Fejezet

  1 1 |                 bedugta fülébe, jó mélyen, hogy semmit se halljon.~Így szokott
  2 1 |            értekezés.~Egyszer rajtakaptam, hogy japán nyelvtant olvas.~-
  3 1 |                 valami beteget. Hallottam, hogy vannak emberek, kik egy
  4 1 |                  elõtte. Úgy vettem észre, hogy nézi az idõt.~- Ebben minden
  5 1 |                állta meg a helyét, anélkül hogy különösebb rátermettséget
  6 1 |               törekedett ez a papírdagály, hogy kiömöljön rajtuk.~Éjjeliszekrényén
  7 1 |                 lassan.~Most vettem észre, hogy mintha megtört volna. Termete
  8 1 |             mindegyikrõl tudott. Volt úgy, hogy éjjel is fölkelt. Megnézte,
  9 2 |                 tipegett az utcán, érezve, hogy ez a nap semmi más napjához
 10 2 |              rendje és módja szerint várt, hogy az elõbb érkezõk sorra kerüljenek.~
 11 2 |                   oly részletesen mint én, hogy mi minden van itt, de bizonyára
 12 2 |                   az asztal felé indult.~- Hogy hívják? - kérdezte a kemény,
 13 2 |                 fejét, mintha azt mondaná, hogy „jellemzõ”.~- Hány éves?~-
 14 2 |               kérdeztem. Arra válaszoljon, hogy hány éves.~- Tizenöt.~Most
 15 2 |                szemével az arcra sandítva, hogy a valóságot és annak mását
 16 2 |             torkából menekült. Azt mondta, hogy semmi az egész.~- Csak a
 17 2 |                   pillantást vetett utána, hogy inkább visszaadtam. Hadd
 18 3 |              ismerem. Úgy éreztem azonban, hogy már láttam valahol. Akkor
 19 3 |              annyit máris megállapítottam, hogy nem lakhatunk egy környéken,
 20 3 |                isten háta mögötti faluban, hogy ebédeljünk. A többi kirándulóval
 21 3 |                   volt.~Mondanom sem kell, hogy mikor õsz elején hazajöttem,
 22 3 |                    Évek óta töröm a fejem, hogy ki lehet?~1925~ ~
 23 4 |                 bognárnak - maga se tudta, hogy indulatában mért épp ezt
 24 4 |                      ismételte, s élvezte, hogy a harag kitágította az ereit,
 25 4 |               fürödni.~Jancsi nem értette, hogy mi történt, hogy mit jelent
 26 4 |                  értette, hogy mi történt, hogy mit jelent anyjának a közbelépése,
 27 4 |                tétovázni látszott.~Anélkül hogy bármit mondana feleségének,
 28 4 |                várta. Fölágaskodott hozzá, hogy sebtében csókot leheljen
 29 4 |           iramodott.~Anyja utána kiáltott, hogy késõbb majd õ is lejön a
 30 4 |             visszafordulni, de félt attól, hogy apja megint rárivall, s
 31 4 |                  vállalnia kellett.~Várta, hogy mi történik vele.~Az út
 32 4 |     fegyverszünetében - azt következtette, hogy nem is annyira dühös, mint
 33 4 |             megbámult.~Jancsi rátekintett, hogy szemébõl olvasson. De nem
 34 4 |               villogott. Pironkodva nézte, hogy megy apja a tóba.~Csak akkor
 35 4 |                   véghezvitte, úgy érezte, hogy már több idõ múlt el, mint
 36 4 |                  lábolta a vizet, gyorsan, hogy ahhoz a ponthoz érjen, ahol
 37 4 |                    homályosan azt remélte, hogy közben fia már kibukott,
 38 4 |                   közben fia már kibukott, hogy kacagva áll majd elõtte
 39 4 |         felöltözködni. Most azonban tudta, hogy bármily hosszúnak is látszott
 40 4 |                    térdelt, tovább haladt, hogy más irányban is keresse,
 41 4 |                     A cölöpbe fogózkodott, hogy el ne szédüljön.~Mire a
 42 4 |                    futamodott a környéken, hogy „valaki a vízbe fulladt”.
 43 4 |                   fürödjék-e. Elhatározta, hogy ma nem fürdik. De amikor
 44 4 |                     Ájuldozva kérdezgette, hogy él-e még.~Már nem élt. Több
 45 4 |                   föl. Kabinjába vezették, hogy végre felöltözzék.~Még három
 46 5 |             szelekótya. Milyen kócos vagy. Hogy lóg a harisnyád. A körmeid
 47 5 |                 Morvay Pistit úgy utáltam, hogy neve hallatára összeszorítottam
 48 5 |               közben a kabátját levetette, hogy be ne piszkolódjék, s kezét
 49 5 |               mosta, bõ szappanlében, úgy, hogy inge szárát elõbb óvatosan
 50 5 |                   tanár arról magyarázott, hogy a forró leves után helytelen
 51 5 |                 készült. Tekintve azonban, hogy az anyagot minden szorgalma
 52 5 |                  eléggé szabályos.~Láttam, hogy szenved. A lány kócos haja
 53 5 |                 szerette volna megfésülni, hogy rendesebb legyen.~Egyszer
 54 5 |                  bámulta. Majd azt mondta, hogy „ez a világ legszebb nõje”,
 55 5 |                 nõje”, és váltig sajnálta, hogy „az életben ilyen szép nõ
 56 5 |              megvolt a maga helye. Tudták, hogy hány zsebkendõjük van, hány
 57 5 |                lettek. Ügyelt a bútorokra, hogy egy milliméterrel se mozduljanak
 58 5 |                  idegrohamot kapott attól, hogy a vendég a szõnyegre ejtette
 59 5 |                    szerint, s kivonatolta, hogy el ne felejtse. A száz kötethez
 60 5 |                szalonba rontott, megnézni, hogy a dívány ott van-e, ahol
 61 5 |               szaladt, mert eszébe jutott, hogy a porkefét a fényezõkefén
 62 5 |                  arra kérte a mentõorvost, hogy egészen párhuzamosan üljön
 63 6 |               föltisztogatták, észrevette, hogy a szalon még mindig sötét.
 64 6 |               megenni a barackjait. Tudod, hogy olyan kis savanyú gyümölcsei
 65 6 |            szorgalmas volt. És azt hiszed, hogy ez most nem érzi?~- Lehet.~-
 66 6 |      összeaprították s levitték a pincébe, hogy télire tüzeljenek vele,
 67 6 |                 Mind a ketten úgy érezték, hogy sokkal-sokkal sötétebb van.~
 68 7 |                  itt rekedt. Úgy tetszett, hogy az önkéntelen számûzetést
 69 7 |                akiket maga köré csõdített, hogy ne unatkozzék. Ezek sem
 70 7 |                lefoglalni, vigyáztak arra, hogy mások túlságosan ne férkõzzenek
 71 7 |           amerikainak? Hisz õ is láthatja, hogy nyomorgunk ebben a szûk
 72 7 |            fizetésért. Minden oka megvolt, hogy elõrukkoljon kérésével.~
 73 7 |                   L.-né lökdöste a férjét, hogy már kezdje.~De az mindig
 74 7 |                    darab papírra.~Egyszer, hogy megteázott náluk, váratlanul
 75 7 |              állomásra, abban a reményben, hogy majd az utolsó pillanatban,
 76 7 |                   se szakadt meg közöttük, hogy az amerikai hazaérkezett.
 77 7 |                   biztatta L.-né. - Lehet, hogy elveszett a leveled.~- Én
 78 7 |                majd valami scheme-mel jön, hogy alapítsak egy rádióboltot
 79 7 |                   a bálványuk. Azt hiszik, hogy itt is úgy röpköd a munkaalkalom,
 80 7 |                 lehetne. Írj te. Írd neki, hogy meghaltam.~- Nem.~- De igen.
 81 7 |               meghaltam.~- Nem.~- De igen. Hogy megdöglöttem, és özvegy
 82 7 |                töprengett:~- Bánom is már, hogy elküldtem. Undok dolog.
 83 7 |                     Akárkirõl megtudhatja, hogy élek. Szégyellem magam.~
 84 8 |           bádogkeresztjei figyelmeztettek, hogy térjek ki. De én gondtalanul
 85 8 |                   emeletrõl - oly gyorsan, hogy idõm se maradt megijedni -
 86 8 |                   kíváncsian.~Úgy rémlett, hogy ismerem. Ez volt az a tégla,
 87 8 |                 fölöttem, attól tartottam, hogy épp rám zuhannak, s igyekeztem
 88 8 |            igyekeztem úgy tartani fejemet, hogy mennél kisebb kárt tegyenek
 89 8 |           belekapaszkodtam a bársonypadba, hogy a szerencsétlenség pillanatában
 90 8 |                  látszik - mégsem annyira, hogy ilyen silányságot is számba
 91 8 |                   lett volna meghalni úgy, hogy egyszerûen agyoncsapjon
 92 8 |                  rúgtam odább.~Azt hittem, hogy már megunta. Azt hittem,
 93 8 |                   már megunta. Azt hittem, hogy annyi idõ múltán új ötlete
 94 8 |           egyetlent, amit tud. Azt hittem, hogy sokkal eredetibb.~1927~ ~
 95 9 |                    emberiség jövõjében, és hogy látja a háború keserû tapasztalatai
 96 9 |                  Nagyon fontosnak tartjuk, hogy megtisztelõ válaszát...~-
 97 9 |                  Nagyon fontosnak tartjuk, hogy nagybecsû válaszát mennél
 98 9 |                    gyászosnak.~Úgy érezte, hogy az ostoba és boldogtalan
 99 10|                    utaznom. Úgy terveztem, hogy majd villamoson megyek ki
100 10|                 beléptek. Értésemre adták, hogy a mellette levõ fülkében
101 10|                  az elõbbi. Biztosítottak, hogy amennyiben az étkezõbe méltóztatnék
102 10|                   fülkét. Éreznem kellett, hogy ez nekem, csak nekem szól.
103 10|                   nekem szól. Úgy rémlett, hogy egy meseországba csöppentem,
104 10|        terüljasztalkája.~Nyilvánvaló volt, hogy félreismertek. Azt hitték,
105 10|                 félreismertek. Azt hitték, hogy én nem én vagyok, hanem
106 10|               természetes hajlandóságomat, hogy mindenkit és mindent észrevegyek,
107 10|             személyzetnek láthatólag fájt, hogy semmit se kértem. Aggódtak
108 10|                  kértem. Aggódtak miattam, hogy melegem van vagy hogy fázom.
109 10|             miattam, hogy melegem van vagy hogy fázom. Részvét tükrözõdött
110 10|                  is kétségbe ejtette õket, hogy a durva fa esetleg feltörheti
111 10|               egyetlenegyszer volt módjuk, hogy távolról, látatlanul segítségemre
112 10|                csecsemõ hirtelen elnémult. Hogy mi történt, nem tudom. Lehet,
113 10|                 történt, nem tudom. Lehet, hogy valamelyikük egy hosszú
114 10|                    torkát, de lehet az is, hogy az anya a maga jószántából
115 10|                Csak most hitték el igazán, hogy valóban az vagyok, akinek
116 11|            halottas ének. Csak arra várok, hogy a koporsófödelet, mely valahol
117 11|               menekültek.~Ezek nem tudták, hogy õ nekünk a kaviár. Rossz
118 11|                   elvégre mindenki beszél. Hogy ennek a körülménynek köszönhette-e
119 11|                    nem tudom, de bizonyos, hogy Chmell János a száz aranyat
120 11|              vállukat vonták, úgy érezték, hogy egyáltalán nem érdekli õket.
121 11|            bizakodott el. Azon iparkodott, hogy tökéletesítse magát, s tehetségét
122 11|         kibányássza. Tisztában volt azzal, hogy aki írói pályára lép, annak
123 11|             megvetette. Meg volt gyõzõdve, hogy ami a valóságban nagy, az
124 11|            káposztát prózainak. Úgy hitte, hogy aki a viharról ír, az férfias
125 11|                 oly részvétlenség fogadta, hogy a második elõadás után sürgõsen
126 11|                 nyert többé. Úgy tetszett, hogy üldözi a sors, nem értik
127 11|              kortársai. Majd azt képzelte, hogy „hanyatlik”. Már-már boldogan
128 11|                    vidéki színigazgatóval, hogy a Nápolyi Endré-t elõadatja,
129 11|            elõadatja, azzal a föltétellel, hogy a szerzõ a kiállítási költségekre
130 11|     gyermekelhajtás ellen, rámutatva arra, hogy ez hazánk veszedelme, majd
131 11|                    a világegyetemrõl.~Azt, hogy teljesen névtelen volt,
132 11|                   Késõbb az írók rájöttek, hogy szükség van rá.~Hivatást
133 11|               határait, s elhiteti velünk, hogy elõttünk is nyitva a pálya,
134 11|              önmagukat vigasztalták azzal, hogy nála mindannyian különbek.
135 11|                 végére Chmell János nevét, hogy a hatás teljes legyen. Ez
136 11|                    mellett, mulattak azon, hogy Chmell János létezik, ténykedik
137 11|                fölény dagasztotta májukat, hogy valahol van egy szellem,
138 11|                növekszik, gyakran anélkül, hogy táplálnák, s elborít egy
139 11|                   alig várta a pillanatot, hogy hazajövet újra átadhassa
140 11|                 émelygés oly hevessé vált, hogy kiszaladt az árnyékszékre,
141 11|                 arca oly halálsápadt volt, hogy megrémült. Leroskadt egy
142 11|              agyagszínû arca, valamint az, hogy az utóbbi idõben soványodott,
143 11|              lötyög rajta. Azt tanácsolta, hogy a klinikán rendszeres gyomorvizsgálatot
144 11|         végeztessenek.~Ezt õ halogatta. De hogy nem maradtak el a rosszullétek,
145 11|                    s azzal bocsátották el, hogy két napig nem szabad se
146 11|                  arról se feledkezett meg, hogy székletét a tudományos vizsgálat
147 11|               bordáit.~Orvosai úgy vélték, hogy leghelyesebb, ha befekszik
148 11|          carcinomát. Feleségével közölték, hogy egy kis mûtétet kellene
149 11|             mindenbe belekukkant, megnézi, hogy mi is van ott, nyomban összevarrta.
150 11|             áttevõdött egyéb szervekbe is, hogy megkísérelni se volt érdemes
151 11|           részegségében arról ábrándozott, hogy majd kórágyán fejezi be.
152 11|                     Az orvosok azt hitték, hogy még pár hónapig elélhet.
153 11|                 pillanatra arra gondoltak, hogy ez a közéleti figura, akin
154 11|             megmaradt. Chmell János örült, hogy legalább a mindennapi életben
155 11|          fordította a hollóról és rókáról, hogy a szótárak és a latin igék
156 11|                  Fõképp az ijesztette meg, hogy nem volt rajta a szokott
157 11|           intézkedéseket téve, az például, hogy fejetlen kétségbeesésében
158 11|                szorgalmáról, hangsúlyozta, hogy „mennyire szerette a szépet”,
159 11|            fejbólintással vette tudomásul, hogy az Istenben boldogult is
160 11|                   kötelességének tartotta, hogy fogatát megállítsa házuknál,
161 11|                 gondolkozni kezdett arról, hogy voltaképp mi is történt.
162 11|                 ezek. Olyan kellemetlenek, hogy fintorognia kellett rájuk.
163 11|             lakozott kamaszfejében. Látta, hogy eltûnt valaki. Egy szebb
164 11|               pedig folyton arról beszélt, hogy milyen „áldott, jó ember
165 11|                  Sok mindent érzett ahhoz, hogy valamit érezzen. Lakásuk
166 11|            járkálni attól való félelmében, hogy zavarja apját a munkában.
167 11|                  hónap múlva azt se tudta, hogy milyen volt. Fotográfiákra
168 11|                     s azzal áltatta magát, hogy hajdan csakugyan ez az ember
169 11|                   kellemesen csiklandozta, hogy majd fölsikoltott. Egyik-másik
170 11|              átadta az íróasztal kulcsait, hogy az irodalmi hagyatékot rendezze.
171 11|                   megmentett, megkérve õt, hogy tegye félre Arisztidnek,
172 11|        fohászkodott, kérve a meddõ egeket, hogy harmatozzanak, küldjék el
173 11|                 mély bûntudattal, élvezte, hogy fájnak a térdei, s minden,
174 11|               érettségit. Anyja, tekintve, hogy gyönyörûen rajzolt s a számtan
175 11|                   s bármennyire szabódott, hogy fáradt, becepelték magukkal.~
176 11|                   nemegyszer megesett már, hogy valaki a neve hallatára
177 11|               finomságból. Arisztid tudta, hogy körülbelül olyan nevet kapott
178 11|              Viselkedésük oly kihívó volt, hogy azon tépelõdött, mit tegyen.
179 11|                õket sorra. De úgy döntött, hogy nem érti el a sértést. Az
180 11|             mindenütt a világon abból áll, hogy érdekeinket palástolva bizonyos
181 11|                    érdeklõdést színlelünk, hogy ezen a réven tulajdon ügyeinkkel
182 11|              hirtelen rémülten azt érezte, hogy ezt már látta valahol, régen,
183 11|                   minden oly ismerõs volt, hogy összeborzongott. A jelenet
184 11|                    barátja, s megkérdezte, hogy mi a baja. És ez volt a
185 11|                  apja megfogta az õ kezét, hogy el ne csússzék, s noha bizonyára
186 11|                     melyekrõl azt hihette, hogy érdeklik. Az ápolónõ már
187 11|            összetéve jelekkel rimánkodott, hogy nem bírja tovább, hagyják
188 11|          gyermekkorában a hajnali miséken, hogy apja nem természetes halállal
189 11|                    belegyökerezett agyába, hogy most se bírta onnan kitépni.
190 11|                   utolsó hónapjaiban. Azt, hogy mit szenvedett azelõtt,
191 11|                 nem tisztázta. Emlékezett, hogy hétesztendõs korában, mikor
192 11|                 Anyjától gyakran hallotta, hogy „szegénynek sok irigye van”, „
193 11|            ecsetelni. Ízetlennek tartotta, hogy valaki kirakatba tegye szenvedését,
194 11|                 Hiszen napról napra látta, hogy silány firkászok is kitûnõen
195 11|                   s elvitték a bemutatóra, hogy mint a szerzõ fia végighallgassa
196 11|                  jelenet annyira megrázta, hogy hetekig rosszat álmodott
197 11|                volt számára a halál.~Most, hogy olvasta, vegyes érzések
198 11|                 Már-már arról képzelõdött, hogy egy kis cikkecskét szentel
199 11|                    már azon a ponton volt, hogy odavágja az egészet, hogy
200 11|                  hogy odavágja az egészet, hogy csak úgy porzik. Egy-egy
201 11|            fejezetet, színházba is eljárt, hogy összehasonlítási alapot
202 11|                 volt. Nem tudta eldönteni, hogy apja azért szenvedett-e
203 11|                   is velük. Úgy hallottam, hogy még nem nõsült meg. Én egész
204 11|           messzirõl, kerestem az alkalmat, hogy beszédbe elegyedjem vele,
205 11|              szemébe néztem. Azt reméltem, hogy majd vele tarthatok haza
206 12|               Eleinte senki se tudta róla, hogy kicsoda.~Délelõtt a szállítóvállalat
207 12|          lépcsõházból a folyosóra fordult, hogy a házmester kíséretében
208 12|               éktelen kutyaugatás fogadta, hogy visszatántorodott. Egy farkaskutya
209 12|                 jöhetett-mehetett anélkül, hogy a bérház kíváncsiságát fölkeltené.~
210 12|                 csak egy zápította el, az, hogy a kutya még mindig ugatott. ~
211 12|                    a kapuhoz. Úgy rémlett, hogy ennek a kutyának a dühét
212 12|             szintén.~A gyorsíró azt hitte, hogy felöltõje ingerli, a feltûrt
213 12|              nótájára.~5~Nyilvánvaló volt, hogy itt tenni kellett valamit,
214 12|               maradhatott tovább.~Egyszer, hogy az ablak elõtt haladt el,
215 12|                    mintha csak most látná, hogy kivel van dolga, oly veszetten
216 12|                    oly veszetten ordított, hogy Wohl visszatorpant. A kutya
217 12|                    elõtt. Ez a büdös érzi, hogy félni tetszik tõle. Azért
218 12|            válaszolt a lány, és elfordult, hogy ne lássa meg kaján mosolyát. -
219 12|            folyosón lesték. Mulattak azon, hogy Alfa már akkor elböffenti
220 12|                 megkérte a háztulajdonost, hogy haladéktalanul intézkedjék,
221 12|               házban. Mindenki tudta róla, hogy az ebkiállításon elismerõ
222 12|                   ismerte, és tudták róla, hogy sohasem nyert sem elismerõ
223 12|             hazajött az az undok gyorsíró. Hogy az ördög vinné el.~9~Egy
224 12|                Wohl arca olyan hideg volt, hogy körötte pár fokkal lehûlt
225 12|                  Nem értették. Tanakodtak, hogy mit lehetne csinálni. De
226 12|                 tekintett, s attól tartva, hogy elneveti magát, hirtelenül
227 12|               egyszerre.~A gyorsíró látva, hogy egyenesen feléje száguld,
228 12|                   tartotta kezét, jelezve, hogy kegyelmet kér, megadja magát
229 12|        elfordította tõle. Wohl úgy érezte, hogy lenézi õt, megveti.~Amikor
230 12|                arra a föltevésre hajoltam, hogy ez a kutya a gyorsírót gyûlöli
231 12|                kínoztam õket. Mégis lehet, hogy valamit érez bennem, jellemem
232 12|              pillanatig se jutott eszükbe, hogy túladjanak a kutyán. Mi
233 12|                    harag ellen harag. Jaj, hogy utálom. Milyen boldog volnék,
234 12|              lármás száját kötelekkel úgy, hogy véreznék...”~14~Megváltoztatta
235 12|                    csináltak titkot abból, hogy mennyire utálják. Tüntetõen
236 12|           bejelentette a háztulajdonosnak, hogy kiköltözik. A kutya erõsebb
237 12|          meglepetéstõl vagy a riadalomtól, hogy visszatért az, akit annyira
238 12|            mócsingot a konyhába.~Hallotta, hogy a kutya csámcsog, zabál.
239 12|                 Egy ügyvéd azt magyarázta, hogy legföljebb ismeretlen tettes
240 12|                  spekulált.~20~Éjfél felé, hogy a kedélyek kissé lecsillapodtak,
241 13|                   kiment a gyerekszobából, hogy közölje a döntést az apával,
242 13|                szinte nem hitt a szemének, hogy az ily hamar végzett. Boldogan
243 13|            javította ki magát félszegen -, hogy nem életveszélyes?~- Nem.
244 13|          visszajöttébõl azt következtette, hogy semmi az egész. De hát nem
245 13|                  nyúlt, nem törõdve azzal, hogy kicsoda tartja, belebújt
246 13|                   megállt a terem közepén, hogy átértse a helyzetet, a sors
247 13|               lánya volt. Beszaladt hozzá, hogy lássa. A kislány, akire
248 13|                   oly lassan tûntek eléje, hogy Vencel, mint akivel valami
249 13|              csillogott, bizonyosan azért, hogy tetszetõsebbek legyenek.~
250 13|           szanatóriumban. Elzászt kereste, hogy elõzõleg legalább néhány
251 13|               elõtte. A kapustól megtudta, hogy a tanár úr az imént érkezett
252 13|                rendelõbe. Ott azt mondták, hogy a tanár úr már a mûtõben
253 13|                  két kezét magasba emelve, hogy a mosakodás után semmihez
254 13|                    mérte lábaival az idõt, hogy a percek gyorsabban múljanak.~
255 13|             Idegessége olyan fokra hágott, hogy menekülni szeretett volna
256 13|          szilánkjait, és ezeket szemlélte, hogy ne legyen kénytelen fölfogni
257 13|               értelme, ezekkel bíbelõdött, hogy ne szögezze szemét arra,
258 13|             tartotta, annyira megáhította, hogy ha lehet, okvetlenül cserél
259 13|                   takarója borít, jelezve, hogy eddig van egy ember, és
260 13|                  és nem tovább. Nincs mód, hogy bûvös, villamos huzalok
261 13|                   Polyphémosz. Biccentett, hogy rendben van.~Délután a beteg
262 13|               kilobbant égre, oly fénnyel, hogy a légben bolygó repülõgépek
263 13|             porokat adtak be neki, anélkül hogy valami megnyugtatót lehetett
264 13|                 Sokszor azt hitte magáról, hogy valami féreg, mely egy gyufadobozba
265 13|                  Még arra se maradt ideje, hogy valamit makogjon, csak mély
266 13|              fölkereste õt a rendelõjében, hogy kifizesse. Amint belépett,
267 13|              Kedves tanár úr, engedje meg, hogy ezt a csekélységet... Végtelenül
268 13|            végtelenül.~Künn eszébe ötlött, hogy illenék már benézni az üzletébe
269 14|                     Erzsébet úgy hallotta, hogy álmában sóhajt. Mire benyitott
270 14|                   vezettette magát, örült, hogy anyáskodik vele. Sokat keresett,
271 14|                 ölelgetve fejét, de tudta, hogy ennek meg kell történnie.
272 14|               fölsietett az ura mûtermébe, hogy szemügyre vegye a termést.
273 14|                   levelet írt egy banknak, hogy a birtokát azonnal adják
274 14|           különbözõ nyelveken rimánkodott, hogy mentsék meg a festõt.~Davosban
275 14|                 édesanyját. Értésére adta, hogy Amerikába kapott szerzõdést,
276 14|                másíthatatlan elhatározása, hogy õsszel ki is megy Clevelandbe.
277 14|                 látott. Mindenkirõl tudta, hogy „jó”-e, és hogy mennyire „
278 14|         Mindenkirõl tudta, hogy „jó”-e, és hogy mennyire „jó”. A számok
279 14|                  mikor mindenki azt várta, hogy „vesz”. De egy napon máról
280 14|            palotáit, villáit. Úgy rémlett, hogy az „ügy” egy-két hét alatt
281 14|                után. Hosszú leveleket írt, hogy mennyire szeretné látni,
282 14|                   jött. Folyton ígérgette, hogy majd karácsonyra, anyuskám,
283 14|                  de karácsonykor azt írta, hogy majd húsvétkor, anyuskám,
284 14|                 anyuskám, s húsvétkor azt, hogy majd jövõ karácsonyra.~Erzsébet
285 14|              vallásossága. Papot hívatott, hogy magához vegye a haldoklók
286 14|                 emberi élet, azon tûnõdve, hogy ki is volt õ ezen a földön,
287 14|                   is volt õ ezen a földön, hogy mi is volt õ. De azt nem
288 14|                    tudta.~A pap azt hitte, hogy a haldokló félrebeszél,
289 14|             halálod óráján magad se tudod, hogy ki voltál ezen a világon.
290 15|                     Gyötrelem azt hinniök, hogy érzéseik többé-kevésbé hasonlítanak
291 15|               lassanként beletörõdik abba, hogy már nem egészséges, és végül
292 15|                   hiszen az a természetes, hogy a betegek közt legyen, egy
293 15|                 tulajdon ügyével, annyira, hogy a tér se létezik számukra,
294 15|                  maguk köré, csodálkoznak, hogy ezen a földön vannak.~7~
295 15|                kisasszonyra, megállapítva, hogy ott van elõtte. - Mit rendel? -
296 15|                    nem hûl. Végül, anélkül hogy hozzányúlnának, fizetnek,
297 15|               jutott eszembe az elõbb? Az, hogy a diós és mákos voltaképp
298 15|      gyermekkoromban mindig bosszankodtam, hogy karácsonykor ugyanannyi
299 15|              Viktor néha rajtakapta magát, hogy látomásai vannak. Rendszerint
300 15|                    kísértés olyan csábító, hogy nem bír neki ellenállni,
301 15|                belép a cukrászdába, látja, hogy ott van Márta is.~„Hát õ
302 15|                    mert már olyan kövérek, hogy alig bírnak fölkelni.~1929~ ~
303 16|                    s úgy meglökte a lányt, hogy az kitántorgott az utcára.~
304 16|                amikor megragadta a karját, hogy elõretuszkolja, a lány ráugrott,
305 16|         Gyilkoljatok. De azért kikiabálom, hogy ez a ronda, ez a kancsal,
306 17|               növelték sovány keresetüket, hogy néha madarakat lõttek, és
307 17|                ajtaja olyan alacsony volt, hogy amikor be- és kiment, még
308 17|          kinyitotta szemét. Ezzel jelezte, hogy érti a szavát. Oly gyönge
309 17|               szavát. Oly gyönge volt már, hogy csak így felelt.~Silus a
310 17|                  megtöltötte friss vízzel, hogy míg õ távol van, a beteg
311 17|               munkába.~De annyira sietett, hogy amikor kilépett az ajtón,
312 17|          hunyorogtak a napfényben. Látták, hogy a homlokán egy galambtojásnyi
313 17|                     Fõképp azt szégyellte, hogy pisze. A kis orrú embereket
314 17|                  remekbe faragott. Tudták, hogy különb náluk. Ezért gyûlölték.~
315 17|           ösztönével kiszimatolták azt is, hogy belül bizonyára valami nagy-nagy
316 17|                 nagy-nagy bánata is lehet, hogy titokban szenved, s összefogtak
317 17|                  de az asszonyt is. Tudta, hogy lelke az alvilágban tovább
318 17|                  él majd, de azt is tudta, hogy ez a tengõ-lengõ élet az
319 17|                   közel hajolt a szájához, hogy fölfogja régen elszállott,
320 17|                  Valami rézpénzt keresett, hogy a halott nyelve alá tegye,
321 17|                     Ott ténfergett sokáig, hogy valakitõl kölcsönkérjen
322 17|                akart venni, illatszereket, hogy megkenje.~Ismerõse azonban
323 17|                lakott tõle.~Futni kezdett, hogy mennél elõbb odaérjen, és
324 17|               Lábikrájához kapott. Érezte, hogy nedves. Vérzett.~Eddig még
325 17|                 meg kutya. Leült egy kõre, hogy szemügyre vegye sebét.~Az
326 18|                ismerte mindenki. Megesett, hogy mikor végighaladt vele az
327 18|             készült, el kellett ismerniök, hogy kettejük közül az arisztokrata:
328 18|                   A cukrot megvonták tõle, hogy el ne finnyásítsák. Zsíros
329 18|                kivitte a kutyakiállításra, hogy részt vegyen a nemzetközi
330 18|               szemét kimeresztette. Látta, hogy valaki tovaoson a falak
331 18|               sötétben. Csak ekkor érezte, hogy megsebesült. A golyó a mellébe
332 19|              ligetben, egyedül. Nézegetem, hogy halnak meg a levelek. Minden
333 19|              Némelyek pedig szinte várják, hogy végük legyen, teljes súlyukkal
334 19|                      Odafordulok, s látom, hogy egy leány áll ott, divatjamúlt
335 19|                    csinos.~Zavartan intek, hogy szabad. Erre a leány leül
336 19|                   senki se kérdezte tõlem, hogy szabad-e leülni az utcapadra.
337 19|                miért tudakolta ez a leány, hogy leülhet-e ide? Mihelyt hallottam
338 19|                    kedves hangját, tudtam, hogy csak cseléd lehet. Rápillantok,
339 19|             házimunkától. Elsõ föltevésem, hogy kalandot keres. Valóban
340 19|                  értésemre óhajtotta adni, hogy õ tudja a jó modort, s ezzel,
341 19|               amivel el akarta palástolni, hogy cseléd, voltaképp közölte,
342 19|                 cseléd, voltaképp közölte, hogy cseléd. Ennélfogva ezt tilos
343 19|              mozdulatommal se utalok arra, hogy sejtem kilétét. Félszegnek,
344 19|     keresztesháborúk korából. Azt játszom, hogy én vagyok a gróf, az a jobb
345 19|            csalódott. Õ pedig azt játssza, hogy õ a grófkisasszony.~1929~ ~
346 20|               Eljöttem, bejelenteni neked, hogy megházasodom.~- Te, bátyuska? -
347 20|                 darabig. Aztán elmondotta, hogy megismerkedett egy bécsi
348 20|               önfeláldozás, az a vallomás, hogy részvétbõl ment hozzá: meg
349 20|                    egyetlen vágya az volt, hogy hazakerüljön. Csak haza,
350 20|                   se járt el, nem törõdve, hogy elveszti állását. Ágya mellett
351 20|                   Egy reggel telefonozott, hogy jöjjek ki azonnal. Kisírt
352 20|                   mi van vele.~Azt hittem, hogy öreg barátom már elvesztette
353 20|                    vizet hoz. Mondom neki, hogy húzza félre a függönyt,
354 20|                    tart. Kérdezd meg tõle, hogy miért nem felel, miért nem
355 20|                     Nem vállalkoztam arra, hogy megmagyarázzam a helyzetet.~
356 20|                 asszony. Rémülten közölte, hogy az ura egyre nyugtalanabb
357 20|                  mi se tudhatjuk meg soha, hogy mi lehetett.~Mit tehettem
358 21|              folytasd - biztatom. - Érted, hogy mirõl van szó. Édesapát
359 21|              asztaltól, mikor észrevettem, hogy modoros szokása szerint
360 21|                   ott hangosan ordítoztam, hogy ne halljam rémes gondolataimat.
361 21|                gondolataimat. Néha féltem, hogy fõbe lövi magát. Ilyesmik
362 21|               jelleme: Mondjuk egyszerûen, hogy: jellemes. Mindig egyenes,
363 22|                     Szervusz, Vili. Hát te hogy kerülsz ide?~A fiú homloka
364 22|                   elpirult a boldogságtól, hogy volt tanárja tegezi.~- Itt
365 22|                 asztalnál engedelmet kért, hogy melléje ülhessen.~Az ebédre
366 22|                 beszélt. Nemigen figyelte, hogy mit. Egyszerre a fiú arca
367 22|                elmosolyodott a föltevésen, hogy Schreinernek ne volna ebbõl
368 22|                    látszom. Az igazság az, hogy elhanyagolom magam. Milyen
369 22|              Mindjárt másnap elment hozzá, hogy új ruhát rendeljen. Egy
370 22|                rojtokban.~Tudomásul vette, hogy öltönymegrendelésrõl van
371 22|                 teregettek ki, sok képpel, hogy válasszon, melyik szabást
372 22|        kecskeszakállas úr engedelmet kért, hogy lesegítse régi kabátját.
373 22|             továbbított a kisasszony felé, hogy az villámgyorsan a mértékkönyvbe
374 22|                  is az a benyomása támadt, hogy beteghez hasonlít, aki sok
375 22|               Máténak. - Az a bajod, Máté, hogy rongyokban jársz.~- Én?~-
376 22|                 nem futja. Hát azt hiszed, hogy a jó szabó drágább? Tévedsz,
377 22|            milliomosok vagytok, mondjátok, hogy valamennyien zugszabóknál
378 22|                     Csak azt jegyezte meg, hogy a hónaljában mintha kissé
379 22|                    egyet furcsállott. Azt, hogy a változást senki se vette
380 22|                    Máté sem.~Aztán rájött, hogy ez nem is furcsa.~Az igazán
381 22|                ruha egyik jellemzõ vonása, hogy nem feltûnõ, nem kiabáló.
382 22|              Bossán.~- Bocsánat, tanár úr, hogy annyit fárasztom. Tessék
383 22|                    módján azzal válaszolt, hogy most már nem állt el, hanem
384 22|                tudni, a lámpa elé vezette, hogy jobban szemügyre vehesse.~-
385 22|                     Egy inas úgy röhögött, hogy a hasát fájdítva tántorgott
386 22|                kiskocsmába. Leült, anélkül hogy fölhúzná nadrágja szárát.
387 23|                  TÜKÖRPONTY~Azt tervezték, hogy tükörponty lesz ebédre.~
388 23|             másképp határozott. Meghagyta, hogy csak vacsorára készítsék
389 23|                   birodalmát. Úgy rémlett, hogy egy kissé csodálkozik.~Ebéd
390 23|         hasonlított? A gyermekek rájöttek, hogy leginkább ahhoz a fölhúzható
391 23|              idején könyörögtek anyjuknak, hogy legalább holnapig ne ölesse
392 23|                   Másnap azzal álltak elõ, hogy szeretnék megfigyelni, mint
393 23|        lapátjaikkal, csorgatták a zuhanyt, hogy a hal egy nyári záporban
394 23|                  kisfiú azt indítványozta, hogy „engedjék szabadon”. De
395 23|                nagyobbik arra kérte apját, hogy dobják vissza a Dunába,
396 23|                  beszélt.~Õ azon tûnõdött, hogy ez a kaland - a kellemetlenségeken
397 23|                  boldogsággal töltötte el, hogy fiai ennyire jószívûek.
398 23|              Szentül hitték mind a ketten, hogy végképp megmentették a hal
399 23|                     Az nem jutott eszükbe, hogy elõbb-utóbb ismét kifogják,
400 24|             levegõt. Hosszú sétára indult, hogy múljék az idõ, meg hogy
401 24|                    hogy múljék az idõ, meg hogy fogyassza elhízott testét.
402 24|                hóra.~Annyira érdekelte ez, hogy megállott, nem közvetlen
403 24|           pisztolylövésektõl, hanem attól, hogy tapintatlan, nevetséges
404 24|                közeledne felém, azt hinné, hogy tévedtem. Késõbb azt hinné,
405 24|                tévedtem. Késõbb azt hinné, hogy megbolondultam vagy rosszban
406 24|                  melyet nyaka köré tekert, hogy ne fázzék. Nem volt télikabátja.~
407 24|                 utamat állná. Megkérdezné, hogy mit akarok. Ha pedig bejutnék
408 24|                olyan furcsán néznének rám, hogy nyomban visszakotródnék
409 24|            Mindegyik azt hitte a másikról, hogy boldog. Mindegyik azt hitte
410 24|            Mindegyik azt hitte a másikról, hogy gyûlöli õt. Mindegyik azt
411 24|            Mindegyik azt hitte a másikról, hogy gúnyolódik, s azért néz
412 25|                    több ízben híre támadt, hogy meghalt. Kilenc esztendõvel
413 25|                   napján oly rosszul lett, hogy lélegzete is elakadt, egyáltalán
414 25|                 alkalommal megállapította, hogy szíve acélosan, egyenletesen
415 25|                  volt. Olyan zsugori volt, hogy még a köménymagot is többször
416 25|                   Hallani sem akart arról, hogy életében más is beköltözzék
417 25| Egyiküknek-másikuknak ágaskodniok kellett, hogy lássanak valamit.~Oldalt,
418 25|                 lett.~Az öreg lány érezte, hogy valamit mondania kell.~-
419 25|                Dömötör most oly csöndesen, hogy szinte csodálatosnak tetszett,
420 25|                    a végrendeletet. Tudta, hogy az egy szekrény felsõ fiókjában
421 25|                birtokában úgy rendelkezik, hogy a tulajdonát alkotó 900
422 25|                    fel, mégpedig akképpen, hogy Dömötörék és Piskolczyék
423 25|                   azt senki se tagadhatja, hogy nagyon jó szíve volt.~Piskolczy,
424 25|              örökhagyó:~Meghagyom továbbá, hogy mihelyt halálom beáll, s
425 25|                  Csak a lelke. Azt akarja, hogy teste békében nyugodjék.~-
426 25|                    van szó, édes Mariskám, hogy te mit engednél, és mit
427 25|                úgyse tehetünk érette.~- De hogy jutott eszébe? Mi bírhatta
428 25|               vesztette. Talán attól félt, hogy fölébred a koporsóban.~-
429 25|                    vörös szakálla mögül -, hogy valaki a koporsójába villamos
430 25|                  mondta - szólt Dömötör -, hogy nincs hozzá mûszere.~- Miféle
431 25|             Herlinger, kérlek, magyarázta, hogy milyen az a mûszer. Az egy
432 25|                üdvözölte. Dömötör elõadta, hogy mi járatban van.~- Hát -
433 25|                  járásbíróságon elintézte, hogy a végrendeletet déli egy
434 25|                   Ott azt a választ kapta, hogy Reichnek új beteget hoztak,
435 25|             bizonyos enyhülést és vigaszt, hogy legalább a megboldogult
436 25|              mindnyájan azon panaszkodtak, hogy nincs étvágyuk. De azért
437 26|                    mérhetõ.~Szentül hiszi, hogy a teremtés miatta jött létre.
438 26|               kihasznál. Megvárja például, hogy mások nyissák ki a kávéház
439 26|              ajtaját, csak utánuk megy be, hogy ettõl a fáradságtól is megkímélõdjék.
440 26|                 megkímélõdjék. Képes arra, hogy egy lángoló bérpalota üszkeiben
441 26|                   Tõle is csak azt vártam, hogy olyan legyen, mint amilyen.
442 26|                 enni kezdtem, észrevettem, hogy rám tekint.~Megigazítottam
443 26|               szemüvegemet. Látni akartam, hogy nem tévedtem-e? Csakugyan
444 26|                 tûnõdtem. - Úgy emlékszem, hogy még soha életében nem szentelt
445 26|                    töprenghet? Talán azon, hogy kerülök ide, mit keresek
446 26|          kézitükrömet, s megbizonyosodtam, hogy errõl se lehetett szó. Most
447 26|                   a szemüvegeden figyelem, hogy nem jön-e be. Én nem látok
448 26|                 tükrét arra használta föl, hogy mennél elõbb értesüljön
449 27|           idõközben sikerült tájékozódnom, hogy nem is olyan roppant szégyen
450 27|                     Newton és Shakespeare. Hogy a búrok mit mûveltek azalatt,
451 27|                harc eshetõsége olyan volt, hogy több hõsiség kellett angolnak
452 27|                szigorú volt. Megkövetelte, hogy még álmunkban is elfújjuk
453 27|                 valóban meg volt gyõzõdve, hogy aki nem szereti a latin
454 27|                   mise alatt vettem észre, hogy új tavaszi ruhám, melyet
455 27|                 hasadás tátongott.~Tudtam, hogy mit jelent ez. Apám, ha
456 27|         szorítottam rá, mint valami sebre, hogy gyógyuljon. De mihelyt levettem
457 27|             következik ezután. Azt hittem, hogy elkobozza a kabátomat, és
458 27|              Közben gondolkozhattam arról, hogy mi történik.~Elõször is
459 27|                   Elõször is megdöbbentem, hogy közösséget vállal egy nebulóval,
460 27|                  kárhozatba. Ma már tudom, hogy nem. Azóta ha szentekrõl,
461 28|               ebédnél az ezredorvos látta, hogy az ezredesné liliomkezét
462 28|              ezredorvos föltárta az ujjat, hogy a férj is lássa: a seb tiszta
463 28|         megjegyezni, méltóságos asszonyom, hogy az emberi szervezet csodálatosan
464 28|                    ennyi kezelést, ennyi - hogy is mondjam csak? - figyelmet
465 29|                  idegenre. Látszott rajta, hogy úr. Nagyon szépen beszélt,
466 29|                      Azt mondta Juli néni, hogy negyven pengõt küldjön.~
467 29|                 szolgált. Az irodába ment, hogy telefonozzon húgának. Húga
468 29|            Szabadságot kapott asszonyától, hogy hazautazzék a temetésre.
469 29|                   Ebéd után fölkerekedtek, hogy a városban fekete blúzt
470 29|                 magasra emelve a koszorút, hogy hosszú szalagja ne fittyenjen
471 29|                vékony parasztfejét. Látta, hogy két lánya gyászruhában zokog.
472 29|                 meglátta az ágyból.~Kérte, hogy hozzák be.~- Az istállóban
473 30|          foltozóvargáknak és szatócsoknak, hogy a pokoli lármában nem bír
474 30|               dolgozni, s arra kérte õket, hogy gyermekeiket küldjék máshová
475 30|            ellenségesen. Csak sopánkodtak, hogy nyár van, a lakás kicsi,
476 30|              ellenére is figyelni kellett, hogy mi történt ott künn.~- Szent
477 30|             Egészen természetesnek vélték, hogy a közelükben ez az öregember
478 30|            tartoznak is, tudatában vannak, hogy õk e kor bálványai, a felnõttek
479 30|               inukba a bátorságuk. Látták, hogy Wilcsek tárgyalt a rendõrrel,
480 30|               rendõrrel, de azt is látták, hogy a rendõr a vállát vonogatja
481 30|                mondott nekik. Nyilván azt, hogy próbáljanak csöndesebben
482 30|                   magát a sorsnak. Hagyta, hogy a lárma beáramoljék szobájába,
483 30|         abba-abbahagyta. Sokszor megesett, hogy egy rajzlapot elrontott.
484 30|              kellett rajzolnia az egészet.~Hogy mi folyt itt napközben,
485 30|              gégédbõl a levegõt, s nézném, hogy sápadsz el, hogy kékülsz
486 30|                   nézném, hogy sápadsz el, hogy kékülsz meg, te disznó.
487 30|                  te disznó. Mit számít az, hogy te vagy a gyöngébb. Te vagy
488 30|                  mert visszaélhetsz azzal, hogy gyöngébb vagy. Elvetemült
489 30|                   szemét.~Wilcsek, anélkül hogy észrevehette volna, a szobájából
490 30|             elmulasztottak. Azon mulattak, hogy a labda a pocsolyába loccsant,
491 30|          Tegnapelõtt temették. Azt hittem, hogy tetszett hallani.~10~Wilcsek
492 30|                 gyöpöt. Senki se sejtette, hogy valaha nyáron itt labdát
493 31|                    ismerek valakit - igaz, hogy csak egyetlenegy embert -,
494 31|                egyik osztályból a másikba, hogy észre se vették. Alighogy
495 31|              lakásában. Ha számba vesszük, hogy összesen kilencen voltak,
496 31|               hanem a köhögõs csecsemõket.~Hogy a mosónõ támogatta-e fiát
497 31|                elképzelni, a fejébe vette, hogy szerez magának egy motorcsónakot.~-
498 31|                éjjel-nappal azon spekulál, hogy neki motorcsónak kellene,
499 31|            tegeztem is, de nemigen tudtam, hogy mi lakozik benne. Beszélni
500 31|                 oly senyveteg a szõrzetük, hogy bõrük állandóan sima marad,