Fejezet

 1 2 |    csöpörgött a fekete januári esõ.~Én megkértem Patakit, hogy
 2 2 |         jobban. A lámpa is ég. Csak én hiányzom. Teljesen.~- Bocsáss
 3 2 |          Minden. Érintetlenül. Csak én nem.~- Az ablak nyitva?~-
 4 2 |          mikor eszedbe ötlene, hogy én õrültem meg, már te lennél
 5 2 |           Az igazi rejtély az, amit én eszeltem ki. Csak az ilyesmi
 6 2 |   magyarázata. Tudod, mitõl szoktam én félni? Például attól, hogy
 7 2 |            s azon csodálkozik, hogy én csodálkoztam rajta. Bonyolult
 8 4 |         fölemelve mutatóujját -, az én köhögésem nem mai keletû.
 9 6 |           közepén, s így tûnõdött:~„Én az elõbb voltaképp egy barátságos
10 8 |            leszel, nagyon boldog.~- Én sohase panaszkodtam. Nem
11 8 |            az új életben, akkor nem én élnék. Így ez a kérdés tárgytalan.~
12 8 |         Hagyjuk ezt. A költészethez én jobban értek. Hagyjuk.~-
13 8 |    föltétlenül le kell tennünk. Hát én örülök, hogy már felsõbb
14 8 |    halottakat?~- Ne viccelj.~- Majd én megmondom, hogy miért nem
15 8 |            felelik neked, amit most én, hogy nem kell, nem kell.~
16 8 |     megveted azt, ami körötted van. Én se dicsekszem vele. Elismerem,
17 8 |       szabad lehetetlent kívánni.~- Én nem is kívántam lehetetlent.~-
18 8 |            torkaszakadtából. - Vagy én hívtalak ide téged? Ki hívott
19 9 |          író önmagát dicséri.~De az én zsebórám tényleg csodálatos.
20 9 |             Szóval mindig jól járt. Én is jól jártam, hogy megvettem.
21 9 |            az apja koporsójánál is.~Én mindenesetre végzetes kapcsolatba
22 10|      városban született, amelyikben én, meg az, hogy szintén elsõéves
23 10|         várt meg az egyetemen, vagy én õt. Vele ballagtam a ferencvárosi
24 10|             nem érted, te ló?~- Nem én.~- Franciául beszélgetek.~-
25 10|           venni úgyis kell ezt-azt. Én beosztom. Apródonként vásárolok.
26 10|            azonban figyelembe, hogy én, mióta fönn vagyok, három
27 10|     válaszoltam szintén magyarul. - Én nem vagyok, kérném, francia.
28 12|          mondotta. - Ebbõl tanultam én is meg az apám is. Isten
29 12|           verték, karban énekelték:~Én vagyok az, én vagyok az,
30 12|            énekelték:~Én vagyok az, én vagyok az, aki nem jó,~Csárdaajtó-nyitogató-ó-ó.~
31 12|          Bandi -, amit akarok. Mert én csak az önérzetes embert
32 12|        Bandi, a mellét veregetve. - Én nem vagyok álmos. Én önérzetes,
33 12|                Én nem vagyok álmos. Én önérzetes, õszinte ember
34 12|         gyere szépen haza.~- Aki az én becsületemben gázol - ordította -,
35 13| átbukdácsolnunk, míg ide jutottunk. Én, mióta élek, a véletlent
36 13|            melyet Õsoknak neveznek, én pedig Õsvéletlennek. Inkább
37 13|           Te, nem lennél a tanúm?~- Én?~- Te hát.~- Mit kell csinálnom?~-
38 13|      árvaszékhez, és igazolod, hogy én vagyok én. Formaság az egész.
39 13|            igazolod, hogy én vagyok én. Formaság az egész. A törvény
40 13|             sem értette senki. Csak én tudtam, hogy az öreg „büntetett
41 13|             tanúzás sikerült. Errõl én tanúskodom az utókornak.~
42 15|         fütyülök rátok.” Ennélfogva én nem is a valóságot hazudtam,
43 15|          évvel ezelõtt meghalt. Ezt én magam tudtam legjobban.~
44 15|          óra alatt, s ezt adtam elõ én a jelenlevõknek, oly részletességgel
45 15|   meglehetõsen közönyös volt nekik. Én körülbelül fél évig hagytam
46 15|         nekem, hogy halála után, az én jóvoltomból fél évig élt,
47 16|        ifjonc meredt rám hosszan, s én is õrá. Egy macska surrant
48 16|    iskolásfiúk is, elsõsorban pedig én magam. Eszembe jutottak
49 16|            hosszú hálókocsiban csak én váltottam ágyat. Egy gonosz
50 16|        rátok, lélekelemzõkre bízom. Én nem törõdöm az elnyomott
51 17|          hozzánk. Kezeli a beteget. Én pedig õt. Mihelyt belép,
52 17|            elvek szerint gyógyít, s én kijelentem, hogy érvelése
53 17|         érverése is rendes. Viszont én se maradok mögötte az udvariasságban.
54 17|        szakértõ - tisztának mondja, én - szintén mint szakértõ -
55 17|      hajnalán. Szóval menthetetlen. Én legalább lemondtam róla.~
56 18|           de nyomban újat keresett. Én - bevallom - sohase tudtam,
57 18|          például hogy múlt hónap 19-én, pénteken reggel, fél kilenc
58 19|      elfordulok tõle. Ez szamárság, én is éppúgy a jelenben élek,
59 19|             egy ponton lezárul? Nem én fordulok el a jelentõl.
60 19|          nélküli tanítók - legalább én úgy képzelem - tulajdon
61 19|             az alkotások, melyektõl én nem tudnám teljesen megtagadni
62 19|       múltkor estefelé, hét órakor, én is közöttük üldögélek a
63 19|           személy olyan ember, mint én vagy te? Férfi? Nõ? Húsz
64 19|             cikk, gyógyszer, de sem én, sem te nem vettük még be?
65 19|         barátaim. Csak annyit, hogy én már sok mindent mellre szívtam,
66 19|             éretlen tréfa, maszlag. Én azonban nem erre gondoltam.
67 19|            amíg ismét nem láthatja.~Én nem ítélem el õt. Szerette
68 20|         egész íróasztalom tûnik el. Én az utóbbin sokkal jobban
69 20|            hogy „nem bírja tovább”. Én tüstént kijelentettem, hogy
70 20|         adjak neki valami tanácsot. Én csupa irgalomból hamis nyomokra
71 20|          mindenhova ajánlgatta. Ezt én sohase hittem el. Gonosz
72 20|          fölülmúlta.~Elég az hozzá, én Kálmánt, márcsak hálából
73 20|           könnyüket. Mindenki sírt. Én is sírtam.~Amikor Kálmán
74 20|             robogunk egy kocsin. - „Én azt hiszem - feleli -, hogy
75 20|             napján eltûnt a falról.~Én most azon fáradozom, hogy
76 21|             elismerõ szakvéleményt, én, aki az íráson kívül semmihez
77 22|        Ballagtunk az aranyfák közt. Én meg õ elöl, hátul, mögöttünk,
78 22|          lépdeltünk egymás mellett. Én sorsomon tûnõdtem, azokon
79 22|            Bolthay Ottó helyében?~- Én? - kérdeztem, s vállat vontam.~
80 22|         utolsó szerelme volt a cím.~Én csak ezután léptem sorompóba.
81 23|       Kornél. - Szóval, te szoktál. Én évenként átlag ötször-hatszor
82 23|       csillagközi rövidzárlatban, s én fejjel lefelé, lobogó sörénnyel
83 23|           De amint tovább haladtam, én is megpillantottam azt,
84 23|              s nem tudtam dolgozni. Én, ahogy ismersz, elõleget