Fejezet

 1 2 |              lány nem figyelhette meg oly részletesen mint én, hogy
 2 2 |              A gép forgott, zakatolt, oly erõvel, mely egy ember koponyáját
 3 2 |               mikor el akartam zárni, oly sóvár pillantást vetett
 4 4 |       szeszélyesen, már valóság volt, oly örökkévaló, oly szilárdul
 5 4 |         valóság volt, oly örökkévaló, oly szilárdul megformált és
 6 8 |         verõfényes napon, mikor az ég oly szelíd volt, mint a nyugodt
 7 8 |     valahonnan a negyedik emeletrõl - oly gyorsan, hogy idõm se maradt
 8 10|         számát, s vele együtt többen, oly riadalommal, mintha tûzvész
 9 11|              Arisztid gróf-ot, de ezt oly részvétlenség fogadta, hogy
10 11|              le. De akkor az émelygés oly hevessé vált, hogy kiszaladt
11 11| megpillantotta magát a tükörben, arca oly halálsápadt volt, hogy megrémült.
12 11|             alakját eltakaró fátyolát oly hirtelen öltötte föl, mint
13 11|             töltötte el, néha azonban oly kellemesen csiklandozta,
14 11|             ez a hahota. Viselkedésük oly kihívó volt, hogy azon tépelõdött,
15 11|     szalmaszállal, mindenki és minden oly ismerõs volt, hogy összeborzongott.
16 11|           apját látta, az apja arcát, oly élesen, mint még soha. Azon
17 11|         érzések tusakodtak benne. Sok oly részletre bukkant, melyre
18 12|               birtokba vegye lakását, oly éktelen kutyaugatás fogadta,
19 12|          látná, hogy kivel van dolga, oly veszetten ordított, hogy
20 12|               megnyilvánulása sohasem oly sértõ, mint akkor, amikor
21 12|         valamit érez bennem, jellemem oly hibáját, melyet magam sem
22 13|               a tussal írt rondírást, oly figyelmesen, mint még soha
23 13|      hirdetõvillámai cikáztak. Mindez oly színpadi volt, oly szokatlanul
24 13|             Mindez oly színpadi volt, oly szokatlanul jelentõs és
25 13|               noha a kocsi vágtatott, oly lassan tûntek eléje, hogy
26 13|    mozdulatait, s most a kapus életét oly kívánatosnak tartotta, annyira
27 13|      világított föl a kilobbant égre, oly fénnyel, hogy a légben bolygó
28 15|         sarokba. Már nem beszélgetnek oly lázasan, mint annak elõtte.
29 17|          jelezte, hogy érti a szavát. Oly gyönge volt már, hogy csak
30 18|      rásütötte.~7~Herr talpra ugrott, oly bátran és határozottan,
31 22|             röppentette a labdákat, s oly biztosan uralkodott rajtuk,
32 22|            üzletek, melyeknek ajtaján oly siralmasan nyafog a csengõ,
33 25|             tavaly, Kisasszony napján oly rosszul lett, hogy lélegzete
34 25|                sóhajtott Dömötör most oly csöndesen, hogy szinte csodálatosnak
35 27|         ellenségek, akik az imént még oly ádáz küzdelemben gabalyodtak
36 28|              hatvanon. Száraz kezében oly tárgyilagos közönnyel tartotta
37 30|              Feri? - kiáltott Wilcsek oly rémülettel, mintha a saját
38 31|               közé tartozott, akiknek oly senyveteg a szõrzetük, hogy
39 31|            egyszerûen megáhította, de oly erõsen, hogy nem akar, nem
40 32|            tettem csöpp kézitáskámat. Oly könnyû volt, hogy akár a
41 32|        fiadzanak, romlást kamatoznak, oly õrületet, melynek nincs
42 33|              mindig ugyanezt a mintát oly aggályos pontossággal? Annyira
43 33|              éreztem magam. Közel sem oly jelentõsnek, mint otthon,
44 34|            tudtam meg, de abból, hogy oly villámgyorsan számolt, azt
45 35|               csak a füle ne csöngene oly veszetten.~Arca fehérebb,
46 39|              fizetés kezünkbe kerüli, oly kicsiny lett, hogy úgyszólván
47 39|            itt, csak „egyelõre”, amíg oly lakás nem akad, mely megfelel