek ellenére se tudtunk
35 2 | s még fogalmam se volt, hogy mibe kezdek. - Mondd, öregem,
36 2 | rám álmos szemével.~- Úgy, hogy egyszerûen nem lennék többé
37 2 | ezt nem tudom. Tegyük föl, hogy eltûnnék. Eltûnnék szõrén-szálán,
38 2 | titokzatosan, de oly alaposan, hogy sohase jönnétek nyomomra.
39 2 | kancsóval, észreveszed, hogy a dívány üres. Minden úgy
40 2 | Érdekes - szólt, és látszott, hogy valóban érdekli.~- No, mit
41 2 | Hiszen még nem is gyanítanád, hogy mirõl van szó. Tréfa, gondolnád,
42 2 | csöndbõl, amely körülvesz -, hogy már nem vagyok itt, nincs
43 2 | ruhaszekrényben. Azt hinném, hogy ugratni akarsz. Széthánynám
44 2 | támadna.~- Micsoda?~- Az, hogy talán mégiscsak kijutottál
45 2 | egy megoldás maradna. Az, hogy megõrültél.~- Gyönge megoldás.
46 2 | házmesterhez, tõle tudakolnám, hogy nem engedett-e ki egy urat,
47 2 | Mindaddig hibátlan volt, hogy menekülni akarnál a szobából.
48 2 | tudniillik, mikor eszedbe ötlene, hogy én õrültem meg, már te lennél
49 2 | érzékeiddel gyõzõdnél meg arról, hogy most olyasmi történt, ami
50 2 | szólalt meg elõször:~- Mondd, hogy jutott ez eszedbe?~- Magam
51 2 | mindig untattak. Mert az, hogy valaki, aki egyszer élt,
52 2 | dolog, s még természetesebb, hogy régi otthonába menjen vissza -
53 2 | aztán a legtermészetesebb, hogy cafatos ruhájában, cafatos
54 2 | én félni? Például attól, hogy éjszaka, amikor aludni megyek,
55 2 | venném észre elõször. Vagy, hogy amint hazatérek és elkattintom
56 2 | arccal, s azon csodálkozik, hogy én csodálkoztam rajta. Bonyolult
57 2 | fogott el igazán a rémület, hogy csak úgy eltûnhetek errõl
58 2 | azzal a fennkölt tudatával, hogy erre a napra való minden
59 3 | nemegyszer elõfordult az is, hogy valakit hirtelen, minden
60 3 | akartak vágni, csak azért, hogy élvezzék a gyorsan támadt
61 3 | hosszat mulattak anélkül, hogy egyetlenegyszer is megvalósították
62 3 | jókedvüktõl se függött. Megesett, hogy kétségbeesetten gubbasztottak
63 3 | fölvetette az izgató lehetõséget, hogy okvetlenül nyakon kellene
64 3 | föltételeket beszélték meg, hogy ki, mennyiért lenne hajlandó
65 3 | visszavetették. Mindig az volt a cél, hogy a támadás az õ számukra
66 3 | villogó szemérõl látszott, hogy nem ismerik a tréfát, hogy
67 3 | hogy nem ismerik a tréfát, hogy támadójukat egy székkel
68 3 | egy székkel vernék agyon, hogy egyszerûen letepernék a
69 3 | egyet-mást. Kijelölték, hogy melyikük hajtja végre a
70 3 | visszakézbõl, egy olyan pofont, hogy menten leforduljon a székérõl.
71 3 | jöttek rá. De megérezték, hogy valami villamosság sugárzik
72 4 | megbabonázta beteges lelkét, hogy sokáig nem is bírt elmozdulni
73 4 | köhögés rosszindulatú - hogy is fejezzem ki magam? -
74 4 | tette kezét, úgy rémlett, hogy megtorpan, tétovázik. Visszafordult.
75 4 | Egyik tanárom arra intett, hogy ne engedjek elmúlni egyetlen
76 4 | egyetlen napot se anélkül, hogy valami jót ne tennék. Szavajárása
77 4 | tennék. Szavajárása az volt, hogy csak az ilyen ember alszik
78 5 | feléje, riadtan és boldogan, hogy ily csodamódon menekült
79 5 | végigtapogatta testét, hogy nem sérült-e meg valahol,
80 5 | elmosolyodott. Azt érezte, hogy semmi se fontos. Csak az
81 5 | fontos. Csak az a fontos, hogy él.~Milyen szabad is volt.
82 5 | játszottak.~Éjjel pedig, hogy szobájába lépett, hol állandóan
83 6 | Gyanakodva méregették.~Hogy kinyittassa lakását, átment
84 6 | történt, annyira hatott rá, hogy le se vetkõzött, hanem vállán
85 6 | önmagam ellen. Sohase hittem, hogy ilyen könnyû egy betörés.
86 6 | szobában, mihelyt tudjuk, hogy be van zárva, s milyen fölényesek,
87 6 | küszöbök elé rajzoltak, hogy az ördögöt elriasszák. Hajdan,
88 6 | varázslattal. Mától fogva tudom, hogy nem a zár oltalmaz meg,
89 6 | hanem inkább a belátásuk, hogy engedniök kell másokat is
90 6 | gyakran tagadni szoktam, hogy az emberek jobbak, mintsem
91 6 | majd igyekszem úgy élni, hogy megháláljam türelmes közönyüket.
92 7 | kalandokra indult, s nem akarta, hogy fölismerjék. Széles, szigorú
93 7 | ért, s mozdulatot tett, hogy fölemelje, egy gépkocsi
94 7 | Csak annyi ideje maradt, hogy félreugorjék.~A járdán a
95 7 | s miután megállapította, hogy semmi baja, visszasietett
96 7 | és lelketlen. Emlékezett, hogy egyet pukkant is. Akkor
97 7 | és sohase jutott eszébe, hogy megszökjön.~Szíve elfacsarodott.~
98 8 | termett.~Nem lehetett látni, hogy kicsoda-micsoda. Azt se
99 8 | Azt se lehetett látni, hogy alacsony-e vagy magas.~A
100 8 | kitérõen -, az attól függ.~Hogy került ez ide? Ki engedte
101 8 | bizalmassággal. Állapodjunk meg, hogy újra születsz, és boldog
102 8 | magyarázod ezt?~- Azzal, hogy akkor õk nem volnának õk.
103 8 | tárgytalan.~Buta fráter lehetett, hogy ilyen kérdésekkel ostromolta.
104 8 | helyébe?~- Igen, igen, igen.~- Hogy megint ide jussak, ahol
105 8 | fölhatalmazásom. Akarod látni, hogy ki írta alá? Ámulni fogsz.~-
106 8 | néhány másodperc múltán.~- És hogy szól a döntésed?~- Úgy,
107 8 | szól a döntésed?~- Úgy, hogy nem.~- Tessék?~- Nem, nem.~-
108 8 | mélyén egy hang azt súgja, hogy nem, nem, nem.~- Tudod,
109 8 | nem, nem, nem.~- Tudod, hogy az, amit elkövetsz, õrültség?~-
110 8 | õrültség?~- Lehet.~- Tudod, hogy ily könnyelmûen visszadobni
111 8 | Mi annak az értelme, hogy ajánlatodat elfogadjam?~-
112 8 | halál - arról nem tudom, hogy micsoda, és így nem is törõdöm
113 8 | tennünk. Hát én örülök, hogy már felsõbb osztályba léptem,
114 8 | felsõbb osztályba léptem, hogy öregebb vagyok, s nem csábít
115 8 | nem csábít az a gondolat, hogy alsóbb osztályba kergessenek.
116 8 | viccelj.~- Majd én megmondom, hogy miért nem támasztod föl
117 8 | felelik neked, amit most én, hogy nem kell, nem kell.~A vendég
118 8 | mert végre tudni szeretném, hogy voltaképpen miben is hiszel
119 8 | dicsekszem vele. Elismerem, hogy nem egészen tökéletes. Szerényebbnek
120 9 | és mély. Azt bizonyítja, hogy az életben még mindig támadnak
121 9 | Olyan rejtély, mint az, hogy minden író önmagát dicséri.~
122 9 | járt. Én is jól jártam, hogy megvettem. Eddig sohase
123 9 | Rendületlenül jelezte, hogy múlik az élet, és vénülök.
124 9 | mikor egyszerre látom, hogy a számlapján van valami.~
125 9 | mozgott. Eleinte azt hittem, hogy a hajszálvonalka hajszál.
126 9 | vettem. Megállapítottam, hogy a pillája is õsz.~Kétségtelen
127 9 | õsz.~Kétségtelen tehát, hogy amint órámra illesztette
128 9 | lelki rokonságba. Anélkül, hogy tudná, itt õrzöm porhüvelye
129 10| kapocs nem fûzött, mint hogy történetesen abban a városban
130 10| amelyikben én, meg az, hogy szintén elsõéves volt, éppoly
131 10| pontosan megkövetelték, hogy az értük kialkudott koronákat
132 10| Általában meg voltunk gyõzõdve, hogy a pestiek, ahol csak tehetik,
133 10| úgy megdagadt gyomrunkban, hogy többé semmiféle éhséget
134 10| Csakhamar felötlött nekem, hogy a jogász a vendéglõbe jövet
135 10| tucatot? Vagy azt hiszed, hogy az inggomb olyan, mint a
136 10| Vele parlírozok.~- Miért?~- Hogy gyakoroljam magam. Amikor
137 10| öregem szívemre kötötte, hogy ne hanyagoljam el a franciát.
138 10| tudok valamit. Nem akarom, hogy ezt a keveset is elfelejtsem.~-
139 10| s közben arra gondoltam, hogy ilyen az egész pereputtya,
140 10| dünnyögtem. - Csak az a baj, hogy rövid ideig tart. Meddig?
141 10| Vedd azonban figyelembe, hogy én, mióta fönn vagyok, három
142 10| mert most már hüledeztem, hogy micsoda csodabogarak élnek
143 10| be-bepislantottam. Fúrta az oldalam, hogy ki lehet az a csodálatos
144 10| bizonytalanul és alázatosan, hogy ez körülbelül csak ennyit
145 10| Addig is azt szeretné, hogy itt az üzletben gyakoroljam.
146 10| De inkább azt gondolom, hogy svájci. Vagy belga. Másféle
147 11| szert ment kérni Wintertõl, hogy védekezzék a spanyol ellen,
148 11| edzeni-szoktatni lelkünket, hogy elfogadjuk, de egyszerre
149 12| felelte.~Miután Kornél tudta, hogy vasárnap a Gare de l’Est-en
150 12| vonatra ült. Tekintve, hogy nem szeretett „vegyes közönséggel”
151 12| keresztbe rakva nézegette, hogy tünedeznek el az ismeretlen
152 12| Szórakozása jórészt abból állott, hogy szarvasbõr kesztyûjét majd
153 12| magyarázni kezdett neki. Hogy mit, azt nem értette, mert
154 12| kézzel-lábbal azt magyarázták, hogy ez nemdohányzó fülke, s
155 12| Kötelességének érezte, hogy tiltakozzék:~- Non, non
156 12| kullogott.~Ott eszébe jutott, hogy mégis jó volna átnézni azt
157 12| vigasztalhatatlan vagyok, hogy legutóbbi, bizonyára fényes
158 12| jelenhettem meg.~Különben hogy érzi magát, õrgróf úr?~Igen
159 12| kíváncsi, mit is jelent, hogy Magyarország teljesen önálló,
160 12| sincs Ausztriához, meg arra, hogy mit jelent: kalauz, vámtiszt,
161 12| az az életre való ötlete, hogy elõrelapoz, s megtekinti
162 12| címlapot. Onnan értesült, hogy ezt az egykor bizonyára
163 12| ráncolva azon tûnõdött, hogy hívhatják a hordárt? Borzasztó
164 12| Borzasztó volt elgondolnia, hogy mi történik, ha esetleg
165 12| nevettek. Azon nevettek, hogy õk, az alföldi jópipák most
166 12| furcsa.~Kornél vallatgatta:~- Hogy utaztál?~- Kitûnõen.~- Aludtál
167 12| szólt Bandi, s arra gondolt, hogy amilyen híres, nagyobb is
168 12| bólintott elismerõleg, hogy szívességet tegyen. - Szép,
169 12| osztrák-magyar nagykövetségre, hogy Bandi jelentkezzék. Bizonyos
170 12| jelekkel azt tudakolta tõle, hogy melyiket kell bevezetnie
171 12| de megállapodott vele, hogy egy órán belül visszajön
172 12| hadarva értésére adta, hogy az asztalt itt nem lehet
173 12| ember vagyok.~Esti, látva, hogy a mulatság elvadul, s az
174 12| fogott velük, megjegyezve, hogy minden pénteken halászlé
175 12| udvariasan fölszólította õket, hogy menjenek tovább.~Bandival
176 12| mosolyogva segédkezett a fiúknak, hogy talpra állítsák Bandit.
177 12| fölébredt, meglepõdve látta, hogy Bandi fölöltözve, sápadtan
178 12| frankot, s azt tanácsolta, hogy írjon a nagybátyjának, aztán
179 12| elõadásra sietett. Megígérte, hogy délben visszajön érte.~Amikor
180 12| fakadt.~Arra ocsúdott föl, hogy egy kedves, hamvasszõke
181 12| nyelvkönyvet, lapozgatott benne, hogy valamit válaszoljon.~De
182 13| fatalistának. Véletlen, hogy megszülettünk, és véletlen,
183 13| megszülettünk, és véletlen, hogy meghalunk. Ha a létezés
184 13| akkor nem érdemlitek meg, hogy még mindig szívjátok ezt
185 13| csecsemõé. Azt mondták, hogy a kevés táplálék, melyet
186 13| szerint maga sem tudta, hogy mennyi. Egy darabig számlálta
187 13| bátyja törvénytelen kisfiát, hogy legalább a nevét hagyja
188 13| adhatott. Engem kért meg, hogy legyek tanúja. Ehhez még
189 13| árvaszékhez, és igazolod, hogy én vagyok én. Formaság az
190 13| törvény csak azt köti ki, hogy a tanú nagykorú legyen és
191 13| értette senki. Csak én tudtam, hogy az öreg „büntetett elõéletû”.
192 13| olyan védõbeszédbe kezdtünk, hogy rá bizonyára fölmentette
193 13| lehet magyarázata annak, hogy oly édeskésen udvarias volt.
194 13| súrlódást is. Vegyétek számba, hogy hajdan a börtön nem azt
195 13| kapott az alkalom után, hogy élete végén, már hatvan
196 13| szenvedéséért. Úgy érezte, hogy ezt nem szabad elszalasztania.
197 13| jelentõsége iránt. Megállapodtunk, hogy másnap tízkor egy kávéházban
198 13| Látnotok kellett volna azonban, hogy kipirult az arca, hogy fölpezsdült,
199 13| hogy kipirult az arca, hogy fölpezsdült, hogy csillogott
200 13| arca, hogy fölpezsdült, hogy csillogott a szeme. Azután
201 13| a zsebóráját nézegette, hogy nem késünk-e el, s közben
202 13| magát a nagy jelenetet, azt, hogy lépett az árvaszék elé,
203 13| feddhetetlen elõéletû polgár” hogy ténykedett, mégpedig oly
204 13| még senki a földgolyón, hogy hajolt meg az árvaszéki
205 13| elnök, az ügyvédek elõtt, hogy rebegte a neve fölolvasásakor: „
206 13| és állampolgári hûséggel, hogy ott nyomban sírva fakadtam
207 13| másodvirágzása. Esküszöm nektek, hogy megfiatalodott, s esküszöm
208 13| esküszöm a lelkem üdvösségére, hogy õsz szakállában rövidesen
209 13| önérzete. Folyton azt érezte, hogy a „feddhetetlen elõéletû
210 13| szakállát, arra gondolt, hogy ilyen egy „feddhetetlen
211 14| telefonkönyvbõl megállapította, hogy a családnak ma is él egy
212 14| nyomatékosan fölszólítom, hogy szegény Margitka nevét haladéktalanul
213 14| boldogan és elégedetten, hogy Margitkát végre bepártfogolta
214 15| HAZUGSÁG~Hogy is kell hazudni? - tûnõdött
215 15| kísérleti lélektan azt javallja, hogy amikor ürügyekkel akarunk
216 15| leggyakoribbak, nyilvánvaló, hogy - a valószínûségi számítás
217 15| Csakhogy nincs így. Lehet, hogy századokkal ezelõtt még
218 15| is.~Több ízben megesett, hogy csakugyan azért nem mentem
219 15| legkevésbé se gondolnak arra, hogy hazudnak nekik, mert ezek
220 15| melyek már oly bárgyúak, hogy nem is hazugságok. Nem tagadom,
221 15| a hallgatókban a gyanú, hogy bolonddá akarják tartani
222 15| csak elképzelni is sértõ, hogy ilyen ostobaságokkal szeretnék
223 15| társaságba, hiába esküdözik, hogy váratlanul vendége érkezett.
224 15| De ha az illetõ elõadja, hogy gépkocsija elgázolt egy
225 15| bambaságot mondtam. Azt mondtam, hogy Gálffyval sétáltam, egy
226 15| De nyomban kifejtettem, hogy Gálffy él, halálhíre annak
227 15| döbbenetes fordulatokkal, hogy mindent elhittek és megbocsátottak.
228 15| és megbocsátottak. Attól, hogy utánajárnak a dolognak,
229 15| Beszélgetés közben tudtukra adtam, hogy Gálffy csakugyan meghalt.
230 15| hálás is lehetett nekem, hogy halála után, az én jóvoltomból
231 15| Margitszigeten, nem azt állítja, hogy otthon ült és kötött, hanem
232 15| ült és kötött, hanem azt, hogy a Margit rakparton sétált.
233 15| ennek a magyarázata? Az, hogy a Margit rakpart közel van
234 15| természetesen elhallgat, hogy nem egyedül sétált. Minden
235 16| mindnyájan ábrándozunk arról, hogy valamikor boldogok leszünk.
236 16| nem merjük megállapítani, hogy a valóságban nagyobbrészt
237 16| annyira fölizgatnak bennünket, hogy késõbb ebédelni se tudunk.~
238 16| néhány boldog percemre. Hogy mikor voltam legboldogabb?
239 16| balsejtelem fogott el, hogy nem térek többé haza. Lucskos,
240 16| elõre elhatározta volna, hogy elsõ álmomban borotvával
241 16| még sohasem örültem annak, hogy a földön vagyok és élek.
242 16| legboldogabb életemben. Hogy miért? Annak megfejtését
243 16| Mindössze oda akarok kilyukadni, hogy a boldogság csak ilyen.
244 17| Nem volt oly nagy lázam, hogy átadhattam volna magam a
245 17| de oly kis lázam se volt, hogy élvezhettem volna a láz
246 17| kényelmetlen portásfülkében, hogy elszórakoztasson újabb élményeivel.~
247 17| Szikráznak a gyûlölettõl. Érzem, hogy közbe kell lépnem, meg kell
248 17| kezelni kell a beteget, hogy a beteg meggyógyuljon. Ennélfogva
249 17| kezelnem - hiúságból -, hogy meggyógyuljon, és aztán
250 17| aztán kezelhesse a beteget, hogy a beteg is meggyógyuljon.
251 17| elõttem, mintha arra kérne, hogy kezeljem tovább, vizsgáljam
252 17| gyógyszereimmel. Amikor fölszisszen, hogy sajog az önérzete, dicsérettapaszt
253 17| rögzítéssel, s amikor jajgat, hogy megint itt vagy ott nyilall
254 17| kötelességét. Csak elvárja, hogy állandóan mellette legyek
255 17| Ha hosszan magyarázgatja, hogy milyen eredeti elvek szerint
256 17| gyógyít, s én kijelentem, hogy érvelése rendes, akkor õ
257 17| is rövidesen kijelenti, hogy a beteg érverése is rendes.
258 17| szakértõ - nyomban megjegyzem, hogy az õ mindig szabatos és
259 17| annyira áttevõdött mindenüvé, hogy még mûtéttel sem lehetett
260 17| irtanom az egész embert, hogy eltüntessem ezt a rákos
261 18| csenevész, s úgy rémlett, hogy nem is nõ meg, hogy nem
262 18| rémlett, hogy nem is nõ meg, hogy nem fejlõdõképes, hogy nem
263 18| hogy nem fejlõdõképes, hogy nem is lesz belõle soha
264 18| Duna deltájánál elhenceg, hogy ezt a roppant vizet a Fekete-erdõnél
265 18| maga se vette komolyan. Hogy is kezdõdött? Igen, egyszer
266 18| csodálkozva állapította meg, hogy nincs pénze. Ezen már akkor
267 18| csodálkoznia. Tudhatta volna, hogy pénzét délelõtt kiadta,
268 18| megnõsült. Többször nõsült. Hogy hányszor? Fogalmam sincs.
269 18| egészen alaptalan vélemény, hogy a költõk a született férjek,
270 18| bevallom - sohase tudtam, hogy kicsoda a felesége. Átlag
271 18| negyedévben elzokogta nekem, hogy hányadán is áll az akkori
272 18| figyelembõl megkérdeztem, hogy mit csinál az az „undok
273 18| már õrjöngve tiltakozott, hogy így becsmérelem ezt az „
274 18| õket, inkább arra figyelt, hogy a tényeket pontosan, a legnagyobb
275 18| Becsületszavunkra kellett fogadnunk, hogy arról, amit hallunk, soha
276 18| is meg kellett esküdnünk, hogy hallgatni fogunk, ami annál
277 18| ellenében. Közölte például hogy múlt hónap 19-én, pénteken
278 18| éppily szelíden közölte, hogy a háztulajdonos, aki szintén „
279 18| lázzal, félénken megjegyezte, hogy talán még néhány napig itt
280 18| koppanva. Azt hisszük, hogy vastörmelék. Mosolyogva
281 18| Mosolyogva világosít föl, hogy ez nem vastörmelék, csak
282 18| tereli a szót. Halljuk, hogy most végre boldog, otthon
283 18| szenesládáján, s így értesülünk, hogy villanyát kikapcsolták,
284 18| bútordarabja. Halljuk azt is, hogy még szívesen elcsevegne
285 18| Zavarunkban odavetjük, hogy õ azért, hála Istennek,
286 18| Erre bólint, megmagyarázza, hogy újabban csakugyan izmosodik,
287 18| bírták megvárni a végét, azt, hogy a krokodilus majd kitátja
288 18| gyermeket, s bár õk is tudták, hogy amit hallanak, szóról szóra
289 19| mondotta Esti Kornél -, hogy történeteimet többnyire
290 19| világot.~Azt is mondják, hogy nem élek a jelenben, hogy
291 19| hogy nem élek a jelenben, hogy elfordulok tõle. Ez szamárság,
292 19| lélek örök törvénye ellen, hogy élményeink korszaka egy
293 19| belülrõl.~Azért nem állítom, hogy ezután már semmi meglepetés
294 19| legtöbbször kideríthetném, hogy csak azért ragadtak meg
295 19| és elbeszéléseket írtok, hogy sohase nevezzetek egy nyárspolgárt
296 19| éveit azzal töltötte el, hogy várakozott. Várt arra, hogy
297 19| hogy várakozott. Várt arra, hogy a nap feljöjjön, aztán arra
298 19| feljöjjön, aztán arra várt, hogy a nap lenyugodjék. De hogy
299 19| hogy a nap lenyugodjék. De hogy miért várt arra vagy erre,
300 19| üvegkalitkájába. Nézte, hogy halad el orra elõtt tíz-tizenöt
301 19| újságokból betûzgették ki, hogy az emberek puskatussal verik
302 19| Sohasem érezték azt, amit mi, hogy a felnõttek okosabbak vagy
303 19| a kezében kiszámította, hogy mennyit kereshetünk ezen
304 19| ha serényen dolgozunk, hogy milyen nyugdíjjal, korpótlékkal
305 19| fölnagyítottuk a kis eseményeket, hogy meg ne semmisüljenek. Õk,
306 19| találtak gazdát, megértette, hogy nincs rá szükség, és félreállt.
307 19| akinek egy könyve sem akadt, hogy megbírálhassa, Baltazárral,
308 19| bûvészek azon igyekeznek, hogy varázsvesszejükkel eltüntessék
309 19| diadalmasan fedezték fel, hogy a rõt rezeda visszafelé
310 19| valami baja van. Kérdezgetik, hogy mi a baja?~Õ csak vonogatja
311 19| mi baja lehet? Baj az, hogy a világra születtünk és
312 19| születtünk és élünk. Baj az is, hogy elmegyünk innen és meghalunk.
313 19| innen és meghalunk. Baj, hogy egészségesek vagyunk, ennélfogva
314 19| ennélfogva ennünk kell. Baj az, hogy betegek vagyunk, ennélfogva
315 19| költõhöz. Ez is arra vall, hogy igazi költõ.~- Talán elvesztetted
316 19| gondja is nagyobb, mint hogy kitalálják.~Az asztal végén
317 19| lesz tisztább. Hallgatja, hogy ostromolják Jancsit. Fáradt
318 19| tekintetét ráemeli.~Azt hiszi, hogy ezek most barkochbáznak.
319 19| a pillanatban nem tudod, hogy él-e az illetõ - teszi hozzá,
320 19| teszi hozzá, de érzi, hogy valami nincs egész rendben.~
321 19| játszmáira gondol. Arra gondol, hogy tavaly farsangkor megfejtette
322 19| a falba, s arra gondol, hogy nemrég kitalálta Kund Abigél
323 19| kérdezi Scholz, és úgy érzi, hogy elveszti a fonalat. - Na,
324 19| zavarjatok. Tekintettel, hogy szervetlen, talán szublimál?~-
325 19| barátaim. Csak annyit, hogy én már sok mindent mellre
326 19| közelharc után kivette belõle, hogy Marika, a felesége, a kedves
327 19| arra gondoltatok volna, hogy az egész csak ugratás, éretlen
328 19| Egyikõjüknek se jutott eszébe, hogy egy pillanatig is kételkedjék
329 19| semmin se tudnak csodálkozni.~Hogy miért ment bele Jancsi ebbe
330 19| Jancsit elküldték onnan, hogy ne lábatlankodjék, csak
331 19| boldogan mutogatta mindenkinek, hogy azt a felesége sütötte.
332 19| Nem azt, amint állítjátok, hogy a pogácsák ehetetlenek voltak,
333 19| késõ éjjel. Újságolta, hogy Marika túl van az életveszélyen,
334 19| orvosok bizakodnak abban, hogy semmi utóbaja se lesz.~A
335 19| játszottak orosz dalokat, aztán, hogy elrongyolódott a rubaskájuk,
336 19| aludni. Megállapította, hogy ma egyedül fog aludni. Fájdalma
337 19| kezekkel le-föl sétált, anélkül hogy egy szót szólt volna. Meg-megállt
338 19| a Körútra. Úgy tetszett, hogy valamit vár. Említettem
339 19| vár. Említettem nektek, hogy ez a fiú mindig vár valamit.
340 19| éjszaka. Nyilván arra várt, hogy megvirradjon.~1933~ ~
341 20| fürödniök. Szükségesek ezek, hogy viruljanak, hogy szeressék
342 20| Szükségesek ezek, hogy viruljanak, hogy szeressék az életet, és
343 20| megszerettessék másokkal is, hogy remek lakásukban hét-nyolcféle
344 20| vagyunk, ha eltûnik valamink? Hogy ellopják, az még hagyján.
345 20| Ebbe belenyugszunk. De, hogy volt és nincs, azt nem lehet
346 20| ha egy ember tûnik el. Hogy meghaljon, az is rendjén
347 20| csináltatnia mértékre. Nem mindegy, hogy egy sovány, incifinci alak
348 20| jelenség. Az se mindegy, hogy egy rajzszög tûnik el az
349 20| dühösen és ostobán. - Hát hogy lehet ilyesmire gondolni.
350 20| ilyesmire gondolni. Ki hallotta, hogy valakinek baja történt volna,
351 20| Wincklerrel. Winckler elmesélte, hogy szerdán délután, eltûnése
352 20| és olyasmit mormogott, hogy „nem bírja tovább”. Én tüstént
353 20| Én tüstént kijelentettem, hogy Winckler a világ legnagyobb
354 20| hozzátartozóját keresi és közli, hogy hozzátartozója már öt nap
355 20| vallják, amit ez az állat, hogy látták az illetõt, úgy vették
356 20| illetõt, úgy vették észre, hogy borotválatlan és levert,
357 20| borotválatlan és levert, hogy legyintett a kezével, és
358 20| kezével, és azt mormogta, hogy „nem bírja tovább”. De mit
359 20| De mit bizonyít ez? Azt, hogy általában minden ember levert
360 20| levert és borotválatlan, hogy mindenki legyint a kezével,
361 20| mindenki legyint a kezével, hogy senki se bírja tovább, de
362 20| tovább, de azt is bizonyítja, hogy 1000 ember közül 999 ostoba,
363 20| fajtája, melyet, anélkül hogy érthetõ elfogultságukban
364 20| a véleményre hajlottam, hogy Kálmán is a „magyaros eltûnés”-
365 20| a polgárai, s nem tudni, hogy hova tartoznak. Még vannak,
366 20| is. Azt kell föltennem, hogy az eltûntek lelke ebben
367 20| Egyformán gondolhatunk arra, hogy telefonozunk nekik, s arra
368 20| telefonozunk nekik, s arra is, hogy éjjel majd halotti mécsest
369 20| õk mindenesetre tudják, hogy hol vannak, és így nem idegeskednek,
370 20| élnek, akkor nem tudják, hogy hol vannak, és így szintén
371 20| között csak az a különbség, hogy a halottak nincsenek, de
372 20| bátyját, noha még remélte, hogy majd csak elõkerül. Pataki
373 20| Kálmán felesége fölkeresett, hogy adjak neki valami tanácsot.
374 20| hamis nyomokra vezettem, hogy legalább azokon rágódjék
375 20| elõlegezése sorsának. Azt mondtam, hogy erre az átmeneti idõre leghelyesebb
376 20| maguknak meg, s elnéztem, hogy régi, kopott kék ruhájában
377 20| utoljára látta Kálmánt, anélkül hogy valami újat tudhatott volna
378 20| nem tehetett egyebet, mint hogy rendszertelenül, összevissza
379 20| volt, amíg nem látta azt, hogy nem Kálmán az. Egy ilyen
380 20| elkísértem. Megdöbbentem, hogy mennyi ember él a föld hátán,
381 20| nagybátyja még hibáztatta, hogy nem takarékoskodott eléggé,
382 20| takarékoskodott eléggé, hogy nem tett félre akkor, amikor
383 20| amikor lehetett volna, hogy vállalatait se vezette mindig
384 20| buzgalommal. Fölhozta többek közt, hogy legutolsó vállalatát, a
385 20| valamit félfüllel. Hallottam, hogy Kálmán a poloskákat nem
386 20| tenyésztette. Hallottam, hogy az õ gázaitól ezek a kártékony
387 20| népszerûségre tett szert körükben, hogy a poloskák a vállára röpültek,
388 20| galambokat. Hallottam azt is, hogy a többi vetélkedõ vállalat
389 20| provocateur-ként, abból a célból, hogy ezeket a Budapesten lassan
390 20| tartottam. Annyit azonban tudok, hogy amikor egy ízben hozzá fordultam,
391 20| tárgyamhoz, de megemlítem, hogy a dobozok tartalmát egyik
392 20| ágyára, részint a díványaira, hogy közben az esetleges tisztogatások
393 20| Azt is meg kell említenem, hogy a portéka hatékonysága minden
394 20| védelmembe vettem, s kimutattam, hogy õ nem hibás, csak az élet
395 20| bólintottak. Elismerték, hogy mindenkor jó rokon volt.
396 20| és dicséreteket kapott, hogy magam is megsokalltam. Pataki
397 20| megsokalltam. Pataki úgy érezte, hogy nem tett annyit az érdekében,
398 20| volna. Csodálatos, barátaim, hogy milyen heveny fertõzõ betegség
399 20| Lukács-kórházból telefonoztak, hogy menjek azonnal.” - Szóval
400 20| Semmi esetre se hiszem, hogy ennyi idõ után él.” - Miért? -
401 20| Én azt hiszem - feleli -, hogy fõbe lõtte magát. Volt egy
402 20| amikor hazafelé hajtatunk, hogy megvigyük az örömhírt. Hisz
403 20| disznó.” Hiába magyarázgatom, hogy Kálmánnál a borotválkozás,
404 20| életjelenség, mindez arra vall, hogy él, ennek tehát örülniök
405 20| tõle.” „Mi mást vártunk.”~Hogy mit vártak tõle, nem tudom.
406 20| neki, de értésére adatta, hogy többé ne mutatkozzék náluk.
407 20| Én most azon fáradozom, hogy megértessem vele az embereket.
408 20| embereket. Azt ajánlottam, hogy lassanként lopóddzék vissza
409 20| legyen elkészülve arra, hogy a feltûnése kínos feltûnést
410 20| hozzáedzeni ahhoz a tényhez, hogy élünk. Mindnyájan így tettünk
411 20| egy társaságba toppantunk, hogy „kicsoda ez az új alak?”,
412 20| elfordítják fejüket, s tettetik, hogy nem vesznek észre. De ha
413 20| megszoktak, beletörõdtek abba, hogy mi is vagyunk.~1933~ ~
414 21| lehúzta az ablakfüggönyt, hogy semmit se lásson, és mint
415 21| mégis vádoló mosollyal, hogy bár elfeledten és névtelenül,
416 21| otthonossá próbált tenni, hogy sohasem éreztem magam benne
417 21| oszlop mögül törtek rám, hogy kezem vonását kérjék, és
418 21| hallatára azon vitatkoztak, hogy melyik volt a múlt vasárnap
419 21| akik azzal gyanúsítottak, hogy lenézem ételremeküket, mert -
420 21| részint azon csodálkoztak, hogy nem eszem belõle eleget,
421 21| eleget, részint pedig azon, hogy annyit eszem belõle, s mint
422 21| prózai dolgokat. Emlékezem, hogy vonszoltak ide és oda megtekinteni
423 21| csak annyi idõm marad, hogy a szállóban átöltözzem.”
424 21| aztán a kalauz beszólt, hogy megérkezett.~Átadta a poggyászát,
425 21| szokták, megkérdezték tõle, hogy jól utazott-e, nem fáradt-e
426 21| kocsiba ültették, elmondták, hogy az est iránt városszerte „
427 21| amikor Esti fölfigyelt, hogy mégiscsak érik néha meglepetések.
428 21| fütyörészte, s azon gondolkozott, hogy mit mûveljen ma este a dobogón.
429 21| elõtt, s boldogan észlelte, hogy még nem egészen vénült meg,
430 21| de csak most vette észre, hogy milyen hosszú és szûk. Valahol
431 21| igyekezett, abban a reményben, hogy ott majd valami kijáratot
432 21| közelébe ért, meggyõzõdött, hogy amit a tükörben lát, az
433 21| pincérnek. Az útbaigazította, hogy menjen visszafelé, ellenkezõ
434 21| fél tíz is. Idegeskedett, hogy végképp elkésik az elõadásról,
435 21| ordítozott, toporzékolt, hogy ki akar szállni.~Arra a
436 21| verejtékes homlokát. Tudta, hogy mi fog következni. De ez
437 21| borzasztotta. Azon csodálkozott, hogy az egész csak ennyi.~Amíg
438 21| Az orvos megállapította, hogy félrebeszél, s szeme bandzsít.
439 21| Lélekszakadva követelte a mestert, hogy a színpadra vigye.~Döbbenten
440 21| vigye.~Döbbenten látta, hogy mi történt.~- Érdekes -
441 22| panaszkodott Esti Kornél -, hogy amikor fölbontottam, rémület
442 22| meg se néztem. Csak azt, hogy ki írta.~Egy elõkelõ, finom,
443 22| Úgy gondolok vissza rájuk, hogy ma is az ásítógörcs csikordítja
444 22| kísérõlevelében arra kér, hogy föltétlenül olvassam el
445 22| Hát megfogadtam magamnak, hogy egy szabad órámban majd
446 22| egyszer megnézni. De tudtam, hogy 1308 oldal. Onnan emlékeztem
447 22| mert az átvételkor feltûnt, hogy az oldalszáma azonos azzal
448 22| Borzalmas volt elképzelnem, hogy csak átlapozom is. Mi értelme
449 22| is. Mi értelme lenne? Az, hogy mások elém teszik kéziratukat,
450 22| esetben bizonyos voltam, hogy gyógyíthatatlan beteggel
451 22| elmúlt. Már azt hittem, hogy õ maga is elfelejtette irodalmi
452 22| Akkor most mondja el nekem, hogy tetszett. De részletesen
453 22| lehajtottam a fejemet, elnémultam, hogy mintegy rendszerezzem, formába
454 22| Egyszerûen azt mondhattam volna, hogy új regénye remek, s az elõbbieket
455 22| elõbbi aljas hazugságom, hogy elolvastam kéziratát, és
456 22| s két kezemmel mutattam, hogy milyen gömbölyû.~- Sejtem
457 22| gömbölyû.~- Sejtem már, hogy micsoda - szakított félbe
458 22| keresztlevelét, s kiderül róla, hogy törvénytelen gyermek?~-
459 22| végtelenül megindító. Az pedig, hogy éppen ilyen helyzetben és
460 22| és azon gondolkoztam, hogy micsoda is Bolthay -, Bolthay -
461 22| ekkor még nem tudhatja, hogy Marica lelenc, egy szegény
462 22| verebet, s azt se tudhatja, hogy kicsoda voltaképp Kázmér
463 22| magam is kíváncsi voltam, hogy kicsoda is lehet voltaképp
464 22| gróf. - A hiba ott van, hogy Bolthayt ezen a helyen -
465 22| sebességgel. Abban reménykedtem, hogy valamelyik majd csak elgázol,
466 22| Szemtelenségemben odáig vetemedtem, hogy báró Bolthay Ottót röviden
467 22| csak Kázmérnak. Beláttam, hogy ez még korai. Egy-két archimédészi
468 22| pont még nem volt elegendõ, hogy az írónõt kiemeljem körömbõl.
469 22| visszhangozva, oly tájékozottan, hogy maga is megdöbbent tõle.~
470 22| párolt unalom lappangott, hogy nemcsak olvasói kábultak
471 22| Nehéz munka volt.~Igaz, hogy a kéziratát elolvasni még
472 23| hosszú-hosszú fényévekig anélkül, hogy rendeltetési helyemre érkeztem
473 23| abban különbözik a többitõl, hogy lassú volt, hosszan tartó,
474 23| az úgy történt, barátom, hogy egy nyári délután, körülbelül
475 23| akartam térni a kávéházba, hogy lekenjek egy színházi cikket,
476 23| cikket, amikor észrevettem, hogy a gyalogjárón kisebb-nagyobb
477 23| halkan, s nem tudhattam, hogy mit. Ismerem az ilyen pesti
478 23| céltalanul, mert maguk se tudták, hogy mit kell oltaniok és oltalmazniok,
479 23| harcolniok. Valaki fölfedezte, hogy hajára finomra õrölt, ismeretlen
480 23| valahová, de nem tudtuk, hogy hová. Az utcai telefonfülkéket
481 23| keresett összeköttetést, hiába, hogy mitevõ legyen. Bõgõ hangszórók
482 23| tanácsot olvasóiknak, mint hogy belsõ forróságukat ásványvízzel
483 23| lépten-nyomon kitetszett, hogy õ, aki számon tartja az
484 23| csirkefogó-üstökösét, nem is sejti, hogy micsoda ez a kék és forró
485 23| nélkül tudatta a világgal, hogy itt az utolsó órája, s ha
486 23| bandukoltam. Elhatároztam, hogy otthon majd farkasszemet
487 23| hátratett kézzel. Tétováztam, hogy mihez is kezdjek. Írni nem
488 23| támadt. Ezt csak az zavarta, hogy velem szemben a dolgozószobám
489 23| bekukkantott hozzám, kémszemlére, hogy még nálam lóg-e a képe.
490 23| életen át azt hitte rólam, hogy szeretem. Közöltem vele,
491 23| szeretem. Közöltem vele, hogy egyáltalában nem szeretem,
492 23| elszakítottak. Bevallottam neki, hogy csak õt szeretem, hûséget
493 23| kaptam egy zsivány kiadótól, hogy egy húszíves könyvet írjak
494 23| talán álmomban sem. De most, hogy a világ végérõl álmodtam,
495 23| gyorsküldönccel, s meghagytam, hogy még álmából is zörgesse
496 23| kezdtem, nem törõdve azzal, hogy nincs többé olvasó, tiszteletdíj
497 23| munkámba. Mert jegyezd meg, hogy csak az élhet, aki teljesen
|