Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép,

Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép,
          hogy sistereg fehéren künn a hó.
Így rohanok egy pirinyó vasúton,
          s ringat tovább egy pirinyó hajó.
Festéktócsádon, a lilán, a zöldön.
          csavargó én, dalolva utazom.
Járok japán, olasz és muszka földön,
          síró vizen és sívó szárazon.
Távolságok és sínek gombolyagja,
          ölembe gombolyul a messzeség.
Hipp, itt a vízen, hopp, most ott a földön,
          hipp-hopp valóra válnak a mesék.
Megszínesül a lázamtól a karton,
          zászlók feszülnek ki a sárga parton.
Az óceánon vezetem a tollam
          azt mondom csöndben: itten nyugalom van,
sápadva mondom, hol kékebb a festék:
          itt viharoktól vemhesek az esték,
és tollammal, ha nem lát senki-senki,
          a festett vízből hínárt emelek ki.

Az ablakon fehért fehérre hímez
          a fagy, akár egy kínai leány.
Apám szivarja füstölög az útra,
          és nesztelenül iszom a teám.
A villanyunk - Aequator napja - lángol,
          a kis vasút is mintha zengene.
A mély s a messze egy ütemre lüktet,
          és zúgni kezd a térkép tengere.