Virágének

Még szöszke, bájos volt, anyányi gyermek,
felvette mégis a nehéz vasat,
de Gyöngyvér árnya a nyomába lengett,
hogy gyenge szíve majdnem meghasadt.

Magába volt a véres küzdelembe
és nem vegyült a vígadók közé,
ha tábori tűz gyulladott ki estve,
nagy, durva vértjét könnyel öntözé.

S hogy részegen gajdoltak a vitézek,
dalolt szivében a halk szerelem
s könnyezve a szűz csillagokra nézett.

A lányra gondolt, majd a messze sírra.
Könny lepte el szemét s merengve írta:
"Gombom, virágom, ágam, levelem."