Fejezet

  1 1 |             hallottad még? Tudniillik én már többször elõadtam különféle
  2 1 |             is. Bizony, kirítt onnan.~Én nagyon szerettem. Délelõtt -
  3 1 |               az indigókék nadrágját. Én, édesem, valamikor mint
  4 1 |      kacérkodott. Ezt a levelezõlapot én orvul összetéptem. Inkább
  5 1 |             mellett a hitvesi ágyban, én meg az uram, s míg töprengtünk,
  6 1 |            ennyit is a rászorulóknak? Én tudok egy fiatal zeneszerzõt,
  7 1 |              nem unod még?~Hát amikor én ezt megtudtam, hétfõn este,
  8 1 |            megdöbbentem. Annak idején én magam sürgettem meghívatásukat -
  9 1 |             és merik. Szelíd ember az én uram, a légynek se árt,
 10 1 |               egyaránt bûntársak. Ezt én nem értettem. Te talán érted?~
 11 1 |       Vaníliás kiflit is sütöttem. Az én vaníliás kiflim - szerénytelenség
 12 1 | Altwien-findzsáit, ezüstjeit, mert az én csempe bögréimet meg az
 13 1 |               csempe bögréimet meg az én alpakka kanalaimat csak
 14 1 |               vacak mûselymet, melyet én erre az alkalomra odadobtam.
 15 1 |          Éppen hogy leérhetett, mikor én felülrõl hatalmas tülkölést
 16 1 |             mint az uram, Martiny. De én rögtön észrevettem, hogy
 17 1 |        rézkampó erre a célra szolgál. Én akasztottam föl. Hódgallérja
 18 1 |           hiszen õ mindezt megszokta. Én szendviccsel kínáltam. A
 19 1 |             hegedût. Szemét lehunyta.~Én a díványon ültem, és õt
 20 1 |          játszott, álomból ébredt. De én már értettem. Nyájasan mosolyogtam,
 21 1 |          ejtette, a személyzetnek, az én cselédemnek, az én sohasem
 22 1 |  személyzetnek, az én cselédemnek, az én sohasem létezõ, sohase létezett
 23 1 |                félig, az uram négyet, én - háziasszonyi izgalmamban -
 24 1 |        lazacot. Ritkán jut hozzá. Na, én is jól bepakoltam. Bort
 25 1 |             vidáman a bankba sietett. Én egész délelõtt otthon maradtam.
 26 1 |         kitûnõen megebédelhettünk. De én szántszándékkal nem mozdultam
 27 1 |      önmagamat cáfolgattam. Júniusban én is türelmemet vesztettem.
 28 1 |              is hozzácsapom, mert azt én vettem föl, s el is költöttem
 29 1 |              most mindent elvesztünk. Én annyira örültem, hogy vele
 30 1 |            hátratett kézzel, komoran. Én a díványon varrogattam.
 31 1 |            suttogva és õrjöngve. Hogy én mindenkit kárhozottnak tekintek,
 32 1 |              a földi hatalomnak, hogy én csak az édes Jézust imádom,
 33 1 |         minden magas szellemnek, mert én katolikus asszony vagyok,
 34 1 |            arról, amit õ mondott. Hát én nem tudok neki igazat adni.
 35 1 |              Ezen gyakran eltûnõdtem. Én, kérlek, valóban örültem,
 36 2 |           házunk” elõtt játszadozott. Én akkor vettem észre, amikor
 37 2 |              Az uram bejódozta sebét, én egy kis vászondarabbal kötöttem
 38 2 |           fekszik, magunkhoz vesszük. Én másnap megfürdettem õt.
 39 3 |    Fölmosattam. Egy lócára fektettem, én magam. Hajnal felé meghalt.
 40 3 |         császár elõtt.~- Te voltál?~- Én - mondta ércesen.~- Miért
 41 3 |               orrod? Undorodsz ettõl? Én még jobban undorodom, fiam.
 42 4 |            így szólt:~- Te bicegsz?~- Én? - hüledeztem. - Miért?~-
 43 4 |          tiltakoztam kézzel-lábbal. - Én nem bicegtem. Szó sincs
 44 4 |            meg valahol a lábad?~- Nem én.~- Gondolkozzál.~- Hiába
 45 4 |            hogy igenis bicegtem, hogy én bicegni szoktam, hogy én
 46 4 |              én bicegni szoktam, hogy én a legmegrögzöttebb bicegõk
 47 5 |              mert szeretem õt.~Szóval én egy kukkot sem tudtam válaszolni,
 48 5 |             Körülbelül így beszéltek. Én megjegyeztem, hogy mégiscsak
 49 5 |               öncsalás.~Nézd, kérlek, én értettem õket. Csak õk nem
 50 5 |           Csak õk nem értettek engem. Én értettem, hogy mindig valamiért
 51 5 |               szerencsétlen fiát”, az én Miklós bátyámat, aki különben -
 52 5 |             csütörtök délután ötkor - én épp Miklós bátyámnál voltam -
 53 5 |              Várj, Alikám, várj, majd én”, biztatgatta mindegyik
 54 5 |           egyszer mégiscsak elõkerül. Én páduai Szent Antalhoz szoktam
 55 6 |               Mindenkinek megmutatja. Én már legalább hússzor láttam.~
 56 6 |            Juliskám...~Azóta, kérlek, én egyáltalában nem viszonzom
 57 6 |              olyan, amilyen. Csakhogy én már nem vagyok neki elég.
 58 8 |              jónak tartasz? Ugyan. Az én lelkemet is rengeteg bûn
 59 8 |          harmadikról volna szó. Pedig én követtem el. Ezzel a kézzel,
 60 8 |             is azt éreztem, mint ma: „én”. A kezemre pedig, arra
 61 8 |                amit erre a kézre: „az én kezem”.~Szóval tizenegy
 62 8 |              selyempapírba, átadta, s én, ahelyett hogy bal markomat
 63 8 |            Krompacher már tudta, hogy én vagyok a tolvaj, csak a
 64 8 |            gyermekkorom nagy drámája. Én valami tágas, pompás színpadot
 65 8 |               üzlet, s talán némiképp én is oka vagyok ennek. Arra
 66 8 |             elbeszélése tartott, mert én ott mindezt még részletesebben,
 67 9 |             lakkcipõjét, harisnyáját. Én, hogy mulattassam õt, odadobtam
 68 11|         között -, fekete kendõben. Az én dajkám, aki most koldul.~
 69 11|         erejével meg akarja csókolni. Én, hogy ezt megakadályozzam,
 70 11|             gyönge. Szégyellném, hogy én, aki már annyi rongy nõnek
 71 11|               ketten, csodálkozva. De én se látok. Vak vagyok az
 72 11|              mit érez õ, és mit érzek én, mindazt, ami történt vele
 73 11|              ide, mert vékonyka volt. Én melléje húzódtam. „Írós”-
 74 13|              hintánk szûk deszkájára, én melléje telepedtem, s a
 75 13|      Legkevésbé az, akire vonatkozik.~Én is hasonlóan cselekedtem.~
 76 13|        gyakorolták a francia négyest. Én egy aranyozott tükör mellett
 77 13|              mosolyogva bújócskáztak, én mindig csak Lidikét lestem,
 78 13|               hogy beleártsa magát az én személyes ügyembe akárki,
 79 13|         parasztkuvaszoktól, melyektõl én egyébként még jobban reszkettem.
 80 13|       szemrehányást is tett miatta az én édesapámnak. Otthon megszidtak.
 81 14|         beszélnek - gondolta Péter. - Én már két idegen nyelvet tudok,
 82 16|          másokkal jár.~- Szegény ura. Én csak õt sajnálom.~- Én is.~
 83 16|                Én csak õt sajnálom.~- Én is.~Tûnõdve elhallgattak.
 84 18|         modorú fiatalember. Hát ez az én barátom.~Ismertetõjele a
 85 18|         disznó, csak koszos malac.~Az én barátommal azonban nem lehet
 86 18|    tehetségtelen és unalmas fráter, s én nem is vagyok olyan nemes
 87 18|            mint a fojtógáz.~Próbáltam én már mindent ezzel a szerencsétlennel.
 88 18|            senkinek sem érdemes. Erre én (az õ bevált módszerét követve)
 89 19|             is csökkent egy tizeddel. Én is így szoktam ilyenkor.
 90 19|           hazaszállították a beteget. Én, édesem, ekkor kezdtem járni
 91 19|             valami titkuk lett volna.~Én egyformán bámultam mindkettõjüket.
 92 19|               Senki sem érti. Csak az én uram. Õ állítólag érti,
 93 19|              letörleszteni.~Bevallom, én ezt sem értem. Elmélet.
 94 19|             uram azonban hozzátette: „Én mindenesetre kikérném, hogy
 95 20|              észre semmi különöset az én emberi szememmel. Legföljebb
 96 21|                õ - a levél írója - az én mézszõke barátom elvált
 97 21|     érdeklõdött, vajon felépültünk-e. Én hasonló szeretetre méltó
 98 21|             délután hatra ígérkeztek.~Én a külföldiekkel mindig udvariasan
 99 21|               hiba. Messze a hazámtól én is úgy érzem magam, mint
100 21|            csak egy ismerõsömet, akit én alig ismerek. Fölszólítottam
101 21|            felõlünk, nem hitték, hogy én ily ragyogóan szellemes,
102 22|    vezekeljenek valamiért, s éppen az én személyemet választották
103 22|             összeget mondott, amelyet én évek alatt se tudok megkeresni.~
104 22|          részérõl el volt intézve. Az én részemrõl is.~De mi tûrés-tagadás,
105 22|       használják. De mikor sebzem meg én az ujjam? Dühösen kihajítottam
106 22|              a kesztyû 20, ennélfogva én ma délelõtt 40 pengõt költöttem
107 22|             súgtam neki mosolyogva.~- Én?~- Maga, maga.~- Az lehetetlen -
108 22|      cselekszünk. Nem is azért tettem én ezt. Kiszámítottam, hogy
109 22|   uzsorakamatot fizettem utána. Ehhez én szegény vagyok. Elismerem,
110 23|               kirezzent tûnõdésembõl, én is fölismertem õt. Ez a
111 23|              köszönjön nekem elõször? Én az ilyen embereket megvetem.
112 23|       elõzködés és nem erõharc. Ez az én erkölcsöm, az én udvariasságom
113 23|                Ez az én erkölcsöm, az én udvariasságom erkölcse.
114 23|         feleli.~A válasz kissé lehût. Én sohase jellemeznék így egy
115 23|          emberek beszélgetni szoktak.~Én szóba hozom ezt a cudarhideg,
116 23|               teszi a szememben. Vagy én az elõbb nem voltam tartózkodó,
117 23|       elméskedtem és kotnyeleskedtem. Én is hallgatok. Aztán ezt
118 23|                Az orvostanár.~- Olyan én nem ismerek - jelenti ki. -
119 23|               velem, hogy nem õ az, s én ezt az embert, akirõl fogalmam
120 23|           csorbát ütne a világrenden. Én azt hittem, hogy õ õ, õ
121 23|               õ pedig azt hitte, hogy én én vagyok. Minthogy ez tévedésnek
122 23|              pedig azt hitte, hogy én én vagyok. Minthogy ez tévedésnek
123 23|             mondja:~- Igen örültem.~- Én is - válaszolok, és úgy
124 24|             Más vevõje nem volt, csak én. Õ pedig ott benn semmit
125 24|               az is bélyeg.~- Sajnos, én nem használhatom.~- Vegye
126 25|               abban az idõben, amikor én nyolc-kilenc éves fiúcska
127 25|             fiatalabb korában, amikor én még nem is éltem, egyáltalán
128 25|             ügyesen, bal kézzel is, s én bámultam, irigyeltem õt,
129 25|       Ilyenkor mindig ott volt a gép. Én vágtam vele. Géza bátyám
130 25|           Mindenki elfelejtette.~Csak én emlékszem még rá. Hogy miért?
131 26|            megmagyaráznom, hogy azért én sem vagyok a társadalom
132 26|            kapus felé közeledett, s - én valami pillanatnyi sugallatnak
133 27|                szólt az asszonyhoz. - Én alapjában utálom azokat,
134 27|        figyelt az asszonyra. - Ezután én inkább kis költõ akarok
135 29|            együtt, kettecskén, te meg én. Még mindig nem eszik. Nem
136 29|        kérdezné tõle: „Szeretsz? Mert én szeretlek.” Erre a hús már
137 29|         csöppjeit mártogatja ki. Ezen én minden ízben csodálkozom.
138 30|             Tessék - mondta Elzász. - Én vagyok... Hogyan?... Igen...
139 30|              Be kell varrnom valakit.~Én is indultam. De õ tartóztatott:~-
140 30|        leemeljem-e a hallgatót? Végre én itt vendég vagyok, nem is
141 30|               ott?~Mit feleljek erre? Én eddig a személytelenség
142 30|                Bocsánat - dadogtam -, én csak azt bátorkodtam...~-
143 30|          hallgató.~Hát hogy beszéltem én eddig? Nyilván úgy, ahogy
144 30|             igazi valómban tûnök föl. Én ugyan nem ismertem dr. Seregély
145 30|           hallottam:~- Ide figyeljen. Én ma már harmadszor keresem
146 30|           játszani az ilyen szerepet. Én csak úgy beleugrottam, véletlenül
147 30|      mosolyogva.~- Nem - feleltem, és én is elmosolyodtam.~- Pedig
148 30|            volna. - Unatkoztál?~- Nem én.~Rágyújtottunk.~- Igaz -
149 32|              nyájasabban mosolyog. Az én szájamon hideglelõs rémület.
150 32|           teremtett ember gyakorlott. Én is az vagyok. Egyszerre
151 32|            múltak a napok, az évek, s én bizony elfelejtettem. Nem
152 33|               az ilyesmihez? Tudom is én. Nem volt többé szolga.
153 33|        másikat, újat, megbízhatóbbat. Én azonban a pártjára keltem.
154 34|               õ.~Annyi bizonyos, hogy én mindent neki köszönhetek.
155 34|             égboltot.~Borsos Péter az én elsõ elemi iskolai tanítóm
156 34|         nyakkendõvel. Nem ismert meg. Én azonban nyomban megismertem.
157 34|         kacsintott felém, hamiskásan. Én dermedten, tátott szájjal
158 34|             szegény. Inkább azt, hogy én öregedtem meg, és már nem
159 35|           Hogy most alszik. Hogy most én vagyok nála, és nem lehet
160 36|            éves vagy?~- Ötvennyolc.~- Én huszonkilenc - hadarta. -
161 36|           keverhettek volna ételembe. Én azonban hallgattam ébren
162 36|              leüttettem fejüket, s az én képmásomat tétettem oda.
163 38|      csillagok közé. Nem is csoda. Az én ábrándjaim röpülnek itt,
164 38|           ábrándjaim röpülnek itt, az én gyermekvágyaim, az én írásaim,
165 38|              az én gyermekvágyaim, az én írásaim, azok emelik, szárnyazzák
166 38|          látszik, igen. Tehát vagy az én gondolataim voltak oly súlyosak,
167 39|            emlékszem: 1893-ban. Akkor én még csak nyolcesztendõs
168 39|       gyantalemezzel és rókafarokkal, én pedig az orvostudomány titkait
169 39|            rám, mint fegyvertársukra. Én is számítottam rájuk. Néma
170 39|             rám adta télikabátomat, s én, fejembe csapva kis asztrakán
171 39|  megközelítette a felnõtteket, akiket én biztonságukért és öntudatukért
172 39|    potyogtatta oda tíz rézkrajcárját. Én követtem példáját. Utánam
173 39|    valamennyien vétkeztünk. Különösen én. Nagyralátó vágyamban gyakran
174 41|                                       ÉN ÉS A NÉMA~Lécállványon libegnek-lobognak
175 41|             tudomásul, hogy mégsem az én barátom ugrott le az ötödik
176 41|             ujjaival magyarázza, hogy én pillanatnyi figyelmetlenségét
177 41|          birodalmában él, látja, hogy én is megnémultam, néma vagyok,
178 41|           megnémultam, néma vagyok, s én se tudok tovább menni, megbénulok