Fejezet
1 1 | drágám. Ez is eléggé muris. De valóban nem hallottad még?
2 1 | ne alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs
3 1 | színészkedtünk. Nem igaz? De engem mégis bántana.~Még
4 1 | rátettem egy kis állólámpát. De ha a lámpát meggyújtottuk,
5 1 | nagyítóval is vizsgálta, de csak ezerkétszáz aranykoronát
6 1 | adhat, nem is ér többet, de ez az összeg akármikor rendelkezésünkre
7 1 | meggondoltuk-e már a dolgot.~De mi nem adtuk el. Szó se
8 1 | kiszámíthatatlan, furcsa ember, de fölösleges pénzét úgy dobálja,
9 1 | Nincs sok fölösleges pénze. De, mondd, kinek van sok fölösleges
10 1 | vacsorára voltunk hivatalosak, de ezen vagy kétszázan vettek
11 1 | vezérigazgatót kereste, de az elõzõ nap Koppenhágába
12 1 | készülõdött. Tisztelettel, de a szegény ember önérzetével
13 1 | meghívatásukat - igaz -, de nem hittem, hogy el is fogadják.
14 1 | hogy nem így történt. De zavarban voltam. Mert -
15 1 | tudom neked megmagyarázni, de valami botránytól féltem,
16 1 | szörnyût. Kétségbe voltam esve.~De hát az uram megnyugtatott.
17 1 | uram, a légynek se árt, de néha ilyen vad ötletei támadnak.
18 1 | félt, hogy már itt vannak, de valahol a rosszul világított
19 1 | mint az uram, Martiny. De én rögtön észrevettem, hogy
20 1 | náthás, nem fekszik ágyban, de azért mégse mert kijönni
21 1 | valamin, fitymálóan-hetykén, de nem rajtunk mosolygott.
22 1 | gazdagra, s ezt gondolja: „Jaj, de gazdag vagy te”. A gazdag
23 1 | szegényre, s ezt gondolja: „Jaj, de szegény vagy te”. A szegény
24 1 | volt. Nemigen értettem. De azért udvariasan mosolyogtam
25 1 | semmi egyéb. Idegesség. De neki - hidd el - nem is
26 1 | csakugyan rá is tekintett, de nem ezt vette ki, hanem
27 1 | dicsekedni - ismersz -, de ezen az estén oly gyönyörûen
28 1 | játszott, álomból ébredt. De én már értettem. Nyájasan
29 1 | finom vaníliás kiflimmel. De abból nem evett. Gyomorsavtúltengésben
30 1 | pézsmabundáját. Nekem kezet csókolt, de közben a falra bámult. Az
31 1 | kissé elkámpicsorodtunk. De alapjában véve nem volt
32 1 | feküdtünk le. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, hogy ezen az
33 1 | kitûnõen megebédelhettünk. De én szántszándékkal nem mozdultam
34 1 | az eset után elõször -, de csak a bank fölvonóján.
35 1 | hogy neheztel valamiért. De miért neheztelt volna? Nem,
36 1 | valami szerencsés alkalom. De már hitetlenül beszéltem.
37 1 | visszakérhette volna tõle?~No de az uram hallani se akart
38 1 | inkább az utcán döglök, de ilyesmit nem teszek.” Próbáltam
39 1 | hogy lényegileg igazam van, de formailag nem, s ez a fontos. „
40 1 | sokat fecsegtem, drágám. De ha nem unod - igazán nem
41 1 | Erre így folytatta, halkan, de valamivel ingerültebben: „
42 1 | Boldogok, ha jó hozzájuk, de akkor is boldogok, ha kegyetlen,
43 1 | benne? Rosszat tett velünk, de mi annál inkább szerettük
44 1 | tisztességes emberek társadalmából? De - tette hozzá - nem azért
45 1 | Valahogy meg is nyugodott.~De ezt ne említsd, senkinek
46 1 | valaki. Ez csakugyan furcsa. De így van, drágám, így van.~
47 2 | gazdagsággal hivalkodni. De milyen szegények élnek mellettünk,
48 2 | jegyezni az õ családfájukat is. De akkor mi pórul járunk. Mert
49 2 | históriám van, mint egy írónak. De nem tudok írni. Gondoltam,
50 2 | beszélnem valami írónak is. De az írók túlontúl kicifrázzák
51 2 | kívánt. Nem hallgatott, de nem is fecsegett. Minden
52 2 | Boldogok voltunk mindketten. De fõképp az uram. Az mindennap
53 2 | mindig vágyott gyermekre. De hát nekünk, szívem, nem
54 2 | Hóbortosnak tartották. De mit tehetett róla, hogy
55 2 | meghányták-vetették egymás közt. De egyelõre hallgattak. Mindössze
56 3 | parancsnok nem akarja kiadni. ~- De mit mûvelt?~- Fogalmam sincs.
57 3 | Játszottak.~- Bizonyára. De a sötétben, a porban, a
58 3 | Arcszíne megváltozott. De uralkodott magán. Ezt érezte: „
59 3 | máskor elõ ne forduljon. De ne bántsd. Engedd szabadon.~
60 3 | szüleinek? - gondolta. - Jaj, de ronda az élet. No mindegy.
61 3 | Sajnálom a kis Avidust. De még jobban sajnálom ezt
62 3 | és botorul cselekedett. De mennyi jót tett eddig ezzel
63 3 | elmebeteg. Ezért oly megbízható. De a babiloniak, a perzsák,
64 3 | elfordulunk ilyesmitõl. De, sajnos, szükségünk van
65 3 | ilyen az emberi természet, de ilyen. Úgy látszik, ezen
66 4 | rekedtségem ismét egy kezdõdõ, de hosszú nátha elõjele, szóval
67 4 | ismételte szilárdan.~- De ha nem bicegtem - fakadtam
68 4 | Nézd, pajtás, mondd meg, de õszintén, nem ütötted meg
69 4 | hibám van - hadartam -, de bicegni soha és sehol nem
70 4 | gyermeket, hogy rendben van, de belül, a lelke mélyén tovább
71 4 | szenvedélybõl bicegnek, de nincs bennük annyi férfias
72 4 | hibáját próbálja takargatni, de ez - sajnos - nem sikerül
73 4 | mertem visszasandítani. De meg vagyok gyõzõdve, ebben
74 4 | gondolhatta magában: „Biceg, de tagadja.”~1931~ ~
75 5 | szép? Nagyon kedves vagy, de nincs igazad. Nem, az se
76 5 | kezünk-lábunk hozzánk tartozik, de nem értettem, hogy kezünk-lábunk
77 5 | nekik mesélni a történetét, de bridzsezni kezdtek. Hát
78 5 | Fuldoklott a zokogástól. De mégiscsak elment. Hátat
79 5 | hallgatott, mint általában. De a nagymamának könnybe lábadt
80 5 | várta. Már reggel kilenckor, de sokszor nyolckor is a régi
81 5 | ölelte boldogtalan szívére.~De ezt a keserû örömöcskét
82 5 | nyakát, hogy nem piszkos-e, de Ali mindig tisztán, csinosan
83 5 | hogy meggyõzõdjék, finom-e, de a minõsége jó volt, a szabása
84 5 | olyan volt, mint a másik, de anyagban, kivitelben talán
85 5 | váltakozó hadiszerencsével, de változatlan szívóssággal
86 5 | terepen kezdte a csatát.~De magát a hadjáratot tovább
87 5 | svájci ezüstórával felelt, de az anya se maradt adós,
88 5 | maga ment hozzá ebédre, de már csak hasznos ajándékot
89 5 | szeme mögött van valami. De - úgy látszik - nem volt
90 6 | vendégek halkan susognak: „jaj de szép”, vagy fölkiáltanak
91 6 | beszélni.~Angyal ez a Juliska. De azért ne gondold, hogy olyan
92 6 | kisleányának ajándékozza, húsvétra. De este, hogy lefekszik és
93 6 | Mondtam neked, hogy angyal.~De amikor elkövetkezik az idõ,
94 6 | lehet ily meggondolatlan. De akkor vérvörös lett a kedves,
95 6 | durvaság, mint visszaküldeni. De a megajándékozott is kényelmetlenül
96 6 | meghívtuk ebédre. El is jött, de csak egyszer. Különben ezen
97 6 | Vettem neki egy ezüsttálcát, de az nem ért annyit, mint
98 6 | megszagolta, a mellére szorította. De az ezüsttál zavarba hozta.
99 7 | bosszúsan dörmögte:~- Hallatlan.~De utána hangosan elkacagta
100 7 | szavakkal eresztették szélnek, de eddig még nem nevették ki.~
101 7 | Úgy látszik, egyedül volt.~De miért nyitott kaput?~Hiszen
102 7 | levél.~- Pénz? - kérdezte, de úgy, hogy rá se pillantott.~-
103 7 | hátrafelé, hogy kijusson, de visszahívta.~- Itt ez a
104 7 | vagy hirtelen megszánta? De hiszen rá se tekintett,
105 8 | most, sovány és átlátszó. De mit számít ez? Változhatunk
106 8 | akarok mentegetõdzni, édesem, de ekkor még egyáltalán nem
107 8 | Szûzanya rajongó arccal, de egy kissé csodálkozva meredt
108 8 | valaki ellopta a nyakamról. De ezzel se csitult a lelkiismeretem.~
109 8 | egyetlen célzást se tettek rá. De éppen ez volt a gyanús.
110 8 | fejem. Rosszat sejtettem. De nem mertem érdeklõdni, miért
111 8 | brómot, langyos félfürdõket. De évekig rosszakat álmodtam,
112 8 | van. Egyáltalán nem fájt. De ez, kérlek, ez, amirõl beszéltem,
113 9 | nagyon szereti a kockacukrot, de legjobban szereti a lekváros
114 9 | Körvonalai még határozatlanok, de maga a rajz gyönyörû. Mindig
115 9 | holmijai. Ennyi az erkölcse. De van benne bizonyos kezdetleges
116 9 | közösség tagjairól van szó, de megbocsáthatónak, sõt erénynek
117 9 | azt hazaviszi. Neki adtam. De észrevett egy rózsaszín
118 9 | folyamatát láttam, kicsinyített, de valószerû formájában, most
119 10| van állása - állatorvos -, de mindig tudta, mi történik
120 10| aztán bement a csarnokba. De nem említette, hogy Viktor
121 10| vajon miért tette ezt, de nem tudott rá pontos választ
122 10| játéka a véletleneknek. De az igazi drámák mindig benn,
123 11| Nem ismertem volna meg. De a név - ez a név - úgy dalol
124 11| lépést közeledem feléje. De csak botorkálok. Idõbe telik,
125 11| ráborulni, és megcsókolni. De mindketten gyöngék vagyunk.
126 11| mind a ketten, csodálkozva. De én se látok. Vak vagyok
127 11| hangjátékban.~Fekete ruhája kopott, de nem rongyos. Öreg, nagy
128 11| neki a bugyellárist is, de eszembe jut, hogy az erszény,
129 11| futottál el? - kérdezi, de nem vár rá feleletet, hiszen
130 11| emlékszel rá? - vallat.~- De - mondom -, emlékszem. Piros
131 11| olvadt szét. Erre emlékszem.~De másra is emlékszem.~Egyszer
132 11| papírok, mint õsszel az avar. De még mindig írtunk. Fánika
133 11| rimánkodtam, hogy maradjon még, de õ nem maradt. Kiment a konyhába,
134 11| Sokat gondoltam erre azóta. De senkinek se meséltem el.
135 11| háború elõtt is láttam. De egyszerre eltûnt. Lehet,
136 12| ámuldozott az öregúr -, jaj, de megnõttél, Pista. Hát te
137 12| Õ is a 411. ajtóig ment, de ott benyitott, áthaladt
138 12| falépcsõn, kijutott egy szûkebb, de tisztább és világosabb folyosóra.
139 12| eltûnik szeme elõl szótlan, de készséges kalauza, aki elefántlépteivel
140 12| megközelíthetetlen valóság. De eddig nem látta. Semmiféle
141 12| hanem egy nyakig kopasz úr. De már megismerte apja szõke-deres
142 12| az esze, nem a könyvön.~- De most szünidõ van - jegyezte
143 12| És a többi?~- Jeles. De van egy jó is. Számtanból.~-
144 12| Köszönöm - szólt a fõnök, de nem rá tekintett, hanem
145 12| meghajolt mindenki elõtt, de elõbb édesapja elõtt, s
146 12| sarokban, s olyan kicsike, de azért nagy, nagyobb, mint
147 13| harminc éve nem gondoltam rád. De most, hogy éjszakánként
148 13| bátortalan mindenkivel. De különösen ügyel arra, hogy
149 13| biztosan, világfiasan, de mégis tisztelettel, vagyis
150 13| kellemessé tehet bennünket. De megtanított a keringõre,
151 13| Lidikével gyakran táncoltam, de nem többször, mint a többi
152 13| õ is föl-fölkért engem, de nem többször, mint a többi
153 13| elszakadva, illedelmesen, de magukat kelletõen lengették
154 13| francia négyest szemlélve, de most mellettem állt, vállamra
155 13| vadállatokról és vad népekrõl is, de attól tartottam, hogy ezek
156 13| Lidikével „szakítottam”.~De még évek múlva is elpirultam,
157 14| mezítláb lépked a homokon, de a közvetlen közelében, szinte
158 14| lángoló arcát. Nézte õt, de nem tudta, hogy nézi. Gondolkozott
159 14| nézi. Gondolkozott felõle, de nem tudta, hogy gondolkodik.~
160 14| fürdõ Diana. Fehér és izmos. De idõsebb nálam. Sokkal idõsebb.
161 14| mondanám neki, s otthagynám. De - sajnos - jól úszik.”~Nemcsak
162 14| nap pedig, mint egy öreg, de még mindig izzó gavallér,
163 14| Mindnyájan hálálkodtak, de különösen a köpcös úr. Az
164 14| szeretne valamit közölni, de végtelen sajnálatára nem
165 14| volt és jelentéktelenebb. De azért megismerte.~A nõ még
166 14| igen zavart. Péter híven, de csodálatra méltó tapintattal -
167 14| Szeretett volna hátratekinteni. De nem tette. Csak fütyült.
168 14| esetleg meg is látogatom. De Õ nem köszönte meg. Még
169 15| azaz: tavaly múlt ötven -, de hát mit számít ez? Ki mondaná,
170 15| lovagias tisztelettel, de az agglegény szakértelmével,
171 15| jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy
172 15| vállpántja. A gomb után kapott, de az elgurult, a régi elázott
173 15| fürdõruha után akart nyúlni. De az úszómester csak csóválgatta
174 15| halkan, nyugodtan folyt. De a fürdõzõk, akik künn napoztak,
175 15| hogy a többiek látták õt, de õ nem láthatta önmagát.~
176 15| utána. Virágcsokrát hozta. De õ nem fogadta el. A szállóban
177 15| újságot, olvasni próbált, de nem érdekelte. Fölkelt,
178 15| Aludni szeretett volna, de nemsokára ismét kopogtak.
179 15| ellenérveket vetne latba. De aztán megadóan és alázatosan
180 16| a nézõtér felé indul.~- De igen - feleli a ruhatárosnõ.~-
181 16| Sajnos, az ajtókat lezárták. De talán méltóztassék...~-
182 16| pézsmabunda. Nem ismered?~- De igen. Már vehetne újat.
183 16| Melyiknek? ~- Hallottam, de elfelejtettem. Hát ne is
184 17| hozakodni mondókájával, de akkor a zárt szobában közé
185 17| fejét, hogy figyeljen rá. De a sors kifürkészhetetlen
186 18| halála. El-eljön hozzánk, de be se csönget. Csak leül
187 18| elszörnyûködünk ázott ruháin. De fontos ez? Hiszen csak õ
188 18| szürke és ostoba tökfilkó, de azért talán legyenek iránta
189 19| él? Bólintottak, hogy él. De a szobába, ahol feküdt,
190 19| egy kis agyrázkódás is, de az semmi.~Átöltözködött,
191 19| biztatgatni kezdték Lolát. De csak akkor kezdõdött igazán
192 19| lesz, s õ ki fog merülni. De nem törõdött semmivel. Ha
193 19| kissé deres a halántékán, de még fiatal, csak harmincöt
194 19| ráment erre a betegségre. De még szomorú se volt. Csak
195 19| Hát add tovább, gyorsan, de a legnagyobb titokban.~1933~ ~
196 20| társaság még józan volt. De a kutya - a ház tiszteletre
197 20| vizét, a trágyalevet is, de a tokajit és a rajnait következetesen
198 20| idegen ízt és szagot érzett, de a zsír, a vér, a hús olyan
199 20| macska. Szólongattam a nevén. De nem válaszolt - mint máskor -
200 20| hallgat. Nagyon szomorú. De a kutya - fõképp az öregebbje -
201 20| futott minden szenvedése. De szemén se vettem észre semmi
202 20| rajta. Valamit fölocsúdott. De orra most jéghideg volt.
203 21| majd írni fogunk egymásnak, de nem írtunk.~Múltkor levelet
204 21| mézszõke barátom megnõsült, de el is vált, õ - a levél
205 21| halljunk valamit barátunkról, de ebben a pillanatban egész
206 21| véletlenül az ebédlõbe nyitott, de ez egyáltalán nem volt baj -,
207 22| félszemmel sandítottam oda. De úgy rémlett, hogy téved.~-
208 22| tisztesség az üzleti elve, de éreztem, hogy õ is kísértésbe
209 22| intézve. Az én részemrõl is.~De mi tûrés-tagadás, ez a húsz
210 22| amilyenre már régóta áhítoztam, de eddig még sohasem engedtem
211 22| egy nõvel fognék kezet.~De csak az egyiket találtam,
212 22| vaskályhákat tisztogattak vele. De nekünk melegvíz-fûtésünk
213 22| Fájós ujjakra is használják. De mikor sebzem meg én az ujjam?
214 22| ültem. Most megvolt a jobb, de a bal hiányzott hozzá. Hát
215 22| mondta, és elpirult.~- De igen.~- Micsoda? - riadt
216 22| remegõ, izzadt tenyerében. - De igen. Mégis nyolc fillér.
217 22| többnyire rossz származik. De sajnos, többnyire rossz
218 22| tõlem, hogy visszaadtam. De nem tehettem egyebet. Végre
219 23| Elzász orvostanár vacsoráján, de ott nyomban rokonszenvesnek
220 23| köszönök, ha van rá módom, de ha azt tapasztalom, hogy
221 23| sokrétûek és bonyolultak. De õ végre gyermekorvos és
222 23| Ismerek ugyan egy Elzászt. De az fõfelügyelõ a vasútnál.~
223 23| emlékeztet ismerõsömre, de azért tüstént megérteti
224 23| fogalma, hogy ki vagyok. De vajon minek nézhetett engem?~
225 23| minden jelzet és név nélkül. De kiderült, hogy két ilyen
226 23| Igaz, igaz - kacag -, de ezek afféle régimódi, békebeli
227 24| ablakból, hogy nem álom-e. De ott volt. Biztatólag derengett
228 24| fehér szakállban, egy redõs, de jóságos arcban, melyben
229 24| üvegkalitka falára bámult. De azért vártam.~Két-három
230 24| Jövõ héten lesz. Ha lesz. De szivarom van.~Sohase szivaroztam.~
231 24| életrõl nem szoktatott még le. De ahhoz sem igen ragaszkodom.~
232 25| még több gyógyszerész, de volt tanár, megyei hivatalnok,
233 25| vacsorákat. Borozgatott is, de csak módjával. Emlékszem,
234 25| mély benyomást gyakorolt. De vajon melyik avatatlan,
235 25| hiányzik az egyik füle. De egy fogast, mely az elõszobában
236 25| dolgozott, élvezte a munkáját, de alaposan.~Ilyesmire nálunk
237 25| tudnak tõle megválni soha, de tagadhatatlan, hogy az egész
238 25| hallgattam fejtegetéseit, de hogy mi a találmánya, hogy
239 25| haboskávé-uzsonnáknál. - „De aztán meghívj majd a kastélyodba,
240 25| meghívj majd a kastélyodba, de aztán fölvégy a négyesfogatodba,
241 25| fölvégy a négyesfogatodba, de aztán ne szégyelld majd
242 25| tréfát, mosolygott rajta, de aztán egyszerre elkomolyodott,
243 25| szidta õket, mint a bokrot, de végül mégiscsak elkészült
244 25| integetett, hogy hagyja már abba. De õ nem engedte magát zavartatni.
245 25| határozottan meg is felelt, de mûködése oly meglepõ és
246 25| Nem is egy hibája van, de száz hibája, fõképp a mi
247 25| kontár iparosaink miatt, de ezeket a hibákat idõvel
248 25| hosszú, gyilkos pengéi. De amint tovább gondolkoztam,
249 25| ébredt, melyet félénken bár, de ki is mondtam. Közöltem,
250 25| fiam. Nyomd rá, ne sajnáld. De rögzítsd a kenyeret. Itt
251 25| asztalunk mellett állt, de senki se használta. Anyám,
252 25| majd át fogja alakítani. De minden évben csak valamit
253 25| hogy könnyebben járjon, de ekkor a kenyérszeletek átlucskosodtak
254 25| valami barna festékkel, de ekkor a kenyérszeletek úgy
255 25| félj, amíg engem látsz. De ha majd nem látsz, akkor
256 26| és tiszta, mint az éter.~De mit törõdik õ ezzel. Nem
257 26| tekintetre méltatná õket. De nem. Heinz megközelíthetetlen.~
258 26| afféle emberkerülõ vadóc. De rájöttem, hogy tévedek.~
259 27| A tengerszemre nézett. De az az épület följebb van.
260 27| bámultak egymásra. - De itt valami változás van.
261 27| valamit. Maguktól semmit. De mit adhat a világ? Legföljebb
262 27| is. Nem figyelsz ide?~- De - bólintott az asszony,
263 28| behúzva maga után az ajtót. De mintha valami eszébe jutna,
264 28| megvacsorázom. Be vannak zárva. De ilyen idõkben, tetszik tudni -
265 28| melyik bõröndöket vigye.~De õ elfordult.~- Hát nem tetszik
266 28| harminckilenc perc múlva. De ott se volt ereje. Ott különben
267 29| lábán egy nem túl nagy, de azért tekintélyes potroh
268 29| férfias férfiakat kedveli. De ez nem bizonyos. Voltaképp
269 29| majd enni kap, fölajzza, de egyszersmind idegesíti is.
270 29| õneki hozza, kétségtelen, de milyen sokáig cammog a szerencsétlen,
271 29| kedves imádott szoknyáját, de még nem merünk örülni, mert
272 29| nem lehetünk vele együtt.~De nem, nem. Már elõtte a tál,
273 29| zabál, nem fal, csak eszik. De az elmondhatatlan és leírhatatlan,
274 29| feleségét akarja megenni. De miután szemügyre vettem
275 29| Ímmel-ámmal, étvágytalanul evett. De azért mindig éhesnek látszott.
276 30| valakit.~Én is indultam. De õ tartóztatott:~- Maradj
277 30| intett felém, és rohant, de az ajtóból visszaszólt. -
278 30| Lehet, hogy nem illik. De eszembe jutott, hátha beteg,
279 30| Elment, beteghez hívták, de azt mondta, hogy egy negyedóra
280 30| legnagyobb udvariasságnak. De az ilyesmi - úgy látszik -
281 30| ismertem dr. Seregély urat, de õ - bizonyosan tudtam -
282 30| elszégyellte volna magát. De az ízléstelenség lett volna.
283 30| keresem a fõorvos urat, de soha sincs otthon. Megállapodtunk,
284 30| ez. Mindezt rég tudtam. De még nem tudtam, hogy milyen
285 30| szellemem kapott egy kis pofont, de bizony isten, elég volt.
286 30| ezen a földgolyón. Jaj, de szörnyû lehet...”~Valaki
287 31| Valaha érettségit is tett, de latinból mindig gyönge volt.
288 31| ifjú isten lép majd eléje, de csak egy fáradt, olajos,
289 32| egyéniséget, amelyet a név takar. De mit számít ez? A feltámadás
290 32| Kellemetlen kötelesség. De az élet ilyen. Mit lehet
291 33| a láthatatlan csengetõt, de nem lelték. Megvizsgálták
292 33| mintha még mindig bomolnék. De nem. Csak a dobhártyánk
293 33| pontosan, ahogy eddig. De néha, amikor rátekintek,
294 34| még a tüsszentésérõl is, de félek, hogy akkor is csak
295 34| tanított meg a betûvetésre, de a gondolkozásra és érzésre,
296 34| rajzolt a fekete táblára, de azért még ma se törlõdtek
297 34| egyszer majd meglátogatom. De tervem mindig meghiúsult.
298 34| bámult rám a kék szemével, de egy szót se szólt. Tisztogatta
299 34| Gyufát kerestem a zsebemben. De õ leintett. Odatartotta
300 34| csodáltam. Jaj, Istenem, de szomorú voltam. Szaladva
301 35| Beszélõképességét idõvel visszakapta, de járni csak üggyel-bajjal
302 35| fiam, fõzz neki hársfateát, de mézet keverj belé, ilyen
303 35| Legyintett, hogy semmi. De arca mást fejezett ki. Kétoldali
304 35| hinni. Ha nem is egészen, de elhiszi. Késõbb aztán, ha
305 35| bólintottak a rokonok. - De õt nem szabad zavarni. Feküdnie
306 35| volna hozzá, ahogy szokott. De ezt nem tette. Résen volt.
307 35| angyal hozza a karácsonyfát, de még nem árulja el magának
308 35| vékonyka halhatatlansággal.~De aztán egyre ritkábban emlegette.~
309 36| karjaiba zárni, a Hold, de az nem nézett rá, piszkos-zöld
310 36| nevezte õt, nem büntette meg. De ez meglepte.~5~- Segíts
311 36| Micsoda, te vén szoknyahõs? De mennyit szenvedtem, Cassius.
312 36| germániai hadjárata alatt, de minthogy nem ejtett elég
313 36| Élek - érezte még egyszer.~De aztán csodálatosan elsápadt,
314 37| cinkék, rigók csivogtak. De kihallatszott onnan egy
315 37| diktálta az ütemet. Csöndesen, de elszántan mulattak.~Velük
316 37| derekasan, komolyan ittak, de nem fehér bort, mint az
317 37| nem is éppen ellenséges, de fitymálló-vetélkedõ tekintettel,
318 37| velünk, inni és mulatni, de egyelõre ismeretlenek, ezért
319 37| elzárkózás tüntetõ volt, de csak látszólagos. Azok a
320 37| fejébe próbálta nyomni, de az csak táncolt boltozatos
321 37| kabátot is, meg az inget is, de az tüstént átadandó, és
322 37| csapott rá Szél László -, de a harisnyákkal együtt.~Feri
323 37| elõtt pedig az õ szerény, de drágán vásárolt ruhatára,
324 37| nincs nálam, édes öcsém. De kétszázat szívesen adnék
325 37| asztalukhoz két üveg pezsgõt, de azzal a föltétellel, hogy
326 37| ezt a nem rosszul induló, de még egyáltalán be nem fejezett
327 38| levegõben lóg. Utánakap, de már nem éri el.~A papírlepedõk
328 38| akár fogasról a kabátot.~De ettõl az udvariatlan orvtámadástól
329 38| melyet letépett a vihar, de talán még szilajabbul, elszántabban,
330 38| emeletrõl, igyekszenek elkapni, de hiába, s csak hajráznak
331 38| kérdése, hogy földet érjen.~De megint csalódom. Egy civódó
332 38| megint fölfelé vonszolja, de ellenkezõ irányba, a másik
333 38| földre, a sárba. Mindegy.~De semmi baj se történt. Siklórepüléssel
334 39| pedig alattam, a másodikban. De mi azért összetartottunk.
335 39| kávét kaptunk, kalácsot, de olyan kalácsot, amelynek
336 39| meghalt fertõzõ vörhenyben. De ezen a gyönyörû téli napon,
337 39| hét múlva visszavittem, de nem kértem új mûvet. Imre
338 39| gyermekség volt az egész. De belül a lelkem mélyén mindig
339 40| szeretett volna fogyni, de az Excelsior igazán ehetetlen
340 40| semmiféle feltûnést sem keltett.~De ezt se bírta sokáig.~2~Egy
341 40| beszéltek, csak a kutyájáról. De mindenki a kutyájáról beszélt.
342 40| Darling, néha jól aludt, de néha bizony voltak nyugtalan
343 40| sárgarépafõzeléket szereti, de a fagylaltot csodálatosképpen
344 40| hamarosan rendbe hozta. De ennél is nagyobb izgalom
345 40| milliárdos fogad gyermekének. De augusztus végén Ellinor
346 40| szakács etette a konyhában. De a többi kutya nem bírta
347 41| nem kell. Már indulok is. De ekkor a tompa hörgés egyszerre
348 41| akartam dugni, lopni akartam, de õt ám nem lehet becsapni,
349 41| szerencsétlen - intem észre, de elhallgatok, hiszen a szája
350 41| ááá” még habzik a száján, de mindig halkabban és tétovábban,
351 42| Bólintott, hogy már érti. De még mindig nem értette.~
352 42| nem is. Sajnálta a helyét, de azt is sajnálta volna, hogy
353 42| fürdõtitkárság.~Kopogtatott, de nem feleltek. Erre benyitott.
354 42| fiatalember kezébe vette, de akkor a telefonhoz hívták,
355 42| kihörpentették feketéjüket, de azért tovább tereferéltek
356 42| fõtéren le-leült egy padra, de elõbb mindig megkérdezte
357 42| Egyszer-kétszer meg is fürdött, de a vízben fázott. Mihelyt
358 42| volna hazautazni, rögtön, de nem mert, attól tartott,
359 42| Azok szívesen fogadták, de közölték vele, hogy az új
360 42| a Mosoly egy száma volt, de nem olvasta. Arra gondolt,
|