Fejezet

 1 11|     éjszakán halt meg Korponai Kálmán, a nagybátyja, egy kályhásmester,
 2 14|    beszélhetnek, ezt mondta:~- Kálmán bácsi, ne feledkezz meg
 3 20|                         KERNEL KÁLMÁN ELTÛNÉSE~- Hát ti még nem
 4 20|        különtermében. - Kernel Kálmán eltûnt. Az, az. Pataki sógora.
 5 20|   esetre se nekik találták ki.~Kálmán nem várt szívóssággal küszködött.
 6 20|      többé. Se híre, se hamva. Kálmán nincs többé. Hûlt helye.
 7 20|       az az ember akkora, mint Kálmán, egy ilyen roppant test,
 8 20|        kérdezte tõle, mi baja. Kálmán legyintett, és olyasmit
 9 20|     véleményre hajlottam, hogy Kálmán is a „magyaros eltûnés”-
10 20|  idõben kezdett róla beszélni. Kálmán felesége fölkeresett, hogy
11 20|       utcákat és tereket, ahol Kálmán azelõtt üzleti útjain megfordult,
12 20| összevissza kereste, ott, ahol Kálmán talán még soha életében
13 20| közelébe nem ért. Minden ember Kálmán volt, amíg nem látta azt,
14 20|        nem látta azt, hogy nem Kálmán az. Egy ilyen útján magam
15 20|     félfüllel. Hallottam, hogy Kálmán a poloskákat nem is irtotta,
16 20|     sírt. Én is sírtam.~Amikor Kálmán három hétig nem mutatkozott,
17 20|  jött-ment. A falon ott lógott Kálmán arcképe, melyet eddig még
18 20| meg-megálltak, s ezt mondták: „Kálmán.” Aztán fölsóhajtottak: „
19 20| Remegve nyitja ki a kilincset. Kálmán a betegek csíkos egyenruhájában