Fejezet

 1 1 |       kancsó is”, és ez erõsített bennünket.~Szerencsére erre sohase
 2 1 |         hogy valaki támogatott is bennünket. Nem titkolódzom. Megmondom,
 3 1 |      pengõért, mellyel megmentett bennünket a szégyentõl - igazán csak
 4 1 |           Ja, igaz, meg is hívott bennünket a kastélyába. Egyszer ebédre.
 5 1 |        szerencséltessenek most õk bennünket, jöjjenek el hozzánk teára,
 6 1 |   közvetlen helyzetben találjanak bennünket, megfeledkezve, hogy nincs
 7 1 |            drágám, még ne sajnálj bennünket. Hazudnék, ha azt állítanám,
 8 1 |         el. Többet nem hívott meg bennünket. Elhidegült tõlünk. Igen,
 9 1 |         Neki. Ha pedig meglátogat bennünket és ver mind a két kezével,
10 2 |           a hátunk mögött kinevet bennünket, azt híreszteli, hogy helyesebben
11 5 |   ellenszolgáltatás. Ha szeretnek bennünket, akkor valamiért szeretnek.
12 5 |         önmagunkért kell szeretni bennünket. Azzal vágtak vissza, hogy
13 5 |          lelkünkért kell szeretni bennünket. Egyszerre többen közbeszóltak,
14 5 |        mindig valamiért szeretnek bennünket, csak azt nem értettem,
15 11|        mentek, és Fánikára bíztak bennünket. Abba a kis asztalpadba
16 13|     cigányprímáshoz - megtanított bennünket, mivel tartozunk az illemnek
17 13|       vonzóvá és kellemessé tehet bennünket. De megtanított a keringõre,
18 18| viselkedik, mintha mindig zavarna bennünket, mintha mindig rosszkor
19 18|           elõbb akarnak beengedni bennünket egy ajtón, hátraugrunk,
20 21|          Néhányszor meglátogatott bennünket. Mi õt egyszer. Mindössze
21 23|          vagyon, ami fölmenthetne bennünket ettõl az emberi kötelességtõl.
22 39|     minden ok nélkül hasba rúgtak bennünket. Mi csak a szépet és jót
23 39|     gazdag mondatban fölszólított bennünket, hogy mi, akik immár tagjai
24 42| szilárdabb lesz a kapcsolat, mely bennünket...”~Másnap délelõtt a pénzes