Rész

   1    1|                csodáltam, lám a lámpa,~s bámész szemekkel néztem
   2    1|                én. ~Most tört a lámpám s nincs lámpafény.~Isten-kísértő,
   3    1|              vagy mezőm, rideg szoba -~S oly jó e lámpafényes árnyba! ~
   4    1|            kezembe gyorsan jár a toll,~s a lámpafénybe bámul arcom... ~
   5    1|                csilingel millió virág,~s én vérszegény, kövér kelyhük
   6    1|                a mély csendességen át,~s míg véres ködbe meghal künn
   7    1|          hajszolja őket a tüzes robot,~s azt mondja mind, a lámpa
   8    1|          szívem egyre halkabban dobog,~s sírok, mint hogyha minden
   9    1|                ajkam, szemem kinyíl... S a lámpa ég.~ ~
  10    1|            dicsőség zordon nagyjai~kő- s érc-mezükben hallgatag virasztják~
  11    1|                éjjelét.~Sütött a hold, s a kert gyepűire~kékes, sugárzó
  12    1|          kőszobor talapzatára rogytam,~s figyelve fényes, nagy szemébe
  13    1|                holdnak sugára lengett,~s mig arca a kétes sötétbe
  14    1|             öröm rózsáitól kigyulladt:~s most bús, komoly fagy ül
  15    1|               komoly fagy ül vonásain,~s nem rezdül arcán a meredt
  16    1|              háborogva mozdul a talaj,~s a nyári orkántól meging
  17    1|                alakba az már mind övé,~s az eszmehonból bágyatag
  18    1|              lázadozva, sírva,~nevetve s elfuladva küszködünk mi,~
  19    1|            kapkodva a türemlő semmiért~s megvetve azt, ami a létező. ~
  20    1|           megvetve azt, ami a létező. ~S éreztem akkor, hogy a durva
  21    1|           akkor, hogy a durva tömb él,~s minden mi eltün ez árnyék-világból,~
  22    1|           satnya félelem honában élünk~s rabláncokon szilaj táncot
  23    1|              ami itt van: csonka, tört~s az elmulásnak halvány áldozatja,~
  24    1|               az élet lassu tengetése,~s köztünk, halottak közt,
  25    1|               óriások, kővé vált erők.~S forró fejem lehajtottam
  26    1|                   bohócruhába öltözöm.~S elfojtom értetek, dacolva,~     
  27    1|                de rája süveget csapok,~s nem érezem a tarka lomtul~     
  28    1|             kapaszkodom meg bágyatag. ~S ekkor nem is tudom, hogy
  29    1|             Egy őrülthöz~Előttem állsz s hadarsz: király vagy,~vért
  30    1|             szomjazó, vad, gyilkos úr,~s az őrület nagy koronája~
  31    1|             agyad a zord valóra eszmél~s nem részegít az őrület. ~
  32    1|               kezed kaszál a légen át,~s mi szívszorongva, mosolyogva,~
  33    1|              szemembe drága trón lesz,~s legfájóbb könnyem elsirom. ~
  34    1|       szememben,~az őrület lángjainál,~s megcsókolom rongyos sarudat,~
  35    1|              de ő hatalmát képzelemből~s roncsolt agyából alkotá. ~
  36    1|          lebegjen a felejtés bűvkörén,~s ne bántson a bűn, a sár
  37    1|              kriptád hallgatása csöng,~s mélységeidből nem nézek
  38    1|                nesz a lombokon, a fán,~s tűz-csókokat kapok a tiszta
  39    1|            üres, kihalt a szó, a hang,~s én sáppadottan fekszem itt
  40    1|             itt alant. ~A föld szorít, s fölém végetlenül~tágul ki,
  41    1|         szegény fáknak köves ugar jut,~s mind kétségb'esve nyujtják
  42    1|             gyerek sír-rí szünetlenül,~s a háziúr, lakó egyként fogoly,~
  43    1|             porol;~hol annyi közt vagy s mégis egyedül,~hol a nyomor
  44    1|            mégis egyedül,~hol a nyomor s gazdagság elvegyül,~hol
  45    1|              írók éjente lázban írnak,~s ha rózsaarccal ébred a szelíd
  46    1|                éji lámpa;~hol éj a nap s a nappal éjszaka,~hol sose
  47    1|        zűrzavar volt a homályos udvar,~s a házalók döngték be dús
  48    1|               döngték be dús dalukkal,~s csak nőttek a szivek fájdalmai... ~
  49    1|          reszketés fuvalma szállt oda,~s belésírt e homályos zűrzavarba,~
  50    1|       részegits meg párás, gőzölő föld~s te márciusnak fűszeres szele. ~
  51    1|              hullámzatos, sötét hajam.~S én hallgatom fáradt szivem
  52    1|         elbágyadok és meg se moccanok.~S a szél lábbújjhegyen jő
  53    1|              nézni erre,~hogy élek-e - s fekszem, mint egy halott.~ ~
  54    1|        egymagam~a fűbe rejtem arcomat,~s mélázok gondtalan. ~S hallván
  55    1|         arcomat,~s mélázok gondtalan. ~S hallván a föld lehelletét,~
  56    1|         mindenem,~te szültél egykoron!~S viharszavad bús intelem:~
  57    1|            meghalál szégyen-keresztfán~s nem hajolál meg a gyáva
  58    1|             favázát megszögezem vadul,~s vasszívvel és csontos marokkal~
  59    1|              várt csak a kegyúr ott, -~s félrelökéd nyomorult jutalmát. ~
  60    1|              még aznap a mennybe volt,~s bizony mondom, te itten
  61    1|             mielőtt letörék a térded. ~S hogy néma lett az agykoponyák
  62    1|               olajfát porzivatar veré,~s indult a föld s hasadt a
  63    1|       porzivatar veré,~s indult a föld s hasadt a kárpit:~két nagy,
  64    1|            elfogott, nemes vadállatok,~s birkóznak a valóval vicsorogva,~     
  65    1|            fakó, de nem könnyharmatos,~s mellükre Themis en-jóvolta
  66    1|            főmet,~          rózsafüzér s koboz a kezemben. ~Fehér,
  67    1|           olvasztó meleg fú,~          s forrva bugyog fel a szőke
  68    1|               forrás. ~A csíra mozdul, s a pihegő talaj~aszfalt-füzőjén
  69    1| aszfalt-füzőjén nyögve emelkedik,~     s az ébredés fuvalma áttör~          
  70    1|                a víg mosoly,~          s hallják az éjbe, félve hallják~     
  71    1|             birokra kel~a satnya sarjú s a remegő szobor,~     görcsös
  72    1|             bombázva pattan,~          s messze sötétbe közelg az
  73    1|             táncokba fognak,~          s barna, pogány szüzek énekelnek. ~
  74    1|              pogány szüzek énekelnek. ~S távolba, künn a széna-szagú
  75    1|              talpra szökik vigan,~     s véres szemekkel, mennydörögve~          
  76    1|           semmivé hamvasztja a telet. ~S ha lángszerelme sápadt őszbe
  77    1|       lángszerelme sápadt őszbe vénül,~s zöld pártadísze hullong
  78    1|              már hülő keblére fekszem,~s elsírva ottan legnagyobb
  79    1|             elfödte a nagy éjjel,~     s jól tudta már, hogy ott
  80    1|             menyország boltja tűn fel,~s eléd ragyog szikrás gyémánt-betűkkel~
  81    1|                 mint a fény éji foltja~s kacag feléd hószínü ördögöd.~ ~
  82    1|             szülőhonod szennyes sarát,~s reád mutatva szólt hűtlen
  83    1|              járt";~Lenn jártam én is, s borzasztóbb pokolban,~de
  84    1|                harapta vérző köldököm,~s pillámra dermedt forró könnyem
  85    1|            tüzkohón.~Megettek ördögök, s a testem itt van, ~véresre
  86    1|         gyászmenet jő~A gyászmenet jő, s a sötét uton~halvány ajakkal
  87    1|          vigaszt, reményt állhatlanul,~s siró szavam az éjszakába
  88    1|        vérfolyam,~amely zengette ajkát s élteté őt...~Boruljatok
  89    1|              lobban az éjszínü fátyol,~s te gondtalan jársz-kelsz,
  90    1|              te gondtalan jársz-kelsz, s alig vigyázva~nézesz fel
  91    1|                gyászra...~Jön a menet, s nem sejted mégse, mégse,~
  92    1|              csontfő váza int le róla,~s őnéki harsonáz gyászos zenétek.~
  93    1|          fogatján pöffeszkedve pompáz,~s rátok vigyorg a tömpe orru
  94    1|                és ébredjetek!~Láncot - s zúzzátok főtöket vele,~aranyhaját
  95    1|          virágos arcát~a gyáva gazság, s sírjon az igazság.~Verjétek
  96    1|             igazság.~Verjétek melletek s zokogjatok~szegény helóták...
  97    1|          mindennemű~vagyont érő arany- s rubin-nedű.~Csak egy pohárra
  98    1|      rubin-nedű.~Csak egy pohárra hív, s nem dől ki százig... ~Aztán,
  99    1|                midőn a sok ivó elázik,~s az asztalok alatt horkol
 100    1|              fuvallat száll ki ajakán,~s egyszerre néma lesz és halavány.~
 101    1|           gyertya szára is leég tövig.~S ő az alvók mellére térdepel,~
 102    1|             öblös, csontos durva álla,~s rontó hatalma diadalmaképp~
 103    1|            porba mászók homlokára lép.~S a szürke fényben áll vigyázva,
 104    1|           küzdve hét nap~munkálkodott, s a nyolcadikra bért kap,~
 105    1|             poros lebujnak közepén~áll s ütemet ver a sovány legény.~
 106    1|             kiáll a csapszék ajtajába,~s a habozókat vaskarral berántja.~
 107    1|            szelíd ábrándozók bejönnek,~s hódolnak a tilos, szines
 108    1|                az unott bizonytalanba,~s ásítozik boruk mellett henyén~
 109    1|           álomgyilkoló sovány legény. ~S hogy végre szürkül a ködös,
 110    1|                Vagy perpatvart kavar - s örül neki -~munkába jő a
 111    1|          cibálja a fülét,~a vére foly, s csak rázza, döngeti,~az
 112    1|             ágyba felriadnak gyermeki,~s látják az árnyban, a vértócsa
 113    1|            gyűl a megcsalt és az árva.~S a reszkető, üres gyönyörpohárba~
 114    1|             végre az alkony elérkezik:~s ágyába dől a gyenge és beteg,~
 115    1|              léha cimbora.~Az éj sötét s már rég lejárt az óra,~eltört,
 116    1|           rávigyorg kaszásan, feketén,~s karon ragadja a sovány legény.~ ~
 117    1|           Magamra eszmélek, felébredek~s agyamban egy vonagló gondolat
 118    1|        hallgatom, hogyan dobog szivem,~s hideg borúval bámulom magam,~
 119    1|              továbbhajítható darab fa,~s mégis nekem örök, sötét
 120    1|            összetörni fájdalmas halál,~s titkos szövetjén, élő porcikáján,~
 121    1|             végtelen űr miriád atómja,~s ha meghal, a világ is véle
 122    1|               a vajúdó gondolat piheg,~s a titkos érzés őrült táncra
 123    1|          hangomat,~a néma légbe száll. S oly idegen.~Oly bágyatag-csodálkozó
 124    1|             értem, mit jelent e hang. ~S tükörbe nézek. Az ezüst
 125    1|          nappal-éjjel küszködöm magam,~s aranyt túrok körömmel, vas-pöröllyel~
 126    1|               dereng. ~Mi ez a rejtély s - ez a sejtelem? ~Ím e világos,
 127    1|        látva-látok, a mélységbe látok,~s rémülve érzem, hogy az ős-titok,~
 128    1|         valakit,~ki újra lángra szit -~s nem látok át a vaksötét
 129    1|                 mondd, szellem-rokon? ~S elém lebegsz... De majd
 130    1|                ár,~a ház, a szürke kő.~S az ég, mint szemfedő~befed
 131    1|           kiszállni rozzant alkatából,~s kemény falába ütköztél örökkön. ~
 132    1|                kormos mélyén pihegtél,~s üszkös szemekkel vágytál
 133    1|       lángcsarnokán át~célodhoz értél, s ott ráhullt a béke,~a ciprusok
 134    1|               hogy a barátotok halott?~S míg fekszem ott, deszkák
 135    1|          lelketek, hogy dáridózzatok? ~S én, én az átkozott, majd
 136    1|              gőzcsapot hagyd könnyedén s lazán! ~Száguldj a tiltó
 137    1|                lámpa vérjelébe,~rohanj s recsegjen a homok, kavics.~
 138    1|           benne kár,~egy pillanat csak s a vonat megáll.~ ~
 139    1|           narancserdőn merengve~járok, s a léptem hangja kong.~Sárgult
 140    1|                a vadont. ~Magam vagyok s megyek tovább, csak~a fákon
 141    1|               hamvas, fakó rózsáiból. ~S én csak megyek a kínkeresztre,~
 142    1|                 ezüst köd szálldogál. ~S én csendesen zokogni kezdek,~
 143    1|              rám suhan már nesztelen. ~S avart söpör felém az árok,~
 144    1|         fölöttem egy nagy varju károg,~s gúnyolva szól: "Jó éjszakát!"~ ~
 145    1|               vagy tán az álom a való,~s e napsugáros, kékes űrben~     
 146    1|              ha reggelenként ébredünk,~s akkor igaz valónkba látunk,~     
 147    1|                az égben, az ó sírokon,~s az ember, e bolygó lakója~     
 148    1|              holló,~     holnapra ősz, s a sors ledönt,~minden csodálatos,
 149    1|               meghalunk az ágyba,~     s reggelre már mások vagyunk.~
 150    1|         látomány lenn, ami durva,~     s a láthatatlan az, mi van.~ ~
 151    1|            sorscsapást rajongva áldom,~s a bánatot magasztalom. ~
 152    1|                sarat -~Az én honom áll s megmarad. ~Sziklátok ing
 153    1|               látta senki égi kincsem,~s sok azt hiszi, valóba nincsen,~
 154    1|              én álmodom új lét felől. ~S amíg a harcporondra gyász
 155    1|              vonaglanak~Ma itt vagyok. S tán messze, máshol,~     
 156    1|              ember,~     vár, felzokog s hív szüntelen. ~Talán szeret.
 157    1|               ha lopva jő az alkonyat,~s a tág, nagy ég kék tűkörében~     
 158    1|                én, dicső vezérlő,~     s hátán visz a szolgám: -
 159    1|                szárnyán.~Egy pillanat, s már száll, mint hogyha látnám~
 160    1|               az ismeretlen, éji róna,~s a szikra, mint a puskacső
 161    1|               golyója,~szívembe forog, s fut, rohan felém. ~Látom
 162    1|          szelek zúgnak, vacogva félek,~s szeretném megragadni még
 163    1|                megkap,~jön a derűs ma, s meghalt már a tegnap. ~Múl
 164    1|             már a tegnap. ~Múl az idő, s csak állok tétlen én,~a
 165    1|                nagy csíkokba szétfolyt~s a tarjagos ég arca csupa
 166    1|         remegve lüktet által a szobán,~s nincs semmi, semmi nesz,
 167    1|               sem ilyen. ~Vár a kerék. S a rozzant szerkezetből,~
 168    1|                alant zokogtak a habok,~s egy téveteg hajó a vízben~     
 169    1|            titokzatos, bús volt az éj,~s a selymes és szagos víz
 170    1|                    a perc oly illanó. ~S miért, miért nem? sirni
 171    1|              gondolok-e a titkos éjre,~s elém tünik-e majd igézve~     
 172    1|               híd, e hab, e tűz-virág,~s az éj, amelyre a sugár szőtt~     
 173    1|                  vörös lángpántlikát? ~S hogy érzem akkor ezt az
 174    1|           megrogyva, búsan, társtalan?~S mint látom a híd-bolton
 175    1|              Vagy tördelem eres kezem,~s a habzenére, lángözönre~     
 176    1|            mely ifjan hull a sírba le,~s ma sem tudom, hogy az az
 177    1|             mint száz izzó csodás nap,~s szikrás korommal bukjatok
 178    1|             egymásba villant a szemük, s nevettek. ~És haldokolva
 179    1|               lengik körül az ágyamat,~s csiklandozó gyermekmosollyal~
 180    1|          néznek reám nyugodt szemekkel~s forró szemembe könny csorog.~ ~
 181    1|                mint egy éjszínü lepke,~s megáll a tánc. ~S könny
 182    1|               lepke,~s megáll a tánc. ~S könny hull vidám szemünkre
 183    1|               ajkunkra ráfagy a kacaj,~s kitör szivünkből hörgve,
 184    1|         világát~liliom-arcaidra loptad~s szén-fürtödön borongva száll
 185    1|               szíved érti~költőszivem, s sebére írt hoz. ~Melengető,
 186    1|                a képem, lángra keltem,~s könnyezve hallgattál te
 187    1|        könnyezve hallgattál te ottan. ~S elmondtam, ó rejtélyes asszony,~
 188    1|             szenvedtem titkon miattad,~s bozontos főm és lázas arcom~
 189    1|              is hideg és hallgatag ma,~s fakó, sötét, mint a kialvó~
 190    1|               a szám, ajkam, homlokom,~s mint vészharang ver dobbanó
 191    1|             szivem. ~Gyertyát gyujtok, s szobám sötétjiben~kacagva,
 192    1|              mondtad: újra vért köpsz,~s már várod a halált. ~Kályhád
 193    1|             tettem.~Hullott a könnyem, s bámultál reám,~majd megcsókoltál
 194    1|          tenger.~Csend van, vihar lesz s gőgös ajkad~még szólni sem
 195    1|            eredben,~sorvasztja a húsod s a csontod,~nehéz hajad sötét
 196    1|           márványvonalját zúgva mossa,~s rám hullsz pihegve, mint
 197    1|              égett az ablakok üvegjén,~s köd szállt a szélnek röpke
 198    1|                repült a zöld szalonba,~s én andalogva készülődtem,~
 199    1|           lámpaláng táncolt a széltől,~s felsercegett az esti ködben. ~
 200    1|              Általkaroltál vaskaroddal~s rimánkodó gyermekszeszéllyel~
 201    1|           félsz, ha jő a rémes éjjel. ~S ahogy habozva ingadoztam,~
 202    1|             virágom...~leszállt az éj, s én ott maradtam. ~4 ~Forró
 203    1|            újra majd találkozom veled,~s te lángot adsz én koldus
 204    1|                most is érzem:~te jössz s egymásba villan réveteg ~
 205    1|                alszom, lázba küszködöm~s fönn látok két tüzes szemet,~
 206    1|               ti engemet megátkozátok.~S most a szivemre kő gyanánt
 207    1|               reám kacagnak a leányok,~s átok ragyog égő szemükben -~     
 208    1|            szemükben -~     egy átok. ~S sír felé húz e nehéz kő,~
 209    1|             mikor elhagynak a barátok,~s belésüvítem a sötétbe:~     
 210    1|              lángra gyullaszt tűzöled,~s érzem, nem voltam sohse
 211    1|               voltam sohse boldog~     s mi hozzád fűz, csak gyűlölet. ~
 212    1|                szétűzted édes álmomat,~s nem bánod azt, hogy otthon
 213    1|               minden férfi csókol~     s átkoznak a félő anyák? ~
 214    1|                aki nem érez és nem él,~s meredt, fehér, szederjes
 215    1|            sötétlő sírban alszik,~     s azt sem tudom, hogy merre,
 216    1|        Nyomomban a fekete asszony~     s ha szenvedek bús éjjelen~
 217    1|              könnyez mégsem velem~     s letépi párnám, hogyha alszom... ~
 218    1|               hol elhagy a sivár tömeg~s véresre marja lázas arcom... ~
 219    1|              volt a nagy végtelen~     s most porba roskadok le némán. ~
 220    1|                     te vagy dicsőségem s a célom. ~Dacos fejem lehull,
 221    1|                 társaid az árnyak~     s reggelre arcod krétaszinü,
 222    1|            legnagyobb a fojtó némaság,~s kitárva gyenge karjaid,
 223    1|                  én egykori szerelmem,~s meggyújtod régi emlék~sírmécsit
 224    1|              el, amint tovább haladtam~s ő nézte halvány lámpafénynél,~     
 225    1|                kazánnál fogja a csapot~s parancsolóan áll egy szörnyü
 226    1|                bús, süket mozdonyzörej~s ím vaskarokkal, égve átölel~
 227    1|            szivek trónussá halmozódnak~s a kárhozott, fulladt dorbézolóknak~
 228    1|       panasztalanul járkált mindenütt,~s a hófehér párnákon úgy feküdt,~
 229    1|               bárány. ~Hogy átkaroltam s ő hűsen mosolygva~szemembe
 230    1|                nézett, haloványra vált~s virágtivornyában, gyönyörsikolyba~
 231    1|              meg az ő gazdag vőlegénye~s ő is fehér, bús lett, mint
 232    1|                egy halott. ~Sírtunk... S a láz tüzében láttam ott~
 233    1|        szétdúlt, forró ágy felett~Mors s Ámor hallgatag fogott kezet.~ ~
 234    1|                 szűzi, gyenge gyermek,~s te szent, te bűntelen, te
 235    1|          virágos, ifju, tiszta arcodon~s fogam csikorgatom, hogy
 236    1|        csikorgatom, hogy nem szeretlek~s a fagyban a lángokról álmodom. ~
 237    1|               szembe ülsz le a vonatba s akkor,~midőn remegve sejtem,
 238    1|            ébredő nesz álmos, elhaló. ~S az ónszin égből, a halk
 239    1|        Napfényben égnek a fehér falak,~S mégis jeges, halottas, téli
 240    1|      számüzöttje. ~Lábújjhegyen várom, s keblére dőlve~átfogjuk egymást
 241    1|              mikor mindenki ágyba tér,~s elcsendesül a lármás utca,
 242    1|         reszkető és kéjes borzalomban,~s rémlik szemüknek a sötét
 243    1|             rémülő kiáltás szerteszét,~s létráramászás megfeszült
 244    1|       orrlyukát dagasztja tűz-haragja,~s amíg a kürthang a tájat
 245    1|        befagyott tó, fénylik a tükör. ~S e tárgyak közt az esti hangulatban~
 246    1|             parókás delnő mozdulatlan,~s zord gőgje olyan jól illik
 247    1|               Azt hinnéd, hogy nem él, s szobor, de ajkán~egy jégmosoly
 248    1|               nagy, álmodó ezüstlemez,~s ébenfa tartód oldalára~     
 249    1|                parfüm száll szerteszét~s itt vannak - úgy, mint hagyta
 250    1|                nem kacérkodhatsz vele,~s fakó, hideg-tekinteted most,~     
 251    1|               mikor szemedbe nevetett,~s a csillogó, fénylő üvegbe~     
 252    1|          voltál leghivebb barátja~     s mindenkoron láthattad itt~
 253    1|                becsukta ajtaját ő~     s a lámpánál, éjfél felé,~
 254    1|              fejébe szállt a vágy bora~s elmondta néked azt a titkot,~     
 255    1|           addig, mig a harcból kihull,~s rózsás sebet, lávás enyelgést~     
 256    1|             elsápadt, kigyulladt,~     s te láttad őt csak, senki
 257    1|               emlékezel? ~Ma várod őt. S olyan üres vagy.~     Meredt
 258    1|      mindegyike.~"Jön a vonat" szólnak s zaj kél e szóra...~Csak
 259    1|             tekintnek a sinek felé ők,~s a vérszemű szörny már liheg
 260    1|            hangtalanul tűnik el alább,~s távol kigyúl két véres,
 261    1|                év mulva... járja egyre~s szemünkbe titkos fájdalom
 262    1|            kinyílik csendesen az ajtó,~s ezüst tálcán bort ad fel
 263    1|                dörögnek a vonatkeréken~s bús és nyomott a hangulat.~
 264    1|            színes lámpák közt botorkál~s amíg fanyar köd száll oda,~
 265    1|                  de ezt nem tudja más.~S eszébe jut, hogy teljes
 266    1|              otthonja bérelt szálloda,~s ásítozik, nyújtózkodik rá -~
 267    1|              gőzvonat hörögve fut csak~s kétségbeesve könnyez ő.~
 268    1|               fut, de meg nem áll soha~s leroskad a nedves kavicsra -~
 269    1|          vagyonja,~az is szinetlen már s kopott.~Hamvadt szemekkel
 270    1|         Hamvadt szemekkel néz a múltba~s reményre nem talál okot,~
 271    1|            uszálya vágyik le a földhöz~s világít a rét lankás síkjain. ~
 272    1|          áhitatban a göröngyre hajlok,~s tisztelve oldozom meg a
 273    1|               dobálja perzselő nyilát,~s távolba leng egy kósza délibáb...~ ~
 274    1|       Felzendül a húr a sikos terembe,~s egyszerre zörgenek az ablakok,~
 275    1|             lóg kuszált, sötét hajuk. ~S amíg a kurjantások árja
 276    1|        pillanat - a táj sötét azonnal,~s az ég tüzet vad őrületbe
 277    1|                vágyó bolt vadul hörög,~s ott áll a kórós pusztán
 278    1|            kórós pusztán két oroszlán,~s egy tűzpokol tátong fejük
 279    1|          ajkain,~sörényes főjét rázza, s nem-remegve~belesüvít a
 280    1|          boltokat emberraj tölti meg. ~S míg zúg a kedv s a víg kacaj
 281    1|           tölti meg. ~S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,~megrészegül
 282    1|         megrészegül az illaton a föld,~s tavasz-ruhát kéjes mámorban
 283    1|             felénk a nyár,~az éj meleg s már perzselő a reggel,~bolygunk
 284    1|              az éjbe álmodó szemekkel,~s ritkán találunk hűvös árnyra
 285    1|                új erőbe forrva~kiszáll s az égre lánguszályt röpít. ~
 286    1|               füstje besuhan az orrba,~s az ágy fölött fullasztva
 287    1|           halhatatlan félést érezünk. ~S a zárt kapun bejő egy szörnyü
 288    1|          nevünk se kérdi -~ágyunkra ül s beszélni kezd velünk.~ ~
 289    1|                künn küszködik, tolong,~s a ronda pénzért vásárolt
 290    1|             lehúnyom szótlanul szemem,~s lelkembe játszik a tündéri
 291    1|             temetem.~Kigyúl a kép, fal s ágy a lángözöntől.~A toll
 292    1|                 a tűz tajtéka pörzsöl,~s átcsap felettem, mint egy
 293    1|             hánykolódó szenvedők köré,~s a fürge higany - szótalan
 294    1|               terhes gyászos árny van,~s az orvosságszagú sötét szobában~
 295    1|          gyökér falat tör észrevétlen,~s a lombozat zöld sátrakat
 296    1|              valaki csendbe zongoráz. ~S e kábulatban, elfuló örömben~
 297    1|              fogakkal~szirinxesen kel, s tántorogva halkal~ágaskodik,
 298    1|           tántorogva halkal~ágaskodik, s nő, nő kacagva Pán.~ ~
 299    1|         lángesőbe roskadt földre Trója~s véres mocsok fröccsent el
 300    1|              sötét volt, szívük tétova~s a harcban edzett két kemény
 301    1|                gondoltak, mily árva...~S távolba két nő ült a rokka
 302    1|          kacagva leste, mint egy ördög~s hosszú, ezüst kádban főzé
 303    1|           magasba szökkent a kolostor,~s hideg falak közt nyílt hideg
 304    1|           pokolszemét. ~Hozzája lépett s kérdé: "Mit keressz te?"~
 305    1|           komor ivekre,~a víg paparcra s tompán megremegve~elfáradottan,
 306    1|            ujólag és csorg a verejték,~s látcsövével némán figyelmez
 307    1|        mész-fehér mező. ~Tűz! Tűz!!... S a bomló, reszkető sorokban~
 308    1|              Tűz! - Tüzelnek. - Tűz! - S most szól: Elég! ~Leengedi
 309    1|               az ón... Mindenki néz...~s némán bukik előre húsz vitéz.~ ~
 310    1|             hátrált a barom a szalmán,~s vértől sötétlett a ház kapuja. ~
 311    1|              csörrentek már a tüszők. ~S vastrombitával, bosszuló
 312    1|           messzehangzón~sír az asszony~s nézi merre tér~a sejtelmes
 313    1|              menyasszony fölzokog,~sír s a könnye vér.~Az ég oly
 314    1|              koldús~sírva, nyögve kér,~s lomposan cammog tovább~a
 315    1|             vályogot könnyezve gyártja~s arany-hegyek regéin andalog. ~
 316    1|              hizott malac, kövér csibe~s pokoltüzű szemük vad mélyibe~
 317    1|          bűvölet, arany-, ezüst-mese. ~S a hold világos, kékes éjszakáján~
 318    1|     kísértetképpen tűnnek el a falvak,~s az ismeretlen, mennydörgő
 319    1|          bámulsz utána, amint elhalad,~s egyszer megáll az ablakod
 320    1|               az Alföldön fut át,~     s az utasok a zörgő ablakokból~
 321    1|               utóbb. ~A rozsvetés közt s a sötét ugarba~     olykor
 322    1|            karcsú és sovány magyar ló,~s horkanva nyargal el, mint
 323    1|                árnypallosuk éle védi. ~S a föld is Ázsiáról álmodik.~ ~
 324    1|         száguld tovább gőzvasút veled,~s a hajnal mérgező lehelletével~
 325    1|              lefoszlott,~egy mindég új s szent régiség,~egy sor világtörténelem. ~
 326    1|             hitlenül könnyezve néznek,~s roskadva dőlnek le az agg
 327    1|          csillag,~a régi seb sír, sír, s a könnye vér. ~A gyászdal,
 328    1|              örömzaj síromig hat,~     s ma kétszeresen nyom a szűk
 329    1|                sír a föld, rét, bozót,~s sápadt halottvivők állnak
 330    1|             mogorva,~     a véreink ők s mennek reszketeg,~tépett
 331    1|                az égi madarak ma,~     s mennek, hogy a mezőn fakul
 332    1|             hogy a mezőn fakul a zöld,~s az őszi harmat nyomuk eltakarja. ~
 333    1|                az ég fátylat ölt,~     s ők nekivágnak a kék végtelennek,~
 334    1|               szürkeség ül a kupénkban~s künn zivatarszerü hófuvás
 335    1|               Lerázod a havat magadról~s szerte-tekintesz a bús homályban. ~
 336    1|                szivárvány leng a jégen~s gőzparipánk riadozva horkant. ~
 337    1|           gyűrü-fonásu hajadnak éjét. ~S amíg kigyúl a virradat a
 338    1|                szende és mégis igéző -~s lopva tekintem a holmidat
 339    1|               szállott szűzi lakod elé~s virágos udvartoknak alján~
 340    1|             sápadva, mosolyogva nézted~s hő aratáskor a markot verted. ~
 341    1|                újra érzem a magyar bút~s száműzetésem örök keservét. ~
 342    1|           keservét. ~Most zúg a gőzmén s messze ragad tova,~kanyargó
 343    1|             hol a barátság színes átok~s gyűlöletes magyar ember
 344    1|              meg ó hát búcsuul ajkamat~s aztán felejtsd el azt a
 345    1|        felejtsd el azt a szegény utast~s emlékemet vesd el nevetve,~
 346    1|                ezredévbe visszaérezett~s most megjelentek kósza,
 347    1|          előlem, ami gyenge, színlett,~s zokogva zengem, hogy magyar
 348    1|              újra látlak daliás nagyok~s könnyes szemem előtt harsogva,
 349    1|            hőtől átfűlt földre bámula,~s a sárga, pörkölt, égő pusztaságból~
 350    1|        meztelen tündér kinálta testét,~s ő nézte, sás-fürtjük miként
 351    1|         pásztor arcát égő vér lepé el,~s paraszt-szivének nagy költészetével~
 352    1|             hogy övé a föld, a kormány~s már híre ment; hogy eltűnt
 353    1|               földre roskadt reszketeg~s zokogni kezdett, mint egy
 354    1|               vértjét könnyel öntözé. ~S hogy részegen gajdoltak
 355    1|               szivében a halk szerelem~s könnyezve a szűz csillagokra
 356    1|           sírra.~Könny lepte el szemét s merengve írta:~"Gombom,
 357    1|                olvasót,~aztán letette, s a vén bibliából~halkan,
 358    1|                 hogy jámborak a népek,~s kihalt az elhagyott pogány
 359    1|           setét lett,~az arca elsápadt s megreszketett. ~És messze
 360    1|            midőn még háborgott Hadúr. ~S vér-csapta szüggyel a fényködbe
 361    1|          nyargaló~vészfelleg tornyosul s tompán morogva száll,~ormán
 362    1|           mezőn, hullong a hús-cafat -~s felhővel fogja be dicső
 363    1|         fáklyánál könnyek között temet~s hogy látta a paraszt, mint
 364    1|               az anya eltávozott fiát,~s jöttek sokan, sokan, de
 365    1|           kardoddal a tart apritottad,~s magad csatáztál, oroszlán-fiók.~
 366    1|                elhagyott;~mart a török s a gyáva cenk zavart, ~s
 367    1|                s a gyáva cenk zavart, ~s te a jövendő századokba
 368    1|              remeg a jég a súly alatt,~s úgy érzik, a vén föld is
 369    1|              rebben a nyomott kebelbül~s egyszerre orgonáló zajt
 370    1|             más világ zajgott körültem~s sajgó reménnyel, tétován~
 371    1|              lábunk friss havat tapos,~s zivataros ütembe vágtat~
 372    1|         öltözött~sok lányod, asszonyod s amint mén~szines napernyő-árny
 373    1|                mi sok szép asszonyod -~s szivet szivem mégsem lopott. ~
 374    1|       csevegnek~fitymálva a hazájukat.~S itt elfog egy bús hangulat:~
 375    1|                mikor mozdul ez ősz fej~s ércbuzogányt mikor ragad,~
 376    1|         továbbmegyek. ~Itt minden ifju s mégis emlék,~itt minden
 377    1|             mégis emlék,~itt minden új s máris erő;~e partokon nézhette
 378    1|                 ma már az ifju is öreg~s nem jár itt más, mint legfölebb~
 379    1|            künn a rikkancs-száj szalad~s harsányan orditoz: "A Nap!" ~
 380    1|               de több a nő,~ki összejő s mint holmi zsúrnál~ásit,
 381    1|           kezében egy jófajta: Journál~s a nagy tükörbe bágyatag~
 382    1|               népes korzó áll a parton~s a lányka mindig érdekel;~
 383    1|              moh-lepett, bús nimfa van~s oroszlánfői untalan~gyöngyös,
 384    1|            fényes az éj, mint a nappal~s akár az éj, bűnös a nap,~
 385    1|         lázadozva nyargal~a szenvedély s zajong, kacag.~A csendes
 386    1|               Egy udvaron sípláda szól~s a fél ház vele búg, dalol,~
 387    1|             korán okos~négyéves lányka s - bosztonoz. ~Az égi rózsák
 388    1|               a sárga hold az égre lép~s halkan kigyúl, mint földi
 389    1|               zenekar" munkába fog már~s helyéből mindenkit kitúr~
 390    1|             büszke Pest!~Ha elpihensz, s fáradva halkal~leszáll a
 391    1|           búsan, őszen~térjek meg erre s itt időzzem,~nem ismerem
 392    1|               nem ismerem meg e helyet~s árnyat találok fény helyett -~
 393    1|                majd felismersz akkoron~s engem megejt a régi álom.~
 394    1|               a tájon,~cseng a csengő, s mint egy álom~lép eléd sok
 395    1|               kaput egy tisztes ember,~s nem találja a helyed.~Kérdez
 396    1|               Jő a kancsó, forg a tál,~s a fehérlő kályha öblén~a
 397    1|               titkosan dereng a bútor,~s ami kedves, ami szép:~régi
 398    1|        befőttek,~ódon, zöld üvegpohár,~s a vén lámpa kedves árnya~
 399    1|            kénes, zöld, lanyha vízben,~s látta Mátyást a hegy orma. ~
 400    1|                büszke földjén újra úr,~s hálósipka, ősi virtus,~népi
 401    1|                régi módi, síma hajjal,~s kérd, kinál nevetve halkkal,~
 402    1|           pince, kamra kulcsa.~Szétnéz s a konyhába illan -~mert
 403    1|                 ókuláréval köt és fon,~s hogyha bekerül akárki,~kész
 404    1|              Kedvük vídor, lelkük éber~s néha este tétován~zeng föl
 405    1|               nyomor diderg.~A közelbe s mégis messze,~a folyón túl
 406    1|                busan dúdolva jár,~     s megöl minden csirát.~Hova
 407    1|          Szótlan haladok fáradt utamon~s vérem melegíti a nap sugara. ~
 408    1|             szövetén,~most fázva susog s piruló levele~egymásra borulva,
 409    1|                a csendet, az álmotadót~s én hallom e csend, e mulás
 410    1|               szememet~a könny lepi el s csüggedve lezárom.~Halovány
 411    1|              őszi virág, amely elhal. ~S a kerti golyókon a nap tüze
 412    1|                áll a váró tinta, toll.~S én elmerengek, tollam messze
 413    1|       elmerengek, tollam messze dobva,~s egy könny remegve szempillámra
 414    1|           távolból édesen szól a zene,~s néhány madár lefekvő éneke. ~
 415    1|               a ritka fákra bámul~     s éppily merengő, hallgatag... ~
 416    1|              soká, búsan csodálva~     s kínzó menyország nézni rád. ~
 417    1|            fagyod perzselve éget,~     s a porba nyomja homlokom. ~
 418    1|                 kacagva nézed kínomat,~s azt hirdeted mosolygva szerte,~     
 419    1|             messze késik még a reggel,~s párnák nehéz dagálya nyom.~
 420    1|                 a szellő belebben~     s körülölel: "Bús ember, jőjj
 421    1|             napfény, haldoklik a nyár.~S beint az ősz magányos, bús
 422    1|             szélbe kék virágok ingnak,~s én tőlük félve kérdezem:~"
 423    1|               a sok hazugság véget ér!~s te megszeretsz szilaj szerelmemér',~
 424    1|             szíved már, hogy megtagadj~s pirosra gyullad arcodon
 425    1|         pirosra gyullad arcodon a fagy~s forró tüzes vér-rózsa nyíl
 426    1|            Niagarája~elönti sápadt főm s fejem felett~örök tavaszt
 427    1|               még az eszmék harca forr~s ahogy megyek, felhős arcomra
 428    1|          kevély szivem véres nyilását,~s omolj te csendbe zúgva rája,~
 429    1|             küzdelemben.~De most állok s nem moccanok ma,~hiába int
 430    1|           porember, a sorsod: lemondás~s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.~
 431    1|               bukás a porember sorsa. ~S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan~
 432    1|              fejemet síri nyoszolyámra~s édes a lemondás: az élet
 433    1|               a halál karján elalélunk~s fáradt szemeinknek a zűrzavar
 434    1|           ledönt, mint vihar a tölgyet~s ravatalod ormán kárörvendve
 435    1|                kövére az ember~kudarca s a sorsnak győzelme van írva!~ ~
 436    1|             még érezem ajkukat ajkamon s itt van!:~most főmet az
 437    1|               lelkem oly árva, halott.~S zokogva tekintek az éji
 438    1|          sir-árok,~ma is mulatnak~     s sírhalmot ásnak!~Bohó világa~     
 439    1|        reménytől~     mindenki részeg,~s én tépelődöm~     e szép
 440    1|              Lángolt a forró nyárközép~s szivembe őszi napnak~szelíd
 441    1|          költözék.~Élet virult az ágon~s bú ülte meg a lelkemet,~
 442    1|                elfáradott, halk éneket~s némán meghalt a lantján...~
 443    1|                szivemből eszme, érzés,~s kietlen éj lesz az egész.~
 444    1|             lelkemet,~vágyam, dicsőség s élet, élet...~Engedjetek,
 445    1|            Sivár napom dologba töltöm,~s a hosszu éjet átirom.~Tollam
 446    1|              mert érezem, jön a halál.~S ott a nehéz tivornyagőzben~
 447    1|                csókot e szomjú ajakra,~s az égbe röppenek vele.~Már
 448    1|            vezess: követlek reszketeg,~s így zúgjuk együtt a tömegnek:~
 449    1|                rabjaként,~égessetek el s keltsetek reám~bús máglyafényt! ~
 450    1|      Beszéljetek, hogy jártam e tekén,~s milyen dacos haraggal roskadék~
 451    1|         csillagok, ma újra felkelétek,~s lángokban áll az égi palota,~
 452    1|         reménységgel rátok mosolygtam,~s ti lánglobogva integettetek. ~
 453    1|       Aranysugáros örvénytekbe dőltem,~s az égre nézett könnyező
 454    1|           drága szóval vígasztaltatok,~s gyémántsugárba fürdött könnyes
 455    1|                fürdött könnyes orcám. ~S rátok bíztam hatalmas vágyam
 456    1|        Foszlástokon a mindenség mulat,~s reá recsegve zörren ősi
 457    1|               rátok lelkemet kötözném,~s száguldanék rohanva véletek,~
 458    1|           törpülő árnyékvilág felett. ~S ha jönne végre a halálos
 459    1|             forognánk vészesen, balog,~s lehullanék én is, a fény
 460    1|      lehullanék én is, a fény hozója. ~S ti hirdetnétek, társatok
 461    2|              Hallom kacagni csöndesen,~s látom alvó fejét a mellén. ~
 462    2|                  Ilyenkor látom otthon s páholyában,~amint valami
 463    2|                bámultam benne arcomat,~s mint víziárny lengett felém,~
 464    2|                ezen suhant el kisöcsém~s ezen a bűvös, tükrös ajtón~
 465    2|            pici gyerekek.~Utunkba áll,~s könnyes, pityergő szájunk
 466    2|               mikor suhan az esti láz,~s a hőmérőn, ha ugrik a higany,~
 467    2|         gyermekek, mi küszködünk vele,~s játékpuskánkat fogjuk ellene.~ ~
 468    2|          sebforradástól lángol homloka~s én térde közt, hadarva szavalok,~
 469    2|               messze, különös világok,~s aranyba nyílnak a versailles-i
 470    2|              gyermek minden kismagyar,~s a Nagyvilág nem érti a szavát.~ ~
 471    2|            legénykék. Picik és nagyok,~s e hatvan ember furcsa zavarában~
 472    2|          udvaron a szilfa vén árnyéka,~s a kapunál - az arcom nézi
 473    2|              picike fej egyszerre int,~s egyszerre pislant százhúsz
 474    2|                a fülük, mint az enyém,~s a feje is olyan mindenkinek.~
 475    2| Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,~s egy kacskaringós, kedves
 476    2|        kezetekben egy nagy arany-érem,~s hódítsátok meg az egész
 477    2|              félve üt.~Alszik a cicánk s a vén szelindek,~föl ne
 478    2|          Alszanak a régi réz-kilincsek~s alszanak a fáradt, barna
 479    2|        Szomorkodik a vén jegenye-szál,~s a hold ezüst lepelbe leng
 480    2|            kertet,~a vén akácok látnak s megijednek. ~A kisgyerek
 481    2|          Álmosan virraszt az asztalon.~S az olajfoltos tálcára nézve~
 482    2|             Hordjuk a fehér petrencét,~s nő a vánkos furcsa tornya,~
 483    2|          kevély vár:~száz alak omol le s újra felkel.~És mi szívdobogva
 484    2|                legyek~a fekete földön, s ő nevetett.~Hogy nevetett.~
 485    2|          minden este korán fekszem én,~s akárhová megyek, mindig
 486    2|               és lihegek és ég szemem,~s álmatlanul dadogok Néki,
 487    2|             ismeretlen ez a Nagyvilág,~s olyan borzasztó a sötét
 488    2|         összerág és széttöri gerincem,~s vígan megőrli fájó csontomat.~
 489    2|             kötél, bitófa, kard remeg,~s hegyes fülekkel, hiéna-szemekkel~
 490    2|              adnak, hogyha inni kérek,~s fölráznak, ha alélt fejem
 491    2|                 oly fürgék a gonoszak,~s olyan sok a halál, a temetés. ~
 492    2|             elvisz engem is egy éjjel,~s szegény anyám az ablakunkra
 493    2|            lelkemig fáj, szívemig hat,~s a múltat visszaálmodom,~
 494    2|             valami szunnyadó kisértet,~s szellem-szaván dalol, dalol,~
 495    2|                az apró arany-angyalok,~s ez óra veri el az éjfélt,~
 496    2|           beszél? Mi szótlanul eszünk,~s ő fölkel és a csillagokba
 497    2|                lelője... ~Úgy szeretem s félek vacogva tőle,~és félek,
 498    2|             innen, nem jő sose vissza,~s vérben, halálban omlik el
 499    2|           kanyaró.~Piskótát adtak enni s fanyar, ó-~bort inni, és
 500    2|            piskótának és a régi bornak~s a kesztyűnek, melyet lassan,