Fejezet
1 1 | mondta -, sok szép dolog.~De nem tudott számot adni,
2 1 | Kaszát élesített a fenõkõvel.~De anyja - halvány asszonyka -
3 1 | mutatkozott. Esze gyors, de azért nem villám. Becsülettel
4 1 | Termete ép, arca szép, de szemén árnyék van, az álmatlanság
5 1 | fenntartotta bikamellével. De nyomást érzett másutt is.
6 1 | melyet sohasem edzett, de most mégis szörnyen erõsnek
7 2 | beszegõdött hozzánk kézilánynak, de még nem volt könyve. Többször
8 2 | hogy mi minden van itt, de bizonyára jobban érezte.
9 2 | hivatalos hang.~A lány felelt. De ezt csak én érthettem meg,
10 2 | markában az okmányokat.~De a hivatalnok, ki nem volt
11 2 | megvolt. Az úr is látta. De azért csóválta fejét, mintha
12 2 | haza, derûsen és boldogan, de jelentõsen, mint aki a halál
13 2 | jogom van a megõrzéséhez. De mikor el akartam zárni,
14 3 | megyek a magam dolga után.~De ez az ember egészen más.
15 3 | mellettem, szinte meg se lát, de ott van színházi fõpróbákon,
16 4 | gyermek, gondolkozás nélkül, de elõbb fölkelt, mint az iskolában.~-
17 4 | mentegette az anyja -, tudja, de összezavarodik. Fél tõled.~-
18 4 | Sohase tanulj. Fölösleges.~- De tanul - szólt az anya, s
19 4 | csodálatos gyorsasággal intézte. De azért fölrohant a tornácra.
20 4 | az ördögcérnaösvénynél. De néhány lépéssel elõbb lassított,
21 4 | szeretett volna visszafordulni, de félt attól, hogy apja megint
22 4 | korhatag fürdõépület is, de Suhajda nem beszélt.~Istenesné,
23 4 | le.~Kijött a kabinjából, de nem tudott mit csinálni,
24 4 | ki, egy kissé potrohosan, de izmosan, föltárva fekete
25 4 | hogy szemébõl olvasson. De nem látott semmit. Az aranykeretes
26 4 | arra a helyre, ahová elõbb, de mégis valamivel messzebb,
27 4 | Mit izélsz? Ne komédiázz.~De senki se válaszolt.~- Hol
28 4 | minden talpalatnyi helyet.~De sehol se volt.~Mindenütt
29 4 | tóba lépett. Vágtatott, de úgy tetszett, kényelmesen
30 4 | Elhatározta, hogy ma nem fürdik. De amikor az ördögcérnasövény
31 5 | egyetemen, jól-rosszul, de õ még mindig tanult. Mérnöknek
32 5 | arányérzékét, elsápadt. De egy szót sem szólt. Csak
33 6 | mintha engem.~- Ugyan.~- De. Én most negyvenéves vagyok.
34 6 | combjaimat.~- Már alig termett.~- De virágzott.~- Nem lehetett
35 6 | világosabb van most?~- De mennyivel, nagyságos asszony.~-
36 7 | jött ide lebonyolítani, de a tárgyalások elhúzódtak,
37 7 | nyomorgunk ebben a szûk lakásban. De siess, mert megelõznek.
38 7 | férjét, hogy már kezdje.~De az mindig nagyon távoli
39 7 | kitört:~- Írd meg neki, de nyíltan, és kérj tõle száz
40 7 | hogy meghaltam.~- Nem.~- De igen. Hogy megdöglöttem,
41 7 | ketten furcsállták a tervet, de a férj megfogalmazta a levelet,
42 8 | figyelmeztettek, hogy térjek ki. De én gondtalanul fütyörészve
43 8 | Képzeletem eléggé élénk, de - úgy látszik - mégsem annyira,
44 9 | elõrehajolt:~- Szóval nem írunk?~- De - sóhajtotta a híres író,
45 10| megyek ki az állomásra. De a keltõóra késõn csörömpölt
46 10| felém hajolva bizalmasan, de végtelen tisztelettel érdeklõdött
47 10| utazhatom. Bevezettek oda, de az éppen olyan volt, mint
48 10| viselkednem, mint egyébkor. De bármennyire nehezemre esett
49 10| elvágta a csecsemõ torkát, de lehet az is, hogy az anya
50 10| mindent elronthattam volna. De sem nem köszöntem meg kedvességüket,
51 11| Nevét talán még tudjátok, de õt magát már régen elfeledtétek,
52 11| Rossz írónak lenni könnyû. De olyan rossz írónak lenni,
53 11| meglepõ vagy szokatlan. De ezt is eluntuk. Végre az
54 11| vagy másnak, nem tudom, de bizonyos, hogy Chmell János
55 11| az elõbbit választotta.~De újabb munkáival nem volt
56 11| darabját, az Arisztid gróf-ot, de ezt oly részvétlenség fogadta,
57 11| tartalmazó jeligés levélkével, de itt csak második díjat nyert,
58 11| egy óriási lángész, festõ, de egyben reformátor, forradalmár
59 11| rossz csengésû neve volt, de neve azért csengett és forgalomba
60 11| faricskál, hõsiesen nekilendül, de nyomban orra is bukik, zörgõ
61 11| bizonyára írógörcsöt kap, de õ, aki ki is gondolta, nem
62 11| kiflit fogyasztott hozzá, de nyomban utána hirtelen rosszullét
63 11| pohár vizet hajtott le. De akkor az émelygés oly hevessé
64 11| végeztessenek.~Ezt õ halogatta. De hogy nem maradtak el a rosszullétek,
65 11| sebésztanár föltárta a gyomrot, de csak éppen kinyitotta, aztán
66 11| majd kórágyán fejezi be. De ereje napról napra hanyatlott.
67 11| nevét. A darab megbukott, de fia megmaradt. Chmell János
68 11| ráncolta, és fölsóhajtott. De nem érzett semmit. Sok mindent
69 11| fia-e annak Chmell Jánosnak, de nem merte megkérdezni tõle,
70 11| követte õt lépésrõl lépésre.~De ilyen szemtelenül még sohasem
71 11| fölpofozhatta volna õket sorra. De úgy döntött, hogy nem érti
72 11| Édeskeveset értett az egészbõl. De az utolsó jelenet annyira
73 11| fölmentik, vagy elítélik. De késõbb egyre jobban halmozódtak
74 11| beszédbe elegyedjem vele, de õ kitért elõle, tapintatosan,
75 11| tarthatok haza egy darabig. De õ, mint mondotta, teljesen
76 12| házmester -, Alfa, hallgass. - De a kutya nem hallgatott.~-
77 12| bevitték a belsõ szobákba, de onnan is kihallatszott kétségbeesett
78 12| ingerli, a feltûrt gallérja. De mikor a derûs idõk beálltával
79 12| majd megbolondul érte. De most nem kell neki.~- Haragszol
80 12| mintha köszönne a kutyának.~De amint ott állt elõtte hajadonfõtt,
81 12| sunyított az ajtaja felé.~8~De mindennek van határa. Végre
82 12| hogy mit lehetne csinálni. De semmit se tudtak kisütni.~
83 12| gyorsírót gyûlöli bennem. De ez nyilván önáltatás. Engem
84 12| Gyalog indult a városba. De nem hazafelé igyekezett,
85 12| ablakdeszkára nyújtotta két lábát, de a meglepetéstõl vagy a riadalomtól,
86 13| orvos még várt valamit. De a tanár sarkon fordult,
87 13| Altatják?~- Természetesen.~- De ugye - dadogta Vencel -,
88 13| következtette, hogy semmi az egész. De hát nem volt semmi.~Most
89 13| viharos és vad fordulatát. De nem bírt gondolkozni. Felesége
90 13| néhány szót váltson vele, de az még nem volt itt. Most
91 13| alorvos, és udvariasan, de orvosi fölénnyel megkérte,
92 13| teakonyha - mondta hangosan.~De miután meghallotta tulajdon
93 13| okvetlenül cserél vele. De nem lehetett. A kapus bizonyos
94 13| Tanár úr - akadozott, de aztán megeredt a szava,
95 13| kocsi megérkezett, indult. De a kapus figyelmeztette:~-
96 13| Visszakapta az életét. De a világot megint elvesztette.~
97 14| Gazdálkodni próbált a birtokon, de rokonai tanácsára inkább
98 14| közepette, ölelgetve fejét, de tudta, hogy ennek meg kell
99 14| magas termetû, mint az apja, de udvarias, hûvös. Erzsébet
100 14| egy kis visszarokkanás, de utána egy semmihez se hasonló
101 14| azt várta, hogy „vesz”. De egy napon máról holnapra
102 14| dollárokat küldött haza, de õ maga nem jött. Folyton
103 14| majd karácsonyra, anyuskám, de karácsonykor azt írta, hogy
104 14| földön, hogy mi is volt õ. De azt nem tudta.~A pap azt
105 15| cukrászdába a madár se jár. De annál több szerelmes.~Látni
106 15| másokéihoz, s olyanok, mint azok. De valamint a beteg, aki kezdetben
107 15| cinikus rokonszenvvel, de általában nemigen zavarják
108 15| elgondolkozik:~„Ma nem jönnek?”~De akkor már ott vannak. Letelepednek
109 15| természetes mosollyal:~- Jaj de éhes vagyok. Nem bánom,
110 15| Maga is észrevette?~- De tudja-e, miért volt olyan
111 15| egyszerre. Egymásra bámulnak, de nem magyarázkodnak. Nevetnek,
112 15| nincsen. Szeretnének elmenni, de nem tudnak, mert már olyan
113 16| megharaplak.~A katona nevetett.~De amikor megragadta a karját,
114 16| Öljetek meg. Gyilkoljatok. De azért kikiabálom, hogy ez
115 16| némbert el nem cipelték. De hangját még azután is sokáig
116 17| járni is tudott, egy kicsit. De utána ágynak esett. Perilla
117 17| rátekintett. Elindult a munkába.~De annyira sietett, hogy amikor
118 17| újra gyönyörködött benne.~De csak ímmel-ámmal kalapált-vésett,
119 17| volt. Gyermeket nem szült, de szerette õt. Most õ is elhagyta.~
120 17| szívét. Sajnálta magát is, de az asszonyt is. Tudta, hogy
121 17| alvilágban tovább él majd, de azt is tudta, hogy ez a
122 17| majd átszállítja a Styxen.~De nem volt egyetlen as-a sem.~
123 17| Az sem igen szerette õt, de még ismerte az édesapját.
124 17| szólt rá, mint egy emberre.~De a kutya nem tágított.~Amikor
125 17| semmibe vettek, leköptek. De miért támadt rám ez az oktalan
126 18| HERR~1~Nyugodtnak tetszett, de belül állandóan éber és
127 18| már elindított a kocsis, de benzingõzei még csak apró
128 18| beszélte az emberek nyelvét, de értette minden hangját és
129 18| dicsõség volt az enyém. De azért még jó volna egy kicsit
130 19| akit a szél lebbent el, de van olyan is, aki sárgán,
131 19| érdemes gróf, aki annyit, de annyit csalódott. Õ pedig
132 20| meghalok. Egyedül élni rossz. De egyedül meghalni, egyedül
133 20| kukkot se tudott oroszul. De az ura úgy bírta a németet,
134 20| eszméletét, és félrebeszél.~De mihelyt megpillantott, fölismert.
135 20| szidja õt, valamit kér, de nem tudni, mit, s szakadatlan
136 21| bele-belemártja a tintába. De nem ír.~Így múlik öt perc.
137 21| egyetlen szó: édesapám. De utóbb ezt is áthúzta, kitörölte,
138 21| részvétet érzek iránta, de egy kis kajánságot is, s
139 21| határol a forma merevsége. De épp ezért nem tud személyes
140 22| Teljesen megbízható.~- De ez már drágább - évõdött
141 22| árasztanak, olcsón dolgoznak, de állandóan a, drágaság miatt
142 22| üzletek, azok az üzletek.~De mikor a határhoz ért s a
143 22| csöndes folyosóin, kopott, de elõkelõ fehér ajtóin az
144 22| szövetet hiába keresték, de volt helyette sok más, hozzá
145 22| mintegy félve a fertõzéstõl, de azért kötelességét teljesítve,
146 22| hónaljában mintha kissé feszülne. De miután egy mesteri fogással
147 23| Nyitott szeme mereven bámult. De a hal szeme mindig nyitott,
148 23| légzést akart alkalmazni. De a nagyobbik megtöltött a
149 23| hogy „engedjék szabadon”. De vajon hová mehet egy tájékozatlan
150 23| próbálta kiemelni a szatyorból, de kezébõl untalan kisiklott.~
151 23| nyolc pengõjébe került. De lehet-e nyolc pengõért ilyen
152 24| se lehet sokkal drágább. De beengednének-e? A kapus
153 24| Sajnos, nem ez az én világom. De nem halok meg mindaddig,
154 25| is tért vissza öntudata, de lassanként föllábadt, még
155 25| egymás felé, szomorúan, de holmi régi emlékeket ébresztõ
156 25| megaláztatástól és éhezéstõl. De haja még egészen szõke volt.~
157 25| nyekergették a kapcsolót, de a csillár nem akart meggyulladni.
158 25| rokonok föllélegzettek. De a megkönnyebbülés viharát
159 25| néninek lehettek hibái, de azt senki se tagadhatja,
160 25| ura.~- Átdöfni a szívét.~- De hisz már nem él, szegény.
161 25| úgyse tehetünk érette.~- De hogy jutott eszébe? Mi bírhatta
162 25| meredtek. Hallgatództak is. De nem hallottak semmit.~Néhány
163 25| Sajnálom - vetette oda Reich -, de, amint látni tetszik, dolgozom.
164 25| félvállról. - Egy pillanatig. De talán legyen szíves addig
165 25| hajszától elcsigázódtak, de azért bizonyos megkönnyebbülést
166 25| panaszkodtak, hogy nincs étvágyuk. De azért ettek.~A pompás ebédet
167 26| ifjúkorunkba nyúlik vissza, de csak afféle jóakaratúan
168 26| volt. Én is az voltam.”~De most valóban engem nézett,
169 27| sebre, hogy gyógyuljon. De mihelyt levettem róla a
170 27| gyakorlottságával varrt, de sokáig tartott, amíg elkészült
171 28| sokan elestek közülük, de az ezredesné még mindig
172 28| sebek lassabban hegednek.~- De már több, mint egy hónapja -
173 28| tiszta volt, rózsás és friss, de a sarjadzás folyamata még
174 28| fertõzést, dumdum-golyót is, de ennyi kezelést, ennyi -
175 28| alorvos, az orvosnövendék is. De nem beszéltek errõl. Az
176 29| régóta várták már a halálát.~De szíve mégiscsak elfacsarodott
177 29| igazságszolgáltatás iránt, de az életben néha elõfordul
178 29| nálunk volt édesanyátok. De õ nem említette.~4~Izgatottan
179 29| lánya gyászruhában zokog. De nemigen csodálkozott ezen.~-
180 29| meg a lányok, zavartan.~De az öreg hallani se akart
181 30| Wilcsek agglegény volt, de nyájas, nem emberkerülõ.
182 30| Értettétek? Csönd legyen!~4~De mit ért mindez? Egy pillanatra
183 30| a levertek halálhörgése, de kis, penészes szobájában
184 30| megszeppentek a gyerekek. De nem hagyták abba a játékot,
185 30| Wilcsek tárgyalt a rendõrrel, de azt is látták, hogy a rendõr
186 30| enyhületként szállt le a nyugalom. De nem bírta élvezni. Füle
187 30| mûveletlen, vásott gyerkõcök, de te vezényelsz nekik, uszítod
188 30| szemben lakott egy vici. De annak, amint megállapította,
189 31| Nincs, és nem is lehet. De igenis van, és lehet is.
190 31| akinek valami titka van, de nem beszélne róla a világ
191 31| nem túlságosan szerették, de nem is gyûlölték túlságosan.
192 31| otthon ül, minden a családja, de - tetszik tudni - egy kissé
193 31| prolinépnek való, mint mi. De õ éjjel-nappal azon spekulál,
194 31| régóta ismertem, tegeztem is, de nemigen tudtam, hogy mi
195 31| Szakállát-bajuszát beretválta, de ez nemigen látszott meg
196 31| Homlokán nem rosszindulatú, de fenyegetõ konokság merevedett.
197 31| kérdést: a motorcsónakot. De mihelyt közelébe jutottam,
198 31| luxuskajütöt is nyolc hengerrel. De - jelzem szerényen - nekem
199 31| egyszerûen megáhította, de oly erõsen, hogy nem akar,
200 31| kifizette. Tehát föltéve, de meg nem engedve, hogy már
201 31| többiek.~- Nagyon helyes. De milyen célzattal vezetnéd? -
202 31| megvalósította. Nincs semmije, de van motorcsónakja, egy pompás,
203 31| Motorcsónakján egy szürke, de boldog, nagyon boldog magánhivatalnok
204 32| lehetett ettõl a kunyhótól. De, gondoltam, hadd keressen
205 32| szólt egyszerûen.~Sokalltam, de kifizettem.~Harmadnap ismét
206 32| hogy utoljára látom.~5~De csalódtam. Néhány nap múlva
207 32| vihar. Belé is haraptam, de kiköptem. Zöld volt és savanyú.~
208 32| Azóta nem láttam többé, de sokat gondolkozom felõle.
209 32| Gyönyörû az irgalom bibliája, de veszedelmes. Sohase tudjuk,
210 33| vagy az aranylakodalmát. De alapjában nem sok örömet
211 33| elkerültem õket, különösen este. De ha egy kutyának szét kellett
212 33| melyek szintén láthatatlanok, de sokkal hatalmasabbak. A
213 33| templomában kuktáskodjanak. De én ezzel nemigen törõdtem.
214 33| bizonyos gépies kegyeletével, de elég gyorsan visszarakták
215 33| happy end-félét vártam. De ez nem történt meg.~Akkor
216 33| élet is éppoly semmiség.~De azt is éreztem, hogy élni
217 34| Különben micsoda?~- Kertész, de a mai szomorú viszonyok
218 34| fõpincérrõl semmit se tudtam meg, de abból, hogy oly villámgyorsan
219 35| figyel.~Valahol csöngetnek. De nem kívül, hanem belül,
220 35| Inkább fõbe lövi magát.~3~De nem: élni fog, egészségesen,
221 35| mint holmi keserû emlõt.~De vajon tud-e majd dolgozni
222 35| díványra. Ott halkabban hallja, de azért hallja.~Ennek a fele
223 35| egyetlenegy cigarettát. De a szobalány reggel már mind
224 35| mászik a könyvtárlétrán.~Jaj de édes ez a keserû füst. Szájpadlása
225 36| szeme. Kicsit viszketett, de égett is kicsit, mintha
226 36| Megdörzsölte a kezével, ásított. De akkor is fájt. Csak nincs
227 36| volt. Ezen csodálkozott. De azon még inkább csodálkozott,
228 36| mely sötétben láthatatlan, de mihelyt meggyújtjuk, nemcsak
229 36| így a kedvesük szemébe. De azok egész másképp néznek,
230 36| lélegzetet vett, várt. Folytatta. De aztán újra megállt.~Az orvos
231 36| Vénkori szemgyöngeség.” De latinul mondta. Finom volt.~
232 36| Senki se volt körötte, de azért egyszerre hangosan
233 37| tartott és többe került. De azoktól, akik utaztak, nem
234 37| akik nap nap után látták.~De erre senki se tudott felelni.~
235 37| szelíd úr volt, szerény, de nem félénk, inkább fáradt,
236 37| nyugodt tekintetével.~- De kicsoda ez? - vallatták
237 37| németül, franciául, angolul, de õ ezt nem értette. Csak
238 37| feküdt, úgy, mint elõbb.~De az orvos izgatott lett.
239 38| délután volt. Sütött a nap. De minthogy nem tudott mit
240 38| csak azért, hogy kioltsa.~De nem volt egykedvû. Azon
241 38| szívébe lõ, hanem a fejébe. De hová? Úgy mondják, a halántéknál
242 38| elütötte.~Az úrvezetõ fékezett, de már késõn volt. Kétségbeesetten
243 38| arccal, halálra gázolva. De még élt. Mozgott.~Letérdepelt
244 39| vártuk az utolsó villamost, de már régen elment. A havas
245 39| az elcikázó gépkocsikra. De jó lett volna fölszállni
246 39| és szegényes. Van neve, de még sincs neve. Nagyon nevetséges
247 39| Mennyire más az, drágám.~De mi nem emiatt szenvedtünk.
248 39| vakondokodúból, s egy szerény, de kedves, világos lakást bérlünk
249 39| készítettem, zekéket hímeztem. De így se futotta a költözködésre.
250 39| Kis dolgok - elismerem -, de akik boldogulnak, ilyen
251 39| elõször. Megijedtem.~Jaj, de ráncos voltam, jaj, de csúnya.
252 39| de ráncos voltam, jaj, de csúnya. Mennyi õsz haj szálam
253 39| áttenni, ebbe-abba a sarokba. De az se használt. Csupa ránc
|