Fejezet

 1 1 |            nem rajtunk mosolygott. Isten tudja, min mosolygott.~Leültünk
 2 1 |           pengõvel tartozik nekünk Isten és ember elõtt. Ezt csak
 3 1 |      földön a gazdag ember maga az Isten.”~Rászóltam, hogy ne káromolja
 4 2 |       nekünk, szívem, nem adott az Isten. Úgy éreztük, hogy jó üzletet
 5 2 |           meg a földön, és eljönne Isten országa. Igen, szívem. A
 6 4 |    képzelni, hogy bicegtem, holott Isten a tanúm, hogy nem bicegtem?
 7 5 |            élek. Hogy miért? Tudja Isten. Talán azért, mert szeretem
 8 7 | megcukrozná porcukorral.~- Elég?~- Isten fizesse meg.~7~Már hajlongott,
 9 11|     költözködés közben veszett el? Isten tudja.~Megyünk-megyünk,
10 30|      Maradj itt. Ha most elmégysz, Isten tudja, mikor látlak megint.
11 30|          egy kis pofont, de bizony isten, elég volt. Hát még ha valaki
12 31|          hogy egy tündökletes ifjú isten lép majd eléje, de csak
13 39|          tartva megesküdtünk, hogy Isten minket úgy segéljen.~Mámorosan
14 40|          benne. Annyi bizonyos, az Isten se teremtette ölebnek. A