1-500 | 501-1000 | 1001-1132
Fejezet
1 1 | AZ OLVASÓ~1~Volt egy tanulótársam,
2 1 | 1~Volt egy tanulótársam, az mindig olvasott.~- Mit olvasol?~-
3 1 | halljon.~Így szokott ülni az iskolapadban ráncos homlokkal,
4 1 | tanteremben olvasott. Hazamenet az utcán olvasott. Künn a kertben
5 1 | közt, a padlásföljárón, az ágyban, mindig-mindig olvasott.~-
6 1 | nem tudott számot adni, mi az a sok szép dolog. Csak tovább
7 1 | ugarföldek mellett laktak, az erdõk tõszomszédságában,
8 1 | Barátom egy széken ült, és az akkor megjelent Nagy Lexikont
9 1 | ki?~- Semmit.~Zsebórája az asztalon tiktakolt elõtte.
10 1 | vettem észre, hogy nézi az idõt.~- Ebben minden benne
11 1 | gondolt, ami még hátravan, az öt kötetre s a többi-többi
12 1 | és várja õt.~Künn láttam az apját, ingben-gatyában.
13 1 | nagy tudós lesz a fiából.~- Az - mondta közönyösen, és
14 1 | 3~Sohasem tudtam meg, mi az.~A kis babonás nénike bizonyára
15 1 | után rakta le vizsgáit. Az érettségin se vallott szégyent.~-
16 1 | lesz - tréfáztam tovább.~- Az - válaszolt fásan.~Most
17 1 | mosolyogtam.~Mert eszembe jutott az apja, ki kaszával kezében
18 1 | Egyre bújta a könyveket. Még az ablakdeszkákon is füzetek
19 1 | fért a szobában. Valahogy az ablakok felé törekedett
20 1 | szép, de szemén árnyék van, az álmatlanság köde. Könyvtárát
21 1 | olvasnia. Eszébe jutott ez, az a könyv, melyet még nem
22 1 | a könyvek, zúgtak, mint az õserdõ lombjai, viharos
23 1 | a vér. Egy enciklopédia az acélsarkával megölte.~Az
24 1 | az acélsarkával megölte.~Az erõsebb volt, mint õ.~1925~ ~
25 2 | útra. Ünnepélyesen tipegett az utcán, érezve, hogy ez a
26 2 | mentünk lefelé, megálltunk az ajtó elõtt. Boris benyitott.
27 2 | módja szerint várt, hogy az elõbb érkezõk sorra kerüljenek.~
28 2 | falépcsõn, benyitottunk az ajtón, s egy toronyszobaszerû
29 2 | jobban érezte. Egy úr ült az asztalnál, pápaszemes, magas,
30 2 | ujján, mely szinte elsorvadt az örökös tollforgatástól.
31 2 | kínzószerszámok, melyekkel valaha az ellenszegülõket faggatták.~
32 2 | talán imádkozott is, azt az imát, melyre édesszüléje
33 2 | összeszedve minden erejét az asztal felé indult.~- Hogy
34 2 | Hangosabban - biztatta az úr.~Boris hangosabban mondta
35 2 | hivatalnok rátekintett.~- Maga az?~- Én - hebegé a kis cseléd,
36 2 | válaszolni. Gyûrködte markában az okmányokat.~De a hivatalnok,
37 2 | Másodpercek múltak el.~- Megvannak az írásai?~Minden megvolt.
38 2 | írásai?~Minden megvolt. Az úr is látta. De azért csóválta
39 2 | Fölállt, és bal kezében az egyik fényképpel, biztos
40 2 | fényképre, másik szemével az arcra sandítva, hogy a valóságot
41 2 | Nem olyan könnyen lehet az ember cseléd.~Kérdést intéztek
42 2 | nyelvet, van-e bélyege. Az nem volt. Újabb szomorú
43 2 | Újabb szomorú fejcsóválás.~Az úr mind a két kezével kihúzott
44 2 | személyi adatait, aztán az elsõ lapot mázolni kezdte
45 2 | két helyen is mázolta, s az egyikre, miután szabályosan
46 2 | cselédkönyvbe. Sokáig tartott. Boris az alvajáró tétovaságával meredt
47 2 | onnan ide vissza, késõbb az orvoshoz. Déli egykor jött
48 2 | Azt mondta, hogy semmi az egész.~- Csak a gép - sóhajtott.~
49 2 | visszaadtam. Hadd legyen az övé. Nekem úgyis sok könyvem
50 2 | nincs más könyve. Csak ez az egy.~1925~ ~
51 3 | AZ AZ EMBER~Van egy ember,
52 3 | AZ AZ EMBER~Van egy ember, akivel
53 3 | magam dolga után.~De ez az ember egészen más. Amikor
54 3 | elõször pillantottam meg az utcán, egy végzetes, számomra
55 3 | mindenütt. Ha reggel kilépek az utcára, okvetlenül elém
56 3 | sokkal inkább latba vetettem az eshetõségeket, semhogy ezt
57 3 | sétabotjára támaszkodva? Az az ember.~Az az ember, akit
58 3 | sétabotjára támaszkodva? Az az ember.~Az az ember, akit
59 3 | támaszkodva? Az az ember.~Az az ember, akit nem ismerek,
60 3 | támaszkodva? Az az ember.~Az az ember, akit nem ismerek,
61 3 | ember, akit nem ismerek, az az ember, akit lenézek,
62 3 | ember, akit nem ismerek, az az ember, akit lenézek, utálok,
63 3 | Grenoble-ból kirándultam az alpesi hegyekbe. Útközben
64 3 | közkézen. Ha kitekintek az ablakon, a járdán szalad,
65 3 | elmosolyodott, mindegyik szemében az emlékezés fénye villant
66 3 | mindegyik így szólt:~- Ja, az? Azt én is folyton látom.
67 4 | minden fehérnek látszott. Még az ég is. Az akácfák poros
68 4 | látszott. Még az ég is. Az akácfák poros lombja pedig
69 4 | pedig olyan fehér volt, akár az írópapír.~Fél háromra járt.~
70 4 | vidd el õt is - kérlelte az asszony.~- Nem.~- Miért?~-
71 4 | lábán bõrsaru. Pislogott az apja meg az anyja felé.~-
72 4 | bõrsaru. Pislogott az apja meg az anyja felé.~- Hát - szólt
73 4 | fölvetve szigorú fejét -, mi az: dicsérni fognak engem?~-
74 4 | de elõbb fölkelt, mint az iskolában.~- Lauderentur -
75 4 | bukni.~- Tudja - mentegette az anyja -, tudja, de összezavarodik.
76 4 | tõled.~- Én kiveszem õt az iskolából - biztatgatta
77 4 | indulatában mért épp ezt az iparágat választotta, amelyre
78 4 | Gyere ide, Jancsikám - szólt az anyja. - Ugye tanulsz majd,
79 4 | hogy a harag kitágította az ereit, jótékonyan elûzte
80 4 | megalázott semmiségében, az anyjára pillantott.~Az apját
81 4 | az anyjára pillantott.~Az apját szinte nem is látta.
82 4 | Fölösleges.~- De tanul - szólt az anya, s a gyermek fejét
83 4 | meggyszín fürdõnadrágot. Az egészen olyan volt, mint
84 4 | egészen olyan volt, mint az apjáé, csak kisebb. Suhajdáné
85 4 | Suhajdáné varrta mind a kettõt.~Az apa tétovázni látszott.~
86 4 | Most meg kellett ragadnia az alkalmat. Lázasan hányta
87 4 | csomagolta, lobogtatva hozta ki az udvarba. Ott csak az anyja
88 4 | ki az udvarba. Ott csak az anyja várta. Fölágaskodott
89 4 | sebtében csókot leheljen az édes, imádandó arcra, s
90 4 | port. Hamar utolérte õt az ördögcérnaösvénynél. De
91 4 | vajon nem kergetik-e vissza.~Az apa egy szót se szólt. Arca,
92 4 | törõdik vele.~Jancsi, akit az iménti örömhír fölpezsdített,
93 4 | hogy mi történik vele.~Az út a nyaralóktól a tóig
94 4 | hivatalnokok nyaraltak itten.~Künn az udvarban eperfák alatt nõk,
95 4 | kukoricát rágcsáltak.~Suhajda az ismerõseinek régi nyájas
96 4 | mutatja. Késõbb azonban az apa homloka ismét kegyetlenné
97 4 | kabinjaikat, beengedte õket: az elsõbe az apát, a másodikba,
98 4 | beengedte õket: az elsõbe az apát, a másodikba, melyben
99 4 | parton, csak egy legény. Az ott valami döglött lélekvesztõt
100 4 | tudott mit csinálni, nem mert az áhított vízbe menni. Zavarában
101 4 | olvasson. De nem látott semmit. Az aranykeretes csíptetõ üvege
102 4 | csecsbimbójáig ért a víz, az apjának pedig valamivel
103 4 | látott.~- Rossz? - kérdezte az apja.~- Nem.~- Akkor még
104 4 | már több idõ múlt el, mint az elõzõ lebukás és fölmerülés
105 4 | kereste, mindenhogyan, az iszapba hasalva, könyökölve,
106 4 | bármily hosszúnak is látszott az idõ, õ csak egy-két pillanatig
107 4 | torkaszakadtából -, segítség.~A legény az evezõpadra tette a kalapácsot,
108 4 | fürdõnadrágját keresgélte, s az ajtót bezárva, elindult
109 4 | ma nem fürdik. De amikor az ördögcérnasövény felé érkezett,
110 4 | parasztasszonyok. Sokan sírtak.~Az anya tüstént megértette,
111 4 | fényérzékenysége megszûnt. Az orvos tótágast állíttatta,
112 4 | hallócsõvel figyelte a szívet. Az nem indult meg. Erre mûszereit
113 4 | legnagyobb hegyláncolatai.~Az anyát parasztszekéren szállították
114 5 | Pistirõl kellett hallanom, az osztálytársamról.~A kis
115 5 | összeszorítottam a torkom, s az öklõdés hangját utánoztam.~
116 5 | bicskát „tollkés”-nek nevezte, az evést „étkezés”-nek, a gondolatot „
117 5 | gondolatot „eszmé”-nek. Ráadásul az apját „jó atyám”-nak.~Fõképp
118 5 | régen leraktuk vizsgáinkat az egyetemen, jól-rosszul,
119 5 | Tekintve azonban, hogy az anyagot minden szorgalma
120 5 | és váltig sajnálta, hogy „az életben ilyen szép nõ talán
121 5 | egymáshoz illettek. Pisti ebben az idõben a földrajzi könyvekben
122 5 | leltárat írtak, melyet akár az irodákban, kifüggesztettek
123 5 | kifüggesztettek a szobák falaira.~Az asszony szüntelenül Pisti
124 5 | meg nem zavarja.~Egy este az asszony a szalonból áthozta
125 5 | hálószobába, leült, úgy várta az urát.~Pisti, kinek ez a
126 5 | szabálytalanság végtelenül bántotta az arányérzékét, elsápadt.
127 6 | Egy öreg barackfa állott az ablak elõtt az udvarban.
128 6 | barackfa állott az ablak elõtt az udvarban. Gondolt egyet,
129 6 | nem értjük...~3~Kimentek az udvarba.~Ekkor már a törzsét
130 6 | Mintha még élne - mondta az asszony.~- A halott haja -
131 6 | Határozottan világosabb van - szólt az asszony. - Ugye?~- Hogyne.~-
132 6 | Férj és feleség leült az ablak elé. Tûnõdve nézték
133 6 | ablak elé. Tûnõdve nézték az öreg barackfa helyét, ahol
134 6 | Mondd - szólalt meg újra az asszony -, nincs világosabb?~-
135 7 | AZ AMERIKAI~1~Járt nálunk egy
136 7 | rekedt. Úgy tetszett, hogy az önkéntelen számûzetést egy
137 7 | ennek-annak, különben csak várt az eredményre. Közben megismerte
138 7 | udvar vette körül azokból az alkalmi ismerõseibõl, akiket
139 7 | homály födte. Néha kifizette az egész társaság vacsoráját,
140 7 | férkõzzenek a közelébe.~Az amerikai olykor játékokat
141 7 | hozott ötéves kislányuknak, az asszonynak zserbót, virágot.
142 7 | néhány hét múltán így szólt az urához:~- Most már igazán
143 7 | urához:~- Most már igazán itt az ideje. Kérj tõle pénzt.
144 7 | Minden teketória nélkül. Mi az egy amerikainak? Hisz õ
145 7 | siess, mert megelõznek. Az az ocsmány M. folyton körötte
146 7 | siess, mert megelõznek. Az az ocsmány M. folyton körötte
147 7 | férjét, hogy már kezdje.~De az mindig nagyon távoli dolgokkal
148 7 | dolgokkal hozakodott elõ, az általános nyomorúságról
149 7 | megélhetés nehézségeirõl. Az amerikait érdekelte a téma:
150 7 | amerikait érdekelte a téma: az itteni szociális viszonyokról
151 7 | hajtatott.~L.-ék kikísérték az állomásra, abban a reményben,
152 7 | abban a reményben, hogy majd az utolsó pillanatban, közvetlen
153 7 | szakadt meg közöttük, hogy az amerikai hazaérkezett. Leveleket
154 7 | tett a küszködésre, amit az amerikai õszintén fájlalt.~
155 7 | Nem tudott mihez fogni.~Az asszony most kitört:~- Írd
156 7 | kérj tõle száz dollárt. Az amerikaiak csak a számokat
157 7 | mint náluk. Nem ismerik az európaiakat. Hanem egyet
158 7 | árva, kidobtak benneteket az utcára. Ez talán megindítja.
159 7 | Undok dolog. Végre annyi itt az ismerõse. Akárkirõl megtudhatja,
160 7 | meghalt.~5~Már rég eltemették, az asszony már rég elfelejtette
161 7 | asszony már rég elfelejtette az amerikait is, mikor a posta
162 7 | összegbõl sírkövet állított az urának.~1927~ ~
163 8 | verõfényes napon, mikor az ég oly szelíd volt, mint
164 8 | mellett haladtam el. A járdán az építkezési vállalat bádogkeresztjei
165 8 | kalapácsok csilingelésében, az állványokban, melyek régi
166 8 | rémlett, hogy ismerem. Ez volt az a tégla, mely mindnyájunk
167 8 | fejére pottyanhat. Amikor az élet kiszámíthatatlan voltáról
168 8 | banalitás.~Még mindig bámultam az ízzé-porrá tört téglát,
169 8 | megismételni elcsépelt csínyjét, az egyetlent, amit tud. Azt
170 9 | oroszlánsörényével déli egykor még az ágyában hevert. Sötét angol
171 9 | kiadó pénzt küld. Elfogyott az elsõ kiadás, tavaszra új
172 9 | Mirõl szól a körkérdés?~- Az emberiség jövõjérõl - rebegte
173 9 | olvasott:~Vajon hisz-e ön az emberiség jövõjében, és
174 9 | mennél elõbb megkapjuk, mert az ön mindig érdekes és értékes
175 9 | nagy tábora figyel, hanem az egész mûvelt Nyugat is.
176 9 | híres író, felkönyökölt az ágyában, és elmerengett.~
177 9 | véleményén, részint pedig az emberiség jövõjén. Az utóbbira
178 9 | pedig az emberiség jövõjén. Az utóbbira vonatkozó véleményével
179 9 | szaporodtak, mint a baktériumok. Az emberiség jövõjét általában
180 9 | fordult a titkárhoz. - Az emberiség jövõje, ugye?
181 9 | felsõ rekeszbe, legalább az ötvenedik másolat lehetett.
182 9 | diktálni kezdte véleményét az emberiség jövõjérõl.~Ezt
183 9 | gyászosnak.~Úgy érezte, hogy az ostoba és boldogtalan emberiség
184 10| majd villamoson megyek ki az állomásra. De a keltõóra
185 10| vett körül. Egyik nyitotta az ajtót, másik a kocsit fizette,
186 10| fülkébe. Halkan koccant az ajtó üvege. Megjelent a
187 10| utazhatom. Bevezettek oda, de az éppen olyan volt, mint az
188 10| az éppen olyan volt, mint az elõbbi. Biztosítottak, hogy
189 10| Biztosítottak, hogy amennyiben az étkezõbe méltóztatnék fáradni,
190 10| tündéri fénnyel öntötte el az eddig homályos fülkét. Éreznem
191 10| érthetõ szót mormoltam. Az öregebbik kalauzt, aki biztosan
192 10| szerepembõl. A kalauzok, az étkezõkocsi alkalmazottai,
193 10| vadállatra, a legnemesebbre, az állatok királyára, az oroszlánra.
194 10| legnemesebbre, az állatok királyára, az oroszlánra. Õszintén szólva
195 10| Elõkelõ ember nem olvas. Az már mindent tud. Tartózkodtam
196 10| gondolkodástól is, mert az gyötrelmesen rút ráncokat
197 10| néztem, igen szigorúan, s az elrohanó sürgönypóznákat,
198 10| szemükben, mikor könyökömet az ablak párkányára támasztottam,
199 10| csecsemõ torkát, de lehet az is, hogy az anya a maga
200 10| torkát, de lehet az is, hogy az anya a maga jószántából
201 10| el igazán, hogy valóban az vagyok, akinek gondoltak.~
202 10| mehettem elõre, fölfelé, azon az ösvényen, mely a csillagok
203 11| gazdag irodalmi társaságnak az ülésére, ahol székfoglalóját
204 11| fönn gázlángok lobognak, az asztalon két gyertya ég,
205 11| megragadják a gyászhuszárok. Az asztalt zöld posztó borítja.
206 11| legalább õ. Milyen szép künn az élet, a nõk és a bûnök,
207 11| méregszekrény, a sok hirtelen halál, az a sok rendetlenség, mely
208 11| írónak lenni, mint õ volt, az már valami. Az annyi, mint
209 11| mint õ volt, az már valami. Az annyi, mint elsõnek lenni
210 11| azon, mennyire ismeri már az unalom mûvészetét, s tévedésbõl
211 11| De ezt is eluntuk. Végre az unalmat is meg lehet unni.
212 11| Amint tudjátok, barátaim, az õ neve évtizedekkel ezelõtt
213 11| székfoglalóját is.~Ami utána történt, az nemigen ismeretes. Küzdelmes
214 11| és szenvednie. Egyelõre az elmúlt idõk remekíróit tanulmányozta,
215 11| hogy ami a valóságban nagy, az írásban is az. A virágot
216 11| valóságban nagy, az írásban is az. A virágot költõinek tartotta,
217 11| hogy aki a viharról ír, az férfias író, viszont aki
218 11| viszont aki a szellõrõl ír, az okvetlenül nõies író. Õ
219 11| okvetlenül nõies író. Õ az elõbbit választotta.~De
220 11| bemutatták ugyan régi darabját, az Arisztid gróf-ot, de ezt
221 11| budapesti színházak irodáiban, s az igazgatók egymás után adták
222 11| eleve visszautasította. Az irodalmi piacon elsõ helyen
223 11| rovatában. Mikor emlegették, az augurok összemosolyogtak,
224 11| fintor jelent meg. Késõbb az írók rájöttek, hogy szükség
225 11| tehetsége kitágítja elõttünk az emberi lehetõségek határait,
226 11| olvasóközönsége, fõképp az írók táborából. Már olvasták
227 11| Egy-egy megállapítását, mely az önkéntelen humor fényében
228 11| Endre berámázott színlapját. Az élclapok is szerepeltették.
229 11| hatás teljes legyen. Ez az egytagú név úgy pukkant,
230 11| tüdõk, fölfakadt a nevetés. Az emberek már képzelõdtek
231 11| és közönyösen haladtak el az irodalom jó és rossz termékei
232 11| úgyhogy késõbb sokszor már az alakot se látjuk, csak azt
233 11| tüstént leírta, és amit leírt, az tüstént megnyerte tetszését.
234 11| udvarra nézõ dolgozószobájába, az elõadás kezdetéig dolgozott,
235 11| és a papír mámorának.~Ezt az élvezetét megszerezte egy
236 11| elmélkedik s elbúcsúzik az élettõl. Rendkívül meg volt
237 11| vizet hajtott le. De akkor az émelygés oly hevessé vált,
238 11| hevessé vált, hogy kiszaladt az árnyékszékre, és hányt.~
239 11| Leroskadt egy karosszékbe, az íróasztala mellé. Orráról
240 11| melyben - úgy rémlik - az egész világ fájdalma és
241 11| mikor férje iskolába ment. Az asszony szidta a vizes pesti
242 11| Elhívatta háziorvosukat. Az nyomkodta Chmell János gyomrát,
243 11| agyagszínû arca, valamint az, hogy az utóbbi idõben soványodott,
244 11| arca, valamint az, hogy az utóbbi idõben soványodott,
245 11| alá. Ólmos esõben érkezett az Üllõi útra. Túlesvén a próbareggeli
246 11| leghelyesebb, ha befekszik az osztályra. Õk róla tárgyalván
247 11| megkísérelni se volt érdemes az operációt.~Miután sebe begyógyult,
248 11| lett. Még magához kérette az Albert király kéziratait
249 11| megvékonyodott, mint egy kisgyereké. Az orvosok azt hitték, hogy
250 11| meghalt.~Halálhírérõl elõször az újságok értesültek, a kõnyomatosból,
251 11| adatokkal tarkítva. Ezt az újságírók viszolygó ámulattal
252 11| elé. Nem lehetett tagadni az események jelentõségét.
253 11| borgisz compresse.~Reggel az olvasók hasonló érzéssel
254 11| áthevült arcára nyomkodva, az elhunyt egyetlen fia, Chmell
255 11| papiros éket.~A zord kamasznak az orra megdagadt a sírástól,
256 11| halálhír, s gyorsan kiragadta az iskolapadból és pajtásai
257 11| édesanyját, ki gyászruháját, az egész arcát, alakját eltakaró
258 11| eltorzult arcát. Fõképp az ijesztette meg, hogy nem
259 11| még mindig ott látszott az orra nyergén. A halált másnak
260 11| tragikusabbnak és fönségesebbnek. Épp az egyszerûsége lepte meg,
261 11| egyszerûsége lepte meg, az érzékelhetõ volta, a csöndje,
262 11| mely körötte folyik, azok az emberek, kik közvetlen közelében
263 11| hasznos-józan intézkedéseket téve, az például, hogy fejetlen kétségbeesésében
264 11| udvarias szóval emlékezett meg az elhunyt kitartásáról, szorgalmáról,
265 11| méltatta. A tantestület nevében az igazgató búcsúztatta Chmell
266 11| századoktól megszentelt karingében az alázat és megbocsátás szavait
267 11| afféle magánügy, magángyász. Az özvegyet ez egy kicsit bántotta
268 11| becsöngetett hozzájuk Evelin, az öreg grófnõ. Chmell János
269 11| születésénél fogva fölötte állt az érdekcsatáknak meg a hírlapi
270 11| hírlapi hajszáknak, nem az eredményt dobta latra, hanem
271 11| fejbólintással vette tudomásul, hogy az Istenben boldogult is író
272 11| boldogult is író volt, akár az a csomó ember, ki betûvetéssel
273 11| néhány részvevõ szót intézzen az özvegyhez és az árvához.
274 11| intézzen az özvegyhez és az árvához. Rövid látogatása
275 11| homályosodott benne. Miután az élettel való kapcsolata
276 11| megszakadt, semmi sem táplálta az emlékeket, melyek egy darabig
277 11| hogy hajdan csakugyan ez az ember mozgott szobáikban.
278 11| ember mozgott szobáikban. Az igazi elhalványodott. Mindössze
279 11| díványára, a takarón érezte az áporodott, szinte megfagyott
280 11| szagukkal szintén emlékeztették az elköltözöttre, aki sokáig
281 11| ember, szintén tanár. Ennek az özvegy átadta az íróasztal
282 11| Ennek az özvegy átadta az íróasztal kulcsait, hogy
283 11| íróasztal kulcsait, hogy az irodalmi hagyatékot rendezze.
284 11| A kéziratokat iktatta, az utókorra gondolva piros-fehér-zöld
285 11| álló könyvtárat is, melyet az elhunyt annyi szeretettel
286 11| egy könyvkereskedõt, ki az egészet megvásárolta, meglehetõsen
287 11| átnyújtotta Chmellnének, az elhunyt néhány kötetével
288 11| félre Arisztidnek, arra az idõre, „amikor majd olvasni
289 11| majd olvasni tudja”.~Õsszel az asszony falura költözött,
290 11| fekete miseruhában állott az oltár elé, kitárt karokkal
291 11| mondott el.~A papoknál lerakta az érettségit. Anyja, tekintve,
292 11| legénylakást vett ki, s az öreg grófné pártfogása révén
293 11| kék szeme, nyúlánk termete az anyjára emlékeztetett. Budapest,
294 11| úgyszólván idegen volt neki. Az elsõ hónapokban nem is járt
295 11| Csinosan öltözködött. Azok az úrifiúk pedig, akik éppily
296 11| Mihelyt kiejtették a nevét, az érdeklõdés középpontjába
297 11| Bármennyire tapintatos volt az a kaszinótársaság, melyben
298 11| neve hallatára elnémult, az jutott eszébe, vajon Chmell
299 11| Apja nem halt meg egészen. Az a különös halhatatlanság,
300 11| még sohasem alázták meg. Az egyik részeg fráter fölkelt,
301 11| hogy nem érti el a sértést. Az asztalra könyökölt. Tekintetével
302 11| rákényszeríthessük másokra. Itt ez az alakoskodó szemérem is hiányzott.
303 11| mûködését. Arisztid figyelte az újságírót, aki önmagát figyelte,
304 11| látta valahol, régen, s az, ami most történik, egyszer
305 11| így. Körültekintett. Ezek az emberek, akiket sohase látott,
306 11| vendégek is, a kávéház, az aranycirádás tükör, az elõtte
307 11| az aranycirádás tükör, az elõtte álló málnaszörpös
308 11| szánalomtól facsarodott el. Az apját látta, az apja arcát,
309 11| facsarodott el. Az apját látta, az apja arcát, oly élesen,
310 11| elkísérte õt. Vigyázva lépdeltek az ólmos esõtõl üveges aszfalton,
311 11| aszfalton, apja megfogta az õ kezét, hogy el ne csússzék,
312 11| hihette, hogy érdeklik. Az ápolónõ már várta a beteget
313 11| szegénynek kivörösödött az arca, szeme kidülledt, nyakerei
314 11| aludtak. Eleinte ezeket az alvó arcokat figyelõknek
315 11| magyarázatot fogadta el.~Különben az irodalom Arisztid lényétõl
316 11| kirándulás élményét vagy az õsz szépségeit kellett ecsetelni.
317 11| szenvedését, s a seb köré, melyet az élettõl kapott, egy másik,
318 11| óriási bölcsõkben tolták az újságok kötegeit, mintegy
319 11| kiábrándultan felelgettek az interjúvoló riportereknek,
320 11| idétlen honvágyával tengõdtek. Az egyik gyönge kabarészínész,
321 11| Ha sorsát összevetette az övével, elégedettséget érzett.
322 11| a hagyatékból kihalászta az Arisztid gróf-ot. Úgy, ahogy
323 11| kíváncsiságból.~Ez volt az elsõ darab, melyet látott.
324 11| mellett. Édeskeveset értett az egészbõl. De az utolsó jelenet
325 11| Édeskeveset értett az egészbõl. De az utolsó jelenet annyira megrázta,
326 11| melyre nem is emlékezett. Az utolsó jelenet se hatott
327 11| egész vasárnap, folytatta az olvasást. A Nápolyi Endre
328 11| kárpótlásul melléje áll õ, a fia, az igazság lovagja. Csakhogy
329 11| királyné nászágyán miért ül ott az udvari bolond és egy udvarhölgy,
330 11| akart, megoldást, igazságot, az igazságot. Üres óráiban
331 11| valaki ilyen izgalommal, az sem, aki megírta. Végére
332 11| folytatni. Viszont, ha ezeket az odacsirizelt toldalékokat
333 11| toldalékokat kihagyta, összeomlott az egész.~Hónapokig - késõ
334 11| ki nem adott versköteten, az összes hírlapi cikkeken.
335 11| ponton volt, hogy odavágja az egészet, hogy csak úgy porzik.
336 11| azon a mértéken, melyet az alkotóképesség hiánya magyaráz.
337 11| összehasonlítási alapot leljen. Az összehasonlítás leverõ volt.
338 11| hónapra. Rá is fért a pihenés. Az utóbbi hónapokban kissé
339 11| leereszkedett a köd. Esett az esõ. Körülötte a vendégek
340 11| fölment a szobájába, leült és az íróasztalon levõ szállodai
341 11| mellé. Majd újba fogott. Az írást megszokta, második
342 11| vált. Amint múltak fölötte az évek, egyre-másra szaporodtak
343 11| befejezni, barátaim, mert az életben az ilyen történetek
344 11| barátaim, mert az életben az ilyen történetek nemigen
345 11| figyeltem õt messzirõl, kerestem az alkalmat, hogy beszédbe
346 12| Csak késõ délután érkezett az új lakó.~Vézna emberke volt,
347 12| Gallérját, minthogy szakadt az esõ, feltûrte, puhakalapját
348 12| urat. Majd megszokja.~2~Az új lakót Wohl Ödönnek hívták.
349 12| Foglalkozására nézve gyorsíró volt az Országházban.~Feszítõvasat,
350 12| ládái kicsomagolásához, az agglegények gyakorlottságával.~
351 12| Ablakaiból le lehetett látni az udvar kertjére. Körös-körül
352 12| mindenekelõtt közel esett az Országházhoz, alig néhány
353 12| örömét csak egy zápította el, az, hogy a kutya még mindig
354 12| nagyságos asszony, mi van ezzel az állattal! Ma nem lehet vele
355 12| a kilincse, és kilépett az ajtón, fölharsant a kutyaugatás.
356 12| maradhatott tovább.~Egyszer, hogy az ablak elõtt haladt el, megállott.~-
357 12| ne tessék annyira sietni az ablak elõtt. Ez a büdös
358 12| szagát?~- A nagyságos úrét.~- Az én szagomat? - kérdezte
359 12| visszhangot keltve sunyított az ajtaja felé.~8~De mindennek
360 12| Egy nyugalmazott ezredes az elsõ emeleten elõrehaladott
361 12| álmatlanságban szenvedett. Azoknak az éjszakáknak egyikén, amikor
362 12| pohár immár megtelt. Ezt az emlékiratot aláíratta a
363 12| Mindenki tudta róla, hogy az ebkiállításon elismerõ oklevelet
364 12| egymáshoz:~- Megint hazajött az az undok gyorsíró. Hogy
365 12| egymáshoz:~- Megint hazajött az az undok gyorsíró. Hogy az
366 12| az undok gyorsíró. Hogy az ördög vinné el.~9~Egy délután,
367 12| cseléd, és jelentette.~- Az az úr van itt. A kutya miatt.~-
368 12| cseléd, és jelentette.~- Az az úr van itt. A kutya miatt.~-
369 12| Engem pedig szeretnek az állatok - jegyezte meg Wohl.~
370 12| jegyezte meg Wohl.~A mérnökné az urára tekintett, s attól
371 12| porondjára, ahol már ott vannak az áldozatra kiszemelt keresztények.~-
372 12| egyenesen feléje száguld, az ajtóig hátrált, magasba
373 12| kegyelmet kér, megadja magát az ellenség elõtt.~Alfa közvetlenül
374 12| szíjon vezette feléje. Az halkan nyüszített.~- Csöndesen,
375 12| s fõképp ez nyugtalanít. Az ellenszenv megnyilvánulása
376 12| mélyen lehet, és messze, az ösztönélet homályában, mint
377 12| Ekkor a gyorsíró megállt az ablak elõtt, s rámeredt,
378 12| ordította feléje, megfenyegetve az öklével:~- Te dög.~15~Helyzete
379 12| szemébe kacagtak. Délután az ablakokból ki-kiszólt egy-egy
380 12| Mégiscsak disznóság!~Máskor az ezredesné a füle hallatára
381 12| hallatára ezt kiabálta föl:~- Az a szemtelen megint ingerli
382 12| kiköltözik. A kutya erõsebb volt.~Az augusztusi házbérnegyedkor
383 12| kerületben kapott lakást, messze az Országháztól. Naponta másfél
384 12| volt a képviselõházban: az ellenzék támadásba ment
385 12| Ebédszünet alatt lement az utcára, s valamelyik mészárszékben
386 12| ellenségét, fölugrott fektébõl, az ablakdeszkára nyújtotta
387 12| riadalomtól, hogy visszatért az, akit annyira gyûlöl, nem
388 12| hanyatt-homlok rohant le a lépcsõn. Az utcán talált egy üres kocsit,
389 12| sokáig mosta a kezét, mert az még mindig a nyers hús undok
390 12| kiabálták:~- Megmérgezték az Alfát.~A gyermekek zokogtak.
391 12| rongálása” miatt, mert a törvény az állatokon elkövetett gyilkosságot
392 12| cseléd váltig ismételgette:~- Az tette, az a randa. Olyan
393 12| ismételgette:~- Az tette, az a randa. Olyan sunyi pofája
394 12| Alfa tetemét a házmester az udvarra teríttette.~Az már
395 12| házmester az udvarra teríttette.~Az már régen felvette a tárgyak
396 13| háziorvos.~Aztán Ilonka, az ágy közepén 39,6 fokos lázzal,
397 13| beszélt is.~A három felnõtt az ágyra hajolt, sürögve, mintha
398 13| hogy közölje a döntést az apával, akit a tanácskozás
399 13| személyzet mind égve hagyta.~Az utolsóban, egy teremben,
400 13| nem hitt a szemének, hogy az ily hamar végzett. Boldogan
401 13| Nem értem - hebegett az apa.~- Egy mûtétrõl van
402 13| Délben?~- Reggel. Õ lesz az elsõ. A gyermeket azonnal
403 13| következtette, hogy semmi az egész. De hát nem volt semmi.~
404 13| elfelejtett levenni.~Minthogy az apa még mindig nem beszélt,
405 13| csapból csorgó hideg víztõl, az illetetlen törülközõ után
406 13| topánkáját, útra készen feküdt az ágyon. Egyik szobalány tárcsázott,
407 13| hajától. Sebesen rohantak az Andrássy úton. Egy nõ a
408 13| falnál a gyermekágy, egy ágy az apának, a gyermek mellett,
409 13| egy ágy Angéla nõvérnek, az ápolónõnek. Az ágyak rúdjain
410 13| nõvérnek, az ápolónõnek. Az ágyak rúdjain négy kifényezett
411 13| adatott be a betegnek, s attól az nemsokára el is aludt. A
412 13| felsõ zsebébõl kikandikált az elmaradhatatlan szívhallgató.
413 13| rálépett volna. Amint beszélt, az orr mozgott.~Reggel nyolckor
414 13| kislányt tolókocsin gurították az „elõkészítõ”-be. Vencel,
415 13| néhány szót váltson vele, de az még nem volt itt. Most ébredhetett
416 13| takarította. Kesztyûk lógtak az állványokon, megszáradt,
417 13| egy kesztyûkereskedésben.~Az apa ide-oda ténfergett.
418 13| megtudta, hogy a tanár úr az imént érkezett meg.~Fölszaladt
419 13| feleselve szállingózott az éter velõkig szúró szaga
420 13| kloroform buja, édeskés illata. Az ajtó egy pillanatra kinyílt,
421 13| másikra, mérte lábaival az idõt, hogy a percek gyorsabban
422 13| Altató orvosok - ismételte. - Az orvosok altatnak. Mint a
423 13| valami nem létezõ darabból, az „altató orvosok karát”,
424 13| legyen kénytelen fölfogni az egészet, melynek már nem
425 13| kattogni kezdett fejében az ördögi gépezet. Szorította
426 13| kellett elmúlnia addig, míg az õsember ükunokái a kezdetlegesen
427 13| kifárasztotta.~Elcsigázva az elõcsarnokba vánszorgott,
428 13| sapkájával köszöngetett az érkezõknek, intézkedett,
429 13| Legalább ember volt, egy ember. Az éjszakai nyugalom után frissen,
430 13| Salló fõorvos gratulált neki az eltiport orrával: a mûtét
431 13| homlokán a gégetükörrel, mint az egyszemû szörny, Polyphémosz.
432 13| vihar elõtti levegõben. Az orvosok szótlanul vártak
433 13| orvosok szótlanul vártak az ágy mellett. Elzász kocsin
434 13| nyúlt a mûszerek után, s az egyiket, mely nem volt megfelelõ,
435 13| bosszúsan dobta vissza az ápolónõ tálcájára, gorombán
436 13| szemének résén fürkészte az ápolónõt. Paraszti származás
437 13| örömtelen gyermekkorral. Az õ arca is zárt volt és néma,
438 13| a szanatórium emeleteit, az alagsort is, ahol a fûtõtestek
439 13| hivatalok, százszor elhaladt az altató orvosok és a teakonyha
440 13| tükörszemével odabandzsított az apára, aki az ágya rézgombját
441 13| odabandzsított az apára, aki az ágya rézgombját nyomogatta.~-
442 13| visszatorpant. Elzász ott ült az íróasztalnál, barna polgári
443 13| ugyanazt csinálja. Homlokán az istenszemet hiába kereste.~-
444 13| hogy illenék már benézni az üzletébe is. Egy hete nem
445 13| fizetni is egy párizsi cégnek.~Az elõcsarnok lépcsõjén egy
446 13| kapus?~- Én vagyok - felelt az alkalmazott.~- Maga? - kérdezte
447 13| eltûnt. Belõle pedig újra az a nagy koncepciójú üzletember
448 13| azokon gyalogjárók.~Hátradõlt az ülésre, úgy élvezte a tág,
449 13| madártávlatot.~Visszakapta az életét. De a világot megint
450 14| Táncolt a megyebálokon, verte az asztalt, sírva vigadott.
451 14| ábrándozott, bort iszogatva. Az alföldi koszttól megtelt,
452 14| gyûjtött-gyûjtött. Vasárnap az isten házába ment az urával,
453 14| Vasárnap az isten házába ment az urával, térden állva imádkozott.~
454 14| Egy fia született. Akkor az lett a mindene. Dalolgatott
455 14| moccant, riadtan ugrott ki az ágyból, betakargatta. Egy-egy
456 14| benyitott hozzá, már hörgött. Az agyvérzés néhány pillanat
457 14| megismerkedett egy festõvel. Az beleszeretett, elvette õt.
458 14| cigarettázott. Beléfogódzott ennek az asszonynak a kezébe, vezettette
459 14| gyönge tüdeje nem bírta az itteni hidegeket.~Erzsébet
460 14| szétszedhetik, s akkor vége az egésznek. Városról városra
461 14| tengerpartra nézõ erkéllyel.~Az asszony eleinte unta a képtárakat.
462 14| méretük, a régiségük, vagy az áruk miatt. Lassanként meg
463 14| érdekelte. Férje becsülte az ízlését, ítéletét.~Erzsébet
464 14| pongyolában, borzasan fölsietett az ura mûtermébe, hogy szemügyre
465 14| hónapban egy levelezõlapot. Az elsõ évben izgatottan utazott
466 14| belõle, magas termetû, mint az apja, de udvarias, hûvös.
467 14| utána. Amikor a fiú letette az érettségit, beíratta a mûegyetemre.~
468 14| beíratta a mûegyetemre.~Ebben az idõben már alig foglalkozhatott
469 14| alig foglalkozhatott vele. Az ura köhögni kezdett, alattomos
470 14| gyöngült, kezébõl kihullott az ecset. Pénzük elfogyott.
471 14| jövedelme nem futotta erre az életre s a kezelésre. Erzsébet
472 14| adják el.~Ekkor kezdõdött az az idegcsigázó, végeérhetetlen
473 14| adják el.~Ekkor kezdõdött az az idegcsigázó, végeérhetetlen
474 14| országról országra vitte az urát Közép-Európa minden
475 14| beszélte anyanyelvét, mert az elmúlt tizenhat esztendõ
476 14| harmadik ura bankár volt.~Ez az ötvenéves, rideg, mohó agglegény
477 14| igazgyöngy fülbevalóval az asztalfõn trónolt az haute
478 14| fülbevalóval az asztalfõn trónolt az haute financiere körében,
479 14| lengõ kalászokat, melyeket az elsõ férje búzaföldjeirõl
480 14| reggelenként, amikor megérkeztek az újságok, hátul, a közgazdasági
481 14| elég. A mozgás izgatta, az ütem és az üzem, a tõzsdei
482 14| mozgás izgatta, az ütem és az üzem, a tõzsdei rohamok
483 14| és tovább. Azokat, akik az utcán bandukoltak, e nagy
484 14| bábjainak tekintette. Csak az ura élt benne igazán.~Az
485 14| az ura élt benne igazán.~Az a vagyonát öt év alatt megkétszerezte.
486 14| villáit. Úgy rémlett, hogy az „ügy” egy-két hét alatt
487 14| ebben a hamar múló életben. Az csak dollárokat küldött
488 14| meg - szólt a pap. - Isten az õ végtelen irgalmával megbocsátja
489 14| bajnoki férfitesttel, mert az angyalok mind nagyok, mind
490 14| legmagasztosabb cselédhez, az Úr szolgálóleányához. Áldott
491 15| várjon - tûnõdik Viktor. - Az Ezredévi oszlopnál?~- Nem -
492 15| biztonságosan lehet vinni az átkozott szerelmet, mint
493 15| elérkezik, elõbb vagy utóbb.~Az ilyen kis, elhagyott cukrászdába
494 15| elintézni, vagy fölszámolni az üzletet, átadni a csõdtömeg-gondnokságnak.~
495 15| ellenkezéssel keresi föl az elsõ orvost, aztán lassanként
496 15| értetõdõnek tart, mert hiszen az a természetes, hogy a betegek
497 15| vont falak választják el az asztalkákat. Ezekben a gyónófülkékben
498 15| tér se létezik számukra, az idõ se, és amikor a külsõ
499 15| szavak röpködnek, úgyhogy az közben a kis tálcáján megolvad,
500 15| Tudja, mi jutott eszembe az elõbb? Az, hogy a diós és
1-500 | 501-1000 | 1001-1132 |