1-500 | 501-1000 | 1001-1258
Fejezet
501 13| ég úgy csillogott, mint az üveg.~Elgondoltam, hogy
502 13| csak megyünk-megyünk azokon az elhagyatott utcákon, melyeken
503 13| a honvédkaszárnyán túl, az edénypiac környékén. Aztán
504 13| zavartalan. Már mindjárt az elsõ másodpercben, amikor
505 13| elsõ másodpercben, amikor az apja közölte velem megtisztelõ
506 13| család beleavatkozzék ebbe az ügybe, hogy beleártsa magát
507 13| ügybe, hogy beleártsa magát az én személyes ügyembe akárki,
508 13| ügyembe akárki, egy ember, az apa, az õ apja, aki mellesleg
509 13| akárki, egy ember, az apa, az õ apja, aki mellesleg éppen
510 13| fejtörést okozott nekem az is, hogy mirõl beszélgetek
511 13| tudnám részletezni. Elég az hozzá, illetlenül, lovagiatlanul,
512 13| viselkedtem. Lidike, szegény, azon az éjszakán maga bandukolt
513 13| szemrehányást is tett miatta az én édesapámnak. Otthon megszidtak.
514 13| tánciskolába. Így ért véget az „ügy”. Lidikével „szakítottam”.~
515 13| csak homályosan sajgott az egész. Most elõször életemben
516 13| mindig fáj -, hogy azon az éjszakán nem kísértem haza
517 13| másvilágon valahogy elintézi az ilyen elintézetlen ügyeket,
518 14| PÉTER~Feküdt az uszoda parti fövenyén.~Mellette
519 14| zöld tinta. Fölötte pedig az ég kék, kék és kék, semmihez
520 14| sárgával meg a kékkel. Hol az egyikbõl csippentett valamit,
521 14| másikból. Elkalandozott az ég örvénylõ messzeségébe,
522 14| öntött le.~Még pihegett az úszástól. Fiatal szíve hevesen
523 14| ért. Lábát belemártotta az átlátszó, zöld vízbe. A
524 14| tizenhét éves volt, és ebben az évben rakta le a vizsgát
525 14| Vergilius hexametereit idézve az Aeneis-bõl, az „elsõ könyv”-
526 14| hexametereit idézve az Aeneis-bõl, az „elsõ könyv”-bõl.~Most a
527 14| bukkan ki a hullámok közül az ezüst sapka. Aztán egy gyors
528 14| bal karommal tempóznék. Mi az nekem? Letenném a homokra.
529 14| hogy semmit se lásson. Csak az uszoda zaját hallotta: vízlocsogást,
530 14| szabadítóként érkezett Péter. Õ az ügyet egykettõre elintézte.
531 14| ügyet egykettõre elintézte. Az olaszok összevissza ölelték
532 14| de különösen a köpcös úr. Az be is mutatkozott. Varesei
533 14| homokban. Oda leült. Kereste az ezüst sapkát a vízen. Sehol
534 14| Ah, che piacere, Signore!~Az olasz volt. Õ ismerte meg
535 14| Késõbb vette észre, hogy az olasz nincs egyedül.~Egy
536 14| grandissimo favore? - kérdezte az olasz Pétertõl.~Aztán elõadta,
537 14| klasszikusan szép, mint az uszodában. Más volt. Igénytelenebb
538 14| szorongatta kezét. Így áradozott az õ ékesszóló, kerekded, latin
539 14| nyelvet tudok, meglehetõsen: az olaszt és a németet. Érettségi
540 15| édeskeveset törõdött, feszültek az úszástól. Ha lehunyta szemét,
541 15| szállókból pongyolákban, az álomtól kövéren és durcásan,
542 15| lovagias tisztelettel, de az agglegény szakértelmével,
543 15| Lustálkodása örömét még az önvád se zavarta, mert mihelyt
544 15| méltóságos vidéken született, s az volt neki a cigányzene,
545 15| kezdett a fürdõház felé.~Az édes nõ már a tóban lubickolt.
546 15| hullámokra, hogy mintegy az egész tó legyen vizeskorsója.
547 15| vizeskorsója. Tetszett neki ez az ötlet, mely a vallomás regényességét
548 15| A gomb után kapott, de az elgurult, a régi elázott
549 15| meztelen mellkasát. Mellette az úszómester üldögélt egy
550 15| adná ide azt nekem? - szólt az úszómesterhez, a kék fürdõruhára
551 15| mutatva.~- Ezt? - kérdezte az úszómester, s egy pillantást
552 15| fürdõruha után akart nyúlni. De az úszómester csak csóválgatta
553 15| csóválgatta fejét.~- Nem megy az föl oda.~- Miért?~- Hát
554 15| Bizony van ott - bólongatott az úszómester. - Van ott tekintély,
555 15| és oldalt fordult, hogy az úszómester jobban láthassa. -
556 15| ezt. Maga õrült, õrült.~Az úszómester nem felelt. A
557 15| méltóságos nem, s ennek az lehetett oka, hogy a többiek
558 15| villámló tekintetet lövellt az úszómesterre, s újra megállapította:~-
559 15| csomagolt, s azonnal kihajtatott az állomásra.~A legközelebbi
560 15| mérleg - gondolta. Kisétált az állomás elé. Ott ráállt
561 15| ráállt egy másik mérlegre. Az 99 kilót mutatott. Mégiscsak
562 15| Lassan visszaballagott az állomásra.~Unalmában elhatározta,
563 15| nemsokára ismét kopogtak. Az étkezõkocsi egyenruhás alkalmazottja
564 15| és alázatosan bólintott.~Az alkalmazott átnyújtotta
565 15| magára vette kabátját, s az étkezõkocsi felé igyekezett,
566 15| biztosítson magának, lehetõleg az ablak mellett.~1932~ ~
567 16| X-né lóhalálában érkezik az Operába.~A ruhatárba siet,
568 16| mégis bemenni?~- Sajnos, az ajtókat lezárták. De talán
569 16| méltóztassék...~- Föl, gondolja, az emeletre? Köszönöm. Akkor
570 16| mosolyognak.~A mosoly alatt az irigységtõl halványan szemlélik
571 16| itt van A-né is.~- Melyik az?~- Az a pézsmabunda. Nem
572 16| A-né is.~- Melyik az?~- Az a pézsmabunda. Nem ismered?~-
573 16| kislányával van.~- Azzal az undok kövérrel? Azzal a
574 16| hallottam, hogy tönkrementek. Az ura vagyontalansági esküt
575 16| Hamisan esküdött?~- Nem az urával van. Mellette az
576 16| az urával van. Mellette az a télikabát nem az övé.
577 16| Mellette az a télikabát nem az övé. Valami fiatalemberé.
578 16| Sajnálták szegény E-t.~- Az a perzsa F-né.~- Ki is az?~-
579 16| Az a perzsa F-né.~- Ki is az?~- Hiszen nálad találkoztam
580 16| bridzsnél.~- Ja, már tudom. Az, akinek az a ronda kommunista
581 16| Ja, már tudom. Az, akinek az a ronda kommunista a veje.~-
582 16| ronda kommunista a veje.~- Az. Az a cukorbajos szovjet
583 16| kommunista a veje.~- Az. Az a cukorbajos szovjet ügynök.~
584 16| ügynök.~Végigmorzsolják az ábécé minden betûjét, mint
585 16| kocsit is vettek.~- Micsoda az ura?~- Azt mondják, valami
586 16| beszéljünk róla rosszat...~Vége az elsõ felvonásnak. A közönség
587 16| A közönség kitódul. Õk az elõcsarnokban mosolyogva
588 16| nézõtérre, megvárják, míg az ajtókat újra bezárják. Akkor
589 17| csizmás kisgazdák, akiknek még az esti vonattal vissza kell
590 17| darabig rajta is hagyják, mint az udvariasság álarcát, álldogálnak
591 17| udvariasság álarcát, álldogálnak az elõszobában, nem tudnak
592 17| közelükben van a miniszter, aki az imént kegyesen bocsátotta
593 17| el egy nap a másik után, az õsz télbe fordul, a hó elolvad,
594 17| aki minden fogadónapon az elõszobában kuksol, egy
595 17| valóság. Becsukódik mögötte az ajtó, egyedül van vele,
596 17| oly közel hozzá, hogy akár az orrát is megérinthetné,
597 17| ettõl nem tartaná vissza az a végtelen tisztelet, melyet
598 17| nyári szünet után ismét az elõszobában ül, és vár.
599 17| szeszélye úgy akarja, hogy az a sejthalmaz, mely a maga
600 18| modorú fiatalember. Hát ez az én barátom.~Ismertetõjele
601 18| viseli, a gomblyukában. Megül az asztalnál és mosolyog. Azon
602 18| fölösleges ember õ. Mindenütt az ötödik kerék. Kár beszélni
603 18| kívánatos volna számunkra az eltávozása, a hiánya vagy
604 18| fontos ez? Hiszen csak õ az.~A legszerényebb emberek
605 18| legjobb fogorvosuk, és hogy az õ zsebórájuk jár a legpontosabban.~
606 18| stílusa, rossz a cipõje és az emberismerete. Szíve is
607 18| érzéke sincs a részvét és az emberszeretet iránt. Legalább
608 18| hirdetik, hogy ronda disznók.~Az udvariasság szelíd birkózásából
609 18| míg megállapodnak valahol: az ajtón mégiscsak kimegy valaki,
610 18| sikerül elfogadtatnunk azt az indítványunkat, hogy õ nem
611 18| disznó, csak koszos malac.~Az én barátommal azonban nem
612 18| szerénysége van.~Minden az adagolástól függ. Az ibolya
613 18| Minden az adagolástól függ. Az ibolya például kedves, igénytelen
614 18| ruhátokat, s lélegzeni se hagy. Az ilyen illat biztosabban
615 18| fölösleges közölnöm a nevét, mert az teljesen ismeretlen, megismerni
616 18| senkinek sem érdemes. Erre én (az õ bevált módszerét követve)
617 19| Lolától hallottam.~Hát egyszer az ura nem jött haza ebédre.
618 19| Délután öt felé fölcsengették az Eyssen szanatóriumból, hogy
619 19| hogy valami baleset történt az urával, jöjjön azonnal.
620 19| értesítették.”~Rohant, mint az eszeveszett. A szanatóriumban
621 19| segédorvos adott csillapítót. Az közölte vele, hogy a sérülés
622 19| amint hazafelé igyekezett, az elsõ két kerék át is haladt
623 19| foglalatoskodott. Egy orvos az érlökését olvasta, várt,
624 19| Milyen gyorsan változik az élet. Orvosok jöttek-mentek.
625 19| egy kis agyrázkódás is, de az semmi.~Átöltözködött, nekigyürkõzött,
626 19| halál között. Lezajlott az agyrázkódás. Az orvosok
627 19| Lezajlott az agyrázkódás. Az orvosok biztatgatni kezdték
628 19| testet, mint a pribékek az akasztott embert.~Lola most
629 19| keze akkor is a kezén. Csak az õ érintését tûrte a beteg.
630 19| volt, mint egy csecsemõ.~Az orvosok figyelmeztették
631 19| nem törõdött semmivel. Ha az ember ilyesmit elkezd, nemigen
632 19| abbahagyni. Sajnálja azt az önfeláldozást, melyet befektetett,
633 19| Már két hónapig feküdt az ura, változatlanul. Még
634 19| változatlanul. Még mindig béna volt. Az orvosok abban bizakodtak,
635 19| csontszilánkokat. Újra kezdõdött az egész, elölrõl. Megint virrasztani,
636 19| beszéltem Lolával pár szót, az urát egyetlenegyszer láttam
637 19| urát egyetlenegyszer láttam az ajtónyíláson. Most minden
638 19| Feküdt a beteg, feküdt az orvosságosüvegek között,
639 19| mely nem tart közösséget az élettel. Semmirõl se tudtak
640 19| így együtt, és szépek is. Az ura sápadt, kissé deres
641 19| képes. Nem lehetett elcsalni az ágya mellõl. Két éve a moziban,
642 19| Azzal is leszámolt, hogy az ura egész életében nyomorék
643 19| még szomorú se volt. Csak az arca volt fakó és elszánt.~
644 19| elém, s újságolja, hogy az ura tegnap már lábára állt.
645 19| pillanatig tartotta Lola meg az ápolónõ, aztán verejtékes
646 19| mozgatni a lábait, pusztán az izmaival, az idegei nélkül,
647 19| lábait, pusztán az izmaival, az idegei nélkül, mert idegpályái
648 19| szerencsétlenség óta. Végre az utcára is kikerült. Lola
649 19| mikor jön haza. Mosolyogva az önállóságán, belépett. Új
650 19| Tudod, mi történt? Elvált az urától. Igen, már ki is
651 19| Hogy miért? Hát azért, mert az ura megcsalta. Képzeld,
652 19| ki egyedül a maga lábán, az új tavaszi felöltõjében,
653 19| új tavaszi felöltõjében, az új sárga cipõjében, egy
654 19| gomblyukában, akkor volt az elsõ találkája azzal a nõvel,
655 19| megérteni. Senki sem érti. Csak az én uram. Õ állítólag érti,
656 19| uram. Õ állítólag érti, az új lélektan törvényei alapján.
657 19| elégtételt vett magának, hogy ez az áldott, kedves asszony évekig
658 19| ezt sem értem. Elmélet. Az uram azonban hozzátette: „
659 19| angyal éljen mellettem. Az angyaloknak az égben a helyük,
660 19| mellettem. Az angyaloknak az égben a helyük, nem a földön.
661 19| Hallottál már ilyent? Az is baj, ha nagyon jók vagyunk,
662 19| ha nagyon jók vagyunk, az is baj, ha nagyon rosszak
663 19| Különben, mit nagyképûsködjek? Az ember nem lehet se jó, se
664 20| évtizede él a föld hátán, az elõbb-utóbb tanúja lesz
665 20| részeg volt, tökrészeg.~Künn az elõszobában találtam. Körötte
666 20| és véres töltelékét. Ez az iszapos pép, mely mohón
667 20| hamarosan gyomrába hányta az egész kotyvalékot. A gyermekek
668 20| darabig tûnõdve üldögélt az üres tányér elõtt, a bajszát
669 20| hahotájától kísérve bevánszorgott az elõszobába. Azóta itt állt,
670 20| bámult rám. Szerettem volna az udvarra csalogatni, hogy
671 20| szomorú. De a kutya - fõképp az öregebbje - mindig nagyon
672 20| vihog a fogával, jelezve az örömét.~Engem leginkább
673 20| szemét tartotta nyitva, az egyetlen eleven rést, melyen
674 20| vettem észre semmi különöset az én emberi szememmel. Legföljebb
675 20| Kezem fejével megérintettem az orrát. Szárazon parázslott.
676 20| Szegény tökéletesen elitta az eszét. Azt hittem, hogy
677 20| részegség második állapota: az izgalmi után a levertségi.
678 20| Többedmagammal visszacipeltem az elõszobába. Egy szõnyegre
679 20| Hajnali fél ötkor lépett be az állatorvos. A történteken
680 20| kutya öt órakor talpra állt. Az egyik szeme egy kissé véres
681 20| csóválgatta farkát. Kiment az udvarba. Már ugatott is,
682 20| kutya még rá talál kapni az italra, és elzüllik. Semmi
683 20| esetre se engedjék ki egyedül az utcára. Engem végtelenül
684 20| kiskocsmában lelném õt, amint az asztalt veri, s a cigánnyal
685 21| AZ AMERIKAI FIATALEMBER~Hat-hét
686 21| vált, õ - a levél írója - az én mézszõke barátom elvált
687 21| fekszik. Azt hittem, ezzel az ártatlan hazugsággal mindennek
688 21| Tévedtem. Egy hétre rá az amerikai szeretetre méltó
689 21| szeretetre méltó levélben az iránt érdeklõdött, vajon
690 21| maguk tûzzék ki a napot, az órát, nekünk mindegy, okvetlenül
691 21| botladozom, nem ismerem az embereket, a szokásokat,
692 21| rohanó mutatókra. Amint múlt az idõ, az életemet adtam volna,
693 21| mutatókra. Amint múlt az idõ, az életemet adtam volna, hogy
694 21| Néha azonban ezt is: „nem”. Az idõre mondják azt: „szép”,
695 21| dolgozószobámba - véletlenül az ebédlõbe nyitott, de ez
696 21| házias és vendégszeretõ.~Az amerikaiak hazautaztak.
697 22| Meg - szóltam, és kimentem az utcára.~Sárga, nyugodt délelõtt
698 22| elõször fordult ez elõ. Az már sokszor elõfordult,
699 22| gondoltam. - Hogy miért, az az õ titkuk. Bizonyára szükségük
700 22| gondoltam. - Hogy miért, az az õ titkuk. Bizonyára szükségük
701 22| vezekeljenek valamiért, s éppen az én személyemet választották
702 22| személyemet választották ki. Csak az a mulatságos, hogy ketten
703 22| udvariatlanság. Hát legyen meg az akaratuk.”~Még sohase tettem
704 22| hanem okosságból. Ami nem az enyém volt, az nem érdekelt.~
705 22| Ami nem az enyém volt, az nem érdekelt.~Rómában évekkel
706 22| közös mosdóhelyiségbe. Amint az üveggömbbõl szappanlevet
707 22| szappanlevet csorgattam a kezemre, az éles villanyfényben a zománcos
708 22| tulajdonos a fejét rázogatta. Hol az ékszerre tekintett, ámuldozva,
709 22| ember, akinek a tisztesség az üzleti elve, de éreztem,
710 22| részérõl el volt intézve. Az én részemrõl is.~De mi tûrés-tagadás,
711 22| egyiptomi cigarettát.~Künn az utcán vettem egy gyöngyvirágcsokrot
712 22| tûnõdtem:~„Ez a kesztyû lesz az emlék. Mindenkinek megmutatom: »
713 22| Nézzétek, ezt adta a sors, ez az élet ajándéka, ezért nem
714 22| nõvel fognék kezet.~De csak az egyiket találtam, a balt.
715 22| leltem.~Visszahajtattam az üzletbe. Ott se volt. Valahol
716 22| De mikor sebzem meg én az ujjam? Dühösen kihajítottam
717 22| ujjam? Dühösen kihajítottam az ablakon. Legyen boldog,
718 22| lakásomhoz közel voltam, amikor az ülésen fölfedeztem a jobb
719 22| gyöngyvirág 1, a koldusok, az alamizsna 2, a kesztyû 20,
720 22| mosolyogva.~- Én?~- Maga, maga.~- Az lehetetlen - mondta, és
721 22| pénzét dobálja! - ordította az üvegajtó felé.~Beült a pénztárba.
722 22| nyolc fillér. Bocsánat. Az ember igazán megõrül.~Szégyenkezve
723 22| kisasszony se veszti el az állását.~- Tudom - feleltem
724 22| Kiszámítottam, hogy ha megtartom azt az átkozott húsz pengõt, rövidesen
725 22| koldusbotra jutok, mert már az elsõ napon is negyven pengõ
726 22| tehettem egyebet. Végre az ember önzõ...~1933~ ~
727 23| szintén egyedül üldögél az asztalnál. Kék szeme mosolyog
728 23| asztalnál. Kék szeme mosolyog az örömtõl, hogy fölismert.~
729 23| köszönjön nekem elõször? Én az ilyen embereket megvetem.
730 23| egymásnak, szinte versengve az elsõségért. Nincs kor, rang,
731 23| fölmenthetne bennünket ettõl az emberi kötelességtõl. Ha
732 23| emberi kötelességtõl. Ha az utcán találkozunk, már messzirõl
733 23| tekintetünknek, mint a hajózászlóknak az árbocra, s a köszönés csak
734 23| elõzködés és nem erõharc. Ez az én erkölcsöm, az én udvariasságom
735 23| erõharc. Ez az én erkölcsöm, az én udvariasságom erkölcse.
736 23| udvariasságom erkölcse. Az, aki vét ellene, senki és
737 23| gyermekorvossal. Átsétálhatnék az asztalához. Csak ne volnék
738 23| más alkalommal jóváteszem.~Az alkalom nem késett.~Néhány
739 23| kék szemével.~Késõbb, hogy az utasok zöme leszáll, s a
740 23| Ahá, családi vacsora.~- Az - bólint.~- Mit olvas?~Kezembe
741 23| iránt érdeklõdnek: számukra az egész világ egy.~- Még diákkoromban
742 23| gyermekorvos és olvasó.~Zavaromban az angol humorról dadogok valamit.
743 23| Panaszkodik. A gazdasági válság az egész világon óriási, az
744 23| az egész világon óriási, az emberek szegények, nincs
745 23| elgázolást. Egy gépkocsi az Aradi utca sarkán elütött
746 23| is, szóval arról, amirõl az emberek beszélgetni szoktak.~
747 23| idõjárást. A társalgást csínján az õ mestersége felé terelem.~-
748 23| teszi a szememben. Vagy én az elõbb nem voltam tartózkodó,
749 23| vitustánccal, a tejoltásokkal, az anaphilakával. Összevissza
750 23| Úgy látom, hogy a vörheny az utóbbi évtizedekben feltûnõen
751 23| a homlokát. - Kicsoda is az?~- Hát a mi közös barátunk.
752 23| barátunk. Elzász, a tanár. Az orvostanár.~- Olyan én nem
753 23| Ismerek ugyan egy Elzászt. De az fõfelügyelõ a vasútnál.~
754 23| vasútnál.~Rámeredek. Most az orra töve körül egy vonást
755 23| megérteti velem, hogy nem õ az, s én ezt az embert, akirõl
756 23| hogy nem õ az, s én ezt az embert, akirõl fogalmam
757 23| omlik össze mindkettõnkben. Az ûrben lengünk személytelenül,
758 23| Semmi okom sincs, hogy ezt az urat ezután lenézzem.”~Õ
759 24| lobogtak róla, a haladást, az élet pezsgõ szellemét hirdetve. „
760 24| pezsgõ szellemét hirdetve. „Az összes hazai s külföldi
761 24| elõtt még egyszer megnéztem az ablakból, hogy nem álom-e.
762 24| vidéki öregúrban, aki ennek az újságosbódénak korlátlan
763 24| Csak állt mozdulatlanul, s az üvegkalitka falára bámult.
764 24| Van minden?~- Hogyne.~- Az Illustration-t, s talán
765 24| okmánybélyeg.~- Okmánybélyeg? Hát az is bélyeg.~- Sajnos, én
766 24| billentette a fejét.~Ránéztem. Az okmánybélyegre néztem. 27
767 24| Szüksége lehet rá még valamikor az életben.~Amikor viharosan
768 24| kotorászott elõ. Kinyitotta. Az orrom alá dugta.~- Tûzkövek -
769 24| mindig lebeszélte arról az áruról, melyet kerestek,
770 24| egy doboz gyufát óhajtott, az egy tréfás látképes levelezõlappal
771 24| irónnal.~Csodálatos, hogy az emberek eleinte dohogtak,
772 24| Nyilván belátták, hogy az öregúrnak alapjában igaza
773 24| ideérkeztem, s mi lett belõlem az õ nevelõ hatása alatt.~Elõször
774 24| alatt.~Elõször leszoktatott az olvasásról, aztán a levélírásról,
775 24| mindenrõl leszoktatott. Csak az életrõl nem szoktatott még
776 25| Nagy volt a mi családunk. Az õsi törzs új és új ágakat
777 25| vékony gyökereit elindította az egész országba, északra
778 25| késõbb fejlõdött ki, abban az idõben, amikor én nyolc-kilenc
779 25| tehetsége vele született, az több mint valószínû, mert
780 25| lelkiismeretlenség volna. Mióta az eszemet tudom, csakugyan
781 25| töltötte a szikvizet, hogy az legyen a bornak mintegy
782 25| legyen a bornak mintegy az ágya, csak azután a bort,
783 25| majd ajkához emelte, hogy az ott fölcsillámló nyállal
784 25| hústalan orrával, mely az általa annyira kedvelt paprikához
785 25| hebehurgya szeretettel. Az emberek nemigen érdekelték.
786 25| valamelyikünknek hiányzik az egyik füle. De egy fogast,
787 25| füle. De egy fogast, mely az elõszobában ferdén lóg,
788 25| észrevett, azonnal érdekelte az anyaga, a szerkezete, elõállításának
789 25| kukucskált, figyelgetett, az egyik szemét lehunyva, fejét
790 25| amíg rá nem jött, hogy az a huncut német hogyan is
791 25| nap föl se öltözködött, az ágyán ásítozott és füstölgetett.
792 25| honnan tesznek szert erre az örökkévaló fogpiszkálóra,
793 25| jelent ez számukra, hogy az evés és dohányzás fegyverszünetein
794 25| de tagadhatatlan, hogy az egész világon vannak ilyen
795 25| beszélt a találmányáról, az õ nagy találmányáról, mely
796 25| magyarázgatta nekünk ezt az egyszerû és mégis csodálatos
797 25| mégis csodálatos találmányt, az alapelvét, a kivitelét és
798 25| hadonászva a fogpiszkálóval, az asztalkendõre egyenes és
799 25| árulják, különben fuccs az egésznek, ötletét ellopják,
800 25| kijelentette: „Nem szabad az ilyesmit elhamarkodni.”~
801 25| Éppen le akartunk telepedni az ünnepi ebédhez, amikor õ
802 25| alkotmányt cipeltek be, melyet az ebédlõasztal mellé helyeztek
803 25| fogantyúban végzõdött.~Ez volt az õ találmánya, az õ gépe,
804 25| Ez volt az õ találmánya, az õ gépe, az õ kenyérvágó
805 25| õ találmánya, az õ gépe, az õ kenyérvágó gépe, mely
806 25| engedte magát zavartatni. Még az se zavarta, hogy a kenyér
807 25| csatabárdokat, le-föl rángatta õket, az izomereje minden megfeszítésével,
808 25| alatt valóban földarabolta az egész kenyeret. Akkor leült
809 25| kenyérvágó gép föladata az volt, hogy erõmûvi úton
810 25| Valaki megjegyezte, hogy az alakja egy kissé ormótlan,
811 25| lehet tüntetni. Gondoljunk az elsõ mozdonyra, hasonlítsuk
812 25| egyszerre. Ami alakját illeti, az azért volt szükséges, mert
813 25| gép végzi el helyettünk. - Az elgondolás mindenesetre
814 25| mint gyermeknek, nemcsak az elgondolása tetszett, hanem
815 25| kétségeivel beszélgetne -, az természetes, az magától
816 25| beszélgetne -, az természetes, az magától értetõdõ. - Rám
817 25| ezt jelentette: - Csakhogy az, fiam, nem találmány.~Fülig
818 25| rögzíted, akkor nem ér semmit az egész istenség. Vigyázz,
819 25| istenség. Vigyázz, mert elvágod az ujjad. Úgy, fiam, úgy. Majd
820 25| kenyérvágó gép egy darabig még az asztalunk mellett állt,
821 25| kés pártján volt, bevitte az éléstárba. Ott porosodott
822 25| kenyérszeletek átlucskosodtak az olajtól, máskor meg befestette
823 25| Géza bátyám egyetlen mûve, az õ életének fõalkotása, s
824 25| nemegyszer eszembe jut õ meg az intelme. Úgy érzem, hogy
825 25| fogadtam. Szétnézek ebben az idegen és érthetetlen világban,
826 26| õrködnek fölöttünk, mint az ügyészek, méltóságukhoz
827 26| oly hideg és tiszta, mint az éter.~De mit törõdik õ ezzel.
828 26| sem, melyek úgy nyúlnak az égbe, mint az örök karácsonyfák.
829 26| úgy nyúlnak az égbe, mint az örök karácsonyfák. Csak
830 26| narancsszín gombákat hozok az erdõbõl. Egy vezetõtõl havasi
831 26| rangja szerint becsül, melyet az illetõk egyenruhája és sapkája
832 26| Siegfriednek volt egy varázsfövege. Az láthatatlanná tette a jelentékeny
833 26| vagyunk. Együtt sétálgatunk az irigykedõ fürdõzõk elõtt,
834 27| TENGERSZEM~- Te - mondta az asszony hirtelen, és megállt
835 27| Egy vendéglõ - rajongott az asszony. - Egy pompás, ragyogó,
836 27| tengerszemre nézett. De az az épület följebb van. A
837 27| tengerszemre nézett. De az az épület följebb van. A hegytetõn
838 27| fönn a hegy tetején volt az az épület: kétemeletes,
839 27| fönn a hegy tetején volt az az épület: kétemeletes, szürkére
840 27| kiértek a napfényes tornácra, az üveges tornácra, ahonnan
841 27| tengerszemre látni.~- Ez nem az - állapította meg az asszony
842 27| nem az - állapította meg az asszony azonnal. - Az nagyobb
843 27| meg az asszony azonnal. - Az nagyobb volt, sokkal nagyobb.~-
844 27| szebb - tette hozzá a férfi.~Az üveges tornácon néhány vendég
845 27| hátizsákkal.~Megszólították az öreg pincért:~- Nincs itt
846 27| Nincs, kérem.~- Ez volna az? - bámultak egymásra. -
847 27| tovább vallatgatták.~- És hol az ajtó, az üvegajtó?~- Melyik
848 27| vallatgatták.~- És hol az ajtó, az üvegajtó?~- Melyik üvegajtó? -
849 27| kérdezte a pincér.~- Az az üvegajtó, az az óriási
850 27| kérdezte a pincér.~- Az az üvegajtó, az az óriási üvegajtó -
851 27| pincér.~- Az az üvegajtó, az az óriási üvegajtó - és
852 27| pincér.~- Az az üvegajtó, az az óriási üvegajtó - és kezükkel,
853 27| álomképre meredtek rá, mint az ifjúkorukra meredtek rá.
854 27| hová lehet eljutni ezen az üvegajtón.~- Lehetetlen -
855 27| Lehetetlen - erõsködött az asszony. - Teljesen lehetetlen.~-
856 27| lesz - mondta a férfi. - Az ember, kérlek, téved. Különösen
857 27| Különösen annyi idõ után. Az ember, kérlek, csalódik.~
858 27| Nagyobb és szebb - tette hozzá az asszony. Kanalazták fagylaltjukat.
859 27| egészen tiszta üvegajtót. Az élet elmúlt.~Az asszony
860 27| üvegajtót. Az élet elmúlt.~Az asszony elõvette kézitükrét.
861 27| kézitükrét. Némán szemlélte benne az arcát. Ráncokat fedezett
862 27| homlokán, a szeme körül, az eddig ismeretlen ráncokat.
863 27| gondolt.~- Nézd - szólt az asszonyhoz. - Én alapjában
864 27| alapjában utálom azokat, akiket az irodalomtörténet nyilván
865 27| figyelsz ide?~- De - bólintott az asszony, pedig egyáltalán
866 27| aki szintén nem figyelt az asszonyra. - Ezután én inkább
867 28| utasította a hordárt.~Az fölrakta a hálóba bõröndjeit.
868 28| üresek.~Amikor elemelte az áldozatok poggyászát s megugrott
869 28| bõröndöt. Ezt is beleszámította az üzemköltségbe.~Leült az
870 28| az üzemköltségbe.~Leült az öreg úrral szemben. A levegõbe
871 28| Kezdõdött a társasvacsora. Az öreg úr fölkelt. Kifelé
872 28| indult, behúzva maga után az ajtót. De mintha valami
873 28| múlva Nagyvárad következik. Az egész menetrendet kívülrõl
874 28| gyászfátyolos hölgy utazott, az utolsó elõtti, nemdohányzó
875 28| fülkében. Hat perc múlva az is kiszállt.~Õ az ablakba
876 28| múlva az is kiszállt.~Õ az ablakba könyökölve figyelte
877 28| volna? No, ne érzelegjünk. Az utasok általában legközelebbi
878 28| szoktak fordulni, holott az éppúgy lehet irgalmas szamaritánus,
879 28| is fölszállt egy utas, s az õ fülkéjébe telepedett.
880 28| beült. Szemmel tartotta.~Az öreg úr is visszaérkezett,
881 28| dohogott:~- Hallatlan. Kidobtam az útiköltséget, hiába volt
882 28| útiköltséget, hiába volt az egész. Meghatott az a szamárság,
883 28| volt az egész. Meghatott az a szamárság, hogy „kérem
884 29| HASPÓK~Az étteremben több héten át
885 29| szeretjük a gyomrunkat. Az azonban, ahogy õ szerette
886 29| már nem szeretet volt. Az szerelem volt.~Naponta gyönyörködtem
887 29| két osztályba sorozhatók. Az egyik osztály töredelmesen
888 29| egy kissé erõs.”~Õ nyilván az utóbbi osztályba tartozott.~
889 29| férfias, és sok nõ van, aki az ilyen férfias férfiakat
890 29| piros, mozgékony szája az õsz bajuszkája alatt, ez
891 29| ott ennivaló. Ez a szem az étteremben föllángol, olajos
892 29| kivételes élvezetben lesz része. Az áhított környezet, az a
893 29| része. Az áhított környezet, az a hely, ahol majd enni kap,
894 29| Száját kissé megnyálazza, s az még pirosabb lesz. Már úgy
895 29| Tekintete végigcikázik az éttermen, keresi a pincért.
896 29| ajtón.~Ekkor egyedül marad. Az asztalra hajol, rámered
897 29| vastag, sárga mártásban, az õzcombot lila áfonyával,
898 29| hogy hátha csak káprázat az egész, hátha valami nem
899 29| gumiszerû rugalmassággal, mozog az orra hegye, mozog a füle.
900 29| legalább szagolgatni akarja az orrával, legalább tapintani
901 29| mártáshoz gyakran hozzá is ér az ujjával. Mind az öt érzékével
902 29| hozzá is ér az ujjával. Mind az öt érzékével eszik.~Nem
903 29| nem fal, csak eszik. De az elmondhatatlan és leírhatatlan,
904 29| kezdõdött. Elõrehajol, mint az imént, hogy az ételt eléje
905 29| Elõrehajol, mint az imént, hogy az ételt eléje rakták, s kidülledõ
906 29| Hihetetlen, hihetetlen. Nemrég az élet hona, most azonban
907 29| úgyszólván még meg se kezdõdött az evés hatalmas színjátéka,
908 29| ott, a sorsára várakozva.~Az asszony elértette. Szótlanul
909 29| Szótlanul fölajánlotta az ételek háromnegyed részét,
910 29| ételek háromnegyed részét, s az ura ismét enni kezdett.~
911 29| könyörgõ, megható esengéssel, az asszony pedig megint az
912 29| az asszony pedig megint az ura tányérjába kotorta azt,
913 29| is. Egyszer, vacsora után az asztalnál hagyta. A kíváncsiságtól
914 29| kell tehát hajolnom, hogy az üveget ördögi ravaszságból
915 29| üveget ördögi ravaszságból az ura vágatta beléje, s ez
916 29| amit megeszik szegény - az õ csöpp adagját - háromszoros
917 30| megint. Tíz-tizenöt perc az egész. Annyi sem. Várj meg.
918 30| meg, csöndes és sápadt, az ajtót takaró szõnyeget félretolva.~-
919 30| utasította -, a kocsit.~Az inas eltûnt. Néhány perc
920 30| ház elõtt áll. Akkor már az esõköpenyét, a kalapját
921 30| intett felém, és rohant, de az ajtóból visszaszólt. - Ha
922 30| feketét. Remek feketét fõz.~Az ajtót betette maga után.
923 30| képekkel és szobrokkal.~Az íróasztalhoz ültem. Lapozgattam
924 30| gondolkozás után válaszoltam:~- Az alkalmazott.~- Halló - kiabált
925 30| legnagyobb udvariasságnak. De az ilyesmi - úgy látszik -
926 30| elszégyellte volna magát. De az ízléstelenség lett volna.
927 30| önkéntelenül belesodródtam, az alkalmazottról. Nekem ezt
928 30| szellemi kalandot, már csak az õ érdekében is, végig kell
929 30| eltakarja rajta a szégyenpírt, s az álarc két hasadékán annál
930 30| hogy mindent lássak, s az álarc mögött annál jobban
931 30| Mi lelhette ezt a barmot? Az embereket kirúgják a hivatalfõnökeik,
932 30| szegényekkel gorombáskodnak, az alantasokon töltik ki bosszújukat.
933 30| hogy milyen nehéz játszani az ilyen szerepet. Én csak
934 30| elmosolyodtam.~- Pedig olyan az arcod, mintha aludtál volna. -
935 31| szomjas volt.~Amikor fölkelt az asztaltól - tizenegy órakor -,
936 31| lefeküdni.~2~Vadul vágtatott az elhagyatott utcákon, hetven
937 31| kikönyökölt, gyönyörködve az elvillanó tájak szédületében.~
938 31| autókkal. Lovak kocogtak az országút porában, egyre
939 31| lovak nélkül robog, mint az istenek fogatja.~Most már
940 31| taxijával, hanem visszarohant az idõben is pont kétezer esztendõt,
941 31| esztendõt, s ebben a pillanatban az Örök Városban volt, a Forum
942 31| meghajolt, két tenyerét az ég felé tárva, amint az
943 31| az ég felé tárva, amint az isteneket szokás üdvözölni.~
944 31| nyitottak neki, s õ leugrott az ülésrõl.~Néhány centurio
945 31| érdekelte. Mindabból, amit az emberi mûveltség kétezer
946 31| megteremtett, a hadvezért csak az a diadalmas harci biga érdekelte,
947 31| harci biga érdekelte, ez az ördöngösen gyors szekér,
948 31| káprázatokkal maszlagosítja az emberek agyát. Intézkedett,
949 31| sofõr fölemelte fejét, s az õrszemes rendõrt látta,
950 32| NAGY ÚR, KIS ÚR~Megyek az utcán. Szembe jön velem
951 32| egyre nyájasabban mosolyog. Az én szájamon hideglelõs rémület.
952 32| másodpercben bénítja meg az élet központját, amikor
953 32| központját, amikor beledöfik az eleven szervezetbe. A képzelet
954 32| még hatalmasabb. Nincs az az óriás, az a bikadöntõ
955 32| még hatalmasabb. Nincs az az óriás, az a bikadöntõ bajnok,
956 32| hatalmasabb. Nincs az az óriás, az a bikadöntõ bajnok, az a
957 32| az a bikadöntõ bajnok, az a díjbirkózó, akit ne tudna
958 32| és megpillantottam nevét az elhunytak hosszú névsorában.
959 32| melyek törpe voltukban is az egész embert, az egész életet
960 32| voltukban is az egész embert, az egész életet jelképezik.
961 32| ember gyakorlott. Én is az vagyok. Egyszerre megfosztottam
962 32| Egyszerre megfosztottam õt az élet jogától, a lélegzéstõl
963 32| mozgástól, letéptem róla az élet dicsõ rendjeleit, a
964 32| körülötte.~Aztán múltak a napok, az évek, s én bizony elfelejtettem.
965 32| van a világon csoda, ez az. Tudom, hogy puszta félreértésrõl
966 32| összetéveszthettem a nevét és azt az alakot, egyéniséget, amelyet
967 32| Haló porából éled meg, az enyészet penészes ágyából
968 32| hirtelenében vissza kell iktatnom az élõk közé, tizenöt évre
969 32| összetévesztettem õket, az ellentétes, tehát hasonló
970 32| megbocsátható szórakozottsággal az újságot böngésztem. Ennélfogva
971 32| illetéktelenül bitorolta az élõk kiváltságát. Sürgõsen
972 32| Kellemetlen kötelesség. De az élet ilyen. Mit lehet utána
973 33| alatt. Gombjai, billentyûi az ajtó mellett lapultak, a
974 33| lármát vert. Hírül adta az érkezõket, a barátokat,
975 33| rikkanással, akár végrehajtó volt az illetõ, akár orvos, akár
976 33| játszott, tombolt, megtagadja az engedelmességet, rikácsolt,
977 33| gyönyörködjék benne. Joga van az ilyesmihez? Tudom is én.
978 33| Elrekedt. Nyöszörög, mint az állat, melyre rátiportak,
979 33| Fogalmam sincs, hogy mi volt az oka erre, és arra, hogy
980 33| alatt mindenki elvesztheti az eszét, és követelheti egyéni
981 34| kötetet tudnék összeírni az apró-cseprõ szokásairól,
982 34| fejét félrebillentve kinéz az ablakon, a homloka sajátos
983 34| szavakkal kifejezni. Nemcsak az a fontos, amit mond és tesz
984 34| fontos, amit mond és tesz az illetõ, hanem lényének a
985 34| lényének a kisugárzása, az a nem látható fény, az a
986 34| az a nem látható fény, az a nem hallható kísérõzene,
987 34| mely állandóan körülveszi, az, ami éppen õ, s az, ami
988 34| körülveszi, az, ami éppen õ, s az, ami nélkül õ nem is õ.~
989 34| szikrazáporával betündökli az egész égboltot.~Borsos Péter
990 34| egész égboltot.~Borsos Péter az én elsõ elemi iskolai tanítóm
991 34| gondolkozásra és érzésre, az életre is. Micsoda mély,
992 34| magyarázva hangsúlyozta, hogy az ablak meg az ajtó voltaképp
993 34| hangsúlyozta, hogy az ablak meg az ajtó voltaképp nem egyéb
994 34| egyéb egy lyuknál, melyet az õsember egy sziklafalba
995 34| lelkében a hadvezéri szigort s az érzelmes puhaságot. Emlékszem
996 34| andalító tenorjára, mellyel az édes Pásztortüzek-et dalolta
997 34| amikor attól féltem, hogy az utcán estefelé „hasfölmetszõk”
998 34| hogy helyezett agyagföldet az ujjamra, amikor az udvaron
999 34| agyagföldet az ujjamra, amikor az udvaron megcsípett a méh,
1000 34| tökély. A példaképem volt, az eszményem, döntõen befolyásolta
1-500 | 501-1000 | 1001-1258 |