Fejezet

1001 34|                   serkentett, hitet adott az emberi nagysághoz, és mértéket
1002 34|      fölbecsülésére. Sokszor elcsüggedtem az emberek kicsiségétõl, középszerûségétõl:
1003 34|             elképzelni és megérteni, hogy az õ alakját helyettesítettem
1004 34|                voltam, ha megpillantottam az utcán, ha kalapot emelhettem
1005 34|                    Bölcsnek látszott, aki az életet egységesen szemléli,
1006 34|             Örökségül átadta szellemét, s az tovább munkálkodott. Vágyat
1007 34|              tanítottak, más tanárok, még az egyetemen is, hozzá mértem
1008 34|                   hangja fakónak tetszett az övéhez képest, s Shaw szelleme
1009 34|                neki egy képeslapot, ezzel az aláírással: „Hûséges tanítványa”.
1010 34|            mindennap pont tizenkét órakor az Arany sasban ebédel. Nem
1011 34|             lámpalázzal nyitottam be azon az üvegajtón, mely ennek a
1012 34|               fehér abrosszal van terítve az uraknak.~A sarokban, a kandalló
1013 34|                rekedtes hangon -, barátja az erénynek és a túrós lepénynek.
1014 34|              szólt. Tisztogatta a kanalát az asztalkendõjével, aztán
1015 34|                pedig a villáját úgy, hogy az abrosz csücskét a villa
1016 34|              szokásáról nem tesz le, mert az evõszerek sehol a világon
1017 34|                    hogy azon gyújtsam meg az enyémet.~- Csaljuk az államot -
1018 34|                 meg az enyémet.~- Csaljuk az államot - kacsintott felém,
1019 34|                Hiába vártam. A politikát „az urak huncutságá”-nak nevezte,
1020 34|                visszaemlékeztem, hogy ezt az elmésséget már hallottam,
1021 34|                   egyszer, hanem sokszor, az õ szájából, és akkor ebben
1022 34|                  szájából, és akkor ebben az emberi szellem diadalát
1023 34|              mondjátok, minek él a földön az olyan ember, aki már Borsos
1024 35|                posztóbotossal heverészett az ágyában. Ott jobban érezte
1025 35|                hogy mily nyomorékká tette az élet, azt képzelte, hogy
1026 35|               Fürgén járt-kelt, tett-vett az ura körül, pedig csak három
1027 35|              meggyógyul. Rajtam is mindig az segített.~Marika fõzött
1028 35|                   jól - válaszolt Marika.~Az öregek már félszázada egy
1029 35|                   szobában. Középütt volt az ebédlõjük, az utca felé
1030 35|               Középütt volt az ebédlõjük, az utca felé Béla bácsi hálószobája,
1031 35|                   Béla bácsi hálószobája, az udvar felé Róza néni hálószobája.~-
1032 35|           hálószobája.~- Miért csuktad be az ajtaját? - firtatta Béla
1033 35|                 szüksége - mondta Marika.~Az ajtót a háziorvos csukta
1034 35|              rájön, természetesnek tartja az egészet, s mi túlsegítettük
1035 35|           veszedelmen.~Azonnal át is ment az öregúrhoz. Az már ébren
1036 35|                  át is ment az öregúrhoz. Az már ébren volt. Hajnali
1037 35|          Marikának nem volt könnyû dolga. Az öregek imádták egymást.
1038 35|           aranylakodalmukat is. Azonkívül az öregúr a betegsége ellenére
1039 35|        bizalmatlan és agyafúrt, észrevett az mindent, s enyvesfekete
1040 35|                 Ezek egy füsttel benéztek az öregúrhoz is. Béla bácsi
1041 35|      kiszellõztették, s Marika, aki eddig az ebédlõ kerevetén hált, most
1042 35|           kerevetén hált, most elfoglalta az ágyát. Már nemigen titkolództak
1043 35|               nemigen titkolództak többé. Az öregúr akármikor átsétálhatott
1044 35|                   aki már tudja, hogy nem az angyal hozza a karácsonyfát,
1045 35|                   magának sem, hogy ezzel az öncsalással meghosszabbítsa
1046 35|                Környezete nem hozta szóba az elhunytat. Õ sem erõszakoskodott.~
1047 35|                  elmúlt a nyár is, elmúlt az õsz is. Minden évadban néhányszor
1048 35|                   fagyott, s künn csúszós az út. Mondd meg neki, hogy
1049 35|                  Marika ebédjét vitte oda az ágyához, és Béla bácsi jóízûen
1050 35|                bácsi jóízûen kanalazgatta az aranysárga tyúklevest, hirtelen
1051 36|              szedni, kacagni kezdett. Ezt az összeesküvõk jó jelnek tartották.
1052 36|                 tartották. Caligula ekkor az antiumi jószékhez fordult,
1053 36|                  láthatatlan tekintete is az öreg centurión nyugszik,
1054 36|                   s gyanúja már a szívét, az agyvelejét pörzsöli.~Nemsokára
1055 36|                  álom hórihorgas rémképe, az ingó-sovány lábain. Várta
1056 36|              Várta a hajnalt.~Kikönyökölt az ablakon. A fagyos, ólomszürke
1057 36|                 januári égbolton ott volt az õ tündöklõ kedvese, akit
1058 36|                karjaiba zárni, a Hold, de az nem nézett rá, piszkos-zöld
1059 36|                    és megölelte Cassiust.~Az rémülten engedelmeskedett.~
1060 36|            Hallotta, hogy évekkel ezelõtt az összeesküvõket magához hívatta,
1061 36|               szögezve fölajánlotta nekik az émelyítõ ripacsa, hogy azonnal
1062 36|           csakhamar összenyaklottak, mint az üres csizmák.~6~- Ülj mellém -
1063 36|               Színleltem, és jobban, mint az a sötét, hallgatag aggastyán.
1064 36|              sikerült. Drusilla, a húgom, az istennõ meghalt forrólázban.
1065 36|          megölhetek, akit akarok. Imádtam az aranyat. Amikor nem értem
1066 36|                   is mûveltem. Kitépettem az emberek nyelvét, kettéfûrészeltettem
1067 36|                  a híres írók kéziratait. Az istenek szobraira a Mars
1068 36|                 olyan ruhát adattam, mint az enyém, aztán leüttettem
1069 36|               aztán leüttettem fejüket, s az én képmásomat tétettem oda.
1070 36|            jászolt, vele együtt ebédeltem az istállóba, s majdnem sikerült
1071 36|           agyonszúrni.~Délelõtt kezdõdtek az ünnepi játékok. Ezeket Augustus
1072 36|                   sárga köntösében lépett az oltár elé, fején zöld babérkoszorú.
1073 36|                  zöld babérkoszorú. Ahogy az áldozatot bemutatta, a flamingó
1074 36|         összenézett Cassiusszal.~9~Elmúlt az elsõ nap, a második nap
1075 36|              második nap is anélkül, hogy az összeesküvõk cselekedni
1076 36|                  a gladiátorokat, tapsolt az énekeseknek és mûlovasoknak.
1077 36|                    Éppen ez hozta zavarba az összeesküvõket. Azt hitték,
1078 36|                föld alatti folyosón, ahol az ázsiai nemesifjak, a színre
1079 36|                róla a téboly álarca. Csak az arc maradt ott.~Egy katona
1080 37|            ünneplõ ruhában nyolc óra felé az utcán jártak, kivették szépen
1081 37|                másik muzsika is, mely nem az éneklõ madaraktól származott.
1082 37|                 termését. Most õ diktálta az ütemet. Csöndesen, de elszántan
1083 37|               hanem húszasok-harmincasok. Az õ vezérük és ivómesterük
1084 37|                   de nem fehér bort, mint az öregebbek, hanem következetesen
1085 37|                Mindez elegendõ volt, hogy az egyik asztal a másikat bizalmatlanul
1086 37|     fitymálló-vetélkedõ tekintettel, mint az egyik sátor a másik sátor
1087 37|                  A korkülönbség, valamint az a körülmény, hogy nem egyféle
1088 37|           cigánnyal, hogy ki bírja inkább az italt, hogy ki szórja fölényesebben
1089 37|                  nem esik-e valami csorba az õsi szokások szertartásán,
1090 37|              sokkal jobban ügyeltek, mint az elnök a tárgyalóterem szürke
1091 37|                   prímás tapintatosan hol az egyik asztalhoz sétált,
1092 37|                Amíg a fiatalok énekeltek, az öregek beszélgettek, ittak,
1093 37|                   epekedõ hejehuja nótát, az öregek magukhoz intették
1094 37|                 vörös pofával bámult szét az alföldi rónán, és tüzet,
1095 37|             orrukra tüzeltek. Viczay Feri az asztalt verdesve énekelte,
1096 37|                 verdesve énekelte, hogy õ az a bizonyos nemjó, utána
1097 37|                   lett. Feri felkönyökölt az asztalra, s csak úgy, félvállról
1098 37|              Harminc koronát adok érte.~- Az kevés.~- Negyvenet.~- Az
1099 37|                  Az kevés.~- Negyvenet.~- Az is kevés.~- Ötvenet! - kiáltott
1100 37|                fejébe próbálta nyomni, de az csak táncolt boltozatos
1101 37|         átküldötte a pincérrel - tálcán - az ötven koronát.~- Megveszem
1102 37|                 nyakkendõt is - folytatta az ismerkedést. - Meg azt a
1103 37|                   Aztán a kabátot is, meg az inget is, de az tüstént
1104 37|                   is, meg az inget is, de az tüstént átadandó, és nincs
1105 37|               Hohó! - tiltakozott Feri. - Az testvérek között is megér
1106 37|                  kútvízzel, s bontogatták az üvegeket, és durrogtak a
1107 37|                  drágább.~- Miért?~- Mert az a bal volt. Ez pedig a jobb.
1108 37|                   még mindig melege volt, az üvegbõl locsolgatta a nyakát,
1109 37|                  mellét, megmosta kezeit, az arcát a jéghideg pezsgõvel,
1110 37|                   Szél László elõtt pedig az õ szerény, de drágán vásárolt
1111 37|                   ruhatára, egy halomban.~Az most, hogy Ferit így lengén,
1112 37|                 szegõdtek, és egymás után az õ fülébe húzták a nótát.
1113 37|                  édes öcsém - kérdezte -, az nem eladó?~- Ha megfizeted,
1114 37|             megfizeted, édes bátyám.~- Mi az ára?~- Háromszáz korona.~-
1115 37|               Addig-addig alkudoztak, míg az öregek összeadták a háromszáz
1116 37|                  lubickoltak a pezsgõben. Az öregek csöndesen boroztak.~
1117 38|                ÚJSÁG~Valaki újságot olvas az utcán. Egyszerre kitépi
1118 38|          Egyszerre kitépi kezébõl a szél.~Az olvasó, aki el van merülve
1119 38|              fogasról a kabátot.~De ettõl az udvariatlan orvtámadástól
1120 38|        garabonciás, márciusi ördögkölyke, az ráncigálja, pöndörgeti,
1121 38|                vagy tizenöt méterre.~Most az olvasó ott áll a járdán
1122 38|               nagyobb meggyõzõdéssel. Fut az álmai után. Fut a vasárnapi
1123 38|                szél még nála is gyorsabb. Az kétszáznegyven kilométeres
1124 38|          eszeveszett gyorsasággal cibálja az újságot, s az egy szemvillanás
1125 38|        gyorsasággal cibálja az újságot, s az egy szemvillanás alatt már
1126 38|                egy szemvillanás alatt már az utca másik végén van, a
1127 38|                  harcot. Távolból figyeli az egészet, mint valami légi
1128 38|                   Jaj, hogy röpül fölfelé az újság. A szobalányok, akik
1129 38|                   s egyre magasabbra jut, az égbe, a csillagok közé.
1130 38|             csillagok közé. Nem is csoda. Az én ábrándjaim röpülnek itt,
1131 38|                  ábrándjaim röpülnek itt, az én gyermekvágyaim, az én
1132 38|                itt, az én gyermekvágyaim, az én írásaim, azok emelik,
1133 38|             véletlenül sohasem írok ebben az újságba? Akkor barátaim
1134 38|             Amikor már oly sokáig fürdött az újság a levegõ tengerében;
1135 38|                 Nyilván nem érdekli. Inog az újság, bukik, zuhan, hígabb
1136 38|                  egy méter magasságban, s az utca sarkán, a templom mellett
1137 38|                 látszik, igen. Tehát vagy az én gondolataim voltak oly
1138 38|                 Hol a tulajdonosa? Túljár az már ungon-berken. Kisfiúk
1139 38|          ungon-berken. Kisfiúk állnak meg az újság elõtt, s bámulják,
1140 38|            bámulják, akár a meteort, mely az ég illatát, a csillagközi
1141 39|           alapítása is.~Régen történt ez. Az évére is emlékszem: 1893-
1142 39|             összetartottunk. Tízpercekben az udvaron vagy az utcán, ahogy
1143 39|              Tízpercekben az udvaron vagy az utcán, ahogy csak szerét
1144 39|                 és rókafarokkal, én pedig az orvostudomány titkait illetõleg
1145 39|               egymással. 1893-ban azonban az izgalom tetõfokára hágott.
1146 39|               lett. Egy januári délelõtt, az utolsó tízpercben Imre és
1147 39|                csörgött lábam alatt, mint az üveg. Egyetlen rózsaszín
1148 39|                rózsaszín felhõ kóválygott az égen. Dobogó szívvel nyitottam
1149 39|                 ahol háziorvosunk lakott, az imádott doktor bácsi, mert
1150 39|                  annyit tudok, hogy ekkor az asztal végén ült, meg azt,
1151 39|                  a jég úgy csörgött, mint az üveg, s az égen egyetlen
1152 39|                 csörgött, mint az üveg, s az égen egyetlen rózsaszín
1153 39|                  a lakás másik szárnyára, az udvari diákszobába. Minthogy
1154 39|                   a legérdekesebbet.~Imre az asztalhoz lépett, megkoccantotta
1155 39|          asztalhoz lépett, megkoccantotta az elõtte álló üvegpoharat,
1156 39|                   kért, s miután leültünk az asztal elé készített három
1157 39|                   a közmûvelõdés emelése, az irodalom ápolása, s bárki
1158 39|                  tartunk, mindaddig, amíg az illetõt ki nem zárjuk „kebelünk”-
1159 39|              kebelünk”-bõl.~Beszéde, mely az alapszabályokat is közölte,
1160 39|                 azzal a föltétellel, hogy az elõbbieket visszahozza.
1161 39|            bajuszt és szakállt rajzolnak, az oldalakat telefirkálják
1162 39|               végleges kizárások - várnak az elvetemültekre, akik ezeket
1163 39|                  új könyveket vásárolunk, az évenként mutatkozó tiszta
1164 39|               látjuk el õket. Intézkedett az egyesület vagyonára vonatkozólag
1165 39|           vagyonára vonatkozólag is, arra az igazán valószínûtlen eshetõségre,
1166 39|                  kamatos kamatával együtt az „Ifjúsági Segítõ Egyesület”-
1167 39|                  a „Petõfi-könyvtár”-nak, az alapszabályok utolsó pontjához
1168 39|      becsületszavunkra, és három ujjunkat az égre emelve esküdjünk is
1169 39|             közöttünk a legjózanabb volt, az asztalhoz lépett, mint Széchenyi
1170 39|          asztalhoz lépett, mint Széchenyi az Akadémia alapításakor, s
1171 39|              alaptõkénk, negyven krajcár.~Az, amit most elbeszéltem,
1172 39|              alatt a nagy orvosi könyvvel az utcára léptem. Vály Andorka
1173 39|                   hazafelé. Hó hullongott az égbõl, s a pihék elolvadtak
1174 39|                   már vacsoráztak otthon. Az izgalomtól egy falatot se
1175 39|                  életen át nem gondoltam. Az embernek nincs ideje. Csak
1176 39|             kórházban vártam a hajnalt, s az ápolónõk be-benéztek hozzám,
1177 39|                  hirtelen meghalt. Õ volt az egyetlen, aki becsületesen
1178 39|             magamat, hogy gyermekség volt az egész. De belül a lelkem
1179 39|           elfelejteni. Úgy látszik, ilyen az ember.~Évekkel ezelõtt egyszer
1180 39|             gondoltam, hogy majd beszélek az egyetlen illetékessel, a „
1181 40|            koszorúzott hegyek között volt az Excelsior, egy divatos,
1182 40|                szeretett volna fogyni, de az Excelsior igazán ehetetlen
1183 40|                 esõs júliusi estén, amint az üdülõkkel együtt cigarettázott
1184 40|                magyarázgatta neki, hogy õ az õ cukros kis anyukája. Addig-addig
1185 40|                  ott ült Ellinor oldalán, az étterem vakító üvegcsillárja
1186 40|           lakozott benne. Annyi bizonyos, az Isten se teremtette ölebnek.
1187 40|                ölebnek. A patkányfogó meg az uszkár idétlen keveréke
1188 40|             szõrpamacs barnállott, mintha az öregemberek módjára a homlokára
1189 40|             fogadja és fölneveli. Darling az ágya mellett aludt a díványon.
1190 40|                   mennyire imádja Darling az õ egyetlen anyuskáját.~4~
1191 40|                  õ egyetlen anyuskáját.~4~Az Excelsior közönsége napról
1192 40|                   kis altatót adott neki, az õ szokott és kipróbált altatója
1193 40|         leírhatatlan izgalom futott végig az egész üdülõházon. Darlingnak
1194 40|                   is nagyobb izgalom volt az, amikor Darling egyszer
1195 40|                  fog a szakácsnak is, meg az õ kis kutyuskájának is.
1196 40|                  a fenyves soron, amelyen az Excelsiorba vetõdött. Nem
1197 40|             csontváz soványan, összemarva az éhes, falusi ebektõl, koravénen,
1198 40|               koravénen, õsz halántékkal. Az lett a sorsa, mint szegény
1199 40|            pusztult el a vidéken, valahol az árok szélén.~1935~ ~
1200 41|            Lécállványon libegnek-lobognak az újságok a szélben. Amint
1201 41|             veszem tudomásul, hogy mégsem az én barátom ugrott le az
1202 41|                   az én barátom ugrott le az ötödik emeletrõl, nem õ
1203 41|             emeletrõl, nem õ lapult össze az utca kövezetén.~Már tovább
1204 41|             hallok.~Ez a kísérteties hang az újságok õrébõl és sáfárjából
1205 41|                    mankójára támaszkodva. Az újságárus süketnéma. Ezenkívül
1206 41|             mutogat. Rám mutogat, és arra az újságra, amellyel az imént
1207 41|                 arra az újságra, amellyel az imént babráltam a háta mögött.
1208 41|                   gúnyosan mutogat rám és az újságra, mintha tetten ért
1209 41|              üvöltéssé válik:~- Ááá.~- Mi az? - kérdezem, s megállok. -
1210 41|                 orvul el akartam csízelni az újságot, zsebembe akartam
1211 41|                  is van szeme, ismeri már az ilyen alakokat, múltkor
1212 41|                 Hallatlan. A néma, akinek az édesanyja sem érti a szavát,
1213 41|                   Nézze, barátom - szólok az izgalomtól sápadtan és dadogva.~-
1214 41|             becsületemre és hiúságomra. - Az, ami az utcára van kitéve,
1215 41|                  és hiúságomra. - Az, ami az utcára van kitéve, közpréda.
1216 41|                   világon szabadon turkál az ember, s azt veszi meg,
1217 41|                 Szajna-parton nõttem föl, az ókönyvesek között, s az
1218 41|                   az ókönyvesek között, s az õ zöldre festett ládájukra
1219 41|           Gorombáskodjam vele? Feleseljek az õ beszédjével? Bepöröljem
1220 41|              fölháborodásában visszadobja az asztalra. Nem kell neki
1221 41|                 kell neki a piszkos pénz. Az igazság kell neki, a megtorlás.
1222 41|                   tehetetlenségét. Õ, aki az örökös csönd birodalmában
1223 41|                  tovább menni, megbénulok az indulattól, lábam sincs,
1224 42|               összetévesztette egymással. Az árvizek hasonlítottak a
1225 42|            földrajzot, a természettant és az irodalmat, tudta, hogy Portugália
1226 42|                   kockák egyre gyérültek, az ábra fokról fokra feketedett,
1227 42|              feketedett, s mire elkészült az ebédlõvel, már csak két
1228 42|                 századi angol költõ neve. Az egyiket megkérdezte Lakynétól,
1229 42|                  Mosoly megfelelõ oldalát az elõírás szerint lenyírta
1230 42|               kibetûzgette a cikket, mely az elõfizetõkért mindhalálig
1231 42|                ben, a magyar Riviéra ezen az egyre fejlõdõ fürdõhelyén,
1232 42|                   egész pompájában zajlik az európaian elõkelõ fürdõi
1233 42|   csónakkirándulások, zeneestélyek teszik az életet változatossá... Naponta
1234 42|                postás már kézbesítette is az ötven pengõt. Délután ajánlottan
1235 42|        fiatalember, a Mosoly fényképésze. Az Ilonát odaállította a tûzhely
1236 42|                  harmincon.~Tizenötödikén az asszonya újra vallatóra
1237 42|                 áttetszõ mosoly futott át az arcán.~Barátságosan megállapodtak,
1238 42|                   magának egyet-mást, ami az útra kellett, cipõt, fürdõruhát,
1239 42|              Ilona a csomagjaival fölment az étterem tornácára. Itt útbaigazították.
1240 42|    fürdõtitkárságon kellett jelentkeznie, az elhelyezés végett. Valami
1241 42|                érkeztek, rámutatott:~- Ez az.~Ilona az elsõ emeleten
1242 42|                rámutatott:~- Ez az.~Ilona az elsõ emeleten kapott szobát.
1243 42|               vette jegyfüzetét, s lement az étterembe.~A tornácon fürdõruhában
1244 42|            hozzásietett, bocsánatot kért, az az asztal is le volt foglalva.
1245 42|         hozzásietett, bocsánatot kért, az az asztal is le volt foglalva.
1246 42|               foglalva. Ilona fölkelt, és az üres asztal mellett álldogált,
1247 42|              mellett. Ilona tanulmányozta az étlapot. A pincér - nem
1248 42|                   étlapot. A pincér - nem az aranyfogú fõpincér, akit
1249 42|                      A Mosoly.~Már hozták az ebédjét, levest, húst, tésztát.
1250 42|                  elõbb mindig megkérdezte az ott levõktõl: - Szabad? -
1251 42|         kicsavarta mások fürdõruháját is. Az idõ meghûvösödött. Szeretett
1252 42|                Hableány-tól a fürdõházig. Az étterembe csak ebédelni
1253 42|                 kelt föl, rányitott Vali, az a kis, fekete, vidéki pesztonka,
1254 42|                    Így múlt el a hónapja.~Az utolsó napon elbúcsúzkodott
1255 42|                   képes levelezõlapot is, az egyiket elküldte édesapjának,
1256 42|                másikat Lakynénak. A többi az útra kellett, hogy ne legyen
1257 42|                    de közölték vele, hogy az új leányuktól már nem válnak
1258 42|                 hogy megsoványodott.~Azon az éjszakán még ott aludt.