Rész
1 1| lángóceánját képzeletbe látva,~mely semmivé hamvasztja a telet. ~
2 1| valóra, esztelen tömeg,~mely a kezeddel ennen-sírod ásod,~
3 1| gyönyörrel húzza a gugyit,~mely lelkeket öl és agyat butít.~
4 1| el a sápadt, vaksi fény,~mely a homályos űr ölén dereng. ~
5 1| áldom a nagy, méla estet,~mely rám suhan már nesztelen. ~
6 1| porba száll? ~Hol a hely, mely titkunkat ója,~ az égben,
7 1| akar! ~Nincsen veszély, mely összerontson,~a vérnyomon,
8 1| mint egy ezüstös álom,~ mely ifjan hull a sírba le,~s
9 1| ködét. ~A fényre várok, mely tán búmra írt ad,~hogy újra
10 1| látok két tüzes szemet,~mely tágra nyílva a sötét ködön~
11 1| sínre néz csüggedt szemével,~mely fut, de meg nem áll soha~
12 1| kél~és zúg, mint a köpű, mely nyüzsgő rajt ereszt. ~Kaszásra
13 1| szürke Gellért bércit által,~mely büszkén nyomja fel tovább~
14 1| régi album, régi naptár,~mely napot rég nem mutat már,~
15 1| sugara. ~A ritka lugas, mely a nyár idején még~árnyat
16 1| egy őszi kép:~bús park, mely elvetette~zöld lombjait,
17 2| Az élettől és sötéttől,~mely mindenütt kegyetlenül elér.~
18 2| éjszakában annyi a vonat,~mely összerág és széttöri gerincem,~
19 2| szemében ismerek magamra,~mely eljövendő álmoktól homályos~
20 2| ruhában ébred a gyermekkor,~mely a szívemben porladoz, alant. ~
21 2| a szobákkal,~a fénnyel, mely tovaszárnyal,~a tükörrel
22 2| élet. ~És fáj a füstölő, mely szerteszéled~az ó szobán
23 2| egyetlen,~csupán ez a nagyság, mely itt megy el,~és bánatomra
24 2| néztem a vékony korongot,~mely egy fa tetején borongott,~
25 2| a barna bőrdívánt nézem, mely mostan is egész olyan,~mint
26 2| sápadva szomjazom,~az életet, mely már csak félig élet,~a hervadt
27 2| és a sírt,~s a hűs napot, mely a holdnál sötétebb. ~Beteg
28 2| korzó.~Itt egy hervadó kert,~mely érzi már a gyilkoló októbert~
29 2| utolsó-halálost, szomorút,~mely lelkemet tehozzád igazítja,~
30 2| világgá szállt siralmat,~mely a szivedből jött - érintve
31 3| véradód.~Puffadt erszényed, mely vértől hizott meg,~
32 4| melyből isznak,~hangjukat, mely mint a visszhang,~alvó nyoszolyájukat. ~
33 4| merednek. Érzik a szemem,~mely felkavarja halk nyugalmukat,~
34 4| két karom,~A két karom, mely csupa rózsa,~most rózsa,
35 4| értelmetlen disszonancia,~mely csak beszél és szótlanul
36 4| vagyok a fájdalom vizével,~mely szemem résén lassan kicsurog. ~
37 4| kicsurog. ~Mit ér e kéz, mely álmatlan kotor,~e törzs,
38 4| még minden kocsi-neszre,~mely tőled jő, vagy hozzád zakatol.~
39 7| a két ledér éji pillét,~mely cifra lámpákhoz lebeg. ~
40 7| zűrzavar. ~Forró ujjuk,~mely sok férfit,~szívet ölt, ~
41 7| jó volt, mint a tűzláng,~mely téli fagykor melegítve tűz
42 7| mindörökkön,~játékban élni, mely valóra vált?~Virágok közt
43 7| kicsiny vagyok,~s te élet, mely sötéten felkomorlasz,~mindenkinél
44 7| veszélyesebb, iszonyu torlasz,~mely kőkeményen az utunkban áll,~
45 8| tirólatok dalol ma lelkem,~mely csupa jaj és csupa seb. ~
46 8| a szívem is, e szörnyet,~mely nappal céltalan, halott
47 8| szivar.~Hogy oly lázzal, mely ezer éjszakáé,~azt mondjam
48 8| decemberi deres virradat,~mely most szivembe, ahol minden
49 8| szívdobogtató és szürke hajnal,~mely most megindul sejtető robajjal,~
50 8| Szonett egy szoborra~mely az álló Dantét ábrázolja ~
51 8| öntöm,~s hívom emléked, mely ma újra néma.~Szóljon neked,
52 8| földet~irtózatos ököllel,~mely nem lehet övé már. ~Mert
53 8| már csak segélysikoltás,~mely ki se hat a tűzön-poklon
54 9| a forradalmat, a lázat, mely elégetett,~mély bánatát
55 9| s a szép~és mély zenét,~mely csöndbe símul szívünk láza
56 9| kimondhatatlan,~ezernyi nesz,~mely ágról-ágra pattan? ~E suttogás,
57 9| unottan vártuk az időt, mely eljő,~hiába lángolt kelletőn
58 9| szeretem a bús pesti népet,~mely a Külső-Józsefvárosba tépett~
59 9| cigány-időm, áldott elektromosság,~mely mostan is hullasz, heves
60 9| szivemnek és szavamnak,~mely álmokat adtál s nem ismert
61 9| hiszek a nőbe. Nem a kézbe,~mely ad-vesz, a szájba - kis
62 9| és volt kedves ingaóránk~mely szelíden járt az éjben,
63 9| csak bámulom,~a szájam, mely mint a gödör,~mély és sötét,
64 9| csöpörög a híg eső.~Ó unalom, mely céltalan~bölcsőm, koporsóm
65 9| dolgozószobámban?~Az ingaóra, mely siet serény~útján tovább,
66 9| sírhalmi érc,~vak holdvilág,~mely alig égsz,~s elhiteted,~
67 9| és e golyón~hús lázadoz,~mely porból jön~és porba tér,~
68 9| az te vagy. ~Igaz, egész,~mely önnön-magát bátran koronázza~
69 9| akarok tenéked adni,~olyant, mely nékem kiskoromba tetszett,~
70 9| múltról,~se pókhálós könyv, mely bölcs és hideg lesz.~Figyelj
71 9| szorongó, szörnyű életet,~mely lomha medrén hömpölyög közönnyel,~
72 9| hazudjon,~s valljon hazugságot, mely mégis áll.~Ő erre feltekintett,
73 9| tündéres, csöppnyi mását,~mely - itt s amott - örökre céltalan.~
74 9| a findzsát, a jó tejet,~mely a beteg kisgyermeknek barátja? ~
75 9| eltörte a torkomban a kacajt,~mely mint repedt harang, sikoltani~
76 9| légy áldott, régi csend,~mely mint egy messzi jaj,~álmomba
77 9| megkerülém a huzós kútat, mely az ócska szivattyún~messze
78 9| szobába zarándok~áhitatom, mely célt mutatott valahol a
79 9| menekülve a messze New-Yorkba,~mely makacsul késett a vizek
80 9| Átfájt álmaimon fájdalma, mely úgy komorult rám,~mint az
81 9| pár évig a gazdád~a körbe, mely szűk és bezárt egész.~Kik
82 9| Hogy áll a buta kő is,~mely látta egykor győztes életem,~
83 10| aztán~elromlik a test, mely zárja hüvelyében~lelkemet,
84 10| száztitkú, halovány emlék,~mely néha a fellegekig magasul.~
85 10| életed~s egyedülvalóságod, mely neki~oly idegen,~hogy beleborzong~
86 10| ajtónak,~olvasott a csöndben,~mely az ő csöndje volt már, csak
87 10| igéret, az a jó jövendő,~mely majd eljön oda, s a semmiség,
88 10| Figyeld inkább e pillét,~mely most erre röpül, egymásra
89 10| arcán~gyűlölet, irigység, mely messziről valami éteri~bánatnak
90 10| nincs semmi más, csak a szó, mely elzeng~s visszhangot ver
91 10| ver az időben, csak a szó, mely~példázza az időt, s úgy
92 10| közt a kést, az ölő kést,~mely sorsokat bont meg, kettévág
93 10| mindent,~a szájon a jelt, mely egy életet tár föl,~a szóban
94 10| éppen~az ember élete is, mely elkezdődik,~aztán gyorsan
95 10| beteg cimbalomverővel,~mely halovány, jodoformszagú,
96 10| meg az ököl,~az ifjúság, mely előre száguld, vak diadallal.
97 10| Dicsérd azt a parancsot,~mely idején golyót küld ifjú
98 10| átkozd meg a sebész-kést,~mely elránt a haláltól s itthagy
99 10| Sirály ~- Dac és düh, mely felhők közül kiszáll!~
100 11| közt a kést, az ölő kést,~mely sorsokat bont meg, kettévág
101 11| mindent,~a szájon a jelt, mely egy életet tár föl,~a szóban
102 11| éppen~az ember élete is, mely elkezdődik,~aztán gyorsan
103 11| beteg cimbalomverővel,~mely halovány, jodoformszagú,
104 11| meg az ököl,~az ifjúság, mely előre száguld, vak diadallal.
105 11| Dicsérd azt a parancsot,~mely idején golyót küld ifjú
106 11| átkozd meg a sebész-kést,~mely elránt a haláltól s itthagy
107 11| Sirály ~- Dac és düh, mely felhők közül kiszáll!~
108 12| Családtalanok óriási családja,~mely a többség törvényét túlkiáltja,~
109 12| kánaáni~aratást. ~Kerek eget, mely egy családot~ölel át. ~Parasztleányok
110 12| hercegnői~derekát. ~Bő dáridót, mely könnyeinkbe~belefúl. ~Ifjú
111 12| régi-ízű~szavakat. ~Ábrándomat, mely életemre~sebet üt. ~Hajnal
112 12| egyedül. ~A hosszú őszt, mely visszanézve~menekül. ~Jaj,
113 12| hajdanán lettél a fájdalomból,~mely a vadember mellkasába tombol~
114 12| a hangos~filmek beszéde, mely közelbe-távol~egyforma és
115 12| kínokra egy kalandor~csörgő,~mely zsongít, úgy csitít el,~
116 12| nekem a bandzsal~önkívület, mely kengyel~nélkül az égbe nyargal. ~
117 12| Kiáltás ~Mi ez a vágy, mely vérem megrohanja?~Nő, légy
118 12| telefon az elhagyott lakásban,~mely éjidőn reménytelen csörömpöl,~
119 12| enged. ~Ámbra~zsarátnokot, mely rádereng szobámra. ~Lássam~
120 12| szörnyü betegség. ~Sorsom, mely eddig tétova ködbe bújt~
121 12| szépitsen tovább,~mint hold, mely a felhőkön oson át,~s széthordva
122 12| szemet. Nézzétek, itt e kéz,~mely a kimondhatatlan ködbe vész~
123 12| folt,~mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,~s a csillagok~
124 12| a langyos őszi~éjjelbe, mely a hideget előzi,~kimondhatatlan
125 12| tartósabb is, mint az élet,~mely vérrel ázott és merő seb. ~
126 13| háborog, miként a tenger,~mely forradalmasan buzog előtte. ~
127 13| már nagy testvérérzelem,~mely a viharba is lobogva, égve~
128 13| láng, majd egy tüzerdő,~mely bíborával az égig lobog,~
129 13| mint egy ezüstös álom,~mely ifjan hull a sírba le,~s
130 13| százszor szent betegség,~mely bennem élt. De beteg a világ. ~
131 13| régi ágyba,~de nincsen út, mely arra vinne már, ~szivében
132 13| törtetek.~Bölcsőm koporsó,~mely kivet olcsó~gyönyör-csatára
133 13| és túl a kapukon a semmi,~mely lármázik a fényben, ifjan,~
134 13| szobor. ~Az ősi álom ez, mely a halálnál,~az éjjelnél
135 13| ez arc s ez árva nesz,~mely egyedül sír a világba halkan. ~
136 13| velőből~és gondolatból, mely mindig előtör.~Bár ín szakad
137 13| és csoda~tündéri palota,~mely sorsokat remekbe mintáz,~
138 13| s a tapsa olyan orkán,~mely a fülünkbe mennydörög sokáig.~
139 13| gyógyíthatatlan szívemet,~mely még a régi, szent beteg. ~
140 13| kegyetek.~Odaadom a szívem is,~mely boldog hűtlen-híven is,~
141 13| ismerném a kedves drága testét,~mely édesebb, mint méz, tej és
142 14| szívében is volt fényes oltár,~mely egykoron szent lánggal volt
143 14| földön,~vagy az az árny, mely üldözi örökkön?~Elmélkedett
144 14| ezek;~a rím, a hírnek álma,~mely eltűn, messze szállva,~s
145 14| te pompás, bús borongás,~Mely tört szivünknek álmot ad:~
146 14| sorsunk csak röpke álom,~mely az idővel elrepül. ~Ránk
147 14| fölöttem e sok csillagábra,~mely lánguszállyal rőten elrobog,~
148 14| pislog az ész, ez a mécses,~mely serceg őrült vészes éjszakán.~
149 14| önmagába roskadt szenvedés,~mely túlfeszülve vak bacchansi
150 14| és piros,~s a barna föld, mely érett gyásszal~koporsómra
151 14| szerelemnek,~a különösnek, mely csak az enyém. ~Többet szerettem,
152 14| szalutált. ~* ~A parazolt,~mely annyi fényt elpazarolt. ~* ~
153 14| s a föld varanyga,~való, mely a vágyat fölülmulandja,~
154 14| Rimet reád még! Színt, mely életemre~odafest!~Ha meghalok,
|