Fejezet

   1 1 |                   darálom, mint a leckét. Az ember bizonyos idõ múltán
   2 1 |                 alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs élet,
   3 1 |           akartunk, ostobaság. Legföljebb az bánthat ekkor, hogy rosszul
   4 1 |              melyrõl a múltkor beszéltem, az ebédlõ egyik sarkában, az
   5 1 |                 az ebédlõ egyik sarkában, az ablak mellett jobbra. Nem,
   6 1 |                ott.~Családi ereklye volt. Az uram örökölte soproni nagybátyjától,
   7 1 |           örökölte soproni nagybátyjától, az pedig valamikor régen egy
   8 1 |                 volt egyetlen örökségünk. Az egyetlen holmi, melyért
   9 1 |                 se tekintve, súlyos kezét az ölében nyugtatva. Aztán
  10 1 |             bambusznáddal porolta ülepét, az indigókék nadrágját. Én,
  11 1 |              annyi bizonyos.~Hogy mi volt az üzleti, forgó értéke, azt
  12 1 |                 Valér, aki valamit konyít az iparmûvészethez - annak
  13 1 |            becsülte. Azt hiszem, túlzott. Az uram csak évek múlva mutatta
  14 1 |             fölajánlotta neki megvételre. Az simogatta, ümgetett, nagyítóval
  15 1 |                   nem is ér többet, de ez az összeg akármikor rendelkezésünkre
  16 1 |                  hét múlva õ telefonozott az uramnak a bankba: meggondoltuk-e
  17 1 |         kártyánkat még nem játszottuk ki. Az utolsó kártyának épp az
  18 1 |                   Az utolsó kártyának épp az az értelme, hogy sohase
  19 1 |                   utolsó kártyának épp az az értelme, hogy sohase játsszuk
  20 1 |                  a hitvesi ágyban, én meg az uram, s míg töprengtünk,
  21 1 |               Hogy mi ez? Hát hol ez, hol az. Túlórázás a bankban, egy
  22 1 |              Például hegedûórákat kérnek. Az uram hegedûórákat ad. Egy
  23 1 |            második gimnazisták. Mindössze az a baj, hogy õ csak késõ
  24 1 |                 végzést is kézbesítették, az uram fölkereste, kétszáz
  25 1 |                  mindig nagyra becsültük.~Az uram évek óta ismeri. Legelõször
  26 1 |                  nem vehet papírokat, hát az összeggel úgy számolhat
  27 1 |               alatt egy vagyont vesztett.~Az uram, aki hálás volt neki
  28 1 |                 napra rá találkozott vele az utcán. Karonfogta õt, s
  29 1 |                néhány bankjegyet tréfásan az uram télikabátzsebébe csúsztatott.
  30 1 |             kedves volt, közvetlen. Engem az lepett meg leginkább, hogy
  31 1 |                 feketénket hörpintgettük, az inas - fényes nappal - gyertyával
  32 1 |                   gyertyával lépett be, s az urak cigarettájukat a gyertya
  33 1 |               részt. Ragyogó estély volt. Az inasok üvegtálakon fagylalttornyokat
  34 1 |                vezérigazgatót kereste, de az elõzõ nap Koppenhágába utazott.
  35 1 |                 nap Koppenhágába utazott. Az uram megköszönte neki az
  36 1 |                  Az uram megköszönte neki az ajándékot. Martiny zavartan
  37 1 |           hozzájuk vacsorára vagy ebédre. Az uram ekkor elõállt azzal,
  38 1 |                    a dohszag, a sötétség, az az afrikai sötétség, melytõl
  39 1 |                   dohszag, a sötétség, az az afrikai sötétség, melytõl
  40 1 |           Lépcsõnk szemetes volt. Hozzánk az udvari folyosó legvégérõl
  41 1 |                klozett tõszomszédságából. Az utcát - ezt már a múltkor
  42 1 |              Kétségbe voltam esve.~De hát az uram megnyugtatott. Elõször
  43 1 |             tudják és merik. Szelíd ember az én uram, a légynek se árt,
  44 1 |            értettem. Te talán érted?~Elég az hozzá, másnap nekiestem
  45 1 |              Vaníliás kiflit is sütöttem. Az én vaníliás kiflim - szerénytelenség
  46 1 |        Altwien-findzsáit, ezüstjeit, mert az én csempe bögréimet meg
  47 1 |                   én csempe bögréimet meg az én alpakka kanalaimat csak
  48 1 |               mindketten felöltözködtünk. Az uram utolsó szemlét tartott
  49 1 |                 mûselymet, melyet én erre az alkalomra odadobtam. Ez
  50 1 |               hogy nincs cselédünk - mert az uram nem engedte, hogy erre
  51 1 |                   kellett ajtót nyitnunk.~Az uram idegességében megevett
  52 1 |       elmagyarázta, merre kell jönni abba az átkozott zugutcába. Attól
  53 1 |                  villannyal fûtik.~Hatkor az uram már nem bírt magával.
  54 1 |             Megint lenézett, hogy õ lesse az érkezõket. Éppen hogy leérhetett,
  55 1 |                Nemsokára csöngettek. Csak az uram jött vissza. Ezt lihegte: „
  56 1 |                  két fejjel nagyobb, mint az uram, Martiny. De én rögtön
  57 1 |                   székre. Nem látta, hogy az elõszoba falán három rézkampó
  58 1 |           sötétbarna pézsma. Remek bunda.~Az ebédlõnket a hosszú, vékony
  59 1 |                  lépést, már vége is volt az ebédlõnek, elfogyott alóla.
  60 1 |                  Most láttuk, milyen szûk az ebédlõnk, milyen kicsiny.
  61 1 |               befagy. Elõzõleg tudniillik az uram azt magyarázta, hogy
  62 1 |                 Amint kitöltöttem a teát, az idõrõl, az enyhe, kehes
  63 1 |            kitöltöttem a teát, az idõrõl, az enyhe, kehes télrõl beszélgettünk,
  64 1 |                  félénken, vigyázatosan - az „általános gazdasági helyzetrõl”
  65 1 |                  pénzügyi körökben. Ebben az adomában devizáról és kamatlábról
  66 1 |             udvariasan mosolyogtam rajta. Az uram - úgy találtam - túlságosan
  67 1 |              volna. Ez illendõbb.~Martiny az adoma után felsõ ajkát fölszívta
  68 1 |                után felsõ ajkát fölszívta az orrához, s körülbelül tizenöt-húsz
  69 1 |               csészéit se méltányolhatta, az ezüstöket sem, hiszen õ
  70 1 |                   nyomban szemébe ötöljék az egyetlen lazacos szendvics,
  71 1 |                lazacos szendvics, a vajon az áttetszõ, gyönyörû rózsás
  72 1 |                 pedig azt nem tudta, hogy az uram milyen kitûnõ muzsikus.
  73 1 |              senki. Nem, csakis Bach van. Az uram Bachért rajongott,
  74 1 |                   nem öt. Szépen beszélt. Az is eszébe jutott, hogy Bach
  75 1 |                 udvariasságból - megkérte az uramat, hegedüljön valamit.
  76 1 |                 voltam, mit fog játszani? Az Air-t játszotta. Ezt akkoriban
  77 1 |                   húsz esztendeje. Tudod, az a dallam ez, az a mélysötét,
  78 1 |                    Tudod, az a dallam ez, az a mélysötét, édes dallam.
  79 1 |                   mélysötét, édes dallam. Az uram gyakran magyarázta
  80 1 |           dicsekedni - ismersz -, de ezen az estén oly gyönyörûen játszott,
  81 1 |                    Biztatta, hogy tovább. Az uram a Gavotte-ot hegedülte.
  82 1 |             szólóan búgott. Ekkor történt az, amiért ezt a hosszú lélegzetû
  83 1 |               hallottam. Azt hittem, hogy az ablak zúzódott be, vagy
  84 1 |          Ezermillió darabra tört, drágám.~Az uram valamivel késõbb szaladt
  85 1 |                  Együttesen biztosítottuk az urammal, hogy semmi, semmi
  86 1 |                urammal, hogy semmi, semmi az egész, szóra sem érdemes.~
  87 1 |                    Õ a felsõ ajkát megint az orrához szippantotta, meg
  88 1 |             szippantotta, meg akarta enni az orrát, s olyan sokáig fintorgott,
  89 1 |                  kivárni, míg abbahagyja. Az uram újra eljátszotta a
  90 1 |                 Dicsérte iskolázottságát, az iránt érdeklõdött, föllépett-e
  91 1 |                 Leányká-t szereztünk erre az estére. Pezsgõt nem akartunk
  92 1 |             meghallgatta. Erre fölugrott. Az uram az elõszobában rásegítette
  93 1 |                   Erre fölugrott. Az uram az elõszobában rásegítette
  94 1 |                 de közben a falra bámult. Az ajtóból még visszajött,
  95 1 |                  egy ötpengõs bankjegyet, az elõszoba kisasztalára ejtette,
  96 1 |                 ejtette, a személyzetnek, az én cselédemnek, az én sohasem
  97 1 |         személyzetnek, az én cselédemnek, az én sohasem létezõ, sohase
  98 1 |                   Felsõ ajkát még egyszer az orrához szorította. Aztán
  99 1 |               Legalább látni akartuk. Hát az siralom volt, siralom. Ízzé-porrá
 100 1 |                    fehér, finom porcelán. Az uram viccelt. „Csak a macesz
 101 1 |               mondotta akasztófahumorral, az a macesz, melyen egy hosszú
 102 1 |          tenyérnyi darabkája maradt épen, az a kép, mely a Sárga folyót
 103 1 |                   kõhíddal. Ezt fölemelte az uram, elszontyolodva szemlélte,
 104 1 |                    lapátot. Összesöpörtem az egész istenséget. Négy lapát
 105 1 |                 rossz kedvünk volt. Igen, az elsõ pillanatban, amikor
 106 1 |             oda-odapillongtunk a sarokba, az üres helyre, egy kissé elkámpicsorodtunk.
 107 1 |                   egyet evett meg, félig, az uram négyet, én - háziasszonyi
 108 1 |                  izgalmamban - egyet sem. Az uram bekapta az egyetlen
 109 1 |                egyet sem. Az uram bekapta az egyetlen lazacosat. Imádta
 110 1 |           feleltem. „Gondolod?”, kérdezte az uram, s rám tekintett. „
 111 1 |                   uram, s rám tekintett. „Az csak természetes”, feleltem. „
 112 1 |                    Mit gondolsz, kérdezte az uram, mit gondolsz, fiam,
 113 1 |                 küld helyette. Vagy talán az árát. „Mennyit? kérdezte
 114 1 |                  árát. „Mennyit? kérdezte az uram. Ezerkétszázat?” „Ugyan,
 115 1 |                éri, a háromszorosát - nem az ötszörösét. Különben is
 116 1 |                   volt. Azóta fölmehetett az ára. Mit rázod a fejed?
 117 1 |                   Ne nevettesd ki magad.”~Az uram vállat vont, elmosolyodott.
 118 1 |                   elmosolyodott. Megittuk az egész palack Leányká-t.
 119 1 |                 de úgy éreztem, hogy ezen az estén életünk új korszaka
 120 1 |                  kezdõdött. Másnap reggel az uram frissen, vidáman a
 121 1 |                    A harmadik csöngetésre az uram jött haza. Vallattam,
 122 1 |                kitûnõ jelnek tekintettük. Az ilyen ügyet nem lehet, nem
 123 1 |                Amíg tehát múltak a napok, az egyik úgy, mint a másik,
 124 1 |             magyarázat volt. Fölragyogott az arcunk.~Március huszonkilencedikén
 125 1 |  huszonkilencedikén érkezett haza. Másnap az uram találkozott is vele,
 126 1 |         találkozott is vele, véletlenül - az eset után elõször -, de
 127 1 |         kellemetlen visszaemlékeznie arra az estére és miránk. Egy darabig
 128 1 |                  kocsijából elõre köszönt az uramnak, széleset, majd
 129 1 |               hogy tenger dolga van, hogy az õ elfoglaltságában nem tarthat
 130 1 |                   mint minekünk. Különben az ügyet úgyis megoldja majd
 131 1 |                   vesztettem. Könyörögtem az uramnak, hogy valakivel -
 132 1 |               volt, mert a költözködésre, az új lakásunkra minden pénzünket
 133 1 |              elköltöttük - nyakig úsztunk az adósságban, meg is bántam
 134 1 |                   levelet. Mindig legjobb az egyenes út. Közölje, hogy
 135 1 |                melyrõl ábrándoztunk, csak az üzleti, forgó értékét, ezerötszáz
 136 1 |          visszakérhette volna tõle?~No de az uram hallani se akart errõl.
 137 1 |                  gorombáskodott is. Verte az asztalt: „Inkább meghalok,
 138 1 |                 meghalok, kiabált, inkább az utcán döglök, de ilyesmit
 139 1 |            ismételgette: ami képtelenség, az képtelenség”, s az asztalra
 140 1 |           képtelenség, az képtelenség”, s az asztalra csapott.~Csodálatos,
 141 1 |             melyet másnap meg is kaptunk. Az uram diadalinas kárörömmel
 142 1 |         lobbantotta, hogy sohase ismertem az embereket, s ha elõzõ nap
 143 1 |         zavarunkban dadogtunk, hogy semmi az egész, szóra se érdemes,
 144 1 |                Végleg keresztet vethetünk az egészre.~Idáig tart a mi
 145 1 |             novemberi házbérnegyed elõtt. Az uram a gondoktól napokig
 146 1 |                 Egy este órákig járt-kelt az ebédlõben, hátratett kézzel,
 147 1 |                   volt-e különösen boldog az életünk, mióta összetörte
 148 1 |                   õ, hogy amihez hozzáér, az menten arannyá, áldássá
 149 1 |                földön a gazdag ember maga az Isten.”~Rászóltam, hogy
 150 1 |               Erre azt kérdezte, láttam-e az utcán azokat a szerencsétlen,
 151 1 |           szalonképesek, és azok, akiknek az ára háromezer pengõ vagy
 152 1 |                   karonfogva. Minden csak az összeg nagyságától függ.
 153 1 |                  ezért gyilkolták egymást az ártatlan milliók, a leghatalmasabbak,
 154 1 |           tisztességesek, a becsületesek, az alkotók pedig rabszolgák,
 155 1 |            kárhozottnak tekintek, aki nem az egyedülvaló Istennek szolgál,
 156 1 |                  hatalomnak, hogy én csak az édes Jézust imádom, aki
 157 1 |                szegény utcai lányok, akik az éjszakában kódorognak s
 158 1 |                föl, s közben csókolgattam az uram homlokát. Valahogy
 159 1 |           senkinek a világért se említsd. Az állásába kerülne, azonnal
 160 1 |                 el, mert téged szeretlek. Az uram egyben-másban igazat
 161 2 |                 széngöröngyöket, melyeket az elõbbiek hullattak el a
 162 2 |               közelben egy öreg varrónõt. Az sohase fût. Ha fázik, akkor
 163 2 |               mint valami eleven kályhán.~Az uram azt szokta mondogatni,
 164 2 |              aszerint, hogy kinek nagyobb az ínsége, és egy fordított
 165 2 |                  föl fogják majd jegyezni az õ családfájukat is. De akkor
 166 2 |            beszélnem valami írónak is. De az írók túlontúl kicifrázzák
 167 2 |              láttad nálunk; Vízkeresztkor az asztalunknál, ebéd után.
 168 2 |        hétesztendõs, második elemibe jár, az apja munka nélküli kádársegéd,
 169 2 |                 munka nélküli kádársegéd, az anyja beteges, vézna, korán
 170 2 |             tetejére, s kiöltötte nyelvét az alant visongó fiúkra. Afféle
 171 2 |              Afféle eleven ördög. Folyton az utcán futkározott mezítláb.
 172 2 |               üvegszilánk ment a talpába. Az uram bejódozta sebét, én
 173 2 |                 neveltek, egyformák. Csak az átmenetek bosszantók, a
 174 2 |               tehát Sárikát megszerettük. Az ebédek állandósultak. Elhatároztuk,
 175 2 |                   Elhatároztuk, hogy arra az idõre, míg anyja a kórházban
 176 2 |           legjobban. Amint felöltöztettük az úri kisasszonykától levetett
 177 2 |             voltunk mindketten. De fõképp az uram. Az mindennap izgatottan
 178 2 |            mindketten. De fõképp az uram. Az mindennap izgatottan leste,
 179 2 |                leste, mikor lép be Sárika az iskolából jövet, táskával
 180 2 |                 nekünk, szívem, nem adott az Isten. Úgy éreztük, hogy
 181 2 |            Legalább szerethetünk valakit. Az emberek - hidd el - csak
 182 2 |         találkoztam egy vénkisasszonnyal, az - képzeld - mindig fogkefével
 183 2 |                   mit tehetett róla, hogy az õ szeretete a kutyájának
 184 2 |                   kutyájának jutott, hogy az õ szeretetének nem akadt
 185 2 |         egyáltalán nem áltattuk magunkat. Az uram egy este azt kérdezte,
 186 2 |                legkellemesebb. Merõ önzés az egész - mondotta. - A csúnya,
 187 2 |                   szeretni kellene, ahogy az apácák, a kedvesnõvérek
 188 2 |                 kell, igazibb jóság.~Elég az hozzá, az anyja több hónapig
 189 2 |             igazibb jóság.~Elég az hozzá, az anyja több hónapig feküdt
 190 2 |                  lakott, nálunk étkezett. Az apa tudomásul vette ezt,
 191 2 |               Késõbb eszméltünk föl. Mert az, ami nekünk magától értetõdõ
 192 2 |                  értetõdõ és természetes. Az utcánkban lakó szegények
 193 2 |                   házmesterünk kirukkolt. Az iránt érdeklõdött, meg vagyunk-e
 194 2 |                    bizonyára jogtalanul - az utca legvásottabb lányának
 195 2 |           tudtomra adta, hogy Sárika lop. Az az öreg szakácsnõ, aki házunkban
 196 2 |                 adta, hogy Sárika lop. Az az öreg szakácsnõ, aki házunkban
 197 2 |          szakácsnõ, aki házunkban szolgál az elsõ emeleten, titkolódzva
 198 2 |                  szájas, pimasz, durva, s az édesanyját - legalább azt
 199 2 |                haljon szegény.~Néhányszor az is megesett, hogy Sárika
 200 2 |               Talán jobb is így. Különben az utca valóságos szörnyet
 201 2 |              eszik nálunk, s üres a helye az asztalnál, gyakran beszélgetünk
 202 2 |                 azt, amit múltkor mondott az uram, s amit akkor nem értettem,
 203 3 |                este a praefecturára vitte az õrjárat.~- Jártál ott?~-
 204 3 |                  Segíts, Marcus Aurelius. Az édesanyja sír. Küldd haza
 205 3 |                   bocsátotta.~Értesítette az éjjeli õrség parancsnokát.
 206 3 |                   laknak -, lárma támadt. Az õrjárat elfogott egy fiatalembert.
 207 3 |                  felnõttek is ordítottak. Az õrjárat - parancs szerint -
 208 3 |           hadonászott, ellenkezett. Végül az õrségre vitték.~- Engedd
 209 3 |              Éjfél után tartottam szemlét az õrségen. Akkor már ájultan
 210 3 |                  gondolt, a kis Avidusra, az apjára meg az anyjára, akik
 211 3 |                   Avidusra, az apjára meg az anyjára, akik hazavárják.
 212 3 |                    Ilyenek a te embereid?~Az nem válaszolt. Várta a császár
 213 3 |              pillantott. Így szólt:~- Hol az az õr? Látni akarom.~Három
 214 3 |           pillantott. Így szólt:~- Hol az az õr? Látni akarom.~Három
 215 3 |               majd nemsokára végrehajtják az ítéletet.~Sextus óriás legény
 216 3 |                 gondolta. - Jaj, de ronda az élet. No mindegy. Minden
 217 3 |                   tartotta, hogy beavassa az uralkodás titkaiba.~A fiú
 218 3 |                  Garam partján, egyenesen az õ számára jegyezte le fönséges,
 219 3 |              fönséges, nyájas gondolatait az emberszeretetrõl s az irgalomról.
 220 3 |         gondolatait az emberszeretetrõl s az irgalomról. Most kaján öröm
 221 3 |                 hogy hazugságon kapja ezt az önsanyargató, bronzszakállú
 222 3 |              bronzszakállú sztoikust, ezt az elviselhetetlenül tökéletes
 223 3 |               nyitva a szemét, még mindig az elmélkedés révületében. -
 224 3 |            ártatlan, mert olyan, amilyen. Az áldozat is ártatlan, szegény.
 225 3 |                  folytatta:~- Ha elvenném az életét ennek a szerencsétlen
 226 3 |           követnék el, mely nagyobb lenne az övénél is, mert ezzel alapjában
 227 3 |                  ezzel alapjában tagadnám az Állam elvét, megingatnám
 228 3 |                 mesékkel támadnak a rend, az értelem, a latin szépség
 229 3 |              gurul. Erõ kell nekünk, erõ. Az erõt onnan vesszük, ahonnan
 230 3 |                 lehet: a természettõl. Ez az õr is a természet vak ereje.
 231 3 |                harctéren a kvádokkal, itt az országban a rendbontókkal,
 232 3 |                tolvajokra, a gyilkosokra, az indiai gymnosophistákra,
 233 3 |           bûnösnek tartanak? Voltaképp ez az õ fizetsége. Bizonyára elmebeteg.
 234 3 |                görögök is - fölhasználták az ilyen elmebetegeket a maguk
 235 3 |                   nélkül. Mit fintorgatod az orrod? Undorodsz ettõl?
 236 3 |            játszunk. Mihelyt hozzányúlunk az élethez, tele vagyunk az
 237 3 |                  az élethez, tele vagyunk az élet förtelmes ellentmondásával,
 238 3 |                 fiam. Szomorú, hogy ilyen az emberi természet, de ilyen.
 239 3 |                Úgy látszik, ezen a földön az épelméjûek között csak az
 240 3 |                 az épelméjûek között csak az õrültek tarthatják fönn
 241 4 |      borotválkozás közben ismét megvágtam az állam, hogy rekedtségem
 242 4 |                 sarkon váratlanul feltûnt az a barátom, akit átlag minden
 243 4 |                ilyen ideges délelõttökön, az a régi jó barátom, akinek
 244 4 |                sohase jut eszembe a neve, az a gyermekkori barátom, akirõl
 245 4 |         kapcsolatot még meghittebbé teszi az a körülmény, hogy neki sincs
 246 4 |          elbeszélget velem.~Természetesen az utóbbi történt.~Rám bámult,
 247 4 |                      Miért?~- Úgy láttam. Az elõbb, mikor szembe jöttél
 248 4 |           kilyukadni?~- Oda, pajtás, hogy az elõbb te tényleg bicegtél.
 249 4 |               Bevallom, most már elfogott az idegesség. Mit akart tõlem
 250 4 |             idegesség. Mit akart tõlem ez az õrült? Miért képzelte, miért
 251 4 |                bicegtem? Micsoda benne ez az orv gyanakvás? Eleinte elhitte -
 252 5 |               ozsonnán arról beszélgettek az asszonyok, hogy kit miért
 253 5 |          asszonyok, hogy kit miért szeret az ura?~Gizi ezt mondta: engem
 254 5 |             hangomért. Volt olyan is, aki az orrát vagy a fülcimpáját
 255 5 |           voltaképp miért is szeret engem az uram? Csakhogy hiába tûnõdtem.~
 256 5 |                 Még a fülcimpám sem. Hogy az egész szép? Nagyon kedves
 257 5 |               vagy, de nincs igazad. Nem, az se szép.~Azért mégis szeret
 258 5 |                  szép.~Azért mégis szeret az uram. Te, ezt oly biztosan
 259 5 |                  még el is pirultam, mint az iskolában, mikor kiszólítottak
 260 5 |                Arról vitatkoztak, hogy mi az „szeretni”.~Azt mondták,
 261 5 |                 Ok nélkül nincs szeretet. Az oktalan szeretet képtelenség.
 262 5 |                   Olyan képtelenség, mint az volna, hogy a mérleg nyelve
 263 5 |              Azzal vágtak vissza, hogy ez az „önmagunk” tág fogalom,
 264 5 |               benne van a körmünk is, meg az is, hogy zongorázni tudunk
 265 5 |            vagyunk. Csak a lélek a miénk, az, amit õk nem látnak, s minden,
 266 5 |                  A Bibliában van.~Bizony, az, amit õk szeretetnek tartanak,
 267 5 |                  gyûlöletnél, s pórul jár az, akit így szeretnek, akárcsak
 268 5 |               bérházban, a saját házában. Az õ fia az az Ali, akirõl
 269 5 |                   saját házában. Az õ fia az az Ali, akirõl majd szó
 270 5 |                saját házában. Az õ fia az az Ali, akirõl majd szó lesz.~
 271 5 |              gazdagabb is, szebb is, mint az elõzõ ura. Miklós bátyám
 272 5 |         törvényesen is elvált tõle.~Ekkor az asszony végleg elbúcsúzott
 273 5 |          kisfiától, mert a törvény a fiút az apának ítélte. Fuldoklott
 274 5 |                   kis unokaöcsém mellett, az õ édesanyja. Mint kislány
 275 5 |            hozzájuk. Jól emlékszem, ebben az idõben az õ kongó, tölgyfával
 276 5 |                emlékszem, ebben az idõben az õ kongó, tölgyfával berakott
 277 5 |                  a feje, és mindig szánta az õ „szerencsétlen fiát”,
 278 5 |                   õ „szerencsétlen fiát”, az én Miklós bátyámat, aki
 279 5 |               utána a kis unokájára, erre az „ártatlan csöppségre”, akit
 280 5 |             csöppségre”, akit itt hagyott az a „komisz bestia”. Csak
 281 5 |                     Bizonyára túlzott. Ez az asszony, aki annyira tudott
 282 5 |                csütörtökön õnála ebédelt, az új otthonában. Ezt a napot
 283 5 |          izgatottan várt, föl-föltekintve az ablakokra, sokáig, nagyon
 284 5 |                    köszönés nélkül átadta az anyának, aki rajongó némasággal
 285 5 |                 nagymama, pedig megmaradt az az elégtétele, hogy Ali
 286 5 |              nagymama, pedig megmaradt az az elégtétele, hogy Ali a hét
 287 5 |                 többi napján éjjel-nappal az övé. Mert a nagymama is
 288 5 |                éppúgy szerette Alit, akár az anyja, éppúgy „imádta” és „
 289 5 |                    kis árvám”-nak becézte az õ reszketõ nagymamahangján,
 290 5 |                  ötkor hazahozták Alit, s az inas fölkísérte, hogy visszaszolgáltassa
 291 5 |           kellemetlen szagot hozott abból az átkozott házból, arcára
 292 5 |                   reményei füstbe mentek. Az anya egyetlen csütörtökön
 293 5 |                 Miklós bátyámnál voltam - az inas nagy papírdobozt adott
 294 5 |      bizalmatlanul vizsgálgatta a kelmét, az ajkához is érintette, hogy
 295 5 |                   múlva a szabó már hozta az új ruhát. Szakasztott olyan
 296 5 |           aranygombokkal.~Ekkor kezdõdött az anya s a nagyanya között
 297 5 |                  anya s a nagyanya között az a mérkõzés, az az élethalálharc,
 298 5 |            nagyanya között az a mérkõzés, az az élethalálharc, mely évekig
 299 5 |                  között az a mérkõzés, az az élethalálharc, mely évekig
 300 5 | kétségbeesettebben. Ha Ali kapott valamit az anyjától, a nagymama azonnal
 301 5 |                 Nem bírtak egymással.~Ali az elsõ óráját hatéves korában
 302 5 |                  Alighogy megneszelte ezt az anya, karkötõórát vásárolt,
 303 5 |             svájci ezüstórával felelt, de az anya se maradt adós, õ legközelebb
 304 5 |             egymásnak: A családban ezeket az órákat dacóráknak nevezték.
 305 5 |           tizenhat darab „dacórája” volt, az üvegszekrényben fölsorakoztatva,
 306 5 |             vetett véget ennek a harcnak? Az, ami minden harcnak véget
 307 5 |                   be, mint a harctereken. Az anya pihent. Ali, aki már
 308 5 |                 Azt se sokáig. A gyáros - az a dúsgazdag gyáros - hirtelen
 309 5 |                Mirõl tiktakolhattak ennek az örökké hallgatag fiúnak
 310 5 |                 fülébe? Talán arról, hogy az idõ múlik, és õt sohase
 311 5 |                 õt sohase szerette senki, az anyja sem, a nagymama sem.
 312 5 |                 csak egymást gyûlölték, s az õ testén keresztül vívták
 313 5 |               önzõk, lázasak és részegek. Az ilyenek nem tudnak szeretni.
 314 5 |                  Csak úgy szeretnek, mint az árverések hiénái, akik mindenáron
 315 5 |              Tönkretette a szeretet. Mert az ilyen szeretet meddõ és
 316 5 |                  azt, akinek közelébe ér. Az igazi szeretet más. Az igazi
 317 5 |                    Az igazi szeretet más. Az igazi szeretet szerény.
 318 5 |                   igazi szeretet szerény. Az igazi szeretet félreáll,
 319 5 |              arról, fogalmam sincs. Ebben az idõben már elköltöztünk
 320 5 |                 szobácskában húzódott meg az apjával. Szûkös napokat
 321 5 |                    Utoljára akkor, amikor az érettségit letette. Szõke,
 322 5 |              ahhoz a jámbor szenthez, aki az eltûnteket, a boldogtalan
 323 5 |                  kilenc. Hogy elfecsegtem az idõt. Most már vágtatok.
 324 5 |                  idõt. Most már vágtatok. Az uram vacsorázni akar. Te,
 325 5 |                 uram vacsorázni akar. Te, az agyonver.~1931~ ~
 326 6 |               jöhettem el hozzád. Szakadt az esõ. Késõbb vendégünk is
 327 6 |                  ezt a kis rubin melltût. Az uramnak egy ezüst cigarettatárcát.
 328 6 |               Négy évvel ezelõtt halt meg az ura. Törvényszéki bíró volt.
 329 6 |                   a melltû is onnan való. Az ezüst cigarettatárca Viktoré
 330 6 |                  szép”, vagy fölkiáltanak az elragadtatástól: „nahát,
 331 6 |              igazán gyönyörû”, õ lehajtja az édes, simára fésült szõke
 332 6 |                  Ekkor fogan meg lelkében az ötlet, hogy ezt vagy azt
 333 6 |                hogy lefekszik és elmondja az imáját, eszébe jut, hogy
 334 6 |           édességét, hogy a függõ már nem az övé. Egyébként itt semmi
 335 6 |                    Egyébként itt semmi se az övé, mert már mindent másnak
 336 6 |                  a titokkal jár közöttünk az utcán, a kis szõke kontyával
 337 6 |                    De amikor elkövetkezik az idõ, a findzsák, az órák,
 338 6 |          elkövetkezik az idõ, a findzsák, az órák, a tányérok, a gyûrûk,
 339 6 |                 tud adni, mint más lopni. Az illetõk ámulnak, tiltakozni
 340 6 |            ajándékaival, eltûnik, kezében az esõernyõjével. Elfelejtettem
 341 6 |          esõernyõt hord.~Tíz éve ismerem. Az ura halála után kaptam tõle
 342 6 |                   halála után kaptam tõle az elsõ ajándékot, egy vastag,
 343 6 |               vele abban a szobában, ahol az uram sokszor poharazott
 344 6 |           egyszerre a nyakamba akasztotta az aranyláncot, átölelt, megcsókolt,
 345 6 |                  kellett fogadnom.~Otthon az urammal tanakodtunk, mivel
 346 6 |               csak azért, hogy mentesítse az európai lelkiismeretét a
 347 6 |                   Micsoda finomságra vall az ilyesmi.~Elég az hozzá,
 348 6 |          finomságra vall az ilyesmi.~Elég az hozzá, igyekeztünk kedvesek
 349 6 |                   Különben ezen vagy azon az ürügyön kimentette magát.
 350 6 |                  neki egy ezüsttálcát, de az nem ért annyit, mint az
 351 6 |                   az nem ért annyit, mint az aranylánc, az uram pedig
 352 6 |                annyit, mint az aranylánc, az uram pedig vitt egy csokor
 353 6 |                  a mellére szorította. De az ezüsttál zavarba hozta.
 354 6 |                  is átkötötte, és kivitte az elõszobába, hogy ne is lássa.
 355 6 |                gondolt, hogy így csökkent az õ áldozata, hogy szeplõ
 356 6 |                vele a halottjairól, arról az áldott, felejthetetlen Viktorról,
 357 6 |                   Viktorról, megszorítsam az érdes kezét, s ezt mondjam:
 358 6 |                amit kap, értéktelen. Csak az az érték, amit odaad. Vele
 359 6 |                  kap, értéktelen. Csak az az érték, amit odaad. Vele
 360 7 |                hang kiáltott kifelé:~- Ki az?~Õ a nyitott kukucskálóablakhoz
 361 7 |               szegény, szerencsétlen...~2~Az, aki a kis, zárt villa homályos
 362 7 |            kéregetõ lassan utána. Megállt az elõszobában.~- Na jöjjön -
 363 7 |                  harmadik szobából.~6~Itt az ablakfüggönyök mind le voltak
 364 7 |                  rezet és nikkelt, mintha az édes adományt még megcukrozná
 365 7 |              Kikísérte õt a három szobán, az elõszobán, a lépcsõházon
 366 7 |               kulccsal.~8~A kéregetõ csak az utcán ocsúdott föl.~Ki volt
 367 7 |                meggyõzõdjék, vajon jár-e?~Az óra járt.~Gyönyörû óra volt:
 368 7 |                  nem hallgatja ily sokáig az óra ketyegését, akkor nyilván
 369 7 |                   nem értett: mert amíg õ az órát figyelte, hirtelen
 370 7 |                még egyszer füléhez emelte az órát, hogy gyönyörködjék
 371 8 |               olyan jónak tartasz? Ugyan. Az én lelkemet is rengeteg
 372 8 |               látsz.~Igaz, ez a kéz abban az idõben csak fele akkora
 373 8 |              Változhatunk így is, úgy is, az ember attól a pillanattól
 374 8 |              mondtam, amit erre a kézre: „az én kezem”.~Szóval tizenegy
 375 8 |             Szaladtam, hogy megvásároljam az ékszerésznél. Nem messze
 376 8 |              Kettõre azonban nem futotta. Az ezüst Mária is húsz krajcárba
 377 8 |           visszajött hozzám, becsomagolta az ezüstláncot selyempapírba,
 378 8 |                  ki, és visszaadtam volna az érmet, jobb markomat nyitottam
 379 8 |                    Fizettem, és kiosontam az üzletbõl.~Csak künn az utcán
 380 8 |          kiosontam az üzletbõl.~Csak künn az utcán eszméltem arra, hogy
 381 8 |                utcán eszméltem arra, hogy az ezüst Máriát is magammal
 382 8 |              feküdni mentem. Lekapcsoltam az ezüst Máriát, magam mellé
 383 8 |                Máriát, magam mellé tettem az éjjeliszekrényre. Megkönnyebbültem.
 384 8 |               hiszen iskolába menet úgyis az üzlete elõtt kell elhaladnom.~
 385 8 |                   Azt gondoltam, hogy ezt az összeget majd valahogy behajítom
 386 8 |                múlva pedig hiába kerestem az ezüst Máriát. Eltûnt a lánccal
 387 8 |                  mosolyogva érkeztem haza az iskolából. Otthon tüntetõleg
 388 8 |               látszott. Sohase emlegették az ezüst Máriát, egyetlen célzást
 389 8 |           szívdobogást kaptam. Befutottam az utolsó szobába, hogy késõbb
 390 8 |              Tudod te, hogy mi a rémület? Az, édesem, nem hangos és nem
 391 8 |                 engem figyelt. Úgyszólván az egész államhatalmat kizárólag
 392 8 |                 hogy egy kukkot sem értek az egészbõl. A gyerekek tapintatosak,
 393 8 |           Beszélgettek velem. A háziorvos az ablakhoz vezetett, lehúzta
 394 8 |                 arcom, s azt mondta, hogy az egész elmúlik, mire menyasszony
 395 8 |                  Vassal akarta gyógyítani az ezüst Máriát.~A vas nem
 396 8 |                   körül azt a nyilallást. Az ezüst Mária emléke lassanként
 397 8 |                   indultam el. Õgyelegtem az utcán, nézegettem a kirakatokat.
 398 8 |         kirakatokat. Nekünk, szegényeknek az a gyönyörûségünk, hogy legalább
 399 8 |               beszéltem. Képzeld, ez volt az a bolt. Kicsinek találtam,
 400 8 |                 hófelleges téli délutánon az üzletben egyetlen villanykörte
 401 8 |             gondoltam, hogy rosszul mehet az üzlet, s talán némiképp
 402 8 |                 ahogy elõadtam - bámultam az ezüst Máriát, arcomat a
 403 8 |             szemfogamat kezeli. Aznap épp az ideget vette ki belõle.
 404 9 |            gyönyörû. Mindig így képzeltem az angyalokat. Régóta nem érintkeztem
 405 9 |                  már teljesen készen van. Az az õsemberi lélek ez, melyet
 406 9 |                   teljesen készen van. Az az õsemberi lélek ez, melyet
 407 9 |                    Ez a csöpp angyal maga az önzés. Legelsõ õ, s a holmijai.
 408 9 |                holmijai. Utána következik az apja és anyja, s azok holmijai.
 409 9 |                    s azok holmijai. Ennyi az erkölcse. De van benne bizonyos
 410 9 |         megbántotta valamivel. Fölemeltem az asztalon heverõ kést, s
 411 9 |               tartja, mihelyt „idegen”-ek az áldozatok, akik más fajtához,
 412 9 |                    Félt, hogy kifog rajta az étvágy. Szerencsére sikerült
 413 9 |               Ekkor egyszerre megértettem az emberiség történelmét. Ha
 414 9 |                 emberiség történelmét. Ha az imént a vagyonszerzés õsi
 415 9 |                 fény derült arra, micsoda az az önzetlen nemesség, mely
 416 9 |                   derült arra, micsoda az az önzetlen nemesség, mely
 417 9 |                nemesség, mely megkönyörül az ínségeseken.~Hálásan megköszöntem
 418 10|            Képzeld, kalandja támadt, most az ötvenedik évében, szerelmet
 419 10|          vallottak neki, amint bóklászott az utcán, régimódi kalapjában,
 420 10|               azonnal fölismerte. Ez volt az az „erdélyi fiatalember”,
 421 10|            azonnal fölismerte. Ez volt az az „erdélyi fiatalember”, aki
 422 10|                   csöndesen megöregedtek. Az õszbe csavarodott úr megkérte,
 423 10|                    hogy „boldogan élnek”. Az állatorvos sétapálcájával
 424 10|                 állatorvos sétapálcájával az aszfaltot szegélyezõ keramit
 425 10|                szemérmetlenséggel, melyet az évek múlása biztosít számunkra
 426 10|                csak ámult-bámult. Járkált az elszáradt évek avarjában.
 427 10|           elszáradt évek avarjában. Nézte az állatorvost, aki egyszerre
 428 10|                 mely a síron túl is tart? Az is lehet. Végre Viktor,
 429 10|            vállalkozhatott arra, hogy ezt az eleven lelket, ezt a még
 430 10|                 porában is õt szereti. Ez az igazság. A helyzet változatlan.~
 431 10|                játéka a véletleneknek. De az igazi drámák mindig benn,
 432 10|          magunknak, s azokkal viaskodunk. Az emberek tükörképe gyakran
 433 10|           tükörképe gyakran meghal, mikor az eredeti még él, gyakran
 434 10|            eredeti még él, gyakran túléli az eredetit, fejlõdik, változik.
 435 10|        találkoznak. Akárhogy van, drágám, az élet csodálatos és érdekes
 436 11|                között -, fekete kendõben. Az én dajkám, aki most koldul.~
 437 11|                   kéregtelen, finom, akár az enyém. A koldusok tétlen
 438 11|             koldusok tétlen keze hasonlít az írókéhoz, akik csak írnak.~
 439 11|               emelem kezemet, vele együtt az övét is. Már szinte arcomhoz
 440 11|                 kezet, megcsókoljam kezét az elsõ nõnek, aki anyám után
 441 11|            pólyált, ápolt és oltalmazott. Az álszemérem elhiteti velem,
 442 11|                   én se látok. Vak vagyok az izgalomtól.~- Hát haza tetszett
 443 11|               világ végérõl érkeznék ide, az õs kútfõhöz, a célhoz.~-
 444 11|              sopánkodik -, ó, ó - s ezzel az egyetlen magánhangzóval,
 445 11|            egyetlen magánhangzóval, ezzel az egyetlen betûvel hiánytalanul
 446 11|                ami történt vele és velem: az élet csodálatos, borzalmas
 447 11|              ölében. Mellette bádogtálka, az alamizsna számára, üresen.~
 448 11|                  is, de eszembe jut, hogy az erszény, még ha üres is,
 449 11|                  Hat évig szolgált nálam. Az utolsó évben, nyáron, hazakéredzkedett
 450 11|                 délután fölemelt karjára, az ablakhoz vitt, s a ködös
 451 11|                kacagtunk. Megrészegültünk az alkotástól és a rombolástól.
 452 11|          csörögtek a papírok, mint õsszel az avar. De még mindig írtunk.
 453 11|             Jólesett, hogy kezemen pihent az õ érdes, s mégis csiklandós
 454 11|            behozta kávénkat, meggyújtotta az olajlámpát. Színes rajzok,
 455 11|        asztalpadunk?~- Ja - szól anyám -, az a kis, barnára festett asztalpadotok,
 456 11|                  lelkében:~- Tudod, fiam, az ember hiába vigyáz, hiába
 457 12|               kapushoz.~- Hol van, kérem, az illetékosztály?~- Harmadik
 458 12|                   bolyongott. Nem találta az 578. ajtót. A számozás 411-
 459 12|                   a folyosót többször is, az 578. ajtónak nem volt se
 460 12|              vagyok.~- Pista - ámuldozott az öregúr -, jaj, de megnõttél,
 461 12|                keresem.~- No várj - szólt az öregúr. - Majd odavezetlek.~
 462 12|               öregúr. - Majd odavezetlek.~Az öregúr megindult lassan,
 463 12|                 ért, mely a törzsépületet az új épületszárnnyal ragasztotta
 464 12|     végeérhetetlennek tetszõ úton, melyet az imént együtt tettek meg.~
 465 12|                  ami nem gyermeknek való, az nem gyermeknek való”. Vele
 466 12|           tréfázni.~Izgatottan nyitott be az 576., 577. és 578. ajtón.~
 467 12|                pontról pontra hasonlított az elõbbihez.~Itt egy nagy
 468 12|           Lábujjhegyen közeledett feléje. Az íróasztalnál nem tudott
 469 12|             fölkelt.~Turkált a zsebeiben. Az asztalra csapott egy cigarettatárcát,
 470 12|                   Pista lesütötte szemét. Az íróasztalt nézte, a kis,
 471 12|                      kérdezte a kopasz.~- Az - dörmögött Takács. - Haszontalan.
 472 12|              Mindig kódorog. A labdán jár az esze, nem a könyvön.~- De
 473 12|               volna ki. Sokan megjelentek az ajtóban is, s a csoportban
 474 12|                  csoportban végre feltûnt az izgalom okozója és magja:
 475 12|             gyorsan hozza át nekem ezeket az iktatóból.~- Azonnal, méltóságos
 476 12|                    A szobában csönd volt. Az a csoport, mely a fõnököt
 477 12|                    Várta vissza Takácsot, az okmányokat az iktatóból.
 478 12|                   Takácsot, az okmányokat az iktatóból. Unalmában egy
 479 12|                falon. Fölvett egy könyvet az állványról, kinyitotta,
 480 12|                   hogy itt õ a házigazda, az úr.~Pista, aki a fõnök érkezésekor
 481 12|            zûrzavarban nem tudott kijutni az ajtón, itt rekedt. Egy darabig
 482 12|                   itt rekedt. Egy darabig az íróasztal mellé lapult,
 483 12|                 lapult, majd letelepedett az ott púposodó könyvhalomra,
 484 12|                    Figyelte a fõnököt.~Ez az apró emberke egy furcsa
 485 12|                 visszafelé a hosszú úton, az új épületszárnyon, a homályos
 486 12|                  Aztán arra gondolt, hogy az íróasztala a falnál áll,
 487 12|                  kapus megállította.~- Mi az, kisfiú, te sírsz? Ki bántott
 488 12|                      Senki - szipogta, és az utcára szaladt.~A sarkon
 489 13|        negyven-ötven éves férfi szerelme? Az is éppily kiismerhetetlen.~
 490 13|              egyébkor. Ott folytattam ezt az eleven, mindig megújuló,
 491 13|             hajtottunk fölfelé, röpültünk az ég örvénylõ kékségébe, lábunkat
 492 13|          bátortalanabb legyen. Ha például az utcán pillantja meg, elfordítja
 493 13|                  senki se tud. Legkevésbé az, akire vonatkozik.~Én is
 494 13|                bennünket, mivel tartozunk az illemnek és udvariasságnak,
 495 13|                  keringõre, mazurkára is, az akkori divatos táncokra.~
 496 13|                  muzsika fuvalmában, amíg az angol lánc megkötõdött,
 497 13|                csak Lidikét lestem, kinek az este egy vihogó, szöszke
 498 13|               meredve, mindig-mindig csak az õ arcát kerestem az arcok
 499 13|                  csak az õ arcát kerestem az arcok semmitmondó sokadalmában,
 500 13|                 semmitmondó sokadalmában, az õ komoly, imádott arcát,