Rész
1 1| Lámpafény~1 ~Ó lámpafény, oly szép vagy, méla, halvány,~
2 1| vagy mezőm, rideg szoba -~S oly jó e lámpafényes árnyba! ~
3 1| elcsodálkozom,~minden tagom oly kézzel fogható,~mint egy
4 1| hangomat,~a néma légbe száll. S oly idegen.~Oly bágyatag-csodálkozó
5 1| légbe száll. S oly idegen.~Oly bágyatag-csodálkozó fülemnek,~
6 1| földdel rokon? ~2 ~Az élet oly csodás, tünékeny,~ száll
7 1| a finom üveglemez alatt~oly szótlanul-nyugodt, mint
8 1| a Dunán,~köröttem minden oly csodás volt,~a híd, hegy
9 1| a setétben:~ a perc oly illanó. ~S miért, miért
10 1| fénysávot gyászmezén át! ~Hisz oly sötét, kietlen így a lét,~
11 1| pokol-torok.~E szürke tájon minden oly beteg,~a liliomok sárba
12 1| én arám a méla éjszaka...~Oly lopva surran, úgy susog
13 1| Álmatlanság~A hófehér vánkos oly lángoló,~a paplan, a terítő
14 1| sír s a könnye vér.~Az ég oly bús.~Mint a koldús~sírva,
15 1| Minden olyan egyszerű,~oly finom babaszerű. ~A szagos,
16 1| remegve szempillámra foly. ~Oly bús az est... A hold merengve
17 1| egy ősi, elfeledt rege,~oly egyszerű, oly tiszta hangú...~
18 1| elfeledt rege,~oly egyszerű, oly tiszta hangú...~ Vajon,
19 1| enyhítsd tusakvó éjszakám. ~Oly messze késik még a reggel,~
20 1| lemondás~s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.~Ura a végzetnek,
21 1| sorsa. ~S tudok lemondani: oly édes-nyugodtan~hajtom le
22 1| reggeli szélbe dalolnak a fák.~Oly bús ez a hajnali dalzene
23 1| az ember, a kő, a virág oly alélt. ~Hortyogva iramlik
24 1| ömölve~és érzem a lelkem oly árva, halott.~S zokogva
25 1| e világtól,~a nap nyila oly sebező, idegen.~Éjjel menekül
26 1| Nincs késni percem, érezem,~oly messze még a hír babérja,~
27 1| messze még a hír babérja,~és oly rövid az életem.~Ma barna
28 1| szélfuvat. ~A ti haláltok oly szép, tünde, tarka:~meging
29 2| kezén arany gyűrűsorok.~Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát,~
30 2| gyűrűsorok.~Oly tiszta és oly jó. Ő ír medicínát,~keserűt,
31 2| szörnyű éjszakákon~párnáimon oly egyedül sirok.~Ő az egészség
32 2| toronyba, szünes-szüntelen.~Oly boldog lennék, Istenem,
33 2| az ács fia, mint Jézus, oly csodás,~pörölyt emel a kicsike
34 2| tűzpántlikát~és látom Őt - oly szenvedő és halvány -~a
35 2| meg nem értett még soha.~Oly ismeretlen ez a Nagyvilág,~
36 2| picinyke rés.~Ó, jaj nekem, oly fürgék a gonoszak,~s olyan
37 2| udvar alján~kel az újhold - oly vézna, furcsa, halvány -~
38 2| olyan, mint egy arcél. Oly hallgatag,~akár apám kemény
39 2| Jaj, de édes.~Itt oly fiatal még. Tizenhat éves.~
40 2| feje előrebillen hallgatag.~Oly idegen így. Olyan ismeretlen.~
41 2| Miért zokogsz fel oly fájón, busan~Miért zokogsz
42 2| busan~Miért zokogsz fel oly fájón, busan~csöndes szonáta,
43 2| délutáni ének,~a billentyűk oly feketék, fehérek,~s úgy
44 2| félhomállyal. ~De folyosónk oly hűvös és üde,~akár a mély,
45 2| lányok nyakán,~mindegyik oly finom és halavány.~A trombiták
46 2| Ruhádon nincs egy árva folt,~oly szűzi-rendes,~de körmöd
47 2| benézek én oda.~Öreg karszéke oly kopott már,~és lóg és leng
48 2| asszony,~lenéz, lenéz,~de oly sötét az út. ~Olajlámpája
49 2| eltakartam.~A keze, lába oly picinyke volt.~Az ördög
50 2| nap ezt a zenét hallani.~Oly bánatos, olyan igénytelen~
51 2| zene veri furcsa ablakom. ~Oly idegen az ágy, a gyertya,
52 2| is mint a tó,~kék habja oly sejtelmesen inog.~Gyakran
53 2| Otromba zaj~és tompa jaj -~oly elhaló - olyan csodás -~
54 2| elhal a vér éneke~és minden oly üres és fekete.~Gyertyák
55 2| Oly jó ébredni.~Oly jó ébredni.~
56 2| Oly jó ébredni.~Oly jó ébredni.~ Álmom
57 2| Meggárgyult oboák.~Mind oly titokzatos, síró, fonák,~
58 2| félhomályban állt egy üvegajtó,~oly furcsa volt.~Az óra vert,
59 2| nevetnek.~De a halottakéi oly meredtek.~És kékek.~ ~
60 2| hogy az öreg díván ma is oly kedves a szivünknek,~s a
61 2| végtelenből hova-hova estek? ~Most oly sötét a házunk, mint a rab-lak,~
62 2| üvegek,~mély délutánban oly mélyen tüzelnek.~Most tetszenek
63 2| távolságunk tűkkel tükrözi.~Oly messze vagy te s e galambi
64 2| októbert~és sejtelmétől is oly halovány.~A fái közt már-már
65 2| lelked régi bánatoktól,~oly édes és jó, mint a tiszta
66 3| változás.~Valami van:~mi oly csodás.~Én veszthetek,~de
67 3| a láznál lázabb lázakat.~Oly titkos ez a kincsesláda,
68 3| tovább, szegény agyunk oly részeg~és rí a felleg is
69 3| és enyhe mellén~ oly súlyosan lóg az aranykereszt.~
70 4| Méz~A fájdalmam oly érett, mint a méz már,~és
71 4| Eszelős hölgy. A szeme oly szelíd,~és bontja, oldja
72 4| újra kezdi. Végtelen haja~oly hosszú, hosszú, mint az
73 4| Ne félj, ne félj. Ne légy oly halavány.~Hisz úgy sincs
74 4| Arcom kacag belőle: hű - de oly más.~Kié az árnyék a falon? -
75 4| beszéltek, én halottjaim?~Hisz oly sebes fekete, néma szátok.~
76 4| borzalom van,~és arcotok is oly fakó, beteg,~ti síri párnán
77 4| mert te akarod. ~Szivünk oly gyáva s mégis büszke hős,~
78 4| mégis büszke hős,~karunk oly gyenge és mégis erős,~égő
79 4| idegen az arcukon a gond~s oly idegen ruhájukon a gomb. ~
80 4| nevetőket,~s megdöbbenek - oly furcsa minden náluk,~szemük,
81 4| álom, a ködön keresztül,~oly magasan trónolt a kevély
82 4| rám hajolva: hol vagy? ~És oly könnyű voltam, lengő, lepke-könnyű,~
83 4| szemet.~Olyan szomorgó, oly mosolygó,~félig sírt, félig
84 4| a suttogásuk oly fájó, ködös.~A testtelen,
85 4| sárga lánc, kigyófarok,~mind oly kopott, olyan balog.~És
86 6| arany a parázs. ~A föld oly néma, mint a sír~s a rongyos
87 7| Jaj, mindenem elhagy.~Oly végtelenül-nagy~a föld. ~
88 7| bús gerjedés, bús temetés,~oly fullatag, olyan nehéz, ~
89 7| veszteni. ~A lelkem még oly fiatal,~de látja, hol a
90 7| fekete~utolsó felvonás.~Oly messze még e zaj~s előre
91 7| előtt~színházban a gyerek.~Oly távol még e zaj~oly messze,
92 7| gyerek.~Oly távol még e zaj~oly messze, kívülem,~szeretném
93 7| susognak hozzám, mint a sír.~Oly egyszerűen, gazdagon, ragyogva,~
94 7| mind,~olyan kicsik és mégis oly nagyok.~Oly mozdulatlanok.
95 7| kicsik és mégis oly nagyok.~Oly mozdulatlanok. S faló ölükben~
96 7| A jó hold~Mért nézel rám oly számadásra-hívón,~ha éjfél
97 7| egy párnát keresni,~csak oly kicsit, mint egy kislány-kebel,~
98 7| szobája,~akár egy cella, oly szűzi és árva. ~A hajsütővas
99 7| hó.~Nehéz, meleg ruháiban~oly vastag, mint egy eszkimó. ~
100 7| kapta az anyám. ~Ezüst órája oly kopott.~Még a nagyapja vette
101 7| Sovány kis arca halovány,~de oly nyugodt, de oly setét,~ki
102 7| halovány,~de oly nyugodt, de oly setét,~ki tudja, megfordulna-e,~
103 8| semmiségbe réved,~és ami jön, az oly hűs és komorló,~mint a koporsó. ~
104 8| bandzsal, csorba holddal~oly halavány. ~Nem kell-e szólnod,
105 8| mint szoktad,~ütőerem. ~Oly jó az, aki ad, s te élted
106 8| apa vagy és én a fiad. ~Oly egy veled e meggyötört~szív
107 8| se derű.~Csak egyszerű. Oly egyszerű. ~Nem sírtam, nem
108 8| nyugalmas, fekete szivar.~Hogy oly lázzal, mely ezer éjszakáé,~
109 8| ködön.~Csiklandja mellemet, oly édesen tép,~ mint bús
110 8| bársonyok közt éji pompa.~ Oly nesztelen, oly csendes és
111 8| pompa.~ Oly nesztelen, oly csendes és kopár,~a kórházakba
112 8| tavaszi gyász.~A szemeim oly könnyesek,~s tündöklő arcom
113 8| az csupa zene,~és a kezem~oly vértelen,~mint egy beteg
114 8| Csitt, csitt - a kacagása oly merengő,~a szava halk, ezüstös
115 8| fehéren~a holt gallyon, oly búsan, mint az árva~
116 8| Anyák~Már a szemük oly szörnyü nagy,~hogy megijed,
117 8| amelybe rémek alszanak.~Oly vékonyak, akár a rongy,~
118 8| kezük, mint a kardpenge oly~éles, határozott, kemény,~
119 8| Európa költőihez 1919-ben~Oly mélyre estünk, hogy nem
120 9| tudtam, mi nékem -~ oly ájuló-mély bűvöletbe estem -~
121 9| rég-volt~ csodákat, és oly búsan mondja szívem,~hogy
122 9| A lelkem oly kihalt, üres~A lelkem oly
123 9| oly kihalt, üres~A lelkem oly kihalt, üres,~mint éjjel
124 9| New York, te kávéház, ahol oly sokat ültem~New York, te
125 9| New York, te kávéház, ahol oly sokat ültem,~hadd nyissam
126 9| gyilkosok, mint gyilkosok oly ifjan. ~Mert boldog gyilkosok
127 9| fönn a nyári rónán,~nem oly boldog,~mint én,~ki lassan~
128 9| ajándékot veszel örökbe,~ oly ember-ízű és oly felemás,~
129 9| örökbe,~ oly ember-ízű és oly felemás,~de ember adta,
130 9| bánat és babér. ~Gangesz sem oly szent, mint a Duna tája,~
131 9| öcsénk, bátyánk, te bálvány,~oly mély vagy immár, hogy a
132 9| az nagyon rövid~de, jaj, oly lassan múlik el.~ ~
133 9| s a tűzfalon~a fényedet~oly elhalón~veted, hogy ott~
134 9| létrán rohan,~emelkedik,~oly boldogan,~oly reszketőn,~
135 9| emelkedik,~oly boldogan,~oly reszketőn,~mint babonás~
136 9| hold,~mint lámpaláng,~s oly keserű,~fagyos-kopár,~akár
137 9| volt most a lámpa nékem,~oly hallgatag. ~Ádám fiunk már
138 9| bújsz, fejedre károg,~s oly rút e dal. ~Nevetni nem
139 9| nékem, bár kiáltanál,~de oly szelíden pillantasz reám,~
140 9| reggel.~A lompos éj után. Oly ismeretlen,~hogy félni kezdek.
141 9| iramlik a lázmérőn a higany,~s oly dolgot mond, amelyre nem
142 9| lányok, fiúk a földben,~oly csöndesen, mint nyolcvanéves
143 9| mint nyolcvanéves aggok,~és oly kitartón. Hogyha ez a törvény,~
144 9| magasba hág,~s a szájamon oly bölcs lesz a mosoly,~mint
145 9| sebes, szelíd szárnyon, oly hirtelen,~hogy még örülni
146 9| volt. De tiszta a szeme,~s oly bíztatóan-hűs a homloka,~
147 9| nefelejcs-koszorúval.~Messze lehettem már. Oly messze, akár az örökre~elrohanó
148 9| vannak hegyek. ~Az arcotok oly biztosan ragyog,~a hajatok
149 9| iskolánk, amelybe a harang~oly édesen beszélt, akár a lant. ~
150 10| egyedülvalóságod, mely neki~oly idegen,~hogy beleborzong~
151 10| Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám,~mint
152 10| zűrzavarral, felülről tekintve, oly roppant magasból és úgy
153 10| Kalauz~Mért érzem én azt oly gyakran~és egyre visszatérőn,~
154 10| nyelvterületeken robogtam előre,~oly szemtelen gyorsasággal,~
155 10| árnyát~s megrendülő arcomat, oly jó szeretettel~gyönyörködve
156 10| Lehet-e csöndesen beszélnem,~oly őszintén, mint enmagamhoz
157 10| utcaseprők, akár miniszterek.~Nem oly tiszteletet prédikálok én
158 10| hegy peremén, föl az égbe, oly közel már hozzá, hogy nemsokára
159 10| gyülekezet~megriadt fülébe~oly szót susogok én, hogy rá
160 11| utcaseprők, akár miniszterek.~Nem oly tiszteletet prédikálok én
161 11| hegy peremén, föl az égbe, oly közel már hozzá, hogy nemsokára
162 11| gyülekezet~megriadt fülébe~oly szót susogok én, hogy rá
163 12| Marienbadban adja le nyaranként,~oly összegért, melyből megélne
164 12| lázadásnak~harsány színébe?~Oly ünnep-e zsibbadni, elfeledni~
165 12| Nincs semmim. Ámde mindez oly csodás.~Gazdag vagyok, mint
166 12| az ágyam ők lenn.~Ezért oly csöndes bennem már a lélek~
167 12| üvegszemébe.~Minden búvárnak oly nagy~a képe. ~Jaj, mily
168 12| hancúzásáról, s te, csöndes ősz,~oly észrevétlen-lopva, mint
169 12| Paraszti múzsa,~ki hajdanán oly üde voltál,~akár a rúzsa,~
170 12| jajveszékel itt hiába lelkem,~oly messze az élettől és örömtől. ~
171 12| hitet tegyek felőle.~De oly sokáig néztem azt a villanyt,~
172 12| sokáig néztem azt a villanyt,~oly mozdulatlan, hogy mozogni
173 12| néki egy nagy-nagy babája,~oly szöszke, oly kéken tekintő,~
174 12| nagy-nagy babája,~oly szöszke, oly kéken tekintő,~mint ő.~Sigrid,
175 12| kacagnak.~Én is kacagok, hogy oly boldogok. ~Skeppsborn ~Itten
176 12| álmodba mindezt elfeledted,~oly frissen-új ködös a számadás,~
177 12| Egyszerű és igaz~jóságod oly gyors, lángoló volt,~hogy
178 12| a kés,~szúr, mint a tű,~oly iszonyú,~oly egyszerű. ~
179 12| mint a tű,~oly iszonyú,~oly egyszerű. ~Csöpp cérnahang,~
180 12| életet én megtanultam. ~Csak oly unott ne volna minden,~a
181 13| szívem megszakad. ~A lég oly enyhe, oly fuvalmas,~a nap
182 13| megszakad. ~A lég oly enyhe, oly fuvalmas,~a nap vígan bukik
183 13| karszéke régi és kopott már,~de oly hívó és otthonos.~A nagy
184 13| tudod-e, mi a jaj? ~Te, akit oly dőrén magasztal~ a tettető,
185 13| bolyongok,~ fekete tornyok!~Oly gyászosan meredtek~
186 13| hogyha látnál!... Arcom oly fehér~és egyre hívlak vacogó
187 13| a csók,~a hajnali csók. ~Oly édes e jégcsók. Álomba didergő~
188 13| lábunk a halálba táncol,~oly örjítő lesz piros öröm. ~
189 13| Olyan gyötrelmesédes, oly mesés~ez a fehér, mosolygó
190 13| kelyhe megtelt,~a kabaré oly szomorú.~Fáradt szánk fanyar
191 13| lány, vagy nem tudom ki,~oly jó álmodni tétlenül,~s szeles
192 13| hull,~hadd nézem a fényt, oly rövid az élet!~Holnapra
193 13| merengő szemeimbe,~sokáig, oly sokáig vártalak,~hogy idejöjj
194 13| Most úgy iszik. S az arca oly setét,~mintha az élet gyászos
195 13| égiháború,~s a vajudó felhő oly szomorú,~mintha robbanna
196 13| álmok remegnek kertjeimben,~oly ködösek, búsak, fehérek,~
197 13| zöldhomályú hűvös erdő~oly nyugalmat sosem ád, mint
198 13| erdő - a magasztalt~nem oly kedves, mint az aszfalt
199 13| borzas lény ötölt szemembe -~oly ismerős és mégis ismeretlen -~
200 13| dalolt, mint árva pinty,~oly bánatosan, öntudatlanul,~
201 13| tovább~hunyász alázattal, oly lomposan,~mint ki megszokta,
202 13| nő a virág,~s a hallgatás oly bölcs és végtelen. ~Kikötöttem
203 14| a közvetlen impulzust az oly korán elhunyt~Reviczky tragikus
204 14| mind magát megójja,~ Oly nagyon beteg." ~Hagyjatok
205 14| szemekkel~ Nézlek tégedet.~Oly fakó sugárod...~Látom, szinte
206 14| reggelenként.~ Színem oly beteg.~Tört szemem sugára~
207 14| Leány, veled. ~2. Az arcom oly fehér volt,~ Mint a
208 14| lemondás,~s lemondani nekem oly fájdalmas-édes.~Ura a végzetnek,
209 14| sorsa. ~S tudok lemondani... oly édes-nyugodtan~hajtom le
210 14| lemondás: a halottak arcán~oly szépen mosolyog az öröklét
211 14| halkan zenél a tiszta hó. ~Oly mély a csend, a város alszik,~
212 14| rajtad maradt. ~És mostan is oly izzó a szerelmem,~mint a
213 14| völgybe karikáz. ~A kurtizán oly hallgatag szegény,~
214 14| őszt önző~vággyal, minthogy oly ösztönző. ~Háborús tréfa ~
215 14| Iszákos és józan vitája ~- Oly jó nekem az abszint,~az
216 14| Eléd esek,~mert lábaid oly édesek. ~IKESEN:~Eléd esem~
217 14| Folytatás: ~"Ha nem is oly művész~Rózsám, mint Tartini,~
218 14| varázsos és tündéri csáp oly~hatalmasan vonzasz magad
219 14| bortól~részeg, New York oly~mélyen, zihálva horkol. ~
220 14| ami jön, az ősi Rend maga,~oly ércszilárd, mint a Halál
221 14| mindig újra kezdem, Mária~oly hosszú már ez ének, Mária~
|