Fejezet

 501 15|                 jutott eszembe az elõbb? Az, hogy a diós és mákos voltaképp
 502 15|             szõkéket és feketéket. Minek az a sok kesernyés fekete?~
 503 15|           kesernyés fekete?~9~Télen künn az utca is olyan, mint egy
 504 15|                göröngyök, melyeket bevon az üvegszerû fagy, cukros gesztenyék
 505 15|                  módjára csillámlanak, s az alkonyi félhomály csokoládészínû.~
 506 15|             Arcát kicsípte a hideg. Leül az asztalhoz, s így szól a
 507 15|          papírkendõvel, nyalogatják róla az édes tölteléket. Hallgatnak.
 508 16|                                  PAULINA~Az Aventinuson volt egy kurtakocsma.
 509 16|          körülvették Paulinát.~A lármára az utcáról két praetori katona
 510 16|            rontott be, csörrenõ karddal: az éji õrség.~Elõvették a rabszolgalányt.~-
 511 16|            moccant.~- Indulj - vezényelt az egyik katona - az alacsony
 512 16|              vezényelt az egyik katona - az alacsony és kancsal -, s
 513 16|               úgy meglökte a lányt, hogy az kitántorgott az utcára.~
 514 16|              lányt, hogy az kitántorgott az utcára.~Ott megint csak
 515 16|               vadmacska, s végigkarmolta az orrát. A katona vére csurgott.~
 516 16|               vagyok, ártatlan, esküszöm az anyám sírjára, és édesanyám
 517 16|              ártatlan. Emberek, emberek.~Az emberek, akik a csöndes
 518 16|                 Minden zsoldos gazember. Az uratok, Caesar is gazember.
 519 16|                   hadonászott a kezeivel az üres égbolt felé.~A szörnyû
 520 16|                 Róma utcáin, fölébredtek az emberek. Hálóköntösben,
 521 16|               vad rikácsolást, a hangot, az óriás hangot, mely utcáról
 522 16|                  nem rekedve rikoltozott az éjszakában.~A bölcs ezen
 523 16|          Rufusszal, a költõvel csevegett az atrium szökõkútjánál.~Mind
 524 16|                 hatalmas. Aki haragszik, az, akinek igaza van, hatalmas.
 525 16|              kérdezte tûnõdve a bölcs. - Az õrszobában majd agyba-fõbe
 526 16|                   Belökik a Tiberisbe.~- Az mindegy - mondta a költõ. -
 527 16|              mindegy - mondta a költõ. - Az igazság az utcán ment, és
 528 16|             mondta a költõ. - Az igazság az utcán ment, és ordított.
 529 16|             vitánkat. Róla gondolkozunk. Az igazságról. Lásd, még mindig
 530 17|                  is számon tartja.~Akkor az asszony valamivel jobban
 531 17|                  lõttek, és eladogatták. Az õ szobájának ajtaja olyan
 532 17|           reggelen fölébredt. Elõször is az asszony ágyára pillantott.~
 533 17|                  szokta -, kis varjam. - Az asszony kinyitotta szemét.
 534 17|            szomjúságát. Odatette melléje az ágyhoz, a földre.~Arcáról
 535 17|            sietett, hogy amikor kilépett az ajtón, belevágta fejét a
 536 17|                   ragadós és bûzös, mint az enyv. Róma már fölébredt.
 537 17|      fölpezsdítelek.~Szíjostor csattant. Az ostorcsapás alighogy megcsiklandozta
 538 17|           szigorú. Elnevette magát.~- Mi az a homlokodon, hékás? - kérdezte
 539 17|               ajtaját.~- Varjam - mondta az ágy felé -, itt vagyok már,
 540 17|                  vagyok már, kis varjam.~Az asszony hallgatott.~Silus
 541 17|               Perilla arcába világított. Az úgy feküdt ott, amint hagyta.
 542 17|                  ott, amint hagyta. Csak az álla esett le. Kiégett fekete
 543 17|                 mint a csempe agyagkorsó az ágya mellett, a földön.~
 544 17|                 a földön.~Silus a lámpát az asztalra helyezte. Elgondolkozott.
 545 17|            szívét. Sajnálta magát is, de az asszonyt is. Tudta, hogy
 546 17|           asszonyt is. Tudta, hogy lelke az alvilágban tovább él majd,
 547 17|               hogy ez a tengõ-lengõ élet az elíziumi mezõkön vajmi homályos,
 548 17|          eltakarta arcát. Majd két kezét az égnek emelte, kelet felé
 549 17|                  vasgyûrût. Vizet öntött az agyagkorsóból egy tálba,
 550 17|                  alá tegye, s megfizesse az alvilági révésznek a fuvardíjat,
 551 17|               as-a sem.~Bambán, fásultan az utcára ment. Ott ténfergett
 552 17|                  jutott eszébe Manilius, az öreg varga. Az sem igen
 553 17|                 Manilius, az öreg varga. Az sem igen szerette õt, de
 554 17|              szerette õt, de még ismerte az édesapját. És nem messze
 555 17|              hogy szemügyre vegye sebét.~Az olyan volt, mint a villám:
 556 17|             sóhajtott -, megvertek engem az istenek, és megvertek az
 557 17|                 az istenek, és megvertek az emberek is. Elhagyott mindenki.
 558 17|                   De miért támadt rám ez az oktalan állat? Miért harapott
 559 18|            izgalom lüktetett benne, mint az autóban, melyet már elindított
 560 18|              hogy mikor végighaladt vele az utcán, a járókelõk így szóltak: „
 561 18|           ismerniök, hogy kettejük közül az arisztokrata: a kutya.~3~
 562 18|            Elülsõ lábaival nyitogatta ki az ajtókat, s szobáról szobára
 563 18|            szobára járkált. Nem beszélte az emberek nyelvét, de értette
 564 18|                 legnevezetesebb eseménye az volt, mikor gazdája kivitte
 565 18|                dönteni. Végül Herr kapta az elsõ díjat, egy aranykupát.~
 566 18|                   egy õszi szürkületkor, az izgalmaktól elcsigázva,
 567 18|             takaróján. Pihent babérjain. Az elhagyatott utcán zajtalanul
 568 18|                   Teste nehéz volt, mint az ólom. Elülsõ lábai megroggyantak.~
 569 18|       végelgyöngülésben. A dicsõség volt az enyém. De azért még jó volna
 570 19|               Minden levélnek üt egyszer az órája. Az órának egy percében,
 571 19|            levélnek üt egyszer az órája. Az órának egy percében, a percnek
 572 19|    másíthatatlannak, lepottyan, elvegyül az avarral. Némelyek halálos
 573 19|              földre, mintegy megkurtítva az utat, önkéntesen. Ezek öngyilkosok,
 574 19|              tõlem, hogy szabad-e leülni az utcapadra. A kérdés megdöbbent.
 575 19|                 kérdés megdöbbent. Végre az utcapad mindenkié. Az utcapad
 576 19|              Végre az utcapad mindenkié. Az utcapad az igazi köztulajdon.
 577 19|            utcapad mindenkié. Az utcapad az igazi köztulajdon. Az utcapadon
 578 19|            utcapad az igazi köztulajdon. Az utcapadon újságot olvasok,
 579 19|             szõlõt eszem papírzacskóból. Az utcapadon végigheveredem
 580 19|              fényes nappal, és horkolok. Az utcapadon, ha kedvem van,
 581 19|                  más kalandot keres ezen az ünnepnapi kimenõjén. Egy
 582 19|                  Egy utcapadon akar ülni az „úri” társadalommal, mint
 583 19|            rangrejtve. Ezúttal én vagyok az „úri” társadalom. Azzal
 584 19|                   úri” társadalom. Azzal az angyalian félszeg móddal,
 585 19|                 így, boldog együttesben. Az a végzetes, áthidalhatatlan
 586 19|                 mely elválaszt bennünket az utcapadon, nem kisebbedik.
 587 19|                   hogy én vagyok a gróf, az a jobb sorsra érdemes gróf,
 588 20|                                          AZ OROSZ~1~Orosz barátom mesélte:~
 589 20|                 akkor, a halál órájában, az még rosszabb.~A szomorú
 590 20|              sokkal fiatalabb nála, maga az egyszerûség, az igénytelenség.~
 591 20|               nála, maga az egyszerûség, az igénytelenség.~Hajdan õ
 592 20|            azonban sugárzott a szeretet, az önfeláldozás, az a vallomás,
 593 20|               szeretet, az önfeláldozás, az a vallomás, hogy részvétbõl
 594 20|                teázgattak, beszélgettek.~Az asszony egy kukkot se tudott
 595 20|             kukkot se tudott oroszul. De az ura úgy bírta a németet,
 596 20|                úgy bírta a németet, mint az anyanyelvét. A társalgási
 597 20|               boldogok is voltak.~3~Ezen az õszön az öregúr hirtelen
 598 20|                  voltak.~3~Ezen az õszön az öregúr hirtelen rosszul
 599 20|                  betegnek egyetlen vágya az volt, hogy hazakerüljön.
 600 20|               Csak haza, haza. Ha nem is az aranykupolás, sok templomú
 601 20|                    mondta. - Ülj mellém, az ágyamra.~Kezem után kapott.~-
 602 20|              magunkra szedegettünk, csak az marad meg, amit a bölcsõbõl
 603 20|            hoztunk, ami a természet, ami az õsiség, ami az igazság.~
 604 20|            természet, ami az õsiség, ami az igazság.~Szorongattam a
 605 20|               megint telefonhoz hívatott az asszony. Rémülten közölte,
 606 20|                   Rémülten közölte, hogy az ura egyre nyugtalanabb és
 607 20|             barátom mozdulatlanul feküdt az ágyon, nyitott szemmel,
 608 20|              utolsó kiáltása szakadt ki, az, amit nem értett meg a felesége,
 609 20|               nem értett meg a felesége, az, amirõl mi se tudhatjuk
 610 20|               lehetett.~Mit tehettem én, az elkésett tolmács?~Lefogtam
 611 21|                 diákszobában. Bekémlelek az üvegajtón.~A kisdiák ott
 612 21|                 csókolom.~- Szervusz. Mi az, te még nem alszol? ~- Házi
 613 21|          Édesapámról.~- Ajha - mondom. - Az édesapádról?~- Arról - szól,
 614 21|                  füzetét. Cím: Édesapám.~Az édesapa szerkezete a következõ:
 615 21|                  elborult lángelméé, aki az alkotás gyötrelmében hánykolódik.
 616 21|             Csóválom a fejem.~- Szereted az édesapád?~- Hogyne - szól,
 617 21|        kétségbeesve, dühöngve keltem föl az asztaltól, mikor észrevettem,
 618 21|              Félénk, szemérmetes. Mit ér az a sok láng, mely benne lobog?
 619 21|             Kezdjünk hozzá, fiam. Milyen az édesapád? Írjuk le.~Diktálok,
 620 21|                  már deresedik, homlokát az évek redõkkel vésték tele...~
 621 21|          egyesíti a jósággal. Ha elfárad az élet harcában, esténként
 622 21|                Neveltem õt - feleltem. - Az életre neveltem. Megtanítottam
 623 22|           Smaragdzöld kis fürdõhely volt az osztrák hegyekben. Reggel
 624 22|                   tanár úr.~- Nini, maga az, Vili? - szólt. - Szervusz,
 625 22|       nemezkalapját. Halántékán látszott az ördögárok, mely az utóbbi
 626 22|              látszott az ördögárok, mely az utóbbi években egyre jobban
 627 22|                   hogy melléje ülhessen.~Az ebédre átöltözködött. Világosdrapp
 628 22|                  vonta szemöldjeit. - Ki az?~- Nem tetszett még hallani?
 629 22|                  hallani? Belvárosi cég. Az elsõ. A legelsõ.~- Drága -
 630 22|                  õt a teniszpályán, amíg az égbe röppentette a labdákat,
 631 22|               bennünk.~Amint elõrerobog, az élet lüktetését érezteti,
 632 22|                   Mégis öregnek látszom. Az igazság az, hogy elhanyagolom
 633 22|              öregnek látszom. Az igazság az, hogy elhanyagolom magam.
 634 22|             miatt sopánkodnak. Jaj, azok az üzletek, melyeknek ajtaján
 635 22|                mikor belépünk. Jaj, azok az üzletek, azok az üzletek.~
 636 22|               Jaj, azok az üzletek, azok az üzletek.~De mikor a határhoz
 637 22|                  de elõkelõ fehér ajtóin az elmúlt század kísértett,
 638 22|                 sietõ, becsületes munka, az ipar és kereskedelem nagy
 639 22|                nagy és dicsõ hagyománya. Az udvaron tompa fényben szivattyúskút
 640 22|            vörösmárvány medencével.~Fönn az elsõ emeleten, a folyosó
 641 22|                 csakugyan más volt, mint az õ szabójánál.~Három értelmes
 642 22|                arcú segéd szorgoskodott. Az egyik púpos gallérfán lapítgatta
 643 22|           szöveteket göngyölített eléje, az asztalra, a székekre, a
 644 22|              olyan érdes tapintatú, mint az.~Miután a szövetben megállapodtak,
 645 22|              lógó látcsõvel nyakukban.~Õ az agaras mellett döntött.
 646 22|         centimétert nyomogatta, baljával az adatokat firkálta egy csomagolópapirosra.
 647 22|                 pár pillanatra kilobbant az a föltétlen hódolat, mely
 648 22|                 a várakozó inasnak, akár az operáló professzor a mûtõnövendéknek
 649 22|                is. Szemben a kisasszony, az a rokonszenves fiatal lány,
 650 22|                írásra kicsavarva figyelt az álló íróasztalnál.~Amíg
 651 22|                  a kisasszony felé, hogy az villámgyorsan a mértékkönyvbe
 652 22|          mértékkönyvbe jegyezze, neki is az a benyomása támadt, hogy
 653 22|             páciens már nem beteg, mikor az orvos kopogtatja s hallgatja,
 654 22|                  megifjodottan lépett ki az utcára.~6~- Tudod-e, mi
 655 22|           kartársának, Juhász Máténak. - Az a bajod, Máté, hogy rongyokban
 656 22|            hordasz. Te is, a többiek is. Az egész tanári kar.~- Nekem,
 657 22|                   Csak a rossz drága. Ti az ablakon dobjátok ki a pénzeteket.
 658 22|           hangját - most van egy szabóm. Az elsõ. A legelsõ. Akarod
 659 22|              Bossánt. ~7~Két próba volt.~Az elsõ a lakásán. Segéd hozta
 660 22|                 mondta, ez nem is csoda. Az ilyen termetre könnyû dolgozni.~
 661 22|                 ruhánál jelentkezik, míg az „illetõ egyén” meg nem szokja.
 662 22|            szokja. Baj is, ha nincs így.~Az új ruhában távozott. Mihelyt
 663 22|                  távozott. Mihelyt kiért az utcára, megállt egy könyvkereskedés
 664 22|                   hogy ez nem is furcsa.~Az igazán jó ruha egyik jellemzõ
 665 22|                   Elmondotta, mi történt az osztrák fürdõhelyen augusztusban,
 666 22|                  augusztusban, beszámolt az ismerõsök kisebb-nagyobb
 667 22|                   szólt, mikor megjelent az ajtónyílásban.~Lassan, mereven
 668 22|           tetszett?~- Igen.~- Mennyit?~- Az egészet kifizettem. ~- Miért?~-
 669 22|              mentek el.~Vili elõrehaladt az ódon belvárosi házban.~Valami
 670 22|          tárgyalt, halkan és izgatottan. Az éppoly halkan és izgatottan
 671 22|           rendelte. Ez itt azonban 12/b. Az Schreiber, Schreiber. Én
 672 22|                   széles mosollyal. - Ez az õ munkája. Ismerem.~A segédek
 673 22|               kabátot le-föl, mint hóhér az akasztott embert. - Ezen,
 674 22|             mozdulatlanul, üresen, ahogy az egészen öreg emberek szoktak. ~
 675 23|               estére.~Amikor a két fiú - az egyik harmadik elemis, a
 676 23|               elsõ gimnazista - hazajött az iskolából, künn a konyhában,
 677 23|             szerelték le szüleiket, akár az odaliszk a vérszomjas kalifát.
 678 23|                  ahonnan kihalászták.~Ez az indítvány gyõzött. Fricit
 679 23|                meg.~Egy ködös, õszi este az apa elindult két fiával.
 680 23|     kíváncsiakból. Ezek nem értették, mi az ördögnek visznek a Dunába
 681 23|            jeleit szokás a Dunába vetni.~Az apa idegesen rászólt nagyobbik
 682 23|               úszott.~Ballagtak hazafelé az üres szatyorral. Egy szót
 683 23|                 kitûnõ játékszert kapni?~Az a gondolat is boldogsággal
 684 23|               megmentették a hal életét. Az nem jutott eszükbe, hogy
 685 24|                                KÉT EMBER~Az egyik valami vacsorára volt
 686 24|                 õrölt gyémántpor hullott az égbõl.~Fogai között szívta
 687 24|                   Fogai között szívta be az éles, kristályos levegõt.
 688 24|               sétára indult, hogy múljék az idõ, meg hogy fogyassza
 689 24|                kancsal fényt vetettek, s az emberek úgy settengtek,
 690 24|             emberek úgy settengtek, mint az árnyak, harmonikaszó ütötte
 691 24|              lejárni. Valahányszor nyílt az ajtó, gõzfelhõ csapódott
 692 24|                egy ilyen meleg odú, ahol az élet a maga vad õszinteségében
 693 24|                   Jobban érdekelne, mint az a rémes társaság, ahova
 694 24|                rám bámulnának. A kártyát az asztal alá dugnák. Mindenki
 695 24|                  aranyláncok. Nem mindig az a kurtakocsma, nem mindig
 696 24|                  kurtakocsma, nem mindig az a szörnyû csapszék. Tizenegy
 697 24|          Tizenegy ficcs van a zsebemben, az futná egy levesre vagy egy
 698 24|                akarok. Ha pedig bejutnék az üvegajtóig, ott olyan furcsán
 699 24|              rongyaimmal. Sajnos, nem ez az én világom. De nem halok
 700 24|              gondolta, mert õ még mindig az étteremrõl ábrándozott -
 701 24|           mellett, visszafordultak, mint az alvajárók. Tekintetük találkozott.~
 702 24|                  útjukat.~A kürtõkalapos az étterembe lépett. Mélyen
 703 24|                 mondta a kürtõkalapos, s az étlapra meredt kétségbeesetten.~
 704 24|               Leszaladt a lépcsõkön. Ott az orrába csapódó bûztõl fölémelyedett
 705 24|           fölémelyedett a gyomra. Megint az ismert pofákat látta maga
 706 25|                 mondott:~- Tessék jönni. Az öreg méltósága meghalt.~
 707 25|                 Emberek tápászkodtak föl az ágyból, tollpihével hajukon,
 708 25|            melegébe.~A férfiak biztatták az asszonyokat:~- Kelj föl,
 709 25|                 gyalogszerrel tették meg az utat: Piskolczy Lajos a
 710 25|            kastélyba, melyben Tekla néni az urának halála óta, tizennyolc
 711 25|                Dömötör Sándor nyitott be az utolsó ajtóba.~A keskeny,
 712 25|                Egy nádszéken gubbasztott az öreg lány, ölbe tett kézzel.
 713 25|              szõke volt.~Székkel kínálta az érkezõket.~Azok nem ültek
 714 25|              félórával ezelõtt - felelte az öreg lány, s az üvegburás
 715 25|                  felelte az öreg lány, s az üvegburás ütõórára pillantott,
 716 25|                melyet akkor megállított.~Az óra mutatói mintegy ijedten
 717 25|              jelezve.~Megint csönd lett.~Az öreg lány érezte, hogy valamit
 718 25|                   Egyszerre csak leesett az álla.~- Nem szenvedett?~-
 719 25|       feketekávét.~Megindultan figyeltek az öreg lány elbeszélésére:
 720 25|                   érdeklõdött Dömötör.~- Az elõbb ment el.~- És mit
 721 25|               ment el.~- És mit mondott?~Az öreg lány csak legyintett.~-
 722 25|            bíbelõdtek. Dömötör odalépett az ágyhoz. Párnás tenyerét
 723 25|                hûl.~A túlfûtött szobában az emberi leheletektõl elnehezedett
 724 25|                 Nagy sokára hozott egyet az öreg lány.~Ebben a hatalmas
 725 25|          festmények a földön, egy széken az urának a díszmagyarja, kucsmája,
 726 25|                ezen a nyáron.~Õ kérte el az öreg lánytól a végrendeletet.
 727 25|               végrendeletet. Tudta, hogy az egy szekrény felsõ fiókjában
 728 25|                  és mindjárt fölolvasta. Az volt benne, amit körülbelül
 729 25|              minden ingóságaival együtt. Az öreg lányról se feledkezett
 730 25|                tartotta a végrendeletet, az utóiratot olvasta, melyet
 731 25|                évvel ezelõtt iktatott be az örökhagyó:~Meghagyom továbbá,
 732 25|         Dömötörné.~- Micsoda? - kérdezte az ura.~- Átdöfni a szívét.~-
 733 25|                 eszébe? Mi bírhatta erre az elhatározásra?~- Azt én
 734 25|                 fölébred a koporsóban.~- Az igazán iszonyú lenne - susogta
 735 25|            Dömötörné.~- Na lásd - mondta az ura -, na lásd.~Elhallgattak.~-
 736 25|              téli virradat szennyezte be az ablakokat. Herlinger jött.
 737 25|            szobába, s becsukta maga után az ajtót.~A rokonok az ajtóra
 738 25|                 után az ajtót.~A rokonok az ajtóra meredtek. Hallgatództak
 739 25|                  magyarázta, hogy milyen az a mûszer. Az egy ekkora
 740 25|                 hogy milyen az a mûszer. Az egy ekkora kés - mutatta
 741 25|             szaladok.~- Telefonozz neki. Az ilyenkor még otthon van.
 742 25|        nyugtalankodni kezdtek. Figyelték az elhaladó gépkocsikat, füleltek
 743 25|            Micsoda kegyetlenség. Ilyenek az orvosok. Ha szükség van
 744 25|             azalatt befejezte a mûtétet. Az elõkészítõben állt. Két
 745 25|               már két álló órája várjuk. Az egész rokonság.~- Sajnálom -
 746 25|             mûtétem volt. Nagyon sürgõs. Az pedig nem olyan sürgõs.~
 747 25|              mosolya, aki csak a húsban, az inakban hisz. Ez kihozta
 748 25|            szobába, s becsukta maga után az ajtót.~A rokonok ismét visszafojtott
 749 25|       visszafojtott lélegzettel meredtek az ajtóra.~- Meddig tart? -
 750 25|                  a napon nála ebédeltek. Az álmatlanságtól, az izgalomtól,
 751 25|            ebédeltek. Az álmatlanságtól, az izgalomtól, a hajszától
 752 25|              Legtöbben kétszer is vettek az ízletes fehér tésztából,
 753 25|                 a barna lével.~Dömötörné az ebéd végén sírva fakadt.~-
 754 25|                édes Mariskám? - faggatta az ura.~- Eszembe jutott -
 755 25|                 Eszembe jutott - dadogta az asszony.~- Micsoda?~- Tekla
 756 25|                 Jobb, mint itt minekünk.~Az asszony azonban csak zokogott.
 757 26|            mûvelt, okos ember. Kizárólag az ész kormányozza tetteit.
 758 26|                  csak levegõ volt. Én is az voltam.”~De most valóban
 759 26|               ide, mit keresek itt, vagy az életemre gondol, a pályámra
 760 26|               múltamra és jövõmre, azzal az álmatag odaadással, mely
 761 26|            testvéries azonosságnak azzal az alázatával, mely ezen a
 762 26|           alázatával, mely ezen a földön az irgalom legnagyobb csodája.”~
 763 26|                  viszonoztam tekintetét. Az egyre tüntetõbben és gyakrabban
 764 26|               vele következetesen mindig az én szememet kereste.~„Nem
 765 26|               van: kócos a hajam, kormos az orrom?”~Elõvettem kézitükrömet,
 766 26|                 Most már igazán elfogott az izgalom, és amikor néhány
 767 26|             jön-e be. Én nem látok innen az ajtóig, mert háttal ülök -
 768 26|             bénultan ültem, meggörnyedve az ámulattól és iszonyattól.
 769 27|           angol-búr háborút játszottunk. Az egyik fél volt a „maroknyi
 770 27|       szabadságszeretõ” búr nép, a másik az angol, a „zsarnok”, aki
 771 27|                 templomba mentünk volna, az osztályban gyülekeztünk.
 772 27|            gyülekeztünk. Akkor is kitört az angol-búr háború.~Általán
 773 27|                mindenki búr akart lenni. Az erõsek, a markosok, az erõszakosak
 774 27|                   Az erõsek, a markosok, az erõszakosak azonnal kinevezték
 775 27|              toboroztak zászlójuk alá, s az a néhány fiú, aki tétovázott,
 776 27|             arról nincs tudomásom.~Aztán az iskolai viadalokban a harc
 777 27|             angolnak lenni, mint búrnak. Az arány itt tudniillik teljesen
 778 27|             basáskodott, püfölte-pofozta az angolokat, gyomrozta a zsarnokokat,
 779 27|          zsarnokokat, akik szegények már az elsõ pillanatban a földön
 780 27|      helyezkedett fölém.~Egyszerre nyílt az ajtó. Latintanárunk nyitott
 781 27|                Latintanárunk nyitott be, az osztályfõnökünk. Papok tanítottak
 782 27|                  a rendhagyó igék ügyét, az a társadalom szemete, gonosztevõ
 783 27|              hazaáruló.~Amikor õ feltûnt az ajtó keretében, az ellenségek,
 784 27|               feltûnt az ajtó keretében, az ellenségek, akik az imént
 785 27|           keretében, az ellenségek, akik az imént még oly ádáz küzdelemben
 786 27|               volt a cellája. Kinyitotta az ajtót egy nagy kulccsal.
 787 27|                  és mint bûnjelet átadja az igazgatónak, vagy valami
 788 27|                kabátom. Õ átvette némán.~Az ablak mellé ült. Ott kihúzott
 789 27|                  megszentelni. Aki varr, az bûnt követ el. Azon tépelõdtem,
 790 27|              jut-e bûne miatt a pokolba, az örök kárhozatba. Ma már
 791 28|                                          AZ EZREDESNÉ SEBE~A háborúban,
 792 28|                 SEBE~A háborúban, amikor az emberek úgy elhányták tagjaikat,
 793 28|           felsõkart, egy combot amott -, az ezredesné is megsebesült.~
 794 28|             néhány pisztrángot fogtak, s az ezredesnek adták.~Délelõtt
 795 28|               ezredesnek adták.~Délelõtt az ezredesné tisztogatta a
 796 28|                 sebet szántott a húsába.~Az ebédnél az ezredorvos látta,
 797 28|            szántott a húsába.~Az ebédnél az ezredorvos látta, hogy az
 798 28|                az ezredorvos látta, hogy az ezredesné liliomkezét csúf
 799 28|                 teljes segédlettel várta az elõkelõ sebesültet. Ápolók,
 800 28|               sorakoztak föl vigyázzban. Az õ sorfalaik között vonult
 801 28|               sorfalaik között vonult be az ezredesné. Magas, fiatal
 802 28|              hajjal, sötétkék szemekkel.~Az ezredorvos még egyszer megvizsgálta
 803 28|             sebet. Mindenekelõtt lehúzta az ezredesné ujjáról a jegygyûrût,
 804 28|                 a jegygyûrû viselésétõl. Az ezredesné a jegygyûrût kistáskájába
 805 28|           kistáskájába csúsztatta.~Aztán az ezredorvos annak rendje
 806 28|              látott. Megfürdette éterben az ujjat, mint valami csecsemõt,
 807 28|                megint jöjjön át - mondta az ezredesnének.~Az szorgalmasan
 808 28|                  mondta az ezredesnének.~Az szorgalmasan járt a kezelésre,
 809 28|       sebesülteket hoztak a tûzvonalból. Az ezredorvos reggeltõl estig
 810 28|            kezelném.~Máskor, egy reggel, az alorvos - sötét bõrû, kun
 811 28|                kötötték át sebét: reggel az alorvos, délben az ezredorvos,
 812 28|                reggel az alorvos, délben az ezredorvos, este a fõorvos.
 813 28|                 maga szerzett jogához, s az ezredesné sokkal nyájasabb
 814 28|          föllábadtak, ismét jelentkeztek az ezrednél, sokan elestek
 815 28|                sokan elestek közülük, de az ezredesné még mindig kötést
 816 28|             patyolatfehér orvosi kötést.~Az ura deresedõ, sovány férfi
 817 28|                  ujjára tekintett.~ - Mi az - mondta -, a te ujjad még
 818 28|            helyen van a seb - magyarázta az ezredesné -, a hajlító izomnál,
 819 28|                ujjperc savós hüvelyénél. Az ilyen sebek lassabban hegednek.~-
 820 28|              mint egy hónapja - tûnõdött az ezredes, s az ezredorvosra
 821 28|                   tûnõdött az ezredes, s az ezredorvosra tekintett. -
 822 28|             kellene tetanuszoltást adni?~Az ezredorvos föltárta az ujjat,
 823 28|                   Az ezredorvos föltárta az ujjat, hogy a férj is lássa:
 824 28|                  nyugtalanította a dolog az ezredest. Amikor a tûzvonalon
 825 28|           tárgyilagos közönnyel tartotta az ezredesné ujját, akár egy
 826 28|          Kötözték?~- Hogyne - válaszolta az asszony mohón -, mindennap
 827 28|              Néha négyszer is - dadogott az asszony. ~- Úgy - szólt
 828 28|               méltóságos asszonyom, hogy az emberi szervezet csodálatosan
 829 28|                 szívós, ellenálló, kibír az mindent, srapnellszilánkot,
 830 28|                   s a férjre pillantott. Az lesütötte szemét.~Hazafelé
 831 28|         takaródzva. Egy szót se szóltak.~Az ezredes a félúton, amikor
 832 28|                  hozzá.~- Igen - felelte az asszony egy kis szünet után,
 833 28|                után, és valahová nézett.~Az õszi csillagokra nézett,
 834 28|              Mindnyájan észrevették ezt, az ezredorvos, a fõorvos, az
 835 28|                az ezredorvos, a fõorvos, az alorvos, az orvosnövendék
 836 28|                   a fõorvos, az alorvos, az orvosnövendék is. De nem
 837 28|                  De nem beszéltek errõl. Az ezredes és ezredesné is
 838 28|                 hallgatott. Vacsora után az orvosnövendék mandolinozott.~
 839 28|                  Negyednap aztán feltûnt az ezredesné ujján - szomorú
 840 29|        Szemüveges, alacsony férfi lépett az elõszobába. Keménykalapot
 841 29|                látogató.~A lány rámeredt az idegenre. Látszott rajta,
 842 29|           beszélt, nagyon finoman.~Ahogy az édesanyját is emlegette,
 843 29|             kínálta.~- Köszönöm - mondta az úr, és nem ült le. - A déli
 844 29|                   Ne sírjon - csitította az úr. - Szegény István bácsinak
 845 29|                 nagyon szegények voltak: az öreg évek óta ágyban feküdt,
 846 29|                    Nem tudom - dünnyögte az úr, vállát vonogatva. -
 847 29|               szekrénybõl kivette bérét. Az még érintetlen volt. Csak
 848 29|            pengõt.~- Isten áldja - szólt az úr -, majd mi eligazítjuk
 849 29|                  egy ügyvédnél szolgált. Az irodába ment, hogy telefonozzon
 850 29|        tanúsított volna a jogtudomány és az igazságszolgáltatás iránt,
 851 29|            igazságszolgáltatás iránt, de az életben néha elõfordul ilyen
 852 29|                bõgést hallotta, melyet õ az imént hagyott abba.~Bözsi
 853 29|              szótlanul. Nagyon szerették az apjukat.~Ebéd után fölkerekedtek,
 854 29|                 lányok? - faggatták õket az utasok, falubeliek.~- Haza.~-
 855 29|                   Mi járatban?~- Meghalt az édesapánk.~Az emberek hallgattak.
 856 29|                    Meghalt az édesapánk.~Az emberek hallgattak. Pipáztak.
 857 29|         kérdezték: ~- A ti édesapátok?~- Az.~- Mikor?~- Tegnapelõtt
 858 29|             kovácsmûhely mellett.~Anyjuk az udvaron állott, a baromfiól
 859 29|              fejét rázogatva. - Nem halt az meg. Él még.~Lassan tisztázódott
 860 29|             Lassan tisztázódott a dolog.~Az a szemüveges alacsony férfi,
 861 29|            pitvaron. Elpanaszolta baját, az asszony is az övét. Tõle
 862 29|        Elpanaszolta baját, az asszony is az övét. Tõle tudta meg, hol
 863 29|              csaló volt, lányom - mondta az anyja. - Rosszak az emberek.~
 864 29|               mondta az anyja. - Rosszak az emberek.~5~A koszorút az
 865 29|                 az emberek.~5~A koszorút az istállóba dugták. Aztán
 866 29|                  Aztán a lányok bementek az apjukhoz.~Õ ott feküdt,
 867 29|        Elbolondították õket - magyarázta az asszony.~Az öreg anélkül
 868 29|                   magyarázta az asszony.~Az öreg anélkül is tudott mindent.
 869 29|          koszorúról is tudott. Amíg künn az udvaron tanakodtak, a nyitott
 870 29|                nyitott ajtón át meglátta az ágyból.~Kérte, hogy hozzák
 871 29|                 Kérte, hogy hozzák be.~- Az istállóban megeszi a marha -
 872 29|               meg a lányok, zavartan.~De az öreg hallani se akart errõl.
 873 29|             kalácsot. Még bort is ittak.~Az öreg némán, átszellemülten,
 874 30|                szobájának két kis ablaka az elhagyott könyökutcára szolgált.~
 875 30|              birtokba vették a gyerekek. Az utca minden porontya idecsõdült,
 876 30|               altatgatták babájukat. Még az anyák is ezen a gyöpön adtak
 877 30|                ocsúdva egy embert láttak az ablakban, egy szakállas
 878 30|                 minden újdonságban, mely az eseményekben szegény gyermekéletben
 879 30|                föl, valahányszor a labda az ellencsapat õrjöngõ tiltakozása
 880 30|                   Wilcsek szerette volna az ügyet barátságosan elintézni.
 881 30|               Pisti, Károly, Béluska is, az a ronda, nagy kamasz, mindnyájan,
 882 30|                 akik eddig ott voltak, s az újak, akik közben hozzájuk
 883 30|                   forró délután föltépte az ablakot, s rájuk rivallt:~-
 884 30|             vélték, hogy a közelükben ez az öregember állandóan dühöng.
 885 30|           pillanatig tûrte. Akkor megint az ablakhoz ugrott. Az izgalomtól
 886 30|               megint az ablakhoz ugrott. Az izgalomtól remegve, a dühtõl
 887 30|              taknyosok.~Ezzel el is tûnt az ablakból. A másik pillanatban
 888 30|         Megvárták, amíg odajön a rendõr. Az valamit mondott nekik. Nyilván
 889 30|               napról napra züllött. Csak az izgatta õket, milyen válogatott
 890 30|             reggeltõl estig nyekergették az ablaka alatt. Változatosságból
 891 30|                 mindent elborítson, mint az árvíz. Leheveredett díványára.
 892 30|                   Újra kellett rajzolnia az egészet.~Hogy mi folyt itt
 893 30|            Gyalázatos - veszekedett vele az ágyában -, te vagy a leggyalázatosabb,
 894 30|               tegyek? Leönthetnélek, míg az ablakom alatt visongsz,
 895 30|               meg, te disznó. Mit számít az, hogy te vagy a gyöngébb.
 896 30|                 vagy a gyöngébb. Te vagy az erõsebb, mert visszaélhetsz
 897 30|            hajított a szobájába. Wilcsek az öklével fenyegette õt:~-
 898 30|                  el a június, a július s az augusztus elsõ fele. Egy
 899 30|                   egyedül. Esõre hajlott az idõ, cimborái késtek. Mellette
 900 30|           lármaszerszámai, a fütyülõ meg az okarina. Õ maga se zajongott.
 901 30|                 maga se zajongott. Nézte az eget, aztán lehunyta a szemét.~
 902 30|              több helyütt le is csapott. Az ég haragja egy kis fegyverszünetet
 903 30|             héten nem látta Ferit.~- Hol az a rosszpénz? - kérdezte
 904 30|             hirtelen leült egy székre.~- Az, az - erõsködött a takarítónõ. -
 905 30|                  leült egy székre.~- Az, az - erõsködött a takarítónõ. -
 906 30|             elsétált a pincelakás elõtt. Az ablakban egy kis sovány
 907 30|            beszélgetni, mert a környéken az emberek nemigen köszöntek
 908 30|           lassította lépéseit, megállott az ablak elõtt.~- Hallottam -
 909 30|              borzasztó.~- Bizony - szólt az asszony -, bizony. ~- És
 910 30|            bizony. ~- És mikor?~- Amikor az a nagy vihar támadt. Este
 911 30|                  Este már meg se ismerte az apját. Bevittük. Másnapra
 912 30|               baja volt?~- Láza - mondta az asszony szárazon, könnytelen
 913 30|               Szeptember elején megeredt az esõ. Hetekig esett.~Sár
 914 30|                12~Karácsony elõtt a vici az öklét a felesége orra elé
 915 30|            hevert.~- Ki adta? - kérdezte az asszony.~- Wilcsek úr. Odajött
 916 30|               velem.~- Velem is - mondta az asszony.~Egy darabig hallgattak.
 917 30|                  Egy darabig hallgattak. Az asszony a sötétben a vacsorát
 918 30|               zsírba.~- Jó ember - szólt az asszony, tûnõdve. - Szereti
 919 31|               legboldogabb embere.~Berci az, Weigl Berci.~Weigl Berci
 920 31|                hozzánk esténként, amikor az anyja nálunk mosott. Sápadt,
 921 31|                 kislánya is született -, az anyjával, a napával meg
 922 31|               fiát vagy a fia a mosónõt, az olyan rejtély, melyet nem
 923 31|                olyan rejtély, melyet nem az én feladatom eldönteni.
 924 31|              kezdett rá.~- Nem rossz fiú az, kérem - igazán nem lehet
 925 31|                 lehet mondani, nem iszik az, nem kártyázik, nem dohányzik,
 926 31|          motorcsónak? Mi a fenének neked az a megveszekedett motorcsónak?
 927 31|                  hozatott. Azokat bújja. Az egész házat megbolondítja
 928 31|                házat megbolondítja azzal az istenverte motorcsónakkal.
 929 31|         beszéljen vele.~Õszintén szólva, az én oldalamat is furdalni
 930 31|                  este, kilenc után, ezen az ürügyön nyitottam be hozzájuk.~
 931 31|                 bölcsõben, a fiúk ketten az ágyban, átölelkezve, a legnagyobb
 932 31|             cigarettákat töltött. Elõtte az asztalon, újságpapírban
 933 31|               fakadt ki Weigl néni -, ez az õ bolondériája.~- Az - szólt
 934 31|                  ez az õ bolondériája.~- Az - szólt a felesége, s máris
 935 31|               törlesztésre.~Láttam, hogy az ügy komoly. Sokkal komolyabb,
 936 31|       újságpapírra máris rajzolni kezdte az oldalfalra is fölszerelhetõ,
 937 31|             sohase ült motorcsónakon, és az egészet egyszerûen megáhította,
 938 31|                  A kupaktanács, mely ezt az ügyet már számtalanszor
 939 31|                 a felesége is. - Igenis, az vagy. Nagy szamár vagy.~-
 940 31|                vagy. Nagy szamár vagy.~- Az õ külön szamársága - bólintgatott
 941 31|             fordulva higgadtan érveltem, az úgynevezett szókratészi
 942 31|                    Vajon a vízbefúlókat, az öngyilkosokat akarnád kimenteni?
 943 31|               gyönyörû? - érdeklõdtem.~- Az, hogy valakinek van motorcsónakja.~
 944 31|                sodrából. Teljes erejébõl az asztalra csapott, fölugrott,
 945 31|               félrerakott pénzecskéjébõl az oldalfalra is fölszerelhetõ,
 946 31|       huszonnyolcadik évét. Itt kezdõdik az a boldogság, melyhez foghatót
 947 31|        kitavaszodik, siklik a hajnalban, az éjszakában hivatali órája
 948 31|                föld legboldogabb embere.~Az igazi boldogsághoz nem is
 949 32|                onnan a másik szobából.~- Az a másik vendégé lesz, aki
 950 32|                  a boltos tanúsítványát, az igazolta, mennyit fizetett
 951 32|           borravalóul.~A szegény asszony az ötven fillérre nézett, aztán
 952 32|             ötven fillérre nézett, aztán az arcomra. Megköszönte.~Valóban
 953 32|               kérdeztem.~Szarka csörgött az összeeszkábált fakalitkában.
 954 32|          keressen még a szegény asszony.~Az boldogan vitte. Meztelen
 955 32|                  Várjon - állítottam meg az ajtóban -, itt van a csomagért.~
 956 32|                 hazafelé.~4~Másnap hozta az inget meg a két zsebkendõt.~-
 957 32|              szállodát akarnak alapítani az én pénzembõl, vagy villamos
 958 32|           helyesebb lett volna.~Gyönyörû az irgalom bibliája, de veszedelmes.
 959 32|               bölcs ezt vallja. Szerinte az igazi jóság közönyös, az
 960 32|                 az igazi jóság közönyös, az igazi okosság néma. Légy
 961 32|              veszedelmes.~Õ állítja ezt, az Agg Fiú, aki minden halandók
 962 33|        segédkezésével meg is ülheti vele az ezüstlakodalmát vagy az
 963 33|                  az ezüstlakodalmát vagy az aranylakodalmát. De alapjában
 964 33|         boldogság ez.~Pont így voltam én az orvostudománnyal is.~Orvos
 965 33|             kutyáit. Pedig nagyon féltem az állatoktól. Messzire elkerültem
 966 33|              volna, kitûnõen megtanultam az összes nyavalyák tüneteit.
 967 33|             betegség. Miért? Azért, mert az elmúlás izgatott. Ha a halál
 968 33|          bárgyúsága annyira meghamisítja az élet egyszerû és fönséges
 969 33|                fönséges tragikumát, hogy az olyan lesz tõle, mint holmi
 970 33|              unalmasaknak találtam õket. Az én tündéreim inkább a baktériumok
 971 33|                 Szerencsére édesapám nem az orvosi szakra íratott be,
 972 33|           érintetlenül maradt meg bennem az orvostudomány iránti szerelem.
 973 33|                  hogy jött létre ez vagy az a remekmûvük. Ilyen erõfeszítést
 974 33|              édeskés szaga terjengett, s az éter illata is, mely agyvelõmig
 975 33|                 és röfögött, mint disznó az öléskor. Láttam egy halovány,
 976 33|          tudomány joggal akadályozza meg az illetékteleneket, hogy az
 977 33|                az illetékteleneket, hogy az emberi szenvedés e templomában
 978 33|             Húszéves fejemmel kinevettem az öreg, fontoskodó társadalmat.
 979 33|         helytelenül, azt képzeltem, hogy az én célom, mely az érzéklés
 980 33|                   hogy az én célom, mely az érzéklés eszközeivel mindennek
 981 33|                   van olyan fontos, mint az övék, s erkölcsöm magasabb,
 982 33|               Itt orvosnövendék barátaim az izmok tapadását, a csontok
 983 33|              csurgott, a húgy. Csodáltam az emberi bõr erõsségét és
 984 33|           különöz el a többi emberektõl, az egyéniségünk országhatára,
 985 33|                vajat. Feltûnt a szív, ez az óriási vörös izom, a tüdõ,
 986 33|              ezzel a szegény halandóval, az idõk végezetéig.~Máris varrta
 987 33|          fölhasított bõrt - mert ez csak az õ dolga volt -, hosszú tûvel,
 988 33|              rajta. Közben a fej ingott. Az állkapocs is mozgott kicsit,
 989 33|                   mintha beszélne. Aztán az orr hirtelen vérezni kezdett.
 990 33|       orvostanhallgató-nõvel. Elkísértem az elõadóteremig.~Ezen a reggelen
 991 33|                hogy a halál semmiség, és az élet is éppoly semmiség.~
 992 33|      legnagyszerûbb dolog, és meghalni - az a tény, hogy egyszer végképp
 993 34|             lógatják a kezüket, alszanak az utcapadokon. Senkinek se
 994 34|                  törõdik vele? - feddett az orvosom. - Ezen sem ön,
 995 34|            Ragyogó délután érkeztem meg. Az ég kék volt, a víz zöld.~
 996 34|                hogy itt általában minden az, ami. Például a tó itt tó
 997 34|          mindnyájan mint rigók fütyöltek az erdõben. Sõt a kutyák is
 998 34|         tisztelettel - köszöntött, azzal az új divatú üdvözléssel, mely
 999 34|                 csillagokat, melyek fönn az égen örök állást kaptak.~
1000 35|                fogai közé harap egyet, s az utolsót akkor köpi ki, amikor