Rész

 501    2|            eljövendő álmoktól homályos~s rettegve a bús végtelenbe
 502    2|           zongorázta kisleány-korában,~s mikor apuskával egymást
 503    2|          dalban az ő ifjusága halt el,~s a semmiségbe hervadt vissza,
 504    2|                 kék fátyolokban arcom,~s ha hívnak is, nem szólok
 505    2|             angyal felrepült az égbe",~s egyszerre roppant sajnálom
 506    2|                roppant sajnálom magam,~s én is szepegve suttogom: "
 507    2|             öregurak, kik messze estek~s most andalognak régi romokon.~
 508    2|             mesében, és az arca arcom,~s én róla, róla, róla álmodom,~
 509    2|           megölte a láz és az asszony.~S a rege szól: Sokat járt
 510    2|         csipkezsebkendő lett a halála,~s elment regényes szívvel
 511    2|            futottam hozzá fázva-félve,~s szívtam magamba a hideg
 512    2|                   Karszékben trónolsz,~s nagy barna, bámuló szemed~
 513    2|            tűnik év évre, percre perc,~s te egyiptomi gráciával~csak
 514    2|                a halál. ~Elébed állok, s néha mintha~az idő szárnya
 515    2|                 szemembe nézett mélyen s átölelt jól. ~Féltem. Fakó
 516    2|               ott járt a sírok között,~s a víziók egymást riogva
 517    2|               Fáradt imám hozzá szállt s őt imádtam. ~ ~
 518    2|            Anyám nevet és újra fiatal,~s csak zeng az édes, illatos
 519    2|                a homoknak, a bokornak,~s a nap - óriás aranypénz -~
 520    2|              én és néha este~fölkelek,~s játszom, hogy akik alusznak,~
 521    2|             pirinyó vasúton,~          s ringat tovább egy pirinyó
 522    2|              is mintha zengene.~A mély s a messze egy ütemre lüktet,~          
 523    2|                bús. Kérdem, mi bántja,~s virgonc szemem kerüli futva-félve.~
 524    2|                nem szeret úgy-e senki,~s buksi fejét búsan térdemre
 525    2|         szólítom: menjünk a kertbe ki,~s lengő fülét lassan leengedi.~
 526    2|                 fáj, úgye fáj az élet?~s reám borul, akár egy drága
 527    2|           dolgoztunk, mint a hentesek,~s a kövér béka elesett.~Egész
 528    2|               a bőre selymek fonadéka,~s regés kincsével elterült~
 529    2|              ezer porontya megsiratta,~s az alkonyon, a pállott alkonyon~
 530    2|            fogunk az undort elharapja,~s gőggel emeljük a fejünk
 531    2|            délutánba méláz mosolyogva,~s libeg-lebeg kenderszinű
 532    2|                 lenge báj.~Valami fáj, s nem tudja, mije fáj. ~És
 533    2|               szerteszéled~az ó szobán s fülledten ellebeg,~és fáj
 534    2|       billentyűk oly feketék, fehérek,~s úgy fájnak a kis szőke hercegek,~
 535    2|          csupán az óra kattog a falon,~s a piroscsíkos függönyökön
 536    2|           beárad a nap tompitott tüze,~s egybeolvad a lágy félhomállyal. ~
 537    2|                 dinnyék, hamvasbélüek,~s egy régi pápaszem. Öreganyáé. ~
 538    2|                légy mindjárt becseppen~s bután evickél a csípős ecetben. ~
 539    2|            leányok lesnek a zsalukból,~s én meghalok, ha egyszer
 540    2|               kapja~a sárga szoknyáját s szalad,~szerelmese volt
 541    2|              úri kedvesére,~ki részeg, s izzik, mint a réz.~Aztán
 542    2|           titkok közt szédülten állok,~s kérek álomport, mérgeket.~
 543    2|              Megölöm az egész világot,~s a parasztokra gondolok,~
 544    2|       mindörökre menni,~tovább, tovább~s nem tudni, hogy hova. ~A
 545    2|              sípokat. ~Ki tudja, mért, s ki tudja, hogy mióta?~Zenél,
 546    2|              hogy mióta?~Zenél, zenél,~s ki tudja, hova jut? ~Az
 547    2|             ezüstbillentyűkön az újja,~s az ősz, az ősz~ővéle fuvolál...~ ~
 548    2|         picinyke volt.~Az ördög küldte s csupa csipke volt.~Színház
 549    2|              lángol egy förtelmes üst,~s kígyóvért isznak és békákat
 550    2|               utcán,~mint az aranybor,~s egyszerre este lett.~És
 551    2|                a kertünkben egy virág,~s a zöld gyepen sárgálló délutánon~
 552    2|               jártak a pincék homályán~s lopótökkel bort hoztak,
 553    2|           vitték a dús, szőke termést,~s rézkotlákban főzték a szilvalekvárt.~
 554    2|           ládába, ott tavaszig sírtak,~s nyomukba - hűvös, józan,
 555    2|              megdöbbent utcákon által,~s egész nap ezt a zenét hallani.~
 556    2|        gyászszegélyes kendők a szemen,~s később a hanton, ha az este
 557    2|                  De mégis gyönyörű ez, s kis szivemben~valami mondja,
 558    2|           Ezüsthináros volt az égbolt,~s nem tudtam, a hold fürdik
 559    2|             hazavittem, ágyamba dugtam~s ingembe tűztem éjszaka...~ ~
 560    2|               és ravasz~a zöldbe bújni s enni a cseresznyét.~Cseresznyepiros,
 561    2|               zenével hív az esti óra,~s hajnalba már - csiklandozós
 562    2|                fáj. Ledobja koszorúit,~s üres lesz a sok ócska kalyiba.~
 563    2|              kikötőbe pállnak a hajók,~s a fürdőházba kikukucskál
 564    2|              aggot párnaszékbe tolnak,~s tengő raja a vénkisasszonyoknak~
 565    2|                piszkos frakkban illeg,~s a kutya nem győz a falatra
 566    2|            körül, és megmeri a korsót,~s a tóból télre gyógyulást
 567    2|                poézis,~fölötte az ég - s összefoly a két víz -~egymásbaolvad -
 568    2|              szemem káprázva megremeg,~s ime ijedve látja,~hogy tolja
 569    2|            futottam. ~Ha jött az árny, s ha nőtt szivem felett,~megbújtam
 570    2|        vágyaink dalát~és nőnek a bűnök s a kisleányok,~s mi nézünk
 571    2|                a bűnök s a kisleányok,~s mi nézünk félve, szívdobogva
 572    2|         pihegünk, szemünk bámulva néz,~s a sárga gesztenyén végigcsorog~
 573    2|                    Álmom messzeszédül,~s a tegnapi szobát már láthatom,~
 574    2|            hallgatom az ajtó hasadékán~s állok a hangok közt kis
 575    2|            szenvedés hajol szíve fölé,~s ha rózsa nyílik ki, nem
 576    2|           szegényesen busong - fakulva s árván -~mint holt leányé,
 577    2|                csipkék közt hulldogál,~s a szíve, jaj, mint megrepedt
 578    2|             tiszta szívvel,~széttörte, s most olyan a sóhaja,~hogy
 579    2|               imákat suttogok az éjnek~s nem alszom el az éjszaka. ~
 580    2|               a nap -~bús, sárga nap - s hogy száll a lomha este. ~
 581    2|              fájdalomtól rezzen által,~s míg hahotáz az öröm mámora,~
 582    2|              egy hívő.~Karom kitártam, s hirtelen megállott,~állt
 583    2|           képek.~Az élőkéi mind barnák s nevetnek.~De a halottakéi
 584    2|           hogyha fáj a délután, okosan s komolyan~a barna bőrdívánt
 585    2|                egy régi, kedves ember,~s járok tág termeken némán
 586    2|               oly kedves a szivünknek,~s a márványasztalok, ahol
 587    2|                meg intett véle szembe,~s e nyájas körre néztek elmerengve. ~
 588    2|               járja, nevetnek dörögve,~s kiküldenek a füstfelhős
 589    2|                Most a varrónő jön meg,~s a nagyanyáim kötnek, egyre
 590    2|               kanyarog a vonatok sine,~s piros, zöld lámpa lángol
 591    2|            világ talán.~De itt maradok s toporgok vivódva,~mint a
 592    2|            merész év,~aztán a férfikor s a sárga vénség.~Menj, édesem,
 593    2|              sebeid.~Menj a New-Yorkba s kávéházi márvány~ravatalán
 594    2|              hervadt holdat és a sírt,~s a hűs napot, mely a holdnál
 595    2|          talpig fekete gyászoló ruhám,~s vörös szemem a könnyektől
 596    2|               a kisértetek, az árnyak,~s az ég, a föld úgy hallgatott.~
 597    2|              járt itt egy beteg ember,~s azt mondta nékem, nemsokára
 598    2|              virágok: ~Mi mitse várunk s mondjuk csendbe: jó éjt,~
 599    2|               mondjuk csendbe: jó éjt,~s borzongva isszuk a hűs,
 600    2|          házunk majd, ez a csodás ház,~s a szél bongó telefondróton
 601    2|          gyógyítja a fű a beteg sebet,~s a fekete hajat a szőke. ~
 602    2|            tükrözi.~Oly messze vagy te s e galambi játék,~fehér fonál
 603    2|               seb, játék a kacagás is,~s komoly halá a díj egy kacajér.~
 604    2|             dús haját,~karját karodba,~s most mind a pompa~a te szegény
 605    2|             idegem megint feléje nyúl,~s mint beteget, elönt az esti
 606    2|                Hozzá hasonlít a te főd~s a levegőben érzem őt.~Parancsoló
 607    2|                élsz, ahogy a csillagok s a férgek,~nem vagy se jó,
 608    2|           királyi-gazdag.~Te néma vagy s úgy nyúlik el aranyló,~tojásdad
 609    2|          holdfény,~a régi kiholt fény,~s lenn összesímul két alak~
 610    2|             most összeér árnyék-kezük,~s ölelkeznek, szegény, szegény
 611    2|             korzó.~Most tekints körül,~s nézd a parázsló brilliántot,
 612    2|               csak azt tudom, hogy fáj s valami jajgat.~Szavaid sokszor
 613    2|         csodálkozom az elröpült dalon,~s idézem a világgá szállt
 614    2|              mély, mint a halál, a jaj s a bánat. ~Ne sírj, ne sírj.
 615    2|               hogy hallottam szivemben s a bokorban~a csöndet, amely
 616    2|                minden jaj a szivemben,~s mostan viszik-viszik e kis
 617    3|                        szaladni, úszni s menni, menni, menni,~          
 618    3|                 csodát, barbár csodát,~s csikorduló foggal csapunk
 619    3|             zuhog, kén és pokol zuhog,~s hajrá, hogy minden a habokba
 620    3|                         Az éj, az álom s a kínok~De éjidőn szörnyűket
 621    3|              éjjelekbe,~tengert iszunk s szomjunknak nem elég,~éhségünket
 622    3|            sziszegi és megyünk tovább,~s mint a gyerek, akit véresre
 623    3|               szelíd arcunkra nyomjuk,~s az álmok álma csöndbe hull
 624    4|      elveszítem,~és véle együtt életem s a szívem,~a szívem is, és
 625    4|              is, és megvigasztalódom. ~S csodálkozom a fáradt, furcsa
 626    4|            gyümölcsök korhadt rúdakon,~s ó könny, te élet mély esszenciája,~
 627    4|              csak Én!~Változva folyton s mégis változatlan.~Tükörszobába
 628    4|       változatlan.~Tükörszobába járok. S száz alakban~másolja halvány
 629    4|               örökös a végtelen sötét,~s magába rogyva ordít társtalan: -~
 630    4|                bírja. Nyomban éj lesz,~s mégis olyan vad-szenvedélyes~
 631    4|        nyoszolyáját, alvó nyoszolyáját~s melyből ivott, az üvegpoharat.~
 632    4|             csak a szomszédba utazott.~S egy bot maradt utána a sarokban,~
 633    4|              szivek lassan megállanak,~s ők ott dobognak a szivünk
 634    4|          jégarcotokba szörnyü dermedet~s valami őrült ismeretlen
 635    4|                 ha átkarol a fájdalom,~s mégis márványhideg az arcom,~
 636    4|           mégis márványhideg az arcom,~s mikor te alszol, én nem
 637    4|            egyszer lehunyod a szemedet~s örökre úgy maradsz?~Nem
 638    4|             akarod. ~Szivünk oly gyáva s mégis büszke hős,~karunk
 639    4|     ennen-kezünk vet puha sírt nekünk,~s lábadhoz rakjuk csorba fegyverünket.~ ~
 640    4|               ragyog. ~Az idegenek ők, s úgy élnek itten~és azt mondják:
 641    4|               idegen az arcukon a gond~s oly idegen ruhájukon a gomb. ~
 642    4|                sírókat és a nevetőket,~s megdöbbenek - oly furcsa
 643    4|             rohanó óramívek,~pergenek.~S megsiratom életük,~poharukat,
 644    4|         mindenüket, hogy nem az enyém,~s őket is, hogy nem lehetnek:
 645    4|         éjjelébe,~százezer tükör közt, s hirtelen megálltam.~Hirtelen
 646    4|         megálltam.~Hirtelen megálltam, s ingadozva, félve~a tükrös
 647    4|               kancsal, gyenge színben.~S én már messze voltam, jaj
 648    4|    pálmaligetemtől, ahol bú és hír nő.~S messze már mint álom, a
 649    4|              kedves kincsét elvetette,~s mostan a szemére könnyek
 650    4|     permeteznek,~és csak nézni tud már s bámul-bámul egyre. ~A gránitkövön
 651    4|           ballagtak hangos éji züllők,~s mint a vízi árnyak, himbálóztak
 652    4|             merengve a nap tovatűntén,~s némán nézegette az éj árnyas
 653    4|           ruháját a nehéz gyászpompa. ~S néha mint a felhők s néha
 654    4|      gyászpompa. ~S néha mint a felhők s néha mint a hollók,~hollók,
 655    4|                 és keresztet írtak rám s a zárt kapukra. ~Még eszembe
 656    4|              tévedt egy-egy régi álom,~s integetve jött egy régi-régi
 657    4|       haloványon,~gyöngyvirágos fejjel s láttam a vén kertet.~Emlék,
 658    4|         révedeztem, múltba tévedeztem,~s senkisem kérdezte rám hajolva:
 659    4|            bánat fáradt, ferde csíkja.~S ingadozva, úszva, elterülve
 660    4|            ráborulok régi küszöbünkre,~s megcsókolom az áldott, ősi
 661    4|            bármily ijesztő nagy leszek s fehér,~zárj a karodba, ne
 662    4|        megértem majd, te vagy a kezdet~s te vagy a vég.~Némán lefekszem
 663    4|        merengve, mosolyogva, szomorún,~s koporsó és bölcső közt tétovázva~
 664    4|                rebben áldott mosolyod,~s könnyel, virággal, régi-régi
 665    4|             virágosan megyek az éjnek,~s sírok: ki tudja, miért,
 666    4|           Kezem elszáradt koszorút fon~s az alvó gyertyát lángra
 667    4|              rúdnál két fekete táltos,~s fekete lesz az ostor is. ~
 668    4|               halálszínű fekete hintó,~s beléje mélyedek.~Szótlan
 669    4|          Szótlan repülök messze síkon,~s az ablakon át kihajítom~
 670    4|              elsápad a fehér verőfény,~s a nap helyett felkél a hold. ~
 671    4|           térdig fehér rózsákba járok,~s Hetedhét-ország rám kacag.~ ~
 672    4|               fény,~ha jő az alkonyat,~s alélt kanócok, álmos utcalámpák~
 673    4|             egy vad tűztenger ég benn,~s a gyáva pillelángban~egy
 674    4|           vörös szemekkel int a város,~s rám hull a sűrü köd,~és
 675    4|           lettem önmagamnak,~          s lázult erem csak azt kopogja:
 676    4|            folyosóra mennék csöndesen,~s én, bús fiad, sötét revolveremmel~
 677    4|           szivem lesz az úr mindenütt,~s ők menekülnek óriás batyukkal - -~
 678    4|                   Az élet színe fekete s bibor~          és a taposókádban~          
 679    4|            sárga mécs lobog,~          s a viaszfiguránál~          
 680    4|           járnak szerteszét,~          s szívd a fájdalmad mézét~          
 681    4|            cifra tánca künt,~          s a lelked bánatában~          
 682    4|              fagyosan fojt a sűrü köd,~s távol boszorkányégetők gyanánt~
 683    4|             fázó lélek önmagába réved,~s a lámpa kétes, kancsal lángja
 684    4|               Piros a síró égnek arca,~s a lágy eső vígan pörög le,~
 685    4|              bálra,~     a nyári bálra s mindenük ragyog,~körmük
 686    4|           hipp-hopp, rohantam a havon,~s amerre mentem,~az éji csendben~
 687    4|              kigyúlt a részeg vigalom,~s amerre jártam,~játék-batárban~
 688    4|          Jégből volt a parkett alattam~s én nyomba korcsolyára kaptam.~
 689    4|            milliom~ezer tüzelő liliom,~s én szálltam, szállottam
 690    4|      szállottam tovább -~hahó, hahó! -~s a gyémántos homályon át~
 691    4|            Aztán egy bálterembe értem,~s táncolni kezdtem táncos
 692    4|              mezítlen mellek és bokák,~s e lány-pokolba~már fuldokolva~
 693    4|              kacagtak és fájt a fejem.~S a nászra, nászra jött a
 694    4|         tüdőgyulladásba.~Mentem tovább s a szürke utcán~temettek
 695    4|                 A temetőkben orgiáztak~s hol a halottra a sír-árok~
 696    4|            elmélkedett magában halkan,~s az asztalfőnél hosszú frakkban~
 697    4|             Vacogtam már a félelemtől,~s csodák csodája! -~valóra
 698    4|               zúg, valami félrerebben,~s a néma csendben, a pállott
 699    4|              sötét sarokbul,~          s a zongorán egy bús akkord
 700    4|            fezben a bolondja~          s a holt komikus árnya mosolyog. ~
 701    4|               deszka roppan,~          s riadt futással surran egy
 702    4|          szemembe füst és köd csapott,~s alig szórták a csillagok~
 703    4|              mikor jön el az új csoda,~s a fagytól az út vándora~
 704    4|              út vándora~megdermedett. ~S jött ködpalástban a köd-isten,~
 705    4|        szakálla lógott kúsza tincsben,~s eléje hemperedtem én,~eléje
 706    4|           között~imádtam az örök ködöt~s a sírt, a sírt. ~Én felzokogtam,
 707    4|             didergett a gallyon a dér,~s hörögve sírtam összeomlott,~
 708    4|              ördög rámöltötte nyelvét,~s röhögve mondta: este lett,~
 709    4|               este lett,~örökre este - s szörnyü emlék -~meghaltak
 710    4|        Farsangba még azt mondta: ujjé,~s pezsgőbe tartott feredőt.~
 711    4|                rossz rózsaszál.~Dallal s ölelve várta végét,~cipelve
 712    4|             múlt?~És gyertyát gyújtott s nézte-nézte~és nem látta
 713    4|                fejét, a szépet, édeset~s a pici, drága fej haragvón~
 714    4|           felül az ágyba, poharat kér,~s hideg üvegen hűti fájó ujját,~
 715    4|             fogom meg langyos kezedet,~s így csókolom meg nedves,
 716    4|           ballagsz a bús avaron által,~s ott találkozol a verseimmel,~
 717    4|          minden rokkant, régi, foltos,~s koldusi filléreim kaparva~
 718    4|               szivem, ha a verése kín?~S csak öntözöm a rosszaság
 719    4|                a másik tudni nem mert,~s érezte, arca boldogan világít,~
 720    4|                 arca boldogan világít,~s futott, elrejteni szive
 721    4|                is áment mondott áldón,~s terhes fénnyel szivében,
 722    4|           kimerülten. ~Ruhám csupa vér s éji harmat.~Ha megcsókolna
 723    4|               este megbotlok az útban,~s a hűvös, vékony, őszi holdfény~
 724    4|                piros seb már az arcom,~s megyek előre zúzva, marva,~
 725    4|         Mezítlen mellel földre fekszem~s kacagva talpra ugrom újra,~
 726    4|                gőgös ár reám viharzik,~s szegény, szegény szemem
 727    4|                árnyait a szemei körül,~s a kandalló mellett, mint
 728    4|             fürdő és mint a meleg tej.~S lefesteném szeptemberi tüzét
 729    4|             vasárnap.~Azt mondaná: én, s én azt mondanám: ő,~és szüntelenül
 730    4|                     a lelkem úgy riad.~S te istenem, fogd fáradott,~          
 731    4|              mint egy hősi-hősi véget,~s akarlak, mint az élet a
 732    4|        lehetetlent és halált szeretné,~s szemem, mint bandzsal középkori
 733    4|            Kedves~Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,~álarcodat
 734    4|            álarcodat magadra szoritod,~s nem tudja senki, hogy voltál
 735    4|          szemed alá rak szarkalábakat.~S egy délután, ha ülsz az
 736    4|               szólitod a Véghetetlent,~s felelni fog a föld és a
 737    4|                 Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng,~és összetörsz,
 738    4|              hogy tisztult árnya mély,~s rengő öbölbe zeng és sír
 739    4|         tip-top - szelíden, csendesen.~S ha éjjel bántanak a rablók,~          
 740    4|             feszül az ég fejem felett,~s kitárom az örök egeknek~          
 741    5|            Rozsdásan égett a hegyoldal~s búsan beszélt a Balatonnal,~
 742    5|             mondta nékem, ez a tenger,~s én integettem őneki,~és
 743    5|              és átölelt mint unokáját,~s mikor a fák, füvek se látták,~
 744    5|                az idő,~a hangja távoli s merengő,~és lelke, lelke,
 745    5|          néznek,~ha bekerül a faluba. ~S csak megy előre. Reggel,
 746    5|          fanyar gyümölcsöt tép a fárul~s nótázik, sír, mint a bolond. ~
 747    5|           feküdt le, hogyha este lett,~s a hegedű ha már rikoltott,~
 748    5|            urak dobáltak neki csontot,~s ő az ebek között evett. ~
 749    5|            fakó iszákja is arany volt,~s fekete, nagy keze aranylott,~
 750    5|            övéi lettek mind a könnyek,~s ahogy kinyúlt s a földre
 751    5|               könnyek,~s ahogy kinyúlt s a földre görnyedt,~nem bírta
 752    5|                és nóta kelt az ajakán,~s én a titkoktól terhes esten~
 753    6|              Aranyt visznek az angolok~s én rímet, verset hangolok. ~
 754    6|            Másutt pangás, a tőke fogy.~S a Daily News azt írja, hogy ~
 755    6|              föld oly néma, mint a sír~s a rongyos masiniszta sír.~ ~
 756    6|               a csoda.~Elaggott a föld s perc alatt~megőszült százezer
 757    6|             terítve hófehér damaszttal~s az éj cukrozza kényeként~
 758    6|             sár is mézzel van sodorva,~s a szemétdomb hódítva, halkan,~
 759    7|                a lélek nyílt, a jóság, s nem ma,~a buta "modern technika"
 760    7|             szemek föl az égre néztek,~s úgy állt a szív, mint liliomos
 761    7|             hordták az örök szerelmet,~s mindég holdfényben mondták,
 762    7|              mélyen és álmodni resten,~s télen táncolni, túl, a kicsi
 763    7|              gyújtotta meg a gyertyát,~s lúdtollal körmölt magyar
 764    7|        megállok most hol ő lakott rég,~s alázatos és magamba szálló~
 765    7|          maradt belőle?~Egy kis küszöb s egy villamos-megálló.~De
 766    7|           volna Daphnis-ról, Chloé-ról~s "Magyar Jövőnk"-ről vagy
 767    7|            bólintott volna a homályon,~s én lehajoltam volna, hogy
 768    7|                 a szekrényben égettbor s gyümölcs volt.~és dícsérvén
 769    7|                  Azt hinni, meleg vér,~s mikor tova mennél,~megköt. ~
 770    7|                mennék ~kígyózva elébe,~s a tőrt a szivébe~döfném. ~
 771    7|             csönd van. E diófa bólong,~s halkan regél~az avar és
 772    7|           szomorúság. ~Én már kacagtam s győzve-győztem,~most leülök~
 773    7|          akarom még csukni az ajtókat.~S kinyitom az ajtót, mit elfeledtem. ~
 774    7|                 hogy lássam a világot,~s estente halljam még a régi
 775    7|                gyalázat~egy nyári éjen s sírok, újra sírok. ~Elutazom
 776    7|               elérkezik a vesztem~     s végére hajlik már emberfeletti~     
 777    7|              de látja, hol a ravatal, ~s bár gerjedő és bár merő~
 778    7|                roskadtan a jövőbe néz,~s mint a tavasz, sötét, nehéz.~ ~
 779    7|         hipnotizált pilláim lehunytam,~s borzongott idegem és a múltam,~     
 780    7|                ringatott a kerti szék,~s éreztem szájamban émelyegve~     
 781    7|                émelyegve~     a pezsgő s a nyúl kövér izét.~Gondoltam
 782    7|         életemre,~     messze volt már s olyan furcsa volt.~Messze
 783    7|            szörnyü varázsitalából~     s fásult csontom fűtené a
 784    7|              de messze estem~     tőle s attól, ami életem.~Vonszolom
 785    7|             unottan lomha testem,~     s mint vadállatot, úgy etetem.~
 786    7|                etetem.~Mostan eljő még s azt mondja: élek.~     Holt
 787    7|                hitem fényével öntözöm.~S a testvértelen magányba
 788    7|              délután~elalszik szivarom~s kinyílik néma szám.~Lehet,
 789    7|            rémesen,~hogy belekancsulok~s kocsonyává esem.~Lehet,
 790    7|                lesz,~úgy, ahogy áhitom~s átzúgok rajta, mint~a vasuti
 791    7|       puskadurranás,~fülembe lárma zúg~s nem hallja senki más.~Nagy
 792    7|         felvonás.~Oly messze még e zaj~s előre reszketek,~mint vad
 793    7|                akár a gyémánt, a rubin s zafir. ~Az ópium volt első
 794    7|         kedvesünk szemébe álmokat lop,~s sötét szeme az éjnél feketébb. ~
 795    7|          feketébb. ~Szeretem a tápláló s gyilkos arzént,~mert vézna
 796    7|      antipyrin-hez esedezünk.~Egy perc s fejünk a semmiségbe törpül,~
 797    7|                zenél. ~Simák, szelídek s szörnyű gyilkosok mind,~
 798    7|             nagyok.~Oly mozdulatlanok. S faló ölükben~egy túlvilági
 799    7|            néked pár fillérnyi kincsem~s a földre fekszem, ha kell,
 800    7|                Fűtenek is innen-onnan,~s rémlik a körúti lombban~
 801    7|              mint a hervatag, esős táj~s a halál. ~Ó, a múlt nem
 802    7|                 a múlt nem ezt ígérte,~s ami van ma, könnyem érte~
 803    7|             volt. ~Menj, szegény öreg, s a gáznál~tébolyogj még és
 804    7|          mindent elejteni,~leszállani,~s a harc után,~a harc után~
 805    7|               kávéház égboltja szürke,~s mint egy kialudt égitest,~
 806    7|                reá és gazdagodj,~az éj s a szív a bánya, bánya. ~
 807    7|              az éjszakától megveretve,~s viszi-viszi a bánatát~föl
 808    7|              az angyalok,~a színésznők s más annyi csillag?~A téli
 809    7|              adósa volt,~ki rózsa volt s neve is Rózsa volt. ~Diákkoromban
 810    7|          kisdiák, ki andalogva ballag,~s nyakkendője egy vékony sárga
 811    7|     Vadmacska-szemed zöld deleje ég-e?~S nagy, furcsa szájad? Vagy
 812    7|            fejed bután födi a föld el,~s mint antik húgaid, repedt
 813    7|       messzeségbe, messze-messze űrbe,~s kis pille, a szobáját átrepülte. ~
 814    7|              volt és Krakkóba táncolt,~s fehér nyakán egy halványlila
 815    7|                Nem jó ásítva kelni fel~s fülledt undorral telni el. ~
 816    7|                itt, most rád gondolok,~s akármi vagy, versekkel ünnepellek.~
 817    7|              reám és messze útjainkra,~s mondd, ki lehet, aki e verset
 818    7|            közt feküdni lenn a földön,~s akarsz, akarsz-e játszani
 819    7|                 Mert minden jó. Éhezni s enni jó,~áldott az éhség
 820    7|               enni jó,~áldott az éhség s áldott a cipó. ~Szomjazni
 821    7|                cipó. ~Szomjazni is jó, s ha a fény zizeg,~meginni
 822    7|      mellettetek olyan kicsiny vagyok,~s te élet, mely sötéten felkomorlasz,~
 823    7|            kőkeményen az utunkban áll,~s keményebb árnyakat borítsz
 824    7|               tűzzel, karddal ismerős,~s úgy csókolódzom és dülök
 825    7|                a kard és döng az ágyú,~s a véres trombita ma is trará-trará-t
 826    7|               pengéd~a nyári dombokon, s hogy az öcsémre fordulsz.~
 827    7|              voltál~egykor az ő kezén, s ha forgatnak a szerbek,~
 828    7|          lepkét, kacagjon fel az élet,~s te Isten, akiben gyermekkoromban
 829    7|            Negyvennyolcban ővéle volt,~s azt tiktakolja: "Isaszeg". ~
 830    7|             Hallgatja elhagyott szive,~s a hóban valami forog.~Ágyúk
 831    7|               kik az ablakokban ültök,~s a szemüvegetek vigyázva,
 832    7|            sikáljátok a szarvasbőrrel, s enyves~szemetek elkalandoz
 833    7|             gomolyán, lángoló özönben,~s ne rezzenjen meg a haragos
 834    7|              most nekünk, hogy élünk, ~s itéljétek meg, mily szép
 835    7|                 mert fáj, hogy létezem~s a nevem: ember. A gond szolgaágyán~     
 836    7|          vakarod vörös szakállad,~     s úgy képzelem, hogy véres
 837    7|          Testvéreim. ~Volt egy kutyám,~s nem vertem ki, mikor haragos
 838    7|        acsarkodott a széllel,~csunyán.~S mikor beteg lett,~köré sereglett~
 839    7|             fekete,~a garatja végtelen~s a búzája életem,~elhagyott
 840    7|            csönd: zúgása, árnya: mély.~S nézem egyre - árva tiszt -~
 841    7|            őrölöm,~árva molnár, őrölöm~s lisztem nem bú, nem öröm,~
 842    8|                jó-szivű jót-akaróm is,~s nem kell kegyekért könyörögnöm.~
 843    8|          Itthon vagyok itt e világban,~s már nem vagyok otthon az
 844    8|                gyász reszkető árnyéka,~s életre buzdítasz, halálra
 845    8|             hálószobáját nézi csendben~s szeme se rebben. ~Mondd,
 846    8|               nő, kinek egy a szemfedő s a pólya,~titokzatos alvótárs,
 847    8|                alvótárs, földi vágyban~s a hideg ágyban. ~Rejtélyes,
 848    8|              vertem, akiket szerettem,~s kiket szeretek, vernek ők.~
 849    8|               ég távolban a hegyoldal,~s befestve a falam a bandzsal,
 850    8|                 Én tudtam, hogy közöny s merev csönd van az éjben,~
 851    8|                nehéz és hosszu pillád,~s a végtelen felé táguló nagy
 852    8|               az ólom,~és a beléndeken s a vad farkasbogyókon~alszik
 853    8|                a cirilbetüs Szabadkán,~s nem értenek. ~És űznek majd
 854    8|           ütőerem. ~Oly jó az, aki ad, s te élted odaadtad,~angyali
 855    8|                angyali gyilkosa nődnek s tennen-magadnak,~szelíd
 856    8|             barát, ~ki végtelent ittál s a lelked égre lázadt,~majd
 857    8|             rum vár mérgező malaszttal~s a múlt, a csend. ~Halkan
 858    8|                Elmondanám, mi történt,~s fölfedném szótalan a fájó,
 859    8|                halott vágyakra görnyed~s éjszaka sír. ~Mert életem
 860    8|             nem is vagyok, de látszom,~s reggel, ha öltözöm, csak
 861    8|          valamit adhass~annak, ki él, ~s álomtalan éjjel kétségbeesve
 862    8|          közelebb~megyek feléd, halál,~s már ki se ejtem nevedet. ~
 863    8|            Ifjan beh sokszor hívtalak,~s lázam hüsíteni~fejemre raktam
 864    8|        mellkosár,~mint egy veled a rög s a föld. ~Ó a halál az, aki
 865    8|                 Ó a halál az, aki vén,~s koporsó-érc ragyog~jégszín
 866    8|          közelebb~megyek feléd, halál,~s már ki se ejtem nevedet.~ ~
 867    8|         visszagondol~     egészségére, s könnyez és nem érti,~úgy
 868    8|         amelyre a vidéki éj aláfolyt -~s én voltam-e a lánynak útitársa,~     
 869    8|                alján,~előtte a kutyája s bot a karján.~ ~
 870    8|             sok elnémult, csodás szót,~s úgy zeng, ahogy a múltba,
 871    8|           lányok merülnek föl az éjben~s nagy, néma szájuk rám mered. ~
 872    8|                mered. ~Görnyedten ülök s sírva nézem,~hogy tűnedeznek
 873    8|         keltőóra, amely felcsörömpölt,~s most süketen vár és ver
 874    8|         álmosan gondoltam még az éjre,~s petyhüdt arcom a mosdó vize
 875    8|               arcom a mosdó vize érte,~s szaladtam volna ki, a ködbe
 876    8|             megyek az ájult fővároson,~s utolsó álmát félve meglopom. ~
 877    8|           széttépem száz darabra,~     s az ébredőknek mind odavetem.~
 878    8|           lámpát gyújt a magasba,~     s zöld fénybe motoz az emeleten.~
 879    8|        áldottak az alvók, a csendesek,~s áldottak, akik menni kezdenek. ~
 880    8|           között, így még egész enyém,~s áldott a föld és áldott
 881    8|               A szemeim oly könnyesek,~s tündöklő arcom csupa seb,~
 882    8|               könny, láng, csupa csók.~S a lelkem: az csupa zene,~
 883    8|             egy lángkaréj beteg kezem,~s a tűz, a láng karjába fog - -~
 884    8|            permeteg. ~A földre fekszem s bámulom a fákat,~     könnyezve,
 885    8|       könnyezve, dúltan jő a szerelem.~S hogy a kongó mezőn senki
 886    8|                gyászmenetje felkeres. ~S merev ajakkal hallgatok
 887    8|            partjain -~hátrálni nem tud s nem előremenni. ~Önroncsain
 888    8|          Önroncsain bús diadallal áll,~s nincs fogcsikorgatás - és
 889    8|                térdére hull a szépség,~s ő mint hatalmas aranykoszorút,~
 890    8|         köhögve a botjára görnyed~     s hátán a régi rőzse integet. ~
 891    8|       megismerem, hogy mindig ugyanaz,~s belényugodtam, hogy a láz
 892    8|                tiszta,~     elhagytál, s én is, jaj, elhagytalak.~
 893    8|              poharát daccal issza~     s tűzzel fakadnak száján a
 894    8|              vesz körül, mint néma ház~s már ki se nézek ablakán. ~
 895    8|             ablaka könny, csupa könny,~s e ház, e ház a fájdalom. ~
 896    8|          szájaskodó, zavart szavakban,~s szivemben egy égigsötétlő,~     
 897    8|                az utcán~lógó karokkal, s mondom: vége, vége.~És néha
 898    8|                és mondom: Ő bánt engem s mondom: Ő sír.~ ~
 899    8|           reámered e bús világra,~     s lelkét, szegény lelkét a
 900    8|              puffadt vánkosoknál,~     s libeg-lobog gyertyája furcsa
 901    8|               kincseim lábadhoz öntöm,~s hívom emléked, mely ma újra
 902    8|              tétova és új-ideges ének,~s halld meg szavát a szomszédból
 903    8|               hold zöld vizében ázott,~s egy vak szobában sírtam,
 904    8|            időben, aki még szabad volt~s dacolni is mert, régi forradalmár. ~
 905    8|                 magyarul áldja az eget s a földet.~Most íme, éneklek
 906    8|          homlokod láthatta glóriásnak,~s emléket állítok a kedves
 907    8|          kedves aggnak,~ki szenvedett, s tenéked, óriásnak. ~Méltatlan
 908    8|            megmaradtak~a gyermekkorból s könnyeimtől forrók.~Iker
 909    8|              hogy megijed, ki belenéz,~s szemük alatt sovány gödör,~
 910    8|              éles, határozott, kemény,~s uruk sóhajtva néz reá,~a
 911    8|               álmok lágy párnája volt,~s nem ismeri fel a kezet. ~
 912    8|                egyformák ők: az anyák.~S ha lenne egy találkozás,~
 913    8|                 a föld anyái szeliden.~S azt mondanák: igen, igen.~
 914    8|              csak járkálnak szótlanul,~s nem tudják merre, mért,
 915    8|            kelnek fel búsan,~ebédidőn, s berontanak~oda, hol a fiuk
 916    8|               oda, hol a fiuk lakott, ~s az üres ágyba keresik~eltávozott
 917    8|                 egy téli éjjel dúdolom~s szorítom ájult homlokom. ~
 918    8|           szedő és versiró~aludni fog, s aludni jó. ~Menj, árva,
 919    8|             fájdalom lakott szivemben,~s a boldogok~poétának neveztek
 920    8|           elveszett, mi az enyém volt.~S a könny, a könny~a nagyvilágra
 921    8|             bús özönben,~sírók között,~s nincs semmi búm és semmi
 922    8|          szívihez,~mi földön ülünk már s szavak hamúját~kapargatjuk,
 923    8|                emlékemet is elsodorja,~s nem kísér lárma, suttogó
 924    8|           fognak, körömnek és tusának,~s mindent a földgömb koldusának,~
 925    8|              sárban, annyi könny után,~s szájunk a tébolyt és jajt
 926    8|            király, mi kávéztunk Budán,~s a végtelen békére nyílt
 927    9|                az ásítást, a férfibút,~s téged, öreg diákkaszárnya,
 928    9|                Jaj de nehéz ez a batyu~s a bor, a bor is savanyú. ~
 929    9|                elhagyott szobák során,~s este sétálni mentek. ~De
 930    9|                hogy kisült a sütemény,~s megáll egy úri, ringó ~kocsi
 931    9|              park felett sétál a hold,~s a Kossuth-utcán porzó, ~
 932    9|               A holdat látom égni még,~s a régi még, a régi még,~
 933    9|               már nem lehetek véletek,~s nem látom soha többé, ~hogy
 934    9|             könnyü-furcsa csokra,~     s én csak rohantam, sápatag-fehéren,~
 935    9|            diákdalt újra sírva zengem,~s kihúnyt arcom fölmutatom
 936    9|                Isten fölöttem és az ég~s lenn a fényes pokol. ~Egy
 937    9|            folyón örök barázdát~húztam~s fülem körül - még egyre
 938    9|                a messze-messze halmok,~s a szép~és mély zenét,~mely
 939    9|                most is hullám csobogna~s a nyugtalan folyó emelné. ~
 940    9|               élet záporozva hull rám,~s a lelkem~viszi a hullám.~ ~
 941    9|         lélekzik és arcodba vág~az ág,~s nem múlanak, csak most kezdődnek
 942    9|   érthetetlenül~lesnek ki, mint a szem s a fül.~A fák. ~De mondd,
 943    9|               csöndet és~remegni kezd, s a tücskök jelbeszéde~a szakadatlan,
 944    9|          Milyen sötét-sötét a Balaton,~s a nyár után hogy véreznek
 945    9|                hogy összeroskadt,~     s a porban azt mondotta: élet. ~
 946    9|               tűnő időt figyelte,~     s arcát nem látta a tükörben. ~
 947    9|             volt korán könnyezni,~     s könnyezni nem volt soha
 948    9|          selyem harisnyák, rossz cipők~s ami búsítja bús dalom,~s
 949    9|               s ami búsítja bús dalom,~s fanyar arcon fájdalom. ~
 950    9|               Egy árva költő tévelyeg,~s itt méri a mély éjeket.~
 951    9|            szép, mert téboly ez a táj,~s álarc alól mártír-szemek,~
 952    9|            semmiségnek mondom a neved,~s a szájamon a bánat fölnevet. ~
 953    9|              körző, tusscsésze állott,~s latin könyvek, kinyitva,
 954    9|            alighogy néha fölsohajtott,~s mi majszoltuk fiatal-lágy
 955    9|                      Még alig tíz éve,~s szemem kutat az elborult
 956    9|                az Isten tudja hol van,~s a harmadiknak púpos már
 957    9|       vitorlámat fordítom újra vissza,~s most megpihen e régi, téli
 958    9|               a tükrös kávéházak alja,~s a mozi-reklámokra néz tunyán. ~
 959    9|               élek, nem nézek felétek,~s az álmok lenge fodrát fodrozom. ~
 960    9|               a bánat végtelen patakja~s jaj, ez a föld, e bús föld
 961    9|                Övé a csönd, az éjszaka~s meghal, ki belenéz.~ ~
 962    9|         koldusnak, aki pihen a padkán,~s megnézni, mi maradt belőlem
 963    9|             ávét,~múltán az ifjúságnak s múltán a régi láznak. ~Barátaimról
 964    9|             fésű.~Itt ültünk boldogan, s haragos szavainkban~bombák
 965    9|               egy isteni kegy osztott,~s tétlenül nézik a zöld kávéházi
 966    9|                 Virradtig vártunk itt, s istennél szabadabban~mentünk
 967    9|                nők el:~éreztük életünk s a sötét Budapestet. ~Áldott
 968    9|               föl megmozduló botommal,~s nézem a tükrökön meggyérült,
 969    9|          szavamnak,~mely álmokat adtál s nem ismert drága mámort,~
 970    9|                békült medrén aláfolyt,~s most csöndes újra már a
 971    9|         félénken a poharat, az asztalt~s a szívem, szívem is, hogy
 972    9|              csörgőt tesz asztalunkra,~s éjfél után bolyong unottan
 973    9|                de akkor eljön a Gonosz~s megostoroz. ~Az ostora sosem
 974    9|             Mindig ördög-keményre ver,~s mint dactól égő angyalok,~
 975    9|                jajomnak ő ad nyelveket~s perelhetek. ~Vásott teremtő,
 976    9|               ó csillagok, aranysebek,~s ezüst fekély, hold, óriási
 977    9|             mutatnak hosszú ujjaikkal,~s közöttük én, remegve, mint
 978    9|           előadást már~mondd, láttad-e s tudod, ki e gigász~szinész,
 979    9|               kezed a tengertől hideg,~s a tested olyan, mint a nyári
 980    9|               Bűn-e,~hogy nem sikoltok~s egy percre boldog~vagyok?~
 981    9|         aszfalt, pezsgő, keserű könny,~s kórházba halt meg csúnyán,
 982    9|          egykor vidéken vőfény~voltam, s cilinderemen a verőfény~
 983    9|              és a méz.~Ez itt a keserű s ez itt az édes,~     ez
 984    9|                a fehér,~ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,~     
 985    9|           nyújtom ezeket tenéked,~     s koldus apád most tétovázva
 986    9|                hatalmas, pénze-vesztő,~s az élete vidám-viharzó~menyegző. ~     
 987    9|                egy halálosat kiáltott,~s azzal bukott, szépen, mi
 988    9|           bíztam tintában és papírban,~s féltem, hogy elhull a szavak
 989    9|                úri~népség, mi vagy te, s az a rongy, ki fennen~hordozza
 990    9|               nyomorék-karját kitárja,~s feléd ölel ő is - szegény -
 991    9|             lázát mérik most a népek -~s én egy higany-pont rebbenését
 992    9|           várom,~37,2... vagy 37,3...?~s a pesti utcán is remegve
 993    9|             hol hóban ível föl a Tátra~s betegek fekszenek, lágyan
 994    9|               mély sötétbe fölriadtam,~s az ablakból kihajolva bámultam,
 995    9|               órán mindörökre ellopom.~S megriadva kémlelődöm, mért
 996    9|            hogy a szám se tud beszélni s száj helyett beszél a szív.~
 997    9|                 sajtharang és ingaóra,~s reszketek, hogy életünk
 998    9|          Milyen közeli most a nyári ég~s ily messzi-kék~alatta az
 999    9|          fényes sírlepel -~reád lehel,~s a mindenséget kézzel éred
1000    9|          minden szála ép.~A szája szép~s harminckét foga büszke,