Fejezet
1 1 | Pezsgõt nem akartunk nyitni. Végre azt tõle kaptuk. Kínáltam
2 1 | természetes”, feleltem. „Végre láthatta, hogy kárt okozott,
3 1 | elintézni. Sürgõsnek se sürgõs. Végre nem becsületbeli adósság.
4 1 | aláírásával, üzleti papíron. Végre Martiny nekünk mindössze
5 1 | együtt szidtam magamat. Végre föllélegeztünk. A tárgyalásra
6 2 | furcsán, szinte görbe szemmel.~Végre házmesterünk kirukkolt.
7 3 | szerencsétlen fickónak, aki végre csak kötelességét teljesítette,
8 8 | minden tettéért felelõs. Végre amikor lehunytam a szemem,
9 10| túl is tart? Az is lehet. Végre Viktor, aki ma már por és
10 11| õt mindjárt fölfedezni.~Végre megleljük egymás kezét.
11 12| ajtóban is, s a csoportban végre feltûnt az izgalom okozója
12 18| iránta némi elnézéssel.~Ez végre hatott. Azóta gyógyultnak
13 19| a szerencsétlenség óta. Végre az utcára is kikerült. Lola
14 21| darabig meddõn lázadoztam. Végre kora délután mentõ ötletem
15 22| emeletre bolyongtam, míg végre egy pincért találtam, azzal
16 22| De nem tehettem egyebet. Végre az ember önzõ...~1933~ ~
17 23| sokrétûek és bonyolultak. De õ végre gyermekorvos és olvasó.~
18 24| Könnyes szemmel üdvözöltem. Végre, végre-valahára. Lefekvés
19 26| jelentéktelenségemet, hogy végre észrevett.~Azóta a legjobb
20 27| tévedezve a sötét folyosón, végre kiértek a napfényes tornácra,
21 29| pincér, még mindig nem jön. Végre azonban jön.~Hozza a melegített
22 30| leemeljem-e a hallgatót? Végre én itt vendég vagyok, nem
23 33| árvizet jelzett, mert egyszer végre hallani akarta a hangját,
24 33| hatalmasabban, mint elõbb.~Na végre. Most elnémult. Igaz ez,
25 34| aztán, negyven év múlva, végre megtörtént a rég óhajtott
26 36| szájuk. Sokáig várakozott. Végre hallotta, hogy egy kapu
27 39| hangulat ünnepélyes volt.~Végre láttuk a könyvtárat.~A bársonyterítõvel
28 42| kérdezte Lakyné, amikor végre már csönd lett a házban.~-
29 42| bolyongott a pályaudvaron, míg végre beszállt egy másodosztályú
30 42| füstöltek, senki se távozott el. Végre valaki bevezette a födött
|