Egy orosz leányhoz

Észak fehér, hideg leánya,
     te gyenge, halvány hóvirág!
Nézlek soká, búsan csodálva
     s kínzó menyország nézni rád.

Pokol-szemed halálitélet,
     holló hajad hulló korom,
gőgös fagyod perzselve éget,
     s a porba nyomja homlokom.

Olyan fehér vagy, mint a hósík,
     a végtelenbe elvesző...
Árnyas hajadba ringatózik
     egy tünde liliom-mező...

Belátsz szorongatott szivembe,
     kacagva nézed kínomat,
s azt hirdeted mosolygva szerte,
     nincsen tenálad boldogabb.

Nem bánt a könnyü és az emlék,
     és nem sebez a fájdalom -
Mondd mégis, mégis, mért szeretnék
     megfagyni hűs jégválladon?